Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb



ϟ Cokeworth
  Today at 16:03
Madeleine Eastwick

ϟ Rose & Ginny
  Today at 13:27
Rose-Neira Brooks



ϟ Alkímia labor
  Today at 09:59
Viviana Rennes

ϟ Hajnali jelenés
  Yesterday at 23:01
Cody Armstrong

A hónap posztolói
Madeleine Eastwick
 
Cody Armstrong
 
Perselus Piton
 
Gina Accipiter
 
Ivarn-vo Inor
 
Tim Roberts
 
Jacob Troops
 
Nox Djarum
 
Winslow Sackville
 
Viviana Rennes
 
Statisztika

Összesen 581 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Celine Magorie

Jelenleg összesen 38287 hozzászólás olvasható. in 3450 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 33 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1387

TémanyitásTárgy: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-07, 11:59

First topic message reminder :


Savannah szobája

Nem az épület egyik legnagyobb szobája, de nincs is erre szükség, a gazdája soha sem akart ilyesmit. Csupán egy viszonylag kisebb otthonos kis kuckó, ahol az iskola új könyvtárosa lakik, természetesen nem túl messze a könyvtártól, ugyanúgy a negyedik emeleten. A szoba többnyire barnás, földszínekből építkezik, nem túl sok a dekoráció és a szín sem. Mozgó festmények sincsenek, vagy épp családi fotók, csak néhány növény, hogy azért legyen egy kevés kis dekor, legalább ennyi.
Egy kisebb afféle kis nappali a központ, ahol van kanapé, fotel, asztal, és innen nyílik ajtó a hálóba, no meg a fürdőbe.


[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/

SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-06, 19:14



Savannah & Morgan



- Számít, de nem lehet megváltoztatni. – a múlt, persze, vágom én, hogy a múlt tesz azzá, aki vagy most, de attól még nem lehet rajta változtatni, és gyerekek voltunk, most már azért felnőttünk, és vannak bajaink, nem? És akkor ezek a régi dolgok háttérbe kerülnek, már nem lesznek annyira fontosak. Ne mondja nekem, hogy minden nap gondolt rám, mert én se tettem ezt. Megvolt a magam élete, ahogyan neki is a sajátja, és a másik nem volt benne. Ez van, ez ellen nem tehet semmit sem, és én sem, hát akkor feleslegesen meg minek próbálkozzunk? Ezt kaptuk, ezzel kell gazdálkodni.
- Miért ne hinném? Hazug soha nem voltál. – gyáva igen, de hazug nem, pedig gyakran a kettő együtt jár, de az ő esetében ez nem így volt. Sok mindent tudnék rá mondani, nem éppen szép dolgokat, de a hazug nem lenne köztük, szóval igen, elhiszem, hogy küldött egy levelet, de én rohadtul nem kaptam meg, és nem tudom mi lett vele, de most már mindegy is, igaz? Ami volt, elmúlt, nosztalgiázni nem érdemes, mert egyikünk gyerekkora sem volt valami szép, szóval ennyit erről. Azért még mindig jobban értékeltem volna, ha személyesen keres fel vagy valami, de küldött egy levelet… ez is valami, nem?
- Igen, persze, ez is az én hibám. – ezen a rohadt világon úgy látszik, hogy minden egyes dolog az én hibám, de ezen meg sem lepődök, elvégre ki lehet fogni, ha nem rám? Ezért vagyok nem? Én a börtöntöltelék, akinek már mindegy meddig ér a szar. Meguntam, hogy folyamatosan én vagyok az, aki mindenről tehet, de mindig ezt kapom, én tehetek arról, hogy megöltem valakit, én tehetek arról, hogy anyám meghalt, sőt, még arról is én tehetek, hogy elment, igaz? Mindenről én tehetek, komolyan, dobnék egy hátast, ha valaki végre azt mondaná, hogy nem, ez kivételesen nem a te hibád!
- Ettől… kímélj meg kérlek, oké? – elegem volt ebből, hogy az én életem szar, minden ami vagyok szar, miért nem lehet békén hagyni és egyszer a rohadt életben nem arról beszélni ,hogy mi szar körülöttem? Miért nem lehet nem ezzel foglalkozni? Miért kell mindenkinek folyton azt észrevennie ,amihez semmi köze nincsen? Na és ha szar az életem? Szóvá kell tenni, mintha bármi köze is lenne valakinek hozzá? Magamon kívül nem tartozom senkinek sem, és ha nem változtatok, akkor törődjenek bele. Nem fogok panaszkodni, nem fogok sírni azért, hogy milyen szar sorsom van. Nem, én nem, soha többet. – És azt hiszed csak benned csalódtam? – nem neki szól minden utálkozó pillantásom. Úgy tűnik ilyen vagyok, alapból utálkozva nézek mindenkire, de nem minden neki szól. Nem csak ő hagyott cserben, nem csak hagyott ott, mikor kellett volna valaki, szóval nem, nem mindig rá vagyok mérges, ezt úgy tűnik ideje tudatni vele. – Nem csak te mentél el, nem csak te… szartál rám. Nem azért nézek így rád, mert utállak, hanem azért, mert mindenki mást utálok, érted? Ilyen vagyok. – ez van, törődjön bele. Utálok mindent, ami ezen a szar világon van. Mindent, ami bántott és megsértett. És sok ilyen dolog van.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-06, 12:35


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Szóval... ha felnősz, akkor már nem számít semmit sem, ami régen volt? - mert lényegében ezt mondja. Igen eltűntem, igen hibáztam, de nem fair, hogy ez semmissé teszi az előtte lévő éveket, mintha meg se történtek volna. Egyszerűen... nem igazságos. Én igenis tettem érte, fontos volt nekem, az egyetlen barátom volt és pont ezért nem tudtam a szemébe nézni. Talán nem is lettem volna képes eljönni, ha megteszem. Talán akkor ott maradok, mert bántott volna, hogy egyszerűen csak ott hagyom és ezt még meg is mondom neki. Nem ment volna. Ezért választottam a gyáva utat, hogy eljövök és majd írok neki, ami meg persze nem jutott el hozzá. És maradt a lelkiismeretfurdalás, ami őt láthatóan egyáltalán nem is érdekli. Tényleg azt hiszi, hogy egyáltalán nem érdekel az egész?
- De... de én attól még írtam. Legalább elhiszed? - mert a pillantása alapján őszintén szólva még csak ebben sem vagyok biztos, pedig írtam neki, tényleg. Reméltem, hogy megkapja, hogy megérti, hogy nem volt más választásom, bármennyire is jó lett volna. Ha tudom, ha van rá mód... magammal hozom, de nem tudtak róla semmit, tehát úgy gondoltam, hogy ő nem varázsló, akkor pedig nem volt itt sajnos helye. Annyira szerettem volna, ha nem így alakul ez az egész, de megpróbáltam elnyomni magamban a dolgot, megpróbáltam nem figyelni arra, amit éreztem és élni az életemet... mert muszáj volt, mert jobbat akartam annál, mint amit kaptam.
- Azért nem megy, mert nem is akarod hagyni, hogy menjen. - bököm ki halkan, mert így van. Hiába próbálok neki segíteni, hiába próbálok meg vele lenni, egyszerűen nem engedi, és nem tudok mit csinálni, ha egyszer így van. Szerettem volna besegíteni a házánál, vagy hogy ne érezze magát rosszul azért, mert nem ért a mágiához. Bocsánatot kértem tőle, de mintha tényleg semmi se lenne elég, vagy talán tényleg ő sem tudja, hogy mit is akar, hogy mitől érezné akár csak egy kicsit is jobban magát.
- Akkor neked kéne akarni, hogy a jelened jobb legyen. - csendesen bököm csak ki ezt újra, mert ebből tudom, hogy megint az jön ki, hogy csak bele akarok szólni az életébe, pedig erről szó sincs és nem is tehetem. Én csak tényleg azt akarom, hogy jobb legyen valami. Nem tudom, hogyan, nem tudom, hogy ez sikerülhet-e, de... akkor is azt szeretném és ő nem igazán engedi, hogy elérjem. Igazából magamtól is leültem volna, eléggé nem bírják már ezt a lábaim, szóval nem nagyon volt túl sok választásom. Az viszont már nehezebb, hogy a szemébe nézzek. Pocsékul érzem magamat és nem tudom, hogy ez mitől lenne hirtelen jobb. Talán... semmitől sem lesz, akkor meg nem tudom, hogy mégis miért szenvedünk az egésszel. Csak egyre rémesebben érzem magamat. Végül nagy nehezen rászánom magamat, hogy felnézzek, de láthatja, hogy nem vagyok valami jó állapotban, nem sokon múlik, hogy a szemem még nem könnyes, éppen hogy csak egy vékonyka határ választ el tőle. - De én... - elharapom a mondatot, és megint csak nehéz tartani azt a fránya szemkontaktust. - Nem tudom, hogy akkor mit tegyek, mert így csak marjuk egymást és csak azt látom a szemedben, hogy mekkorát csalódtál és én... nem tudom, hogy mit csináljak. - igen, talán kényszeresen akarom jobbá tenni az életét, de ez nem érthető meg? Igenis szeretném, ha jobb lenne neki, igenis szeretném, ha akár csak egy kicsit is jobb élete lenne, ha nem így állítaná be, hogy minden pocsék körülötte. Ez olyan nagy bűn, hogy próbálok segíteni?






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-05, 13:25



Savannah & Morgan



- Felnőttem. Ahogy te is. – azt már nem mondom hozzá, hogy nélküle nőttem fel. Na igen, hol volt az a nagy barátsága mikor a börtönbe kerültem? Hol volt? Elmondom hol volt. Itt rendezte a könyveket szépen ABC sorrendbe, vagy akármilyen hülye szabály van kitalálva itt a varázslóknál. Akkor számított az, amit tett értem, de gyerek voltam és felnőttem, és most mit tett értem? Ott volt a tárgyalásomon? Nem. Meglátogatott? Nem. Szóval ne jöjjön nekem ezzel a szöveggel, mert ő is tudja, hogy már nem vagyunk gyerekek, én pedig nem fogok visszakalandozgatni a múltba, az így is elég szar volt.
- Nem, nem kaptam meg. – apám valószínűleg simán csak elvettem, elolvasta és elégette,  kinézem abból a rohadt szemétládából, utálta azt, ha valakit én érdeklek helyette. Én csak egy gyerek voltam, aki megölte születésekor az anyját, ő meg katona volt, a hazát szolgálta, és mégis ki nem szarja le? Komolyan, mintha olyan nagy dolog  megölni valakit. Én is öltem már embert, különösebben nem viselt meg, szóval ne jöjjön nekem apám a sok baromságával, hogy ő csak férfit akart nevelni belőlem… hagyjuk már rossz vicc. Ha látnám újra azt a szemétládát, biztosan eresztenék egy nyilat a fejébe. Részeg barom volt mindig is, most is az, csak titkolja.
- Hát ez eddig akkor nem megy valami jól. – nincs szükségem a varázslataira. Megpróbáltam, nem sikerült, ez van, elegem volt ebből az egészből. Miért kell folyamatosan mindig azzal jönni, hogy én vagyok a paraszt? Mi van akkor, ha mondjuk nem tudom, hogy mire van szükségem? Ő meg itt baszogat folyton azzal, hogy milyen tanácstalan, mintha nekem kéne tudnom minden rohadt kérdésre a választ! Nem, nem kell tudnom semmit sem, és nem is akarok tudni semmit sem, elegem volt már, épp eleget hibáztattak már a semmiért az életben, elegem volt belőle. Beleuntam, és ő folyton ezzel jön nekem újra és újra.
- Mert ilyen vagyok. – mi az, hogy miért kell? Én ilyen vagyok, sajnálom, hogy nem egy kicseszett lovag lettem a fehér lovon! De nem lehettem, mert nekem nem voltak lehetőségeim, én csak Morgan vagyok, a srác, aki akkor tanult meg olvasni, mikor mások egyetemre mentek, akit mindenki utál, csak mert olyan, amilyen. – Igen? Szerintem pedig pontosan tudod, hogy a múltam éppolyan szar, amilyennek hiszed. – mit kell ezen titkolni? Az életem szar volt és szar most is, de már hozzászoktam ez van, nem fogok panaszkodni és a megváltásért rimánkodni. Ezt kaptam, kihozom belőle azt, ami a legkevésbé szar.
Morcosan nézek rá, bár ezt tudhatja, gondolhatja, hiszen éppen a földet bámulja, amit… nem tudom, gondolom megértek. – Ülj le. – nem parancsoló a hangom,  sőt, talán kérem, de nem mernék erre megesküdni. – Nézz rám. – mondom neki, ha már végre leült és sikerül rám néznie. – Nem lesz jobb, oké? Ami megtörtént az megtörtént, nem lehet rajta változtatni, ez van. És azzal, hogy folyamatosan csak jobbá akarod tenni az életemet, és engem, csak azt éred el, hogy még idegesebb legyek, érted? Tisztában vagyok azzal, hogy az életem szar. De nem kell folyton az orrom alá dörgölni, ahogyan azt sem, hogy milyen vagyok. – nem kiabálok, normálisan mondom ezt most neki. Nem old meg ezzel semmit sem, csak azt erősíti bennem, hogy milyen szar alak vagyok,  egy szar életben.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-04, 18:32


