Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb

ϟ Griff & Jake
  Today at 20:29
Jacob Troops

ϟ Lance & Jade
  Today at 18:20
Lance Merrick







ϟ Graves & Cody
  Yesterday at 23:24
Graves Matlock
A hónap posztolói
Cody Armstrong
 
Megan Smith
 
Calista Merrick
 
Luna Lovegood
 
Graves Matlock
 
Hermione Granger
 
Nox Djarum
 
Charlie Weasley
 
Shanna Griffin
 
Hayley Thornheart
 
Statisztika

Összesen 557 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Perselus Tobias Piton

Jelenleg összesen 32466 hozzászólás olvasható. in 3058 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Abigail & Marietta I.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2015-02-07, 12:07


whatever happens, happens

to Abigail
- Oké, felőlem lehet később is - rántom meg a vállam. Nekem aztán édes mindegy, hogy előbb vagy később fogunk sütögetni... - Csak a bál előtt lehet, hogy nem annyira szeretne senki sem mézeskalácsot tömni magába, nehogy aztán szűk legyen neki a tökéletesnek hitt ruhája - kuncogom el magam, ahogy belegondolok egy ilyen szituációba. Igaz az én ruhám még nincs meg, de azért el tudom képzelni a helyzetet, hogy próbálkozhatnék bármennyire, a cipzár akkor sem menne fel és cseszhetném az egészet. - Mondjuk van egy jó bűbáj ilyen esetekre, hogy a ruha tökéletesen passzoljon rád, de ezt ugye nem ismeri mindenki... Neked megtaníthatom valamikor, ha szeretnéd - ajánlom fel a segítségemet Abinek, mert azért ki tudja, lehet egyszer szüksége lesz erre a bűbájra, mert mondjuk csak eggyel kisebb vagy eggyel nagyobb ruhát talál abból, ami tetszik neki. Ha meg mégsem lesz rá szüksége, akkor is legalább eggyel több varázslatot tud és talán az egyik ismerősének meg pont szüksége lesz rá, hogy így segítsen neki.
- Hihi... Valami ilyen reakcióra számítottam -
nevetek, ahogy meglátom, hogy szinte egyből itt olvad el az édesség gondolatától. - Ne felejtsd majd el a hóember meg a mikulás alakú gumicukrokat - teszem még hozzá két nevetés között. De most komolya, milyen cuki, hogy ennyire imádja ezeket az édes nyalánkságokat. Meg majd amíg azokat válogatja, addig se jut eszébe apu a betegségével. Már ez is haladás lesz.
A formákra tett megjegyzésemre Abinek is van egy ötlete. Igen, szerintem is van, de lehet, hogy mi nem találnánk meg őket, szóval majd előre szólok a manóknak, hogy tegyék őket látható helyre. - Aha, maximum, ha nagyon szörnyen össze akar dőlni, akkor rásegítünk egy kicsit - suhintok a levegőbe, mintha épp varázsolnék. Úgyis tudom, hogy Abi is erre készül, mert tényleg sose állt meg eddig a házikónk anya nélkül, de ő meg nem hagyta, hogy varázsoljunk közben. Viszont, most nem lesz itt, szóval úgy csinálhatjuk az egészet, ahogy akarjuk. Húúú, már előre látom, hogy jó móka lesz...
Elmosolyodom megjegyzésén. Igen, mindenbe belement, amit kitaláltam, mert valószínűleg sejti, hogy már egy ideje terveztem ezt a kis programot kettőnknek, mármint a mézeskalácssütést. - Oh... Hát... Nincs mit. Én is szeretlek - ölelem át én is a húgomat, bár cseppet sem annyira erősen, mint ő engem. Azért ez nem túlzás? Oké, vettem szeret, csak ne fojtson meg, "plíz"... Ahogy elenged akaratlanul is felszakad belőlem egy kisebb sóhajtás. Majdnem még a szuszt is kinyomta belőlem... - Persze, visszakísérlek valameddig - ajánlom fel neki, majd feltápászkodok és együtt lépünk le a Csillagvizsgáló toronyból.

♒ én is köszönöm veryhappy joooeg i looooooove uuuuu soooo muuuuch  biglove  szeretlek  ♒ I'll be there for you ♒ 417 ♒ ©

