Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb

ϟ Alkímia labor
  Today at 17:33
Jacob Troops





ϟ Cokeworth
  Today at 16:03
Madeleine Eastwick

ϟ Rose & Ginny
  Today at 13:27
Rose-Neira Brooks

ϟ Hajnali jelenés
  Yesterday at 23:01
Cody Armstrong

A hónap posztolói
Madeleine Eastwick
 
Cody Armstrong
 
Perselus Piton
 
Jacob Troops
 
Gina Accipiter
 
Ivarn-vo Inor
 
Tim Roberts
 
Nox Djarum
 
Winslow Sackville
 
Viviana Rennes
 
Statisztika

Összesen 581 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Celine Magorie

Jelenleg összesen 38290 hozzászólás olvasható. in 3450 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1387

TémanyitásTárgy: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-07, 11:59

First topic message reminder :


Savannah szobája

Nem az épület egyik legnagyobb szobája, de nincs is erre szükség, a gazdája soha sem akart ilyesmit. Csupán egy viszonylag kisebb otthonos kis kuckó, ahol az iskola új könyvtárosa lakik, természetesen nem túl messze a könyvtártól, ugyanúgy a negyedik emeleten. A szoba többnyire barnás, földszínekből építkezik, nem túl sok a dekoráció és a szín sem. Mozgó festmények sincsenek, vagy épp családi fotók, csak néhány növény, hogy azért legyen egy kevés kis dekor, legalább ennyi.
Egy kisebb afféle kis nappali a központ, ahol van kanapé, fotel, asztal, és innen nyílik ajtó a hálóba, no meg a fürdőbe.


[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/

SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-14, 11:40



Savannah & Morgan



- Te mondtad, hogy az csak egy üveggolyó, nem?[/b] – ő mondta mikor megmutattam neki, erre még tisztán emlékszem, arra is, hogy hol ült Hagrid kunyhójában mikor ezt mondta. Emlékszem….kristálytisztán emlékszem és lemerem fogadni, hogy ő is emlékszik erre. Az csak egy üveggolyó…ezt mondta, emlékszem, hogy ezt mondta, és ő is emlékszik erre. – Ha az, akkor mégis miért reménykedsz? – mert megtartottam? Nem kaptam soha életemben semmit sem, igen, megtartottam de, ahogy ő is mondta, az csak egy üveggolyó, semmi több, és egy üveggolyó máris okot ad arra, hogy reménykedjen? Kicsit olyan, mintha maga ellen beszélne, nekem legalábbis nagyon úgy hat.
- Ja, van aki rossz, és van aki kevésbé rossz. – rántom meg a vállamat. Nincsenek szent emberek, sem tökéletesen jó emberek, mindenki rossz a maga módján és ennek az ellenkezőjéről senki sem fog engem meggyőzni. Ugyan már, hol van az élő példa arra, hogy nem minden ember rossz? Savannah? Olyat mutasson, aki nem ismer! – Mindegy, hozzászoktam a rossz emberekhez már. – talán túlzottan is, mert én sem vagyok egy szent, ugyanúgy rossz vagyok, mint ők. Apám így…nevelt, és a börtönben sem éppen jó emberek között voltam, de már nem érdekel, sikerült elérnem amit akartam, eljöttem onnan, még ha sok szarságba is került ez nekem.
- Miért nem? – nem értem, komolyan nem értem, hogy miért is olyan nehéz olyat találni neki, aki nem akarja őt megverni. Vagy mi volt a baj, túl sokat ad a külsőre és így nem érdekli az, aki nem egy tipikus szépfiú? Mert ha nem így van, akkor mégis miért ne könnyű? – Gondolom voltak akik udvaroltak, nem? – vagy…valami. Elvégre azért nem néz ki olyan rosszul Savannah, hogy ne legyen olyan pasi, aki ne próbálkozott volna be nála. Vagy pont azaz ő nagy baja, hogy a rossz fiúkra bukik, és azokat a pasikat, akik normálisak…legalább egy kicsit, elhajtja? Nem értem őt.
- Oké, kösz, majd….leveszem valamikor. – mondom neki, miközben feláll, én pedig megnézem magamnak a kezemet, ami jelen pillanatban az ő keze munkája. Na igen, így kevésbé fáj, de azért az a fájdalom, amit éreztem,az is kibírható lett volna, nem vagyok én egy anyámasszony katonája, hogy ne bírjak ki egy kicsi fájdalmat. Nem , én már hozzászoktam a fájdalomhoz, de megértettem, hogy ő nem akar azt okozni, nem is azért mondtam azt neki az előbb sem, csak…arra gondoltam, hogy nem kell túl finomnak lennie, mert nem vagyok én olyan gyenge, hogy egy kis fájdalmat ne bírjak ki. Sok szarban volt már részem. – Ha…ha te is iszol, akkor igen. – mondom , és ha iszik, hát én is iszok, ha nem, akkor pedig egyikünk se fog ma inni jó eséllyel. – Na és…te itt akarsz maradni? – azt mondta, hogy  nem olyan régen jött ide, igaz? Csak kíváncsi vagyok, hogy mi a terve…ha vannak egyáltalán tervei.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-12, 15:33


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Tudom, hogy sokat várok el tőle túl rövid idő alatt, de attól még igenis reménykedem benne, hogy valahol a lelke mélyén legalább reménykedik benne, hogy jobb is lehet az élete. Egyáltalán nem biztos, hogy valaha az lesz, és biztos, hogy nem lesz tökéletes, de attól még nem kellene feladnia igaz, nem szabad feladnunk, én sem tettem, neki sem szeretném hagyni.
- Megtartottad az üveggolyót... tudod... én e miatt reménykedem. - ez igenis számít, mert az egy apróság ugyan, de megtehette volna, hogy elhajítja, amikor eltűntem, vagy hogy egyszerűen elhagyja valamikor út közben, amikor börtönben volt, vagy mikor ide került, de nem tette, tehát valahol csak él benne a remény, még ha csak félénken pislákol is. Butaság talán egyetlen aprócska tárgy miatt reménykedni, de ha egyszer neki ez jelent valamit, akkor nekem is és igenis reménykedem benne, hogy akarja, hogy jobb legyen az élete. Valami miatt legutóbb is eljött hozzám igaz? És most is segített, tehát nem menthetetlen, csak ő hiszi magát annak.
- Nem minden ember egyformán rossz Morgan. - tudom, hogy ő így gondolja, de most itt van és ez is egy jó ember segítsége miatt valósulhatott volna meg, ahogyan ő is most segített nekem, pedig nem lett volna kötelező, de mégis megtette, tehát az én szememben igenis jó ember, ahogyan én is foglalkozom vele, de ezt már nem teszem hozzá szóban. Szerinte nem kellene, de engem az nem érdekel, hogy hogyan vélekedik erről, én szeretnék segíteni, vagy csak vele lenni.
Olyan rossz mégis hallgatni, ahogyan beszél másokról, a világról... vagy úgy mindenről. Az a sok negatívum, amit hallok tőle, az a sok rossz érzés, nem is tudom, hogyan nem emésztette még fel őt mindez teljesen. Vagy már... vajon megtörtént? Talán az üveggolyót is csak megszokásból tartotta magánál, nem pedig azért, mert tényleg akarta? Nem akarok erre gondolni, mert akkor már tényleg nincs értelme az egésznek, akkor már... nem tudok tenni érte és nem akarom feladni, akkor sem, ha ő már feladta.
- Más? Nem tudom... nem olyan könnyű csak úgy mást találni. - vonom meg kicsit a vállamat. Nem tehetek róla, tudom, hogy butaságnak gondolja, de én azért reménykedtem, hátha változik valami... bármi, hátha jobb lesz az életem, akár csak egy kicsit is könnyebb és hátha nem feleslegesen viselek el mindent, ami történik velem, de semmi sem változott és én végül csak feladtam, amikor nem volt más lehetőségem, szinte már menekültem, ezért is maradt ott Lexi. Már nem is tudom, hogy mit mondhatnék a következő szavaira. A cinizmus... azt hiszem nem olyasmi, amit le kéne reagálnom, az egyikünknek se lenne most jó. Egyszerűen csak próbálom ezt a részét nem figyelembe venni és azt hiszem többit is. Igaza van, de nem értheti ezt az egészet. Nem egyszerű csak úgy találni valakit, aki kedves, vagy aki érdemes a bizalmadra, hiába hiszi ezt. Végül csak halkan sóhajtok egyet, ahogy az utolsó simításokat is elvégzem a kezén, a helyére kerül a kötés is.
- Pár nap alatt rendbe jön, de holnap már akár le is veheted. - összepakolok szépen mindent, aztán lassacskán fel is állok. Néha úgy érzem nehéz vele... mintha csak folyamatosan harcolnom kéne ellene, a véleménye ellen, és ez valahogy nem mindig sikerül, pedig igyekszem, és nem adom fel, csak... néha kell egy kis szünet. - Kérsz akkor inni? - ha már készültem, akkor szívesen töltök neki, talán most még nekem is jót fog tenni, hiába hogy nem igazán vagyok híve semmiféle erős alkoholnak.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-09, 16:03



Savannah & Morgan



- Talán. – rántom meg a vállamat. Nem igazán érzem…jól magam így. A folyamatos reménykedés nem az én műfajom, soha nem voltam az a típus, aki a semmi ölt volna felesleges energiát puszta reménykedéssel. Megfogadtam már régen is azt, hogy nem fogok újra és újra ugyanabba a hibába esni. A remény néha megöli az embert.
- Az emberek hülyék és nem foglalkoznak mással. – mondom egyszerűen. Magukon kívül nem, leszarják azt, ha valami nincs rendjén, csak ők jöjjenek ki belőle jól. Velem is ezt csinálták. Senkit nem érdekelt, hogy véletlen lőttem le a fickót, vagy hogy nem is ismertem, szándékos emberölésért persze elítéltek. – Ne sajnáld, túléltem. - csak sikerült, igaz? Pedig megesett, hogy félholtra vert, nem is egyszer. Emlékszem, hogy elég volt egy rossz kérdés az anyámról, vagy egy rossz pillanat mikor a csapata vesztésre állt, és már meg is indult a keze, aztán addig vert, amíg ki nem feküdt a piától. – Nem számít, hogy mit szabad és mit nem. Azt tesznek, amit akarnak. – rántok a vállaimon egyet. Ő maga is megtapasztalhatta, hogy mennyire nem érdekelt senkit se az, ha úgy ment be, hogy láthatóak voltak rajta a verés nyomai. Tőlem se kérdezte senki. Átnéztek rajtam, kit érdekel, nem igaz? Bristol szar hely, de az ember annál inkább.
- Így jobb. – nem akarok megtanulni semmit sem, semmi kedvem magamat újra kisdiáknak érezni, én abból már kinőttem, tudom, amit tudok és…kész, nem kell semmiféle továbbképzés, vagy hókuszpókusz, meg vagyok én anélkül is. Kijárok, vadászgatok és kész, ehhez értek, ebben nagyon is jó vagyok. – Jó, akkor legyél az. – hagyom a dolgot rá, ezen aztán nekem most nincs kedvem lovagolni. Kaptam már eleget az élettől is, apámtól is, ismeretlenektől is, nem számít egy kis fájdalom, kibírom én azt, nem azt mondtam, hogy okozzon fájdalmat, csak azt, hogy nem kell annyira óvatoskodnia, kibírok egy kis fájdalmat.
- Talán így van. Talán nem. – nem igazán foglalkoztam soha sem azzal,hogy jó embernek gondoljam magam. Nem tettem ezért semmit, nem akartam az lenni, de rossz sem, én csak megakartam tenni mindent annak érdekében, hogy valahogy túléljem apámat, aztán … nem érdekelt onnan semmi. Soha nem voltak előttem erkölcsi kérdések én… csak teszek valamit, nem gondolkodok annak okán. – Nem ezt gondoltam. Csak azt, hogy biztos lett volna más is. – valaki helyette, ahelyett a hülye barom miatt, aki nem veri, és nem próbálja ezt egy rohadt virággal helyrehozni. Mindegy, az ő élete, azzal kezd ki akivel akar, de nem annak kéne megütnie aki csak akarja. – Meglehet, de nem két embertől. – rázom meg a fejemet. Apám vert, de utána, ha valaki hozzámért…eltörtem a karját, nem engedtem azután, hogy bárki is valamilyen módon bántson engem. Meglehet szokni, de ha egyszer véget ér, márpedig véget ér, onnantól az ember nem engedi. Én nem engedtem, és nem engedem most sem, Savannah…nem tudom mi volt vele. – Ja, reménykedtem, hogy megélem a reggelt és nem kell levágnom a lábamat, mert elfertőződött a seb. – oké , azért cinizmus bőven akad a hangomban. – Engem nem üthet meg senki sem többet, Savannah. Aki megpróbálja, annak eltöröm a kezét. Eleget vertek, soha többet nem hagyom. – és neki sem kellett volna.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-08, 13:36


