2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azért valahol téved engem illetően, mert nem mindegy, hogy kivel hoz össze a sors. Nekem is vannak érzéseim, van, aki jobban tetszik mint más, csupán sokkal közvetlenenebb vagyok a nagyátlagnál. Nyilván a csillagokat is le tudom hozni az égről, ha erre van igény, és minden lány máshogyan reagál a közeledésemre, de egyvalamit leszögezhetünk. Egy bizonyos szintnél tovább nem megyek, ez pedig a csók. Abban még van egy felületesen laza, pusziszkodós jelleg, ami talán nem a szerelemről szól, viszont még nem is az intimitáshoz. Ha egy lányt megcsókolok, és nem esik jól neki, akkor elcsattanhat egy pofon, és legfeljebb a csajszi bosszankodik is rajta, ha később mondjuk belement valamennyire. Viszont a szex az teljesen más. Van egy pont a csábításban, ameddig elmegyek, de nem fogom erőszakkal levenni senkiről a bugyit, csak akkor, ha látok rá hajlandóságot. Az már olyan fokú intimitás, amely valóban rossz érzést, lelki sokkot is jelenthet, az már nem én vagyok. Meg hát lássuk be, arra gerjedek, aki rám is, ezért is mondtam Lieselnek, amit. - Nem. Ennyire sablonosnak ne higgy. Szeretem a lányokat, nem is tagadom, de mindenki más, mi van akkor, ha nem működik a kémia? Semmi. Ettől még nem érzem magam rosszul. Csupán ha lehet, átugrok pár fejezetet, többségében nem szokott panaszkodni, akivel történik. Te igazán csini vagy, meg még cukinak is tűnsz a kedvességedet illetően... – Most kicsit visszahúzódom, hogy ezeket meg tudjuk beszélni, mintha a lánynak is ez afféle előkészítés lenne, hogy lássa, mennyire bízhat bennem. Végülis meg tudom érteni, a gyengébbik nem szeret kategórizálni. Legyen, rajtam nem múlik. - Nem kell mindig álca, most komolyan baj, hogy ilyen vagyok? – Most már tényleg nevetek, nem rajta, hanem vele, valóban kis naív, de nem kell mindig szerepet játszanom, valakinek már az is jól esik, ha valaki csábító jelleggel közeledik felé. Ha mégegyszer találkozunk Liesel-el, legalább már nem kell a nulláról indulnunk, ezt ő is tudja. Tulajdonképpen még az is lehet, hogy nem fűztem volna be mára senkit, végülis Lavender-rel jöttem, aki ezen idő alatt vélhetően feleszi az egész állomány tökös pitét. Már a gondolatra is elmosolyodom, amit a szőkeség most biztosan nem ért. Szimplán csak felcsattan. - Én is ezt mondtam, mert sejtettem, hogy így lesz. Ezért is mondtam, hogy nem kötelező, tiszteletben tartom, hogy ilyen kis zárkózott vagy. – Állok meg hozzá nagyon közel, kezeimmel a derekán, hogy még tudja szokni a helyzet különleges voltát. Látom, hogy szabadkozna, megpróbálná elmagyarázni, hogy mennyire tisztességes lány, végül nem sok esélyt hagyok, hogy nagyon belemenjünk az ellenkezésbe. Finom határozottsággal hatolok be a puha ajkak közé, kezdeményező lendülettel vívok csókcsatát az édes-finom hússal, amely a meglepetés erejétől sokkolva követ engem a harcba, hogy aztán engedjem kibontakozni, nem is nagyon kell szakítania magát. Nem biztos, hogy van értelme még utánaszólnom, hiszen a megalázás végképp nem tartozik a repertoráromba, így semlegesen bátorító az, ami mondok. - Remélem megtalálod őt. Kellemes ünnepeket. – Bólintok még lehengerlő mosollyal, majd visszamegyek barátnémhoz, aki már bizonyára hiányol.
Na igen, nem kicsit vagyok meglepve a hozzáállásától, és akkor még finoman fogalmaztam. Nem is arról van szó, hogy a kedves közeledése lep meg, inkább az, ahogyan csinálja, mert hát az azért kicsit sem átlagos. A folyamatos közvetlen testkontaktus, meg a többi, azért kicsit sok nekem és fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne kezdenem vele. Egy kicsit még inkább megerősít abban, hogy tényleg jobb lenne, ha inkább lelépnék a bálról, de tényleg nem lenne rossz előbb még megkeresni a bátyámat, a végén még ő keresne engem, ha elmennék, így a tiszta. - Ezt mondanád bárki másnak is, akivel vagy nem? - jó, hát talán nem vagyok profi kapcsolati téren, de attól még nem vagyok buta sem, vagy annyira naiv, hogy ne fogjam fel a dolgok összefüggéseit és nem hiszem, hogy ne ugyanezt mondaná bárki másnak, akivel épp együtt van. Nem vagyok én ennyire naiv. Persze ki tudja, de azért nem azt nézem ki belőle, hogy ha nem botlik belém akkor egyedül töltené az egész esetét. Gondolom, akkor is ugyanolyan jól elfoglalta volna magát mondjuk valaki mással és kész. - De így már nem sokat fog érni az álca nem? Mármint hiába játszol el valamit, ha már tudom, hogy ilyen vagy igaz? - de legalább már ezt is tudom, holnap majd minden bizonnyal valaki másnak csapja a szelet, majd másnak próbálja beadni, hogyan érezze magát egyedinek és különlegesnek. Nem hiszem én azt,hogy olyan különleges lennék, csak most épp ez az, ami bejön neki, vagy tudom is én, teljesen mindegy. El akarja foglalni magát a bálon és erre jó vagyok én, mert a keresgélésemmel minden bizonnyal elég elesettnek tűnhettem így hirtelen. És persze újra jön a meglepő közeledése, ahogy a derekamnál foga fordít meg a tengelyem körül. Miért érzem úgy, mintha folyamatosan csak terelgetni próbálna, hogy arra haladjon minden, amerre azt ő szeretné? Nem... nem hiszem, hogy tévednék, és rosszul gondolnám ezt. Főleg, hogy hamarosan már a folyosón vagyunk, ahol