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Nagyon nehezen kezelem őt, mert akármit is mondok valahogy képtelen rá úgy reagáni, ahogy egy normál embertől elvárnád. Mintha mindent támadásnak venne. Komolyan kész csoda, hogy amikor megöleltem akkor nem attól félt, hogy bántani akarom, simán nem lepett volna meg már ez sem. Csak segíteni akarok neki pedig, valami jobb életet varázsolni neki valahogy, valami csoda folytán, de esélytelen, mert úgy sem engedné. Megszokta azt, ami volt és akkor már nem is lehet ennél jobb? Nem hiszem el, hogy kicsit valahol a lelke mélyén sem akar ennél többet, ennél jobbat. Egyszerűen... hihetetlennek tűnik az egész. De nem merek már újra rákérdezni, mert tuti, hogy csak a miatt is megint kiakadna.
- Akkor nem voltál az, és azért mentem, mert akartam, mert segíteni akartam, te pedig értékelted. Most pedig úgy beszélsz, mintha egyáltalán nem is számítana. - és ez igenis nagyon rosszul esik nekem. Tettem érte, vittem neki, amit tudtam, segítettem és lényegében úgy áll hozzám, mintha ez mind nem is történt volna meg. Igenis sok mindent kiálltam érte, és legalább egy kicsit igyekezhetne, hogy megpróbálja megérteni, de mintha nem is nagyon akarná. Megbántottam, de mégis úgy érzem, hogy csak a sértettség beszél belőle, semmi más, és a jót teljesen elmosta az az egy hiba, amit elkövettem ellene.
- Nem tudom Morgan, de... de én írtam. Egyszer, és nem jött vissza a levél, szóval a bagoly elvitte, de akkor gondolom nem kaptad meg. - a baglyok okosak, sosem hibáznak, biztos hogy jó helyre vitte azt a levelet, de akkor nem kaptam meg és jó eséllyel, ha írtam volna még, azt sem kapja meg és minél később jut el hozzá, annál kevésbé számított volna és talán úgy sem hiszi el, vagy akkor is ugyanannyira kiakadt volna. Igazából fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy ha ilyen gyér módon is, de legalább megpróbáltam, talán... talán ez is számít valamit, bár ahogy rá nézek nem igazán úgy érzem. Talán... tényleg semmi sem számít.
- Én csak próbálkozom Morgan, de mintha nem vennéd észre, vagy egyáltalán nem is érdekelne. Akkor nem kell varázslat, csak... próbáltam kitalálni valamit, amivel segíthetek, amitől jobb lesz. - értem én, hogy nem érdekli a mágia, meg a varázslat, de hát most itt van a suliban és azt hittem neki is jobb, ha legalább ismer pár alap dolgot, hogy ne érezze még e miatt is rosszul magát. De már az elején megmondhatta volna, hogy nem kíváncsi rá, nem kíváncsi semmire sem, csak így nagyon nehéz kitalálni, hogy mégis akkor mit tehetnék vele, érte, amitől jobb lenne neki. Egyáltalán van bármi, amitől jobb lenne neki? Attól félek, hogy nincs és akkor teljesen felesleges ez az egész, teljesen feleslegesen töröm magam.
- Miért kell így viselkedned? - sóhajtok csak újra. Nem értem én, hogy miért jó ez neki, hogy folyton csak támad, akármit is mondok neki. - Szeretném ismerni a múltadat, de... nem azt feltételezem eleve, hogy rossz lenne, vagy bármi rosszat tettél. - csak hallgatom, ahogy újra csak támad, hogy újra majdnem ott tartunk, hogy kiabál. Komolyan... akkor mégis mi a fenét tehetnék? Mitől lenne egyáltalán jobb? Valahogy tényleg úgy érzem, hogy az egész teljesen értelmetlen. Inkább csak meghúzza az üveget, mert attól bármi is jobb lesz, ha iszik? Ez... ez hülyeség, ez nem javít semmin sem, attól még ugyanolyan lesz az élete. Én viszont nagyon is érzem, hogy megint csak egyre pocsékabbul érzem magam, biggyed le a szám, pedig nem kéne, de mégis mi a fenét tegyek? Tanácstalan vagyok és ő még csak kicsit se próbál segíteni. - Én nem tudom... te se tudod, akkor... akkor... - elcsuklik a hangom egy pillanatra. Próbálom én tartani magam, de azért most baromira nem egyszerű. - Én legalább próbálkozom, de te... nem is hagyod. - nem nézek rá, tudom, hogy akkor biztosan eltörne a mécses, inkább csak a padlót nézem magam előtt. Az most valahogy sokkal egyszerűbbnek tűnik és legalább nem a vádló tekintetével kell szembesülnöm.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-03, 12:40



Savannah & Morgan



- A megszokás nagy úr.– rántom meg a vállamat egyszerűen. Elegem volt már ebből. Régen akartam többet, jobbat, valami olyat, aminek semmi köze apámhoz, a viskóhoz meg a szar dolgokhoz. Akartam, és mire jutottam vele? Semmi, szart sem értem vele, a reménykedéssel meg az álmokkal, csak még inkább tönkretettek, szóval én ezekre már magasból teszek. Van hol aludnom, van mit ennem, van munkám, nem egy börtönben rohadok, szóval igen, nekem így tökéletes. Mindegy, csak maradjak életben. Ezt az elvet vallottam régen is, és vallom most is. Amíg élek, és amíg úgy élek, hogy senki nem parancsolgat nekem, addig nem fogok panaszkodni.
- Igen? Akkor mi a tökömért jöttél ki, hm? Miért nem maradtál ott a szobádban és inkább szartál le magasból, ha ennyire köcsög voltam már akkor is? – mégis mit kéne tennem? Szentként tisztelni, mert segített nekem kölyökkoromban? Ha ennyire sokat kockáztatott, akkor miért nem maradt a szobájában és bámulta a plafont? Komolyan, mintha csak ő áldozott volna fel mindent. És fel is áldozott, mindent, a szüleit, bár azokért nem kár, az életét, azért sem, és engem is, de úgy látszik azért sem volt kár. Tizenegy volt, és én is kölyök voltam, csak az az apró hiba áll fent, hogy én bíztam benne.
- Szóval írtál… a mágusposta ennyire szar lenne? – vagy az apám lenne ekkora barom? Minden bizonnyal az utóbbi, mert utált engem, utálta, ha keresnek, mindig is azt akarta, hogy ő érdekelje az embereket, és végül meg is kapta, csak előbb gyorsan lepasszolt engem, amint elég idős lettem. Tizennyolc voltam ő pedig simán csak elment és kész, vitt magával mindent, én meg oldjam meg a dolgokat úgy, ahogy akarom. Meg is tettem, lett egy kibírható életem, aztán az a rohadt köcsög mindent elrontott mikor belefutott a lövésembe. Mintha az élet direkt cseszne ki velem egyfolytában. Rohadjon meg.
- Azt nem akarom, hogy mindenféle rohadt varázslatos baromsággal gyere nekem! Én nem ebben nőttem fel, teszek a hülye pálcákra meg griffekre, kit érdekelnek? Cseszettül nem segített rajtam a hülye varázslat! – az ő életét megváltotta, adott neki egy második esélyt, de nekem nem, engem otthagytak megrohadni az apámnál, szóval nekem senki ne jöjjön azzal, hogy milyen csoda szép a világ, hogy van benne varázslat. Pont ugyanolyan szar, mint varázslat nélkül, mert minden ember egy önző rohadék, nem segítenek senkinek sem, aki rászorul. Nekem se segítettek, és én se segítek másoknak. Ha én nem kaptam meg, más miért kapja meg? Igazságtalanság lenne. – De tudod mit? Akkor beszélgessünk a múltról! Mit akarsz hallani? Hogy öltem-e embert? Hogy voltam-e elvonón? – én nem félek a múltról beszélgetni, nem félek semmitől sem, főleg nem attól a hülye seggfejtől, aki az egész gyerekkoromat megkeserítette. – Mit hittél? Tudod nem igazán jönnek be a számításaid. Azt hitted jó életem van, mi? Néz rám! Bejött? Nem! – kurvára nem, úgyhogy abbahagyhatná a reménykedést meg ezt az egész azt hittem szöveget. Ne higgyen semmit sem, látszólag semmi nem akar bejönni neki. -  Tökömet. – mordulok fel, ahogyan felkapom az asztalról a mézboros üveget és meghúzom, miközben a kanapéra dobom magamat. – És ha én se tudom mitől lenne jobb? Akkor mi van? – nem kiabálok csak kérdőn nézek rá. Ezt mondja folyamatosan, hogy ő nem tudja mit tegyen. Na és ha én se tudom? Akkor mi franc van?


