2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az nem derül ki végül merre lehet a dirinő szobája, viszont amíg Sera a kislánnyal beszélget szerzek pár szirmot és a cserepeket is sikerül megtalálni. Igyekszem rájönni, hogyan kell megvilágítani a képeket, hogy látszódjon az elrejtett rész is. Bár baromira remélem, hogy a titkos kép a képen nem valami veszélyes horrort mutat majd mindegyikünk véres haláláról, vagy ilyesmi. - Azt hiszem nem akarok gyereket. - vonom fel a szemöldökömet, amikor a kislány egy kiadós visítás után kirohan a szobából és még kicsit a szememet is forgatom, afféle "jó isten, normális?" stílusban. Nem láttam pontosan, hogy Sera mit csinált, de gondolom nem ijesztett rá szándékosan. A kiscsaj csak kattant lehet, hiszen eleve elég furán beszélt már az előbb is. De, ha nincs itt, akkor jobban megnézem a kész festményeket és megpróbálok egyet közelebb vinni az ablakhoz, elforgatni, oldalról megnézni, szemből, fejjel lefelé, lámpával megvilágítani, ilyesmi. Ha nem is hosszan, de pár opciót kipróbálok azért, hátha. - Na jó, akkor keressük meg a többieket, vagy még tévedjünk el a pince irányába is, mielőtt felvállaljuk, hogy itt vagyunk? Bár ki tudja, hogy a kiscsaj kinek adja le a drótot. - mert hát nem tudni kihez rohant el visítva. Van rá esély, hogy eleve most szól valakinek, akkor pedig ha tovább visszük a színjátékot tényleg úgy kell tennünk, mint akik ngyon eltévedtek. Azért pár virágszirmot elteszek magammal, biztos, ami biztos. Aztán már indulásra kész vagyok. Ha Sera esetleg azt mondja a dirinő miatt, hogy nézzük meg a pincét, hát simán benne vagyok. Őszintén szólva a társaink közül nem igazán bízom senkiben sem annyira, hogy feltétlenül úgy érezzem jobban járunk csapatban. Az új lányt még nem ismerem, a némával nem tudok mit kezdeni, Autumn meg lehet, hogy bepánikol félúton, amitől csak nagyobb bajba kerülünk, semmint segítség lenne. Ez van, sose voltam profi csapatjátékos és ez a jelenlegi csapat sajnos ezt a képességemet nem nagyon tudja fejleszteni.
Lioneah nagyon is jól érzékeli, kicsit furcsa, hogy a kislány ennyire érdeklődő nagyjából már kilenc évesen, de hát vannak koravén gyerekek is. Elképzelhető, hogy ahonnan ő jött, ott ez már eléggé téma volt. Mondjuk jellemzően a szegényebb sorból lévő gyermekek kényszerülnek arra, hogy valamivel elfoglalják magukat, a kislány viszont épp hogy nemesi sorból származhat. – Áh, engem nem kell tanítania, jobb vagyok én az igazgatónőnél is. – Rántja meg a vállát. Lio felvesz néhány szirmot, talál virágcserepet is, amiben még eleve foszforeszkál a növény, ami nagy ritkaság. Valahogy olyan komponenst adhat a festésnek, hogy egy alsó réteget is kölcsönöz az adott képnek, ha megfelelő fényben világítják meg. De mivel ebből a virágból itt sok van, esélyesen ez egy jelenkori művészeti ág, köztudott. Ám mielőtt tovább tudnák kérdezni, Seraphine megpróbálja megigazítani az egyik szalagot, mire Ester olyan fülsértően kezd el sikoltani, mintha fizikai fájdalmat érezne. Be is húnyja a szemét, és csak sikít. Aztán elrántja magát, és kiszalad a szobából anélkül, hogy egy szóra méltatná a két angyalt. Most, hogy Lio-n kívül Seraphine is kiterjeszti az elméjét, a másik angyal is érzi, a pincében, alagsorban valami durva történhet. Rengeteg szellem, kísértet, nyughatatlan lélek bolyong. Valaki éppen lefelé tart oda, Seraphine még látja is a lelki szemeivel, a szőke hajú igazgatónő, akit Lio az ablakból mutatott neki, belőle is árad a sötét mágia. Viszont rajta kívül senkiből nem, nincs itt egyetlen vérfarkas, sötét teremtmény sem.
[Szerelem]
-Hm.. igyekszünk megtorolni a bántalmazást, vagy a kiközösítést. Pár napja az egyik kislány nagyon csúnyán eltörte a lábát a kinti játszótéren, leesett a mászókáról. Valaki azt mondja, hogy lelökték, de ezt nem feltétezem. Illetve van egy kislányunk, Esther, aki pár hónapja jött, ő eléggé koravén, nem szeret a többiekkel játszani. – Vonja meg a vállát, de ezek egyike sem feltétlenül jelenthet alapot bármilyen gyilkossághoz. Abigail itt el is köszön Autumn-tól, aki kilép a folyosóra, most már egész sok infóval felfegyverkezve.
[természet]
A kislány bólogat, szívesen bemutatja Hellát majd a nőnek, de előtte mindenképpen mutatni akarna valamit. Ám mégsem arrafelé mennek, ahol a gondozónő rezidenciája van. Közben Hella körülnézhet, átlagos árvaház, de látványosan ketté van szedve a tizenegy évesek alatti rész, és a tizenhét év feletti fiatal felnőttek részlege. Az egész arról szólhat, hogy aki nem a varázslóiskolában van, és nincsenek szülei, itt menedékre lelhet, ami azért elég jól hangzik. Most elég sokan vannak bent, lévén kint már beütött a hóvihar, különöző foglalkozások indultak már el. Max hátravezeti Hellát egy apró növényházba, ahol érdekes lila virágok vannak cserepekbe ültetve. Az egyik padlódeszkához hajol le, amit kilazít, hogy büszkén mutassa meg. Alatta ott egy véralvadásos kés is. Bár a kislány álmélkodva néz le, mintha hiányolna onnan valamit.
[háború]
Jessamine nem kéri vissza a levelet, így Rain meg tudja tartani, később is tudja tanulmányozni, illetve ott van a már kidobott francia nyelvű levél, ami ki tudja, hogy hol lehet. – Akkor keresse majd meg Abigailt a papírmunka miatt. Nem tudunk sokat fizetni, de köszönjük a támogatását Ethel. Engem a nagyok foglalnak le, de jó lenne, ha már most délután tudna vigyázni a kisebbre. Többen hazautaztak a gondozónők közül karácsonyra, illetve el tudtunk néhány gyereket családoknál helyezni legalább az ünnepekre, úgyhogy most egészen kevesen vannak. – Nyújt kezet a nő, s ha Rain elfogadja, így még inkább érzi a szőkeségből áradó tömény fekete mágiát. Lehet, hogy ez is Vladimir áldása, hogy angyalként fogékonyabbak a sötétség felismerésére? Mindenesetre Jessamine kitessékeli az angyalt, de nem az épületen kívülre, hiszen már tombol a hóvihar, hanem a folyosók egyikére.
[trükkök]
- Nem is tudom, volt, aki auror, volt olyan, hogy egy agilis anyuka próbált utánajárni a dolgoknak.. Egyiküket sem varázslattal ölték meg. Kalapács, kés, valakit lelöktek a tetőről. Valahogy.. azért kerültek zsákutcába, mert lebecsültek valakit.. Kezdek rájönni valami összefüggésre, és ez egyre biztosabb.. Az igazgatónő sötét dolgokat művel az alagsorban négy idősebb gyerekkel, de.. A másik ügy nem kapcsolódik hozzá.. Ha azért vagy itt, hogy a gyilkosságokat nyomozd ki, mint én, akkor ne hagyd magad félrevezetni, két külön ügy van! – Mutat az egyik bekarikázott rajzra a lépcsőn, ahol mintha valami zenekar lenne, zongorista, hegedűs, és hasonlók, de a közepén mintha egy szőke hajú nő állna. Olyan az egész, mintha valami idézőkör lenne, de a kisfiú rajzai alapján ez tényleg nem fontos, mert sokkal nagyobb halom van a gyilkosságokról. – Ahha.. most mit kell ezen csodálkozni, nem nézed ki belőlem? – Puffog vissza a kis nyomozó, aki láthatóan nem is érti, hogy ebben mi a bonyolult. Gilly több rajzon is furcsa járatokat lát, mintha a gyilkos beférne bárhol, gumi teste lenne? De az biztos, hogy a rajzokból kiindulva durva fizikai ereje lehet.. – A mágiára gondolsz? Persze, de itt nem lehet, sőt, Findley igazgatónőn kívül senki sem varázsolhat. Ő azt a furcsa látványmágiát űzi, de mondtam már, bárki is öl, gyors, és erős.. Most viszont menj, még át kell gondolnom, hogy mi lesz, mert a hóvihartól elzártan.. meg lennék lepve, ha nem csapna le megint!
[szerelem, háború]
A hatból két angyal most összetalálkozhat a központi folyosók egyikén, itt esetleg meg tudják osztani a gondolataikat.
//Határidő: április 14, én írok április 15//
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2023-04-04, 21:30
A Sötétség Angyalai
"Az embernek választania, nem pedig elfogadni kell a sorsát."
