2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
"A The Shard (további nevek: Shard London Bridge, London Bridge Tower, the Shard of Glass, magyarul Üvegszilánk) egy felhőkarcoló az angliai Londonban, mely Renzo Piano tervei alapján épült. Magassága 309,7 méter, ezzel Európa negyedik legmagasabb épülete, valamint az Egyesült Királyság második legmagasabb szabadon álló építménye a 330 méteres Emley Moor átjátszó állomás után."
[You must be registered and logged in to see this image.] The Shard naplementével keretezve
[You must be registered and logged in to see this image.] The Shardban található étterem látképe a Tower Bridge-re.
- Akkor az ízlése is egyedülálló lehetett. Nem láthatom hátulról, hogy lehunyja a szemét, hogy átadja az apró érintéseknek magát, csak remélhetem, hogy a jól esik neki és elérem vele azt a hatást, ami bennem is lejátszódik. Az illata bódító, de nem azért, mert olyan jellegzetes a parfüme, hanem azért, mert az övé. Miket beszélek? Mint egy balfék romantikus. Elindulunk a lifthez, én pedig megértően bólintok a szavaira, s bár lennének még kérdéseim, hogy milyen érzés is az, hogy ilyen nyilvánvalóan megcsalja a férje, miért van még vele, ám nem szeretnék sem szerepet cserélni azzal, hogy hirtelen pszichológusi babérokra török, sem pedig a házasságukra terelni a figyelmet. Megtehetném, hogy arra apellálok, hogy elmélyítem az ellenszenvet a férjével szemben, rámutatok, hogy a hűtlenséget lehet hűtlenséggel viszonozni, hogy ha a közös intimitásnak vége, akkor joga van keresni a boldogságot ám megfogadtam, hogy nem a manipuláció fog vezérelni. Igen nehéz ugyan elválasztani és megállapítani, hogy mi vagyok én, és mi az a szerep, ami már egybeforrt velem az elmúlt évek alatt, de néha azért szembesülök vele, hogy nem, ezt nem így akarom. Most nem. Végighallgatom, ahogy az egész este folyamán mindig, sosem vágtam a szavába, mindig megtiszteltem ezzel. Most, hogy hallottam, amit mondani akart, ráadásul ketten osztozunk a liften, ami a belváros legmagasabb felhőkarcolójában ereszkedik lefelé, így hát viszonylagosan bizalmas a légkör még egy-két pillanatig, egészen közel lépek, és megfogva a kezét felemelem és egy csókot lehelek rá, majd a borostás arcomhoz érintem. - Nem kell megvédened magadat velem szemben, nem foglak semmiképpen elítélni, Sandrin. És ez az este akkor fog véget érni, amikor te akarod. - lehelem a szavakat, hiszen egészen közel állunk és a kezét csak akkor engedem el, amikor kinyílik a lifajtó. Remélem, hogy megérti, hogy a szavaim nem azt jelentik, hogy nem érdekel, amit mond, egészen egyszerűen velem szemben nem kell aggódnia a "jóhíréért", vagy hogy kikiáltom házasságtörőnek. Érdekes is lenne, hiszen én hívtam el erre a randevúra, ha esetleg tényleg megtöri azt a házasságot, azzal én csak... nos, jól járok. Ha illik ilyen pórias szófordulattal élni. Nem élek azzal a klisével, hogy egyszer csak a falnak nyomjam és vad csókba kezdjek, hiszen egyrészt nem vagyunk már tizenévesek, másrészt, annak még túl nagy a kockázata és talán az ilyen mértékű hevesség nem is az én világom. Ha nem egy éjszakára tervezek, akkor legalább is nem. Amikor nyílik az ajtó egy intéssel, udvariasan előre engedem csak egyetlen cseppnyi hátsószándékkal, hogy végignézzek a csinos alakján, aztán követem, természetesen.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-05-02, 13:12
Talán nem illendő nekem felvetni a következő találkozás lehetőségét, vagy a nagy lelkesedés a miatt, hogy elkísérne, de... nem számít, most valahogy az efféle illem nem érdekel különösebben. Valahogy tényleg ki tudok mondani mellette olyamsit is, amit azért az esetek nagy részében kevésbé sikerül, vagy inkább egyáltalán nem. Ez mindenképpen jó pont. Valahogy vannak emberek, akik jó hatással vannak rám, hiába van bennük bőven elég önbizalom még sem úgy használják, hogy elnyomják az én egyébként is visszafogott jellememet. Igen Michael soha sem volt ez a típus, ő mindig is erős jellem volt, aki gond nélkül elnyomta azt, aki én vagyok, aztán a dolgok már csak jöttek szépen maguk után, amíg észbe nem kaptam, de akkor már megszületett Bobby, én pedig házas voltam újra. - Köszönöm, azt hiszem ez nagyrészt az ő érdeme. Biztosan kedvelt volna téged, imádta a művészeteket, a színházat is. - bár úgy is mondhatnám, hogy a Nagyinak mindig is volt néhány érdekes hóbortja, de nem mondanám, hogy ezzel baj lenne. Én gyerekként ezeket sokkal könnyebben elfogadtam, sőt szerettem, mint a legtöbben, felnőttként pedig már nem érdekelt, ha kicsit más, mint az átlag, hiszen az volt a fő, hogy mellettem van, egy kis különcség ezen semmit sem változtatott. Az elejtett kis megjegyzésre nem zavar, hogy visszakérdez, hiszen talán tényleg azért is mondtam ki, hogy jelezzem nem vagyok én olyan csélcsap nőszemély, aki egy működő házasságból kitekintget. Igazán próbálkoztam, sokáig, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez a jelenlegi helyzet menthető, vagy akár csak tartható lenne és ahogyan telik az idő egyre fájdalmasabb megélni minden áldott napot. A válasszal mégis város néhány pillanatot, hiszen közben felállunk, ő pedig igazi úriemberként segíti fel rám a a blézert. Bőven elég lesz az esti sétához, nem hiszem, hogy fáznék majd odakint. Válaszolni pedig most nehéz, miközben szinte alig érezhetőek a finom érintések, amikkel eljátszik, ahogyan mögöttem áll. Egy pillanatra még a szememet is lehunyom, hogy aztán megforduljak és bólintsak neki. - Természetesen. - és újra már a liftben szólalok csak meg, mintha csak nem szeretném, ha más is hallaná, amit mondok, pedig az étteremben sem figyelt ránk kifejezetten senki sem. - A konferenciák már jó ideje tartanak igen, néhány hetente, havonta, mikor hogy. - kezdek bele, aztán nem is tudom, hogyan folytathatnám, vagy egyáltalán szükség van-e rá. - Azt hiszem ezzel csak azt akartam mondani, hogy a házasságom nem mondható éppen idillinek, de nem akarom, hogy e miatt valami kellemetlen kép alakuljon ki rólam. Nem is tudom... nagyon bonyolult az egész. - hiszen bárkiben felmerülhetne a kérdés, hát akkor miért nem válok el, ha tudom,hogy a férjem jó eséllyel úgyis megcsal? Az a baj, hogy ez ne mennyire egyszerű. Ha az embernek gyereke is van és ha a férjének befolyásos szülei... Már nem attól félek milyen lenne újra egyedül lenni, hiszen azt végigcsináltam, bár tény,hogy ott volt a Nagyi, de Bobby már nem olyan kicsi, mint Sam volt és nem sokára a Roxfortot is elkezdi, így a munkámban sem okozna olyan nagy problémát, ha egyedül kellene nevelnem, csak épp ha Michael elvenné tőlem... na ettől félek igazán.