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2015-02-04, 10:16


Marie
& Abigail

Sütögetéses elterelés


Ez a sütögetés, tényleg a legjobbkor pottyant az eszébe. A kérdésáradat elemeit pedig sorjában terítékre is veszi.
- És ha egy kicsivel később? Valamivel a bál előtt? Addig tuti eltart mire találsz magadnak egy megfelelő ruhát, nemde? - mosolygok rá. - Mondjuk előtte héten hétvégén? Najó, akár ennél is maradhatunk.
- Jóóóó... - harapom össze az ajkaimat, hogy megfékezzem a nyáltengert. Az édességek: cukorka, csoki, karamell, miegymás. A phene! Máris összefutott a nyál a számban. Valamiért ezt akartam hallani, a sima hozzávalók unalmasak, meg hát rólam van szó... Az én kezembe tojást adni? Ilyenkor mindig rájövök, hogy nem is olyan rossz dolog az, hogy a szilárd talajon ennyire ügyetlen vagyok, így nem bízzák rám a fontosabb részét... márha nem a "nyalánkságok" címszóval jegyzett rész az. Habár az alap dolgok fontosak, dehát ki szállna velem vitába, abban a kérdésben, hogy melyiket vesz szívesebben. Na? Senki. Tehát 1:0 az édességek javára. Azt hiszem elrángatom Charlene-t is, ha rajtam múlik akkor úgyis annyit cipekedünk, mint a nyavalya. Igen, egy édességfalóval van dolga mindenkinek, azt hiszem a Zacharias-féle edzések alkalmával egyszerű is lesz ledolgozni mindezt. Nem nagy kunszt, ha valaki hajt minket, mint az igás lovakat.
- Szerintem azt kérhetünk a manóktól is. Charlene szokta is fűzögetni őket - mosolyodom el. - Házikót? Mint otthon? Anya nélkül? Rendbeen - lendül cinkos vigyorra a szám hiretelen. Régen mindig összedőlt, ha anyu nem volt a közelben. De tényleg. Minden egyes alkalommal. Lehet, ha most nincs itt, akkor ezegyszer sikerülni fog... vagyis bízom abban, hogy most egy picikét legalább használjuk a pálcáinkat, mert otthon ez volt a tiltás aranyszabálya: "Csak semmi pálca." Háhá! De itt nem lát senki, Marie pedig egyébként is elvárja tőlem, hogy jó legyek, legalább megcsillogtathatom a bűbájtan tudásomat is.
- Marie, én azt hiszem mindenbe belementem - mosolygok rá. Elvégre már az egészet megszervezte. Aztán végül jó szorosan megszorongatom nővérkémet. - Köszönöm... és bocsánat. Szeretlek - suttugom a vállába, és ölelem magamhoz még az előzőnél is jobban. - Azt hiszem ideje lesz visszamenni, nem? - tolom el magamtól, miután kipréseltem belőle a szuszt is.
words: 337
note: Na ideért... És ezt zárónak szánnám, ha nem haragszol meg érte. Köszönöm a játékot! Nagyon szejetlek, és nagyon jó volt, még ha elsőre nem is ment a depizés.  szivecske biglove szeretlek veryhappy húdesok smiley. De nem érdekes... Elfér... Very Happy
music: -
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2015-01-10, 16:19


whatever happens, happens

to Abigail
A kisujjeskü végre mosolyt csal az arcára. Talán jobb ötletem nem is lehetett volna arra, hogy megnyugtassam, hiszen valljuk be, egy gyerekkori béna szokás újbóli előhúzása nosztalgikus, mosolyogtató és őszinte. Mert a gyerekek őszinték, és ez a kis fogadalom is mindig az volt kettőnk között. Ez volt az, amit sosem szegtünk meg, szóval remélem, hogy Abi érzékeli, ezzel biztosítottam most afelől, hogy mennyire szeretem, és én is figyelek, nehogy apa nélkülünk távozzon el. Tudom, hogy azt egyikőnk sem tudná elviselni, de húgomat talán teljesen felemésztené belülről a bűntudat parazitája.
Kicsit parázok, hogy Abi mégis mit reagál, ha elmondom, körülbelül mi várható aputól a betegsége miatt, viszont kellemes csalódásként ér, hogy képes nyugodtan végighallgatni sírás nélkül. Talán mondhatom, hogy kezd felnőni és ezért büszke vagyok rá. Mondjuk, az én helyemben most mindenki az lenne, nem igaz? Megsimogatom a kezét amolyan nyugtásként, mert biztos vagyok benne, hogy a hallottak némileg felzaklathatták. Én is kiborultam, mikor ezeket olvastam a papíron és utálom, hogy semmi megoldást nem találtak még. Miért nem tud senki segíteni? Nem az az orvosok dolga, hogy meggyógyítsák a betegeket? Akkor apu miért nem egészséges még? Utálom az orvosokat, a gyógyszerészeket, a sebészeket, a műtősöket, meg a többit, mert nem tudnak neki segíteni... Találjanak ki valamit, akármit, akár kísérleti fázist is, hátha az lesz a megoldás...
Éreztem az előbb is, hogy jobb lenne terelni picit a témát. Mézeskalács, advent, karácsony, sütögetés, együtt, nincs depi... Tudtam, hogy Abinek tetszeni fog az ötlet.
- Arra gondoltam, hogy egyik hétvégén csinálhatnánk, itt a suliban. Mondjuk mit szólnál advent első vasárnapja előtti szombathoz? -
kérdezem, majd tovább gondolkodom, hogy mégis mikre lesz szükségünk.
- Majd írok anyunak meg a nagyinak, hogy küldjék el a receptet, aztán beszerzem a hozzávalókat, te pedig megvehetnéd a dekorációt. Tudod a cukorkákat meg a csokikat. Azt úgyis jobban élveznéd, mint a többi cucc vásárlását -
kacsintok rá egy kisebb mosollyal az arcomon. Ez is legalább leköti majd a figyelmét. Tehát időpont, helyszín, recept, hozzávalók, dekoráció... Mi kell még? Formák...
- Meg formákat kéne még szereznünk, bár lehet, hogy azok vannak is a konyhán... És mit szólnál, ha sütnénk egy házikót is? Most megpróbálhatnánk, hogy anya nélkül is össze tudjuk-e hozni -
arcomra akaratlanul is odakerül egy vigyor, ahogy eszembe jutnak az eddigi házikóépítések. Mindig összedőlt, mikor ketten csináltuk. Aztán jött anya és elmondta, mik a hibák. Most észben fogom tartani őket. Nem a habbal ragasztjuk, hanem égetett cukorral. Az egyik ragaszt, a másik fog. Várd meg, míg megszárad! Ne türelmetlenkedj! Nem fogom ezeket elfelejteni és akkor nem csesszük el, úgy bizony, most jók leszünk!