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-12-02, 09:48


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- És szerinted most már nem is változtathatsz? Már nem lehet más, vagy jobb? - tényleg nem értem őt. Én is elég pocsék élettel indítottam. Én is elég pocsék családot kaptam és nekem se volt sétagalopp még utána sem. Oké, értem én, hogy neki rosszabb volt és azt is, hogy őt ott hagytam és nem fordítva, de attól még igenis szerintem vágyhat többre annál, mint amit végül kapott. Igenis remélheti azt, hogy majd változik idővel az élete és lesz még jobb, vagy szebb, mert miért ne lehetne? Nem múlt még el az élete, még elég sok van előtte és ha igazán tenni akar érte, akkor igenis változhat ez még pozitív irányba, csak én úgy érzem, hogy nem akar tenni érte, és ezzel épp, hogy itt van a legnagyobb gond. Jó neki egy viskó, jó neki az, hogy mindenkivel csak gorombáskodik, hiába, hogy én próbálok... javítani. Az ember azért mert egy hibát elkövetett az életében még nem lesz végtelenül rossz nem?
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem képes legalább egy kicsit... nem is tudom rugalmasabbnak lenni. Mintha én tettem volna tönkre az egész életét, pedig nem én voltam. Tudom, hogy elszúrtam és nem voltam ott vele mindig, de igenis eleget tettem érte, mások még ennyit sem és mégis velem viselkedik így, amikor most itt vagyok és próbálok változtatni, próbálom kijavítani a hibát, amit elkövettem és úgy tűnik, hogy ez egyáltalán nem számít neki.
- Én legalább okoztam neked jó perceket és ez egyáltalán nem számít. - azért akárhogy is, de ez fene mód rosszul esik. Én igenis tettem érte, pedig nem lett volna kötelező. Nélküle simán egyszerűbb éltem lett volna, vele pedig nehezebb volt, azzal, hogy kimentem az erdőbe, hogy segítettem neki. És mindez egyáltalán nem számít azért, mert aztán gyerekként hibáztam? Egyáltalán nem érdekes az, hogy igenis tettem érte, hogy kiálltam mellette, mert aztán elszúrtam? Ez azért akárhogy is nézzük nem fair. Mások durvább hibákat is képesek elnézni, rám pedig úgy néz, mint aki véglegesen a lelkébe gázolt, mint akinek egyáltalán nem számít a, hogy igenis ott voltam vele akkor és segítettem neki.
-Én... én írtam neked. Egyszer, még innen a suliból. Azt hiszem... azt hiszem harmadikban. Összeszedtem a bátorságomat, mert nem mertem volna eléd állni, de írtam Morgan. - nem jött válasz és én nem próbálkoztam többet, mert úgy voltam vele, hogy nem sok értelme van. Minden bizonnyal olvasta és totálisan ki van akadva és látni sem akar többé, vagy talán már elköltözött, vagy ki tudja. Egyszerűen nem láttam értelmét újra próbálkozni, csak hagytam az egészet annyiban és kész. Tudom én, hogy nem így kellett volna, talán írhattam volna, talán nem jutott el hozzá az a levél, de ha meg igen, akkor mi értelme lett volna tovább erőlködni?
A szavaira már komolyan kissé elképedek. Kezem úgy érezni, mintha csak azért jött volna el, hogy nem is tudom... jól belém rúgjon, csak hogy érezzem, hogy neki mennyire rossz volt, csak hogy át tudjam érezni a fájdalmat, amit okoztam neki. E nélkül is átéreztem, akkor meg miért jó ez? Mire jó egyáltalán ez az egész? - Mert én nem tudom. Nem tudom, hogy mitől lenne jobb, hogy mit tegyek, hogy jobb legyen, hogy mit tegyek, hogy ne így nézz rám. Nem akarod, hogy segítsek neked a házadnál, azt sem, hogy a varázslásban... nem tudom, hogy miről beszélgethetnénk, ha egyszer egyikünk sem akarja emlegetni a múltat. Akkor... akkor mit tehetnénk? - én tényleg nem tudom. Szeretném jóvá tenné, szeretnék megint a barátja lenni. Hiszen itt van, elég pocsék lenne néha összefutni és csak biccenteni egymásnak, vagy valami. De ő ezt nem akarja, neki... láthatóan nincs szükségre rá, csak nem értem, hogy akkor miért jött ide. - Megtartottad az üveggolyót és... eljöttél most, én meg azt hittem, hogy... - finoman megemelem a vállamat, aztán csak fáradtan visszaejtem. Komolyan nem tudom, hogy mit hittem, hiszen igaza van ugye? Nem számít semmi, amit tettem gyerekként, mert semmisé tette az, amit aztán műveltem, hogy ott hagytam köszönés nélkül. El kéne fogadnom, de... akkor nem kéne itt lennie, mert úgy érzem csak zsákutcában toporgunk.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-29, 17:17



Savannah & Morgan



- Mégis mit számít, hogy mit akarok? Ezt kaptam, beletörődtem. – nem emelem fel a hangom, teljesen tárgyilagosan mondtam. Nem fogok panaszkodni azért, hogy nekem milyen rossz, mert nem az, már hozzászoktam, talán más elszörnyedne azon, ha ott kéne élnie, ahol én élek, de ez nekem… ismerős környezet, ez van. Tudtam, hogy nem egy lakosztályom lesz, mikor idejöttem, mégiscsak vadőr vagyok, és semmi kedvem nem volt egy szobát kérni az iskolában, jó nekem az a viskó. Közel van az erdőhöz és Hagridhoz, ez nekem pont elég. Ő el van itt, én meg elvagyok ott, rohadtul nem számít, hogy mit akarok. Azzal gazdálkodunk, amit kaptunk.
A szavai hallatán azért a szám széle mosolyra görbül, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik. Ő ilyen… én meg ilyen vagyok, jól megszívtuk,  mi? Ő a reménykedő alkat, aki azt hiszi lesz majd jobb, én meg az, aki tudja, hogy soha nem lesz semmi sem jobb. Mint a tűz és a víz, már csak az a kérdés, hogy melyikünk melyik. Nem fogom meghazudtolni magamat csak azért mert itt van, ahogyan hátast sem dobok amiatt, hogy hirtelen mindent rendbe akar hozni. Nem tud, már rég elmúltak azok az idők, és ha akkor nem tett semmit, most se fog.
- Mégis mit hittél? Ott voltál… na és? Utána nem voltál! Sokkal több szar percet okoztál, mint jót, hát nem érted?– komolyan, mintha a világ dőlne össze. Nekem igenis rohadtul összedőlt a kicseszett világ, amíg ő itt tanulta meg a hogyan változtassuk a bögrét elefánttá nevű varázslatot. A rossz általában simán kiüti a jót, ezt valószínűleg ő is pontosan jól tudja. Ott volt, hozott almát, kockáztatott, de aztán? Aztán mi történt? Semmi, a rohadt nagy semmi, az történt! Teszek arra, hogy mi volt, hogy mennyire félt, rohadtul nem lett attól jobb nekem. De mindegy, most már… cseszettül mindegy!
- Miért ne számítana? Nem az a baj, hogy eljöttél! Én is eljöttem volna. Az a baj, hogy még egy kicseszett levelet sem tudtál arról küldeni, hogy csá, nem találkozunk többet. – nem azért gyűlöltem mert jobb élete lett  mint nekem. Annak inkább örültem, elvégre tudtam milyen az mikor folyamatosan csak  vernek a semmiért, mikor te csinálsz mindent, mert az apád majd belefullad a piába…pontosan tudtam milyen, ezért nem haragudtam rá, legyen csak jobb élete, megérdemelte, én viszont megérdemeltem volna egy rohadt köszönést, egy hülye hazugságot. De nem, ő csak úgy simán lelépett, és ez a baj, nem az, hogy milyen élete lett.
- Nem. – ezt miért így kell kérdezni? Nekem már családom sem lehet, vagy mi a franc? Komolyan, az agyam eldobom, mégis mi a francot hitt? Hogy majd olajmágnás leszek és veszek magamnak egy országot? Onnan ahol mi voltunk nem volt kitörési lehetőséget, ő kapott egy lehetőséget, egy valóra vált csodát kapott, én viszont szart sem, komolyan, ennyire nem emlékszik mennyire szar hely Bristol? – Azt szeretném, ha végre nem kérdeznéd ezt folyton! Mit szeretnél? Mégis a francot mondjak erre? Te mit szeretnél? Szerinted mi legyen? – miért engem kérdezget folyton, miért nekem kéne megmondanom minden szarságot? Mi vagyok, én a mindent tudó vadőr?


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-29, 10:18


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- De attól még akarhatsz mást nem? - komolyan már félve szólalok meg, mert ki tudja, hogy melyik mondat lesz majd olyan, ami kiborítja? Bármelyik lehet, pedig én nem akarom, hogy kiakadjon csak nem tudom elhinni, hogy tényleg jó neki az, hogy az élete... üres. Tudom én, hogy rémes élete volt, de most igenis lehetne jobb. Nem a kastély miatt, vagy nem miattam, de... valami miatt, amit ő szeretne. Nem hiszem el, hogy a következő éveit is így akarja leélni, keserűen és fájdalmasan, nem hiszem el, hogy nem akar jobban, többet, vagy egyáltalán csak legalább valamivel másabbat.
- Én pedig ilyen. - vonom meg finoman a vállamat. Nem tudom csak úgy nézni azt, hogy így éli az életét és nem tudom csak úgy elfogadni, hogy folyton mindenre visszavág, hogy folyton csak vagdalkozik, mert hát lássuk be sajnos ezt teszi. Segíteni szeretnék és ha ezt nem hagyja, akkor nem tudom, hogy mégis mit tehetnék, ami pedig elkeserít, ha pedig folyton csak visszavág... dühít. Részben, mert igaza van, részben mert bánt, hogy nem engedi, hogy most igenis itt legyek. Azért mert az ember egyszer hibát követ el már nem is javíthatja ki soha? Az a baj, hogy most nagyon így tűnik, nem tudok változtatni azon, amit érez. Gyűlölt régen és még most sem vagyok benne biztos, hogy nem így van ezzel. Azt mondja, hogy nem... nem érez semmit, de ez mintha csak még rosszabb lenne.
- Szóval... minden, ami előtte volt nem számít. - szinte csak magamnak mondom, egészen halkan, miután már lehuppantam a fotelbe, bár jobb megfogalmazás lenne a lezuhantam. Nem vagyok kifejezetten jól, kicsit sem, hiszen... sokat kockáztattam gyerekkorunkban miatta. Megtehettem volna, hogy megpróbálom meghúzni magamat otthon, de nem egyszer kihívtam magam ellen a sorsot, azzal, hogy vittem neki egy almát, azzal, hogy egyszerűen csak nem akartam, hogy egyedül ücsörögjön az erdőben és úgy néz ki, hogy mindez mit sem számít, mert elszúrtam. Hát naná, hogy baromi pocsékul érzem magamat miatta.
- Én is, de... nem számít igaz? Így is jobb életem volt, mint neked. - akkor meg egy szavam sem lehet és nem kell sajnálnia, hogy nekem ez jutott. Nem lett mesebeli életem, csak egy fokkal jobb, mint ami neki, legalább azok az évek, amíg ide jártam, aztán nekem is ugyanúgy meg kell küzdenem mindennel egyedül. Igen, talán ha elég bátor vagyok, akkor visszamegyek bocsánatot kérni, talán megpróbálhattuk volna együtt, de biztos voltam benne, hogy nem akarna látni, és reméltem, hogy talán normális élete lett, amibe nem kell, hogy belekavarjak. Azért meglep, hogy újra megszólal, de igen, nagyjából ki tudtam ezt következtetni, bár akár még az is benne lehetett volna a pakliban, hogy teszem azt volt, csak... baj történt. - És ugye nem is volt...? - mert az rémes lenne, ha kiderülne, hogy mégis volt értelmes élete, csak elveszítette, akkor aztán végképp megérteném, hogy ilyen a jelleme. - És akkor most mi legyen? Mit szeretnél? - mert én már őszintén nem tudom. Hiába próbálok bármit nem megy, mert gyűlölt, mert talán még most is így van ezzel, csak nem vallja be magának sem, hiába, hogy megtartotta azt az üveggolyót, ez nem biztos, hogy olyan sokat számít.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-28, 15:46



Savannah & Morgan



- Ehhez szoktam. – válaszolom kurtán. Nem szerettem, utáltam minden egyes pillanatát, de ehhez már hozzászoktam, fura lenne, ha normális ágyban ébredhetnék reggel, vagy ha lenne csap a házamban. Nem, utáltam, pontosan tudja ezt ő is, de én megtanultam együtt élni a fájdalommal és a gyűlölettel, úgyhogy már nem okoz gondot az, ha a szarban kell térdig gázolnom, már… szokásos, sőt, rutinos dolog ez az életemben, hiszen ezért kellettem ide is. Csak mert tudom mi az a munka, és mert vadász voltam, különösebb oka nem volt annak, hogy az öreg fószer felajánlotta ezt a munkát, hiába mondja Hagrid, hogy nem így van.
- Mert ilyen vagyok, ez van. – ha nem tetszik neki, akkor nem tud mit tenni, mint belenyugodni. Visszavágok, szeretem, ha az enyém az utolsó szó, ne lepődjön meg, vagyis de, lepődjön meg csak, hiszen nem ismer, és én sem őt, nem vagyok olyan, mint az a kölyök, és ő sem az a kislány már. Akkor sem ismertem, most sem ismerem. Próbálkozik… próbálkozzon akkor jobban, és igazán abbahagyhatná a folyamatosan baszogatást. Ilyen vagyok, ő akarta ezt nem? Ő akarta jóvátenni a dolgokat, ő hozta szóba azt, hogy egyszer régen ismert egy Morgant… a tököm ki van már, mit vár tőlem?
- Pontosan, nincsen de. – gyáva volt és kész, hagyja abba végre a magyarázkodást és nézzen szembe mondjuk a tényekkel. Ha egy kicsit is bátrabb lett volna, akkor eljön és elmondja mi van, de nem tette, rohadtul nem érdekelte őt, és egy idő után már engem sem, mert ezernyi olyan dolog volt, ami miatt jobban megérte szarul érezni magamat, minthogy ő lelépett. Amúgy is, meg sem érdemelte azt, hogy bánkódjak miatta, elvégre lelépett, ha én nem érdemeltem meg egy elköszönést, akkor ő miért érdemelt volna még annál is többet? A válasz egyszerű és magától értetődő: semmiért. Nem érdemelt többet, még annyit sem, hogy bánkódjak miatta.
- Gyűlöltelek. Most… nem érzek semmit sem. – mindig ez volt a baj, nem? Mindenki ezt mondta nekem, még a bíróságon is ez ment. Nincs szíve, megölte a férjemet… a férjének nem kellett volna egy olyan erdőben futnia, ahol köztudottan vadászok vannak, és éppen ezért egy mamut méretű tábla is ki van rakva. A hülye pöcs ezt nem vette figyelembe, akkor meg nem siránkozzon nekem azért a csaja, hogy meghalt. Hülye volt, magának köszönhette, de persze ezért is engem kellett meghurcoltatni, na és az apám? Ő bűntelenül verhette a gyerekét mindig, de én egyszer se hibázhatok.
- Sajnálom. – bököm ki halkan, miközben a földdel szemezgetek. Nyilván nem jó hallani azt, hogy nem volt valami jó élete, azt hittem, hogy… férjnél van, de úgy látszik tévedtem. Nem mondok többet, mégis mit mondhatnék? Nem volt jó élete, nekem se volt az, akkor most nyissunk valami szeretetszolgálatot? Megoldotta, nem? Én is megoldottam, akármennyire is rossz volt. Tizennyolc évesen eljöttem az apámtól, fogtam egy puskát és önkényesen vadászni kezdtem, ez is hozzá segített a börtönhöz, mert nem volt engedélyem vadászni, szóval ez emberölésnek számított, és még volt pofája azt mondani annak a ribancnak, hogy direkt lőttem le a férjét. Hülye nő. – Nekem sincsen feleségem. És gyerekem se. – mondom sután, bár… ezt alighanem ő is tudta, legalábbis nem hiszem, hogy nehezére esett volna kitalálni.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-27, 21:38


