2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Paz Menna Buckridge Születési hely és dátum: London, 1985. 08. 21. Csoport: Mardekár Patrónus: Flamingó Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8., Bájitalkeverő Képesség:sebezhetetlenség Mágikus adottság:[You must be registered and logged in to see this link.] Familiáris:skorpió Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - kiemelkedő, Számmisztika - kiemelkedő Kihez tartozol: saját karakter
Jellem: Alapvetően nagyon kiegyensúlyozott személyiség vagyok, harmonikus elegye a rendnek és a káosznak. Temperamentumos türelmetlenséget örököltem édesapámtól, s nnem simította el bennem cseppet sem a bónusz anyukám valamint az egyszem édes és két kapott testvérem hasonló stílusvilága sem. Mind hangosak vagyunk, mind türelmetlenek, mind hevesek.. éppen ezért lakunk olyan messze a szomszédoktól egy nagy telek közepén álló házban. Így legalább nem zavar senkit a megütött hanegrőnk. Nem szeretem a konfliktusokat, nem is keresem őket. Ettől függetlenül gyakran megtalálnak, s ha már így esett akkor beléjük is állok. Legkisebb gyerek vagyok a családban (igen, az az 1 hónap is számít!), nem mondom hogy sose játszom ki ezt a kártyát. Amit viszont sosem teszek az a szeretteim kihasználása egymás ellen. Ha valamire apu nemet mond, akkor azt Denisetől sem hízelgem ki és nem kérem rá anyámat sem, hogy engedje meg nekem. Ezt születésemtől kezdve így tanultam és ebben előrébb vagyok a nővéremnél és az idősebbik bátyámnál. Sajnos nekik több munka volt ezt megszokni, hiszen az ő édesapjuk nem evezett egy hajóban Denisezel nevelési kérdésekben annak idején. Hiszem, hogy az életemben mindent én irányítok, s ha valamit a fejembe veszek akkor úgy élek, mintha már megkaptam volna, s lám, az enyémmé is válik az a tapasztalás. Éppen ezért mindenből tanulok, minden padlóról felállok és nem hagyom, hogy lehúzzon bárki. Csak olyanokkal veszem körül magam, akik mellett meg tudom tartani a megfelelő rezgésszintemet. Mondjuk ezekről a hozzáállási dolgaimról csak a nővéremmel beszélek, ő megérti, hiszen az ő édesanyja tanította nekem és Denise volt az aki megesketett rá, hogy nem beszélek róla nyakló nélkül senkinek, mert azzal csak az ellentétes hatásoknak ágyaznék meg és amilyen a világ úgyis hülyének néznének miatta az meg eltántoríthatna így nem üdvös, semmiképp. Érdekelnek a misztikus dolgok, a számok, a jelek. Nem hiszek a véletlenekben és tudom, hogy minden okkal történik, hát szenvedélyesen kutatom ezen okokat is.
Kinézet, megjelenés: Engem kérlek kiköpött apám, le se tagadhatnám. Megkockáztatom, hogyha kopaszra borotválnám a fejemet és nem sminkelném ki magam akkor arcra a mai napig eladhatnám magam neki. Semmit sem örököltem anyámtól azon kívül, hogy nő vagyok, s hogy szemüveget kell(ene) viselnem. Nem szeretem egyébként, minimálisan rosszabb a szemem az átlagbál így csak akkor veszem fel, hogyha már nagyon el vagyok fáradva és érzem, hogy megfájdul a szemem. Denise szerint nagyon jól áll és hordjam bátran, de én még nem találtam meg azt a keretet, amivel önazonosnak érzem magam. Majd eljön annak is az ideje, bizonyosan. Nyúlánk vagyok, átlagos magasságú, madárcsontú. Szeretek olyasmit viselni amit épp megkívánok hangulatban ezért nem mondhatni, hogy kiszámítható lenne a stílusom. Maximum annyiban tűnök ki, hogy nem vagyok fázós, s a legnagyobb télben is képes vagyok mindössze annyi holmit magamra húzni, amiben mást éppen csak nem érne a fagyhalál.
