2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.]Érzem én, hogy gond van, de egyelőre még nem tudom, hogy milyen szintű, az viszont tökéletesen látszik, hogy Poppy mennyire ideges. Eleresztem, amikor eltol, majd lassan csücsülök le mellé és úgy pislogok rá, türelmesen várva meg, amíg egy picit összeszedi magát. - Csak nyugi Poppy, itt vagyok és megpróbálok segíteni. – bár fogalmam sincs, hogy menni fog-e, mindenesetre a lány beszélni kezd, elmondva mindazt, ami bántja, én pedig teljesen ledöbbenek, de minden tőlem telhetőt megteszek a megnyugtatása érdekében és próbálok jó tanácsokat adni, hogy beszéljen vele, hiszen Oliver egy jóbarátja, nem véletlenül van vele, segíteni akar neki, de akkor hogy lehet ilyen vele a srác? Nem értem… - Ez furcsa. De miért tenne ilyet? Miért tartaná jó ötletnek az esküvőt, amikor még fiatalok vagytok és… nos tudod, nem a lányokhoz vonzódik? – teszem fel a nagy kérdéseket, mivel így tényleg nem értem ezt. Kell lennie itt más oknak is, ez mégse teljesen szórakozás, hiszen ha megtörténik egy esküvő… onnantól fogva… áh mindegy is, az sose történne meg, Poppy azért ilyesmibe nem menne bele, nem tenné tönkre a saját életét azonnal és Oliver se, ez így nem lehet valóságos, ez így… nekem túl értelmetlen, túl sok kérdést vet fel, melyekre nem találok válaszokat. - Te… tessék? – akadok fenn a továbbiakon. – Oliver megfenyegetett Téged? Ilyesmiket mondott? Mégis mire fel és miből gondolja, hogy tényleg minden úgy alakulna, ahogy azt ő elképzelte? – nézek elkerekedett szemekkel a lányra, de az biztos, hogy én nem hagynám, hogy így fenyegetőzzenek, hogy így megvezessenek, irányítsanak. Vagy… talán mégis hagynám? Igen, van egy személy, akinek bármit megtennék, de nem, ez most mégis más, hiszen Poppy nem szerelmes Oliverbe. - Szerintem erősebbnek kell lenned, még keményebbnek Poppy! Mondd meg neki, hogy csak ő járna rosszul, ha kiderülne az igazság, hogy nem tudna tönkretenni vele vagy hogy nem akarhatja, hogy itt érjen véget a barátságotok. Ne hagyd, hogy megzsaroljon, inkább tényleg… tényleg lépj ki ebből a kapcsolatból! – vállalja be, lesz, ami lesz alapon, de így nem maradhat benne, nem hagyhatja, hogy így kihasználja az a fiú, akit eddig oly jó barátjának tartott. Tényleg, mi történhetett vele? - Nem lesz baj, ha pedig mégis lesznek negatív pletykák, akkor az emberek hamar elfelejtik majd, és neked sok barátod van, én is itt vagyok neked és segítünk, bármiben is kell majd! – nyúlok keze után, amit finoman megszorítok, úgy figyelem arcát, szemeit, amelyekből lassan megindulnak a könnyek. Tudom, hogy mit kell most tennem, ha sírok, nekem is jól esik egy ölelő test, akihez hozzábújhatok, egy váll, amin sírhatok, így felkelek, majd a lány elé lépek és finoman átölelem őt, jobbommal pedig néhányszor végigsimítok hátán is. - Hé nyugi, nincs semmi baj, túl leszel rajta! – próbálom szavaimmal is nyugtatgatni és csak akkor eresztem el és ülök vissza mellé, amikor már érzékelem, hogy némileg megnyugodott. - Dehogy haragszom, tudod jól, hogy ha kellek, itt vagyok! – ez nem változott semmit sem. Adtam már pár ötletet, hogy mit kéne tennie, de ha tényleg nem fog hatni Oliverre a sokadszori beszélgetés se, akkor… akkor lépnie kell. - Most vagy fiatal, ne hagyd, hogy teljesen kihasználjon, mert ahogy te is mondod, jár neked a boldogság! Talán ha nyitnál más srácok felé, engednéd, hogy a közeledbe kerüljenek és ezt Oli is észrevenné, akkor talán változhatna mindez. Akkor talán némileg észhez térne. – tudom, hogy nem mindig jó taktika a féltékenységre építeni, de Poppy gyönyörű lány és tudom, hogy nem egy srácnak tetszik a suliban. Miért ne nyithatna hát mások felé is? Megteheti ő bármikor, talán segítene itt egy harmadik személy, egy másik fiú, ez elég jó indok lenne a lánynak is, hogy tényleg lépjen. Persze mindehhez idő kell, nem jön elő a szőke herceg csak úgy egy bokor mögül, de ehhez a Griffendéles lánynak is nyitottabbnak kell lennie, hagynia másoknak is, hogy kezdeményezzenek nála és ha olyan van, viszonozni… Végtére is, ez nem megcsalás, hiszen Olival nem szerelmesek egymásba, az nem egy normális kapcsolat, csak valami látszat dolog, így őszinte megbántás nem történne.