azért elég hamar sikerül elég csendes területre érkezni, ahol nem nagyon van senki más sem rajtunk kívül. - Dehogy akarok veled aludni! - vágom rá szinte azonnal. Nem is tudom, hogy ezt mégis hogyan gondolta. Nem akarok én tőle semmit, nem is ismerem és nem vagyok olyan lány, akit ezzel lehet levenni a lábáról. Eszem ágában sincs tőle bármit is akarni, és ezt jó lenne, ha hamar felfogná. Tényleg csak a bátyámat keresem. És persze mégis közelebb húz magához, én pedig enyhe meglepődéssel pislogok. - Ez nem ilyen... egyszerű. - bököm ki. Még hogy ne vegyem túl komolyan. Hát hogy lehetne ezt nem túl komolyan venni, amikor úgy érzem, hogy igenis így ismeretlenül tökéletesen túlzásba esik. És hiába hinném, hogy nem, még ezt is képes fokozni azzal, hogy megcsókol, és igen meglep vele annyira, hogy nem visszakozom először. Hagyom, hogy tovább menjen a sima puszi szintről, csak pár pillanat múlva fogom fel, hogy mit csinálok és végül kiszakítom magam a karjai közül, hogy hátrébb lépjek. Nem fogok erre emlékezni, de... el kell döntenem, hogy akarok-e, mert valamit azért is fontos megjegyezni, hogy ne szaladj bele újra ugyanabba a hibába. Morcosan lépek tőle hátra. Nem sokon múlik, hogy ne csattanjon egy pofon is, de ez végül nem történik meg. - Én most megyek. - a bátyám minden bizonnyal már elment, vagy bent van csak nem találtam meg, nem vagyunk összekötve, úgyhogy enyhén szólva is idegesen fordítok hátat neki és indulok el sietősen a lépcsők irányába.
Elképzelhető, hogy egy lány csak így ismeretlenül nagyon meg lehet lepve az ilyesmitől, de azért valljuk be, mindenki legyezgeti a hiúságát, ha körbeudvarolják, ha tetszik másoknak. Még akkor is, ha rólam lerí, hogy nagy hódolója vagyok a női nemnek, így duplán számít a pont, hiszen ha valaki az én figyelmemet fel tudja kelteni, az rossz csaj nem lehet. Aki csak rám néz, tudhatja hogy nem fogom vesztegetni az értékes időmet. S mindez a szexről szólna, vagy a külsőségekről? Nem feltétlenül. Volt már olyan is, aki bár nem nézett ki tökéletesen, mégis annyira jó fej volt, hogy muszáj volt öszegabalyodnunk. Tulajdonképpen nem vagyok egy szemétláda, a kölcsönös jó érzés a lényeg, de lekötni nem tudom magam, az egyszer biztos. Most vele érzem magam, és ne is lássunk bele többet, lesz ami lesz. Elég visszafogottnak tűnik, és talán benne van az esély, hogy csak határozottabbnak kéne lenne, erőszakoskodni viszont semmi értelme, rossz hírem azért ne legyen. - Köszi. – A szontyolodásból visszazökkenek azért, nem azért jöttem el ma, hogy a családozás nyűgjéről essen több szó. Naná, hogy rossz, hogy apuval alig találkozom, de ha nem tudok mit kezdeni a helyzettel, akkor kár rajta őrlődnöm. Talán ezért is vagyok ennyire szabadelvű, mert alig volt előttem egy igazi férfimodell. Így azt teszem, amit csak akarok, s ha úgy alakul, hogy a lányok kedvence leszek, az elég kárpótlást az apahiányért. - Sajnálattal hallom, de megértem. Végülis ha nincs rá igényed. Legalább ki tudlak sajátítani erre a pár percre, én legalábbis meg tudnék őrülni érted, ha hagynád. – Fogalmam sincsen, hogy milyen betegsége van, akkor sem úgy kezelném a dolgot, hogy fúha, de jó, mindent bele, úgysem fog rá emlékezni. Casanova vagyok, csábítani szeretek, nem rontok ajtóstul az ágyba, akkor meg főleg nem, ha nem hagyok maradandó élményt. Az úgy nem lenne túlságosan gáláns. - Nanáhogy... – Lelőhetetlenül sármos mosollyal bólintok, és már a parkett szélére vezettem őt, hogy biztosan ne sodródjunk el egymástól. – Mára elhagytam a szerepeket, amit most látsz, az egy nyers változatú Gerard, és csak rajtad áll, hogy kicsomagolod. Ha holnap találkozunk, lehet, hogy már cuki medimágus leszek, aki feketemágus átkokat old fel. –Picit eltartom magamtól, hogy a vicc kedvéért a csipőjénél fogva megfordítsam, leplezetlen pillantással intézem a hátsóját, végül ismét megfogom a kezét. – Egyenlőre tiszta vagy... – Kacsintok rá, és már kikukkantva kémlelek, hátha meglátom az említett srácot, ám mázlim van, nem kényszerülök magyarázatra, miért járok kéz a kézben a hugival. - Ez nem így van. Csak gyorsan feltérképezem, hogy mit tudunk adni egymásnak. Nem vagyok még ötven, miért kéne komolynak lennem? A könnyű esetet arra érted, hogy nekem csak a huncutkodás miatt kell valaki? Jóég, dehogy! Játék az egész, nem lehet csak úgy hülyülni? Nem, ha nem akarod, akkor nem kell velem aludni, ha nem akarsz, ezt letisztázhatjuk. – A kezét még mindig fogva finoman átkarolom a derekát, és magamhoz húzom. – Túlságosan komolyan veszel mindent. Engedd el magad, nem kell belehalni a komolyságba. Jó? – Kérdezem pajkos mosollyal, és hagyom, hogy szokja a helyzetet, mielőtt még váratlanul megcsókolnám. Nem az volt a cél, hogy felképeljen, vagy hogy tökéletesen zavarba hozzam, egy kis smárolás az nem több annál, ami, húsz perc múlva akár el is felejtheti a dolgot. Ki tudja, talán máskor ő akar majd többet. Ha beválik a dolog, akkor nem ragadok le a puszinál, határozott érzékiséggel nyitom szét az ajkait, és nem megerőszakolós arroganciával, sokkal inkább gyakorlott masszírozással csusszantom át a nyelvem, s a dolog nem több pár másodpercnél. Csak kóstolgatás, így nem is indulunk el még a körtúrára.