Finoman elmosolyodom, aranyos a kislány, még ha nem is túlságosan jó indulatú a többiek bénázásával szemben. - Angliai oktatásban részesültünk, illetve inkább Skóciai, igen. - válaszolom, hogy egyszerűen megmagyarázzuk, hogy miért rendelkezünk ilyen más akcentussal, mint ők. - Milyen szép leopárdok. Láttál valaha élőben? Én nem is hiszem. - vallom be, habár ez afféle részigazság, hiszen a familiárisom hópárduc, ami igencsak közeli rokon, illetve én már abban a korban élek, hogy filmeken is látni ilyen szép állatokat, könyvekben tűpontos képeket, de most kétlem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Mindenesetre legalább nem Puma és Hópárduc van a képen, az arra engedne utalni, hogy a lánynak afféle látnoki képességei lehetnek. - Fiúkat? Arra igazán ráérsz még, annál még a játék is hasznosabb. - mosolygok kedvesen, bár amikor felvillan benne a féltékenység arra, hogy még nem lett eléggé kiemelve mások közül a tehetsége miatt, akkor ismét kicsit megszólal a vészharang, hogy nem a legönzetlenebb kislány a világon. Ez persze nem teszi azonnal gonosszá, még így is fényévekkel jobb a természete, mint például Lionak, de azért látom, hogy nem csak nekem tűnt fel, hanem a húgomnak is. Gondoskodóan a kislány felé nyújtom a kezem. - Szabad? - kérdezem meg, mielőtt megigazítanám a szalagjait, hogy tökéletesen szimetrikusan álljanak, mintha csak Sasha ruháját igazgatnám, ahogy régen tettem. Szándékosan nem mutatok rá arra, hogy a kislány azt mondta, hogy az igazgatónő szokott a többiekkel gyakorolni, mert szívesen körbeszimatolnék a szobájában mielőtt még beszélnénk vele, csak fontoskodva simítom végig a ráncokat. Ha a kislány olyan hiú, mint amilyennek sejtem, inkább örülni fog a törődésnek, mintsem elhessegetni, de utóbbi esetben se sértődöm meg, csak eltávolodom tőle. - Ha szorgosan gondozod a tehetséged biztosan még ennél is szebben fogsz játszani és festeni. Mielőtt elmegyünk visszajövünk elköszönni, jó? - veszem ezt afféle elköszönésnek, de vélhetően a többesszám csak dísznek van ott, Lio biztosan nem jönne vissza csak azért, hogy illedelemből elköszönjön. Ha velünk akarna jönni akkor újra felemlegetem nyomatékosabban, hogy milyen fontos, hogy gyakoroljon, mert nővéri megérzésből azért sejtem, hogy ideje lenne beszélnünk. Kísértetvadászként a sötét megérzéseknek nagy jelentőséget tulajdonítok, mégha inkvizítor nem is vagyok, hogy minden sötét rettenetet megérezzek. Nem szándékozok azonnal lemenni és megnézni pontosan miről van szó, de azért ha Lio belövi az irányt nekem, akkor kicsit rákoncentrálok én is a képességemre. Ténylegesen lemenni jobb lenne, ha együtt mennénk, vagy legalább még egy angyalt begyűjtenénk, bárhol is legyenek az épületben, hiszen Vlad kermon-jegye nem véletlenül most került ránk, úgy érzem, hogy szükségünk lenne az egységben az erő elvére... - Lassan a többieket is meg kell találnunk. Ha már innen érezni valamit, akkor a többiekre is szükségünk lehet. A gyerekek... - juttatom eszébe, hogy még láttunk is arra elhaladni árvákat, a gondolata pedig, hogy megint fiatal gyermekeket használjon ki valami sötét hatalom, mint a Kydd-vadnyugatos auror kalandon már is kicsit összeugrasztja a gyomromat.
// Kísértetvadász III. Képesek erős ártó szellemeket is elűzni, vagy az akaratukat rájuk kényszeíteni. A túlvilág jelei alapján könnyebben értelmezik a jeleket, nyomokat, észreveszik a nem odaillő dolgokat. Egyértelműen érzékelik egy sötét teremtményről, legyen az szellem, vérfarkas, vámpír stb. hogy micsoda és kicsoda és hol van pontosan. Képesek ezeket a lényeket az uralmuk alá hajtani, persze ez függ a lény szintjétől, korától és a kísértetvadász korától és gyakorlatától is. + Képes érzékelni a többi vámpírt. (Vámpír III., egy kis átfedés)//
A kislány pillanatról pillanatra érdekesebb lesz. Ahogyan a szituáció is. Igazán kár, hogy amíg itt van a nyakamon, addig nem végezhetek a vérnyomon feltáró bűbájokat. Viszont így is megtudom, hogy egy lány eltörte a lábát. De tényleg csak ennyi történt volna? Egy véletlen hinta baleset? A gyerekeknél megesik az ilyesmi. Ugyanakkor a körülményeket figyelembe véve nem vagyok meggyőzve róla, hogy itt is csak erről lenne szó. Sőt az ösztöneim inkább az ellenkezőjét súgják. Főleg a minket figyelő kamasz lányok miatt. Felkeltették az érdeklődésem, akár akarták akár nem. - Mond csak bemutatnál Abigail néninek? Hol találom most? Szeretnék vele is megismerkedni kicsit. - kérdezem a kicsi lányt meg végül. Talán itt az ideje egy felnőttet is kikérdezni az itteni dolgokról. Na meg arról a bizonyos balesetről is. Arról nem is szólva, hogy tényleg ideje bemenni. Az idő nem lesz barátságosabb, és a lányka szája is kékülni kezd, ami nem éppen arról árulkodik, hogy melege lenne. Szóval végül elindulunk befelé. - Szerinted mit gyakorolnak ott? - teszem fel továbbra is a kérdéseimet, tovább fűzve a beszélgetést a kamasz lányokról. Szinte biztos vagyok benne, hogy a lányok boszorkányok. A külön szárny, az egy leválasztott részt jelölhet, ahol mágiát gyakorolhatnak. Még ha ez nem is tűnik elsőre kifejezetten szárnyakkal tarkított kastélynak. A mágia sok mindenre képes. Ha pedig itt vegyesen vannak gyerekek, és nevelők akkor az sok kérdést felvethet, de lehetőségeket is. A kislány viselkedése viszont kifejezetten különös. Valahogy természetellenesen könnyen barátkozott meg velem, túl vidám, és túl könnyed ehhez a helyhez képest. Még abban a mosolyban is van valami, ami nem igazán illik hozzá, és nem igazán tetszik. De lehet csak túl fiatal, és naiv. Talán jobban hasonlít a kis Autumn-ra, mint rám. Mégis az ösztöneim valahol mélyen mást jeleznek. Egyenlőre mégis bele megyek a játékba, és bemegyek a gyerekkel. Idebent is igyekszek felmérni a környezetet, minden apróságot, merre van az ebédlő, hálók, mosdók, stb... ugyanakkor a lánykára is figyelni. Főleg, ha netán tényleg elvezet ehhez az Abigail nénihez. Akkor majd elválik merre tovább.
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön, arról mi odaát evidencia."
Ahogy átkerültem, hirtelen nem tudatosult, hogy bizony igencsak cudri van! Most viszont igencsak megcsap és didergek egy sort megdörgölve a karjaimat. Szemet szúr a nadrágján a vér és egy kicsit máris sürgetőbbnek érzem, hogy fedezékbe vonuljunk.. - Hát ez igazán felemelő jövőkép.. - emelem az égnek a tekintetemet, de a szavait ennek ellenére is érezheti, hogy komolyan veszem mert végig figyelek arra amit mond. - Milyen többiek? És ők hogyan próbáltak segíteni? - teszem fel egyszerűen a kérdést. Elvégre hátha ha valamit sikerül másképp csinálni.. talán az előre vetített szörnyű vég is elkerülhető.. Persze eszembe jut hogy meg kellene keresni a többieket és hogy körül is nézek, hogy látom-e őket valahol.. Felteszem nem véletlenül kaptuk az újabb tetoválást Vladtól aminek az a lényege, hogy ha együtt maradunk meg tudna védeni minket… Talán még a gyerekeket is.. Amikor a fészerre mutat vele tartok. Csak nem most fogok bele sétálni életem csapdájába! Amikor kipakol egyetlen pillanatra eszembe jut a szoba amit Vlad mutatott, de épp csak egy pillanatra. Segítek neki szortírozni és közben értelmezni amiket látok, hátha rátalálok valamiféle összefüggésre. Végtére is Ereklyevadásznak készülök vagy mi! - Ezt mind te gyűjtötted össze? Lenyűgöző. - dicsérem meg azért elismerve, hiszen nem kis teljesítmény. Főleg ha mindezt titokban sikerült megtennie. Az ajkamra illesztem a mutató ujjamat elgondolkozottan és ahogy hallgatom végül felteszem a kérdést mielőtt nagyon előre szaladnánk. - Mond csak, hallottál, vagy találkoztál már olyan jelenségekkel amiket.. akár varázslatosnak is lehetne nevezni? Akár jó akár rossz értelemben.. - egy kicsit talán nagyon direkt a kérdésem, de muszáj látnom hogyan reagál. Szeretném ugyanis helyre tenni a vállát, nekem a térdemet.. Bár nem vagyok profi de Lizzyvel folyamatosan estünk keltünk, hiszen mindketten sportoltunk, szóval alapvető dolgokat, zúzódásokat, horzsolásokat még meg tudok oldani.. De közben egy hőtartó bűbáj se ártana.. jah és egy feltáró varázs ami talán segíthet az összefüggéseket jobban kidomborítani… De azért tovább kérdezgetek.. Elvégre nem hivatkozhatok mindig a mágiámra.. főleg, ha nem jól reagálja le az előző kérdésemet.. - Azt tudod, hogy a fogorvos kit látogat amikor jön? És hogy a rendszeres látogatásai mikorra esnek? Van-e vajon jelentősége a napnak, vagy bárminek ami ahhoz az időponthoz kapcsolható szerinted? - talán az ő szemében butaságokat kérdezek, talán már mind utána járt ennek.. Ki tudja.. De lehet, hogy még nem. Azért a szétvert fejű nőre egy pillanatra megfeszül az állkapcsom. - A nő.. itt dolgozott, látogató volt, vagy idegen? És mi történt azzal a csinos apukával? Kedvelted? - igyekszem megértő lenni vele, és nyitottabb, nem rögtön kioktatni és pattogva kérdezgetni tőle. Jelenleg úgy érzem a türelmemmel többre megyek. Közben pedig masszívan járatom az agyamat, hogy ismerek-e bármilyen növényt, ami különös fényt vethet? De így is egy halom kérdést zúdítottam rá. Viszont nagyon könnyen megmutatott mindent, szóval vagy… tényleg csőbe húztam magamat, vagy tényleg kétségbeesetten keresi a válaszokat és akármennyire is egy kis pokróc-zokni akkor is hajtja, hogy megfejtse a történteket. Próbálom belőni tényleg, hogy hol lehetünk időben vagy akár térben, vagy úgy helyileg, felismerem-e bármelyik könyvből az épületet, vagy a környéket vagy sem..
//Ereklyevadász: Csapdaismeret és térképolvasás - összefüggések felismerésére?xd Mágitatörténet: 40 pont - idő-hely meghatározás miatt
Bájitaltan: 15 pont - a fénylő növény kapcsán bármi háttértudás esetleg Gyógynövénytan: 10 pont - -//-
Nem tudom, mi lehet ezzel a nővel, tényleg gyanúsan fiatal, ha netán sikerülne majd jobb kapcsolatba kerülni, lehet megkérdezem a titkot. Egyelőre nem vagyok rászorulva semmiféle praktikára, de attól, hogy most fiatalosan és jól nézek ki, ez nem jelenti azt, hogy örökre így is marad, és hát tenni kell érte. Az én életemben amúgy is fontos szerepet játszik a kinézet, amin persze sokat dob a vélaképesség, de láttam én már lerobbant vélát, és eszem ágában sincs úgy végezni. Közben észreveszem a levélen a címert, nagyon furcsa, valahogy nem az ugrik be róla, hogy ez egy kórház, a végén még valami börtön vagy bentlakásos intézmény. Minden esetre, ha az igazgatónő nem kéri vissza a levelet, akkor eltenném, ha viszont kell neki, akkor csak megpróbálom jól megjegyezni a címert, hogy majd ha lesz idő kicsit kutakodni, kiderítsem, mi lehet az. - Értem - biccentek a válaszára. - De itt vagyok, és ha van munka a számomra, örömmel beállok - játszom tovább a készségest. Azért egy kicsit már kezd kellemetlenné válni a szituáció, remélem nem tart ez a beszélgetés sokáig, mert nagyon fura érzésem van a nővel kapcsolatban. Kissé megkönnyebbülök, mikor rákérdez, mihez értek, mert talán ez azt jelenti, hogy hajlandó alkalmazni. - Elsősorban sérülések ellátásában vagyok érdekelt, de ha arra van szükség, hogy vigyázzak a kicsikre, az is megoldható, természetesen. Dolgoztam már egészen kicsikkel - Nem is nagy hazugság ez, mert az iskolában volt már némi mungós gyakorlat, ahol kellett is gyerekekkel foglalkozni, de mellékesen ki nem állhatom a gyerekeket. Nehéz feladat lesz, de megpróbálok megbirkózni vele, egyelőre viszont remélem, hogy most már munkához láthatok. Nem említ nagyobb gyerekeket, pedig biztosan vannak, de nem kérdezek rá, mert valószínűleg így sem bízik bennem még, majd valaki mástól megtudom.