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Nem ismerlek, de... szerettél ebben felnőni? - nem hiszem, hogy imádta az életét, én se szerettem, akkor meg miért kell így hozzáállnia? Akkor miért nem ismeri be, hogy igenis neki is jó lenne, ha nem így lenne, ha más lenne az élete, ha jobb lenne. Én is változást akartam, én is el akartam jönni onnan, én is arra vágytam, hogy ne bántsanak se fizikálisan, se lélekben, mert a gyerekkorom rémes volt. Az övé is, de nála azt látom, hogy még csak változtatni sem akar rajta, pedig igenis, akkor lenne jobb, akkor lenne szebb élete, ha belátná, hogy még nem késő, hogy más legyen, ha akarná, hogy jobbá válhasson minden és én segítenék benne.
- De én itt vagyok Morgan. Én... én próbálkozom, te vágsz vissza mindenre. - így van nem? Ő csinálja ezt folyamatosan, ő az, aki akármit mondok van rá valami negatív válasza, mint ahogyan gondolom majd most is lesz. Nem reménykedem, hogy ne így lenne. Egyszerűen csak... megpróbálhatná elfogadni, hogy most legalább itt vagyok. Tudom én, hogy késő, de azt szokták mondani, jobb később, mint soha, és én most itt vagyok hogy megpróbáljam ezt az egészet rendbe tenni, mert... mert megtartotta az üveggolyót.
- Gyáva voltam, utána már csak szimplán gyáva és próbáltam a nyarakat megoldani, máshol leni, amikor tehettem, de... Jól van Morgan, nincs de. - nem érdemes magyarázkodnom, tudom én, hogy hibáztam és azt is mondtam már, hogy sajnálom és ennél többet egyszerűen képtelen vagyok tenni, bármennyire is szeretnék. Fontos nekem, tényleg az, de ha egyszer nem engedi, hogy kijavítsam, amit elszúrtam, akkor mit tegyek? És tényleg úgy érzem, hogy nem igazán engedi, pedig... pedig én igazán igyekszem. Lehet, hogy nem tökéletes a technikám, de hát nem vagyok ebben gyakorlott, nem tehetek róla. A szavai pedig még ezek után is fájnak, az ölelés után is, mert... mert nem tudom, hogy mit mondhatnék rá. Keserű, csalódott és már egy cseppnyi remény sincs vajon benne?
- Gyűlöltél? Most is... most is így érzed? - ez azért elég sokat számít. Régen kedvelt, régen fontos voltam, és ezt végleg el tudta törölni az, hogy hibáztam? A jó dolgokat egyszerűen semmissé tette? Én legalább tettem érte, ha aztán el is szúrtam, de akkor igenis tettem érte és most úgy érzem, hogy ez egyáltalán nem számít, kicsit sem. A látogatások az erdőben, az almák, az hogy igenis ott voltam vele. Elszúrtam, de... az hogy nem tudom kiengesztelni... Pillanatokig csak nézek rá, még pislogni se sikerül, végül leroskadok a kanapéra és csak az újabb szavai rántanak vissza a valóságba. Nem tudom kiengesztelni, de... akkor ennek az egésznek mi értelme? Mindig... mindig ez lesz igaz? Mindig utálni fog azért, amit tettem, és nem tehetek ellene semmit. A kérdésre csak megrázom a fejemet. Na most azt hiszem nekem is jót tenne valami ütősebb, a méz bor... szart sem ér, de komolyan.
- Nincs gyerekem, nincs férjem, semmi hasonló. A suli után... nem volt egyszerű. Nem mehettem haza, nem segített senki úgyhogy... meg kellett oldanom egyedül és nem ment könnyen. - finoman vonom meg a vállamat. Közepesen elviselhető életem volt, kis bérelt lakásban, változó munkákkal. Sosem voltam igazán kiemelkedő boszorkány, ha nincs az itteni állás... fogalmam sincs, hogy hova jutottam volna. Az utolsó heteket rúgtam, hogy nem vágtak ki az albérletből, mert nem mindig sikerült időben fizetnem. A Roxfort mentett meg... kétszer és ezért is olyan rossz érzés, hogy neki viszont nem adott lehetőséget, akkor nem, amikor gyerekként kellett volna. Visszakérdezni viszont egyelőre még nem merek, hogy vele mi történt. Félek, hogy olyasmiket hallanék, amit nem tudnék kezelni.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-27, 17:49



Savannah & Morgan



- Mert ismersz? Ebben nőttem fel, miért ne lenne akkor jó? – már megszoktam, fura lenne, ha itt szolgák hajbókolnának nekem és mindent megkapnék, amire csak vágyom, elég egy pálca suhintás hozzá. Nem ismer engem, és ezek szerint én sem ismertem őt soha, szóval akkor miért is tudná, sejtené azt, hogy nekem mi a jó? Azt hittem régen, hogy ismerem, de mint kiderült egyáltalán nem tudtam ki ő. Simán otthagyott egy szó nélkül, még csak egy rohadt köszönésre se futotta tőle. Nem azt mondom, hogy összevoltunk nőve,  de annyit azért elvártam volna tőle, hogy legalább egy kegyes hazugságot beadjon nekem.
- Szóval értelmetlen lenne még csak próbálkozni is? Tudod, szerintem te vagy az, akinek ezt el kell döntenie. – ő volt az, aki elcseszett mindent, nem én, neki kell pedáloznia nem nekem, és rohadtul örülnék annak, ha nem hárítana mindig mindent rám, mintha én lennék a kicseszett isten, hogy mindenről itt helyben döntenem kell. Nem vagyok az, és nem fogok neki semmit sem mondani, ő mondta azt, hogy most már bátor lett nem? Akkor próbálkozni is tudni fog, ha pedig még mindig olyan gyáva, mint volt, akkor majd elfut, és kész, végeztünk. Ez van, én eddig is megvolta, más kérdés mennyire élveztem ezt.
- Annyi éven keresztül? Hagrid szerint nyáron hazajöttél, és szerintem minden nyáron mikor haza jöttél, idősebb voltál, szóval mi lenne ha mondjuk nem kifogásokat keresnél? – eljöhetett volna, leszarom, hogy tizenegy volt, én is tizenegy voltam, mégis úgy bántak velem, mint egy kutyával. Felnőtt ő is, és én is, eljöhetett volna hozzám, elmondhatta volna, hogy mi van, nem maradt örökké tizenegy éves. De könnyebb volt csak úgy leszarni és elfelejteni mindent, megértem én, de nem fogom azt mondani, hogy olyan baromi jól esett ez nekem. Elegem volt már abból, hogy mindenki csak hárít, miért nem találkozom már egyszer olyannal, aki képes beismerni azt, ha elbaszott valamit?
- Többet voltál távolt,  mint ott. Tudod… eleinte nagyon gyűlöltelek. De aztán megértettem a dolgot, sőt, már nem is akartam gondoltam rád. Mégis miért tettem volna? Minek legyen még szarabb a kedvem? – nem akartam, más dolog, hogy ez nem igazán ment, de szerencsére az évek elteltével én is változtam, és már ezernyi nagyobb bajom volt annál, hogy ő kölyökkoromban otthagyott a szarban. Megértettem őt már akkor is, és rájöttem arra, hogy az élet nem lehet mindig olyan, amilyennek szeretnénk, hogy rohadtul nem az lesz, amit akarunk, és hiába vágyom valamire, úgysem kaphatom meg soha.
- Nem tudsz kiengesztelni. – ami volt, elmúlt, már nem lehet helyrehozni, ne is próbálja, mert ez a tüske mindig is ott lesz bennem. – Inkább…mesélj magadról. – nem ismerem őt, sok idő eltelt már azóta, mindketten nagyon sokat változtunk, valószínűleg vele sokkal több dolog történt mint velem. – Vannak…gyerekeid? – oké, honnan tudhatnám mégis, hogy nincsenek? Nem látok gyűrűt a kezén, de van aki nem hordja mindig, talán csak elfelejtette fel venni, esetleg meg sem házasodott, vagy örökbefogadott…elég sok variációs lehetőség van.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-25, 21:28


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Nem... nem ábrándultam ki, de ez így neked se hiszem, hogy jó. - az, hogy mindenkivel így viselkedik, hogy mindenkit elmar maga mellől, még azt is, aki segíteni akar neki, mert én bizony segítenék, én tényleg próbálok kedves lenni vele, de nem igazán engedi, hiába igyekszem. Nem jó az, ha az ember folyton csak mérges mindenkire, a világra. Az az igazi, ha tényleg igyekszik legalább egy kicsit könnyebben venni dolgokat. Értem én, hogy ez nehéz, főleg az ő esetében, mert sokat bántották, de igenis neki is akkor lenne jobb, ha legalább megpróbálna változtatni az életén, ebben biztos vagyok. Csak hát fogalmam sincs, hogyan érhetném el nála, hogy legalább megpróbálja.
- Engem jobban érdekelne, hogy te mit gondolsz. Ha... ha értelmetlen... akkor legalább tudom. - mert néha komolyan úgy érzem, hogy semmi értelme annak, hogy legalább próbálkozom. Talán nem jól, de úgy érzem, hogy próbálom én azért lenyelni a dolgokat, próbálom magamhoz mérten lekezelni, de nem egyszerű, mert ő valahogy egyáltalán nem akarja hagyni. Nem akartam most sem kioktatni, egyszerűen csak... baromi nehéz megállni, ha egyszer folyton csak mindenre berág és visszaszól, akkor is, ha nem teszek semmi rosszat. Persze már tudom, hogy azért, mert még mindig mérges rám, de mégis mit tehetnék? Nem tudom megváltoztatni azt, ami megtörtént, maximum megpróbálhatom jóvá tenni.
- Értsd már meg, hogy... tizenegy voltam. - gyerek, aki nem gondolkodott jól, de már nem vagyok az. Igen később is próbálkozhattam volna, de amikor már felfogtam a lényeget, akkor meg már merszem nem volt a szemébe nézni, főleg, mert pontosan tudtam, hogy milyen hibát követtem el és hogy biztosan baromira ki van akadva miatta. Tudom, hogy nem lehet csak úgy mindent pótolni, nem lehet helyrehozni és elfelejteni a múltat, de legalább meg kéne próbálni nem? Pont azért, mert nincs neki más, mert... mert igenis neki is szüksége van valakire, akivel beszélhet... lehetőleg normálisan.
- Tudom, hogy nem voltam ott, de... de talán számít, hogy előtte viszont igen. - előtte ott voltam vele, akkor is, ha tudtam, hogy annak következményei lesznek, ha miatta vállaltam, hogy aztán rendesen kapok azért, mert elvittem egy almát neki, és igenis tudtam minden esetben előre, hogy majd meg lesz a következmény és ő is tudta, hogy amikor haza megyek, az lesz a vége. Lehettem volna szófogadóbb, de nem akartam, és miatta nem akartam, ez is számít nem? Tudom, hogy csalódást okoztam neki, de nem akarom, hogy ez örökké megmaradjon benne, hiszen most próbálok a helyzeten javítani, most igyekszem... tényleg igyekszem. Ha nem kell neki a mágia, akkor nem kell, de valahogy csak javíthatok nem?
De abban biztos vagyok, hogy nem akarok veszekedni vele, nem akarok csak folyamatosan vitázni, mert tudom, hogy attól semmi sem lesz jobb. Tartok tőle, hogy nem hat a dolog semmit, és persze nem is várom, hogy olyan igazán megöleljen, vagy ilyesmi, már az is azt hiszem nagy előre lépés, hogy a maga módján kicsit meglapogatja a hátamat. - Nem volt az, csak... vészmegoldás. - halványan elmosolyodom és azért csak elengedem, kicsit hátrébb lépve tőle. Sóhajtok egy aprót, ha megnyugodott akkor mégis csak könnyebb vele beszélni nem? - Szóval én... szeretnélek kiengesztelni, szeretném, ha nem haragudnál, de nem tudom, hogyan csináljam. Egy kicsit legalább segíthetnél. - ha ő is szeretné, hogy ne öljük egymást folyton, akkor ez csak így megy, csak akkor, ha ő is akarja.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-25, 16:08