Nem is tudom, szerintem azért a legtöbb lány eléggé feszélyezve érezné magát, ha valaki ismeretlen ilyen közvetlen módon viszonyul hozzá, fogdossa a kezét, meg... ilyenek, szóval azért ő kicsit sem fogja vissza magát. A simogatások, meg a többi, nem épp olyasmi, amit túl gyakran tapasztalok, szerintem innentől tehát érthető, ha nem nagyon tudom, hogyan kezeljem le a dolgot. Legszívesebben kicsusszannék a hálójából, mert hát valahol mélyen jó szerivel érzem, hogy valami hasonlóról lehet itt szó, csak hát mivel nem tudom a dolgot kezelni, azt se tudom, hogyan kéne meglógnom elől. No meg mégis csak kelt bennem egy nagy adag szimpátiát, amikor a családjáról van szó. Azt azért sajnálom, hogy így jött össze a karácsonya, biztosan nem lehet kellemes egyedül ünnepelni, legalábbis a szavaiból ez jött le nekem. - Oh, persze értem én, nem is azért mondtam, csak próbáltam együtt érezni. - visszafogott mosolyt varázsolok az arcomra. Oké, ha neki nem rossz ez így, akkor nem fogom feleslegesen kifejezni a részvételem. Amúgy is végül is csak egy karácsony, de azért én örülök neki, hogy a családommal tölthetem, még is csak úgy az igazi. A szavai továbbra sem pont azt idézik, hogy mennyire visszafogott a srácról van szó, cseppet sem az, én pedig érthető módon nehezen tudom kezelni a szavait, egyre inkább. - Nem tudok róla, hogy... szexi pofim lenne és nem mondanám, hogy nem jött össze mára semmi. Nem zavar, hogy nem hívtak el. - vonom meg a vállamat. Amúgy is ez nálam elég bonyolult és nem is szoktam az ilyen dolgokat erőltetni feltétlenül. Nincs értelme. A legtöbben tudják, hogy milyen vagyok, mint ahogyan én is tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb dologra nem emlékszem holnapra. Ki tudja, talán lesz majd olyan, hogy ez változik, fogalmam sincs, de... nem tudhatom, hogy ez a perc mikor jön majd el, addig viszont marad a jelenlegi állapot, felesleges lett volna e miatt bálba jönnöm valakivel. - Ezek szerint most megkívánja a helyzet, hogy ilyen légy? - próbálok végre egy kis tartást varázsolni magamra. Eléggé megnehezíti a dolgomat a viselkedésével, de azért nagyon igyekszem. Tényleg nagyon nyitott és közvetlen, de hát ahogy mondja minden bizonnyal meg van rá az oka, én pedig nem tehetek mást, mint hogy igyekszem a dolgot lekezelni. - Szóval könnyen váltogatod a lányokat... értem, de akkor végképp nem értem, hogy miért nem olyan valakibe botlottál, aki könnyű eset. Mármint... gondolom ezt könnyen kiszúrod nem? - ha már ilyen nyíltan játszik, akkor legyünk csak nyíltak. Igen, eléggé csajozós típusnak tűnik, ezt be kell látni, de ha ezt így simán ki is mondja, akkor én mégis mit mondjak rá? Akkor tőlem is bármikor lekophat, ha meglát valami lányt, aki még inkább tetszik neki igaz? Persze legalább nem is számítok másra, és nyílt lapokkal játszik, ez is azért mindenképpen elismerendő. - Jól van, járjunk akkor körbe, de én nem hiszem, hogy itt kint lenne bárkivel is. Lehet, hogy már elment és akkor én is követném a példáját. - teszem még hozzá, hogy ne okozzak neki csalódást. Nem nekem valóak a bálok, és ő ahogy mondta bizonyára könnyen találna magának valaki mást.
