Perselus & Remus

Sietősen szedem a lábaimat, hiszen tudom, hogy késésben vagyok, nem kellett volna ilyen későre hagyni ezt a felettébb kellemetlen látogatás és sejtem, hogy a késésem okán csak még kellemetlenebb lesz. Nem is tévedek, hiszen bocsánatkérésemre és rövid magyarázkodásomra gúnytól csöpögő megjegyzést kapok Perselustól.
- Te is tudod, hogy nem erről van szó Perselus! - szólalok meg magabiztos hangon, és habár enyhén lesütöm a szememet, a nevét már határozottan, a szemébe nézve ejtem ki. A fenyegetőzésre enyhén megremeg a gyomrom, de tudom, hogy csak üres szavak, hiszen Dumbeldore kérte meg Pitont arra, hogy főzze meg nekem ezt az adagot és sejtem, hogy neki nem merne ellent mondani a férfi. Persze azért egy fél pillanatra elgondolkozom azon, hogy vajon mi lenne, hogyha Piton nem segítene nekem. Bizonyára lenne más, aki megfőzné nekem ezt a főzetet, de borsos áron, amit a tanári fizetésemből nem nagyon lehetne finanszírozni.
~Így legalább van fizetésem~jut eszembe egy szomorkás gondolat és enyhén megvonaglik a szám széle az elfojtott keserű mosolytól. Piton átnyújtja a kupát, én pedig érte nyúlok, hogy aztán lassan beleszippantsak. A szaga még mindig ocsmány és tudom, hogy az íze sem lesz jobb, de sajnos muszáj meginnom. Az apró gunyoros mosolyra szinte már felsóhajtanék, de végül elfojtom. Csak lassan engedem ki a levegőt és szinte várakozóan nézek Perselusra, hiszen sejtem, hogy lesz valami nem idevaló, és nem túl kedves megjegyzése. A tündérmanós incidenst említi, amire elhúzom a számat. Ennyit Astridról. De vajon mióta került ilyen közeli viszonyba Pitonnal, hogy ilyesmiről csevegjenek?
- Valóban volt egy kis... - itt kicsit gondolkozom a megfelelő szón, majd folytatom:
- ... kellemetlenségem néhány tündérmanóval. De örülök, hogy Miss McCaine beszámolt neked erről. Nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagy egyes diákjaiddal, Perselus - hangon kedves és nem túl határozott, de Piton szemébe nézve egyértelművé teszem, hogy lehet az, hogy ilyen "közeli" viszonyba került egy diákjával is van akkora horderejű dolog, minthogy nem jut eszembe egy egyszerű bűbáj.
- Természetesen megkaptam az igazolást As... Miss McCainetől, hogy veled töltötte a hétfő reggelt. Bizonyára nyomós okod volt elkérni az órámról őt.