Mivel megfogadtam, hogy nem tapogatom le az egész hátterét, csak körvonalakat és csak abból táplálkozom, amit elmesél, vagy amennyit a testbeszéde mond, nem tudom pontosan, hogy a halott férj hogyan is bánt vele. Csak azt látom, hogy most milyen, kedves, törődő, de… hm… nagyon erősen elhanyagolt. Valószínűleg a hivatása és a gyerekei minden energiáját és idejét felemésztik és az életében nincs túl sok olyan öröme, ami csak az övé. Felszalad a szemöldököm, amikor meghallom, hogy más helyekre is eljönne velem, és azonnal felcsillanak a szemeim és egy széles mosoly tündököl a számon. - Enyém a megtiszteltetés. - válaszolom, minden drámai várakozás nélkül. Persze nem vágom rá, mint egy fiatal suhanc, a hangom nyugodt, jókedvű, és egészen magabiztos. Az, hogy ő maga hozta fel a következő randevú lehetőségét, egy igen erős jel arra, hogy ami itt elindult közöttünk, annak lehet jövője. Kijöttünk a gyakorlatból, vagy sem, de valamit most jól csináltunk. - Csodálatos asszony lehetett. És az unokája is csodálatos nővé ért. - bókolok gyengéden, de nyilvánvalóan nem akarom elhalványítani az emlékeit, amik valószínűleg most felidéződnek a kedves idős rokon említése miatt, így hát a szavaim egészen halkak, nincs benne a szokásos elegáns temperamentumom, amivel vezetni szándékoztam a társalgást. Indulni készülünk, hát felteszem a kérdést megfogva a kezét és a válasz olyan erővel tör ki belőle, hogy először mosolyogni kezdek, majd a végére egy kissé összevonom a szemöldökömet. Nem kerüli el a figyelmemet a kis szünet, ami azt sejteti, hogy a konferencia lehet egészen más is, mondjuk egy hölgytársaság, és ebben a pillanatban el se tudom képzelni, hogy ki az a szerencsétlen, aki mást választ. Persze egészen más egy idillikus randevú után egy nőre tekinteni, mint két gyermekkel egy háztartásban sok évvel a hátuk mögött. Elég egy régmúlt sérelem, ami folyamatosan közéjük ékeli magát, az intimitás oda, és ha annak vége, akkor bizonyára a kapcsolat is kiüresedik és jöhetnek a szeretők. Ez lennék én? - Nagyon szívesen elkísérlek és a séta is nagyon jól esne. - válaszolok bár ott van a szavaim mögött a kíváncsiság. - Ha meg szabad kérdeznem… ezek a konferenciák gyakoriak? - vonom fel a szemöldököm, miközben felemelkedem a székemből és a vékony blézert felemelve éppen úgy, ahogy lesegítettem róla, visszasegítem. Ám míg a vacsoránk elején csak a parfümillatával lettem gazdagabb, most megengedem magamnak, hogy ahogy háttal áll nekem, futtában véggisimítsak a karján és a derekán, finoman, mint egy tollpihe. Csak néhány lopott érintés, egy elnyújtott pillanat, és ellépek mellőle, a saját kabátomért. - Indulhatunk? - kérdezem meg udvariasan, esetleg mosdóba szeretne menni, vagy megpúderezni az orrát, vagy hirtelen vágyat érez arra, hogy vegyünk még egy süteményt a kisfiának. Bármi is legyen, türelmesen kivárom, míg elindulhatunk a liftig, ami levisz a felhőkarcoló aljára minket.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-30, 14:53
Végül is Andrew azért képes volt az önbizalmamat egészen magas szintre tornázni. Valószínűleg, ha nem tette volna, akkor nem jutok el oda, hogy végigvigyem az iskolát és azóta azt hiszem Sam e téren a legnagyobb támaszom, aki azért nagyon igyekszik, hogy erősebbé tegyen. Szomorú, hiszen igazából nem ez lenne a dolga. Gyerek még, élnie kell a saját életét és nem velem foglalkoznia, de ha egyszer számomra nincs más, akivel megoszthatnám a gondolataimat, akitől tanácsot kérhetnék, amióta a Nagyi is meghalt? - Nem is baj, nem kell mindenkinek lennie mindenből kedvencének. Majd más helyeket is megmutathatsz, persze, ha lenne kedved hozzá. - ezzel igen végülis előrevetítem, hogy bár ennek az estének hamarosan vége szakad, de igazán szívesen töltenék vele máskor is időt, legyen az ebéd, vacsora, vagy... bármi más azt hiszem. Már ezzel a beszélgetéssel is jobban érzem magamat, hiszen olyasmiket is kimondtam, amiket az esetek nagyobb részében magamban tartok. A munkám ugyanis pont azzal jár, hogy másokat hallgassak meg, hogy másiknak segítsek, vagy adjak tanácsot, a saját gondolataim általában bent ragadnak és elnyomom őket. Alaric mellett viszont volt lehetőségem kimondani őket és bár néhányszor elnézést kértem, de magamhoz képest még egészen kevésszer. - Oh igen! A legjobb ember a világon, bár tudom ez biztosan túlzás, de számomra mégis csak. Egyedül nevelt fel és amikor Sammel hozzá költöztünk akkor is mindenben mellettem volt. - pedig neki épp olyan nehéz lehetett az egész, mint nekem. Meghalt a lánya és mégis erősnek kellett maradnia, hogy felnevelje az unokáját. Ezt persze csak évekkel később fogtam fel, amikor már elég idős voltam ahhoz, hogy értsem az ilyesmit. Négy évesen az ember még nem gondol arra milyen lehet másnak, és persze bármilyen hihetetlen de nekem is volt rossz időszakom tiniként, de a Nagyi képes volt ezt is jól kezelni és ezért nem is tartott sokáig semmiféle lázadó kor. Közben pedig tényleg végetér lassan az este, Alaric rendezi a számát, én pedig hasonlóan érzek mint ő, ezért nem is siettetem az indulást sem, és újfent jóleső érzéssel tölt el, ahogyan a keze az enyémen pihen meg. A kérdésére olyan gyorsan érkezik a válasz, hogy sejtheti ha ő nem kérdezi meg, hát lehet, hogy megkértem volna, hogy kísérjen el, bármennyire is nem illett volna. - Semmi sem töltene el nagyobb örömmel! Nem lakom messze innen, ha van kedved még egy kis levezető sétára. Talán fél óra csak. Nem sietek, Bobby a nagyszüleinél töltötte a napot és ott is alszik. Michael valamilyen konferencián van... állítólag. - teszem hozzá, amiből sejtheti, hogy egyáltalán nem gondolom, hogy tényleg így van és hogy a kapcsolatunk cseppet sem mondható idillinek, bár ez már bizonyára abból is nyilvánvaló volt, hogy itt vagyok és elfogadtam a meghívást. Az pedig, hogy a férjem épp mit csinálhat konferencia címszó alatt... Majdhogynem nem is érdekel. Talán épp a titkárnőjével hetyeg valahol, vagy mással, ezért nincs is különösebben rossz érzésem, hogy eljöttem vacsorázni.
Az igen csak egy új élmény lenne, ha a történet olyan irányt vetne, hogy én lennék a nőre jó hatással, és hoznám vissza az egészséges magabiztosságát, ami az elhanyagolt évek alatt kikopott belőle. Pedig gyönyörű, okos, talpraesett, minden, amire egy férfinak szüksége lehet. Egy olyan férfinak, mint én. Mert vannak olyanok is, akik az eszetlennel is beérik, mert attól tartanak, hogy a párjuk esetleg magasabb IQ-val rendelkeznek és ezt képtelenség lenne, hogy bevegye az egójuk. Azt ugyan nem tudom megállapítani egy vacsorából, hogy melyikünk is az “okosabb”, de az egyértelmű, hogy mind a ketten az értelmiségiek táborát erősítjük. Sőt, külső szemlélővel igen valószínű, hogy ő, mint pszichológus, magasabb presztizzsel rendelkezik, mint én, egy kisebb, nevetlenebb színház igazgatójaként. Hiszen az csak szórakoztatás, míg az orvosok évtizedeket tanulnak, mielőtt igazán elismert szakemberek lehetnének, vagy Sandrin esetében, magánprayist nyithatnának. - Igen, természetesen ismerek néhányat, hmmm… - gondolkozom el a kérdésén lassan, kellemesen végigsimítva a rövid szakállamon. - Ez az épület még csak az elmúlt hetekben nyílt meg, így nem mondhatnám a kedvencemnek, igaz, hogy azóta többször is ellátogattam ide. Kifogtál rajtam, valójában nem tudnám megnevezni a kedvencem, de egy bizonyos, nagyon kedvelem a panorámás éttermeket, ahol páratlan kilátás van, legyen ez a város, tenger, folyó, vagy csak vadregényes tájak. - mosolyodom el a gondolatra, hogy valójában ha jobban megnézzük amikor a színházon kívül tevékenykedem, szeretem, ha a lehető legnagyobb a szabadság körülöttem. Aminek az illúzióját keltheti a sok nyitott tér az ilyen panorámás éttermekben, mint amiben most is ülünk. Az ezernyi csillagként ragyogó fény alattunk, ami visszatükröződik a Temzén, a kivilágított hidak és látványosságok - bár a Tower itt van mellettünk, de azon például csak átsuhan a tekintetem -, mind káprázatos. - Igen értékes lehet ilyen családi recepteket megörökölni, biztosan rengeteg szép emléked van a nagymamáddal. - említem csak meg, habár nekem semmilyen családi kapcsolatom nincs, de az örökség fogalmát el tudom képzelni. Egyeseknél persze ez birtokot jelent, rangot, vagy ékszereket, de az örökség megnyilvánulhat olyan apróságokban is, mint a közös emlék. Ha nem is irigylem ezért, de nagyon is érdekel, hogy mi mindent tanulhatott tőle. Már csak az ronthatja el a jó kedélyemet, ahogy figyelem a sütemény elfogyasztását, hogy lassan végez, ez pedig nem jelent mást, mint hogy az estének is mindjárt vége szakad. Ahogy meg is köszöni a meghívást valami megmozdul bennem, és miután kikérem a számlát szinte kétségbeesetten kapaszkodok egyetlen egy apró gesztusra, ami még segítségemre lehet. A számla megérkezik, majd a többször megfogatott jótékony borravalóval vissza is kerül a felszolgáló fiú kezébe és újra magunkra hagy, egészen biztos, hogy nem fogja siettetni a távozást. A kezem újra az övére siklik, és már nincsen semmilyen fogás, amihez szüksége lenne rá, amiért elkaphatná, persze kivéve, ha ezúttal helytelennek ítéli, majd a tekintetemet mélyen az őzbarna szemekbe fűzöm, mielőtt feltenném a nagy kérdést. - Esetleg elkísérhetlek? - hagyja el a számat az a szó, ami egyszerre jelenthet mindent és egyáltalán semmit.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-28, 13:53