Akármennyire is nem szeretnék egyetlen dolognál leragadni, azért a Túlontúli szó folyamatosan megüti a fülemet és sokkal inkább foglalkoztat az, hogy ki vagy mi lehet ez a bizonyos dolog(?), semmint az árvaházban folyó rejtélyek. Egy nagyon erős szervezet lenne, amely a mostani időben még független a minisztériumtól? Elvégre, a nő láthatóan nem tart tőlem, noha azt hiszi, közöm van a Túlontúlihoz és volt már velük valamilyen úton-módon korábban is kapcsolata, szóval... Az biztos, hogy a mi időnkben vagy nem létezik vagy - ha helyes a feltételezésem - beleolvadt a MACUSA-ba. Természetesen az is előfordulhat, hogy más nevet vettek fel, ahogy kismillió másik ok is létezhet minderre magyarázatként. Igazság szerint nyilván ennek is utána kellene járnunk, hiszen lehet esélye annak, hogy ez is közelebb vihet minket a megoldáshoz. Elég lenne csupán annyit megtudnom, milyen jellegű ügyekben veszik hasznát ennek a bizonyos Túlontúlinak. Talán pont az ilyen rejtélyes ügyekre specializálódott? Hiszen még a mágikus világ berkein belül is akadnak olyan esetek, ahol az aurorok csődöt mondanak. Olyankor lépre színre ez a bizonyos szervezet? A nő szavai hallatán elnézően mosolygok, mint aki megérti az aggodalmát, de közben igyekszem azt sugallni irányába, hogy bízhat bennem, értem a dolgom. - Obscurus? - ütközöm meg a feltételezésen, hiszen ez a vadmágia iszonyatosan ritka, habár nem csoda, hogy egy ehhez hasonló helyen végül felütötte a fejét. Egy pillanatra magam elé meredek, miközben igyekszem mindent felidézni, amit tanultam erről a jelenségről. Hetedik évfolyamon hozzávetőlegesen érintettük már, de behatóbban csak az egyetemen ismerkedtem meg vele és a felbukkanása sohasem köthető valami pozitívhoz. - Elnézést, hogy felteszem ezt a kérdést, de feltétlenül tudnom kell... - emelem fel ismét a tekintetem, miközben tartok egy lélegzetvételnyi szünetet. Nem szeretnék tolakodó, esetleg udvariatlan lenni, de valóban tisztában kell lennem mindennel, ami itt folyt az elmúlt hetek/hónapok folyamán. - Van tudomása esetleg arról, hogy valamelyik gyermeket bántalmazták a közelmúltban? Esetleg a társai kiközösítették? - bököm ki végül enyhén feszengve, hiszen sejtem, miként érheti az asszonyságot ez a kérdés. Finoman szólva is kész szerencse lenne, ha nem venné sértésnek és viharozna el innen. Ha valóban a vadmágia a ludas, akkor valamelyik gyerek keze lehet a dologban, még abban az esetben is, ha ő erről még csak mit sem sejt. - Köszönöm - veszem át tőle az engedélyt, ha még a kérdésem után is átnyújtja számomra, majd elköszönök és ismét kilépek az árvaház folyosójára, végül pillantok körbe. Nem kérdés számomra, hogy elsőként nem ártana újfent csatlakoznom a társaimhoz, hiszen az engedéllyel a kezemben mindannyiunk dolgát megkönnyítették ezúttal. Elvégre, bárki is lesz a társaságomban, szabad bejárásunk lesz bármelyik terembe/helyiségbe. Elindulok tehát egy véletlenszerűen kiválasztott irányba, reményeim szerint belefutva valamelyik angyalba. A fenének sincs kedve egyedül mászkálni, ráadásul nekik is tudniuk kell mindarról, amit az imént elmondtak nekem.
Alig észrevehetően bólintok a névre. Leonora, már csak meg is kell jegyeznem, hogy ne felejtsem el, ha netán egy újabb bemutatkozás következne, mert biztosan fog, hiszen nem időzhetünk itt sokáig úgy, hogy egy felnőtt ne szúrjon ki, legalábbis gondolom. Az legalább biztos, hogy állatok nem kóborolnak az épületben, de enyhén feláll a szőr a karomon, amikor megérzem lentről a furcsa sötétséget. Egyértelmű, hogy valami lehet ott, habár jobb lenne nem tudni, hogy mi. Ha nem pont e miatt lennénk itt... Vajon, ha a hely védve van a mágiától, akkor hogyan tudott odalent megtelepedni valami? Azért időnként odapillantok, ahogyan a nővérem a kislánnyal beszélget. A furcsa elszólásokra kissé felszökken a szemöldököm, ezt Sera nagyon jól láthatja. Lotyó, meg a fiúkat bámulja? Eléggé kislány még ahhoz, hogy ez igenis furcsa legyen. - Inkább csak téged kellene tanítania? - szólalok meg egy közbevetés erejéig, de a többit tényleg meghagyom Serának. Inkább egy óvatlan cipőfűzés, vagy véletlenül levert ecset felvételével imitálom, hogy felvegyek néhány virágszirmot a földről abból a lilából, mert furcsa, hogy itt van, de nincs ilyen szín egyik vásznon sem. Azért megpróbálok rájönni, hogy miféle növény lehet és körülnézek akad-e itt virágcserép, amiből származhat. Aztán viszont újra a nővéremre pillantok. A kislány háta mögött maradva igyekszem egy-egy pillantással kommunikálni vele, hogy maradna-e még, vagy inkább lépjünk. Bár nem lenne jó csak úgy kóborolni az épületben, de hasznos lenne, ha tudnánk úgy pár szót váltani, hogy kettesben vagyunk. - És merre van ennek az igazgatónőnek a szobája? Valószínűleg vele kellene beszélnünk, ha már véletlenül hátul jöttünk be. - vetem fel a távozás lehetőségét. A kislány hátha nem akar minket elkísérni, vagy majd Sera lebeszéli róla. Ha kijutnánk kettecskén, akkor mindenképpen elmondom Serának, hogy mit érzékeltem lentről és kicsit azért körülnéznék arra, mielőtt ténylegesen bemutatkozunk az ittenieknek. Amíg nem tudják, hogy itt vagyunk, sokkal könnyebb körülnézni, aztán maximum jöhet a jól bevált "csak a mosdót kerestük" kifogás.
[háború] Rain annyit mindenképpen érzékel, hogy Jessamine hiába lehet úgy harminc körül, akár tíz évet is letagadhatna. A jó gének? Vagy hogy mágikus kenceficéket használ? Gyanus! Rain rá tud nézni a levélre, a borítékon láthatja a feladó címerét is, bár halványa. A Saarne intézet így ránézésre nem olyannak tűnik, mintha valami árvaház lenne, vagy ispotály. Valahogy ennél szigorúbb az épület hatása, de most nem ugrik be neki több. Talán ha valahol utánanézne, mert láthatóan az igazgatónő sem tud többet a feladóról, csak bólint. - Angolul nem kaptunk semmit? A franciám pedig pocsék, úgyhogy ami úgy érkezett, azt kidobtam. - Tűnödik el, mint akinek mindez lényegtelen, mert ha arról lehetett szó, hogy valaki segítséget küldd, akkor Ethel már itt van, tehát mindegy. - És akkor kérhetek némi információt Ethel, hogy miben tud segíteni? Gyermek felvigyázásban a kicsik terén? - Mintha szándékosan nem említené a nagyokat, de lehet, hogy ők már önállóak. Aztán ki tudja..
[Szerelem]
-Nem is tudom, ne vegye bántásnak Amelia. A Túlontúli olyan erőteljes, és egy ilyen törékenyt teremtést küldd. Hogy is mondjam, nem az én tisztem eldönteni, hogy kinek előlegez bizalmat. - Vonja meg a vállát az idős nő, nyilván vannak kétségei. Ő maga is iszogat a teából, próbálja átgondolni, hogy mi is lehet segítség. - Egy Obscurus-ra. Tudja Amelia, a falak között nem, vagy csak alig lehet mágiát használni, pont azért, hogy a kezeletlen vadmágiát korlátozzuk, amit a még nem iskolaérett gyerekek kibocsájthatnak. Ám azzal, hogy a gyilkos ilyen jól rejtőzködik, valamilyen különösen nagy erejű varázslényre kell gondolnunk. - Elővesz egy lajtsromot, amiben mutogatja Autumn-nak, hogy bent lakók, és vendégek is haltak már meg, és a halál oka minden esetben valamilyen brutális erejű támadás. Mintha a gyilkos emberfeletti erővel rendelkezne. - Nem kaptuk el, nem derült fény a titokra, ám a Túlontúli azt mondta, hogy ez mindent megváltoztathat.. Bárhogy is legyen Amelia, a sorsunk az Ön kezében van. Szabad bejárást kap az árvaházban, értesítem róla Findley igazgatónőt. - Ír egy pár sort egy pergemanre, amellyel engedélyt ad a lánynak, hogy jelen legyen, aztán úgy véli, hogy ezt most túlbeszélték, és visszamegy a gyerekhez.
[természet]
- Szeretek! Pár hete az egyik lány nagyon megütötte magát, el is tört a lába. Abigail néni azt mondta, hogy szerencse, hogy megúszta ennyivel, tekintve, hogy rosszabb is lehetett volna. - A hóesés egyre erősebb, sőt, jeges szél is érkezik, a kislány szája is egyre kékebb, nem mintha őt zavarná. - Áh, nem lehet, nekik külön szárnyuk van. A sötét folyosókon gyakorolhatnak csak. - Rázza meg a fejét, és lepattan a hintáról, kézen fogva Hellát, elindulnak befelé. Furcsa szó a szárny, hiszen ez nem egy kastély, nincsenek elkülönített részek, legfeljebb emeletek, de egy hat éves kislánytól már ez is szépen hangzott. A kislány miközben húzza be Hellát az épületbe, villant rá egy mosolyt a válla felett, mintha vinné valahova. Vagy valakihez?