Fogalmam sincsen, hogy a kis szöszi miért érzi magát ennyire feszélyezve, meg hát az számomra is oltári nagy talány, hogy miért nem startolt rá már más is, nagyon is jól néz ki, és ez az ártatlan fej jelentős számú hímben indíthatott el perverz nyáltermelést, olyan kis ártatlannak tűnik. Simán benne van, hogy félreismerem, messzemenő következtetést nem szabad a külsőből levonni, például a fitos orr nem jár egyértelműen együtt a tapasztalat hiányával. Valahogy kezdem észrevenni, hogy teljesen máshogyan működünk. A lányoknak a lelki bizonyosság kell a fizikai beteljesüléshez, míg mi srácok a külsőre tudunk felfigyelni, az gerjeszt vágyat, és miután megkaptuk legalább csók formájában, akkor alakulhat ki lelki kötődés. Ez a furcsa ellentét aztán számon szenvedős, magányos éjszakához tud vezetni mindkét nemnél. Azok tudnak egymással kezdeni valamit, akik képesek hasonulni legalább annyira a másik nemhez, hogy beleélik magukat az ellenkezőbe. Ezért is szokott sikerem lenni, nem térek a tárgyra azonnal, ahogyan egy rosszfiútól várni lehetne, én magam vagyok a lelki megerősítés mintaképe. Felőlem lelkizhetünk, ha biztosítottnak látom utána az ágyrugók gyors kopását. - Nem leszek én egyedül ne sirass már előre. A kastély nyilván nem fog kongani, mások is lesznek, akik itt töltik azt a jó pár napot, majd ismerkedem. Anyuval legalább egy este lesz, amikor talizunk, úgyhogy... – Rántom meg a vállamat, nem fogok itt érzelgősködni, pedig valóban anyuci egy szem kisfia vagyok. Vagy nagyfia, mindegy is. Ha arról van szó, majd tartok egy pizsipartit az árva, vagy rossz körülmények között élő lányoknak, de sírás helyett inni kell. Abból aztán kialakulhat valami. - Ez egyszerre hangzik megnyugtatónak, és lelombozónak egyszerre. Ilyen szexi pofival nem jött össze mára semmi? Vagy nem is nagyon érdekel, hogy befűzzenek? – Kérdezek rá őszintén. Egyátalán nem kezdek nyugtalankodni, hogy most mi van, ha hoppon maradok, nem vagyok én azért mindenáron durrbele srác, már az is elég lehet, ha smacizunk egyet valahol, vagy belenyalhatok a fülébe. A zavart pislogásán érzem, hogy enyhén sok vagyok mint az úthenger, megváltozni teljesen viszont úgysem tudok, ha valentin napra kapom meg őt, hát akkor nem fogok sietni, addig tizenöt másikat. Például milyen izgi volt az a furulya a könyvtárban... Khm.. - Csak amennyire a helyzet megkívánja, és nem megyünk át unalmasba. – Leeresztem a kezét, ám nem engedem el, ahogyan a bálban nézelődöm az említett srác után, nem úgy tűnik, mintha a közelben lenne. Nem tudom, hogy mennyire fogja értékelni a dolgot, ha a kedves hugit használt állapotban, elkent rúzzsal és szemfestékben, tépett ruhában szolgáltatom vissza. Ha kétajtós szekrény nagyságú azért óvatosnak kell lennem. Egye fene, marad a szolíd stílus. - Gondolod? Én azt hinném inkább, hogy aki csak rámnéz, és megismer, az sikítva menekülne egy ilyen meghívás elől, mert a bálban három másikba botlok, akivel ismerkednék. Ne vedd magadra, megesik az ilyesmi. – Elmosolyodom, felvállalom, hogy én ilyen vagyok, azt kapja amit lát, a csinos csomagolás mögött sincsen meglepetés. Van olyan, hogy eljátszom a haldokló ereklyevadászt, aki valami átkozott tárgyba tenyerelt bele, és nem akar szüzen meghalni, ma este egy kicsit szentimentálisabb hangulatban vagyok, és nagyobb egérutat adok az éppen kiszemelt szöszinek, mint általában. Kiérünk a folyosóra, még mindig kéz a kézben, és feldobom az ötletet. - Járjunk körbe, és ha nem találjuk meg, akkor jó eséllyel már visszament. – Indulok meg vele a körfolyosón, és tulajdonképpen ha arról van szó, minimális részeredménnyel is beérem, ha úgy alakul...
Nem mondanám, hogy szende szöszi lennék, talán csak van egy bizonyos mennyiségű tartás bennem mások felé, no meg megszoktam már, hogy nem szoktak nálam pasik próbálkozni. Egyrészt nem ismerek mélyebben más házakból fiúkat, a többség pedig aki Griffendéles többnyire tudja, hogy mi a helyzet velem. Elég könnyű rájönni és az ilyen jellegű pletykák felettébb gyorsan terjednek, elég nehéz nem tudni róla, szóval főként ezért lep meg az, hogy erre jön valaki, akibe beleütközöm és nem megy csak úgy tovább, hanem láthatóan elég nyíltan támad be, vagy nem is tudom, hogy minek mondjam a dolgot, de nekem nem szokták így fogdosni a kezemet, és ő megállás nélkül ezt csinálja. - Oh! Hát... ez elég szomorú. Szóval akkor az ünnepekre se mész haza, hanem itt kell töltened a kastélyban? - ezt valahogy mindig olyan szomorú dolognak tartottam, amikor valaki nem mehet haza a családjához az ünnepek alatt, hanem itt van, lézeng együtt azzal a pár másik diákkal, akik szintén nem mehettek sehova, mert nincs családjuk, vagy nem látják őket sehol se szívesen. Elég rémesen hangzik, és tudom, hogy nem kéne már csak ezért is megsajnálom. Ettől még persze ugyanúgy kellően zavarba jövök a szavaitól, meg a sorozatos érintésektől, de azért e miatt jóval elnézhetőbb neki a dolog. - Kedves tőled, de nincs szó ilyesmiről, a bátyámmal jöttem és nem is volt az este folyamán táncpartnerem, nem kell bántanod senkit sem. - no azért a pillanatnyi mosolyom is megint kellő zavart pislogásba megy át a kézcsók hatására. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, nagyon nem, szóval nem is tudom, hogy mi a fenét kéne kezdenem vele. Végül annál maradok, hogy hagyom, miután majdnem bejátszom egy esetleg térdrogyasztást is, amit csak sikerül hanyagolni. Marha hülyén nézne ki, nem kéne. - Cica, édes baba... elég közvetlen típus vagy igaz? - jó, le kéne gyűrni most már ezt a zavarban levés dolgot, mert kezd komolyan kellemetlen lenni. Kicsit megköszörülöm a torkomat, hogy összekapjam magam. - Én nem igazán fűzlek be és.. Marius nem olyan, hogy csak úgy be lehetne fűzni. - persze én imádom a bátyámat, de hát attól még nem mindenki mászik rá csak úgy, és ő sem olyan, hogy válogatás nélkül falja a lányokat. Persze néha úgy érzem, hogy nem könnyű neki mellettem, mert akinek ennyit kell pátyolgatni a húgát, annak igenis nehéz, szóval próbálok én kevesebb terhet tenni a vállára, mert úgy a fair. - Meglepő, mármint... olyan stílusod van, amihez azt hinném, hogy minimum passzol egy lány, akit elhívtál és érdekel. - nem akarok én itt egyből rossz véleménnyel lenni róla, de hát na, a külseje, a stílusa, nem pont azt mutatja, hogy olyan baromi nehéz dolga lenne a lányokkal. Minimum azt hinném, hogy barátnője van, nem pedig valami baráttal toppant be, vagy ha más nem, hát azért jött, hogy találjon maga mellé valakit... Na jó az nem esik le, hogy lehet hogy én vagyok az a valaki? Kizárt, én nem vagyok olyan, akit így találni szoktak.