//A másik fél inaktivítása miatt a játékot lezártnak tekintem!//
Poppy Wildheart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Poppy 2014-11-30, 20:56
- Esküszöm próbálok nem idegbeteg lenni, de egyszerűen nem megy! Totálisan kész vagyok, szét vagyok esve, felrobbanok! - mondja a lány, majd az ölelésből hamar szabadul. Lágyan tolja arrébb Astridot, majd mikor útjaik elválltak a padhoz sétál és szinte már felpattan annak tetejére, hogy kettejük fontos eszmecseréjét onnan folytassa. - Nem tudom vele megbeszélni, hát ez a probléma! Úgy viselkedik mint egy ... egy nem is tudom micsoda. Egy olyan alak, akinek konkrétan az arcába lépnék. Oké, nem szabad ilyet mondani, és kedvelem Olit, de gyűlölöm ezt a helyzetet. Ráadásul nem leállította az anyját, hanem még adta is alá a lovat, én pedig begőzöltem! - fakad ki Poppy, és immár kétségbeesetten mered a szemben ülő lányra. Igazából érzi ő is, hogy Olivert már réges-régen faképnél kellett volna hagynia, vagy legalább is választás elé állítania, azonban mostanában a dolgok valahogy kezdenek kicsúszni a kezei közül. Olivernek ugyanis van valakije, aki ráadásul annyira nincs is rá jó hatással. Hogy ebben mennyire biztos? Nos, nem kifejezetten, bár tény, hogy a kettejük között általában lezajló találkozások mostanában igencsak lerövidültek, és a fiúnak állandóan rohannia kell. Ha ezt nem egy másik fiú miatt teszi, akkor viszont valamibe nyakig belemászott. - Szeretnék keményebb lenni vele, de egyszerűen nem tudom megfogni, érted? Mintha leperegne róla minden, mintha én már nem is lennék a barátja, mintha nem is érdekelné, hogy tőlem függ. A múltkor már azt is a fejemhez vágta, hogy őt nem érdekli, hogy ha esetleg kihátrálok, úgysem tehetem majd meg, mert neki a neve miatt hinni fog mindenki. És vagy kénytelen leszek tovább játszani, vagy kénytelen leszek. Mert ha nem teszem, akkor tesz arról, hogy az embereknek ne legyen rólam túl jó véleménye. Most mondd meg! Mi van Oliverrel? Mit csináljak vele? - kérdezi könnyekkel küszködve, és hiába próbálkozik elnyelni a sós cseppeket, egyszerűen képtelen arra, hogy egy-kettőt ne engedjen az útjára. Halkan szipog, és magában már átkozódik is gyengeségéért. Soha nem sír mások előtt, most mégis átadta magát az érzéseknek, melyeket már egy ideje hordoz nehéz teherként a lelkében. És hogy pont Astrid előtt? Végül is annyira nem bánja, viszont az biztos, hogy holnap bocsánatot fog kérni tőle amiért a nyávogását kellett hallgatnia. - Ahh ne haragudj, csak totálisan csalódott vagyok! Hiszen olyan jóban voltunk eddig, és hát azért is segítettem neki, mert a barátom. És mostanában mintha egy másik ember lenne, akire nem ismerek rá! Mit csináljak vele? Mit tegyek vele? Nekem is kijár hogy boldog legyek és ne idegbeteg!