[trükkök]
- Jó! – Feleli dacosan a kisfiú, de most már az ő hajába is belekap a hóesés okozta jeges szél, lassan tényleg érdemes lenne fedezékbe vonulni, mielőtt beüt a vihat! Gilly azt észreveti, hogy a kisfiú nadrágja egy ponton véres, bár nem nagy részen, inkább csak pár apró pötty. – Minek? Úgysem tudsz segíteni, úgyis csak meghalsz, mint a többiek…! – Forgatja a szemét, hogy aztán végül durcásan megvonja a vállát, és egy közeli fészerre, szerszámos bódéra mutasson. Elképzelhető, hogy valami kertész használja, ha jobb az idő. Mivel Gilly kérte, tegyük fel, hogy elkíséri oda. Bent a kissrác elreteszeli az ajtót, és kipakol. Rengeteg papírosa van, olyan az egész, mintha valami térkép lenne, rengeteg összefüggéssel, nyilacskákkal. Mintha valami apró nyomozó veszett volna el az amúgy pokróc stílusú fiúcskában. – Úgysem fogod megérteni, nekem pedig nincs kedvem magyarázni. Van egy fogorvos, aki rendszeresen jön, gyakrabban, mint indokolt lenne.. Egy nő, akinek szétverték a fejét, egy nagyon csinos apuka, aki sosem jön már vissza, és azok a furcsa virágok, amik különös fényt vetnek..
[sötétség és halál]
Lioneah druidaként érzékelheti, hogy a kislány főként növényi festékből alkot. Bár nem találkozott ezzel a növénnyel a saját korukban, de egyértleműen sugárzik belőle valami gyenge mágia. Pár elhullajtott szirmot is felfedez, amolyan ibolya-levendula utánérzés lehet, viszont ha felnéz a képekre, azok egyáltalán nem tartalmaznak lilát, furcsa! - Áh, kedvesek vagyok, Leonora és Sarah.. Olyan szépen beszéltek, Nektek is magántanítóitok voltak? - Cserfesen felnevet, s huncutul megrázza a fejét, szép kislányos fogai vannak, láthatóan nem szándékozik belegondolni abba, hogy el is romolhatnak. Lio hallja a hegedűsszót, és a többi zenét is, nagyon nem profik még, akik művelik, de lehet, hogy ennek nincsene jelentősége. Lio nem érzékel vadállatokat a közben, viszont a jó hír, hogy bár a mágia nem működik, a képessége nagyon is! Ám a pince/alagsor irányából érzékel valami sötétet, mint druida, ha nem is tudatosan. A hegedűszó elhallkul, s mintha több diák pont arra menne lefelé valami lépcsőn, ahonnan Lio érezte a sötétséget. - Mert amíg mások játszanak, addig én gyakorlok, tanulok. Vagy a fiúkat nézegetem.. - Dönti oldalra a buksiját, talán kicsit fiatal még pasizni, de aztán ki tudja, hátha kinézett magának valami tíz évest. - Áh, nem, csak olyan bénák azok az idióták. Nem értenek a zenéhez. Az igazgatónő maga tanítja őket, de nem ismeri fel az igazi tehetséget! A lotyó! - Villant egy igazi cuki mosolyt, próbálja visszafogni, hogy ne beszéljen csúnyán, de néha kiszalad. És amúgy nagyon rendben van a kislány, rendkívül ápolt, szép szalag a hajában, csini szalagok a csuklóján, és a nyaka körül, mint aki magát is szereti dísziteni.
//Határidő: április 4, én írok április 5//
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2023-03-25, 19:58
Amikor a nyakamba esik a kissrác, első sorban arra koncentrálok, hogy el tudjam kapni és mivel valamennyire még meg is ütöm magamat, meg őt is sikerül lekoccolnom, nem az az első gondolatom, hogy megnézegessem ki ő. Én azért megérzem, hogy ráestünk mindkettőnk súlyával lényegében a térdemre és össze is szorítom az állkapcsomat, hogy ne kezdjek el hangot adni különösebben a fájdalmamnak. Már épp tenném fel a kérdést aggódva a válla miatt, hogy jól van-e, de már talpra is pattan és még jól le is csesz. Felállok hát én is és keresztbe fonom a karjaimat, úgy nézek rá kétkedve. - Kérlek! Legközelebb hagyom, hogy a földre érkezz. Félre állok és csak nézem… - válaszolok neki a fejemet megcsóválva, kissé flegmán, de voltaképp csak annyi a célom, hogy felhívjam a figyelmét, megtehettem volna ezt is. De aztán csak mellé szegődöm, mintha nem okozna gondot tartanom vele a lépést - Talán azért zavartam be, mert tudok segíteni, hogy rájöjj mi folyik itt. - És most jutok el oda, hogy jobban felmérjem a kissrácot. Már azért barátságosabban nézek rá, noha lehet nem lesz kifizetődő. Mindenesetre valahogy olyan fura ez a hely, valamiért nem gondolom, hogy a jelenben vagyunk. Nem tudom megállapítani hogy varázsló-e vagy varázstalan, de azért valami szöget üt a fejemben. - Had segítsek, ha meglátja valaki a válladat, biztosan kérdőre vonnak, hogy mi történt... És aligha hiszem, hogy mindenkinek meg akarod mutatni azt a rengeteg papírost… - puhatolózom egy kicsit, bár nem a legszebb módszert alkalmazom és persze közben egy kicsit próbálom feltartóztatni is, bár egyenlőre pusztán csak szóval, nem érek hozzá és nem kezdek pálcát sem lengetni ameddig nem látom mire miként reagál. Az is megeshet, hogy egyszerűen csak újra elküld a fenébe.
Mondjuk úgy, mindennek megvan az előnye, és a hátránya is. Ha együtt vagyunk, akkor sokkal feltűnőbbek, és fenyegetőbbek is. Nehezebb információkat szerezni, és felmérni mindent. Ha szét válunk, akkor pedig kevésbé vagyunk erősek. Úgy is mondhatnám, hogy sebezhetőbbé váltunk. Hiszen így a kermonnak sincs gyakorlati haszna. Márpedig biztos nem véletlenségből kaptuk pont most. Mégis meg kellett kockáztatni a szétválást a gyors, és hatékony információszerzés és felderítés érdekében. Már csak egy pont kell, ahol feltűnés mentesen újra egyesülhetünk a megszerzett információkkal, hogy aztán tervet készítsünk. Na nem mintha eddig sikerült volna ezt profi szinten kiviteleznünk. Még szimuláció szinten sem igazán működött. Ez viszont éles helyzet, szóval talán nem ártana félre tenni az előítéleteket, és bízni egymás erősségeiben. A kislány nagyon ciki, talán túlságosan is cukormázas egy ilyen helyhez, és a hátrányaihoz képest, amikkel meg kell küzdenie. Önmagamból kiindulva, én nem voltam ennyire lelkes az ő helyzetében gyerekként. Még ha én pár évvel idősebb is voltam, és vélhetően némiképp más nehézségekkel küzdöttem. Mégis ismerem a helyzetét. A lelkesedése pedig ehhez képest túl nagy. Ennek ellenére hagyom, hogy maga után vonjon a játszótérre, mert kíváncsi vagyok, hogy mit akar ezzel. Közben azért több dolog is feltűnik. A közelgő hóvihar. A vérfolt az egyik játékon, és a leskelődő kamasz lányok. Egyik sem jelent túl sok jót. - Szeretsz ide járni. Szerintem ez az egyik kedvenc helyed. Láttál valami érdekeset, vagy szokatlant mostanában itt? - kérdezem meg végül a kislányt, bár igyekszem tartani a barátságos nevelőnéni szerepét. Kíváncsi vagyok, hogy erre mond-e valami használhatót. Ahogy viszont az idő kezd gyorsan rosszra fordulni, úgy vélem ideje bemenni, és a kamasz lányoknak is utána nézni. - Ideje bemenni. Vihar készülődik. Ismered azokat a lányokat? Bemutatsz nekik?- fordulok a kislány felé, elég határozott módon. Legalábbis, ami a parancsot illeti, hogy ideje bemenni. Ugyanakkor kíváncsi is vagyok a reakcióira. Mind a kérdésekre, mind arra, hogy ideje bemenni. Ami meg a vérfoltot illeti, talán kicsit később a lány nélkül visszajövök megvizsgálni. Így, hogy a nyakamon van a kicsi nem használhatok szabadon mindenféle feltáró mágiát.
Nem jön utánam senki, egyelőre tényleg jó ez így, de igazából már az egész kaland elején elkezdünk szétszakadni, úgyhogy valószínű, hogy előbb-utóbb kialakult volna az a helyzet, hogy mindenki mindenfelé megy. A két testvér együtt van, de hát ez természetes, ha nekem lenne testvérem, én is biztos vele lógnék, a többiek meg nem érdekelnének. Ahogy megtalálom a jó irányt, bele is botlok egy nőbe, és abból gondolom, hogy ő az, akit keresek, mert sokkal jobban néz ki, mint bárki, akit eddig láttunk itt. Talán már kicsit gyanúsan is jó állapotban van, de egyelőre ezt az információt csak elraktározom, most azon kell dolgoznom, hogy meg tudjam győzni, főleg, hogy nem igazán van jó passzban. Átveszem tőle a levelet, úgy teszek, mintha nagyon koncentrálnék, végül megrázom a fejem. - Nem, sajnos nekem is olvashatatlan, egy-két szót tudok belőle csak kivenni. De különben sem ez az anyanyelvem, csak magamra szedtem ezt-azt az intézetben. A külföldi betegek ellátásában dolgoztam. Varvara doktor - mutatok a levél aláírására - valahonnan tudomást szerzett az itt történtekről, amibe nem igazán avatott be, de segíteni akart Önöknek, ezért küldött engem - Remélem, hogy sikerül meggyőzni a nőt, vagy ha nem is teljesen, de alkalmaz, kell, hogy legyen hely még egy ápolónőnek az intézetben. - Egyébként úgy tudom, küldött egy angol nyelvű levelet is, ezek szerint azt nem kapták meg… - Teszem még hozzá, és ez talán hihető is, mert még a mai korban is elég megbízható a posta, nem hogy akkoriban. A sok beszéddel igyekszem húzni az időt, minél több részletet adok meg, hátha annál inkább beveszi a sztorimat. Főleg, hogy még ha gyanít is valamit, tényleg nem akarok semmi rosszat, úgyhogy ha mást nem, legalább azt érezhetné, hogy tényleg segítő szándékkal jöttem.
//Vélaszármazék 1. szint: Képesek hatást gyakorolni másokra, de ehhez hosszabb idő, vagy akár testi kontaktust is szükséges legyen szó akár csak egy érintésről is.