Egyértelműen süt a szösziről, hogy nincsen túl sok tapasztalata a kavarásban, ettől még nem jövök zavarba. Ez mégse a Beauxbatons, ahol szinte csak erről szólt mindent. Itt a Roxfortban angolszász eszmék dívnak, nem is igazából baj, hiszen nincsen egyszerű dolgom, mégis sikerélményként könyvelhetem el, ha valaki fogékony a sármomra. Ha skatulyáznom kéne, akkor ugye vannak a Liesel féle szende szüzikék, meg a magabiztos szexmágnesek mint Sadie. Lavender talán kívül esik a halmazokon, mint haver, de őt nem is tudnám egyik irányba se eltolni, vegyük őt kivételnek. A bál igen hangos már a zsivajtól, a zene is komoly erővel szól, ha fűzni akarom tovább a szöszimet, akkor nem is árt, ha távozunk „megkeresni a bátyját”. Jó, nyilván nem az a lényeg, hogy letámadjam, az én eszközeim sokkal finomabbak ennél, a rosszaságnak is vannak fokozatai. Azt pláne nem tudom a csiniről, hogy milyen a memóriája, pedig ha tudnám, lehet, hogy lazán ágyba vinném, de nem, annyira én sem vagyok erőszakos, az már komoly kihasználás lenne. Elvi síkon marad hát a dolog. - Jól van, ha ilyen határozott vagy. – Teszek némi engedményt, ahogyan igazat adok neki, a testi kontaktust mégsem töröm meg, a csuklóját fogom továbbra is, míg másik kezem a derekán. Az előbbit pusztán arébb mozdítom a kézfeje irányába, hogy megeresszek egy zavarbaejtőn puha simogatást, míg a pillantását tartom fogva. Nem cél, hogy pocsékul érezze magát, de hát istenem, nem mindennap boltlik az ember ilyen csinoskába. Ráadásul a bátyját, és nem a pasiját, vagy a partnerét keresi. - Hjah, valahogy mindig elszomorítanak az ünnepek, és tudom, hogy mások hazamennek a családhoz, az én anyám Franciaországban lakik, apám pedig a világot járja, úgyhogy... nem szoktak túlzottan ünnepeink lenni. – Sármos mosollyal vonok vállat, nem is tudom, hogy miért mondtam most el ezeket, sokkal egyszerűbb lett volna beadni neki, hogy az Arab-Öbölbe vezényeltek, és holnap már lehet, hogy meghalok. Amilyen kis butus feje van, talán még el is hinné. – Na de miért rólam beszélünk cicám? Mondd, hogy a táncpartnered egy állat, és kivágom a teremből. – Húzom oda a kezét, hogy finom csókot hintsek rá udvarlásom jeléül, hiszen kell valami, amivel vissza tudok zökkenni a pályára. A család az egyetlen, ami kicsit is melankólikussá tud tenni, ma este nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni. Főleg, hogy apu egy garmada friss új öltönyt fog küldeni, ez már biztos, megigérte! A szöszi egészen jól reagálja le az arcát érintő simogatást, én pedig vagyok annyira mázlista, hogy nem keresztezi utunkat egyetlen olyan ex sem, aki odalépve az arcomba fröccsentené a bólét. Ez mégiscsak az én napom. Vagy talán úgy vannak vele, hogy karácsony van, ilyenkor még én sem lehetek annyira galád? - Kivéve ha őt is befűzte egy hozzád hasonló édes baba... – Nem eresztem a kezét, csak megyek utána, ám pár lépés után megállítom, és én kerülök előre, mégiscsak én vagyok a férfi, könnyebben töröm az utat a kukoricásban. - De igen. Egy baráttal. – Forgatom a fejem, s nem tessék-lássék, próbálok olyasmi arcot keresni, akit a lány leírt, de semmi eredmény. Ha a gyereknek volt egy kis esze, már kivonszolt magával egy luvnyát. A főbejárat felé intek, hogy próbáljuk meg arra, aztán ha a helyzet úgy hozza, hogy kettesben tudunk maradni... Hát isten neki!