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Határozottan nehéz megpróbálni újra és újra pozitívan viszonyulni hozzá, miközben folyton valami negatív reakció következik, akármit is mondok neki. Én igazán igyekszem életet lehelni belé, de nehéz úgy, ha ő nem akarja ezt engedni. - Akkor van késő, ha úgy döntöttél, hogy feladtad és meg se próbálod. - halk reakció csak, mert hát óvatos vagyok már vele, sok mindenen ki tud azért akadni, amit az ember mond neki, pedig nem akarom én megbántani, még véletlenül sem. Én tényleg jót akarok neki, de nehéz, amikor mindenben csak a rosszat látja. Nem hatvan éves még, hogy semmi esélye se legyen a jobb életre, csak legalább meg kellene próbálnia élvezni... tényleg élni. Elhiszem én, hogy a rossz múlt miatt ez nehéz, nekem se volt tökéletes életem, de legalább próbálkozhatna és akkor nem kéne attól se tartania, hogy csalódom majd végül minden igyekezetem ellenére.
- Nem volt rá szükség, látod így is elég volt, hogy végezni akarjanak vele. - Wyatt soha sem volt annyira trükkös, vagy rafkós és hát simán elég volt ennyit mondania, hogy elhiggyék neki és elkönyveljék Lexit valami vérengző vadállatnak, ami persze, hogy butaság, de... attól még ez történt és ha nem érünk oda időben, akkor az a fickó be is adta volna neki a végleges altatót. - Igen Morgan, pont e miatt sajnálom, mert tudom, hogy milyen. - én is minden nyáron újra megtapasztaltam és minden év elején úgy mentem vissza a Roxfortba, hogy az első hetekben inkább csak magamban voltam, kerülve másokat, hogy ne kérdezgessék, hogy miért vannak rajtam a sérülések, mert első évben még ki tudtam magyarázni azzal, hogy elestem, de miután minden szeptembert így indítottam... már furcsa lett volna. De neki ennyi sem adatott meg és pont ezért sajnálom, mert tudom milyen és... bánom, hogy nem segítettem neki, amikor már megtehettem volna. - Butaság... szörnyű volt akkor is. Amit a szüleink tettek... nem szabadott volna senkinek sem engedni. - de nem volt senki, aki közbelépett volna. Még a tulajdon anyám se tett azért, hogy jobb életem legyen, még őt se érdekelte, hogy miken kell keresztül mennem, nem hogy egy vadidegent.
- Jól van Morgan, ahogyan neked jobb. - én tényleg szívesen segítenék neki, mert komolyan attól félek, hogy ezek után megint csak nem lesz közös témánk, közös tevékenység, amit tehetnénk. Nem tudok még egy kutyagondot bedobni, hogy valami összehozzon minket, na nem mintha ezt most azért dobtam volna be. - Nem... én nem annak szántam, kérlek... ne légy ilyen. Egyszerűen csak nem számít, hogy ki ártott már neked, vagy ki nem figyelt rád, attól még én lehetek óvatos nem? Mert az akarok lenni. - mert nem akarom, hogy még több fájdalomban legyen része, még ha az csak a fertőtlenítés miatt is keletkezik. Nem kellene ilyesmiket mondania, hogy ne fogjam vissza magam, mert már így is épp elégszer volt rossz neki. Nem érdekel, én attól még igenis oda fogok figyelni rá, hogy legalább én megtegyem ezt, ha már más nem tette, főleg hogy segített nekem, ennyivel igenis jövök neki.
- Biztos nem azt, de nem tekint rossz embernek és ez a lényeg. - mert ő nem hiszem, hogy túl sok jót gondol magáról, de Lexi mégis mellé feküdt be, mert mellé akart, és ez szerintem akkor is jelent valamit, ha elfogadja, ha nem. A kutyák jó emberismerők, még ha én nem is vagyok az. - Hát gondolom azt, hogy... hülye voltam, hogy nem léptem le tőle előbb, de... nem jó állandóan egyedül lenni. - és e miatt, ha hülyeség is, de igenis reménykedtem, hogy változik, ha ígér, akkor egyszer majd betartja. Egy ideig legalábbis reménykedtem. - Te mondtad, hogy meg lehet szokni nem? Ha már az apám soha sem javult és soha sem kért bocsánatot... már az is előrelépés volt, hogy valaki megtette. - még ha értelme sem volt és egy idő után tényleg megértettem, hogy ennyi, nem érdemes remélem, hogy bármi is változik, mert sosem fog. - Te sosem reménykedtél Morgan? Akár... régen, az elején, csak tetted nem? - nem olyan nagy bűn ez, mint aminek beállítja. Én csak próbáltam valamiféle értelmesebb életet élni, és még így is jobb volt, mint a szüleimmel, vagy egyedül.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-06, 17:22



Savannah & Morgan



Ő abban reménykedik, hogy én változom, én meg abban, hogy ő a reménykedése miatt nem fog pofára esni, mert sajnos személyes tapasztalatom is az, hogy a reménykedés csakis egy dolog miatt van: hogy aztán derekasan pofára eshessünk. Ilyen az élet, ez van, nincs ellene mit tenni, akárhogy is próbálkozunk,a végén ő nyer. – Kicsit késő már azt hiszem az esélyekhez. – nézzünk szembe a tényekkel. Már nem vagyok azért olyan elképesztően fiatal, tény, hogy idős sem, de… már meg van a harmadik x-em, és eddig semmi olyan nem volt az életembe, ami állítólag törvényszerű kéne, hogy legyen, akkor miért kéne most elkezdenem reménykedni?
- A pasid röhejes volt, hogy nem talált ki valami jobb indokot a megölésére. – na igen, mert azért az, hogy megharapott valakit…ugyan már, mindegyik kutya harap, ha másból nem,hát játékból, de akkor már azonnal el is kéne altatni őket? Hülyeség, ez egy hatalmas baromság. Nem bírom ha az állatokat ok nélkül bántják. – Téged is vert az apád, tudod milyen. – rántom meg a vállamat. Na igen, őt is, engem is, és… Bristol szar, de mégis voltak benne normális gyerekek, normális apák, mintha csak a mieink lettek volna ilyenek. Csak az én apám ráadásul egy erdőben élt, nekem még csak papírjaim kellett, jogilag nem is létezem azt hiszem. – Egy idő után amúgy sem volt már olyan szörnyű. – simán csak beletörődtem, megszoktam a fájdalmat, ennek köszönhetem azt, hogy elég nagy a fájdalom bírásom, úgyhogy legalább egy jó dolog származott a rémesen szar gyerekkoromból. Bár… ezt is szívesen beáldoztam inkább volna, ha lehetett volna minden normális.
- Nem kell. Nem venném sok hasznát. – én felnőttként kerültem ide, nem vagyok már gyerek, nem tudok itt tanulni, és nem is akarok, nem érzem egyszerűen magamat idevalónak és kész. Soha életemben nem éreztem magamat úgy, hogy tartoznék valahova, és ez még most sem változott semmit sem. Legalább vannak dolgok, amik megmaradnak. – Jól van, nem kell leharapni a fejemet. – nem értem miért így válaszolt, én nem így értettem azt, amit mondtam, de tartanom kéne magamat most már lassan tényleg ahhoz, hogy meg sem szólalok, mert ha mondok valamit, akkor annak jó vége már biztos nem lehet. Az eddigiek alapján legalábbis.
- Hát, biztos nem azt, hogy milyen kedélyes vagyok. – mert nem, egy seggfej vagyok, ezt már sokan megmondták nekem és…igazuk van, az esetek túlnyomó többségében egy pöcs vagyok, főleg akkor mikor iszok, na akkor a világ egyik legnagyobb barma vagyok, de alapjáraton sem kell szégyenkeznem ebből a tekintetből. – Hát, akkor legalább egy próbálkozó barom volt. – és most egy törött orrú barom, mert azóta, hogy bevertem az ótvaros képét már biztos felkelt, de az orra minimum eltört, valami reccsent én pedig ütöttem volna még elég szívesen, a szart is kivertem volna abból a kis pöcsből, ha Savannah nem állít le. – Mit gondolok? – nézek rá kíváncsian, mert… érdekel, hogy mégis mit hisz. – Szóval a virág az megoldotta azt, ha előző nap megütött? – mert megütötte, ebben biztos vagyok, egy hülye agresszív barom volt az a fickó  most is, komolyan meglepne. Az ágyban és azon kívül is biztos okozott fájdalmat. Gondolom én legalábbis.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-05, 09:22


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Én is Morgan, én is. - visszatér legalább egy halvány mosoly az arcomra, de már ez is valami. Tényleg remélem, hogy van értelme, hogy nem ásott el még teljesen magában csak azért, mert régen hibáztam és akkor igenis van értelme próbálkoznom. Tudom, hogy nem indultak a legjobban most a dolgaink, de attól még igenis úgy érzem van annak jelentősége, hogy most segít és annak is, hogy megtartotta azt az üveggolyót. Ezek mind olyan apróságok, amik számítanak, mert lehet hogy csak valahol a lelke mélyén érzi úgy, hogy kötődik hozzám, vagy fontos vagyok neki, de ha már a lelke mélyén úgy érzi, nekem most az is épp elég, csak... érezze. - Tudom, de esélyed most neked is van. - csak meg kellene próbálnia élni vele nem? Hiszen igenis tudna egy kicsit kedvesebb lenni, oda figyelni, ahogy most is kijavít, hogy nem csak egy könyvtáros vagyok. Már csak ezzel is mosolyt csal az arcomra, hiszen apróságok ezek, apróságok, amik viszont nagyon sokat számítanak az ember életében akkor, mikor ilyen nehéz helyzetben van. Nem akarom veszni hagyni őt, és igenis az ilyen apróságok miatt érzem úgy, hogy ki kell állnom mellette.
- De látod nem teszi és ez a lényeg. - Lexi nem olyan, nem is kapna oda senki bokájának, azt hiszem még akkor sem, ha bántani akarnák. Ezért is volt teljes képtelenség, amit Wyatt állított róla, hogy veszélyes, hogy el kell altatni, mert rosszat tett. Ez a kutya erre képtelen lenne, ahhoz túlságosan jótét lélek. Kicsit talán olyan, mint én. Soha életemben nem ütöttem vissza teszem azt az apámnak és a mai napig is képtelen lennék rá. Sokak szemében biztosan ez csak egy nagy hiba, de... szerintem nem.
Amit viszont mond, egyszerűen rettenetes hallgatni. Tudom, hogy milyen volt ott élni, velem se foglalkoztak, azt se nézték, hogy milyen életet élünk, hogyan bánnak velem a szüleim, de én legalább eljöhettem, szinte egész évben, ő viszont nem, ő viszont ott maradt és tudom, hogy ez... rémes. El is tűnik a mosoly az arcomról pillanatok alatt. - Sajnálom... komolyan sajnálom. - hogy így kellett élnie, hogy én azt hittem, hogy jobb lett idővel az életet, hogy rendbe jöttek a dolgai. Tudom, hogy butaság, tudom, hogy életem legnagyobb hülyesége volt, de gyerek voltam és igen talán túlságosan naiv. De most itt vagyok, és akaratlanul is megsimítom a kézfejét ott, ahol nincs rajta sérülés,mielőtt még nekiállnék ellátni a sebeit. Tudom én, hogy volt már ilyen, tudom, volt már rosszabb is neki, de attól még én tuti, hogy óvatos leszek, mert nem akarok neki fájdalmat okozni, csak ami elkerülhetetlen.
- Tudod, hogy mesélhetek róla. - ha akarja, de nem fogom erőltetni, hiszen már legutóbb is sikerült rávilágítania, hogy nem akar tanulni és nem akar ezzel foglalkozni,akkor én nem fogom erőltetni, csak ellátom a sebét és kész, ő pedig nem sok mindent tehet, mint hogy bízik bennem annyira, hogy jót akarok neki és, amit használok, az segít és nem árt. - Nem érdekel, hogy milyen sérülésed volt már, attól még én lehetek óvatos. - igenis nekem fontos, hogy ne okozzak neki fájdalmat, ha hiszi, ha nem, és igenis oda fogok figyelni, hogy a lehető legkevésbé csípjen neki, amit csinálok, mert ha valaki fontos neked, akkor ezt teszed és kész. Majd egyszer hátha elfogadja.
- Lehet, hogy csak kényelmesebb, de nem tudod, hogy mit gondol. - úgy sem fogom tudni őt meggyőzni, akkor érezze úgy, ahogy akarja, de én ismerem a kutyámat és ő nem azért fekszik valahova, mert ott kényelmesebb. Befészkelhette volna mellém is magát, de ő nem ezt tette. A kutyák okosak és igenis valahogy látják, hogy milyen a lelked ott mélyen, ő is így van ezzel, csak Morgan nem hajlandó ezt elhinni nekem. - Lehet, de... néha próbált, én pedig elhittem. - vonom meg a vállamat. Tudom én, hogy hiba volt, de van amikor annyira egyedül vagy, hogy még az ilyesmit is elviseled. - Tudom, hogy mit gondolsz Morgan, de... egyedül voltam, ő pedig legalább időnként odafigyelt rám, hozott virágot, ha szemét volt előző nap... néha... - nem gyakran, de nekem az is elég volt akkoriban. Jobb volt, mint egyedül és valahol tényleg reméltem, hogy esetleg idővel jobb lesz majd, hogy tényleg képes változtatni. Hát... nem tette, rosszabb lett, de ezt nem tudhattam előre igaz?