Kezdek határozottan ideges lenni, főleg miután sikerül leszűrnöm magamban ama tényt, miszerint senki se jött utánam. Vladimir felruházott minket azzal a kermon nevű valamivel, de mivel egyedül vagyok, mint a kisujjam, ez az angyali dolog egyből ki is van zárva részemről. Nem fogok tudni erre támaszkodni, ha nincsenek a közelemben a társaim és valami baj történne. Ráadásul, azt hiszem, az se valami szerencsés fordulat, hogy annak ellenére, miszerint egy csapattá kellene kovácsolódnunk, a mi kis hármasunk máris szétválik. A nő azonban nem tűnik fenyegetőnek a szememben, de azért nem árt(ana) óvatosnak lennem. Állnom kell a sarat, máskülönben nem lehetek a csapat hasznos tagja. Nem eshetek kétségbe csakis azért, mert egy - számomra ismeretlen - asszonnyal kell elbeszélgetnem. Még ha pálcát fogna rám, abban az esetben érthető lenne a pánikom, de így... Mély levegő, Autumn és nyugalom! Nem lesz semmi gond. Semmi, de semmi, amíg magabiztosnak és határozottnak tűnsz kívülről. - Igen, azok miatt - biccentek egyet, noha, amikor egyes szám második személyben kezd el a nő beszélni, alig láthatóan megrándul az arcom. - A felettesemről beszél? - kérdek vissza, minden erőmmel azon igyekezvén, hogy inkább tűnjek cseppnyit szórakozottnak, semmint teljesen tudatlannak. - Miért, kire számított? - érdeklődöm kíváncsian, miközben a teámat érintetlenül helyezem egy szabad felületre. - És igen, az angyali szépség rengeteg mindent rejtegethet - biccentek végül a szavai hallatán. - Habár nem hiszem, hogy ebben az esetben én lettem volna az, akit ideküld. De lássuk be, abban igaza van, hogy egy csinos pofi hamarabb nyithat meg kapukat, mint az erőszak és a behízelgő modor - adok igazat az asszonyságnak. Persze, lehetnék veszélyes és tapasztalt boszorkány is, de nem vagyok az. Mindenesetre nem gond, ha ezt hiszi rólam. Ha veszélyes, nem támad rám, hiszen nem tudhatja, mire számíthat részemről, ha pedig barát... Nos, abban az esetben - védelmet remélve - legalább megbízik bennem majd annyira, hogy megeredjen a nyelve. - Mindent - vágom rá a kérdése hallatán. - De elsősorban a maguk véleménye érdekelne. Gondolom, beszélt az igazgatónővel és megvan a maguk verziója. Ha pedig egy rejtélyes lényre gyanakodnak, miért? - vonom fel a szemöldököm az utolsó szó közben. - Az ilyen vagy ehhez hasonló aggodalmaknak általában akad valami alapja is - állapítom meg végül, Abigail arcát tanulmányozva. Nem szakterületem a mimika, de azért néhány apró, általános rezdülésből simán ki lehet olvasni, ha valaki hazudik. Tehát a szemem rajta tartom és minden egyes rezdülését az arcának górcső alá veszem magamban. - Történt korábban is hasonló eset? - teszem fel végül a sokadik kérdésemet immár. Rendben, vehetjük ezt is előre. - És ha igen, akkor ki volt a tettes? Elég régi épület, ha pedig még valamiféle bestia is felmerül, mint gyanúsított, akkor számolhatunk azzal is, miszerint ez az egész egyszer már megtörtént és most újfent ismétlődik mindez. De hogy miként keresztezi ez az esemény a mi sorsunkat... Rejtély számomra.
Csak bólintok a szavaira, ha egyelőre nem tudunk többet a lányról vagy inkább nőről, akkor majd később kiderül, ha bejutottunk. Bár van bennem egy röpke rossz érzés, egy leheletnyit bizalmatlanság, ami korábban sose volt, akármennyire volt pokróc velem, vagy a világgal. Ahogy viselkedett Graysonnal, amikor Sasha belesuttogta a fülembe, hogy vigyázzak vele, az, hogy lehet eljárás indul ellene, mert valaki panaszolta, hogy egy párt alkotunk... Nem szabad elindulnom ezeknek a gondolatoknak a folyamán, az most mindennél jobban károsabb lenne. Főleg, hogy Lioneah ugyanúgy kezel, mint mindig, amivel kicsit elfeledteti, hogy milyen pokróc volt és a gyanút is letolja csak az elmém legeslegmélyére. Amikor még a megszólalása is afféle szóviccé válik én is elmosolyodom egy pillanatra aztán hálásan nézek a csinos kislányra, ahogy kinyitja nekünk az ablakot. Néhány pillanatig ott is maradok még az ablak közelében, arra figyelve, hogy a mágiát blokkoló varázslat kikapcsolja-e, vagy megmarad rajtam, ha kint végeztem el. Persze, amikor jön, hogy becsukja mögöttünk, akkor segítek neki, ha kell, hiszen valószínűleg nagyobbak vagyunk nála és gyanítom erősebbek is. - Szia Esther, én Sarah vagyok, ő pedig Lio... Leonora a húgom. - javítok egy kicsit a nevünkön, hogy egy fokkal átlagosabb legyen, mint a Seraphine és a Lioneah, de azért legyen összecsengés és senki se kavarodjon bele. - Viszont hosszútávon segít, hogy ne fájjanak és hulljanak ki a fogaid, képzeld el milyen lenne rágcsálni fogak nélkül, vagy mosolyogni nagy hézagokkal! - mondom neki játékosan, megvédve a fogorvosokat azért a nagy utálattól. Meglepetten nézem, hogy a vászontól már át is költözik a zongorához, de kíváncsiságból azért még belepillantok, hogy mit festett eddig, pontosan milyen nagymacskákat. Esetleg puma és hópárduc? - Milyen gyönyörűen festesz! És még zongorázol is. Nagyon ügyes vagy, hol tanultál ennyi mindent? - érdeklődöm kíváncsian, de az én fülemet is megcsapja, hogy a hegedűszó némelyik szakasánál a kislány megrebben. - Valami baj van? Hamisan játszik, mi? - kérdezem bizalmasan, de azért nagyon nem mászok bele a személyes terébe, nem akarok fölé magasodni vagy túlságosan rámászni. Ám addig is, míg beszélünk legalább Lioneah-nak több esélye van nézelődni, tudom, hogy úgy sem tétlenkedik, nem azért nem beszélget, mert annyira élvezné a zenét.
Sera kérdésére csak megvonom a vállamat. Gőzöm sincs róla, hogy pontosan milyen felmenői voltak Jessamine-nek. Nem ismertem olyan jól, bár már a kérdés is balga a nővéremtől, hiszen bizonyára tisztában van vele, hogy nem vagyok az a jellemzően barátkozó típus, így hát nem sokat tudok általában azokról, akikkel összesodor a szél, én meg aztán magamtól nem igen nyitok mások felé. - Ha bejutunk és találkozom vele, biztosan több kiderül. - felelem végül, hogy a kellemetlen gyanú miszerint nem csak egy felmenőről van szó, mennyire lehet igaz. A pillantása az ablakból erre nem adott választ és hát nem is volt időm annyira nagyon elmélyedni benne, hogy ne menjünk be mi is az épületbe a többiekkel. Ha tudnám, hogy ők közben teljesen szétváltak... Még jó, hogy a védelmünk akkor hatásos, ha legalább ketten vagyunk együtt. Az oké, hogy én nem dolgozom jól csapatban, na de ha más sem, akkor már rég nagy bajban vagyunk, megint. A Holmes névre bólintok, nekem is megfelelő lesz, aztán jön a kis taktikai alakítás, hogy a kislány felfigyeljen ránk. Mégse mehetünk be csak úgy, abból csak bajunk lehet és nem lenne hasznos már előre magunkra vonni a figyelmet valami betörés gyanúval. - Oh igen lassan befagy a se...nekem. - javítom ki magamat még az utolsó pillanatban, de azért egy mosolyt ezúttal hozzáteszek félig még háttal az ablaknak, csak hogy reagáljak a kis színjátékra, amivel Sera próbálkozik. Aztán már csak várnunk kell, hogy a kislány mielőbb beengedjen minket, mert tényleg csontvacogtató a hideg. Azért a beszédet főleg a nővéremnek hagyom, én inkább kicsit körbejárok és körülnézek, megpróbálom felmérni a legjobban a terepet. Van-e itt azon kívül valami furcsa, hogy a kislány ennyire profi. - Igen a fogorvos tényleg elég ijesztő. - teszem azért hozzá, felfigyelve a hegedűszóra, de mivel valószínűleg Sera beszél a kislánnyal inkább, így arra nem figyelek fel, hogy összerezzen tőle. Addig is óvatosan tesztelem, hogy a mágia nem is, de a képességem rendesen működik-e.
//Druirda 2. szint: 100 m-en belül képes felmérni, hogy milyen vadállatok vannak, de pontos irányt nem.//
Amint Rain belép az oldalsó bejáraton, egy fiatal, de náluk idősebb nőbe botlik, akinek a vonásai cseppet sem olyan durvák, elnyűttek, mintha a viktoriánus korban élt volna mindig is. Úgy harminc éves lehet, a vonásai teljesen simák, mint aki nagyon jól tartja magát. A kezében egy összegyűrt levél, nagyon hasonló lehet, mint amit Rain kint is látott a fekete nevelőnél. A nő láthatóan nagyon mérges, aminek talán az lehet az oka, hogy már innen nézve is alig olvasható a levél. -Ethel? Nem vártunk segítséget a Saarne intézetből, tulajdonképpen nem is hallottam még róla. Megmagyarázná akkor a levelet? Erről lenne szó? Jessamine Findley igazgatónő vagyok. – Nyújtja át a már rommá gyűrt papírt, ami azon túl, hogy valóban ciril betűkkel van írva, szinte teljesen olvashatatlan, alig látszik belőle bármi is. Az aláírást ki lehet venni, egy bizonyos Varvara doktor.
[Szerelem]
Az idős nő, miközben tölti a teát, végighallgatja Autumn bemutakozását, és hiszi is meg nem is. Az nem derül ki, hogy ki is az a Túlontúli, de lehet, hogy az idős nevelő valakivel összekeveri az angyalt. Mindenesetre miután kiöntötte a teát, megrázza a lány kezét. – Abigail nevelő vagyok, az igazgatónő után én vagyok a második a sorban, aki döntést hozhat. Nos.. Gondolom a halálesetek miatt van itt. Furcsa, hogy egy ilyen ártatlan fiatal lányt küldött, de azt szokta mondani, az angyali szépség bizony sokféle álarcot rejt. – Vonja meg a vállát, és ő maga is beleiszik a teájába. – Tehát Amélia.. Bárki is tette a szörnyű gyilkosságokat, rendkívül jól rejtőzködik. Nem tudjuk, hogy a falak között él valami szörnyeteg, vagy csak túlgondoljuk, és a gyilkos ember. Mit szeretne tudni?