Nem igazán vagyok én ehhez hozzászokva, és pont e miatt nem is kezelem kifejezetten könnyen a helyzetet, ami gondolom neki csak még könnyebbé alakítja a helyzetet, hiszen simán zavarba tud hozni a közvetlenségével, vagy a nézésével, míg én... nem tudom, hogy mit hogyan reagáljak le. Talán mégis csak rossz ötlet volt eljönni a bálra, vagy gyorsan meg kéne keresni a bátyámat. Azért a házunkban vannak páran, akik tisztában vannak a... kellemetlen kis problémákkal, de gondolom ő nem tatozik közéjük, vagy talán pont hogy és ennek ellenére, vagy pont e miatt ilyen? Holnapra úgy se sok mindenre fogok ebből emlékezni, ha csak nem írok fel a fontos események közé, vagy részletekben a naplómba. Már kész rendszerem van amúgy erre, a fontos eseményeket külön jelölöm, de amiről kell azért részletes leírás is készül. Persze kép nélkül nehéz, de elég jól rajzolok, viszont ha már este túl fáradt vagyok, akkor nem mindig szánom rá magam még erre is pluszban. Meglátjuk majd, hogy róla érdemes-e gyors skiccet felvázolni, ez még sok mindentől függ. - Egy... egyébként sem. - bököm ki, bár nem érzem magamat ennyire határozottnak, mint ahogy kimondom. A végén még komolyan elhiszem, hogy elestem volna, ha nem fog meg. Jó ég! Pedig tuti, hogy nem így van, nem estem volna el, simán álltam a lábamon és nem vagyok én annyira béna, hogy elessem, csak mert valaki picit beleütközik a vállamba. Az viszont már biztos, hogy minden áron igyekszik zavarba hozni. A szavaival, a nézésével és úgy kb. mindennel, én pedig tényleg nem kezelem éppenséggel a legjobban ezt a helyzet, pedig komolyan baromira igyekszem, csak hát nem könnyű. Nem szoktak lecsinizni és főleg nem szokták a számat tapizni és főleg nem egy bál kellős közepén, ahol egy csomó más ember simán megláthatja. - Neked... pocsékul? Miért? - nem, nem kéne ezt megkérdeznem ugye? Nem is tudom, hogy miért csúszik ki a számon a kérdés, valahogy úgy... jön csak hirtelen, de nem tudom róla elképzelni, hogy ő ne érezné jól magát a bálon ilyen stílussal, mert hát... finoman szólva is eléggé lehengerlően viselkedik. Nem tudom elképzelni, hogy bárki is lekoptatta volna, vagy hogy legalább egy valakit nem találna magának, akivel jól érezheti magát, meg gondolom azért is kapkodtak a lányok, hogy ők legyenek, akiket elhív, mármint egy... nem egyszerre több. Amikor pedig mindezek után még végig is simít az arcomon, komolyan pár pillanatra résnyire még a szám is nyitva marad, aztán csak gyorsan becsukom és nagyot nyelek. Zavarban vagyok... nagyon, nem tehetek róla, nem tudom, hogy miért csinálja ezt, miért ilyen baromi közvetlen. - Nem, a bátyám nem olyan és nem ment volna el csak úgy köszönés nélkül. Biztos, hogy itt van valahol. - rázom meg a fejemet, aztán pár lépéssel el is indulok szépen, most már egy fokkal óvatosabban, de nem sikerül még mindig kiszúrni, pedig igazán igyekszem, és igazán jó is lenne. - És te... nem valakivel jöttél? - mármint gondolom van párja, aki most hiányolhatja. Nem arról van szó, hogy le akarom koptatni, bár... de talán valahol arról is szó van.
Nem úgy tűnik, mintha nagyon zavarna, hogy a szöszivel sikerült összeütköznünk. Talán szándékosan kezdtem átvágni a tömegen, mert a hering-sémának köszönhetően előbb utóbb úgyis rámpréselődik valaki, és ha elég király vagyok (mert miért is ne lennék az?) akkor biztosan valami bombázó. Ha nem, akkor nyomakodok tovább. Mégis bejön a papírforma, egy bálon leginkább a cicák vannak jelen, igaz ugyan, hogy nem egyedül, mert biztosan volt olyan szemfüles pasi a láthatáron, hogy elhozza őket, itt viszont már szabad a rablás, teljesen mindegy, hogy a küszöböt kivel lépték át, ha velem távoznak. Még csak a sötét folyosó irányába is. Volt egy nőm régen, aki mindig azzal csúfolt, hogy pornósztárnak születtem, mert egy este folyamán akár többször is készen tudtam vele állni az akcióra. Hát akkor a kis szöszi igazán igéretes kezdet lenne. Vagy ha nem kezdet, akkor többször is átvhetjük egymással azt a bizonyos matekot, miszerint hány lány kell ahhoz, hogy kicseréljen egy villanykörtét? Tökmindegy, csinálhatjuk sötétben is! Az érintésem nyilvánvalóan csakis annak szól,hogy elindítsam azt a bizonyos impulzust, amely kell a későbbi vágygerjesztéshez, válaszát már gyorsan csapom is le. - Nanáhogy nem. Mert megfogtalak. – Félmosollyal teszem tisztába, hogy aztán még jobban meghökkentsem azzal hogy mennyire merész vagyok. Ennyire kezdő lenne? Még jobb! Legalább nincsen konkurencia. Reakciójából kitűnik, hogy nem szoktak így bánni vele. Az ajkát érintve bennem is megindul némi nyáltermelés, amit ügyesen a lovagiasság álcája mögé rejtek, mintha csupán véletlen lett volna, ám pillantásom olyan dögös, hogy ez nyilván fel sem merülhetett. Úgy meredek rá, mintha egy arab sejk lennék, aki megvehette a több száz éve törtetlen vérvonal kiváló tenyészkancáját. Éppen hogy az ajkamat nem nyalom meg. Nem, ez majd az ő dolga lesz. – Neked bármit csini. – Vannak róla elképzeléseim, hogyan fogja viszonozni. Nem mondom, hogy térdenállva, az igen egyoldalú, jobban szeretem az olyan dolgokat, ahol mindketten kölcsönösen tudjuk élvezni a dolgot. Bármennyire is imádok dög lenni, az sosem volt kenyerem, hogy öncélú legyek. Nem fejtem ki mégjobban, nyilvánvalóan arra utaltam, hogy igazi szexbombának néz ki, és ne csodálkozzon rajta, hogy már pár perc után olyanba fut, aki leimádkozná róla a bugyit. Ez lennék én, az ordas farkas. Utóbbi szó szerint. – Elköszönj? Máris mész? Nocsak... Nekem is pocsékul alakult az egész, de nem hagyhatom, hogy egyedül menj bárhova is. Tudod, az a fránya lovagi kódex. – Nevetek fel hangtalanul, és sármosan végigsimítok az arcán, a füléig húzva a cirógatást. Figyelmesen hallgatom a válaszát, a bátyja... Remélem nem valami kamionnyi nagydarab faszi, nincs kedvem az ölre menéshez. – Nem rémlik, de megkeresem veled. Nem lehet, hogy már lelépett valakivel? – Hunyorítok rá úgy, amivel egyértelművé teszem, hogy a srác már valakivel az ágyrugókat koptatja.