Furcsa, ha embereket kezelsz, gyógyítani próbálod a lelküket, miközben neked is talán erre lenne szükséged, hogy eljesebb életet élj. Hát igen ki tudja a szüleim talála lehet részben az oka, de világ életemben elnézést kértem. Szinte mindenért, szinte már alapvető, ha valamiről úgy gondolom rosszul mondtam, vagy tettem, akkor hamar ott is van a bocsánatkérés és persze ez igen gyakran megesik akkor is, ha nincs így. Próbálok mindig inkább arra koncentrálni, hogy ne is hozzam magamat ilyen kellemetlen helyzetbe, de a mai estén azért már csúszott ki olyasmi a számon, amit legszívesebben visszaszívtam volna, még ha Alaric minden alkalommal biztosított is arról, hogy nincsen semmi baj, nem mondtam semmi rosszat. Persze idővel az ilyesmi is kezelhető, ha valakit már jól ismer az ember, a gátlásait is fokozatosan levetkőzi, de nekem azért ehhez több idő kell, mint egy átlag embernek. Épp ezért nem is nagyon gondolok bele már az elejétől fogva, hogy ez a vacsora hová is futhat ki. Egyszerűen csak igyekszem jól érezni magamat akkor is, ha egyszer esemény és akkor is, ha nem. Erre most nagyon igyekszem nem rágörcsölni, csak úgy állni hozzá, hogy néha nekem is jár egy kis kikapcsolódás, mint felnőtt... mint nő. - De gondolom akkor már több éttermet is ismersz a városban. Van kedvenced? Netán ez az? - nem, ezúttal nem mondom ki az első gondolatot... kérdést, de persze kár lenne tagadni, hogy azért mégis csak érdekelne. Vajon gyakran vannak ilyen munkavacsorái, vajon mind munkavacsorák, vagy ez annak számít? Nem az én dolgom végül is és azt hiszem nincs is közöm hozzá, főleg nem a jelenlegi helyzetben, hiszen én vagyok az, aki nyíltan rosszban sántikál, mondhatni. A szavaira azért szélesen elmosolyodom, két falat között szigorúan, hogy közben ne nézzek ki úgy, mint aki most fulladt bele majdnem egy rakat csokiba. - Sajnos nem, pedig kikapcsol és szeretem is csinálni, de csak inkább hétvégén jut rá időm. Amióta már Bobby sem otthon eszik napközben nincs rá akkora szükség, hogy főzzek, én pedig általában megoldom egy gyors ebéddel napközben, pedig a Nagyitól rengeteget tanultam. - tényleg kikapcsol a főzés és sütni is tudok, bár nem mondom, hogy kiválóan, de egy-egy házisütemény nem okoz gondot. Persze a munka és a család mellett annyira nem fér bele, arról nem is beszélve, hogy igazából igény sincs rá. Michael a munkahelyén eszik, ki tudja mikor és kivel. Még a vacsorákat is gyakran kettesben töltjük Bobbyval. - De itt tényleg igazán fennséges volt minden! - nyelem le az utolsó falatot is szint már lassítva ettem a desszertet, maximum az olvadó fagyi miatt nem húzhattam sokkal jobban el, de... szép volt az este és őszintén szólva kellemetlen érzéssel tölt el, hogy lassan tényleg vége szakad. - Igazán hálás vagyok a meghívásért! - teszem még hozzá, ahogyan persze Samnek is, hogy rábeszélt, hogy eljöjjek. Magamtól talán ugyanerre jutottam volna, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy nem győzött volna a bizonytalanságom a végén.
Egyáltalán nem nézek rá rosszabb szemmel, sőt, kedélyesen fogadom a szavait, hiszen pszichológus, nem a művészetek világában forog és teljességgel igaza van: csak azt látja, amit látni szabad. Ez az állítás több aspektusból is megmosolyogtat, - Nem mondtál semmi rosszat. - nyugtatom meg, lezárva ezt, kicsit úgy érzem, hogy igen csak bátortalan abban, hogy mit mondhat ki és mit nem. Nem tudom, hogy az alapjelleméhez tartozik-e ez a visszafogott finomság, vagy inkább ahhoz köthető, hogy igen régen randevúzott már, de ha ez utóbbi, hát igen csak meg tudom érteni. Ugyan nem tükröződik a magabiztosságomból, hiszen gálánsan lavírozok a témák között és sosem visszakozom, de vajmi kevés az esélye annak, hogy a valódi románchoz több lenne a tapasztalatom, mint az övé. Csak sémákban mozgok, a kedvére téve, kíváncsian nézve meg minden mondatom és tettem milyen hatással lehet rá. Nem degradálnám az estét pusztán “kísérletté”, de tény, hogy minden egyes fordulattal tanulok belőle, hiába akartam teljesen kötetlen estét kezdeményezni, teljesen őszinte semmiképpen sem lehetek. Talán, ha ezt az estét jól sikerül lezárni, akkor a legközelebbi alkalommal egyre nyíltabbá válunk, míg… Mit szeretnék? Titkos kapcsolatot? Harmadik fél lenni? Vagy idővel megismerni a gyerekeit és kiszabadítani egy kárós párkapcsolatból? De vajon lehetek-e én valaha jó férj vagy jó apa…? Vagy csak egy még egészségtelenebb helyzetbe csalogatnám… Még a bókokat is olyan szelíden fogadja, és azonnal visszavág eggyel, mintha ezzel szeretné elvenni a dicsőségét. Milyen ellentétesek vagyunk, és ez milyen izgalmas! Hiszen a színház sikereit olyan könnyedén azonosítom a saját sikeremmel, és csak úgy hízik a májam minden pozitív kritika vagy teltház után. - Örülök, hogy ízlik. - válaszolom, kicsit megmosolyogva a természetes mozdulatot, ahogy takarja a száját a fojtós desszert közben. Nem nevetek fel ugyan, hiszen nem akarom nyíltan kinevetni, de a vidámság kiül az arcomra. - Gyakran viszem a munkavacsorákat kellemes környezetbe, de azért nekem sem mindennapos a pompás éttermek látogatása. - vallom be, és a főzéssel kapcsolatos megjegyzésére már tényleg felnevetek, a fejemet megingatva. - Nem, egyáltalán nem, így hát ha esetleg véletlenül szakszavakat emlegetnék, vagy a világ minden tájának egzotikus fűszereinek és konyháinak felemelő infúzióját… Nos, ha nem is hazudok, olyan tollakkal ékeskedem, amiket életemben, amik nem az enyémek, hiszen csak egyszer-kétszer kóstoltam. - vallom be vidáman, még mindig egy kicsit nevetve. Én és a főzés? Nem, egyáltalán nem. Annyi minden kötötte le a figyelmemet egész életemben, hogy a konyhatudományok tekintetében a készétel vásárlások vagy rendelések híve lettem, magamnak nem készítek olyan ételt, ami 10-15 percnél több időmet venné el a munkától. - És neked esetleg a főzés vagy süteménysütés belefér az idődbe a praxisod mellett? - fordítom vissza a kérdést érdeklődő mosollyal.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-26, 13:38
Igaz eszembe sem jut, hogy ezzel őt magát is méltatom, hiszen tény, hogy ő is színészként kezdte, attól hogy most már nem igazán áll színpadra, mert a háttérben tevékenykedik. Igen még egy pszichológussal is előfordulhat, hogy olyasmit mond, amit nem kellene és erre csak utólag jön rá, vagy rá se jön, mint esetemben. - Értem már persze. Nézd el nekem, nem mondanám, hogy tájékozott lennék milyen is a színházban a függöny mögötti élet. Én nézőként csak azt látom, amit már látnom szabad. - ezzel újfent nem azt mondom, hogy a titkok ott maradnak a színfalak mögött, bár valahol erről is van szó és ez így is van rendjén. Pont akkor tökéletes egy darab és tökéletesek a színészek, ha minden, ami esetleg a háttérben történik ott is marad, és számunkra ebből semmi sem jön át. Én legalábbis még tényleg soha egyetlen darabban sem érzékeltem, hogy gond lenne akár a színészek, akár bárki más között. És persze az is tény, hogy én aztán igazán nem ítélhetek el senkit sem, hiszen magam is házas asszonyként ülök itt egy vacsorán egy igen helyes úriemberrel egy igen romantikus étteremben. Ha az ismeretségi körömben lenne itt bárki, biztosan nem azt gondolnák, hogy üzleti vacsoráról van szó, már csak az időpont miatt sem. Az ember üzleti ebédeken