Savannah & Morgan



- És miért kéne változnom, hm? Csak nem kiábrándultál, mikor rájöttél, hogy ki vagyok? – ő mondta azt, hogy reménykedett, nem? Hogy nekem majd jobb életem lesz és nem emlékszem a rosszakra, hogy majd a fiaimmal focizgatok a kertben…hát nem, rohadtul nem ez lett, úgyhogy nem ártott volna talán jobban reménykedni, sőt, talán nem ártott volna az se, ha belátja, hogy rohadtul nincs semmi értelme a reménykedésnek! Talán ha mondjuk tesz is valamit, ha… nem is tudom, bármit , csak ne a reménykedésen lett volna a fő hangsúly, mert köztudott a remény szart se ér, csak azoknak van kitalálva, akik gyávák cselekedni.
- Ezt döntsd el te. – bátorság, lelkiismeret-furdalás…ezernyi szót lehetne erre használni, ha ő a bátorságot használja, hát egészségére. Oké, elismerem, hogy az egy bátor dolog, hogy futás helyett most próbál valamit tenni is, csak az a baj, hogy… késő. Mégis mit akar tőlem? Nem fogok megváltozni, nem fogok öltönyökben parádézni és tisztelettudóan beszélgetni, meg koktélpartikra eljárni. Én ilyen maradok és kész, mert így nőttem fel,a mocsokban éltem mindig is, most már rohadtul nem érdekel, hogy jobb lesz-e, vagy sem, mert már beletörődtem abba, amit kaptam ettől a rohadt szar élettől.
- Szóval leszartál. – akárhogy mondja, nem fogja tudni ezt másként bemagyarázni nekem. Ha egy kicsit is számítottam volna neki, akkor megkeress, akkor elmondja, hogy ez meg ez van, kitalál valami kegyes hazugságot és kéz, volt baszki vagy 8 nyara, hogy elmondja nekem, de őt nem érdekelte mi van velem, megszabadulhatott az apjától, az iskolájától a várostól és tőlem is, és ezért ki hibáztathatná? Nem is ezért hibáztatom, én is leléptem volna a francba, de én elköszöntem volna, talán hazudok neki valami olyat, hogy a bácsikámhoz költözök, de nem mentem volna el csak úgy minden szó nélkül. Ez a különbség kettőnk között. Úgy tűnik csak én hittem azt, hogy ennyi járt volna a másiknak.
- Itt, de nem voltál ott. Most már megszabadultam az apámtól, minden rohadt szarságtól, ami Bristolhoz kötött.– most már mindegy, most már… leszarom mi lesz és mi van. Akkor lett volna rá szükségem, mert ő volt az egyetlen olyan ember, akit ismertem, aki meg is értette azt, hogy mit érzek, min megyek át, mert ő is pont ezt élte át, csak valamiért voltam olyan hülye, hogy megbíztam benne. Kölyökként lett volna rá szükségem, akkor most nem itt lennék talán, felnőtt fejjel senkire nincs szükségem, és még ha lenne is, előbb akasztom fel magam, mintsem ezt bevalljam bárkinek is.
Már éppen azon lennék, hogy valami durvát visszaszóljak, mikor… megölel? Oké, számítottam arra is, hogy hozzám vág valamit, de pont arra nem, hogy megölel. Egy kezemen megtudnám számolni azt, hogy hányszor öleltek meg az életem során, és fura módon ezt az alkalmat is beleszámolva az eredmény egy lenne. Nem lököm őt el magamtól, talán mert jólesik, de csak talán, mert ez is egy ilyen soha be nem vallanám dolog. Inkább csak valami suta mozdulattal én is megveregetem gyengébben a hátát, ahogyan a filmekben láttam meg az utcán, mert akármilyen fura is, nem vagyok gyakorlott az ilyesfajta dolgokban. – Ez aljas húzás volt. – most azért kihalhatja a hangomból, hogy nem megbántani akarom őt, csak… hogy lehet így lezárni egy vitát?


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-24, 17:23


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- De tudom, pont hogy tudom és ezért szeretném, ha változnál, ha... ha segíthetnék, ahogy nekem segítettek. Tudom, hogy akkor kellett volna, de... azon már nem tudok változtatni. - most vagyok itt, most próbálok tenni valamit, csak nem tudom mit, vagy neki nem jó semmi sem, akármivel is próbálkozom. Segítenék a házában, de nem kell, segítenék neki a varázslásban, de az sem kell, akkor mit tehetnék? Nem tudok visszamenni a múltba és változtatni egy buta 11 éves kislány döntésén, aki aztán félt újra a szemébe nézni annak, akit bántott, mert tudta... tudtam én a lelkem mélyén, hogy hibáztam, hogy mennyire megbánthattam, de nem tudok ellene hirtelen mit tenni, egyszerűen nem megy már utólag. Akartam találkozni vele nyáron, de... nem akartam, hogy úgy nézzen rám, hogy kiakadjon, és nem akartam kihúzni a gyufát az apámnál sem, csak át akartam vészelni azt a két hónapot, túlélni és visszajönni ide.
A kemény szavakra újra és újra összerezzenek, ahogy állok ott az ablak előtt egyszerűen csak átölelve magamat, mintha az bármiben is segítene. Nem tetszik, hogy így beszél, az apám is mindig így beszélt, amikor sokat ivott, amikor ki volt akadva, amikor mérges volt rám, és ez csak azt idézi fel bennem, semmit mást. - Mondtam, hogy... sajnálom. Igen, gyáva voltam, de... az nem bátorság, hogy most mégis próbálkozom? - ha azt mondja, hogy már késő, akkor inkább mondja azt és kész, akkor elfogadom... valahogy elfogadom, mert úgy sem lenne más választásom, de én akkor is szeretnék változtatni, szeretnék javítani a helyzeten, az életén. Most tudok, mert vissza nem mehetünk oda évekkel ezelőttre, csak most próbálhatok újra az élete részévé válni, de azt csak akkor lehet, ha ebben ő is részt vállal, ha ő is akarja. Tudom, hogy nem kéne cseszegetnem, én próbáltam is most is az elején, de... ha egyszer nem olyan egyszerű, mint szeretném? Nem igazán hagyj az az igazság.
- Nem szartalak le, csak... nem jól kezeltem a helyzetet. - jó, ez enyhe kifejezés, de akkor sem erről volt szó. Én gondoltam rá, nem felejtettem csak úgy el, elég kellemetlen lelkiismeret furdalásom volt az egész miatt, próbáltam visszamenni, sokat gondolkodtam rajta, csak aztán valahogy nem sikerült. Nem ment, nem mertem, teljesen mindegy, tudom, hogy neki csak az számít, hogy nem tettem meg, de... szerettem volna és most is szeretném, ha ezt érezné, ha látná, hogy itt vagyok, hogy most viszont szeretnék segíteni, vele lenni... bármit, csak nem tudom, hogy mit kéne tennem, és attól félek, hogy ő se tudja.
- De most... most itt vagyok. - rám volt szüksége, tudom... a fenébe is tudom! Rémes élete volt, rémes apja és én nem akartam ezt, nagyon csúnya dolog volt a részemről, hogy ott hagytam csak úgy, de... nem tudok mit tenni, most tudok csak itt lenni vele, régen nem, azon nincs már mit változtatni. Csak jó lenne tudni, hogy ő mit szeretne, csak jó lenne tudni, hogy mivel segítetek, hogy mivel tehetem jóvá. Akkor nem ezzel, nem a varázslással, de... mégis mivel? - Ha megmondanád... ha tudnám, hogyan... - végül bizonytalanul lépek egy lépést előre, aztán még egyet, egészen közel érve hozzá végül. Nem biztos, hogy hagyja, nem biztos, hogy engedi, de talán most az egyszer nem baj, ha erőszakosabb leszek. Nem teszek semmi különöset, csak megölelem, csak ennyi, csak ekkor engedem magamnak, hogy a feszültség könnyek formájában távozzon. Igaza van, minden szóban, és most szeretnék segíteni, változtatni, jobbá tenni az életét, ha engedi.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-23, 10:45



Savannah & Morgan



- Hát ez az, kicseszettül, nem tudsz, ahogyan azt sem tudod milyen volt amíg te itt voltál! Úgyhogy ne gyere itt nekem azzal, hogy én milyen vagyok! – előbb nézzen akkor magába, engem meg ne baszogasson ezzel. Nem tudja visszacsinálni, a sebhelyek ugyanúgy ott lesznek, ugyanúgy fognak fájni és ugyanannyira utálom a múltam minden egyes pillanatát, bármit is tesz. Éppen ezért megpróbálhatná mondjuk magában tartani a gondolatait, mert rohadtul nem egy hisztiző gyereket, hanem egy mérges felnőttet lát. Mégis mi alapon szól le? Nyáron az apja megverhette, nagy cucc, engem az év mindennapján megvert, csak mert éppen olyan kedve volt. Szóval az én cseszegetésem helyett inkább áldja a sorsát.
- Pontosan ezt! Leszarom, hogy féltél, leszarom, hogy reménykedtél azért, hogy mennyire jó életem legyen, mert szart sem ért! Nem reménykedni kell, hanem cselekedni csessze meg! – pontosan, ezt akartam hallani, hogy egy gyáva nyúl volt ,aki képtelen volt elém állni és megmondani azt, hogy kész vége, ennyi volt, elmegy. Irigy lettem volna rá, rohadt irigy, de örültem is volna annak, hogy elmegy innen és nem verik tovább, de ehelyett nem ez lett, hanem vártam rá, csalódtam benne és megutáltam még a rohadt gondolatát is. Pontosan olyan, mint mindenki más. Kihasználnak és otthagynak, ahogy csak lehet.
- Nem, egyszerűen csak leszartál magasból! – ha kiabál, akkor én is kiabálok, főleg azért, mert mégis milyen alapon kiabál ő velem? A rohadt életbe is, nem én léptem le egy szó nélkül, és ahogy hallottam, nyáron visszamehetnek a diákok a szüleikhez, szóval összesen hét nyara volt arra, sőt, talán több is, hogy megkeressen és elmondja, hogy a mi szar is van. De nem, ő inkább magasból tett arra ,hogy mi van velem. Félt, cserbenhagyott és ennyi, ő is olyan, mint a többiek, a maga érdekét helyezi előre, előbb dobná  fel a bakancsot, minthogy másnak segítsen. Én megkerestem volna, lett volna bennem annyi gerinc, amennyi belé nem szorult.
- De? Szerinted azzal, ha itt varázsolgatni tanítsz, majd minden jobb lesz? Rohadtul nem varázslatra volt régen se szükségem, ha nem rád! – azt hiszi, hogy az én nagy vágyam az, hogy megtanuljak varázsolni? Rohadtul nem érdekel a varázslat, rohadtul nem érdekel az, ha úgy döglök meg, hogy még csak egy párnát is képtelen vagyok megmozdítani. Nem a varázslat hiányzott az életemből, hanem valaki olyan, akiben megbízhattam, miután ő elárult. Mert ezt tette, és nem érdekel, hogy félt, akkor is haragszom és régen is haragudtam. Neki van a legkevesebb joga ahhoz, hogy elítéljen engem bármiért is. – Teszek erre az egész varázsvilágra, nem érdekel, hát nem érted? – nem azért vagyok itt, mert olyan hű de vonz engem ez az egész baromság. Azért vagyok itt, mert inkább járom az erdőt és iszogatok együtt Hagriddal, minthogy a börtöncellám falával szemezzek egész nap. Ezért vagyok itt, mert így jobban jártam, nem azért mert van varázslat a világban. A varázslók olyanok, mint az emberek, semmiben sem különbek náluk, akármennyire is szeretik ezt hinni magukról.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-22, 15:39