Talán tényleg az lenne a legjobb, ha mennék, úgy legalább tuti, hogy nem zavarom senkinek se a köreit és hagyhatom végre ezt az unatkozást is. Amúgy se valók nekem a bálok, akármilyen élmény volt is, nem olyan élvezetes másnap visszaolvasni, mint annak, aki emlékszik is rá, hogy mi történt. Legalább ha nem történik túl sok minden velem, akkor nem kell sok mindent elfelejtenem, ennek is meg van a maga előnye, szóval ha innen nézzük akkor még jó is lesz megkeresni a bátyámat és szépen lelépni. Már csak... meg kéne találni a tömegben, de ez úgy fest, hogy nem olyan egyszerű, mert pillanatok múlva sikerül beleütköznöm valakibe. Még jó, hogy csak vállal koccolom és nem öntök rá valamit. Annak is van előnye, ha az ember nem teli pohárral próbál meg áttörni a tömegen. Mondjuk eleve buta az, aki kockáztat, aztán meg meglepődik, hogy mégis leöntött valami makulátlan öltönyt. Mondjuk, ha jól sejtem, akkor ha az övét öntöttem volna le, akkor eléggé morcos lenne, hiszen láthatóan az anyag eléggé... hát finoman szólva is nem egy olcsó darab. Az viszont határozottan meglep, hogy megfogja a csuklómat, hogy megtartson, pedig azért nem voltam annyira közel az eséshez, maximum a magassarkú zavarhatott volna be, de... nem hiszem. - Nem... nem esem el. - ráznám meg a fejemet, de nem sikerül, mert valahogy enyhén szólva is lefagyok a ténytől, hogy megtörli a szám szélét. Ez már önmagában is okot adna arra, hogy kellően zavarban legyek, már csak a miatt is, hogy sikerült összemaszatolni magam, de hogy mindezek után még a hüvelykujjával végig is simít az ajkaimon, hát arra konkrétan csak pislogni tudok, és nem tehetek az enyhe pírról sem, ami megjelenik az arcomon. - Öhm... kösz. - bököm ki, miután pár perc elteltével eljutok oda, hogy becsukjam a számat, ami valahogy résnyire nyitva maradt a meglepettségtől, meg úgy általában sikerüljön szavakat találnom. - Piroskákat? - még csak nem is piros a ruhám, és azért komolyan megpróbálhatnék tő mondatoknál többen válaszolni, de ez most nem megy valami könnyen. Kissé azt hiszem még mindig a tette hatása alatt vagyok. - Igazából... csak a bátyámat kerestem, hogy... elköszönjek. - őt pedig egyelőre még nem sikerült kiszúrnom, nem tudom, hogy pontosan merre van, úgyhogy a pontos célommal se vagyok tisztában. Újra csak megpróbálom felmérni a tömeget, de elég nagy a folyamatos mozgás és ez csak még jobban megnehezíti a keresést. - Esetleg nem láttad? Hasonlít rám, csak fiúban, szőkés haj, kék szem, egy magasak vagyunk, Marius a neve. - talán, bár kétlem, hogy ez ilyen jellegű srác pont arra figyelne, hogy más pasik hol vannak és mit csinálnak. Ezt őszintén szólva nagyjából kizártnak tartom.