szokott inkább részvenni, semmint vacsorákon és persze nem szokta a másik kezét sem szorongatni. - Akkor úgy tűnik csak önmagamat hozom ezzel zavarba, te sokkal jobban kezeled. - mosolyodom el most már, igyekezvén a zavaromat is leküzdeni. Végül is, ha gyakorlottabb lennék ez lehetne egy szimpla pikáns flört is, de őszintén szólva ez utóbbiban soha sem voltam jó. Nem hiszem, hogy anno Andrewt a flörttehetségemmel vettem volna le a lábáról, vagy akár Michaelnek ez keltette volna fel az érdeklődését. Igazság szerint egyelőre még azt sem tudom pontosan, hogy vajon Alaricnak pontosan mi vontam magára a figyelmét bennem, hiszen ahogyan azt már kifejtettük a színházban aztán igen sok nagyon dekoratív hölggyel lehet együtt. - Ez igazán kedves, de azt hiszem túlértékelsz. Ez a hely... csodálatos! És ez a süti is! - mondom immár az első falat után, bár automatikusan ösztönből takarom kissé el a számat, hiszen lássuk be csokis és elég tömény és hiába nyeled le a falatot, igen komikus hatást kelthet, ha közben beszélgetni próbálsz és a fogaidon még ott marad az étel nyoma. - Igazság szerint mostanában nem voltam túlságosan gyakran étteremben. Valahogy nem akadt rá idő, de inkább kisebbekben, tudod, ami közel is van. - igen időnként egy-egy évfordulón azért még előfordul, de úgy csak randizni már jó rég nem voltunk Michaellel és igazából valahogy nem is hiányzott a dolog. - Neked biztosan jóval nagyobb gyakorlatod van ebben, vagy esetleg titkon profi szakácsa vagy és a hobbid, hogy otthon főzöl? - na jó, nem mondom, hogy nem nézem ki belőle a dolgot, mert miért ne? De azért kétlem, hogy túlságosan sok ideje lenne a konyhában tündérkedni, hiszen a munkája eleve teljes embert kíván. Én magam is ritkán főzök, sokkal egyszerűbb rendeni, vagy napközben bekapni valami gyorsat.
A különös személyiség talán nem a legimponálóbb, amit a színészekre lehet mondani, hiszen nemrég arról beszéltünk, hogy mielőtt a színházigazgatói széket pályáztam volna meg, és életre hívtam volna ezt az elöregedett kis színházat, színész voltam jómagam is. Illetve ha máshogy alakult volna az életem, talán ma is az vagyok. Ettől függetlenül megértő mosollyal engedem el a fülem mellett, hiszen bizonyára nincsen semmi pejoratív mögötte, csak kiszaladt a száján. - Nem egyszerű, de nem is minden az én feladatom, minden darabhoz van egy hozzáértő társ-rendező, aki segít kordában tartani az érzelmeket és kihozni mindenkiből a lehető legjobb formáját. Igazán szélsőséges az az eset, hogy bárkit is elragadjon az érzelme oly nagyon, hogy képtelen legyen elvégezni a feladatát. - szólok, az érzelmekkel fűtött színészek védelmében valamilyen szinten, egy kis mosollyal mesélve. Persze, a lapokban igazán szeretik elkapni mindenkinek a rosszabb oldalát, megcsalások, alkoholizmus, drogproblémák, veszekedés a rendezővel, munkatárssal, egyik ágyból a másik ágyba ugrálás, de ez a nemes művészet annyival több ennél! Ezek minden gyarló emberi lénynek a sajátjai, éppen csak a sokak által ismert színészeket nagyító alatt vizsgálgatják, míg egy egyszerű, hétköznapi ember, amilyen értelemben talán Sandrin is ide tartozik, sokkal többet tehet meg. Vegyük csak példának azt, hogy egy házas asszony egy egyedülálló férfival vacsorázik kettesben és nem feszül közöttük még csak munkaviszony sem, hogy ezzel takarózhassanak… Amennyiben színész lenne, a lapok már megcsalástól zengnének és mindenféle perszónának neveznék szégyenérzet nélkül. - Abszolút nem, csak bátran. - teszem hozzá gyorsan, de a jókedélyű mosoly már semmiképpen nem tűnik el. Ahogy az érett, gyönyörű nő átalakul előttem fiatal piruló virágszállá és lesüti a tekintetét. A szám sarkaiban ott csücsül egy ragadozó mosolya, de nem olyan agresszívan, hogy attól kelljen tartania, hogy már a zsebemben a hotel lakosztályának a kulcsa és nincs más választása, mint meghálálja ezt a vacsorát… Nem, több benne az érdeklődés és valami számomra egészen furcsa: őszinte szórakozás. - Semmi probléma, minden gondolatod biztonságban van velem, nem kell tartanod attól, hogy butaságot mondanál. - biztosítom, aztán amint megérkezik a desszert, ami egyébként tényleg csodálatosan néz ki a tömör brownie-val, a gyümölcsös infúzióval és megfejelve egy kis klasszikus fagylalttal. Egyszerűnek tűnnek a részletek, de a tálalás tagadhatatlanul olyan, mint egy festmény. - Egészségedre, igazán jól néz ki. - biccentek a süteményfelé, és közben lassan kortyolok a borosoharamból, amit a felszolgáló fiú minden alkalommal újratölt, amint elérném a végét, és Sandrinnál éppen így jár el. - Ha megkérdezhetem, milyen éttermekben szoktál vacsorázni? Úgy emlékszem azt említetted, hogy ez túlságosan előkelő neked, bár úgy érzem nem vagy tisztában az értékeiddel, hiszen most, hogy megismertelek, már ezzel a hellyel sem vagyok teljesen megelégedve. - kérdezek, és egyben bókolok, mintha kissé húznám az időt. Már elég régóta beszélgetünk, és valahol ott lebeg közöttünk a pillanat, amikor ennek a kellemes estének egyszer csak vége szakad, és kétségtelenül a desszertnél jár már, ami a vacsorák végét szokta jelenteni.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-25, 14:14
Igaza van, így csak egyetértően bólintok. Én meg aztán végképp nem mondhatom meg, hogy a modern művészetek jobbak-e, mint a régiek vagy sem, vagy hogy mind rossz-e. Bár persze meg van a magam ízlése, de még csak hozzáértő sem vagyok annyira, hogy azon túl, hogy elmondom a saját véleményemet ennél érdemibb véleményt fejthessek ki, vagy szólhassam le a modern művészeteket. Mondjuk én magam sosem tudtam azonosulni a jelenkori szobrászattal, vagy festészettel sem, számomra ezek már túlságosan elrugaszkodottakk, bár lehetséges, hogy csak én vagyok korlátolt hozzá, hogy megértsem a bennük rejlő lehetőségeket. - Igazán nagy kihívás lehet mindezt kezelni. Nem is tudom, a színészek nagy része különös személyiség lehet, akikkel nem könnyű együtt dolgozni, bár gondolom az évek során már sikerült megtanulnod, hogyan lavírozz ügyesen az aktuális hangulataik hullámain. - hiszen én eddig még egyetlen előadáson sem láttam még csak cseppnyi jelét sem annak, hogy valami nem klappolt volna, pedig minden bizonnyal azért voltak bőven nehézségeik időnként a próbákon, hogy egy-egy darab sikeresen eljuthasson a nézőkig. Persze mindebből még nem derül kiszámomra, hogy vajon ezek a hullámzó és energikus emberek magukkal ragadták-e már Alaricot is, de erre nem is kérdezek rá nyíltan. Végtére is igazán nem érdemes belemenni abba, hogy a múltjában, akár a jelenében milyen nők legyeskednek körülötte. Igazán nem hatalmaz fel egy randevú arra, hogy ilyesmiben kezdjek el kotorászni. Végtére is ő is gondolhat rólam bármit az alapján, hogy bár felvállalom, hogy férjem és gyerekeim vannak, de ennek ellenére mégsem utasítom el a közeledését, sőt nagyon is jól esik. - Remélem azért nem zavar, ha én mégis eszem desszertet. - teszem még hozzá, hogy aztán a saját elfuserált kérdésemre adott válaszával oly könnyedén zavarba tudjon hozni. Már a nevtéssel is meglep, hirtelen nem esik le, hogy mit is mondtam, ami vicces lenne és ha még ekkor sem lenne számomra teljesen nyilvánvaló, hogy milyen magaslabdát sikerült dobnom számára szavakkal is rávezet. - Oh... - ennyit sikerül kibökni csak hirtelen, és hát igen rendesen megakadok a szavai hallatán, hiszen bár nem mond ki olyasmit, amitől még inkább zavarba jönnék, már csak maga a gondolat is, hogy mit mondhatna eléri, hogy lesüssem a tekintetemet, miután olyan fürkészőn előrehajol és még sikerül egy kissé el is pirulni. Jesszus, mint egy ártatlan kis kamasz! Kissé megköszörülöm hát a torkomat, hogy megpróbáljam visszaszerezni a hangomat, hiszen pillantokon belül a pincér újra az asztalunknál van, én pedig kissé még mindig nehezen találva magamra mondom el, hogy mit is szeretnék, habár ezek után azt hiszem érdekesebb lesz majd elfogyasztani, amint megérkezik. - Igen, ez van, ha az ember nem gondolja át, hogy mit is mond ki... de persze így már minden világos, ami az édességekkel való kapcsolatodat illeti. - habogom, vagy legalábbis próbálok valamiféle választ kipréselni magamból, ami én is hallom, hogy mennyire rémesre sikeredik, no de erre mégis mit mondhatnék? Azért olyan lazán nem kezelem ezt a helyzet, hogy azt várjam példákkal is erősítse meg jóra gondolok-e.
