2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Meliora Jacinda Argent Születési hely és dátum: Párizs, 1983. dec. 1. Csoport: Mardekár Patrónus: Fekete-vörös elefántcickány Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hetedik évfolyam Képesség: - Mágikus adottság: Vérmágus I. szint Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Bájitaltan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Meliora mindig is fekete báránynak számított általában, valahogy sehol sem találta a helyét, úgy érezte nem tartozik sehova. Egyfajta undor alakult ki benne önmagával szemben a szégyenérzet miatt, amit a családja anyagi helyzete okozott. Igyekezett nem szégyellni és elfogadni, hogy a családja nem módos, de... az őt ért bántások és sérelmek miatt egyszerűen már kezdett sok lenni neki. Mindig is tudta, hogy hogyan védje meg magát. Volt amikor csak megfontoltan és agyafúrtan visszaszólt, de volt amikor párbajra került sor és nem igazán maradt alul. Alapjáraton egy társasági ember, de ez csak akkor mutatkozott meg igazán, amikor a családja átköltözött ide. Valahogy megnyugtatta a dolog, hogy mindenki aranyvérűnek hitte, hiszen... mindig is erre vágyott, mindig is azt akarta, hogy ne sárvérűnek tekintsék. Az angliai levegő valahogy jó hatással lehetett rá, hiszen olyan tulajdonságokat lelt fel önmagában, amiknek a létezéséről eddig nem is tudott. Önbizalommal és erővel töltötte el a tudat, hogy nem csak egy senkiként tekintenek rá, hogy több, mint egy sárvérű, hiszen az iskolán belül ő volt Meliora a nagyszájú. Már az első itt töltött napján képes volt úgy "beégetni" a menő mardis lányokat, hogy azok csak szégyellték magukat.
Kinézet, megjelenés: Nem volt magas lány, nem is nagyon emelkedett ki a tömegből az ő 165 cm magasságával. Barna haja és csodaszép zöld szemekkel áldotta meg őt az ég. Ajkai teltek és szépen íveltek akárcsak a szemöldöke. Jacindanak elég elegáns a járása és a testtartása, akárcsak az aranyvérűeknek, mintha ő eleve is annak született volna. Mások első benyomása között egyből szerepel az, hogy milyen csinosan öltözködik. Szerette a szép ruhákat és kiegészítőket, csak... az a baj, hogy egyetlen ruhája sem volt igazán az övé, mindegyiket volt barátnőjétől kapott. Gyerekként könnyebb volt elfogadni ruhákat másoktól, de minél idősebb lett... ez annál nehezebbé vált számára. Inkább szoknya, mint nadrág. Inkább színes, mint fekete-fehér. Inkább magassarkú, mint edzőcípő. Inkább kiengedett göndör, mint copf. Inkább vörös, mint természetes ajkak.
Előtörténet: Majdnem tizenhét évvel korábban: Valois de Argent kúriát teljesen belepte a sötét, gomolygó és torkot mardosó nehéz füst. Égtek a függönyök és a drága olajfestmények, mindent szép lassan felemésztett a tűz, ami hirtelen a semmiből jelent meg. Mindenki jól ismerte a családot, hiszen az egyik legősibb francia aranyvérű családról van szó. Egy nő futott végig a folyósokon, miközben egy pár napos csecsemőt szorít a kebléhez. A baba fület metsző sikolya érdekesen vegyült a tűz ropogó hangjával, szomorú és lehangoló aláfestést adva a történteknek. A nő már elég nehézkesen kapott levegőt, de mikor kiért az udvarra, csak megállt egy férfi mellett. - Mondtam, hogy hagyd ott… nem értem minek hoztad magaddal ezt. – félelmetes, hogy mennyi undort tudott belesűríteni ebbe az igencsak rövid mondatba. A nő nem felelt semmit se hosszú másodpercekig, csak könnyek szaladtak a szemébe. – De hát ártatlan… nem tehet semmiről. – mondta a nő, miközben próbálta nyugtatni a csecsemőt. A férfi csak sóhajtott egyet és eldobta a kést, melyről vér csepegett le. Jobban megnézve az egész ruháját befedte a vér… A nő csak nézte az égő épületet és szomorúság járta át egyszerű lelkét, mintha a bűntudat már elkezdte volna mardosni. Benne csapódott le a tudat, hogy a férje elvágta a ház urának és úrnőjének a torkát mindenfajta bűntudat nélkül… Nehéz léptekkel indult el a férfi után.