Lavendert egy kicsit egyedül hagyom, mivel be nem áll a szája, muszáj valamit innom, mert szétrobban a fejem tőle. Igazán cuki lány, de neki is megmondtam, ő csupán a belépőm, hogy szabadon vadásszak a magányosan maradt vesta-szüzekre. Fogjuk fel, hogy megértette, és talán el is fogadta, ő lényegében olyan alibi, hogy ha véletlenül nem sikerül valami, akkor feltehessem a kezemet, hogy héhé, félreértetted, nekem ott van ő, hát mit képzelsz magadról, egy ilyen király pasi pofára esne, nem is vagyok szingli! Jó, persze párban lenni még nagyobb gáz, mindig úgy ügyeskedek menekülőutat találni, hogy a legjobban jőjjek ki a dologból. Nem mondom, hogy olcsó volt a kasmír fekete öltöny, amelynek már a tapintása is enyhe nyálelválasztást idéz elő bárkiben, aki csak belémkarol, így bőven megérte a pénzt, amit kiadtam érte. Kis mellényke, nyakkendő, de minden olyan pöpec módon összerakva, mintha most léptem volna ki egy Armani reklámból, és még a kacsintás is jön, ha szépen mosolyogsz rám. Azaz viszonzod az enyémet, mert belőlem csak úgy árad a lehengerlő magabiztosság, amolyan bugyiáztató, és nem nyálas-bájos módon. Átvágok a tömegen, hogy megcélozzam az italos pultot, ám úgy tűnik, hogy valaki más is pont ezt az ösvényt választotta, pont keresztetzi az utamat. Hm... de ismerős... Mármint azok a cickók, mert az arcára még nem sikerült felfigyelnem. De... tényleg, még arcról is. Valamikor annyira beittunk volna közösen, hogy csupán ködös-homályos foltok maradtak meg emlékeimben ahogyan együtt rugózik velem az ágyon? Vagy az nem ő volt? Ki számolja, de tényleg? Annyira király viszont nem vagyok, hogy ne keveredjek ellentmondásba. Vagy kezeljem úgy, hogy lehet ő volt, és a véletlen visszasodor hozzá alkalmanként egy plusz körre? Egye fene, ha meg nem ő volt, kap belőlem egy finomabb adagot. Éppen nem figyel, mert míg meg sem próbálok kitérni, már omlik is szinte belém, finoman megfogom a csuklóját, és odasusogom. - El ne ess.. – Mi is volt a neve? Nem, nem ugrik be, így nem fejezem be a mondatot. Inkább elengedem a vékony kis kacsót, és egy szalvéta után fordulva illedelmesen kérdezem meg. – Szabad? – Rogyasztom be a térdemet, hogy picit egy szintben legyen a szemünk s ajkunk, és letörlöm az ajka széléről a mustárfoltot, hogy utána grátiszként mintegy ellenőrizendő hűvelykujjammal is végigsimítsak az édesen érzéki felületen. – Így már mehetsz is. Tudod mit? Az ösvény szélén vérszomjas farkasok várják a piroskákat, így tisztemnek érzem, hogy elkisérjelek. Merre is? – Fordítok testtartásomon rézsutosat, ahonnan én jöttem, majd érdeklődve pillantok le rá.
Nem jöttem egyedül, de persze nem is konkrétan olyannal, aki elhívott volna. Egyszerű az oka, túlságosan bonyodalmas mellettem az élet, úgyhogy kétlem, hogy kifejezetten értékelné bárki is azt, hogy teszem azt elhív a bálba és nekem másnap fogalmam sincs róla, hogy a dolog megtörtént, mert véletlenül elkeveredik a cetli,amire felírtam. Jó ennyire nem drasztikus a helyzet. A fontosabb infok számára konkrét jegyzetfüzetem van, de abban azért elég macerás mindig előkeresni mindent. A bált is felírtam a fontosabb infok közé, hogy ne felejtsem el, hogy jönni kéne, no meg azért jó, hogy a bátyámmal jövök, mert ő sosem úgy szól a dolgok miatt, hogy az bántó legyen. Egyszerűen csak most is megjegyezte még reggel, hogy el ne felejtsem, hogy készülődnöm kell majd délután és így már nem volt gond. A ruhámat beszereztük még időben, hogy ebből se legyen semmi gond, és felírtam magamnak, hogy hova pakoltam el, ahol nem gyűrődik és nem lesz nagyobb baja. Lényeg a lényeg, hogy itt vagyok, bár őszintén szólva az első tánc után nem is voltam biztos benne, hogy érdemes tovább maradni. A bátyám azért sokkal több ember ismer, mint én, és szerintem jobban is érezné magát, ha lelépnék, hogy ne zavarjam a köreit, csak hát... azt hiszem mégis csak maradnom kéne még legalább egy kicsit, no meg legalább elköszönni tőle, hogy ne aggódjon. Tudom, hogy elég korai egy bálról nyolckor távozni, de hát... Jó talán még megvárom azt az ajándékozós dolgot, amit beharangoztak, esetleg annak még lehet értelme, de nem akarom sokkal tovább húzni. Nem fogok én senkit se betámadni egy tánc miatt, Marius pedig érezze csak jól magát. Neki se jó, ha folyton felém kell pislognia, hogy élek-e még és nem unom-e nagyon magamat. Persze már megkóstoltam a sütik felét és ettem egy szendvicset is, lassan jobban is esne az alvás, mint a mozgolódás, de legalább a lábam nem fáj, mert nem léptem le nagyon a bőrt a cipőmnek hála, amúgy se vagyok a magassarkúhoz szokva. Mindenesetre végül csak rászánom magamat, hogy elszakadjak a székemtől, miután az utolsó falatot is betöröltem a szendvicsből, nem véve észre a cseppnyi mustárfoltot, amit sikerült a szám szegletében hagyni. Megigazítom a ruhámat, ami egyébként egy hosszú aranyszínű darab aztán a tekintetemmel Mariust keresve a tömegben indulok el csak úgy előre első körben, hogy megleljem, elköszönjek, aztán majd utána távozzam szépen. Az első pár lépés után persze sikerül is beleütközni valakibe. Talán láttam már, ez egy iskola, tehát nem kizárt, de nem rémlik az arca, szóval csak egy szolid mosolyt villantok rá. - Bocs. - bököm ki, aztán már indulnék is tovább. Elfáradtam... bár nem tudom, hogy miben, lehet hogy még délután a készülődés merített ki, simán lehet.