Valóban nem voltak nyilvános afférjaim, amúgy se olyan híres még ez a színház, csak abban a kerületben több, mint húsz vetélytárs van, nagyobbak, híresebbek, Prince Edward, Sondheim, Piccadilly, Palace, Apollo, Gielgud… még nem tartunk ott, hogy egy lapon lehessen említeni velük az Old Queen’s, de ami késik, nem múlik. Végtelenül türelmes vagyok, ameddig látom, hogy a jó irányba haladnak a dolgok. - A fene nagy szabadsága a huszonegyedik századnak. Mindenki azt csinál, amit csak szeretne, ért hozzá vagy sem. - értek egyet, majd kicsit felsóhajtok és engedékenyebben teszem hozzá. - Bár ki vagyok én, hogy egy egész művészi ágazatot ítéljek el, vagy megmondjam az embereknek, hogy hol a helyük. Ha ez a szabadság lesz az emberiség vége, illetve ne dramatizáljuk túl, a színházak vége, akkor legalább együtt menetelünk felé. - mosolygok, de a figyelmem inkább már a kis intimitásra összpontosul, és nem a szavaimra. A tekintetében nem találom írmagját se annak, hogy kellemetlen lenne az érintés, és valahol itt születik meg bennem a gondolat, hogy az este folyamán nem ez lesz az egyetlen közeledés felé, még ha nem is áll érdekemben igen tolakodónak lenni. - Sajnos előfordult, bár az esetek nagy részében a munka erejéig sikerül félrerakniuk a belső drámákat és egy csapásra ugranak oda-vissza a szerepről a személyes ellentétekre. Valahol bámulatos, hogy milyen tehetségeket sikerült alkalmaznom és milyen éles váltásokat képesek bemutatni. - mesélem neki, hiszen valóban előfordulhat, hogy a szende kisasszony elmondja a mondandóját próbán, egy pillanattal később pedig ahogy kimondja a rendező a szünetet, már kipattan a szikra és előugrik belőle a nőstényördög, akit a szerep kedvéért eddig félretett. Érzelmi hullámvasút az egész színházi élet. Érdeklődve figyelem ahogy végigfutja az édességeket és talán gyermeteg reakció, de ahogy felteszi a kérdést halkan felnevetek, és először nem is akarom megmagyarázni, hogy min, hátha néhány pillanattal később a nőnek is feltűnik a fogalmazásában rejtett apró kis cserfesség - hiába nem szándékkal tette oda. A nevetés mosollyá csitul, aztán előre könyökölve az asztalon, teljesen ráfüggesztem a figyelmemet, ezúttal szándékosan zavarbaejtően, amennyiben olyan típus, aki ilyen erőteljes figyelemtől egyáltalán zavarba jön. - Ha nem egy úriemberrel hozott volna össze a sors, akkor erre a kérdésre a válasz igen csak piháns formában is érkezhetne... De én csak annyit mondok, minden tisztelettel, hogy valóban... más formában. - ül meg a mosoly az ajkaim sarkában, ahogy figyelem a nőt, és intek a pincérnek, hogy térjen vissza és vegye fel Mrs. Delight választását, én pedig tartom magam a szokásaimhoz, és amennyiben a vacsora partnerem nem nehezményezi, nem csatlakozom a desszertre.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-23, 14:06
Azért akárhogy is, de Alaric igen jóképű férfi, minden bizonnyal azért a színészi társulat felhevült közegében így is akadtak már olyan kolleginák, akiknek ezáltal felkeltette az érdeklődését és ez nem is elítélendő dolog, főleg ha valaki egyedülálló, de ugye még nem ismerem őt elég jól, hogy tudjam ha így is lenne akár nem is színészként vajon tudja-e az ilyesmit kezelni, vagy hogyan kezeli. Végül is mégis csak férjnél vagyok és két gyerekem van, egyelőre sejtelmem sincs, hogy vajon komolyabban, vagy épp hogy ezáltalál komolytalanul bele tudnék menni egy kapcsolatba, hogy aztán néhány hét múlva már egy fiatal színésznő oldalán mutatkozzon, habár sosem láttam róla effél cikkezést egy újságban sem. - Azt hiszem ez a miatt is lehet, mert egyre nehezebb újat kitalálni, vagy talán többen akarnak sikereket elérni, mint ahányaknak tehetséges is van hozzá. - na igen lássuk be, hogy jelenleg a világban az emberek egyre nagyobb százalékban vágynak valami különlegességre, vagy hogy ők maguk válhassanak azzá. Régen még azok alkottak, akikben tényleg meg volt hozzá a tehetség, most szimplán csak próbálnak így kitörni az átlagos unalmas életükből, de ha ehhez nem párosul megfelelő tudás, vagy adottság akkor nem igen van mit tenni a végeredmény nem lesz valami felemelő. Azt viszont ő is könnyen érzékelheti, Legilimentornak sem kell lennie hozzá, hogy jól esik a közeledése. Ki tudja talán még azt az esetleges tényt is könnyedén el tudnám rejteni a gondolataim hátsó zugába, hogy esetleg csélcsap lenne a fickó a színházi élet miatt. Végtére is néha én is lehetek önző nem igaz? Az életem nagy részében nem voltam az, másokért éltem, betegekért, vagy épp a gyerekeimért, de egy kaland is lehet jó akkor is, ha aztán még sem tart soká és tényleg csak kaland marad, mert hamar jön egy másik nő, aki szereti a színházat, vagy eleve ott dolgozik. - Gondolom ezt is nehéz lehet kezelni. Mármint igen nehéz lehet egy előadást úgy levezényelni, ha esetleg a színészek között feszültség van. Volt már olyan, hogy kénytelen volt leváltani valakit egy szerepről, mert végképp nem volt más lehetőség? - arra nem kérdezek rá, de persze valahol az is felmerül bennem vajon ő maga adott-e már protekciót olyan színésznőnek, aki ilyen módon próbált feljebb jutni. Úriember, ez lászik minden mozdulatából, de e mellett mégis csak férfiből van és bár sosem merült volna fel ennem anno, hogy Andrew kikacsintgatna, de Michael... szinte biztos vagyok benne, hogy már régen túllépett a házasságtörésen és a legrosszabb, hogy olyan őrülten nem is érdekel, ha így is van. - Igazságszerint én sem eszem gyakran édeset, de most valahogy mégis csak jólesne és ez a cseresznyés-csokis brownie vanilia fagyival túlságosan jól hangzik. Te nem is szereted igazán az édességet, vagy inkább más formában? - persze tudom hogy akadnak, akik nem nagy sütizők, vagy eleve nem is nagyon szeretik az édeset. Engem mondjuk fagyival bármikor le lehet kenyerezni, ezért is szimpatikus a fagyis brownie megoldás ezúttal is.