Mindig is csodálattal nézte a természet változásának lassú ámbár csodálatos folyamatát. Gyerekként is áhítattal figyelte, ahogyan az őszi falevelek kellemes és gyengéd tánccal végül összesimulnak a talajjal. Most sem volt másként, sétált a hatalmas birtokon és figyelte az eget simogató tölgyek lombját, miközben várta hogy a más-más színben pompázó falevelek elváljanak az ágtól. Mintha megrekedt volna a pillanatban, élvezte, ahogyan az őszi nap langyos sugarai cirógatták az arcát. Akár egész nap képes lett volna ott állni, de édesanyja hangos és fület metsző kiáltása kirántotta álomvilágából. Zord ébredés volt... - Jacinda, gyere segíteni, nem várhatod el öreg apádtól, hogy egyedül mossa fel a térkövet! – kiabált az édesanyja, mire a lány hátán felállt a szőr. Utálta a térkövet mosni, elég nehéz és fárasztó feladat volt és az udvar tele volt vele, talán ha most elkezdené, akkor kora délutánra végezne. Holnap, holnap fog kezdődni az iskola, végre holnaptól újabb hosszú hónapokra elfelejtheti, hogy honnan jött és miket kell otthon csinálnia. Senkire sem hasonlított, se az édesanyjára, se az édesapjára, sőt még a testvéreire se. Két báttyal áldotta meg az ég, két olyan testvérrel, akik undokok és utálatosak voltak vele mindig, mintha muszáj lett volna ezt tenniük vele. Mindig csak csendben tűrt és hallgatott, kénytelen volt, ez volt minden, amit tehetett. Az édesanyja nem tűrte el, ha szemtelen volt a testvéreivel, nem egyszer markolt bele lányának a hajába. Nehéz léptekkel indult hát az édesapja felé, aki már a hátára tapasztotta a kezét, miközben feljajdult. Jacinda csak sóhajtott egy nagyot, majd elvette a felmosót az apjától. – Hagyd csak apukám, majd én befejezem. – egy széles mosolyt varázsolt az arcára. A mosoly végig az arcán maradt, miközben a felmosóval szorgoskodott a földön, míg a térkő tiszta nem lett. Ez volt ő, Meliora Jacinda Argent, egy szolgacsaládnak a leszármazottja, családjának egyetlen lánya. Igaz a szülei és testvérei is elvégezték a varázslóiskolát a Beauxbatons-ba, de sosem vágytak a nyomorból való kitörésre. Elfogadták és megbékéltek azzal, hogy kik ők és honnan jöttek, ha nagyon keresnénk rájuk nevezőt, akkor az angol "sárvérű" szó lenne a megfelelő. A lány pedig még nem is sejtette, hogy hamarosan olyan meglepetés éri, amire nem is számított.
Mosolyogva sétált végig a folyóson és célozta meg a termet, ahol éppen kezdődött a bájitaltan órája. Természetesen az ő hátát is megviselte a térkő pucolás, de ez cseppet se látszott rajta, mint mindig most is tökéletes göndör fürtökben omlott a haja a hátára. Ajkán pedig egy élénk piros színű rúzs virított, de ha ez nem lenne elég a rúzs még kicsi kristály hatást is kölcsönzött szép telt ajkainak. Sokan irigykedve pillantottak utána és valahol élvezte, hiszen itt olyan élete lehetett, amilyenről mindig is álmodott. Sajnos a hazugság is olyan dolog, amit ha elkezd az ember nehezen tudja abbahagyni, pedig... nem szeretett hazudni, csak egy félreértéssel kezdődött az egész. Ártatlan félreértés... Tavaly jöttek át családjával Franciaországból Angliába... bár még ő sem értette a hirtelen költözés okát, valahol tudta, hogy a híres aranyvérű család, ahol a szülei dolgoztak, küzdött némi belső gonddal, ami egészen a válásig vezetett. A fiú az apjával költözött Angliába, míg a lány az anyjával maradt Franciaországban. Szüleit a család feje bérelte, így nem is volt kérdés, hogy kivel tartanak majd... Jacindanak nehéz volt a költözés, hiszen talán nem egy rétegből származtak, de egy jó barátnőjétől kellett búcsúznia. Rengeteg ruhát, ékszert kapott barátnőjétől, amiket szeretett házon kívül hordani és éppen ezért is történt a bizonyos félreértés. Angliában találkozott pár aranyvérű lánnyal, akik egyből le is támadták őt a szép ruhák miatt és a beszélgetés valahogy arra sodródott, hogy természetesnek vették, hogy Jacinda is aranyvérű. Bántotta őt a sok hazugság, bántotta az, hogy senkinek nem mondhatja el az igazat, mert akkor mindenki ellene fordulna, mindenki utálná őt. Kreált magának egy igencsak törékeny aranybuborékot, melynek a robbanása hatalmas és visszafordíthatatlan károkat okozna. Csak egyetlen ember tudta az igazat, az a fiú, akivel együtt költöztek ide... Edward pedig hallgatott, hogy a legnagyobb árat kérhesse el a hallgatásáért. A terembe lépve pedig csak körbenézett. - Meli, ülj ide neked foglaltam a helyet. - vadul kalapált neki egyik háztársa, majd egy másik azonnal felszólalt. - Inkább ide ülj, itt több mindent láthatsz. - húzta huncut mosolyra az ajkait egy másik lány. Egészen jó kedve lett és kacarászott is, kénytelen lesz hát választani a két lány között, de vajon melyik lenne a legmegfelelőbb választás? Ameddig ezen morfondírozott még a tanár is megjelent, Piton professzor pedig igazán nem szereti, ha valaki téblábol az ajtóban az óra kezdete előtt, így hát elindult a második lány irányába.
Először is, ahogy már üzenetben írtam, aranyos kis Cinderella-sztorit rittyentettél, csak gonosz nővérek helyet gonosz bátyusokkal, és persze egy eléggé csúnya gyilkossággal kezdve. Köszönöm, hogy kitértél arra, hogy egyébként varázslócsaládról beszélünk, hiszen mindenki a Beauxbatons-ba járt Franciaországban, bár bennem felvetette a kérdést, hogy a mágusvilágban, ahol számtalan háztartási-bűbáj van, miért is kézzel takarítanak és nem mágiával?
Mindenesetre sok jó kis játékot kívánok a múltjának és jelenének titkai kiaknázásának útján!
UI.: Ha még nem tetted volna, lesd meg a linkeket és foglalózz!