[You must be registered and logged in to see this image.]Okom nincs rá, hogy eltoljam a lányt, szívesen ölelem és hagyom, hogy bújjon és most, ezekből az apró jelekből már tudom, hogy valami baj van. Mi történhetett? Mi lehet a baj? Finoman simítok végig egyszer, majd még egyszer Poppy hátán, majd amikor úgy érzi, hogy egyelőre elég volt az ölelésből, akkor eresztem csak el, ideje hát a padhoz mennünk. Ez az egész után nem várhatja el tőlem, hogy én meséljek, hogy az alap témákkal kezdjünk, mint két jóbarát, akik oly ritkán találkoznak, én a lényegre vagyok kíváncsi, így végül határozottan biccentek, amikor az in medias res kezdés kerül szóba. - Helyes! – kezemet oda nyújtom felé, hagyom tehát, hogy megfogja, majd amikor Olivert ejti ki a száján, máris tudom, hogy mi lehet a probléma. Elvileg aranyos az a srác és helyes is, de… az én barátnőm nem szerelmes belé. És hogy már az esküvőt? - Úr isten, ez komoly? – kerekednek el szemeim, miközben számat is kissé kinyitom, mert hát… ez iszonyatosan meglepő. Poppy még csak 16 éves, hova ez a nagy rohanás? Áh nem, még nem lehet esküvő. - Nyugi, fiatal vagy még ehhez, nem várhatják el tőled, hogy ezt megtedd, szóval… amíg csak tervezési fázisban van, próbálj meg ne ráparázni. – jobb tanácsot még egyelőre nem tudok adni, hagyom, hogy folytassa, majd végül finoman bólogatok arra, hogy igen, tudom mi a helyzet vele. - Éppen ezért nem kell szerintem rögtön aggódnod, hiszen ő se szeretné ezt, ahogy te se. Csak… valahogy beszéljétek meg ezt Oliverrel, hogy leállíthassa a szüleit. Mondja azt, hogy ő még nem áll erre készen vagy nem biztos benne, hogy Téged akar majd a gyerekei anyjaként. – pfú… gyerekek. De rohadt messze van, de mégis, ha egy fiú elvesz egy lányt, akkor szerintem azt azért teszi, mert vele képzeli el a közös jövőt, a közös gyerekeket, mindent. Ez így van rendjén, nem? De a történet itt még nem ér véget, nemsokára már azt is megtudom, hogy Oliver élvezi a helyzetet, hogy szívesen szívatja a barátnőmet ez miatt, így húzom el némileg a számat. - A fiúk néha éretlenül viselkednek, de… szerintem mindenképpen meg kéne próbálnod beszélni vele erről. – mondjuk én azt se tartom teljesen normálisnak, amit Poppy csinál, hogy csak azért van vele, hogy segítsen neki, hogy álcája legyen. Ez így… ez így nem normális. Nehogy már ő szenvedjen ez az egész miatt. - Mondd neki, hogy ő se akarhatja, hogy szakíts vele, szóval tegyen valamit. Tudom, hogy nem szép dolog, de talán ha választás elé állítod, ha picit megzsarolod. – ajkamba harapok. Én se lennék ilyesmire nagyon képes, bár… talán mégis, ha a szükség úgy hozza. Nem akarom, hogy kikészítse a barátnőmet, ezt nem fogom hagyni, de mégse beszélhetek én vele. Vagy kéne? Miért ilyen nehéz ez az egész helyzet? - Az a baj, hogy nem vagyok valami tapasztalt a fiúk terén, még egy normális barátom se volt eddig… így nem tudom, hogy pontosan milyen ez. – persze, csókolóztam már és volt, akikkel pár hónapig jártam, de a csóknál több nem történt és szerelem se alakult ki. A mostani „kapcsolatom”, amit annak se lehetne nevezni pedig teljesen más, mint Poppy-é. No nem irigykedem, én… nekem jó ez most így, ahogy van, én döntöttem, választottam. - Szóval szerintem keményíts be picit nála. Hogyha azt akarja, hogy a szülei és a barátai még ne tudják meg az igazat, akkor vegyen vissza a családjával együtt. Ő se örülne neki, ha minden kitudódna. – jó tanács ez tőlem? Vagy rémes? Én egyikőjüknek se akarok rosszat, hiszen jó barátok, nem véletlenül segít neki Poppy ilyen önzetlenül, de akkor ne kínozza már ezért még a srác is, ő is átérezhetné a Griffendéles helyzetét.