♒ csak ideért Very HappyI'll be there for you ♒ 421 ♒ ©

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2014-12-28, 22:15




Marie & Abigail



Ez szokott történni, ha valaha elsírnám magam. Ráborulok Marie-re, és csak bőgök, úgy simán. Ő meg próbál megnyugtatni, ahogy csak egy nővértől kitelik: nemcsakhogy ölelget, nyugtató szavakat mormol, de még a fejem is kap a szeretetéből. Én pedig képes voltam megvágni egy ostoba mondattal. Miközben azt sem tudom a hüppögésemtől, és az annak reményében csukva tartott szememtől, hogy ne jöjjön rajta több könny, hogy ő most mégis mit is csinál, és hasonlóképpen érez-e. Eddig a pontig ő volt a kőszikla Marie, akit semmi, ismétlem: semmi nem ingathatott meg. Vagy csak én láttam ezt így, a húga, aki idegroncs vagyok? Ha ilyeneket nem tanultam meg róla már az évek során tényleg rossz testvér vagyok. Én meg folyton traktáltam mindenféle ötlettel, meg idegbajjal... meg azokkal a nyavalyás csínyekkel. És bármennyire is fura, most úgy érzem a csínyek voltak a legjobbak ezek közül, azok nem voltak melankólikusak, és nem késztettek pusztán sírásra, csakis nevetéstől tudtunk... vagy inkább tudtam könnyezni. Azért jó lenne, ha némiképp hasonlítanék rá, és nem bőgnék, és nem vágnék mindenféle dolgokat a fejéhez. A sírás részének nagyhamar igyekszem a végét venni, hogy legyek olyan erős, mint ő.
Amikor eltolja a fejem, és felajánlja, hogy hazamegyünk, ha haza kell. Csak bólogatni tudok. Közben pedig megtörlöm a fejem, és ledörzsölöm róla az előbbi sós vizet (igen, tényleg így neveztem). A kisujj eskü ajánlatát már egy hüppögések közepette megjelenő mosollyal, a nevezett ujjat felé nyújtva fogadom, és úgymond "ujjat rázunk", inkább így nevezném, mert mintha az ujjat húzunk kicsit más lenne, itt meg túl sok az ujj szó. De tehetek én róla, hogy erre a testrészre nem jut eszembe más kifejezés?
A kérdésemre pedig elkezdi felvázolni apa állapotát, a jövőt, én pedig azon igyekszem, hogy tartva magam az elhatározásomhoz, egyetlenegy valami se csorduljon végig az arcomon, és még véletlenül se szakítsam félbe, újra bőgve. Pedig az lenne a legkönnyebb számomra. Igen, körülbelül a második mondatánál kezdeném.... De inkább figyelek, és próbálom megjegyezni a tengernyi információt. Másfél év... Ennyi. Ahogy folytatja le is vonom belőle azt a fél évet, amit már valóban haldokolva töltene. Szépeket álmodik.... és.... és szépen csöndben meghal. Összeszorított szemek és fogak kb úgy állok előtte. Aztán a szemeimmel a világra pillantva kicsit homályos minden, de hamar elmúlik, nem bőgök, menni fog! Meg tudom csinálni! Nem kell vígasztalni, és apa sem fog kiborulva látni, nem, többet nem.
A mézeskalácsos felajánlás talán nem is érkezhetett volna jobbkor. Már olyan rég csináltunk valami vidámat. A tanulás számomra nem bizonyult annak. Szóval úgy, hogy ráadásul közeleg a karácsony... Vagyis még annyira nem, de a hozzávalók megvétele azért eltart egy darabig.
- Benne vagyok - bólogatok mosolyogva. - Na, és kinek milyen reszort jut majd? Meg mikor? Hol? Otthon, vagy itt? Mert akkor el kell menni bevásárolni a Roxmorts-ba.

Music: Big girls don't cry...