[természet]
Max bólogat Hella szavaira, és nagyon fülig ér a szája, talán egy kicsit gyanusan is. Nagyon cuki kis cserfes lánykáról van szó, valahogy túl vidám egy ilyen helyre, de lehet, hogy csak kicsi még, hogy felfogjon bármit is. – Hogyne! Előtte viszont játszunk egyet? – Fogja kézen Hellát, és bár már kezd szakadni a hó, de nem befelé indul, hanem az árvaház főépületétől nem messze egy játszótér felé húzza. Természetesen a kornak megfelelő, inkább fából ácsolt játékok, lovacskák, egy mászóka, ami azért meg van erősítve némi fémmel is. Kint egyre hidegebb van, a kislány viszont nem zavartatja magát, jól fel van öltözve, viszont Hella érzi, hogy a hegyek felől jókora hóvihar közeleg. A játszótéren az egyik játék közelében egy odaszáradt sötét foltot fedez fel, talán vér volt, de megpróbálták letakarítani.. Hella innen kintről észreveszi, hogy egy másik ablakból (nem abból, ahol Lio Jessamine-t látta), néhány kamasz figyeli őt. Az angyaloknál fiatalabbak, három lányról van szó, akik azonnal elhúzzák a függönyt, amint találkozik a tekintetük Helláéval.
[trükkök]
A tompítás sikeres, Gilly el tudja kapni a kisfiút, aki olyan tizenegy éves forma lehet, lassan megkaphatja az iskolai behívóját, de vélhetően még kisebb azért. Viszont a lendülettől Gilly térdre esik, jól meg is üti magát, a fiú pedig nem tud úgy esni, hogy sértetlen maradjon, jól odakoppan a válla, mégsem sírja el magát, pedig kapott egy jó nagyot. Dühösen felpattan, mintha nem most mentették volna meg az életét. – Miért kell bezavarnod? Én csak el akartam bújni, amíg rá nem jövök, hogy mi folyik itt.. – Valami válltáska van nála, amiben rengeteg papíros, dühösen el is indul a főbejárat felé, de fájlalja rendesen a vállát. Ám elég határozott, mintha célja lenne.
[sötétség és halál]
Seraphine hőtartó varázslata sikeres, ami nem is árt, mert már tényleg kezdenek nagyon fázni. A kislány nem rezzen meg a kopogástól, vélhetően kötélből vannak az idegei. Hátranéz a válla felett, olyan kilenc éves lehet, és látszik, hogy éppen festett valamit. Nagyon szépen, csinosan van felöltözve, valami nemeskisasszony lehetett, mielőtt elárvult. Hosszú sötét haja, és barna szeme van, amolyan szláv típusnak tűnik. – Oh, semmiség, gyertek csak. Esther vagyok. – Itt most már tényleg érződik, orosz akcentusa van, nagyon pattogósan, de cukin beszél. Kinyitja a hátsó üvegajtót, és beinvitálja őket. Kiváncsi, hatalmas szemekkel mered rájuk, s ha belépnek, vissza is zárja az ajtót, hogy ne jőjjön be a hideg. Most nem a vászon elé ül le, hanem egy zongorához, lassan, halkan, dallamosan kezd el játszani, meglehetősen profin. – A többiek most kint voltak, miután elment a fogorvos. Én nem szeretem őt, nagyon gonosz.. Engem aztán ne bántson! – Rázza meg a fejét nevetgélve, sötét tincsei csak úgy szálldosnak. A vászonról, amit festett, két nagymacska néz le, szintén meglepően jó minőségben. A kislány igazi tehetség ebben is. Viszont innen, a műteremből hallani, hogy valami lenti, alagsori teremből hegedűszó hallatszik, néha Esther összerezzen tőle.
//Határidő: március 24, én írok március 25//
Hella P. Davenport
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2023-03-13, 19:20
Az azért eléggé tényszerű, hogy a csapatmunkán lenne mit fejlesztenünk. Meg úgy az egymás közti kommunikáción, és odafigyelésen. Talán Vladnak inkább előbb kommunikációs csapatfoglalkozásokat kellene tartania, mielőtt küldetésekre küld minket. Tudjátok, ilyen üljünk körbe, és beszéljünk magunkról típusú izéket. Na nem mintha oda lennék az ilyesmiért. Vagy pszichomómust akarnék játszani. Merlin ments! Kifejezetten utálok magamról, vagy a múltamról mesélni. Csak, ha meg arra is képtelenek vagyunk, hogy közös tervet dolgozzunk, ki és az mentén oldjuk meg a feladatokat, mert senki nem figyel senkire igazából, akkor nem tudom, hogy lesz ebből csapat munka. Világ megváltás, más gonosz angyalokkal, vagy ki tudja milyen lényekkel szemben pláne. A kermonok is akkor működnek, ahogy Vlad szavaiból kivettem, ha együtt vagyunk, és összangban hívjuk őket életre. Na, esetünkben az összhang az erősen megkérdőjelezhető fogalom, és szerintem nem csak én érzem így. Valahol nem helyes a tényállás, hogy gondolkodás nélkül áldoznék fel bárkit a csapatból a saját túlélesem érdekében. Még ha ez is az igazság. Ez a szegény kislány is valahogy így lehet. Mármint nem hiszem, hogy túl sokan megtanulják a jelbeszédet a kedvéért, és túlságosan is egyenrangúnak néznék. Pedig szerintem, mint a legtöbb esetben, most is több van benne a felszín alatt, mint ami látszik. Példának okáért örvendetes hír, hogy tökéletesen ismeri a jelbeszédet. - Én is örülök Max. Szokatlan név ez egy kislánynak. Igen, egy ideig. - mosolygok rá továbbra is, miközben jellel válaszolok. Illetve tovább kérdezek. - Köbe vezetsz? Megmutatod a kedvenc helyeidet? - teszem fel számára az újabb kérdéseket jelbeszéddel, majd lassan felegyenesedem a guggolásból. Most inkább arra vagyok kíváncsi, amit a lányka mesélhet nekem erről a helyről. Ha pedig a gyerek tényleg elindul, hogy körbe vezessen, akkor alaposan igyekszek minden apróságot is megfigyelni azokon a helyeken, amerre csak vezet. Tarthatnék Autumn-nel, vagy az új lánnyal is, de talán itt az ideje, hogy elengedjem az előbbi kezét. Ha folyton ott vagyok számára, mint mentőháló, akkor sosem tanul meg önállóan boldogulni. Most pedig ideje lesz egyedül felderítenie. Talán nem kellene kapásból ennyire szét válnunk, de így talán kevésbé vagyunk feltűnőek, aztán, ha mindenki megtudta amit akart, ahol akart, még mindig találkozhatunk valahol egyeztetni, és a begyűjtött információk alapján tervet készíteni.
Ha nem lenne komoly a helyzet, még meg is forgatnám a szemem arra, hogy a nő pontosan úgy reagált a le Autumn faggatózását, ahogy vártam. Talán olyanokra kéne hagyni a beszédet, aki diszkrétebb és nem ront rá egyből az emberre, és jelen esetben én vagyok itt az egyetlen ilyen, mert hogy a harmadik lány nem is beszél. Nekem aztán mindegy, de nem tudom, hogy akar így csapatban dolgozni. Remélem, hogy nem velem jön, mert elég para lenne a nyomokban úgy, hogy nem szól hozzá az emberhez, én pedig nem fogok körülötte ugrálni. Igen, az angyali védelemről elmondták, hogy legalább két ember kellene hozzá, de akkor inkább már maradok egyedül, minthogy erre a két lányra legyek utalva. - Köszönöm, már indulok is - biccentek a nő irányába, azzal ott is hagyom a másik két lányt, és indulok a jobb oldali bejárat felé, amit említett. Lettünk ugyan nem tudok, de kitalálok majd valami sztorit erre, amíg odaérek. Ha könnyen megtalálom a lépcsőt, akkor fel is sietek rajta az igazgatónő irodája felé. Igyekszem közben a környezetemre is figyelni, történik-e valami furcsa útközben. Bekopogok, és ha engedélyt kapok a belépésre, benyitok, és bemutatkozom ott is, - Jó napot kívánok, Ethel Smith vagyok, a Saarne intézetből érkeztem, mint ápolónő.
Tipikus, hogy egy jó darabig várok makacsul Gilly-re, hogy felbukkan-e, akad-e valami nyom, hogy miért nem jött utánunk és ahogy nehéz szívvel elsétálok onnan Lioneah-val körbejárni a területet és látótávolságon kívül kerülünk, azonnal megjelenik. Amikor elkezd beszélni a rég nem látott ismerőséről - avagy távoli rokonáról - a pilláim alól fellesek abba az irányba, hogy én is lássam a nőt. Nem ismerős sajnos, de ez nem csoda tekintve, hogy nem voltam kimondottan ismerkedős korábban. Most is inkább a helyzet hozza, az Auror akadémia, az Angyalok, a közös cél miatt sok barátra tettem szert. Azaz... itt az Angyalok között még inkább csak folyamatban van. - Mit tudsz róla? Lakhattak négy-öt generációval ezelőtt errefelé? Vagy azért ennyire nem ismerted? - kérdezem halkan sustorogva, éppen csak olyan hangosan, hogy a havas szél ne fújja el a hangomat. Kezd nagyon cidri lenni, így fázósan dörzsölöm a kezeimet össze. Lehet, hogy van rajtam egy dzseki - azaz most már szövetblézet a korhoz illően -, és fedve van mindenem, de egyáltalán nem elég vastag a ruha. - Tökéletes. - egyezek bele a fedősztorinkba, jelenleg nem akarom tovább cifrázni, mert ha belemegyek akkor biztosan kitalálom az egész előtörténetünket, hogy férjezettek vagyunk-e, hol a családi ház, vár-e otthon éhes száj és holnapig beszélhetünk róla feleslegesen, hiszen vélhetően nem fogunk belegabalyodni rögtönzésbe se. - Legyen Holmes. Úgy se tudják ki az. - szólalok meg végül, hogy azért ne mondjunk különböző neveket, még ha tényleg azt is megoldhatnánk annyival, hogy egyikőnk már házas - vagy mindketten. Szolidan bólintok az antimágikus varázsjeleket látva. Ezek szerint jó volt a felvetésük, tényleg varázsérzékeny gyerekek árvaháza ez. Olyan tekintetben könnyebb így, hogy nem fognak meglepődni, ha varázsolunk - persze ahol tudunk -, viszont így akárkik után is nyomozunk, valószínűleg ezerszer jobban tűntették el a nyomaikat, mintha a muglik után kutatnánk és nem tudnák, hogy mire figyeljenek a kimutató varázslatokkal szemben. Amikor Lioneah csellel akarja felkelteni a kislány figyelmét egy kicsit összeszalad a szemöldököm és el is mosolyodom az eltúlzott ablakhoz koppintásán, még ki is szalad egy kis nevetés. - Frappáns... - mondok csak ennyit, hogy aztán a mosolyomat megtartva a kislány felé pillantsak, hogy észrevette-e. - Lassan viszont tényleg körbe kéne kerülnünk és megtalálni a főbejáratot, mert már kezd elkékülni a szád és úgy hiszem ezzel együtt az enyém is. Csontig hatoló ez a hideg északi szél, a poggyászunk nélkül, amit a kocsis olyan szépen elkevert nemsokára jéggé fagyunk, húgom. - mondom félhangosan, vacogva dörzsölve a testemet, de főként azért, hogy a kislány nem csak, hogy felfigyeljen ránk, de még meg is sajnáljon. Tényleg kezdünk nagyon kihűlni, hiába az affinitás a légvarázslatok irányába, ha nem varázsolunk ténylegesen, márpedig eddig én azért nem tettem, mert attól tartottam, hogy nem varázsló helyszínre érkeztünk. Mondjuk most előveszem a pálcámat és megpróbálkozom egy hőtartó-melegítő bűbájjal, de főként azért, mert kíváncsi vagyok rá, hogy belépve az épületbe vajon a már megidézett bűbájok is lebomlanak, vagy azt "magunkkal lehet vinni", illetve kívülről be lehet-e varázsolni, vagy menet közben semmivé foszlik a varázs. Lehet, hogy teljesen felesleges információ, de ki tudja. Ha a kislány észrevesz minket akkor mosolyogva intek neki. - Ó, milyen illetlenek vagyunk! Megzavartunk? - kezdek csak ennyivel kedvesen, érdeklődve felé hajolva, nem akarom azonnal letámadni. Ahogy Lioneah is trükközve vonta fel a figyelmet ránk, úgy én is arra várok, hogy a kislány nyisson felénk és ne fordítva - legalább is ne tudja, hogy fordítva van a helyzet.