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Igen, eljöttem. - apró bólintás, amihez egy jóval erőteljesebb sóhaj tartozik most. Igaza van tudom, eljöttem, mert esélyt kaptam, de... akkor sem kéne így viselkednie, mert most itt vagyok és ő is itt van és ha ennyire nehezére esik ez az egész, akkor egyszerűen csak nem kellett volna eljönnie és kész. Nem volt kötelező, de akkor is zavar, hogy ezek után meg egyszerűen képtelen normálisan moderálni magát, és akármit teszek mindenre csak kiakad. Mégis hogyan kéne jóvá tennem, vagy bármit is tennem? Nem tudok változtatni a múlton, nem tudok változtatni azon, ami történt, ezt kéne megértenie és bármennyire és nehéz... tovább lépni.
- Tudom, és... mondtam már, hogy sajnálom, de... nem tudok változtatni azon, ami már megtörtént. - ő meg ezt nem érti meg, hogy én igenis tennék érte, segítenék most, amikor tudok, de változtatni nem lehet azon, ami már amúgy is megtörtént. Ő viszont azt sem hagyja, hogy most tegyek érte. Ide így is épp elegen járnak, akik még csak távolról se ismerték meg azt sem, amiben nekem részem volt, nem hogy azt, amiben mondjuk neki, de én tudom, és pont ezért szeretnék segíteni, ezért szeretnék tenni érte.
- Én akartam, de... de nem ment. Nem tudtam, hogy elhiszed-e, vagy hogy megérted-e. Gyáva voltam érted? Féltem... féltem odaállni, hogy eltűnök és nem jövök többet. Önző voltam és gyáva. Ezt akartad hallani? Ezt? - legszívesebben kiabálnék vele, de még sem megy, csak elcsuklik a hangom, de próbálom legalább tartani magam. Ennyi év után most mondtam ezt ki először, pedig eddig is tudtam. Csak egy hülyeség volt az, hogy reménykedtem benne, hogy valahogy jól alakult az élete, ezzel próbáltam saját magamat megnyugtatni, ezzel próbáltam könnyebbé tenni. Egyszerűen nem volt pofám visszamenni, mert féltem tőle, hogy nem javult semmit, hogy talán rosszabb lett és hogy nem is akar látni azok után. Pont attól a reakciótól féltem, ami most is van.
- Tudom! - igen most már sikerül eljutni addig, hogy kiabálok, pedig nem kéne, igazából nincs hozzá jogom, hogy ezt tegyem, de totálisan ki vagyok, mert igaza van, jogos az, amiket a fejemhez vág és ez az egészben a legrosszabb. Tudom, hogy mit tettem, de tizenegy voltam, egy gyerek, és nem sikerült normálisan kezelni a helyzetet. - Én ezért... ezért nem mentem vissza. Egyszerűen nem mertem. - elcsuklik a hangom és lesütöm a tekintetemet. Egyszerűen tényleg nem mertem, mert igaza van. Cserben hagytam, pedig tudtam, hogy milyen élete van. Örültem neki, hogy az enyém jobb lett, de az övén nem próbáltam meg változtatni és hibás vagyok, rosszat tettem tudom, de nem tudok rajta változtatni. - De most itt vagyok Morgan és... szeretném... helyrehozni valahogy. Tudom, hogy hibáztam, de... - tényleg nincs rá lehetőség, hogy valahogy egyszer megbocsássa? Úgy viszont nem működik, ha folyton ssak mindent a fejemhez vág, ha folyton minden miatt kiakad, az úgy... nem működik, akármit is mond. Akkor... akkor egyszerűen ennek az egésznek nincs értelme.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-21, 19:51



Savannah & Morgan



- Nem, de eljöttél! Esélyt kaptál, úgyhogy ne gyere itt nekem azzal, hogy olyan vagyok, mint egy sértett gyerek! – rohadtul nem értheti azt, ami történt, pont azért, mert ő eljöhetett, pont azért, mert én nem. Az apám minden egyes rohadt nap megvert, nem tett kivételt, én pedig minden egyes rohadt nap kimentem ahhoz a fához, hogy találkozzak vele, az egyetlen emberrel, aki nem vert meg, vagy röhögött ki. Minden nap kimentem oda, ő pedig egy nap után már nem volt ott, csak ültem ott egyedül, amíg meg nem talált apám és el nem vert még egyszer. Nem értheti. Mert amíg engem vertek, ő itt tanult.
- És te tudod, hogy engem hányszor? Engem akkor is vertek, amikor te itt voltál! Minden rohadt nap kimentem ahhoz a kicseszett fához, és minden nap megvert érte apám, mert nem ott kellett volna lennem! Tudod milyen az a szenvedés, de elfelejthetted, amíg itt voltál, nekem eszembe jutatták minden nap! – nem azt mondom, hogy mese szép élete volt, hanem azt, hogy jobb, mint amit kapott, és ezt kéne végre belátni. Kapott egy esélyt az élettől, leléphetett, tanulhatott, nem kellett úgy iskolába mennie, hogy tele volt zúzódásokkal. Megkapta azt ,amit én is akartam, ne mondja nekem, hogy nem örült neki.
- Elhúztam volna a francba! És én ott voltam, vártam rád, egészen addig amíg megtanultam, hogy nem bízhatok az emberekben. Egy rohadt elköszönés. Ennyit képtelen voltál megtenni! Azt hiszed, hogy a használt könyvek és a használt talár a világ vége? Én ölni tudtam volna érte! – rohadtul  nem érdekelt volna, hogy használt-e, vagy sem, minél távolabb lettem volna apámtól, annál jobb, nem gondolkodtam volna olyan apróságokon, hogy mi használt és mi nem. Kapott egy lehetőséget, élt vele, viszont én nem kaptam, és amíg ő itt volt, én ott ragadtam, és kötve hinném, hogy egy pillanatra is belegondolt abba, hogy mi van velem.
- Otthagytál, érted? Még csak az elköszönést is sajnáltad tőlem! Teszek rá, hogy sajnálod, nem csinál vissza semmit. Elmentem hozzátok, érted? Kerestelek, ha éppen tudtam járni! Cserbenhagytál! Én elköszöntem volna legalább. – elmentem volna, hogy a rákba nem menekültem volna el apámtól? Viszont elköszöntem volna tőle, akármennyire is sürgetnek, én elköszöntem volna Savannah-tól, és nem hagyom, hogy azt higgye, hogy csak úgy lelépett, mert megunt, vagy bármi más. Én nem hagytam volna kételyek között, ő viszont ezt tette, és még csak belegondolni se képes abba, hogy mennyire szar volt ez nekem. Helyette is vertek, én kaptam azt, amit ő nem kaphatott meg, ne adja nekem itt a szent beszédet.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-21, 16:20


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Igazából talán még ahhoz is közel vagyok, hogy esetleg... csúnyábban szóljak be neki, netán még kiabálásba is átmenjek, mert igenis nem tetszik nekem, ahogyan viselkedik. Én kedves vagyok, én próbálok segíteni neki, ő pedig igazából mindenre negatívan reagál. Lehet, hogy én vagyok a rossz, igen lehet, hogy én voltam az, aki ott hagytam, de gyerek voltam még csak az istenért! Akkor sem kéne ennyire kiakadnia miatt, vagy legalább értékelnie kéne a próbálkozást, viszont láthatóan nála ez még egy kicsit sincs meg, még véletlenül sem, ami igenis baromira bánt engem. Tudom, hogy nem lehetnek elvárásaim felé, de egy egész kicsi sem? Pedig én mindent megteszek, hogy jól érezze magát, de még azt is visszadobta, hogy szerzek neki whiskeyt következőre, de most még attól is nagyon távol állunk, hogy egyáltalán legyen következő alkalom. Igenis megpróbálhatna legalább egy egész kicsit értelmesebben viselkedni, mert akárhogy is nézzük most tényleg olyan, mint egy hisztis öt éves, aki képtelen túllépni a problémáin, pedig én aztán rohadtul azon vagyok, hogy sikerüljön neki, de mintha direkt nem akarná, hogy képesek legyünk értelmesen váltani egymással legalább pár szót. Nem megy neki egy varázsige... igen és akkor? Máris ki kell akadni?
A szavaira először csak összeszorítom a számat, aztán csak az ablakhoz lépdelek és pár pillanatig inkább csak bámulok kifelé, aztán fordulok meg a párkánynak dőlve hatalmasat sóhajtva. - Szóval szerinted nekem tökéletes életem volt? Szerinted nekem minden könnyű volt? - megrázom a fejemet. Nem érti... nem is értheti, nem is akarja érteni. Igen, talán neki volt a nehezebb, sőt biztosan így van, de attól még nekem se volt egyszerű soha sem, nem kéne úgy tennie, mintha így lenne. - Tudod jól hányszor vert meg az apám igaz? Tudod, hogy anya soha nem tett ellene semmit igaz? Tudod, hogy... akkor is olyan pofont kaptam, hogy a szekrény sarka adta a másikat, ha neked csentem el egy almát. Mégis... úgy állítod be, mintha nekem meseszép életem lett volna és nem is tudnám milyen a szenvedés. - nem emelem fel a hangomat, most nem. Igenis figyelembe kéne vennie azt is, amit érte tettem, nem csak azt, hogy aztán tizenegy évesen rosszul döntöttem.
- Belegondoltam Morgan! És te belegondoltál? Szerinted itt meg volt mindenem? Szülők nélkül, pénz nélkül? Használt könyvek, használt talár... aztán a nyarak otthon. Te is ezt tetted volna, ha lehetőséged van, te sem maradsz ott! - ne mondja nekem, hogy igen. Ne mondja nekem, hogy ott marad, ha valaki azt mondja neki, hogy megszabadulhat a rémes életétől, mert nem hiszem el neki és kész, nem én! Az utolsó mondatára elképedve meredek rá. Most komolyan képes ezt a fejemhez vágni? Azt hittem, hogy a faházban ezt képesek voltunk valahogy tisztázni, de akkor most ez így marad? Örök tüske lesz benne, hogy ott hagytam? - Tizenegy voltam... csak egy gyerek és mondtam neked, hogy sajnálom. Mit mondhatnék még? - úgy érzem, hogy még csak esélyt sem ad, hogy jóvá tegyem, pedig én igenis igyekszem, de nem tudom, hogy mit vár el tőlem, hogy mi az, amitől jobb lenne neki. Én egyszerűen csak... most itt vagyok, most szeretnék segíteni, ahogy gyerekkorunkban is tettem. Nem vagyok rossz ember, csak fiatal voltam és rossz döntést hoztam, ennyi, de valahogy ő ezt képtelen felfogni.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-20, 17:42