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-02, 17:46



Savannah & Morgan



- Remélem, hogy nem hiába. – még ha úgy is érzem, hogy csak pazarolja rám az időmet. Én ilyen vagyok, ha eddig nem igazán sikerült semmi olyan… életközeli élményt találnom, akkor erősen kétlem, hogy pont most fog majd ez sikerülni. Mindegy, ha neki jó, hát próbálkozzon és reménykedjen, én nem tenném ezt meg magamért. – Sehol nem könnyű. Csak van ahol esélyed van. – például itt, ebben a suliban volt esélye, ő megkapta, én nem. Én Bristolban ragadtam és… ott is rohadtam meg, ha nem ölöm meg azt a fickót és nem küldenek börtönbe, akkor még csak át se léptem volna soha Bristol határát. – Nem. Te könyvtáros vagy. – nincsen csak, vagy ha nagyon akarja használni, akkor használja rám, elvégre kettőnk közül én vagyok az, aki úgymond a szarabb melót kapta, igaz? Csak mert Hagrid elkezdett tanítani, és kellett valaki, aki hozzá van szokva ehhez. És itt jöttem a képbe én. Amúgy nem lennék itt.
- A bokámnak már sok minden kapott oda. – rántom meg a vállamat. Nem hinném, hogy majd pont ez a kicsi kutya fog úgy odakapni, hogy az komolyabb is legyen… nem egy házőrző fajta, sokkal inkább az, amelyiket azért tartják az emberek, hogy… nem is tudom, simogassák meg ilyesmik.
- Bristolban szinte mindenki szereti. Bristolban el van cseszve minden. – vannak persze normális emberek, de én ha szökő évente találkoztam eggyel, mert nem igazán mehettem sehova sem,az apám megtiltotta, és úgy megvert, ha nem voltam engedelmes, hogy fel sem tudtam kelni. Szóval… nem igazán akartam ismerkedni, nem is lett volna hozzá kedvem. – Ha piáltam mielőtt megvert, akkor nem fájt annyira. Néha nem is emlékeztem rá. – rántom meg a vállamat. Na igen, így kaptam rá arra, hogy igyak, rájöttem ,hogy így…mérsékelni tudom valamennyire a fájdalmat, és ez nekem már bőven megérte. Aztán… valahogy ez megmaradt. Én csak…iszok, nem gondolkodtam el azon soha, hogy miért.
- De te ebben nőttél fel. Én szart sem tudok ezekről. – varázslókról, boszorkányokról, bájitalokról és varázslatokról… én nem értek ezekhez, és nem igazán érzem azt, hogy ide tartoznék, bár soha nem éreztem azt, hogy tartoznék egyáltalán bárhova is. De itt még mindig jobb, mint egy rohadt cellában gubbasztani egész nap. – Nem kell finomkodni. Volt súlyosabb sérülésem is már. – nem is egy, ott voltak azok, amiket apám okozott, aztán amiket a saját hülyeségeim miatt szereztem, és persze ott vannak azok is, amelyeket a börtönben szereztem. Előszeretettel verték ott az embert, néha én is terítékre kerültem, de soha nem egyedül vittek aztán a gyengélkedőre.
- Talán csak itt kényelmesebb. – rántom meg most én a vállamat. Nem igazán értek az állatokhoz, én általában lelövöm és eladom őket jó pénzért ha lehet, szóval kitudja, talán csak a kutya is tudja, hogy hol kényelmesebb, ezért döntött úgy, hogy inkább ide dobja le magát. – Megváltozik? Az ilyen barmok soha nem változnak meg. – kivéve ha kapnak egy golyót a fejükbe, akkor megváltoznak, meghalnak. Nem tudom, nem ismertem a pasiját, de most egy barom, és lemerem fogadni, hogy régen is egy pöcs volt, csak Savannah figyelmét ez valahogy elkerülte. Az ilyen emberek nem szoktak csak úgy megváltozni.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-03-01, 21:45


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Azt hiszem próbálkozom. - próbálom kiismerni őt és próbálom valahogy elfogadni a stílusát, meglátni az értékeit. Nem mondom, hogy mindig könnyű és igen volt pillanat, amikor könnyebbnek éreztem azt, hogy inkább talán hagynom kellene, de azért még próbálkozom és azt hiszem az is elég, ha azt mondja nekem, hogy nála ez is valamiféle ragaszkodási szándékot jelent. Akkor erre építek és így állok hozzá, még ha nem is könnyű ő megfejteni, ahogyan mondta is, de vállalom a kihívást miatta, mert nekem ő fontos. Fontos az, hogy helyrehozzam azt, amit elszúrtam, mert nem tudom, hogy ő hogyan gondolja, de szerintem igen is értékes volt a barátságunk, hiába voltunk még gyerekek akkor és én szeretném visszakapni, ha nem is lehet ugyanabban a formában. - Elvétve. Tudod azért itt se volt minden annyira könnyű. - mugli születésűként, olyan szülőkkel, mint akik nekem voltak, nekem se volt egyszerű, tényleg nem, de tudom, hogy neki sokkal nehezebb volt otthon az apjával, ehhez kétség sem férhet. - Csak nem rég érkeztem és nem vagyok tanár... csak egy könyvtáros. - persze valamilyen szintű felületes viszony azért meg van, de csak ennyi, azért olyan nagy kapcsolatom nincs a többi tanárral. Valahogy így alakult, azt hiszem már sok kapcsolat meg van, ami a múltba nyúlik és én valahogy nem tudok ebbe olyan könnyen bekapcsolódni. Próbálkozom, és talán majd idővel menni is fog, de nem járok a tanáriba, csak... könyvtáros vagyok..
- Nem, de biztos oda tudna kapni a bokádnak, ha nagyon akarna. Na jó... nem biztos. - mosolyodom el. Az az igazság, hogy Lexi túlságosan cuki, nem hiszem, hogy képes lenne bárkit is bántani, még jó eséllyel akkor sem, ha valaki neki akarna ártani, vagy... nekem. Mondjuk nem is házőrzőnek vettem, csak azért, hogy szeretgethessem. Régen is velem aludt, simán bejöhetett az ágyba, és ez majd megint így lesz. Lexi mindig is olyan kis igazi kedves kutya volt, nem hiába mondják, hogy az ember legjobb barátja a kutya, bennünk nincs áskálódási szándék, rosszindulat, nem akarnak átverni és kicselezni senkit, egyszerűen csak teszik, amit épp a szívük diktál, őszinték.
- Tudom milyen ez, az én apám is határozottan szerette az italt, tudod. - én pedig gyűlöltem mindig is, pont e miatt nem ittam soha semmit, mert nem akartam olyan lenni, mint ő és tudtam, hogy mit tesz az emberrel. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit hoz ki az apámból az alkohol, nem akartam soha sem olyan lenni, mint ő, és azt hiszem sikerült ezt elérnem. - És te... miért iszod? Jobb tőle? - mert persze megértem, hogy volt mit elfelejtenie, de... már nincs igaz? Ha jobb lesz az élete, akkor talán nem kell elfelejtenie az életét, talán nem kell elfelejtenie a mai napot sem, vagy a holnapot és akkor nem kell feltétlenül a whiskey ahhoz, hogy jól legyen nem?
- Talán mégis... idővel én is megszoktam. - mindent meg lehet szokni, szerintem a jót is, ha nem akar minden áron ellenkezni. Tudom, hogy nem egyszerű és azt is elhiszem, hogy fél tőle, hogy megszokja, aztán újra mindent elveszít, de szerintem akkor is meg kell próbálnia, mert... igenis azt szeretném, ha jobb élete lenne, ha boldog lenne végre az életben. - Nem számít, hogy hozzászoktál, én akkor sem akarok fájdalmat okozni, csak amennyit e miatt muszáj. - én nem az apja vagyok és nem is vagyok rossz ember, ezt tudnia kell. Tudom, hogy megszokta már, tudja, hogy milyen ez, de... akkor is azért teszem, mert muszáj és nem azért, mert akarom. És hiába szkeptikus Lexi... kutya. Azt mondják, hogy az állatok megérzik, hogy milyen egy ember mélyen legbelül, és Lexi sem téved. Morgan nem rossz ember, ő csak... rossz dolgokon ment át és e miatt eltévedt, de visszatalálhat még egy jobb útra.
- Kidőlhetett volna a fotelben is, vagy az ágyamban bent. - rántom meg aztán a vállamat, miközben szépen finoman kezdem el kenegetni a kézfejét. Finoman fújom egy kicsit, hogy hamarabb beigya a bőr a krémet, hogy aztán majd szépen átköthessem. Csak akkor pillantok fel meglepetten, amikor meghallom a kérdését. - Wyattben? Az elején... azért más volt, kedvesebb és nem tudom... azt hiszem naiv voltam, reméltem, hogy... - bizonytalanul rántom meg a vállamat. Tudom, butaság, mégis mit reméltem? Várható volt, hogy soha sem volt megváltozni, én pedig mégis esélyt akartam adni neki. Kb. addig ment, amíg először meg nem ütött, utána már nem reménykedtem sokáig semmiben sem. Nem sokkal később leléptem.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-02-28, 08:37