// Nos, nem túl válaszbarát, amiért elnézést, de így írhatsz kis karakterszámmal! Wink És lassan majd zárhatunk... Very Happy //

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2014-12-03, 18:04


Abi && Marie


Lehet, hogy hirtelen túl durván beszéltem a húgommal, de ezt hiszem, ere szükség volt, ha azt akarom elérni, hogy bízzon bennem. Nem tudom, mikor romlott meg a kapcsolatunk és találta ki ezt az egészet, hogy apa nekem nem jelent annyit. Azt akarom, hogy megint érezze a húgom,
hogy én itt vagyok neki, számíthat rám és bármivel fordulhat hozzám. Egyáltalán nem kellett volna, hogy ezt elfelejtse, nem tudom, mi történt, de együtt megbirkózunk vele.
- Én is szeretlek - suttogom kissé megdöbbenten, majd ahogy kibuknak belőle a szavak és elsírja magát, majd hagyom, hogy hozzám bújjon. Átölelem és megsimogatom a fejét, hogy megpróbáljam nyugtatni, de a szavak csak jönnek és jönnek, a kérdései pedig szerintem ő is érzi, hogy megválaszolatlanok maradnak, de ezt mégsem kéne hagynom és megpróbálok válaszolni neki, de én is küzdök még a sírással. Ez az a dolog, ami még összefog minket? A közös sírás? Ez, ez így nem jó... - Csss... Nyugi... Majd... Majd minden rendbe jön - mondom cseppet sem biztató hangon, mert tudom, hogy ez nem igaz. Semmi sem fog rendbe jönni, apa nem tud meggyógyulni és idővel itt fog minket hagyni. - Tudni fogom, ha olyanra fordulna az állapota, hogy nincs sok hátra és akkor haza megyünk. Ez így megfelel? - teszem még hozzá, ahogy kicsit hátrébb tolom a fejét, hogy beszéd közben mélyen a szemébe nézhessek. Hirtelen eszembe jut, hogy kiskorunkban minden miatt kisujj esküt kötöttünk. Ha eltörött valami és nem akartuk bevallani, ha véletlen bedobtuk a piros pulcsinkat a fehér ruhákhoz és így minden cucc rózsaszín lett, vagy még hasonló furcsa és vicces pillanatok alkalmával. Mindig kisujj esküt fogadtunk, hogy nem beszélünk róla, vagy éppen akkor, ha ígéretet tettünk. Talán elő kéne bányásznom ezt a régi szokást, hátha ezzel erőt adhatok neki. - Ígérem, hogy így lesz, kisujj eskü - tartom felé a jobb kezem kisujját, majd ha belemegy ebbe a béna kis játékba, akkor "kezet rázok" vele.
- Nos... Igazából... - vakarom meg a fejem, ahogy átgondolom a választ a kérdésére, majd ahogy meg vannak a megfelelő információk a fejemben, megválaszolom a kérdést. - Most elég biztatóakat írtak, a kemoterápia nagyon szépen használ... Még minimum másfél évig velünk lesz, ha rendszeresen kapja a kezeléseket... Bár az utolsó félév... Az elég nehéz lesz majd mindannyiunk számára, akár akkor jön el, akár később, mert... Mert apa teste akkor kezdi majd teljesen feladni és... Egyre többet alszik majd és pihen, de ő nem fog szenvedni, csak szépeket álmodik majd, mert kapni fog gyógyszert... - mondom el őszintén a helyzetet Abi-nek és remélem, hogy nem fog kiborulni a túl sok információtól, de úgy éreztem,  itt az ideje annak, hogy tudja ezeket a dolgokat. Elég érett már hozzá és remélem tudja is úgy kezelni, ahogy azt elvárom tőle. Ha mégsem, akkor sem haragszom majd rá, hanem megpróbálom lenyugtatni, mert egy ideje már csak ezt tehetem vele.
- Öm... Majd karácsony előtt, amikor kezdődik az advent, van kedved sütni mézeskalácsot? Építhetnénk egy házikót és... Mit gondolsz? -
terelem a témát valami vidámabb dolog felé. Már régen sütögettünk együtt és tudom, hogy ez legalább jó móka lehetne és kicsit mást is csinálnánk együtt a depizésen kívül...

516 ▲ bocs, h csak most, de ez a betegség... -.- hiányzol már szivecske©️
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2014-11-26, 18:45