Először a szavairól arra asszociálok, hogy abban az esetben talán topmodellekkel tölteném az időt, de ez éppen olyan irreálisnak hat a gondolataim között, mint az, hogy paparazzi fotósok tömkelege húzza keresztbe ezt a csendes randevút. Az egy teljesen más élet lenne, és mivel én nem azt az utat választottam, a távolból igen idegennek tűnik, és nem is különösen csábítónak. Valahogy az elmém azt diktálja, hogy minden, amit tettem, amilyen döntéseket hoztam, az szükséges volt, ha jó volt, ha rossz, etikailag. És azzal, hogy sikerült bebiztosítanom az életemet, magamhoz kötni egy elsőrangú mentőövet, elégedett lehetek. Eszemben sincsen belefolyni Grindelwald minden törekvésébe, de az vitathatatlan, hogy “A nagyobb jó érdekében” egy igencsak megnyerő frázis, amivel oly’ könnyű azonosulni. - Mélységesen egyetértek. A régiekben volt valami nemesség, valami misztikum, romantika, a mai darabok között pedig ugyan találni érdekesebbet, de nagyrészük csak értelmetlenül modernizálja a klasszikusokat, olyan szlenget és motívumokat használva, amikket a tizuenévesek dobálóznak az utcán, de a környezet miatt mind a gyereket, mind a felnőttet a hideglelés környékezi tőle. - felsóhajtok, és kicsit mintha egy fejrázással akarnám elhessegetni ezt a badarságot, vagy inkább barbárságot, amit néha az “emészthetőség” és “közérthetőség” miatt azok a hentesek művelnek a klasszikus darabokkal. Érezhető a kis felháborodás a hangomban, de szerencsére egy véleményen vagyunk. Soha nem állnék a haladás útjába, de akkor találjanak fel újat, álljanak elő új ötletekkel, és ne a közkedvelt régiekről húzzanak le számtalanszor egy újabb bőrt. Ahogy a kezeink összekulcsolódnak a pillantásaim végigkisérik a karja majd a válla és a nyaka vonalát, míg meg nem állapodok a tekintetén. Próbálom megállapítani, hogy jól esik-e neki a mozdulat, esetleg kellemetlenül érzi magát, csak nem akar megsérteni az elutasítással… Gondolatolvasó tán nem vagyok, de nagyon örülnék, ha bizonyosságot találnék, hogy a közeledés nem terhes, mert nem akarom magamat ráerőszakolni egy férjes asszonyra. Semmilyen asszonyra, ha már itt tartunk. Ugyan a magabiztosság igen nagy része egy szerep, de ha csak egy apró kalandra vágynék, és tőle nem kapnám meg, akkor igen hamar találnék egy másik nőt a helyére. Ha és amennyiben kalandra vágynék. De egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal értékesebb annál. Végül az érintés megszakad, én pedig egy kedves mosollyal fordulok a saját tányérom felé. - Némelyek azzal akarják kiküszöbölni a drámát, hogy kollégát választanak párul, gondolván, hogy nincsen olyan, aki jobban megértené ezt az életvitelt. Ám a színészek igen érzelmesek, és elég egy botlás, egy összetekintés egy harmadik féllel, vagy az említett forró szenvedéllyel átitatott szerep… - kicsit elmosolyodom, megcsóválom a fejemet, az ilyen összezörrenések még a legprofibb társulatban is előfordulnak hébe-hóba. Képtelenség úgy megválogatni a tagokat, hogy elkerüljük ezt, hiszen valljuk be, a színészek jórésze páratlan fizikumú, páratlanul gyönyörű nő és férfi. Lassan én is leteszem a villámat és kicsit elgondolkozva idézem fel az étlapot, de... - Meg kell valljam, nem vagyok egy túlzottan desszert-kedvelő, de egy pillanat és visszakérem a menűt. - intek a fiatal pincérnek, és a következő pillanatban vissza is tér, de csak egy lappal, Sandrinnak, ezek szerint megjegyezte, hogy nem szoktam édességet rendelni vacsora után. Egy mosollyal értékelem a gesztust és kíváncsian pillantok a nőre. - Találtál kedvedre valót? - kérdezem türelmesen, miközben figyelem a vonásait, mintha örökké el tudnám nézni. Csak az örökké nem a miénk, hiszen két gyermek és egy férj várja haza... illetve a Roxfortnak hála, csak egy gyermek.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-21, 13:57
- De, ha így teljes az életed, akkor nem is olyan nagy baj. Egyébként is, ha híres színész lennél most bajos lenne ez a vacsora is. - teszem még hozzá egy mosollyal. Oh nem is hiszem, hogy én tudnék mit kezdeni a rivaldafénnyel, egy színész mellett pedig óhatatlanná válik, hogy az emberre felfigyelnek. Nekem ez így sokkal kellemesebb, nincsenek kutató pillantások, még ha igazgatóként akad is egy kisebb réteg, akik ismerik személyesen is akár, vagy legalábbis látták már a színházban. - Megvallom őszintén a kortárs irodalom nem mondható a gyengémnek. Néha sokkal nehezebben értem meg, mint a régi darabokat. Nem azt mondom, hogy azok túl egyszerűek, de mégis közelebb állnak hozzám. - e téren én is régivágásúnak mondhatom magamat. Tényleg közelebb áll hozzám mondjuk Shakespeare, mint egy modernizált, felújított darab, amit már-már elrontanak a túlzott jelenkori illusztrálással. A színház talán tényleg csak azért vonz kevesebb embert, mert drágább mulatság, mint egy mozi, habár utóbbiban sem voltam még sokat. Időm sincs ilyesmire igazság szerint, egyedül pedig miért is mennék? Abban pedig teljesen igaza van, hogy értek minket negatív események az életben, ezek szerint őt is, ha a szüleivel nincsen kapcsolata, de ez tett minket azzá, akik vagyunk most. Talán, ha támogató és szerető szülők mellett nő fel sosem lesz olyan erős, hogy elindítson és fenntartson egy színházat, hiszen ahogyan már beszéltünk róla ez igen nagy teljesítmény a részéről. A kezemet pedig nem húzom el. Bár igen, tény, hogy meglep a mozdulat, hiszen maga a kézfogás is bennsőségessé teszi a helyzetet, de ahogyan összekulcsolódnak az ujjaink... egy pillanatra talán még levegőt venni is elfelejtek és elveszek a tekintetében is. A fenébe is Michael és köztem a bennsőséges kapcsolat már évek óta teljesen elhalt. Élünk egymás mellett, szinte mint a lakótársak, amivel általában próbálok nem foglalkozni, de igen azért egy ilyen pillanat még ha csak apróság is lehet más szemében, számomra még is csak azt mutatja mennyire nagyon tud hiányozni az embernek az efféle érintés. Így nem csoda, ha beletelik néhány igen hosszúnak tűnő pillanatba, amíg végül visszahúzom a kezemet, hogy folytassam a vacsorát, de érezheti, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy kényelmetlennek gondoltam volna, csupán nem tudom, hogy mit és mennyire illik. Igen régen voltam már első randin és azon sem tapasztaltam effélét. Michael inkább az a nyomulós típus, igen távol áll a finom úriembertől. - Igen, ezt én is így sejtettem. És gondolom igen szoros is lehet a kapcsolat a színfalak mögött is. Hatalmas kihívás lehet egy színésznek e mellett normál életet is élni. Úgy értem... egyáltalán nem csoda, hogy egy szerep túlzottan magával ragad valakit. - én kimondom, amit ő végül nem tesz meg, de szó sincs arról, hogy ezzel méltatnám a színészeket, vagy bárkit. Sejtem én jól, hogy miről is szól egy ennyire szoros kapcsolat, éjszakákba nyúlóan, érzelemeket eljátszva, amik aztán szinte valódivá válnak a fejekben, vagy nem csak ott végül. Azért ha innen nézzük is jó hogy Alaric nem színész. Akkor talán ennek a vacsorának is másképp fogtam volna neki. - Bár nem tudom fér-e majd belém, de akadnak itt biztosan csodálatos desszertek is. Valami nagyon csokisat szívesen kipróbálnék. - hát igen megnézhettem volna az étlapot, de azt eleve csak éppenhogy átlapoztam, most viszont ideje lassan átgondolni a desszert lehetőségét.