Savannah & Morgan



- Hát, akkor remélem jó vagy a rejtvényekben. – mert én nem tudok csak úgy változtatni, nem is akarok, mert… nem igazán bízom meg senkiben sem, éppen elegen hagytak már engem cserben ahhoz, hogy az emberekre úgy nagy általánosságban magasból tegyek. Nem érdekel a legtöbb, én sem őket, az élet tökéletes. – De voltak, nem? – voltak, gondolom én, elvégre ide járt iskolába, gondolom amíg itt volt sikerült barátokat szereznie, és ez hiányzott volna nekem is, barátok, egy élet, ami kiszakít a másikból, de ez van, nem kaptam meg, és persze, örülök annak, hogy legalább az egyikünknek sikerült, de jobban örülnék annak, ha nekem is sikerült volna. – És most? A többi…tanár? – tanár, személyzetis tag, nem tudom, nehezen hiszem, hogy nincsen egyetlen barátja, csak én, ha engem annak nevez, de lássuk be, hogy nem vagyok éppen az a legjobb barát alapanyag, szóval kérdés, hogy velem mégis mennyit ér ugye. Ezt én magam sem tudom.
- Hát… gondolom, nem is egy vadász kutya. – azért a börtönben nem éppen ilyen kis testű kutyák voltak, azok tényleg tudtak ám harapni, az ő kutyája azért kicsi, nem hinném, hogy olyan elképesztően vad és vérre menő lenne, eddig se volt az, valószínűleg ezután sem lesz, igaz? Nem egy harci kutya, ez a lényeg.
- Na ja, az öreg imádta ezt vedelni. Gondolom a nem létező lelkiismeretét elfelejthette ezzel. – ha volt, de nem hinném, hogy valaha is bűntudatot érzet amiatt, hogy megütött engem, az nem illene hozzá. Apám egy barom, mindig is egy hülye, öntelt pöcs volt, és folyton csak vert, kihasználta a gyengeségem, de most már esélye sem lenne, felnőttem, simán félholtra verhetném és… az az igazság, hogy meg is tenném ezt, csak látnom kéne ahhoz azt a hülye, ostoba fejét. Utálom az apámat, nem kaptam tőle a fájdalmon kívül semmit, és bárcsak…bárcsak valaki megtette volna azt, amit én nem tudtam akkor. – Ezt soha nem fogom megszokni. – mondom egy vállrántás kíséretében. Én nem ehhez szoktam, hogy vannak mindenféle varázsitalok, meg tudnak a varázslók teleportálni…nem, én ahhoz vagyok szokva, hogy motorral kell valahova mennem, és ha van egy sérülésem, akkor azt ki kell feküdnöm, nekem ez a világ fura, nagyon is…fura. – Nyugi, már…hozzászoktam. – csíp, de nem rántom el a kezemet, már éppen elégszer volt rá alkalmam, hogy megtapasztaljam milyen is ez., Apám verései után mindig nekem kellett ellátnom magam, ami nem ment egyszerűen,a börtönben egy-egy kiadósabb verés után már segítettek az orvosok, de… a lényeg, hogy én ehhez már hozzászoktam. – Vagy csak…fáradt. – rántom meg a vállamat, ahogy vetek a kutya felé egy pillantást. Kitudja, engem nem igazán kedvelnek sokan, tudom én azt magamról, hogy nagy pöcs tudok lenni, de… nekem ezt senki ne rója fel. – Mi fogott meg abban a baromban? – a pasijára célzok persze, akit nem is olyan régen még jól elvertem. Nem értem, hogy mégis mi a vonzó egy olyan hülye baromban, mint az a fickó.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-02-27, 16:54


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Ha így akarod, azt... nehéz kiismerni. - jelenik meg egy halvány mosoly azért az arcomon. Igen tudom, ő nehéz eset, és nem könnyen mutatja ki az érzéseit, amit meg tudok érteni, főleg hogy én egyszer már cserben hagytam, érthető, ha mindezek után nem könnyen bízik meg bennem, de most akkor is itt vagyok és szeretném megpróbálni. Eddig is ezt szerettem volna és ha ő így fejezi ki, hogy akarja, akkor... legyen így. - Nekem sincsenek egy ideje. - az iskolában még voltak, de azért nem túl sok, aztán a felnőtt élet már nehezebb. Valahogy nem úgy jött ki sosem a lépés, meg aztán túlságosan is zárkózott típus vagyok ahhoz, hogy olyan temérdek baráttal legyek megáldva, legalábbis ami a mélyebb bizalmat illeti. Arról nem is beszélve, hogy a sok munka mindig is lekötött annyira, hogy ne legyen olyan sok időm barátkozni, mint az átlagnak.
- Most már igen, de látod... majdnem megölték. - nem sokon múlt és azért, hogy segített még sokáig hálás leszek neki, ehhez kétség sem férhet. Csak rajta múlt, hogy most Lexi jól van, hogy velem jött, hogy kiverte Wyattből a válaszokat. Nekem nem biztos, hogy ment volna. Én... nem vagyok ennyire erős és nem tudok igazán ártani másoknak, még akkor sem, ha nincs más lehetőség. De az a lényeg, hogy a kutyám jól van és hogy szerintem igen is körül nekem és hiányoztam is neki, még ha ezt Morgannak nehéz is megérteni, vagy elképzelni, hogy hogyan lehetséges.
- Lexi nem ilyen, majd meglátod. Sose bántana senkit sem. - barátságos volt mindig is másokkal, szerintem még egy betörőnek se lenne képes nekimenni, én legalábbis nem tudom elképzelni róla. Persze tudom sokan elvárják a kutyájuktól, hogy megvédje őket, ha baj van, de ő nem olyan agresszív típus, nem tudom, hogy bántana-e bárkit is, még ha veszély is fenyegetné vagy őt, vagy engem. Persze nem tudhatom, de... akkor is nehezen tudom elképzelni. De legalább most még készültem is, bár nem tudtam, hogy jönni fog, csak reméltem, hogy valamikor még azért betoppan hozzám, hiába nem alakult a múltkor túlságosan fényesen.
- Azt hiszem értem a lényeget. - persze világot, nem is tudom mit képzeltem. Nem az ennek a kényege, hogy olyan drága legyen, vagy jó ízű, csak gondolom, hogy eléggé kiüsse az embert és e miatt ne nagyon akarjon gondolkodni lehetőség szerint... semmin sem. Végül is érthető, ha így áll hozzá az életéhez, ha egyszer az rossz volt, de... remélem azért a mai napot nem akarja kapásból elfelejteni. - Krémek, gyógynövényes, van ami mágikus. Gyorsabban gyógyulnak a sebeid, jóval, mint úgy általában, és... nem csípnek, kivéve... ez. - az utolsó szónál érintem a vattát a kézfejéhez. Igen a fertőtlenítés még így is csíp, de majd a krém enyhíti a dolgot és utána már sokkal kellemesebb lesz és nem fogja annyira fájlalni. Gyorsan rendbe jönnek a sebek pár nap alatt, ami normális esetben azért tovább tartana. Ezzel mindenképpen jobban jár, mint egy sima kézmosással, amit gondolom ő tenne. Közben Lexi persze a körbeszaglászás után simán felugrik a kanapéra mellénk, és mivel Morgan mellett van több hely, odakucorodik mellé, szinte már bújva. Nem buta, talán... ő is tudja, hogy kinek köszönheti az életét. - Szerintem kedvel. - halk megjegyzés, miközben az egyik amúgy egészen kellemes fenyő illatú krémből kenek finoman a kézfejére, oda, ahol a sérülések vannak.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-02-25, 20:37



Savannah & Morgan



- Na és ha így akarom? – pillantok rá kifejezéstelen arccal. Mi van akkor, ha én így fejezem ki magamat? Ő maga is mondta, hogy már észrevette, hogy nem vagyok éppen a legjobb abban, hogy kifejezem mások felé az érzéseimet, ebből pedig adódik az, hogy akár én… én fejezhetem magamat így is ki, igaz? – Nekem rég nincsenek barátaim. – talán soha nem is voltak. Ő… nem is tudom, hogy mi volt nekem. Persze, jóban voltunk, de kölykök is, szóval ott talán kissé minden máshogy működik és… mindegy, a lényeg, hogy tönkrement minden, és hiába jön az akarj többet az élettől szöveggel. Nem tudok többet akarni.
- Ja, legalább ő biztonságban van. – én nem voltam, és Savannah sem, mi… elég szar élettel büszkélkedhetünk, a kettőnké csak ott tér el, hogy ő elmehetett, én nem, én…maradtam és jól meg is szívtam, mert mint kiderült, rohadtul el kellett volna mennem, csak valamilyen szarság miatt ez mégsem jött össze. És akkor mindezek után még higgyem is azt, hogy az élet lehet csuda jó? Szart, az élet úgy rossz, ahogy van, megmutatta már nekem az igazi valóját, szívtam eleget, többet nem akarok amiatt szenvedni, hogy reménykedem egy jobb jövőben. Vadőr vagyok, szinte térdig gázolok a szarban, ez a valóság.
- Nem tudom, amiket én láttam eddig kutyák, azok készek voltak leharapni a kezemet is, ha kellett. – a börtönben nem éppen ilyen kicsi kutyák voltak, az egyik hülye rab megpróbált megszökni, de meg is szívta, mert az egyik kutya elkapta és úgy tért vissza hozzánk a fickó, hogy mű lába volt. – De a te kutyád, te tudod. – ez a kutya tuti nem harap le lábakat, és gondolom mivel Savannah a gazdája, így vannak dolgok, amiket csak ő tudhat, én nem értek a kutyákhoz, persze, bírom őket, de… az emberekhez és a kutyákhoz sem értek annyira, mint amennyire kéne.
A szavaira csak bólintok egy aprót. Tényleg nem ártana egy kis idő, de nem igazán tudok ezzel mit kezdeni, úgy is szar lesz ez, gondolom meg kell szokni, de én nem tudok teleportálni és nem is fogok tudni megtanulni, jó ha két varázslatot tudok, több nem megy és… nem is akarom, hogy menjen. Én nem varázsló vagyok akkor sem. Nem szakadozom le, talán kicsit lassabban megyek, de ez csak annak tudható be, hogy a hülye teleportálás után elégé kótyagos még a fejem, szóval kell egy-két perc, amíg kitisztul a fejem és tudok már úgy sétálni, hogy ne kelljen félnem egy eséstől.
- Apám szerint az, amelyiktől elfelejted a tegnapot. Szóval mindegyik. – mondom kissé csendesen, nem is biztos, hogy hallja, de nem lépek egyből, hogy megkeresem a piát, gondolom nem is nézné valami jó szemmel, ha egyből a piát keresném, amúgy sem vagyok alkoholista. Iszok, dohányzok, de nem embertelen mértékben. – Azok  mik? – bököm a fejemmel a krémek meg a többi felé, mert nem éppen ilyen első segélydobozokat láttam eddig, ami azt illeti…keveset láttam, a börtönben sem éppen azon volt a legnagyobb hangsúly, hogy a rabokat mennyire jól látták el, mi aztán megdögölhettünk felőlük, az volt a lényeg, hogy a tárgyalásig kihúzzuk, onnantól nem érdekeltünk senkit sem.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-02-24, 17:43

[You must be registered and logged in to see this link.]

Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem mondanám, hogy meglepnek a szavai, de... nem is tudom, olyan jó lenne, ha egy ici-picit képes lennék belőle valami pozitívabbat kihozni. Tudom, hogy nehéz.. sőt esetében inkább szinte lehetetlen, de én próbálkozom. Mégis akármit mondok, biztos, hogy valami negatív megjegyzés lesz rá a válasz és ezt azért egyre nehezebben kezelem. Most az tartja bennem a lelket főleg, hogy segít nekem, és minden negatívsága ellenére is, ez mutatja, hogy van benne olyan is, amiért érdemes lehet küzdeni, hogy van benne jó, amit érdemes észrevennem. Túlságosan erős válasz lenne azt rá vágni teszem azt, hogy... egem? Nem is úgy... barátként teszem azt. - Itt vagyok Morgan... mi lenne, ha akarnád ezt? A barátságomat. - én elhiszem, hogy rossz élete volt, hogy nem tud olvasni, hogy harminckét éves és már sokat csalódott, de... igenis akarhat többet és igenis megpróbálhat változtatni az életén, csak tényleg akarnia kell. Ez egyáltalán nem olyan nehéz, nem lehetetlen, csak meg se próbálja a dolgot, de azt hiszem most igazán nem kéne őt kiosztanom, örülnöm kéne neki, hogy segít, ezért is fogalmazok csak óvatosan, hogy ne akadjon ki feleslegesen, az most tényleg nem a célom.
- Tudom én, de most már biztonságban van és az a lényeg. - őszinte a mosolyom, most végre tényleg az. És látom én azt is, hogy zavarban van, de nem érdekel. Tényleg nem, talán ebből is látja, hogy igenis reménykedhet valamiben, jobb dolgokban, hogy lehet még jobb az élete, ha akar rajta igazán változtatni. Én itt vagyok és igazán hálás most, hogy segített nekem. Régen is kedves voltam vele és ez azóta sem változott, most is ugyanúgy az vagyok, csak általában nem igazán engedi ezt nekem, de... attól még próbálkozom tovább, főleg ezek után. Visszautasíthatott volna, de nem tette, plusz az üveggolyó. Igenis vannak olyan jelek, amik miatt úgy érzem, hogy muszáj kitartanom mellette és meg kell próbálnom segíteni neki valahogy. Miattam is van részben, hogy ilyen, hogy ennyire csalódott a világban, tehát... az én dolgom is, hogy ezen változtassak.
- Nem is tudom... érzem? Ahogy bújik hozzám, ahogy nyalogat, te... nem látod rajta, hogy örül? - tudom, hogy csak egy kutya, de fel van pezsdülve, csóválja a farkát és igenis lelkes, tudom, hogy hiányoztam neki és most örül, hogy itt vagyok. Tudom, hogy nem szabadott volna itt hagynom, de... nem volt választásom és talán gyáva is voltam. Nem akarok az lenni, szeretnék erősebb lenni és igyekszem is, visszajöttem igaz? Egyedül is megtettem volna, ez is egy lépés azt hiszem, hogy erősebbé próbáljak válni. Csak hát jó eséllyel egyedül nem értem volna el semmit, sőt jó eséllyel még el is késtem volna, vagy ki tudja. Boszorkány vagyok igen, de Wyatt... hát ezért nem hoztam el Lexit, féltem tőle, azért tűntem el szó nélkül, ezért nem vitte magammal a kutyát, mert... nem volt más választásom.
- Persze. - bólintok és megvárom, amíg felkészül. Tudom, hogy nem kellemes ez neki. Meg lehet szokni, de egyáltalán nem könnyű. Furcsa módon Lexi jól viseli, talán mert a karomban tartom és... hát majd még sok mindent be kell szereznem neki. Elég hirtelen ötlet volt ez az egész és nem sok mindenem van meg a régi holmijai közül, vagyis inkább semmi sajnos. Aztán ahogy megérkezünk igen irány a szobám, miután átvágtunk az udvaron. Remélem, hogy nem szakad le félúton, szeretném tényleg ellátni a kezét, meghálálni, hogy segített.
- Szereztem be whiskey-t, bár... nem igazán vagyok benne profi, hogy melyik a jó. - legutóbb hiányolt valami töményet, én pedig azért próbálok megfelelni az elvárásainak. Lexit leteszem a szőnyegre, amikor végre megérkezünk, hogy körülnézhessen, csak aztán ülök le Morgan mellé immár egy afféle elsősegélydobozzal, bár ez nem olyan, mint a mugliké. Van benne persze kötszer is, de főként inkább különböző krémek és hasonlók, fertőtlenítő persze az első lépés, remélem az ital is várhat addig, amíg elrendezem a kezét.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-01-06, 17:17


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Igen, azt hiszem. - bólintok egy aprót, és hát ebben is reménykedtem, hogy nem véletlenül jött el, hogy csak jelent valamit neki az az üveggolyó, meg a régi idők, a gyerekkorunk. Ha kicsit sem érdekelném, akkor most nem lenne itt. Lehet, hogy öljük egymást, és újra, meg újra megbánt, de végeredményében én sem küldtem el őt... azt hiszem egyértelműen azt mondhatjuk, hogy fejlődik ez az egész, vagy legalábbis igyekszünk és próbálkozunk, hogy fejlődjön.
- Oké, akkor... nem beszélünk, meséljek arról milyen rossz volt a suli után? - jó ez inkább költői kérdés, sőt inkább csak afféle visszavágásnak szánom, mert hát na akkor is folyton bántóan viselkedik és ezt nem tudom valami jól kezelni minden pillanatban. Komolyan kész csoda, hogy a keményebb csapásainál nem sírtam el magam. Már talán erre nem kerül sor, de attól még megérthetné, hogy nem valami jó az, ha nem tudunk mit kezdeni egymással, ha... nem tudunk egy szót se váltani, mert annyira más volt az életünk. Nem azt mondom, hogy tépjünk fel sebeket, de akkor igen meséljen a rossz dolgokról, vagy... csináljunk valamit együtt.
- Mindent támadásnak veszel... akármit mondok. - én nem akartam leszólni őt, nem akartam ezzel most megint bántani, még véletlenül sem. Nem értem, hogy miért kell mindent állandóan ennyire negatívan kezelnie, mintha én is azok közé tartoznék, akik csak ártanak neki, pedig én mellette vagyok, én pont hogy segítenék, ha engedné... csak épp nem igazán engedi és ez azért baromira fáj.
- Nem pont... erre gondoltam. - sóhajtok fel. Volt valaki, aki nem akarta megölni... hát komolyan, mintha tényleg nem is akarna nekem rendesen válaszolni, akármit is teszek, de azt hiszem talán már nem is számít. Nem tudom, hogyan tudnék valami jót kihozni belőle, valami pozitívat... egy mosolyt. Esélytelen vállalkozás igaz? Pedig igyekszem én, csak hát... nem igazán segít. A távozására csak lassan bólintok egyet. Hát igen, legyen így, sokáig nem jutottunk azt hiszem, bármennyire is szerettem volna. - Jó pihenést! - fáradtan csukom be utána az ajtón. Komolyan régen volt ennyire fárasztó estém, beszélgetésem... egyszerűen fogalmam sincs, hogy miért viselkedik így velem, hogy... miért nem tud legalább egy kicsit rugalmasabb lenni. Ennyire rémes volt neki? Ennyire... ennyire elszúrtam?

//Én is köszönöm a játékot, remek volt! És mondtam én, hogy szegény Savannah. Razz//







A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-01-03, 00:36



Savannah & Morgan



- Ha nem érdekelne, akkor már rég itt hagytalak volna, nem? – igen, bár még magam sem tudom igazából, hogy mégis miért vagyok itt, mert… talán el kellett volna mennem, talán úgy lenne a legjobb mindkettőnknek, de én nem akarok elmenni, mert akármennyire is nem akarom magamnak bevallani, de azért jó látni őt újra. Oké, kicsit haragszom rá, és megbántottam már őt azóta, mióta egymásba botlottunk… lelőttem, de az ember azt bántja, akiket kedvel, nem? Legalábbis Dumbledore egyszer valami ilyesmit nyögött be nekem, és amit ő mond, az elmegy bölcseletnek, nem? Legalábbis én így gondolkodok, de lehet, hogy a fickó is már szenilis, csak játssza itt az okosat.
- Most mégis mit beszéljünk meg? Az apákat kilőttük, arról meg nem akarok beszélgetni, hogy mennyire jó volt neked itt, gondolom ezt megérted. – nem arról van szó, hogy nem vagyok kíváncsi, mert de, mert kedveltem őt és kedvelem most is, kíváncsi vagyok arra, ami történt vele, de csak a saját szívemet sajdítanám meg ezzel ,mert az jutna eszembe, hogy míg ő itt volt, én apámnál szívtam, hogy én egyedül voltam, míg ő itt barátokat tudott szerezni. Hogy  ő tanulhatott, én viszont nem. Nem arról van szó, hogy irigy vagyok, nem, azon már túlléptem, csak… nem akarom a saját orrom alá dörgölni, hogy mi nem adatott meg soha nekem.
- De élvezzem ki jobban, mi?  - nem kell elharapnia, amit akar, mondja csak meg, mást sem hallgattam egész életemben, mint ezt, apám is folyton ezzel fájdította a fejemet, már hozzászoktam, mondja csak el ő is, hogy milyen hálátlan egy kis köcsög vagyok. Apám is ezt mondogatta, na meg azt, hogy örüljek, amiért eltűr azok után, hogy megöltem az anyámat. Mégis miért én tehetek arról, hogy anyám belehalt a szülésbe? Komolyan, nem ismertem őt, de már jobban kedvelem, mint apámat. Aztán persze lehet kiderül, hogy anyám is egy barom volt.
- Ismerős érzés. – na ja, a sehova tartozás érzése, mikor nem tudod mi lesz holnap… nem éltem soha az utcán, apám eltakarodott a viskóból,így az enyém lett, én vettem birtokba, aztán jött a börtön, ott volt egy saját szobám, egy külön zárka, mert szinte naponta kellett elzárni a többi rabtól, most pedig megint van egy viskóm, szóval… legalább van hol aludnom.
- Volt egy rabtársam, ő egész rendes volt, nem akart megölni. – rántom meg a vállamat. Na igen, őt még kedveltem is, ritka nagy barom tudott lenni, de pont olyan volt, mint én, és a közös pontok azért néha jók. – Én most… megyek, fel kell készülnöm holnapra, és neked is gondolom aludnod kéne. Majd… találkozunk még. – intek neki búcsút, ahogy magamhoz veszem az íjpuskát és kilépek az ajtón, hogy visszatérjek a viskómba. Ijesztő ez a kastély.

//Köszi a játékot, szuper volt, és szegény Savannah  sirdogalos //


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2015-01-02, 17:29


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Az se érdekel, hogy én elfogadlak-e? - csúszik ki a számon az óvatos kérdés, még ha tudom is, hogy nem kéne ilyesmit feltennem neki, mert annak csak megint rossz vége lehet. Értem, hogy neki jó így, hogy nem kell, hogy mások elfogadják, de... azért mégis csak jobb, ha nem egyedül vagy, hanem mások is vannak veled, mások is körbevesznek nem? Nem hiszem el, hogy neki tényleg jó úgy élni, hogy senki sem foglalkozik vele, hogy nem szólnak neki egy jó szót, nem köszönti fel senki karácsonykor, vagy a születésnapján. Ez... ez nem lehet jó, csak könnyebb azt mondani, hogy jó így neki, mint beismerni, hogy mást szeretne, csak azért tenni is kellene és megpróbálni elviselni az embereket.
A szavaira már csak halkan sóhajtok. Igen, én is sok mindent mondtam, ebben teljesen igaza van, de... de én nem szándékosan bántottam, nem akarattal, csak nem tudtam mi a jó megoldás és csak tizenegy voltam. Ő viszont felnőtt és mégis úgy érzem, úgy viselkedik, mint egy megbántott... nem is tudom, hisztis gyerek, aki nem tud tovább lépni azon, ami történt és folyton csak újra és újra felhozza majd, ha találkozunk, ez pedig szerintem így egyikünknek se túl kellemes.
- De legalább tudunk beszélni, megbeszéltük a bajainkat, a rossz dolgokat igen és... azért én jól éreztem magam, amikor veled voltam. Most viszont az a múlt is csak rossz, úgy érzem, és... mi értelme, ha csak nézzük egymást és képtelenek vagyunk két szót váltani? - mert ez a baj. Nem csak az, hogy nincs bennünk közös, de ő régen nem volt ennyire komor. Rosszabb lett, mint volt, sokkal rosszabb, és ez azért elég rossz. Akkoriban azért el tudtam vele beszélgetni sok mindenről, most viszont... nem maradt más, mint az, hogy a múlt miatt fúj rám, én próbálok most is kedves lenni vele, csak épp már nem vagyok gyerek és bennem is sokkal több a gátlás, mint akkoriban, így pedig azért sokkal nehezebb az egész, akármennyire is próbálkozom, hogy megint valami értelmes viszony legyen közöttünk.
- Tudom, hogy akkor már jobb itt. - és most nem teszem hozzá, hogy egy kicsit jobban is megpróbálhatná kiélvezni a dolgot, mert tudom, hogy nem várhatok el tőle túlságosan sokat. Talán majd... nem is tudom, esetleg szép fokozatosan lesz rá esély, hogy mondjuk idővel alakul egy kicsit. Megpróbálja elfogadni, hogy az élet nem olyan rémes és elviselhetetlen, mint ahogyan azt jelenleg látja. Azért vannak jó dolgok is, de komolyan, vannak olyasmik, amiket élvezni is lehet, csak épp az embernek nagyon kell akarnia, neki legalábbis tényleg meg kéne próbálnia, hogy menjen.
- Mielőtt eljöttem Londonból, mielőtt megkaptam az itteni munkát nem sokkal majdnem kitettek az albérletemből. Jó eséllyel, ha nem jöhetek ide, akkor... jelenleg nem tudom, hogy hol élnék. - nem volt éppenséggel a legjobban fizető munkám és ahogy mondta nem volt egyszerű, de kibírtam és igen próbálom nem belelátni az iróniát a szavaiba, tényleg igyekszem. Csak nem bántó szándékkal mondja, amit mond, legalábbis én is nagyon remélem, hogy így van.
- De nem volt semmi pozitív sem az életedben? Nem is tudom... bármi, bárki, aki kedves volt. - nem is tudom, valami lány, vagy akárki, aki törődni próbált vele. Lehet, hogy mindenkit elmar maga mellől, de azért rossz, hogy nem volt senki, aki megpróbált volna segíteni neki, hogy nem voltam ott én sem, hogy törődjem vele.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-30, 18:35