Savannah & Morgan



A szavaira csak bólintok. Na igen, nem ehhez szoktam, soha nem finomkodtak velem és én sem finomkodtam másokkal, nem volt rá szükségem és soha nem kérte senki se. Mondhatni elégé kemény nevelésben volt részem, aztán az életem sem volt valami gyengéd, vadász voltam, az erdőben  éltem, állatokat lőttem le pénzért, a két kezemmel építettem fel mindent az életemben, izzadtam és elfáradtam, sokszor tértem be egy helyi kocsmába piálni, ahol gyakran a baráti iszogatás ökölharcba torkollott, és ott sem éppen a finomkodás híve voltam. Én ilyen vagyok, szeretek másokba valamiért belekötni, talán az apám miatt…talán nem, kitudja. A régi sulidoki szerint az apámtól láttam ezt a példát.
Kicsit azért meglepődöm, mikor felpattan a kanapé karfájáról és a kezembe nyomja a pálcát. Most mi van? Ő akar kiakadni? Neki megy egy rohadt varázsige, nekem nem megy, nekem kéne a rohadt asztalt hozzávágni a falhoz, mert még egy olyan varázslatra sem vagyok képes, amit más már az anyja méhében megtud csinálni. Nem értem mégis mi a francért kéne örülnöm, mikor még erre sem vagyok képes, csak a rohadt párnát tudom megmozdítani. Táncolnom kéne azért, mert sikerült? Ennyi erővel fel is állhatnék és idehozhatnám azt a rohadt párnát, nem kéne ezzel szarakodnom, ha csak megmozdítani bírom.
- Mint egy sértett gyerek? Te ezt rohadtul nem érted! Neked baromi könnyű, te itt nőttél fel, mikor én a szart lapátoltam te itt lebegtetted a kicseszett párnákat! – hát nem képes megérteni baszki? Ő ezt már még gyerekkorában is tökéletesen megcsinálta, én meg képtelen vagyok megcsinálni harminckét évesen is. Soha semmit nem tudtam, semmiben nem voltam jó, akkor tanultam meg olvasni mikor már más az egyetemen tanulta az orvoslást, erre azzal jön nekem, hogy olyan vagyok, mint egy sértett gyerek? Csak mert képtelen felfogni, hogy nem mindenki éri be azzal, ha egy kicseszett párnát megtud mozdítani?
Most már én is felállok a kanapéról, hogy messzebb sétáljak, egyszerűen csak nem tudok megmaradni a seggemen. – Tudod mit szeretnék? Azt, ha egy kicsit megpróbálnál mondjuk belegondolni abba, hogy milyen volt ott, ahonnan te eljöhettél! – én ott maradtam, nem tanultam varázsolgatni, nem repültem seprűn, nem láttam rohadt hippogriffet sem, hanem a szart lapátoltam apám házában mikor éppen nem a saját véremben fetrengtem miután megvert. Szerinte én ezek után majd itt örömtáncot járok egy párna miatt, ami megmozdult? – De te békén hagysz ha ezt kérem…akkor is békén hagytál mikor nem kértem. – elment, még csak egy kicseszett elköszönést sem ejtett meg, akkor nem várom ott, akkor beletörődtem volna a dologba. Akkor jobb lett volna, de ezt nem értheti, mert magasból leszarta az egészet.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-19, 21:47


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem értem, hogy miért kell ennyire kiakadnia folyton mindenen, tényleg nem értem. Ha próbálok kedves lenni, ha próbálok vele finoman beszélni, akkor is tuti, hogy megtalálja azt, amitől aztán kiakadhat. Mintha csak... néha komolyan úgy viselkedik, mint egy hisztis öt éves, aki mindegy, hogy mit mondasz neki, toporzékol csak rajta és véglegesen kiakad. De nem tudom, hogy miért kell ennyire minden a szívére vennie. Olyan szinten túlérzékeny, pedig pont hogy érzéketlennek állítja be magát, ami egyáltalán nem igaz. Nem tudom, hogy hogyan hiszi el magáról egyáltalán, hogy nem érdekli semmi, miközben pont hogy mindent a lelkére vesz.
De egyelőre próbálom magamat visszafogni, egyszerűen csak nem mondok semmit a szavaira, sem a házjavításra, sem a többire, mert nem sok értelme lenne. Meg tudom őt győzni? Erősen kétlem, akkor pedig nincs értelme próbálkozni. Egyszerűen próbálom minél inkább lenyelni azokat a dolgokat, amiket mond, csak még nem tudom, hogy mennyi esély van rá, hogy a végtelenségig menni is fog. Inkább próbálok neki segíteni abban, ami miatt jött, hátha legalább ezt engedi végre nekem. Remélem legalábbis.
- Igen, merev, de segíthetünk rajta. Nem ehhez szoktál. Pálcával varázsolni finoman kell. - sok múlik az apró mozdulatokon. Nem véletlenül vannak, akik jobbak bizonyos mágiaágakban, van aki inkább bájitalokat főz, más pedig kiválóan forgatja a pálcát bűbájtanból. Eléggé változó, ugyanúgy kell hozzá valamennyi tehetség, mint a muglik tantárgyainál. Azért próbálok neki segíteni, hogy legalább a mozdulat meglegyen, és valamelyest haladunk is. A párna megmozdul, bár persze nagy lelkesedés nincs, ami nem lep meg kicsit sem, de legalább egy kicsit örülne. Pedig én tényleg nagyon igyekszem, hogy jobban érezze magát, én tényleg igyekszem segíteni neki, tanítani, alkalmazkodni hozzá. Hatalmasat sóhajtok, ahogy felállok mellőle. A kanapé karfáján ültem eddig, de így nem kell. Elveszem szépen a pálcáját az asztalról és egyszerűen visszanyomom a kezébe, ha tetszik neki, ha nem. Ha nagyon nem akarja elvenni, akkor egyszerűen ledobom az ölébe.
- Úgy viselkedsz, mint egy... sértett gyerek Morgan. Én... én próbálok kedves lenni, bocsánatot kértem, próbálok kitalálni ezt-azt, amitől jobb lesz neked, alkalmazkodni, mert szeretnék, de mindegy mit teszek, vagy mondok, mintha... neked mindegy lenne. Akkor... - összeszorítom a számat. Nem kéne, talán nem kéne, de... nem engedi. Hiába próbálom, ő akkor sem engedi, hogy segítek, vagy egy kicsit közelebb kerüljek hozzá, mint régen. Megtartotta azt az üveggolyót és ennyi... talán véletlen volt és nem számít egyáltalán, kicsit sem. - Ha ennyire nem akarod, akkor menj el, akkor mondd, hogy ne erőlködjek, mert felesleges, és... ennyi. Békén hagylak, ha ezt kéred. - csak azt akarom, hogy ezt fogja fel, hogy nem fogom ráerőltetni magamat feleslegesen, ha ő látványosan nem akar belőlem, ha ő látványosan nem akar velem lenni, ha nem akarja, hogy segítsek.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-18, 18:32



Savannah & Morgan



- Nem kértem a segítségedet, nem kell megfelelnie annak, amit mondasz. – nem szánom ezt most sértésnek, de minden bizonnyal annak hangzott és talán magára is veszi, de annyira most nem érdekel. Nem értem miért kéne nekem megfelelnie, hiszen nem kértem a segítségéből, ő mondta, hogy segíteni akar, akkor miért kell úgy kérdeznie ezt, mintha olyan rohadt nagy fáradság lenne ez? Vissza is mehet a könyvtárba, teszek rá, én is kitudok takarítani, a házimunkát én csináltam ha éppen tudtam járni, és akkor is mikor nem. Mindig is magam dolgoztam, nekem nem volt a pálcám, hogy azzal szórakozzak, pedig jól jött volna.
- És ezt nekem honnan kéne tudnom? Én nem jártam ide és nem használtam éveken keresztül a pálcámat! – oké, annyira nem lehet, de mi van, ha mégis? Miért baj az, ha eszembe jut a francba is már? Rühellem az egészet, hogy olyan vagyok, mint egy kis senki, aki nem tud semmiről semmit, mert ő nem tanulhatott itt, mert a varázslók magasból szartak arra, hogy ő vele mi van. Miért nem jöttek ki hozzám? Néhány gyerekhez úgy mentek be, hogy rájuk rúgták az ajtót, de engem még csak fel sem kerestek, meg sem próbálták azok a rohadt seggfejek… nem tartozom ennek a világnak se semmivel.
- Mi? Túlságosan…merev? – oké, komolyan, ki hitte volna, hogy egyszerűbb egy rohadt íjpuskával bánni, mint varázsolgatni. Egy kicsit azért hátrébb húzódom mikor közelebb jön, de nem kapom el a kezemet meg semmi, de… szóval azért kicsit erőlködnie kell, ha megakarja mozdítani a csuklómat, mert akármennyire is nem akarom bevallani, a mozdulat tényleg…túlságosan merev. Az ilyenek miatt nem is bánom azt annyira, hogy nem jöttem ide. Persze, jó lett volna elszakadni a seggfej apámtól, de… ez van, nekem ez járt, én ezt kaptam az élettől és már rohadtul nem érdekel az, hogy mi lett volna, ha… semmi nem lett volna. –Oké… - bólintok egy aprót és próbálom közben a lehető legjobban ellazítani a kezemet. – Invito párna! – mondom ki a varázsigét, és remélhetőleg akkor segít abban a rohadt mozdulatban,  hogy ne legyen annyira merev, és a párna meg is mozdul, bár nem jön el hozzám, de tesz egy-két métert. – Megmozdult. – jelentem ki egyszerűen, és nem kezdek el ugrálni örömömben, csak… csak nem is tudom. Legalább sikerült, de nem valami jól, talán ehhez is tehetség kell, ami meg nincs meg bennem, kitudja. Ezt a varázsigét állítólag már egy kölyök is megtanulja elsőre én meg… egy hülye párnát hoztam közelebb pár méterrel. – Nekem ez nem megy. – rázom meg a fejemet, de nem kelek fel a fotelből, csak az asztalra dobom a pálcát. Ez is biztos csak tehetség kérdése, és én… nem varázsoltam még soha igazából, talán már kihalt belőlem, kitudja.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-18, 09:24