// Hőtartó-kiegyenlítő bűbáj (most copy Alistairtól nagymeséről, de sokszor használtunk már ilyesmit.) Varázserő: 36 pont BBT: 21 pont Kitalált varázslat - olyan hatást hoz létre, mintha az ember “megfelelően” öltözött volna a külső hőmérséklethez képest. Sikeresen elvégezve egy-két óráig tart ki. “Extrém” körülmények is csökkenthetik a hatékonyságát. + Asztronómia kiemelkedő, bár szerintem ez most se hasznos és soha nem is lesz. xD //
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön, arról mi odaát evidencia."
Megköszönöm Vladnak, hogy szánt rám időt és megmutatta a.. papírra vetett tapasztalatait. Ideje indulnom. Azt nem mondom, hogy soha többé nem fogok kételkedni, vagy megkérdőjelezni, de azt mondta, ami ideát van segíthet megérteni a sorsunkat.. Bár lehet hogy csak kamubölcseletnek szánta, hogy végre haladjak már, de lehet épp annyira fontos, mint azok a rajzok amik a falait fedték annak a szobának.. Meglátom a többieket. Lételemem a látvány és az esztétika, így azonnal szembe tűnik a színek hiánya. És bár nincs időm átöltöztetni magamat, még szerencse, hogy kicsit hagyományosabb tipusú ruhát viselek, nem valami furcsa divat darabot… És a hajam is gondosan össze fonva. Hiszen Vladnál sosem lehet tudni. Na ez most kapóra is jön! A kiengedett hosszú fürtök most nagyon nem passzolnának ide.. Bár határozottan így sem a kor szellemét tükrözöm. De voltaképp egyáltalán nincs időm felmérni a környezetemet és úgy nagyjából semmit, csak a kiáltásra leszek figyelmes és arra, hogy valaki zuhan felém a magasból. Áldom az eget, hogy az Ilvermory szurkolócsapatában alap művelet volt elkapni a feldobott társunkat. Úgyhogy megvetem a lábaimat és, bár ez most kicsit azért más, de igyekszem a bevált módot alkalmazni és elkapni a kissrácot. Ha mást nem legfeljebb tompítani minimum tudom az esését, bár ez nem garantálja, hogy tényleg szerencsésen is fog érkezni.. Ha tényleg sikerül elkapnom azért nagy kő esik le a szívemről. De látszatra magabiztos maradok. Nem nem szaladt tele a szoknyám hirtelen semmivel! - Lám lám, az újság nem írta, hogy ma kisangyalok fognak potyogni az égből! - persze mindezt tényleg csak akkor, ha sikerült elkapnom.
Igazság szerint csupán reménykedhetünk abban, hogy nem az én meggondolatlanságom miatt kerülünk bajba, amelyet leginkább a rajtam hirtelen úrrá lett pánik szokott okozni, de ezúttal tényleg igyekszem. Seraphine szavai valamilyen úton-módon pozitív energiával töltöttek fel, ez pedig igenis sokat jelent számomra. Ahogy az is, hogy ezúttal tényleg igyekszem megbízni Vladimirben... Elég volt a gyanakvásból, hiszen sehova se vezetett, csupán annyit értem el eddig vele, hogy folyamatosan attól rettegtem, mikor is bukok le tulajdonképpen. Egy csapat vagyunk, én is része lettem az egésznek és nehogy már pont velem gyengüljenek! Ideje elengednem a régi Autumnöt és rájönnöm, hogy annak, miszerint itt vagyok, célja van. Mint Vladimir is említette, kiválasztottak minket, erre pedig büszkének kellene lennem, nem igaz? Persze, a hugrás énem nem pont valami előnyös a sok griffendéles és mardekáros mellett, de ennyi jellemhiba belefér. Mi több, talán még hasznunkra is válhatna, ha idővel valódi egységgé kovácsolódunk. Hella és Seung-ah lefutják a kötelező köröket és bemutatkoznak a kitalált alteregóik nevén, én azonban - hozva a szokásos formámat - egyből a közepébe vágok, valamiféle ismeretlen ok révén, amely egyelőre még számomra is rejtve marad. Ki tudja, talán maga a helyszín késztet sietségre, hiszen én magam is árvának számítok valamilyen formában, eme tudat pedig valamiféle kellemetlen háttérérzést biztosít számomra, amely folyamatosan, szünet nélkül ott zsibong az elmémben. Én is élhettem volna itt. Én is lehettem volna az itt élő gyermekek egyike. Ha a nevelőszüleim nem vesznek magukhoz, ki tudja, milyen sors várt volna rám annak idején. - Igen, ők küldtek - mosolyodom el a lehető legbarátságosabban, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy leplezzem a nő előtt, miszerint fogalmam sincs arról, mi is az a Túlontúli... Nyilván érdemes lenne rákérdezni, mivel már maga a név is rejtélyes, de pöppet rohadt gyanús lenne, ha egyszer - állításom szerint - az ő emberük vagyok. Szervezet ez egyáltalán vagy pusztán egy konkrét személy? Egyelőre viszont nem kattogok ezen, hiszen az asszonyság láthatóan szívélyesen fogad, szóval ejtem is az ITTENIÁRVAVAGYOK-témát és ragadok benne ebben a földöntúli, sírontúli, túltolni-dologban. Követem tehát a kis helyiségbe, ahol végül hellyel kínál és az általa töltött italt is elfogadom, noha nem igazán áll szándékomban fogyasztani is belőle. A fene se tudja, mi történt az épület falai között valójában és hát gyanakszom, a fenébe is! - Meséljen, Mrs... Miss... - rágom át a helyes megszólítást, hiszen az asszony név szerint be se mutatkozott, miközben tekintetemmel végigpásztázom a kis irodácskát némi nyom után kutatva. Igazság szerint leginkább ez a bizonyos Túlontúli érdekelne, de voltaképp bármi mással is beérném, ami felfedhet számunkra valami hasznosat. - Jaj, de feledékeny vagyok, elnézést! - kapok észbe "hirtelen", majd a csészét az egyik kezembe fogva, a jobbomat kézfogásra nyújtom: - Amélia Kent - mutatkozom végül be, hátha a nő is elárulja a saját nevét. Szó, mi szó, időutazni nem pont hétköznapi jelenség, már ha ez az egyáltalán... A színek sokkal inkább utalnak emlékekre, semmint az időre. Az egyetlen dolog, amiben teljes mértékben biztos vagyok, az az, hogy a viktóriánus korba tértünk vissza, semmi más. Reménykedem abban, hogy legalább Hella követ majd és amint jut valamire a kislánnyal, utánam jön, ahogy Seung-ah se marad egyedül, hiszen ez elég buta döntés lenne bármelyikünk részéről is. Egyelőre viszont a háttérben munkálkodó valami van előnyben, hiszen hármunkat máris elszakított egymástól, ez pedig némi rémülettel tölt el legbelül. Elvégre, Vladimir eddigi gyakorlatain folyamatosan a csapatmunkán volt a hangsúly, ismeretlen hát számomra ez a terep, de igyekszem állni a sarat és legalább a testbeszédemmel nem elárulni, hogy lélekben baromira nyugtalan vagyok. Rezzenéstelen arccal ülök tehát továbbra is a helyemen, jobbomat bemutatkozásra nyújtva, miközben a bal kezemben tartott teáscsésze egy pillanatra se rezdül meg... Ez ám a teljesítmény!
Megvárom, amíg eléggé eltávolodunk a többiektől és azért figyelek én is a környezetemre, de őszintén örülök, hogy magunk vagyunk. Nehéz megbízni olyanokban, akiket egyáltalán nem ismer az ember. Pech, hogy épp Titával sikerült összefutnom pár hete a könyvtárban és valamelyest ismerkedni, miközben ő felszívódott, bár elvileg nem hullott el, mint Aspasia. Aztán persze, ami késik... Vagy ne fessünk a falra ördögöt? - Az már amúgy se menne. Nem tudhatjuk ki látott, de egy valaki biztosan. Láttam odafent az ablakban valakit, aki nagyon hasonlított valakire, akinek nem kellene itt lennie. - szusszanok egyet, amikor már az épület mellett elhaladtunk Serával. - Az pedig még furcsább, hogy idősebb volt sok évvel, mintha itt ragadt volna, ha csak nem egy rokona a múltból. - gondolkodom el, hiszen azért nem egyből arra kell asszociálni, hogy Jessamine itt ragadt valami előző küldetéssel. Lehet, hogy az ablakban látott nő valami üknagymama, aki kiköpött mása a szőke lánynak. Először legalább megpróbálok nem feltétlenül a legrosszabbra gondolni. Épp elég nehezítő tényező, hogy nem igazán bízik még a nővérem sem a többiek rátermettségében, pedig kettünk közül ő a pozitívabb jellem. - Jogos, ez egy más világ. Az apánk valami ismert, de még sem olyan ismert újság feje, amiről itt vidéken talán még nem hallottak és az árvaházakról ír tényfeltáró cikket, amihez adatokat gyűjtünk? - vetem fel, de épp csak időnként pillantok a testvéremre. A tekintetem inkább a környéket pásztázza, hogy aztán enyhén felszökkenjen a szemöldököm a jeleket látva, amik a mágiát hivatottak korlátozni. Miért van ilyesmire szükség egy mugli árvaházban? Kétlem, hogy mindet ilyen módon védenék le, vagy innen több ifjú varázsló és boszorkány került már ki? - Te is látod? Furcsa... nagyon furcsa. - szerencse, hogy én viszonylag ritkán varázsolok pálcával. Sokkal gyakoribb, hogy bájital kerül elő a táskámból, vagy a képességeimet használom. A pálcám eddig is inkább végszükség esetére volt nálam, de úgy fest, hogy most egyáltalán nem kell majd elővennem. Tudom, hogy varázslás nélkül is tudunk mindketten vigyázni magunkra, az más kérdés, hogy ezt az infot egyelőre nem tudjuk továbbítani a többieknek és nem tudom, hogy ők észrevették-e vajon. - Talán nem a legokosabb bemenni, ha hivatalos személyeknek adjuk ki magunkat, de ha felhívjuk magunkra a figyelmet és ő jön ki... - ötletelek, hiszen ha besurranunk, aztán rajta kapnak akkor biztosan rosszul indul a dolog, de ha a gyerek kijön az ajtóig, akkor már beszélgethetünk vele, a nélkül, hogy jogtalan birtokháborítást, vagy hasonlót követnénk el. Ezért hát szándékosan, óvatlanságnak álcázva koppantom meg a táskám szélével az ablakot, akár többször is, hogy a bent lévő kislány felfigyeljen ránk, de utána inkább hátra is húzódom. Sera ábrázata mégis csak barátságosabb lehet egy gyerek számára. Tehetünk úgy, mintha útbaigazítást kérnénk, mert véletlenül rosszul irányból közelítettük meg az épületet.