Savannah & Morgan



- Na és ha… nem akarom, hogy elfogadjanak? – mert mégis ki a tökömet érdekel az, hogy mások mit gondolnak rólam? Felőlem aztán a pokol legmélyebb bugyraiban rohadhatnak meg, én aztán nem tartozom nekik semmivel, ha nem akarok velük jópofizni, akkor nem is fogok, ez körülbelül ennyire egyszerű. Soha nem számított az, hogy én mit akarok, és most már engem se igazán érdekel az, hogy mások milyennek látnak engem, megtanultam nem foglalkozni másokkal. Legalábbis addig, amíg be nem szólnak, mert akkor széjjel rúgom a seggüket, vagy ha éppen rosszabb  napom van, akkor eresztek egy nyílvesszőt abba a hatalmas ronda seggükbe, velem ne szórakozzanak.
- És? Te is sok mindent mondtál. – kiskorunkban és, mégis egy szó nélkül lelépett. Oké, írt üzenetet, de azért az nem ugyanaz. Mindegy, már túljutottam ezen, de akkor is, nem igazán tudom még mindig megérteni, hogy mégis miért nem képes elfogadni ezt. Valóban ennyire azt akarja, hogy utáljam őt?
- Miért régen mi volt a közös pont? A szar apák meg a szar élet? A szar apák még most is stimmelnek! – komolyan, miért nem képes meghallani azt, amit mondok neki. Régen is elégé különbözőek voltunk, maximum azért nem vette ezt részre, mert gyerekek voltunk és annyira még egyikünk sem volt bátor és hülye, hogy elküldje a francba a másikat, de most már felnőttünk, és meg kéne értenie valamit. Engem arra tanítottak, hogy a fegyverrel ölni kell, nem csak úgy hobbiból és poénból használni ,így hát én ehhez tartom magamat, és aki öl, az gyilkos, nem?  Tökmindegy, hogy állatot vagy embert öl, de gyilkos.
- Jobb, de… a börtönnél jobb helyet azért nem nehéz találni. – rántom meg a vállamat valami hevenyészett mosolyfélével. Na igen, gondolom még nem volt börtönben. Ne is akarjon, szar egy hely, és nem csak abból áll, hogy mereszted ott a segged egész nap. A túlélésért küzdesz minden egyes nap, és rohadt nagy mázlista vagy, ha találsz valaki olyat, aki segít neked és megvéd, mert magadat sem vagy képes az örökkévalóságig védeni. Engem is elvertek már jó néhányszor, ha pár évvel tovább maradok, talán nem is élnék, vagy kaptam volna valami…hosszútávú emlékeztetőt. Mondjuk egy levágott ujjat, azt már nem akartam megvárni.
- Értem. Szóval… nehéz volt, nem? De kibírtad. Gratulálok. – nem sértésnek szánom a szavaimat, nincsen benne semmi irónia, vagy rosszindulat. Egy dolog az, hogy szar életem volt, de tudom azt, hogy neki is, nem lehetett könnyű egyedül boldogulni a nagy világban,  London amúgy is szar hely, bár Bristol még inkább az, de London… először elcsábít aztán átver téged, minden rohadt drága, egyszer jártam ott, de már kenyeret sem tudtam venni. Nem nézem őt le, se a bajait, pontosan tudom, hogy mindenkinek meg van a saját maga baja, de a többségnek nem annyira komoly ez, mint nekünk.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-28, 12:09


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Könnyebb... igen könnyebb, mint megpróbálni elfogadtatni magad, mintha... nem is akarnád annyira. - na persze megint csak óvatosan merek megszólalni, mert a végén még magára veszi a dolgot. Nem rosszul mondom, a végén tuti, hogy ezt is támadásként fogja értelmezni, mint ahogy általában mindent, hiába hogy nem annak szánom. Az a baj, hogy én bármennyire is igyekszem és szeretném, ha elfogadná, hogy csak szeretnék megint jóban lenni vele, akármit is mondok azt bántásként fogja fel és azért ez nem kicsit rossz érzés. Szeretnék neki segíteni, mert nem hiszem, hogy neki így jó, de közben még se tehetek semmit sem, mert minden lépésemet támadásnak értékeli. Kissé... keményfejű, vagy nem kissé, természetesen nagyon és tudom az élet miatt ilyen, az nevelte ilyenné, de... így nem hiszem el, hogy neki jó lenne.
- Nem nehéz elhinni Morgan, csak te is tudod, hogy miket mondtál. - bántó dolgokat, nagyon is és ezek után úgy venni, hogy persze nem utál, nem csak semleges vagyok, hogy nem felejtette el azokat, amiket gyerekként érte tettem... hát nem egyszerű. Én csak szeretnék megint jóban lenni vele, de nem tudom, hogy a fenébe érhetném ezt, mert minden próbálkozásomat alapból vétózza.
- Olyan nagy bűn, hogy szeretnék valamit, amihez mindkettőnknek köze van, mert úgy érzem, hogy... hogy semmi közös pontunk nincs már? - a pocsék múlt igen, de aztán csak ennyi és én szeretném, ha nem csak néznénk egymást, ha találkozunk. Vannak olyanok is, akik csak hobbilőnek, vagy... jó lehet akkor is, ha épp nincs meg a pálcám, bajban vagyok, legalább már tudnék célozni. Nem kell gyilkost nevelnie belőlem, nem akarok vadászni sem, egyszerűen csak valamit csinálni, amivel egy kicsit megismerhetem, amitől egy kicsit közelebb kerülhetek hozzá, ez olyan rémes? - Sajnálom Morgan, tényleg, de már nem vagyok ez is valami igaz? Már itt vagy és azért jobb, mint a börtön. - nem igaz? De gondolom neki elmagyarázni, hogy próbálja a világot legalább egy kicsit pozitívabban nézni az valahol teljesen esélytelen, pedig én nagyon igyekszem. Igenis lehetne szebb élete, lehetne jobb is, ha már itt van, de mintha nem is akarná elfogadni, hogy így van, mintha neki is úgy lenne egyszerűbb, hogy legalább már azt, ami van megszokta és kész, nem kell bonyolítania a dolgokat, de hát komolyan így akar élni élete végéig? Végül azért csak elengedem a kezét, amikor ő kérdez, amikor talán ez az egész oldódni kezd végre.
- Még nem rég, csak az év elején jöttem. Nyáron tudtam meg, hogy felszabadult a hely és gondoltam megpróbálom. A régi munkám... munkáim nem fizettek valami jól és Londonban egy albérlet elég drága tud lenni, szóval... szinte életmentő volt. - nekem sem volt könnyű, de neki nyilván jóval nehezebb, szóval nem panaszkodom, mi értelme lenne? Egyébként is túléltem, még mindig értelmesebb életem volt, mint neki, csak hát... így se volt könnyű. Ha ez a munka nincs, nem tudom, hogy most pontosan hol lennék, vagy mi lenne velem. De az a fontos, hogy itt vagyok és hogy ő is itt van nem igaz?






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-23, 17:31



Savannah & Morgan



- Könnyebb? – kérdezek vissza kicsit meglepetten, de persze tudom mire gondol. Azonban… nem igazán hinném, egyszerűen csak bunkónak látnak és kész, én meg ilyen vagyok, ez ellen nem tehetek semmit sem. Őket egy rohadt palotában nevelték sárkányok meg seprűk között, engem nem is neveltek, egy rohadt viskóban éltem, térdig gázolva a szarban, és egyetlen rohadt reményem volt tizennyolc éven keresztül: hogy eltűnhessek innen a francba. Ez pedig sikerült is, azonban nem éppen úgy terveztem, hogy börtönbe kerülök majd, de végül is tökmindegy, ahogyan a bíró fogalmazott a tárgyaláson: egy ilyen seggfejért nem kár. Na igen, miért is lenne kár, még akkor sem az, ha rohadtul igazságtalanul voltam börtönben.
- Akkor miért ilyen nehéz elhinni? – mert nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy nehezére esik elfogadni, hogy nem utál. Nem értem miért lenne jobb az, ha utálnám. Ő legalább tett is valamit értem, talán ő az egyetlen, meg a szakállas fickó, aki idehozott, esetleg még Hagrid.
- Miért, kiakarod rakni a falra, hogy tudsz lőni? Ha nem vadászol vele, akkor mégis minek? Nekem itt van ez, neked meg az. – bökök a fejemmel a pálcája felé, ha nála van, ha meg nem, akkor az enyémre bökök rá. Nem arról van szó, hogy azt hiszem gyilkos lesz, ha megtanítom lőni, de csak úgy poénból semmi értelme nincsen. Amúgy is, ez fegyver, arravaló, hogy másnak, legyen az ember vagy állat, ártsál, én pedig nem fogok neki fegyvert adni a kezébe, ott van a pálcája, azzal amúgy is mindent csinálhat. Nekem az íjpuska, neki a pálca. – Tökmindegy, én is elhúztam volna a francba, ha van rá lehetőségem.  – rántom meg a vállam, és még ha nem is mondom ki, de azért úgy értem én ezt, hogy nem tehet az egészről. Nem volt ott, nem segíthetett, és nem is tudott volna, nekem is jobb az, ha nem velem foglalkozik, hanem a saját életével. Akkor legalábbis így gondoltam. – Nem volt engedélyem vadászni, illegálisan csináltam, nem is volt baj belőle, csak az a barom…. szóval rám tudták bizonyítani, nem érdekelte őket mit mondtam. – elégé kikészítettek, el lettem mondva mindennek, az egész család végig pofozott konkrétan, eljött mindenki a tárgyalásra tőlük, nekem pedig egyetlen rohadt rokonom sem volt ott, még az ügyvéd is leakart lécelni, bár azt még meg is tudtam érteni, mert az ügyvédek pénzéhes rohadékok, nekem meg nem volt pénzem. Apámnak persze volt, de előbb fojtotta volna magát egy kanál vízbe bele, mintsem hogy valaha is foglalkozzon a fiával.
- Mondjuk. Kihúzott a szarból. – rántom meg a vállam, ezzel igazat adva neki. Nem mondom, hogy minden rohadt jó  lett, és nem is látom az én megmentőmnek ezt a helyet, de amíg nem a börtönben kell rohadnom, addig hálás leszek annak a fickónak, akinek a segítségével végül ide kerültem. – És mióta vagy itt? – kérdezek végül tőle, bár kicsit halkan, de úgy, hogy biztosan meghallja. Nekem se jó az, ha végig veszekedjük az egész napot, még ha talán azt is hiszi, hogy én ezt olyan rohadtul élvezem. Utálom,  mindig is utáltam, de már hozzászoktam, hogy folyton csak támadnak engem, és képtelenek megérteni.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-23, 13:18