Marie & Abigail



Elhúzza a kezét, és az eget kezdi kémlelni, sőt ahogy láttam pár kövér könnycseppet is letörölt az arcáról. Igen, az én hibám. Nem gondoltam át. Nem vagyok megfontolt, mint ő. Ami a szívemen éppen, az a számon is. Marie, akár a vulkán, kitör. De mégis mire számítottam? Hogy nem fogom megsérteni azzal a mondattal? Vagy lehet arra, hogy nem fogom kimondani? Most már késő. Sokkal inkább meggyőzésnek szántam, mint megbántásnak, csakhogy nem sikerülkt jól mérlegelnem a tartalmát. Marie, aki mindig mindent hideg fejjel és átgondoltan kezel. Hozzá képest én valami érzelemtúlfűtéses idióta vagyok. Valamiféle idegroncs néha. És most kifakad. Ő is. Eddig végig azt hittem, hogy ő az, aki itt mindent tud, átlát, és képes nyugodt maradni, egyes egyedül. De nem. Természetesen nem volt igazam. Miért is lett volna? Egyáltalán miért önzőzök, vagy hiszem el azt, amit látok. Igen, rossz testvér vagyok, nagyon is. És meglátva őt teljesen ledöbbenek. Reagálni se igazán tudok, "csupán" rémülten nézek rá. Csak a torkomban érzem még, hogy valami utat akar magának törni. Majd a tekintetét az enyémbe fúrja és folytatja a monológot. Vajon ezt egész végig titkolta előlem? Mindent? Átvészelhetjük. Együtt.
- Én... Én szeretlek - mondom kissé halkan, mert kezd elcsuklani a hangom. - Bocsánat, nem akartam... Én csak... Haza akarok menni!... Apával... akarok... lenni.- bőgöm el magam a nővéremre dőlve. - Nem akarom.. hogy utoljára.. lássuk apát... Nem akarok... azon... gondolkozni.. hogy... még meddig... Nem akarok semmit sem... átvészelni... Miért.... nem lehet... úgy, mint... régen? Miért kell... hogy ez legyen? - kezdtem kiborulni a szavaim között hüppögéssel. Mert igazán ez a leglényegesebb kérdés, hogy miért. Vagy miért éppen most. És vele. Csak erre sajnos senki nem fog, és nem is tud választ adni. Sem Marie, sem anya, sem én, és úgy hiszem apa sem. De vajon meddig lesz még velünk apa? Kitörölve a képemből a sok könnyet, meg is kérdezem, ha már a kórlapjait nézegeti tényleg, csak többet tud, mint én.
- Meddig él... még apa? Kb. milyen gyors... lefolyású... betegség ez? Tudom, hogy... kiszámíthatatlan... de akkor is.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2014-11-15, 22:36


Abi && Marie


- Persze, te mindig élvezed, ha a bolondját járathatod a nővéreddel... A jegyeiddel pedig ne poénkodj, mert tudod, hogy azok milyen sokat számítanak. Örülök, hogy a közepesed stabil, és annak is, hogy repülésből jó vagy, de tudod jól, hogy milyen vagyok. Ennél rosszabb poént nem is találhattál volna ki - világosítom fel, hogy nekem mennyire nem tetszett az előbbi játéka. Szerintem a viccnek is van határa és ez már túl ment rajta. Tudom, hogy
mindig is ilyen volt, de ő is tudja, hogy az efféle poénjaival mennyire feszegeti nálam a húrokat. Tényleg sokat teszek azért, hogy a jegei jobbak legyenek, korrepetálom és mindig elmondom neki, hogy bármilyen kérdéssel vagy problémával keressen fel, még akkor is, ha butaságnak tűnik. A nővére vagyok, az a dolgom, hogy segítsek neki és vigyázzak rá, de néha úgy érzem, hogy ő ezt cseppet sem értékeli vagy veszi észre...
Tudom, hogy Abit mennyire megviseli apa betegsége, hiszen mindig is nagyon apás volt. Lehet, hogy most kéne kipróbálnom Cho ötletét. El kéne mondanom a húgomnak, hogy én is ugyanannyira aggódom és tudom, hogy idővel be fog következni a tragédia.
Azonban hiába próbálom megnyugtatni Abit, ő kisebb monológba kezd, s szavai nyílvesszőként fúródnak belém. Szóval tényleg azt hiszi, hogy én így állok hozzá? Talán elkéstem és már semmit sem érhetek el azzal ha bevallom neki, hogy én is ugyanennyire szenvedek, s nagyon aggódok apa miatt. Haza akar menni, megértem. Apával akar lenni, megértem. Attól fél, hogy nem leszünk apa mellett, ha meghal, megértem. A húr feszül bennem, de bírom, nem fogok neki engedni, de az utolsó mondatától a húr túlfeszül és elszakad. Ennél sértőbb dolgot még nem vágott senki sem a fejemhez. Sosem érdekelt, ha az eszem, vagy a külsőm - bár nem tudom, mi probléma van vele - miatt gúnyoltak, mert ez csak az irigység jele. Azonban, amit most Abi hozzám vágott, az túl személyes és túl felháborító. Nem tudom mennyire érzékeli a szavainak súlyát, de tekintetemmel a távolba meredek, s kezemet is elhúzom tőle. Ez nem volt szép tőle, szemeimben könnyek gyűlnek, de még mielőtt útnak indulnának megpróbálom őket letörölni.
- Ez nem volt szép tőled -
fordulok húgom felé. Látott már sírni, nem is egyszer, de nem tudom, hogy ő mikor ríkatott meg utoljára. - Mégis honnan vetted, hogy nem szeretem? Tudod, mit? Nem érdekel, de azt közlöm veled, hogy én is legalább annyira aggódom apuért, mint te. Azt is tudod, hogy mindig én elemzem ki a kórlapjait és hidd el, nem olyan felvidító azokat olvasgatni, mert nem mindig olyan biztatóak. Nyáron például sokkal rosszabbakat írtak benne, mint a múlt heti lapjában. A probléma mindig is ott volt, hogy ez egy kiszámíthatatlan betegség, és mielőtt még azt hinnéd, hogy én nyugodtabb vagyok, mert tudom a pontos részleteket, akkor közölném veled, hogy ez nincs így - kisebb szünetet tartok, majd egy nagyot sóhajtok. Nem tudom, mégis mennyit foghatott fel az előbbiekből, de két kezét kezeim közé veszem, s mélyen a szemébe nézek, hogy nyomatékosítsam, amit mondani készülök. - Szeretném, ha tudnád, hogy én ugyanazt érzem, mint te. Nekem is nagyon nehéz, de együtt átvészelhetjük ezt. Szeretném, hogy azt is tudd, hogy én mindig itt leszek neked, számíthatsz rám mindenben. Ezt azért mondom el, mert úgy látom, hogy már kezdted elfelejteni, hogy igenis nagyon törődöm veled, ezt jegyezd meg jól.
Most majd kiderül, hogy beválik-e a terv vagy sem. Remélem, hogy Abi szemei most már kinyílnak, s látja, hogy mi a helyzet, mert attól mindegyikünknek könnyebb lenne.