Poppy Wildheart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Poppy 2014-10-30, 23:09
Elveszik az ölelésben, és mint egy félős gyermek anyja karjaiban, úgy nyugszik meg ő is Astrid kezei között. Fejét annak vállára hajtja, és a lány hagyja, hogy orra teljesen telemenjen samponjának kellemes illatával. Nincsen, és sosem volt legjobb barátnője, hiszen az összes embert, aki a barátai közé tartozik, pontosan ugyanúgy szeret. Astrid sem kivétel ez alól, így hát a külön töltött idő pontosan elegendő volt ahhoz, hogy már érezze a társaság hiányát. Most pedig elég nagy szüksége volt valakire, akivel megbeszélheti a problémáit, amiket nem nagyon tud magában tartani – lassan semennyire. Mikor végre a padon helyet foglal, kissé megnyugszik, kezét pedig jólesően kulcsolja össze. Hideg a levegő, teste pedig annyira könnyen lehűl, hogy nem érti, telente, hogy nem szokott jégkockává fagyni. Mondjuk igaz, leginkább ki sem dugja az orrát a levegőre, csak akkor, mikor muszáj. Ez a muszáj pedig mindig akkor jön el, mikor leesik az első hó. Ilyenkor éjszaka mindig sétál egy nagyot a kivilágított utcákon, hiszen talán az egyik legszebb látványnak a sárgás fényben csendben hulló havat találja. Ezt a kései sétáját pedig még karácsonykor szokta megismételni, mikor is előszeretettel kukucskál be a házak ablakain, és gyönyörködik a feldíszített karácsonyfákban. - Oké, vágjunk akkor bele a közepébe! – mondta barátnőjének, majd egy határozott mozdulattal nyúlt annak keze után és szorította is meg azt. - Elegem van Oliver családjából! Kiborítanak, és már az esküvőnket tervezik! – sikkantott a lány, és ezzel együtt barátnője kezét is elengedte és vadul mutogatott miközben egyre jobban beleélte magát a mondandójába. Ha egy távolról szemlélődő látta volna kommunikációját, esetleg azt is hihette volna, hogy el akar repülni. Mindenesetre Poppy egyáltalán nem vágyott erre. Szívesebben maradt volna a földön, mindkét lábával, és úgy, ahogy ő akarja. - De most érted! Tudod, hogy mi a helyzet Oliverrel! – fogta vissza magát, és suttogta el ezt az egy mondatot a lánynak, hiszen sem az iskolában, sem a baráti társaságban nem volt mindenki tisztában a fiú ízlésével kapcsolatban. - Ő baromi jól szórakozik, azonban kezd a számomra egyre terhesebbé válni ez az egész. A minap is volt egy találka, amire konkrétan elindultam, de inkább elmentem kocsmázni, mint hogy ott kössek ki. A múltkor már gyereknevekről faggatott, és azzal traktált, hogy reméli az én hajszínemet fogja a gyerek örökölni! – borult ki teljesen a lány és a hatalmas indulatban elkapta Astrid vállát és egy pillanatig mély levegőt vett. - Már mondtam neki, hogy ez így nem lesz jó, és ő csak röhögött, hogy ne foglalkozzak ezzel. De nem tudok ezzel nem foglalkozni, hiszen végül is én fogom elárulni Őt és a családját, akik meg kedvelnek, és ez ugye elég hízelgő! – sóhajtott fel hangosan és esdeklőn nézett barátnője szemébe. - Mondd meg mit csináljak…. ?