//Ne haragudj a kései válaszért, zh-hét.... -.-' //

Gyorsan szedem a lábaimat, hiszen tudom, hogy hamarosan takarodó és ahogy Perselust ismerem, tuti, hogy esti portyára indul, hogy minél több (nem Mardekáros) diákot számon kérhessen, hogy miért is nincs még a hálókörletében. Persze lehet, hogy ez a furcsa, morbid és perverz kedvtelés nem minden napos Pitonnál, a lényeg, hogy igyekszem minél hamarabb odaérni a szobájához, hiszen tudom, hogy mennyire utálja, ha valaki késik. No, nem mintha megbeszéltünk volna konkrét időpontot, most volt időm jönni és kész. Gyanítom, hogy neheztelni fog rám ezért, de ezt majd belegyömöszöli a gyűlölködő pillantásába, ami még inkább sötétebb lesz, mint szokott. A helyzet az, hogy néha megremegek mikor a tekintetébe nézek, de egyre jobban kezdem megszokni ezt a folyamatos utálkozást, és kezdek immunis lenni rá. Kezdek...
Ahogy befordulok a folyosón, látom, ahogy hatalmas fekete köpenyében Piton száguldozik felém, majd mikor meglát ő is lassít és megáll, bevárva engem. Picit én is lassítok a tempón, majd taláromat összefogva magamon sétálok oda a férfihez. Hangja - mint mindig, most is - gúnyosan és hidegen cseng, amin már szinte meg sem lepődök. A vezetéknevemen szólít, amit szintén megszoktam már, ám magam nem akarok ennyire lesüllyedni és kimutatni azt, hogy mennyire nem kedvelem őt.
- Szervusz Perselus! Sajnálom, volt még egy kis dolgom a mai nap folyamán, de itt vagyok - biccentek a férfi felé és habár apró magyarázkodást megengedek magamnak, többet nem. A bájitalra nézek és igyekszem figyelmen kívül hagyni az undorító mocorgást a gyomrom tájékán. Gyűlölöm ezt az italt, de sajnos muszáj és tényleg hálás vagyok Pitonnak, hogy megfőzi nekem minden áldott hónapban, hiszen tudom, hogy nem egyszerű és nem könnyű bájital. Ha az lenne, biztosan nem szorulnék a férfi segítségére, hanem elkészíteném magam.
- Köszönöm! - nyújtom a kezemet a bájital felé. Örülnék, ha rövidre zárnánk ezt a beszélgetést, mert nem sok kedvem van Piton savanyú, gyűlölködő ábrázatához, és azt sem szeretném, hogyha a diákok esetleg meglátnák, hogy bájitalt veszek el Pitontól. Semmi közük hozzá, hogy mit és miért, de ahogy ismerem az iskolát, csakhamar szárnyra kelne valamiféle durva pletyka.

Már besötétedett, lassan közeleg a takarodó, így nem sok diák kószál a folyosón. Ezért is választottam ezt az időpontot, hogy felkeressem Perselus-t, az újabb adag bájitalért. Nem szeretem ezt a furcsa löttyöt, mert szinte égeti a torkomat, és fájdalmas hatása van mind az izmaimban, mind a csontjaimban, de tudom, hogy szükséges és muszáj kibírnom valahogy ezzel a löttyel. Hetente járok Perselushoz a szükséges adagért, és szinte már várom, hogy mikor fogja megtagadni tőlem ezt a szívességet. Hiszen ez szívesség, nem más és a helyzet az, hogy nem igazán vagyunk olyan kapcsolatban, hogy Perselus szívességet egyen nekem. Soha nem is voltunk, és ezt kicsit sajnálom is. Persze diák korunkban jó volt nevetni rajta, ő volt az a srác, aki mindig alul maradt, akit mindenki piszkált és James-éknek a kedvenc célpontjuk volt. És habár ott volt a prefektusi jelvény a taláromon, soha egyetlen szóval sem állítottam meg a barátaimat. Élveztem, hogy velük vagyok, hogy velük nevethetek és befogadtak. Jó érzés volt, hogy vannak barátaim, hiszen gyermek koromban mióta megharaptak mindenki elfordult tőlem. Aztán eljöttem a Roxfortba és itt voltak ők, ez a három szeleburdi, talpraesett srác, akik befogadtak maguk közé. Azóta már sajnálom, hogy nem tettem semmit és felnőtt fejjel tudom, hogy mennyire szörnyűek lehettek Perselus roxforti évei. Főleg, hogyha hozzávesszük a tényt, hogy végig kellett néznie Lily és James románcát. Gyakran gondolok szánalommal Pitonra, de igyekszem ezt nem kimutatni, hiszen tudom, hogy nem díjazná sőt, talán sértésnek is venné ezt a fajta megnyilvánulást. Habár nem félek tőle, mint a legtöbb diák, de valamilyen szinten tartok tőle és igyekszem a lehető legkevesebb kapcsolatot tartani vele, azt is afféle alárendeltként teszem. Nem hiszem, hogy valaha is jó lesz a kapcsoltunk, ebben nem is bízom, de remélem, hogy idővel nem fog úgy rám nézni, mint egy undorító mocsokra a cipője talpán. Ezek a gondolatok foglalkoztatnak, miközben befordulok az egyik sarkon, és Piton szobája felé veszem az irányt.