564 ▲ hiába mondtad a suliban, hogy ráér, már
megérdemelted tőlem ezt a reagot veryhappy©️
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2014-11-02, 17:59




Marie & Abigail


Hoppá-hoppá. A kis poénom rendesen célbatalált - gondoltam ezt a nővérem falfehérré váló arcából - pedig csak viccelni akartam. Erre azt hiszem magában elhordott mindennek, meg valószínűleg a haszontalan korrepetálása is terítékre került az agyában. Majd megkezdi a lehordást igen mélyre: a sárga földig. Ha valóban így állna a helyzet, a szidása hallatán lehet el is sírnám magam. De mivel a hátam mögé tett keresztbe helyezett ujjak, cáfolják, hogy igazat szóltam, így egy kisebb nyugalommal hallgatom, már már komikus; de lassan megesik a szívem rajta, amiért a bolondját járatom vele. De talán így jobban megbecsüli a teljesítményem, ha sokszor azt hiszi bukásra állok, leleplezve az igazságot már megkönnyebülésnek hangzik a közepes. De arcizomrándulás nélkül hallgatom, mivel ezért meg kell szenvedni. Majd mikor nővérkém befejezte mondandóját, a nevetésemből pedig rájött a turpisságra, közli velem hogy ez egyáltalán nem vicces. Ráadásul a teljes nevemmel.
- Sajnos el kell, hogy ismerjem, hogy én nagyon jól szórakozok. - vallom be nevetve.  Őszintén szólva azért azt hittem, hogy azelőtt rájön a tréfára mielőtt elnevetném magam. - Hogy a bájitaltant elhitted, az még érthetőnek is tűnne, viszont az a közepesem elég stabil lábakon áll, egyáltalán nem közelít a bukáshoz. De hogy seprűlovaglásból? Marie, ezt ugye Te sem gondolod komolyan? A repülés és a kviddics az életem, ezt Te is tudod. Mindezek után ne lenne bennem elég tűz? Azt hittem ezt azért nem veszed be. - majd nemlétező büszkeségemet félre téve mosolygok rá értetlenül.
A következő próbálkozásommal azonban semmit nem értem el. Az előbbi után elég hamar átlát rajtam. De hogy egyébként még mindig nem jött rá, hogy velem bizonyos esetekben lehetetlen viccelődés nélkül beszélni... Ez sosem fog vátozni. Csak a szófosásom mértéke, azt meg az energiám befolyásolja. Felnőni sosem fogok. Ugyanúgy vigyor lesz az arcomon, szinte bármit csinálok. Ugyanúgy keresem majd az alkalmat arra, hogy poénnal elüthessek dolgokat. Hozzám képest Marie túl komoly. Mint tűz és jég, annyira különbözünk, nagyon kevés tulajdonságtól eltekintve.
Azonban vannak dolgok, amire magam sem vagyok képes vidáman gondolni. Szóba hozom az igazi problémát, apa levelét.Marie elveszi és amíg olvassa. egyre kétségbeesett arcot vágok. Bekönnyezik a szemem, ha rá gondolok. Majd visszahajtogatja, és visszaadja. A kezem az övéi közé kerül, miközben a papírt szorongatja. Marie pedig megkísérel lenyugtatni. Még nem tudja mit tervezek, és hogy nem tudja elérni a célját, mert ettől a dologtól egyébként teljesen kikészülök, lévén hogy állandó kísértet.
- Nem. Ez nem csak a szokásos - válaszolom. - Mary, mi van ha most nem csak az? Ha most tényleg meg fog halni, és mi nem vagyunk otthon. Szerinted biztosan csak rémeket látok, de ezúttal nem hinném. Erőtlennek érzi magát, elmondja milyen büszke ránk... Szerinted mégis hogy függnek össze ezek? - fejezem be a monológot, a könnyeim kíséretében. - A mondó vagyok, hogy menjünk haza! Fogalmam sincs, hogyan, de menjünk! Nem érdekel a suli, vagy hogy mit hagyok itt, de nem akarok itt lenni, aközben, hogy apa haldoklik, vagy éppen meghal. Remélem segítesz és jössz velem, mert nélküled fogalmam sincs, hogy oldanám ezt meg - hatásszünet. - Kivéve, ha te nem akarsz apával lenni, vagy nem szereted annyira, hogy ezt megtedd érte - majd mikor ezt kimondtam, rádöbbentem, hogy iszonyúan szigorú, követelőző és durva voltam a nővéremmel, magamhoz képest pedig azt se tudom ki voltam. Az ember akkor a legkönyörtelenebb, és butább, vagy éppenséggel bátrabb, amikor a legelkeseredettebb, legkétségbeesettebb.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2014-10-30, 00:05