Elgondolkozom a szavain, őszintén, nem csak játszott figyelemmel, de lassan megingatom a fejemet, legalább is először. - Az én esetemben mondhatjuk, hogy késő. Egy színház igazgatását választottam és több tucat embert összehangolni igen nehéz feladat, szerepet adni a rendezésekben pedig már-már vetekedne a protekcióval… magammal szemben. - mosolyodom el azért egy kicsit. - És örül a szívem, hogy ti valóban élvezitek az előadásokat, remélem sikerül majd olyan programot előkészítenünk a jövőben, ami esetleg megüti a kortárs mércét. - jegyzem meg, de ez igen nehéz. Főleg, hogy én legjobban a klasszikusokat kedvelem, a kortársak nagyrésze olyan idegen számomra, nehezen élvezhető. Egyértelmű a tartásomból, az eleganciámból, hogy cseppet régivágású vagyok, nem szoktam filmszínházat látogatni, más országokban nyaralni, motorbiciklire se pattanok, bár ismerem a muglik technológiáját, de vajmi keveset használok belőle. - Természetesen lehet. Mindig minden rendszer megbukik egyszer. - bólintok neki természetesen, hiszen nem lehetünk olyan naivak, hogy azt higyjük a hiba elő sem fordulhat. Az, hogy már történt-e meg, csak elfedték a szemünk elől, egy egészen más kérdéskör, és igen érdekes is. Ám jelen pillanatban nincsen tudomásom róla, hiszen sosem kutattam utána… viszont lehetséges, hogy ezek után fogok, ugyan igen csak körülményesnek tűnik a feladat, de ez sosem állított meg. - Talán igazad van. Amit átéltünk a múltban, az tesz minket azzá, akik ma vagyunk, így hát azt hiszem nincsen okom jelenleg panaszkodni. - válaszolom, és nem folytatom tovább azzal, hogy a szülei és az első férje elvesztése is éppen ilyen, hiszen valahol érzem, hogy azok mögött a kedves, barna szemek mögött a fejében ugyanez a gondolat biztosan lejátszódik. Ahogy a keze az enyémre siklik lassan felemelem a csuklómat és az ujjaimat lassan szétnyitva összekulcsolom őket, amennyiben nem húzza el. Talán ez a gesztus, ez a fajta kézfogás már túl van egy bizonyos határon, így hát amennyiben elutasítja visszahúzom a kezemet. Halkan felnevetek a megjegyzésén a társulatra és amikor mosollyá szelídül, akkor bólintok. - Igen, ebben igazad van. Éppen annyi ember dolgozik a háttérben, mint ahányat a színpadon láthatsz, és gyakorta több időt tölt együtt a társulat, mint házasok a nejükkel. - mesélem, de azt már nem teszem hozzá, hogy a pletykák igencsak valósak arról, hogy a színészek igen érzelmes emberek és a romantikus jeleneteket gyakrabban is próbálhatják a színfalak mögött a kelleténél.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-19, 13:48
Természetesen arról még csak sejtésem sincsen, hogy a hátterében ennyi szomorú és szornyű helyzet van, amikről talán sosem fog mesélni, de hogy nem egy első randevún az is biztos. Furcsa, de annak ellenére, hogy a férjem auror volt, még is mindig annyira távolinak éreztem a világ ezen veszélyes szegletét, pedig megéltem és már értettem is, azt, amik Voldemort idején történtek. Bár csupán gyerek voltam, de már elég idős ahhoz, hogy felfogjam az eseményeket és a félelmet, ami eluralkodott a varázsló közösségben, még sem kellett igazán testközelből sosem megtapasztaltom ezt a fajta veszélyt, hiszen a nagyi mindettől tökéletesen megóvott. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet gyerekként egy olyan közegben felnőni, amibe ő kényszerűlt. - Pedig soha sem késő, bár gondolom a színház mellett nem férne bele egy ilyen plusz hivatás. Esetleg magát a színházat népszerűsíteni? Sosem értettem azokat, akik az idősek és a sznobok szórakozásának gondolják. Én egyik sem vagyok, sznob biztosan, és remélem még idősnek sem számítok és a lányom is szereti a színházat. - talán ez is csak szoktatás kérdése. Akadnak, akik a gyermekeiket is eltudják vinni ilyen helyekre, hogy őket is beszippantsa a világa, bár tény, hogy nagy hátrány, hogy a színház mindig is drágább mulatság volt és lesz is, mint a filmek világa, amit sokkal egyszerűbb tömegeknek levetíteni, legalábbis ha jól tudom a muglik mozijai épp ezért annyira népszerűek. - És úgy gondolod tényleg tökéletesen működik a rendszer, vagy... lehet olyasmi, amiről mi nem tudunk? - nem is tudom miért ragadtam le ennél a témánál, de valahogy mindig is érdekelt. Vajon a Minisztérium, az iskolák rendszere tényleg tökéletes? Nem tévedhet el egyetlen levél se, nem tévedhet a mágia egy gyerek kapcsán sem... soha? Mindig az a néhány kivétel lesz, ami erősíti a szabályt, ami aztán az embereket falhoz vágja, hogy mégis csak lehetséges. Na pont ezért szokták az ilyen kivételeket eltitkolni, hogy még véletlenül se hozzanak frászt az átlag emberre, hogy igenis ők is tévedhetnek. - Oh ezt igazán sajnálattal hallom, biztosan nem lehetett könnyű, de talán pont ez erősített akkor meg annyira, hogy egy ilyen színházat képes legyél fenntartani és létrehozni. - nem feszegetem a témát, mert bár úgy látszik nem zavarja különösebben, de talán nem mondta volna, hogy világ életében magányos életet élt, ha ez nem lenne azért mégis csak negatívum. Hiszen a szüleivel nem volt kapcsolata, ami nem jelenti, hogy nem voltak, talán csak nem foglalkoztak vele, és gyermeke sincs, tehát valószínűleg házas sem volt soha, bár ez nem feltétlenül egyértelmű. Mégis szomorú lehet és igen ezúttal most én vagyok az, aki akaratlanul is előre nyúlok, hogy megfogjam az épp asztalon pihenő kezét, még ha minden bizonnyal elég erős férfi is ahhoz, hogy ne várjon sajnálatot. - De azt mondják egy színházi társulat már szinte olyan, mint egy nagy család. - teszem még hozzá egy mosollyal megfűszerezve a szavaimat, hiszen igazán nem lenne jó, ha a beszélgetés negatív irányba menne el, még ha rajta tényleg nem is látszik, hogy negatívnak értékelné a szüleivel való nemleges kapcsolatát.