Az idős fekete asszony Autumn szavaira enyhén szólva is meghökken, más esetben talán elküldené az elmúlás nemi szervére a lányt, de tekintve, hogy az angyal igyekszik rájátszani, s van egyfajta ártatlan külseje, a nő némi homlokráncolás után kapcsol. – Áh, a Túlontúli küldte. Azért kissé óvatosabban ezekkel a kérdésekkel kedves, nem mindenki olyan rugalmas, mint én. Csak így egyedül? Hát jőjjön.. – Vonja meg a vállát, mert nem tudja eldönteni, hogy Hella vagy Rain is a kompániához tartoznak e. Már éppen indulna el visszafelé, amikor Rain viszont bemutatkozik, ezért a nő kissé megtorpan, elfogadja a nyújtott kezet. – Áh, már vártuk. Érkezett valami levél, de sajnos nem erősségünk a ciril betűk olvasása, ezért csak annyit tudtunk kivenni belőle, hogy sürgős, segítség. Gondolom azért küldték a lett Saarne intézetből, hogy besegítsen. Menjen csak nyugodtan, de ne a főbejáraton, hanem jobb oldalon vezet egy kőlépcső az igazgató asszonyhoz. – Itt el is búcsúzik, s bevezeti Autumnt a főbejáraton át, ami egy előtérbe vezet, innen nyílnak szobák. Egy kisebb dolgozószobába jutnak, ahol a nő már tölt is teát Autumn-nak, és hellyel kínálja, mielőtt belekezdene. Hella itt okosan nem használja a noteszes kommunikációt, de a kislány tökéletesen tud szájról olvasni, és a kézjeleket is érti. – Örvendek Miss Davis. Max vagyok. Te leszel az új gondozóm? – Látszik, hogy nagyon cserfes, de ellenben Hellával ő nem mozgatja a száját, sosem tanult meg beszélni, de a szájról olvasás és a jelelés teljesen jól megy neki. Korra úgy hat éves lehet, kis göndörke. Azért látszik rajta némi szorongás, de hát egy árvaházban ez nem is csoda. Hella itt eldöntheti, hogy utánasiet-e valamelyik angyalnak, hiszen a kermont nem véletlenül kapták, de talán még nem annyira zűrös a helyzet, hogy gond lenne, hogy eltávolodnak. Vagy Vlad túltervezte magát?
[sötétség, halál]
Lioneah és Seraphine viszont együtt maradnak, megkerülik a házat, hogy keressenek valami hátsó bejáratot, alagsort, stb, a hó közben egyre jobban szálingózik, s feltámad a szél is a hegyek irányából, egyre hidegebb van. Az épület hátsó részénél egyébként szépen festett üvegablak találhatóak, ugyanis a földszintről az alagsorba valami művészeti terem nyílik, lefelé vezető lépcsővel, festményekkel, zongorával, vélhetően igen bőkezű támogatói vannak az árvaháznak. Most egyetlen kislány van bent, elképzelhető, hogy a többiek most máshol vannak. A kislány éppen fest valamit, nekik háttal. Viszont amit mindkét angyal észrevesz, hogy az épület belső falazatát antimágikus varázsjelek teszik különlegessé. Mivel itt még senki nem jár varázslóiskolába, a spontán vad és káoszmágiát akarják ezzel lekorlátozni, hogy majd szervezett körülmények között tanulja meg mindenki a pálcahasználatot. Tehát ha belépnek, akkor nem tudnak varázsolni, kivéve persze Vlad adományai, vagy az esetleges képességeik.
[trükkök]
Gilly végül rászánja magát, hogy átlépjen a kapun, miután elbúcsúzott Vladtól. Kérdés, hogy mennyire tudja utólérni a többieket. Az árvaház látképe tárul a szemei elé, bár ő kissé hátrébb ér földet, tehát már csak a távolból látja a társait, akik vélhetően eddig beszélgettek a környezetükkel. A lány hirtelen kiáltás hall a magasból, ösztönösen odakapja a fejét. Egy fából épült házikó van az egyik fára ácsolva, létra is vezet fel, amiről egy kisfiú mászik éppen le, de megcsúszik a lába, és éppen zuhan Gilly irányába úgy jó pár méter magasból.
//Határidő: március 13, én írok március 14//
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2023-03-02, 12:24
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön, arról mi odaát evidencia."
Erőteljesen arra utaltak a többiek szerint a jelek, hogy az angyali létéhez lehet köze annak ami történt vele. De emlékeztetem magamat, hogy valójában az egész tényleg csak egy spekuláció volt, a “gonosz” felől kinevelt ellenpólusainkról is. Minden csak elméleti síkon lett boncolgatva. Valójában nem tudjuk mi történt, nem fejtettük meg így a távolból.. Elgondolkozom, mégis hogyan lehetne elfogadni, hogy minden ismert és ismeretlen dolog akár még meg is szűnhet, nem is olyan sokára? De ez határozottan egy olyan érzés, amit tényleg mindenkinek magában kell rendeznie.. A többieket vajon érdekli ez egyáltalán? Vagy ők ennyire biztosak lennének magukban, hogy ilyesmi úgysem következhet be?! Számomra mindkét eset igazából vagy féltékenységet vagy valami furcsa düh szerű érzést szül. Lecsúszok a bárszékről amikor int hogy kövessem és vele is tartok. Némán haladok a nyomában és egyre inkább a kíváncsiság uralkodik el bennem. A szobában körül nézve azért eléggé meglep amit látok. Egyetlen pillanatra nézek rá - Szabad? - befelé mutatok, mintegy jelezve, hogy ha hagyja belépnék és nyilván nem olyan alaposan de legalább egyszer körbe néznék. Egyenlőre fogalmam sincs mit keresek, de azért határozottan úgy gondolom, hiába csak skiccekről, esetleg indulatos vonalú rajzokról, vagy akár élő grafikákról van szó, mégiscsak egy szelet abból amik vele történtek. És talán nekünk is “mesélhet” valamit. Ő már találkozott, még ha csak közvetetten is azzal a bizonyos sötét angyallal.. De ezek után már azért egyértelmű, hogyan érezhet. Néma tisztelettel szemlélődök, de aztán csak nyelek egyet és figyelek még az utolsókra amit mond. Egyetlen néma pillanatot hagyok csak a mondandója után. És mondhatni, hogy egészen elkötelezetten fordulok szembe vele. - A kapu.
Bosszanthatna, hogy megint nem figyelnek rám igazán. De az az igazság, hogy nem egészen kilenc éves korom óta volt alkalmam megszokni, hogy láthatatlan, és képességeiben lenézett személy vagyok. Pedig csak nem fecsegek feleslegesen. Vagyis szóban soha 9 éves korom óta, de ez részlet kérdés. Ennyi idő alatt megtanultam alkalmazkodni, és mindenféle kommunikációs formát elsajátítani. Na és persze a nonverbális varázslást magas fokon. A hallgatásom nem jelenti, hogy kevesebbre vagyok képes, mint aki reggeltől estig hallatja a saját hangját. Mikor fogok ismét megszólalni? Megmondom. Azon a napon, amikor bosszút álltam a listám minden tagján. Az árulókon, akik feldobták a szüleimet az auroroknak, a korrupt aurorokon, akiknek ennyi nem volt elég, és még az akkor alig négy hónapos öcsémet is elvették tőlem, aztán pedig lemészárolták ok nélkül a vérfarkas családom. A nagyszüleimen, akiknek nem kellettem. Nem éppen rövid lista. A legtöbb eleme bizonytalan. Gyerek voltam, nem sokra emlékszem, ami kiinduló pont lehetne. Ez azonban nem fog megakadályozni a nyomozásban, és a bosszúban. Persze több mint 12 év némaság után nincsenek illúzióim. Nem lesz könnyű újra tanulni beszélni. Az egyetlen komoly gondot viszont az évszám jelenti, amit Autumn kiejt a száján. Erre azért ráncolom a homlokomat kissé. Úgy durván száz évvel korábban vagyunk, mint az egységes Amerikában, és Kanadában használt jelbeszédet az ASL-t kifejlesztették, és elterjesztették volna. Ellenben már 1541-ből vannak beszámolok, hogy a helyi őslakosok különböző jelbeszédeket használtak. Szóval egy-két jelet hátha a helyiek is ismernek majd. Még ha ennek a felvetésnek a kétessége jelenleg jobban is zavar, mint maga a farkasordító hideg. Azt öltözékkel lehet kompenzálni. Amikor belépünk az árvaházba, udvariasan mosolygok a fogadásunkra érkező nő felé. A kérdésre pedig csak biccentek egyet. Hagyom, hogy Autumn, és az új lány kössék le szóval a nőt. Bár talán annyira direkt nem lennék, mint az előbbi. De sebaj, majd finomítjuk még a kommunikációját. Azt sem tartom bajnak, hogy a testvérek lemaradtak. Nem kell egyszerre ide csődülni. Az is gyanús lehet. Én ellenben leguggolok a kislány elé, aki szintén kap egy barátságos mosolyt. Majd jól láthatóan némán artikulálva kezdek, hozzá "beszélni", hogy a számról, és a mimikámról jól olvashasson. Ugyanakkor kézjelekkel is mutatom számára ugyanazt. - Az én nevem Miss Davis. Azért jöttem, hogy segítsek neked. Elárulod nekem a neved? Egy ilyen gyönyörű kislánynak, biztosan gyönyörű neve van. - a háromszáz ével ezelőtti óangol nem igazán megy, főleg a kanadai táj verzió, de remélhetőleg ez nem fog nagy gondot okozni. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a kislánnyal ugyanaz a helyzet, mint velem. Legalábbis abban a tekintetben, hogy sokkal többet lát, és ért meg a világból, mint azt bárki feltételezné róla első látásra. Sokan pedig nem tudják, és nem is akarnak rájönni, hogyan kérdezzék erről. Egyszerűbb lenézni szegény fogyatékos kis árvát. Nem kellene...