Abi && Marie



Igazából csak poénnak szántam a bukásos kérdésemet, de amint meghallom a választ, az arcom kezd átmenni falfehérbe. Ezt nem mondhatja komolyan... Pont bájitaltanból kell ilyen pocséknak lennie? Azt reméltem, hogy a múltkori korrepetálásomnak volt
 valami eredménye, de ezek szerint nem. így hallgatok legközelebb is a szüleinkre, ha azt kérik, hogy segítsek neki...
De ez nem elég, nem csak bájitaltanból áll ennyire pocsékul, hanem még Madame Hooch is közölte vele, hogy nincs benne elég tűz.... Csúcs, de akkor meg mégis miért hagyta bekerülni a kviddics csapatba, ha így gondolja?
- Azt reméltem, hogy legalább egy közepest összehozol bájitaltanból, ha már annyit bajlódtam veled a múltkor - mondom egy hatalmas sóhajtás kíséretében, majd folytatom. - Azt pedig nem hiszem el, hogy repüléstanból sem jeleskedsz. Mármint, mégis mi történt veled? Eddig legalább abból jó voltál, még a kviddics csapatban is benne vagy...
Hiába, mindig is aggódtam érte, hiszen nem tudom annyira rajta tartani a szemem, mert más házba lett beosztva. Azonban alig mondom ki a véleményemet, ő elneveti magát és ezzel rájövök, hogy már megint a bolondját járatta velem.
- Ez egyáltalán nem vicces Abigail Edgecombe, komolyan megijedtem! -
szólok rá miközben látom, hogy ő nagyon is jól szórakozik azon, hogy sikerült így megtréfálnia. Nem értem, hogy lehet ennyire komolytalan, hiszen már tizenhat éves. Azt reméltem, hogy ennyi idősen már nem lesz annyira gyerekes, de úgy tűnik, ez csak hiú ábránd, mert ő nem akar megváltozni...
A következő próbálkozását már nem veszem be. Ez egyáltalán nem vicces, nem is értem, hogy honnan szedi ezeket a szövegeket. Aztán megemlíti a levelet. Igen, én is kaptam, mint minden harmadik napon. Semmi furcsa nem volt benne az eddigiekhez képest. Ugyanaz a bátorító hangnem, melyből csak úgy sugárzik a szeretet és a büszkeség a gyermekei iránt. A probléma ott kezdődik, hogy Abi képes belelátni plusz jelentéseket a sorok közé. Elveszem a levelet és elolvasom, majd visszaadom neki és ismét nagyot sóhajtok, majd kezem az övére teszem, s szemeibe pillantva válaszolok.
- Nekem is ilyesmit írt. Hidd el, én is mindig elérzékenyülök, ha azt írja, hogy legyek bátor és büszke rám, de kérlek ne mondd, hogy úgy érezted, ez egy búcsú. Mert nem az. Apa nekem írt a kezelésekről is, azt mondta, hogy a kemoterápia segít neki, bár néha nagyon erőtlennek érzi magát. Ez a gyógyszer egyik mellékhatása -
próbálom a lehető legmegnyugtatóbb szavakat használni és bár apa a mostani levelében nem írt a kezelésekről, mellékelt nekem egy orvosi kórlapot remélve, hogy én jobban megértem, mit írnak benne. Sok időt töltöttem a könyvtárban a megfejtésével, mert a muglik orvosai néha más szavakat használnak, mint mi, de lényegében arról írtak benne, mint amit most a húgomnak is elmondtam.
433 ▲ zsakos©️
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I. 2014-10-28, 21:08