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Nem vagy az, csak könnyebb, ha annak állítod be magadat. - nem seggfej, régen sem volt az és most is inkább csal megcsömörlött, vagy csalódott, vagy tudom is én, de akkor sem kéne így állnia hozzá, hozzám... az élethez. Én próbálkozom, ő még csak azt sem, vagy persze erre lehet hogy azt mondaná, hogy nála ez a próbálkozás, szóval gondolom egy árva szavam sem lehet. Már azzal, hogy eljött nagy dolgokat vitt véghez... bár azért ezzel nem értek egyet, mert ugyan itt van, de mintha még véletlenül sem hagyná, hogy megpróbáljam megint megismerni, vagy akár csak egy kicsit is közelebb kerülni hozzá, akkor viszont tényleg nem tudom, hogy az egésznek mi értelme van egyáltalán.
- Nem mondtam, hogy nehéz elhinni. - rázom meg a fejemet. De talán persze egy kicsit lehet, hogy nehéz elhinni, de akkor is... a folyamatos támadó hozzáállása nem sokat segít abban, hogy elfogadjam, hogy nem utál. Egy kicsit azért könnyebb lenne, ha legalább egy-egy kedvesebb szava lenne, vagy teszem azt elmosolyodna, de túlságosan sokat várok tőle igaz? Pedig ezek csak sima emberi reakciók és szerintem igenis legalább próbálkozhatna, amit eddig nem igazán tett meg.
- Jól van, akkor nem tanítasz meg lőni, csak gondoltam nem csak az tudhat célozni, aki ölni akar. - vonom meg finoman a vállamat. Jó, legyen úgy, ahogy szeretné, nem fogok én e miatt összeveszni vele. Nem erőszak, csak gondoltam, ha tanít valamit az neki is jó, de nem kötelező. Persze nem muszáj mindenképpen valami közösnek lennie bennünk, egyértelmű, csak hát akkor mi lehet egyáltalán a közös pont? Nem azt mondom, hogy mindenáron kell valami, de azért nem ártana, mert akkor egy idő után csak nézzük egymást és kész... az meg azért csak nem olyan izgalmas. Ha túl sok a különbség, akkor nem tudunk mit csinálni, ha épp együtt vagyunk.
Igazából valahol számolok azzal, hogy elhúzza a kezét, de mindenképpen örülök neki, hogy végül erre nem kerül sor, mert hát nagyon is benne volt a pakliban, de talán az is előrelépés, hogy nem teszi. - Sajnálom Morgan, és... sajnálom, hogy nem voltam ott veled, hogy segítsek, vagy legalább ott legyek. De mégis hogy ítélhettek el? Ha indokod sem volt, meg semmi, ez... rémes. - jó, gondolom erre megint kapok valami kellemes visszavágást, de komolyan nem tudok mit tenni vele. Ha neki így jobb, hát akkor tegye, de attól még sajnálom, hogy nem lehettem ott vele, sajnálom, hogy nem segíthettem, sajnálom, hogy ilyen volt az élete, mert ez... igenis rémes. Fogalmam sem volt róla, tényleg reméltem, hogy jobb lesz neki.
- Akkor a birtok talán kicsit mindkettőnket megmentett, csak téged kicsit késve. - teszem még hozzá. Tudom, hogy egy nem lesz elég neki, tudom, hogy ezzel még nincs kisegítve, de mégis csak segített nem? Talán ez számít, talán most is megpróbálhatna örülni neki, hogy jobb lett a sorsa nem?






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-20, 12:12



Savannah & Morgan



- Seggfej vagyok, nem? Mások megbántása megy a legjobban a vadászat után. – na igen, ez valahol még igaz is, mert elképesztően jól tudom megbántani az embereket, de még az állatokat is talán. Apám nevelhette ezt belém, ő is utált mindenkit, bár… nem, nem nevelt ő belém semmit sem, pont leszart úgy, ahogy voltam. Egyszerűen csak ilyen lettem, ezt láttam az életben. Senki sem foglalkozott velem, és én sem foglalkoztam másokkal, mégis miért tenném? Ha én nem kaptam ezt meg, akkor másnak nem fogom megadni. Az élet kegyetlen és szar, ez az egyetlen dolog, amit az a seggfej apám tanított nekem.
- Nehéz elfogadni, vagy mi? – komolyan, mintha azt akarná, hogy utáljam. Ennyire szeret veszekedni, vagy mi? Ő segített nekem, és még ha el is húzott a francba, írt egy levelet, ami bár nem érkezett meg, de elhiszem, hogy írt, meg hazug az soha nem volt. És még az a levél is több a semminél, szóval felesleges utálnom, és nem is utálom, nem értem miért ilyen nehéz ezt elfogadnia. Inkább örülne annak, hogy nem utálom. Ha utálom az a baj, ha nem, akkor meg az. Komolyan, így igazodjon ki valaki a nőkön. Aztán majd jön nekem Hagrid azzal, hogy haragtartó vagyok.
- Ez nem közös érted? Ezzel ölsz. Embert, állatot, vagy akármi mást. Nem tanítalak ölni. – az íjpuska erre való, nem pedig arra, hogy rossz kedvében lőjön néhány falevelet magának. Ezzel ártani lehet a másiknak, megölni, ahogy én is megöltem őt majdnem, mikor őz képében ugrándozott az erdőben. Úgyhogy nem, nem fogom megtanítani őt, keressen valami más közös pontot, vagy… egyáltalán már megint mi baja van? Mi van akkor, ha nincs bennünk közös? Mi van, ha mondjuk simán csak mások vagyunk és kész? Véget ér a világ, vagy mi? Kimondta azt, hogy nem lehet két eltérő ember egymással…normális?
Kicsit azért meglepődök mikor közelebb ül, és megfogja a kezemet, pár pillanatig gondolkodom, aztán elhúznám, de… végül mégse, ott hagyom és csak nézem az asztalt inkább tovább, gondolkodva. Nem szívesen mesélek erről, mert utálom azt, ahogyan elbánt velem mindenki. Fura, de a saját apám is ellenem vallott, erre jön egy szakállas fickó a hülye ruhájában és azt mondja nekem, hogy állást kapok Disneyland-ben. Ki hitte volna, hogy egyszer ez fog majd megmenteni a rohadt börtönből. Na nem mintha nem bírtam volna ott ki, a börtön szabályai egyszerűek, az első napomon már bunyóztam, hogy kivívjam a tiszteletet. A börtönt is kibírtam volna, túlélő vagyok. – Lelőttem. Céloztam a vadászpuskával egy szarvasra, és mikor meghúztam a ravaszt… az a hülye barom egyszer csak bele futott a lövésbe és meghalt. – így volt, a semmiből tűnt elő, én pedig túlságosan messziről lőttem, hogy halljam a lépteit futás közben, de persze ezt képtelen voltak elhinni a bíróságon. – Aztán meg börtönbe kerültem. Szándékos és előre megfontolt gyilkosságnak ítélték, szóval… - életfogytiglanit kaptam, kaptam volna, ha nem jön el ez a Dumbledore. Akkor már pár éve ott voltam, de nem bántam, jó hely volt, jobb, mint ahol eddig voltam, azonban nem egy börtönben terveztem megrohadni. Szóval kapva kaptam az alkalmon és eljöttem.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-16, 13:29


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]

- És gondolod, hogy az olyan könnyen ment volna? - csak megrázom a fejemet. Költői kérdés, nem hiszem, hogy meg tudott volna bántani annyira, hogy elmenjek, ha nem akarok. Talán igen, de... nem biztos, hogy nem lett volna iszonyatos rossz érzésem miatta. Jobb lett volna az, ha úgy megyek el, hogy az első hónapokban képtelen vagyok igazán ott lenni, mert csak a kínzó fájdalmat érzem a miatt, hogy ott hagytam, és még a miatt is, hogy megbántott? így legalább csak a lelkiismeretfurdalás volt meg, nem jött be mellé még más is. Persze ez megint önző elgondolás igaz? Azt akartam, hogy nekem legyen jobb, pedig ettől pont, hogy neki lett volna az, bár a fene tudja, hogy mennyire lett volna könnyebb az élete, ha tudja, hogy az enyém könnyebb. Gyerekek voltunk, a gyerekek pedig önzőek és nem gondolnak át mindent mélyebben.
- Jól van, nem utálsz. - ő megemeli a hangját, én pedig már-már suttogóra váltok. Na igen, ezt általában elég jól tudjuk ellentétesen csinálni, de nem is tudom. Próbálok úgy tenni, ahogy neki nem lesz rossz, hiába, hogy ez azért elég nehéz tud lenni. Nem akarom felhúzni őt és nem akarom megbántani sem, egyszerűen csak nehéz vele... iszonyatosan, én pedig úgy érzem hogy ennek ellenére is elég derekasan küzdök, de finoman szólva is megnehezíti a dolgomat. Inkább hallgatok, komolyan kész csoda, hogy eddig még nem bőgtem el magamat egyes megnyilvánulásainak hála. Régen nem volt ilyen, akkor még tényleg nem. Nagyon sokat változtatott róla az élet, nem is kérdés, hogy rengeteg rossz történhetett vele.
- Sose késő tanulni, de gondolom ezt se mondjam. Én csak... valami közöset keresek, de nem nagyon segítesz. - akkor mi legyen? Vegyek valami töményet és majd a ivászat legyen a közös hobbi? Nem mintha abban olyan nagyon profi lennék. Nem vagyok, sosem voltam, szóval nem tudom, hogy mégis mi a fenét hozhatnék ki ebből az egészből. Nem venné jó néven, ha nekiállnék neki tanítani ezt azt, mint ahogy az előbb is így volt ez, akkor viszont mégis mit tegyek? Szeretném megint megismerni, csak hát nem igazán hagyja és így nagyon megnehezíti a dolgomat.
És ugye én akartam megismerni, ezért nem kell, hogy meglepjen az, amiket mesél. Na jó, azért az mégis csak, hogy börtönben volt, hogy... hogy megölt valakit. Igen, azért először eléggé sikerül meglepődnöm a szavai hallatán. De biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tette, nem azért, mert meg akart ölni valakit direkt, biztos, hogy nem erről van szó... az egyszerűen nem lehet. Pár pillanat mégis eltelik, amíg csak némán nézek rá, csak aztán szánom rá magam, hogy kicsit közelebb üljek hozzá. Talán nem fogja engedni, talán elhúzza majd a kezét, nem tudom, de mégis érte nyúlok, hogy megfogjam, legalább az egyiket a két tenyerem közé vegyem. - Sajnálom. Hogy... hogy történt? - láthatja a tekintetemből, hogy ha nem akarja, akkor nem kell elmondania, ha nem akar beszélni róla, akkor nem muszáj, de azért reménykedem. Meg akarom ismerni, szeretnék megint az élete részese lenni és ez csak akkor lehetséges, ha engedi nekem, hogy betekintést nyerjek, másképp esélytelen.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-12, 20:34



Savannah & Morgan



- Dehogynem. Ha kell… megbántottalak volna, vagy valami. – rántom meg a vállam. Talán nem hittem volna a varázslós sztoriban, de hittem volna abban, hogy elmegy, és akármennyire is maradni akart volna, tettem volna azért, hogy elmenjen, hogy ne lássam többet, hogy neki jobb élete legyen, még ha nekem szarabb is. Én meghoztam volna miatta ezt, ha elmondta volna, de nem mondta, és küldött egy levelet, ami… jó, de nem jutott el hozzám. Én csak azt akartam, hogy valamelyikünk, vagy mindketten túléljünk, és ez megtörtént, de látszólag neki nagyon nem jön be az, aki belőlem lett, ami nem meglepő, hiszen nem ebben reménykedett, igaz?
- Abbahagynád végre? Azt próbálom elmagyarázni, hogy nem utállak! – oké, egy kicsit felemelem a hangom, de csak azért, mert rohadtul idegesítő, hogy meg sem hallja azt amit mondok, pedig nem suttogok, és így talán majd végre eljut a fejéig az, hogy nem utálom őt, ha eddig ez még nem sikerült volna. – Tökömért kell minden rohadt szavamat kiforgatni. – komolyan, még a jóban is csak a szart látja, ahogyan bennem is csak a rosszat, és nem értem miért nem képes csak simán felfogni azt, amit mondok neki. A közös nyelven beszélek, nem valami érthetetlen halandzsa nyelven, szóval örülnék, ha megértene.
- Ezen kívül nem is tudok semmit. – tényleg nem, olvasni is írni is alig tudok, varázsolni sem vagyok képes, az egyetlen dolog amit tudok, és amit nagyon jól tudok, az a vadászat, és más… nem is tudom, nekem ennyi maradt meg, ennyit kaptam, tudom, kevés, de több, mint a semmi. – És nem akarok fegyvert adni neked. Az nagyon…barbár dolog. – és kettőnk közül én vagyok az, aki közelebb áll a barbár szóhoz, szóval nekem marad a fegyver, neki nem adok fegyvert a kezébe és kész, tudom mit tesz az emberrel engem is tönkretett. Először apám kezében, aztán az én kezemben, úgy tűnik ez családi szokás.
- Igen, azért. – bólintok egyet a szavaira. Nem volt más választásom, nem akartam egy börtönben megrohadni életem végéig, szóval éltem az eséllyel és eltűntem onnan, átkerültem ide, és bár  itt is elég szar a helyzetem, még mindig sokkal fényesebb, mint egy börtönben, szóval nem fogok visszamenni ez biztos, senki kedvéért sem, majd valahogy elélek ebben a hülye mágusvilágban maximum, ha kirúgnak innen, gondolom nem lehet nehéz, biztos itt is vannak vadászok, ha meg nincsenek, akkor…kitalálok majd valamit, ebben mindig is jó voltam. Mármint abban, hogy életben maradok, kitartó vagyok és túlélő, ezt már korán megtanultam. – Én egy…börtönben voltam. Oda jött el az igazgató, és ő mondta, hogy jöhetek ide, ha akarok. Én pedig akartam, jobb, mint egy cellában megrohadni.– egyszer már elszóltam magamat, de gondolom azt nem vette komolyan, vagy nem akarta elhinni… nem tudom, de igaz és ez a lényeg. Olyan dologért kerültem oda, amiben nem én voltam a hibás. – Megöltem egy embert. – ez volt az oka, az a hülye barom belefutott a lövésembe, nem tehettem róla, hogy megdöglött, nem kéne tiltott területeken futkározni, pedig vagy öt tábla ki volt rakva, hogy vadászok vannak ott, de persze hülyék mindig vannak, és ezek a hülyék mindig meg is halnak.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-09, 16:27