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tagadom, némileg aggódtam Poppy miatt, mert mostanság olyan zárkózott lett, nem igazán mászkált ki és sajnos még nem tudom az okát. Túl sok minden lefoglal engem is manapság, de a lényeg az, hogy ma találkozunk, ezt már a reggelinél megbeszéltük, szóval ideje megindulnom az udvar felé. Mivel én is fázós vagyok, akár csak barátosném, tehát nem igazán bírom a hideget, így nem vagyok rest máris magamra húzni egy kék színű sálat, a Hollóhát jelképével, mely tökéletesen passzol hófehér, derékig érő kabátkámhoz, lábaimon pedig világoskék színű farmernadrág és fehér sportcipő található. A pulóveremből most a kabátnak hála semmi se látszik, de talán nem is fontos, hogy pontosan mit viselek, a lényeg az, hogy oda érjek ahhoz a bizonyos padhoz, ahol talán már vár rám a Griffendéles lány. Hajam egyébként kibontva, néhány vidám színnel megfűszerezve omlik végig vállaimon és hátamon, szemeim körül pedig kevéske fekete smink találhat csak, tehát éppen hogy kihúztam őket, így emelve ki még jobban barna íriszeimet. Még néhány méter, majd a bejárathoz érve tolom ki a nehéz ajtót, ez után pedig azonnal, célirányosan folytatom az utamat és ahogy azt sejtettem, ki is szúrom a lányt. Azonnal mosolyt csal az arcomra, hogy láthatom, és amikor közeledni kezd felém, olyan aranyosan, hát én is gyorsítok, majd kezeimet ösztönösen kitárom és úgy fogadom az ölelését, viszonozva is a kedves gesztust. - Szia! – köszöntöm, majd ha elereszt, akkor csak szemeibe nézve csóválom meg kissé a fejem. – Nem az én hibám, hogy úgy eltűntél. Mi történt? – szemöldököm feljebb szalad, igen, magyarázatot várok, hogy merrefelé lófrált mostanság. Remélem, hogy nem engem került, nem tudok róla, hogy bármit is tettem volna ellene, így őszintén aggódok, hiszen fontos számomra a lány. Bár sok barátom van, de mindegyiküket szeretem és senkit se akarok elveszíteni. - Nem-nem, először te fogsz mesélni én nekem, majd utána jövök én! – és már le is dobom magam a padra, egyik lábamat átvetem a másikon és felső testemmel Poppy felé fordulok, így várva a nagy helyzetjelentést. Velem elég sok minden történt, de nem érzem úgy, hogy készen állnék arra, hogy megosszam ezt vele is, ezt talán elég, ha csak Quinn tudja, ő is totálisan hülyének nézett ez miatt és szépen le is lettem szólva. Nem akarom ezt újból… na meg, Piton is megkért, hogy ne hangoztassam, így jobb, ha a titok titok marad. Várakozóan nézek tehát most a lányra, hiszen az előbb azt mondta, hogy sok mindenről kell beszélnünk, akkor hát ideje elkezdeni.
Poppy Wildheart
Reveal your secrets
Tárgy: Astrid & Poppy 2014-10-28, 23:19
Már egy ideje nem élt túlzottan nagy szociális életet, így teljesen evidens volt, hogy két hét teljes bezártság után örjöngve fog Astridhoz rohanni, mint a hozzá legközelebb álló lányhoz, hogy beszéljenek. Alapjáraton társasági lény, és ilyenkor, mikor mindenki a kastélyban lézeng, és mindenki mindennel el van foglalva, és neki is van egy szabad perce, igyekszik kihasználni az adódó lehetőségeket. Most pedig a lehetőség végre megadatott. Szinte már hatalmas lendülettel érkezett meg a kastély mellett ácsorgó padhoz. Hiszen kettejük számára ez már amolyan bejáratott hely, melyet nem igazán foglalt el soha senki rajtuk kívül. Most is üres a környék, mely talán a hűlő időjárásnak is betudható. Mondjuk Poppy sincs oda különösképpen ezért a hűvösért, hiszen túl fázós ahhoz, hogy ezt értékelje, és igazából ő a nyár lánya. Imádja a napsütést, a napfényt, a meleget, a szoknyákat, és azt, hogy arcán azonnal megjelennek a szeplői, ha egy kis fényt kapnak. Haját a nap mindig egy-két árnyalattal világosabbra szívja, és ez az, melyet abszolút hiányol a téli hónapokban. Most például már kifejezetten fázik, és kabátkája, na meg vastag sálja és kesztyűje miatt az átlagnál többen bámulják meg. Várakozás közben kissé idegesen járkált fel és alá a pad előtt, majd mikor végre Astrid felbukkan szinte már szökellve reppent felé. - Istenem, végre! Már teljesen kész voltam, hogy nem volt kihez szólnom napok óta! - borult a lány nyakába, majd mit sem törődve az esetleges tiltakozással, kissé még ugrált is annak karjai között ezzel is kimutatva lelkesedését. - Annyi mindenről kell beszélnünk! De először mondd, mizujs? - tette fel rögtön a kérdést, és érdeklődve várta barátnője válaszát.