A bagoly tegnap este érkezett apától. Ritkultak a levélváltások, de ettől függetlenül maradtak. Nagy sóhaj. Felnyitom. És kész vége, a végén megint sírok, mintha búcsúzkodna. Ó, nem-nem-nem-nem és nem! Nem vagyok otthon most ne! Még ne!
Hacsak.. Haza nem megyünk. Marie biztos megérti. Meg fogja érteni. Egyet fog érteni. És valahogy segíteni fog megoldani is, hacsak nem maga oldja meg. Így küldtem neki reggel egy papírdarabkát, hogy beszélnünk kell.
Addig is úgy döntöttem suli után kiszellőztetem az agyam. De most valahogy semmi kedvem nem volt kvaffot dobálni a karikákba. Úgyhogy a seprűm helyett, a saját szárnyaimat választottam, és verébként röppentem fel a szokásos helyünkbe a Csillagvizsgálóba. Csillágok. Háhá. Álmok. Remény. Csillaghullás. Augusztus. És jelenleg az életem. Nesze neked Abigail, így asszociálj.
Bármennyire is apró szárnyak. Végül mégis csak célt értem. Visszaváltozva a korláthoz megyek, és le is ülök és kémleltem az eget, és vizsgálgattam felváltva a cipőmet, miközben apa levelét szorongattam a kezemben, amíg a nővérem meg nem érkezett. Legalább pontosnak, pontos vagyok.
Nem telt bele 10 perc és ott is volt.
- Szia Marie! - köszönök kissé aggodalmasan. Átölelem, ő pedig letelepszik mellém.
Bármennyire is bedepizek az utóbbi időben, ezt mégsem tudom kihagyni.
- De igen Marie - vágok bűnbánó arcot - Piton közölte velem, hogy bármennyire is szépen mosolygok rá, akkor sem fog átengedni. Ezt nem teheti. Továbbá... - kezdem folytatni - Madame Hooch is úgy gondolja, hogy mégsincs bennem elég tűz a tantárgyához.
És várok. Várom a reakcióját, hogy erre mit lép. Majd pár másodperc után nem bírom tovább és elnevetem magam. 
Aztán úgy gondoltam nem elég, így folytatom. Látni akarom milyen képet fog vágni. 
- Úgy érzem beleszerettem valakibe. Szerelmes vagyok - pár másodperc hatásszünet - Finnbe! Tudod milyen édes... - és nevetés, de úgy érzem ennyi elég volt. A tekintetem automatice a levélre vándorol - Valójában nem a jegyeimről, nem is Finnről, hanem apáról van szó. Megint levelet kaptam. Ovasd!
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Abigail & Marietta I. 2014-10-28, 20:34


Abi && Marie



Ma reggel Abi küldött egy papírdarabkát, amin csak annyi állt, hogy "Ma délután hatkor, a szokásos helyen - Abi". Valószínűleg megint a szokásos dolgokról lesz szó. Azt hiszem ő talán még mindig nem tudta elfogadni, hogy apa leukémiás és emiatt valamikor meg fog halni. Nekem muszáj volt hamarabb beletörődnöm az egészbe, hogy támaszt nyújthassak neki, mert tudtam, most még nagyobb szüksége lesz rám, mint eddig. Igaz,
minden könnyebb lenne akkor, ha ő is a Hollóhátba került volna, hiszen többet tudnánk találkozni, de nem így történt. A húgom a család hatalmas meglepetésére a Hugrabugba került. Anyáék azt hitték, hogy majd követ engem, és ő is jön a kék nyakkendősök közé, azonban ez nem történt meg. Nem olvastam a tőlük kapott levelét azután, hogy megtudták, Abi nem velem egy házba került, de azt tudom, hogy csalódottak voltak. Erre már csak rátett egy lapáttal az is, hogy mennyire nem szeret tanulni, és ez a jegyein is meglátszik. Még mindig megemlítik a szüleink a levelekben, hogy korrepetálnom kéne, de ők nem tudják, hogy ez mennyire nehéz, ha egyszerűen nem érdeklik a dolgok...
Pontosan hatkor érkezek meg a Csillagvizsgáló torony tetejére, ahol húgom már vár rám, így mosolyogva köszönök is neki. Mindig is értékeltem benne, hogy nem várakoztatott meg, hanem időben érkezett. Odalépek hozzá, majd átölelem, s miközben leülök a korlát elé, hogy lábamat lelógathassam belekezdek a rutinos kis szövegembe.
- Na mesélj, mi történt? -
itt egy rövidke szünetet tartok. - Kérlek mondd, hogy nem állsz semmiből sem bukásra - teszem hozzá a második mondatot aggódva. Hiába, sosem tudom visszafojtani a jegyei iránt érzett gondolataimat, annyival másabbak, mint az enyéim. Remélem, hogy most sem veszi túlságosan magára ezt a mondatomat, és értelmezi úgy, hogy én őt butának tartom, mert erről szó sincs. Tudom, hogy nem hülye, csak egyszerűen nem szeret tanulni, és ez az, ami miatt a jegyei inkább tűrhetőek, mint jók lennének...

305 ▲ béna kezdő zsakos©️


A hozzászólást Marietta Edgecombe összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-11-28, 13:43-kor.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Abigail & Marietta I.

Vissza az elejére Go down

Abigail & Marietta I.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Abigail and Cole
» Abigail Heaven

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Tornyok :: Csillagvizsgáló-torony-