Előtörténet: Két nevem van, mert nem tudtak megegyezni a szüleim, hogy melyiket kapjam. Esélyes lett volna, hogy ez konfliktusokat stzül közöttem és a (kisebbik) bátyám között abban a korban, amikor majd realizáljuk ezt, de tulajdonképpen addigra kaptam két testvért pluszban, akiknek szintén 2 keresztnevük volt, így Paxton - Pax, hogy szórakoztatóbb legyen.. Pax és Paz, igen, tudom-tudom.. - egyedül maradt az egy nevével. Mindig viccel is azzal, hogy majd felvesz egy másodikat saját szakállára, de úgyse fog, ismerem. Én vagyok az a gyerek, akire azt mondta az anyja, hogy nem kellett volna megszületnie. Nem azért, mert olyan nehéz csecsemű lettem volna, csak mert nem volt annyira könnyű az élet két kisgyerekkel, mint ahogy azt elképzelte. Na és persze azért érezhette így, mert nem volt rendben minden közte és apa között, s a velem kapott plusz teher nyakába varrta a saját amúgy is meglevő boldogtalanságát. Nem tudok róla, így nem fáj, de ettől még tény és való. Mire betöltöttem a hármat már veszett fejsze nyele volt a házasságuk, mégis mindent megtettek, hogy kifelé nagyon csinosnak tűnjék minden. Szülinapi zsúr, széles mosolyok, karácsonyi összejövetel és megannyi fotográfia. Hamis gejl az egész. Akkoriban már apa is és anya is szívvel egy másik kapcsolatban volt, de az eszük benne tartotta őlet a boldogtalan házasságban. Majd azon a nyáron, amikor betöltöttem a négyet végre szertefoszlott ez a hamis illúzió. Megkockáztatom, hogy szebben nem lehetne szétválni annál, mint ahogy az első falrezgető üvöltözés után a szüleim tették. Haragjuk nem egymásnak szólt, hanem saját maguknak. Hisz egy évet vettek el saját boldogságukból, s tettek úgy, mintha a másik szerelem, melybe kikacsintottak egy pillanatra nem is létezne. Megbántották magukat de a másik felet is. Deniset - ő a mostohaanyám, aki az egészséges lelki fejlődésünk érdekében hála istennek, hogy elrabolta apám szívét, s végül az eszét is a szó legjobb értelmében - sokszor kérdeztem arról, hogy milyen volt apa elutasítása, de szűkszavúan csak annyit szokott mondani, hogy nem az volt élete legjobb éve, viszont mindig tudta, hogy apa nem véletlen toppant az életébe, s kitartott amellett, hogy az a fontos számára, hogy apa boldog legyen. A partvonalról végigvárta, amíg apa megérkezett oda, ahol ő már járt korábban. Azóta a legnagyobb egyetértésben élnek együtt és imádom, hogy olyan a családunk, amilyen. Ahhoz képest, hogy anya, apa, s Denise is muglik a testvéreimmel mindannyian megkaptuk a roxforti levelünket. Az én esetemben már az lett volna a meglepő, ha nem kapok. Így negyedjére apa is megemésztette, hogy léteznek dolgok azon kívül is, mint amit az ő nagyon racionális elméje feldolgozni tud. Büszke rám, ránk. Mindig az volt és mindig is az lesz. Denise pedig szárnyalt minden levél megkapásakor. Ha valaki, hát ő igazán boszorkánynak való lett volna, kicsit sajnálom hogy nem adatott ez meg neki. Bár kiéli ő másképpen magát. Nincs semmi bajom a Mardekárral, amióta tudom, hogy a bájitalkeverésben prezentált tehetségemet érezhette meg bennem előre a Süveg, s amiatt osztott a kevésbé pozitív megítélésű házba. Jellemileg nem vagyok tipikus Mardekáros szerintem, de persze ki tudja. Minden csak viszonyítás kérdése. Az biztos, hogy szeretek ott lenni, ahol vagyok és amúgy elég nyitott személyiséggel áldott meg a sors ahhoz, hogy mindenkit és mindent közel tudjak engedni magamhoz. Ez néha nem annyira előny, de tudva azt, amit Denisetől tudok könnyebben elfogadom a negatív történéseket is. Hiszen tudom, hogy a világ az én tükröm. Ezért is olyan fontos számomra az önszeretet és az önismeret. Hm.. talán ezért is illek a Mardekárba mégis? Az önzőség - egészséges mértékben mindenkinek rendelkeznie kell vele szerintem, nem szégyellem hát - miatt. Ahogy mondani szoktam, véletlenek nincsenek. Hát a házba kerülésem sem volt az. Az pedig szintén teljesen magától értetősően adta magát, hogy a hetedik év után milyen szakirányt választok magamnak. Én és a bájitalok.. örök szerelem.