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Na ugye azt beszéltük meg, hogy nem kötök bele a dolgaiba és próbálom is ehhez tartani magamat, még ha amúgy baromi nehéz is, mert tényleg nehéz. Nem akarok én folyton belé kötni és nem is szabad, mert a végén még megsértődik nekem és le is lép, azt pedig nem szeretném. Szóval csendben maradok és amit reagálni tudnék erre azt szépen magamban tartom. Legyen ahogy mondja, a pia soha sem árt és ha arról van szó, tényleg meg tudom tenni, hogy szerzek be neki valamit, ha ezzel jót teszek. Én nem vagyok valami nagy alkoholizálós, az erősebb italokat szerintem nem is nagyon bírnám, de ez most nem rólam szól és egyébként is én voltam az, aki nem mentem vissza érte, én hagytam ott, tehát nekem kell befogni és alkalmazkodni a helyzethez nem igaz?
- Akkor segítek úgy, mágia nélkül. Így megfelel? - ő maga mondta, hogy csak valami kopott viskóban él, akkor miért ne lehetne azt egy kicsit kipofozni? Én is muglik között nőttem fel, és csak azért, mert azóta évek teltek el nem tunyultam el teljesen. Tudom még, hogy milyen az, amikor hagyod a pálcát és úgy csinálsz meg valamit. Emlékszem én még rá, amikor anyám nem volt otthon, az apám pedig rám parancsolt, hogy én csináljam meg a vacsit, amikor még csak a konyhapultot se értem fel rendesen. Nem volt segítség és nem volt választási lehetőség sem, meg kellett oldanom egyedül és meg is oldottam.
- Nem hiszem, hogy hülye lennél Morgan, nem mondtam ilyet, de... hidd el egy begyűjtő bűbáj nem húzza meg a ravaszt, annyira nem lehet selejtes. - oké, próbálok én higgadt maradni, úgy beszélni vele, mint egy folyton mindenen hisztiző kölyökkel. Nem túl egyszerű, mert mintha tényleg mindenen folyamatosan kiakadna, de azért igyekszem elfogadni, hogy ő ilyen és meg kell próbálni mindent óvatosan közölni vele, akkor biztos, hogy nem lesz gond. Vagyis... nem biztos, de legalább nagyobb esély van rá, hogy nem fújja fel feleslegesen a dolgokat. Én legalábbis azon vagyok, hogy ne húzzam ki nála feleslegesen a gyufát. Erről a kis balesetről is csak óvatosan nyilatkozom, nehogy nekem túlságosan komolyan vegye, és megint megrovásnak érezze. Azt hiszem akkor is mind a ketten tanultunk belőle, hogy nem óvatosabban kell közlekedni az erdőben. Én is igyekszem erre figyelni és remélhetőleg ő sem lő le mást. Azért akadhatnak még ismert, vagy nem ismert animágusok és nem lenne jó, ha egy újabb emberbe állítana nyilat, rosszabb esetben olyan helyre, amit nem tud megoldani, mint esetemben.
Figyelem, ahogy próbálkozik, és próbálom még a halvány mosolyt is eltüntetni az arcomról, amikor látom, hogy nagyon nem megy, de legalább nem borul ki tőle, pedig ha jól sejtem, akkor legszívesebben a falhoz vágná a poharat, vagy bármi törhetőt, ami épp a keze ügyébe kerül. - Túlságosan merev a mozdulat. - felkelek a fotelből és szépen leülök mellé. Azért talán van bennem egy cseppnyi óvatosság, mert nem tudhatom, hogy mennyire lesz ez zavaró neki, de megfogom a pálcát tartó kézfejét és megpróbálom vele együtt végrehajtani a mozdulatot, az apró csuklókörzést, először csak minden nélkül. - Egy kicsit lazábban, mintha nem épp... haragudnál a párnára. Mondd a varázsigét. - tartom a kezemet az övén, hogy együtt csináljuk meg a mozdulatot legalább, a varázsigét pedig már ő mondja ki. Így sikerülnie kell. Nem biztos, hogy elsőre tökéletes lesz, de legalább egy fél siker is már siker igaz?






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-15, 17:56



Savannah & Morgan



- A pia soha sem árt. – a piával mindent átlehet vészelni, legalábbis én így tapasztaltam meg. Nekem apám veréseit az alkohollal is sikerült túlélni , szóval…igen, szeretem azt, ha van valami erős pia a közelemben, csak sajna már elég jól bírom az alkoholt, szóval sokat kell inni ahhoz, hogy berúgjak, de még így is lemaradok Hagridtól. Az a nagy melák… neki aztán jó sokat kell innia, hogy berúgjon,  a múltkor is még teljesen józan volt, én pedig már úgy berúgtam, hogy almát akartam rakni a fejére, és arra célba lőni. A pia furcsa dolgokra képes ösztökélni az ember, velem is így van ez.
- Én muglik között nőttem fel. Szeretek saját magam dolgozni. – oké, talán macerásabb, de mégis mivel töltsem el az életemet? Kétkezi munkás vagyok, világéletemben dolgoztam, izzadtam és a szarban járkáltam, szóval… én szeretek dolgozni, eszkábálni dolgokat, nem értem, hogy ez neki miért jelent problémát. Ilyen vagyok és kész, ez ellen nem tudok semmit sem tenni, és nem akarom az életemet se megkönnyebbíteni, mert pont így szeretem ezt az egészet. Talán ő utál megizzadni, de én szeretem azt, ha ránézek valamire és azt mondhatom, hogy én csináltam, és nem egy pálcasuhintással odavarázsoltam a dolgokat. Nekem jó ez így ahogy van.
- Igen, és… és mikor lettél te az íjpuskák nagy szakértője? Azt hiszed ennyire hülye vagyok, vagy mi? A varázslatok is… selejtesek lehetnek. – nem érdekel, hogy mit mond, de attól még nem kell így beszélni. Én járom az erdőt, pontosan tudom, hogy meg kell húzni azt a kicseszett ravaszt, ha lőni akarok, ő is belekóstolhatott abba, hogy milyen az, ha meghúzom a ravaszt. Simán csak nem örülnék annak, ha az íjpuska röptében hozzám vágódna, mégis miért olyan rohadtul nehéz ezt felfognia? Én talán beleszólok abba, hogy milyen sorrendben rendezze a könyveket a könyvtárban? Nem, szóval ez meg is van beszélve.
- Ja… talán. – rántom meg a vállamat. Akkor is lefogok valamit vadászni, mert már rohadtul elegem lett abból, hogy csak járom az erdőt, rendet teszek néhány dühös kentaur között és mehetek haza. Én vadászni akarok, nyomokat olvasni és üldözni a vadat, aztán nyilat röpíteni beléjük és elvinni őket haza, hogy ehessek. Ilyen volt régen,és nagyon jó is volt, egészen addig míg az a hülye barom bele nem szaladt az egyik lövésembe és szörnyet nem halt. Mégis mi a francért kell egy erdőben levágni az utat? Ki volt oda írva, hogy vadászterület, civileknek tilos a belépés, a francért engem büntettek.
- Invito…izé, párna! – lendítem meg a pálcát úgy, ahogyan mutatta, de semmi nem történik, a párna marad a helyén én meg csak dühösen kifújom a levegőt. – Invito párna! Invito! A rohadt életbe is… - legszívesebben a falhoz vágnék valamit és a kanapét kidobnám az ablakon, de végül csak nyugalmat erőltetek magamra. – Mit csinálok szarul? – kimondom, jó a mozdulat is, akkor meg… mit csinálok rosszul?


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 176

TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-15, 10:45


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Hát... jó, bár nekem sem gond, ha beszerzek valami erősebbet, ha tényleg eljönnél. - már eleve az is nagy dolog, ha tényleg rá tudja venni magát, hogy eljöjjön egy következő alkalommal is nem igaz? Szóval igenis, ha arról van szó, szívesen szerzek be neki valami erősebb italt, bár igazából szóvá kéne tennem, hogy nem kéne ennyit inni, mert ha leve nem elég neki egy kis sima bor, akkor félő, hogy talán túlzásba viszi. De az az igazság, hogy ha most ezt még szóvá tenném, akkor tuti biztos, hogy végképp csak sértésnek venné, én pedig most nem szeretnék összebalhézni, annak is örülök, hogy egyáltalán eljött és nem hátrált meg végül mégis.
- Morgan... - sóhajtok egy aprót. Komolyan nem értem, hogy miért kell mindent egyből rosszul lereagálni. Nem úgy értettem, hogy tuti, hogy rémes a háza és hogy e miatt ki kell pofozni. Tényleg nem, egyszerűen csak... a fene tudja, néha már úgy érzem, hogy meg se kéne szólalnom. - Akkor nem akarom kipofozni, csak gondoltam, ha nem vagy jó a mágiában, akkor macerásabb megcsinálni mindent és... te mondtad, hogy nem valami remek helyen laksz. - vagy én emlékszem rosszul? Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha tényleg azt mondta volna, hogy nem valami palotában lakik. Ettől még persze lehet a háza jó, nem azt mondom, hogy nem, csak hát... A fenébe is, miért ne segíthetnék neki egy kicsit?
- A ravaszt nem húzod meg vele és gondolom ahhoz, hogy lelődd magad ez is szükséges nem? - nem mondom, hogy én olyan nagyon értek az íjpuskákhoz, de akkor is úgy gondolom, hogy egy sima invitotól nem fog csak úgy elsülni és nem lövi le magát. Azért tuti, hogy nem értékelném, ha olyan varázslatot mutatnék meg neki, ami miatt megsérül, főleg hogy én nem tudom őt csak úgy összevarrni, meg ha épp nincs ott senki, akkor aztán főleg nagy bajba kerülhet igaz? Azért nagyon nem értékelném, ha arról kapnék hírt, hogy elvérzett a saját házában azért, mert tanítottam neki egy varázslatot, ami miatt baja lett.
- Akkor talán mindketten tanultunk abból az esetből. - legalább mosolyog, ha nem is túl erőteljesen, de ez akkor is egy mosoly volt, én pedig viszonozom, bár azért jóval intenzívebben, mint ahogyan neki sikerül. Aztán még kortyolok egyet, majd kicsit előrébb ülök a fotelben.
- Akkor pálcát elő. Ez elég egyszerű varázslat, csak egy apró kör a levegőben és a varázsige, de kezdjük valami egyszerűvel. Mondjuk... a párna? - intek a kanapé végében lévő egyszerű darabra. Ha az találja mondjuk fejbe, annak nincsenek nagy következményei. Persze mutatom neki a mozdulatot, sőt ha arról van szó, akkor csinálom vele együtt. Szeretném, ha sikerélménye lenne. Ha nem is azonnal, de... szép fokozatosan.






A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet) 2014-11-14, 20:45



Savannah & Morgan



- Nem kell, max hozok valamit magamnak, bőven van piám. – rántom meg a vállamat. Korán rászoktam a piálásra, víz helyett ezt kaptam apámtól, már ha éppen kaptam valami tőle, aztán maradtam is az alkoholnál, mert jobb érzés volt tőle a verés, meg úgy minden más is. Nem vagyok alkoholista, vagy ha igen, akkor…akkor nem olyan súlyos a dolog, és nem is mennék el dokihoz, mert nem érdekel a dolog. Így jártam, ez van, nem kell aggódni értem, soha nem kértem senkitől sem azt, hogy aggódjon értem. Az emberek régen se tették ezt meg, hát akkor azóta mi változott volna meg?
- Nem is tudod milyen, már is kiakarod pofozni? – oké, értem én, hogy nem képzeli el valami szépnek, és nem is az, de nem kell annak lennie, éppen elég az, ha eltudok benne aludni úgy, hogy nem fázom és nem ázom el, ha esik az eső. Több nem kell, amúgy is egyedül vagyok ott, ritkán is, csak akkor ha alszom, mert az időm javarészében dolgozom, vagy Hagriddal ütöm el az időt, jobb dolgom nincsen. Illetve még a piálás, de az társaságban sokkal jobb, mint egymagamban. Viszont Hagrid nem iszik olyan sokat, mint én, úgyhogy… kéne találni valaki alkoholistát. Talán lent a faluban…
- Jól hangzik. De nem fogom magamat lelőni vele, ha az íjpuskát akarom? – kérdezem, ahogyan elveszem a poharat és belekortyolok. Azért nem olyan könnyű röptében elkapni egy íjpuskát, szóval… remélem ez valami normális varázslat, mert semmi kedvem utána még saját magamat is lelőni, az lenne a jel, hogy ideje abbahagyni ezt az egész varázslósdit. Viszont nem hangzik olyan rossznak, jó poén lenne az, ha nem kéne felállni, hogy elmenjek a piáért, egyszerűen csak odahívom magamhoz vagy mi. Nem hangzik rosszul, talán nem is olyan rossz ez az egész varázslás dolog, bár… bár de, az, csak hasznos is tud lenni néha, ennyi az egész.
- Ha te mondod. – rántom meg a vállamat. Oké, értem én a célzást, de attól még… egész jól megoldottam a helyzetet. Gyorsan elláttam őt, és még ha nincs is orvosi szakképesítésem, ahhoz képest igenis jól elvégeztem a dolgomat, de mindegy, akkor majd megtanulok egy varázslatot. Fura, kicsit olyan ez nekem, mintha oda lenne ezzel az igazi értelme ezeknek a dolgoknak. A fájdalom, a lábadozás… most már csak iszok egy löttyöt és növesztek egy új tüdőt.
- Az jó, én se mentem ki vadászni. – bólintok egyet, valami mosolyszerűséget erőltetve az arcomra. Nem, azóta tényleg nem voltam vadászni, de persze az erdőben voltam, elvégre az a dolgom, hogy járjam és figyeljek oda az ottani eseményekre. Elég unalmas egy meló, de legalább van, és nem egy börtönben csücsölök.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet)

Vissza az elejére Go down

Savannah Elinor Harper szobája (IV. emelet)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Négy emelet boldogság
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Emeletek (1-7.)-