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Patt helyzet, tényleg úgy érzem, hogy patt helyzet alakult ki. Írtam neki igen, de ez kevés volt, mert nem köszöntem el tőle rendesen, mert féltem, hogy nem is leszek rá képes, és igen gyáva voltam, később pedig csak még gyávább és most nem tudom, hogy mégis hogyan oldhatnám meg ezt az egész helyzetet, hogy mitől lenne jobb, hogy... lesz-e egyáltalán valamikor is jobb. Tudom, hogy ő ilyen, mogorva lett és elutasító, de mégis eljött, pedig nem lett volna muszáj. Ez csepegtetett belém egy kis reményt, de most mégis ugyanott tartok, hogy tökéletesen elbizonytalanodtam és fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt az egészet rendbe tenni kettőnk között. Vagy talán nem kéne ennyire görcsösen akarnom? Csak... hagynom kéne annyiban?
- Nem biztos, hogy sikerült volna Morgan. - mégis hogyan zavart volna el, ha elmondom neki az egészet? Az sem biztos, hogy elhiszi, de ha mégis, vagy ha a varázslós részt nem mondom el, akkor... akkor hogyan tette volna ki a szűrömet a városból, ha én nem akarok menni? Nem biztos, hogy sikerült volna neki, ahogyan én se biztos, hogy képes lettem volna elmenni akkor, ha a szemébe kell néznem, ha közben ott vagyok vele és nyíltan be kell ismernem, hogy ott hagyom, míg nekem jobb lesz, hogy nem vihetem magammal. Ez igenis... rémes lett volna és ismerem magamat, hogy tudjam nagyjából lehetetlen lett volna, hogy eljöjjek.
Újra csak sóhajtok, amikor magát vádolja, amikor jön az önostorozás. Lassan mondhatnám, hogy lassan megszokom a dolgot, de azért nem igazán van ez így. Csak egyre rosszabbul érint, mintha mindaz amit tettem volna teljesen értelmetlen és felesleges lenne, és ezt... baromi nehéz elfogadni.
- Nem utálsz... semleges vagyok, te mondtad. Az se sokkal jobb. - és azt is mondta, hogy nem számít, hogy mit tettem érte, mert lényegtelen, mert az a fontos csak, hogy végül ott hagytam és elárultam, hogy nem köszöntem el tőle és e miatt rossz ember vagyok. Ezek után elég nehéz ezt úgy kezelni, hogy nem utál, ha egyszer én is kb. úgy vagyok vele, hogy majdhogy nem utálom saját magamat azért, amit tettem, és hogy ennyire gyáva voltam, hogy még később se mentem vissza hozzá. És most egyszerűen csak próbálom kitalálni, hogy mitől lenne jobb, hogy mitől tudnánk elviselni egymást újra, mert... valahogy csak lehetséges ez, de persze az újabb ötletem sem ér sokat.
- Nem igazán azért gondoltam, mert nőknek való, csak mert... ezt te ismered jól, és minden más ötletem is rossz volt, amit eddig mondtam. - és komolyan kezdek kifogyni. Mert ezzel az iránnyal maximum azt érjük el, hogy azt mondjuk rendben nem utál, aztán elköszönünk és időnként összefutunk majd az udvaron, ahol megmarad a köszönő viszony és kész, én pedig ezt nem akarom. Annyira... annyira kiábrándító lenne.
- Úgy érted a birtokra? Azért kerültél ide, mert nem volt más választásod? Miért nem volt? - legalább valamit mondott igaz? Én pedig nem tehetek róla, de azonnal kapok a lehetőségen, hogy tovább kérdezzek, még ha talán nem is szabadna túlzásba vinnem a dolgot. - Persze csak, ha... el akarod mondani. - nem akarom, hogy most meg az jöjjön ki belőle, hogy faggatom.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-08, 16:30



Savannah & Morgan



-- Ja, ez is valami. – adok igazat neki egy bólintás kíséretében. Legalább írt, ez már tényleg valami, és igen, nem jutott el hozzám, és nem változott semmi, de legalább próbálkozott, a tudat valamicskét segít azon, hogy ne őt okoljam,vagyis… attól függetlenül még szar egy érzés, hogy csak úgy szó nélkül ment el, de akkor úgy tűnik próbálta rendezni a dolgot, csak hát a baglyok nem személyesen hozzám jöttek, hanem a rohadt apám találta meg a levelet és elég valószínűtlen, hogy nem égette el egyből, mikor meglátta azt, hogy az én számomra címezték. Utált engem, és utálni is fog mindig, nem baj az. – Tudod miért kellett volna? Mert akármi van, elküldlek. Otthagytál volna így is, mert én gondoskodok róla. Legalább egyikünk otthagyta azt a lepratelepet. – na igen, ha elköszön, akkor is elküldtem volna onnan. Nem érdekel, hogy mennyire nem ment volna neki, mert akkor is azon lettem volna, hogy elmenjen. Mert nekem számított az, hogy ő jól legyen, és mindenhol jobb lett volna neki, mint a családjánál, ezért mennie kellett, és ha eljön hozzám, akkor én küldöm el ide. Tökmindegy, az lett volna a vége mindenhogy, hogy végül ide jutunk. Ő itt tanul én meg ott rohadok, amíg muszáj. A börtönig nem is hagytam el soha Bristolt.
- Csak mégis. Már megszoktam. – minden szarért engem kell okolni, már rég megtanultam azt, hogy ez a szar élet így megy, hibáztatnak valami olyanért, amiről nem tehetek. Ez volt a bíróságon is. Lőttem, mert vadász voltam, önjelölt, de akkor is vadász, nem tehetek arról, hogy egy barom belefutott a lövésembe, de rám kellett kenni azt, hogy szándékosan tettem, és most persze ez is az én hibám, hogy nem akarok egy tökéletes kis idilli, és gond nélküli életet. Mi van, ha nem mindenki vágyik arra? Én nem puhultam el az élet miatt, sőt, megkeményített, nem fogok soha luxusban élni.
- Nem, téged nem utállak, csak… még így is többet tettél értem rövid idő alatt, mint mások egy egész élet alatt. – nem  utálom őt, félreért, egyszerűen csak haragudtam rá amiért szó nélkül lelépett, mert én azt hittem, hogy vagyunk, vagyis voltunk annyira jóban, hogy eljöjjön és  hozzám elköszönjön. Nem utáltam, elvégre sokat segített régen is, sokkal többet, mint mások évek alatt. Apám még csak a füle botját sem mozdította értem, de mások sem, Savannah volt az egyetlen ember, akit érdekeltem és nem röhögött rajtam. Legalábbis nem rosszindulatból. Mindenki más ezt tette. Megalázott, ha tudott, én meg a szart is kivertem belőlük. – Nem ez… tudod, nem nőnek való, vagy hogy is mondjam. – rántom meg a vállam. Na igen, egy nő azért ne járkáljon íjpuskával a kezében, nem is igazán… vagyis megtanítom őt, ha ezt akarja, de nem hiszem, hogy akarja ezt, és én is teljesen feleslegesnek látom, hogy lőni tanítsam, tud ő e nélkül is sok mindent. – Azért vagyok itt, mert nem volt más választásom. – bököm ki hirtelen. Mert ezt akarta hallani, nem? Valószínűleg nem érti, hogy kerültem ide. Nem volt más választásom. Vagy ez, vagy egy pár négyzetméteres cella egy börtönben. Ez csábítóbb volt.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-07, 12:01


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Csak sóhajtok egyet a szavaira. Számít, de...attól még elmúlt, de az alapján, amit mond nem is számít annyira. Az hogy jót tettem érte, hogy jót tettem vele egyszerűen olyan, mintha meg se történt volna és ez azért elég rémes érzés. Én szerettem vele tölteni az időmet, és az, hogy a fejemhez vágja, hogy akkor nem kellett volna megtennem, ha így éreztem... elég rossz érzés. Én igenis akartam, én igenis... úgy érzem, hogy tettem érte azzal a pár almával, vagy hogy kimentem hozzá az erdőbe és rémes, hogy egy hiba miatt ez már egyáltalán nem számít.
- Akkor legalább... ez is valami. - csak gondolom ez se számít sokat igaz. Írtam én neki, de nem kapta meg, akkor nem olyan érdekes, mert ettől még ugyanúgy cserben hagytam, hiába, hogy nem akartam. Vagyis persze... akartam, de nem úgy. Vagy... úgy, de attól még sajnálom. Nem volt túl sok választásom. Többet akartam, elszakadni abból a rémes életből, de... - Tudod, hogy miért nem búcsúztam el? Nem ment volna. Én... képtelen letteelek volna otthagyni. - újabb sóhaj. Őszintén mondom, tényleg nem ment volna, nem tudtam volna csak úgy elszakadni és a szemébe mondani, hogy elmegyek, hogy ott hagyom, hogy majd jobb életem lesz, neki meg nem. Igen, önző voltam és gyáva, féltem, hogy ha ott állok előtte, ha látom, hogy neki milyen rossz, hogy milyen csalódott és már nem segíthetek neki én sem, akkor majd nem leszek képes rá. De én el akartam menni, én... én nem bírtam volna már ott sokáig.
- Nem a te hibád, csak... -megrázom a fejem, főleg hogy aztán még rám is szól. Igen, nem kéne beleszólnom az életébe. Nem kéne folyton azon lennem, hogy megváltoztassam és jóvá tegyem, de hát régen is ezt csináltam gyerekként, akkor is azért mentem hozzá, azért segítettem, mert azt szerettem volna, hogy jobb legyen neki és ez nem sokat változott, de most még a bűntudat is pluszban hozzájön, így csak felerősödött a dolog.
- Jól van... értem, utálsz mindenkit és beleszámítva engem is. Világos. - és iszonyatosan fájdalmas, és képtelen vagyok megállni, hogy ne lábadjon könnybe a szemem, de aztán összeszorítom és... elég hirtelen állok felé. - Akkor csináljunk valamit, amiben te vagy jó, amit te szeretsz. Nem tudom... taníts meg lőni, vagy... bármi. - nem mondom, hogy nagy lelkesedéssel mondom ezt, egyszerűen csak nem hiszem el, hogy nincs valami, amit tehetnénk, amitől jobb lenne, amivel egy kicsit vele lehetnék, vagy nem is tudom, mert azok alapján, amit eddig mondott az egész teljesen felesleges és nem jutunk egyről a kettőre. Nem tudom, hogy miért jött ide, ő sem tudja, de csak akkor jövünk rá, ha megpróbálunk tenni valamit és vagy ez, vagy... feladom, komolyan.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet)

Vissza az elejére Go down

Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Négy emelet boldogság
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Emeletek (1-7.)-