Csak bólintok neki, teljesen igaza van, ha valaki aurornak megy, akkor számol azzal, hogy a családjával töltött idő meg van számlálva - ám más családokat biztonságba helyezhet, megmenthet. Ha képes volt meghalni azért, amit a hivatásának választott, az becsülendő jellemre utal, ám az én szemszögemből óvatlanra is. - Hmm… ez egy igen fogós kérdés. - gondolkozom el, hiszen minden ember életében rendszerint vannak nagy fordulópontok. Nekem ilyen lehetett, amikor az apám nem törte ki a nyakamat csecsemőként és amikor Voldemortot legyőzte érthetetlen módon az a gyermek és felszabadultam. De ezek közül egyiknél sem az én döntésem, az én tetteim voltak a meghatározóak, így hát ha arra is adnám a fejem, hogy megosztom vele az életem ezen részét - amit féltve őrzök, hiszen hosszú évekig tettem, amit mondtak, öltem is, ha kellett, rengeteg családot megcsonkítva -, akkor sem lenne válasz a kérdésére. - Esetleg választhattam volna a rivaldafényt és mostanra híres filmszínész lennék a varázstalanok világában, nem is tudom. - mosolyodom el, egy kicsit továbbra is mélázva a gondolaton. - A színház ugyan működik, de a köztudatban úgy szerepel, mint az öregek és sznobok szórakozási formája, a filmek és a filmszínházak pedig egyre csak vonzzák a nézőközönséget, minden korcsoportból. Nem tudhatom, hogy az életem jobb avagy rosszabb lenne, ha a nevemet nem csak a kollégáim és egy maroknyi hűséges nézőm tudná, de minden bizonnyal minden más lenne. - felelek végül, habár annyi mindent mondhatnék, amire lehet, hogy inkább számít. Például mivel családos asszony, bizonyára az is átfuthat az elméjén, hogy azt hozom fel “hibámul”, hogy nem alapítottam családot. És valóban tény, hogy az egész életem máshogy alakulhatott volna, ha azok után, hogy elvarrtam fiatalságom szálait nem a tudás és a hatalom megszállotjává válok, hanem mondjuk egy csinos hölgyé… Ám utólag sem érzem úgy, hogy tévedtem. Nagy mágusok emelkednek fel, és buknak el újra, és én soha többet nem leszek egyikük játékszere se. Ennyit ígértem meg magamnak, és ezt az ígéretemet meg is tartom. - Túlságosan beitta magát a rémtörténet a kultúránkban, hogy megpróbálkozzon vele bárki is, úgy hiszem. Az obskúrusok meséje, amiről bár csak egy biztos feljegyzés maradt fent a MACUSA jóvoltából valamikor a az 1930-as évek környékén, elborzasztotta az embereket. Talán ezért is lehet, hogy olyan elszántan veszik számba a mágikus hatalommal született gyermekeket, nehogy előfordulhasson újra az a pusztítás. - mesélem elgondolkozva, meglepően pontosan idézve a világunk történelméből, de hát talán a tájékozottságom mértéke inkább imponáló lesz, mintsem megkérdőjelezné, hogy egyszerű színházigazgató vagyok-e. Hiszen nagyon is értelmiségi munkát végzek, arra már utaltam, hogy sokat olvasok, és nyilvánvalóan nem feltétlen varázstalanok lányregényeit. Talán nem illik, de megnyugvással tölt el, hogy a szülei mugliként közuti balesetben haltak meg és semmi köze hozzá se Voldemortnak, se nekem. Ettől függetlenül továbbra is ott van az együttérzés az arcomon, nincsen szó semmiféle megkönnyebbült sóhajról a hír hallatán. Mindig is érdekeltek a varázstalan szülőktől származó varázslók, hiszen engem is, mint olyan sokakat, foglalkoztat, hogy honnan is örököljük, honnan merítünk erőt a mágiához. Talán mi vagyunk a muglik álltal oly kedvelt fogalom, az evolúció következő lépcsőfokja, ezért jóval gyakoribb ezekben az időkben a varázstalanok között az erővel megáldott gyermek, mint a varázslók között a kvibli? - Sajnos nem volt soha kapcsolatom a szüleimmel, magányos életet éltem világ életemben. - válaszolom egy apró, igazán csak alig látható vállrándítással, jelezve, hogy meg vagyok békélve ezzel az egésszel teljes mértékben. És ez valóban nem hazugság, hiszen soha nem volt közöttünk szülő és gyermek kapcsolat, soha nem gondoltak rám úgy, ahogy Sandrin teszi a gyermekeivel. Nem tudták ki vagyok, és én sem tudtam, hogy ők milyen emberek, csak életben tartottak, hogy teljesítsék a parancsot, semmi több.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-17, 14:02
Oh hát persze én sem akarom elrontani a hangulatot, igazán az sem célom, hogy a beszélgetést ilyen irányba tereljem Andrew említésével. A dolgok csak úgy megtörténnek maguktól. Nem is veszem úgy, hogy méltatni a szavaival Andrew döntését. Én már megtettem. Persze, hogy igen hullámzó érzéseket éltem meg a halála után. Volt ott minden, ami lehetett és volt köztük harag és düh is, amiért elment, amiért nem gondolt rá, hogy milyen következményei lehetnek, amiért nem mérlegelte, hogy mi a fontosabb. Persze nem tudhatta előre, hogy meg fog halni, azt senki sem tudhatja, de tény ha valamilyen más biztosabb munkája van, akkor nem történik ilyesmi, akkor még mindig élne talán - Talán, de közben tudom, ha minden auror így tenne, akkor vagy nem lenne családjuk,vagy nem lenne egy auror sem. Ez... egy ilyen szakma. - még egy halvány mosolyt is megejtek, bár fájdalmasat, de próbálom tudatni vele, hogy nem bánom sem a szavait, sem azt, hogy erről beszélünk és nem fogom e miatt elrontani a hangulatot, vagy kiborulni. Elég régen volt már és bár igaz, hogy tudom más életem lenne, ha ő nem hal meg, de miért bánkódjunk olyasmin, ami nem történhet meg igaz? - Neked van olyan tett az életedben, ami úgy gondolod, hogy mindent megváltoztatott és ha nem történik meg most minden más lenne? - ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha tehetném változtatnék a múlton, mert ha megtenném nem lenne Bobby. Ha valaki egyszer felajánlaná nem tudom, hogy mit tennék, azt hiszem belerokkannék a döntés súlyába, hiszen hogyan tudna egy szülő a gyeremeke és a szerelme között választani? Lehetetlenség. - De vajon volt már rá példa? Sosem hallottam még ilyesmiről, de ha egyszer egy levél tényleg nem ér célba... - ott vannak persze azok is, akik elnyomják a mágiát, akikből aztán kitör és fiatalon a halálukat okozza. Ijesztő lehet és persze hatalmas kín megélni, hogy ami ott van benned erő az egyszer csak szinte kirobban belőled, mert előtte nem használhattad. Bele sem merek gondolni, mit érezhetnek azok a gyerekek, akinek ilyen sors jut. - Ez kedves, én is remélem és mindent megteszek azért, hogy a gyerekeim sose érezzenek ilyesmit. - a kérdésére aztán csak megrázom a fejemet. Nem tudhatom, hogy mi jár a fejében és persze igazából azt sem tudhatom, hogy a szüleim halála mögött esetleg nem volt-e más. Valahogy sose gondoltam rá, hogy ne annyiról lenne szó, amit én tudok az egészből. - Muglik voltak, egyszerűen túl csúszós volt az út és balesetet szenvedtek. - az ő életük a balszerencse áldozata lett, bár talán Andrewé is részben, hiszen igaz, hogy egy auror élete mindig veszélyben van, de azért akadnak bőven, akik tisztest kort megérnek. Talán, ha a szüleim is veszélyes szakmát űznek, akkor sosem gondoltam volna rá, hogy egy auror legyen a férjem, talán lebeszéltem volna Andrewt, hogy egy ilyen szakmát válasszon, aminek persze semmi értelme nem lett volna, ha ő ezt szereti, ez érdekli. De nem volt szó ilyesmiről. Egyszerű balesetet szenvedtek, legalábbis az én ismeretim szerint. - És a te szüleid? - nem ismerem a családi hátterét, de ha már ilyesmiről beszélünk akkor persze, hogy kíváncsi vagyok rá, hogy vajon milyen lehet az övé. Vajon a színház szeretetét is a szüleitől örökölte?
Ha tudnám, hogy valamilyen szinten hasonlatosnak talál az elhunyt férjével, akivel fényévekkel jobb kapcsolatban élt, mint a mostanival, talán valamilyen szinten elgondolkoztatna, hogy ez jó vagy rossz a szempontomból. Ám színházigazgatói minőségben jelentem meg, hát miből gondolná, hogy az életemben a nagy tettek bármi veszélyt rejtenének. - Ezt szomorúan hallom. És persze megértem az álláspontját, akármilyen nagy tettekről beszélünk, mérlegelni kell a kockázatot, és egy gyermek és feleség hátrahagyása… - elhallgatok, ez bizonyára fájdalmas téma és mindenbizonnyal nem is az első randevúra illik. Természetesen nem boncolgatom tovább, és ha azt hinné, hogy a kíváncsiságomat ha már felkeltette ki kell elégítenie, akkor finoman megrázom a fejemet, hogy erre semmi szükség. Nem akarom az érzéseit felkavarni, a szomorúakat semmiképpen. Sokkal kellemesebb a hosszú életről beszélni, még ha olyan elérhetetlennek is tűnik a gondolat. Bar a világunk - a világok - jelen állása szerint, talán nem is a Bölcsek Köve az egyetlen út… - Azt hiszem jóval egyszerűbb és szabadabb. A pálcáknak tulajdonságaik, előnyeik és hátrányaik vannak, de egy olyan teorikus világban, ahol erre nincs szükség, minden mágia a hordozójából fakadna teljes mértékben. Nagyon érdekes gondolat, kár, hogy egyelőre nem találtunk meg rá a módot, hiszen jelenleg elképesztően veszélyes, ha egy gyermek nem kap pálcát és megfelelő oktatást. - boncolgatom a kérdést, ami egyébként tényleg nagyon érdekel. Még a finom fogással is kissé lelassulok, hiszen a kutatásaim ilyen irányba is elmentek, a mágia minden formája elképesztően foglalkoztat, természetesen leginkább azoké, amiket ténylegesen át lehet ültetni a gyakorlatba. - Sajnálattal hallom. Rengeteg gyász ért az életedben, de remélem, hogy ennyi veszteség után a jövőd már csak örömöt rejteget. - mondom egy kissé szomorú hangon. Szülei meghaltak, a férje is meghalt, vélhetően a nagymama is már olyan korban járhat - ám ki tudja. - Esetleg a szülei is veszélyes szakmát űztek, mint a férje? - kérdezek vissza, ám az is elképzelhető, hogy egészen egyszerűen balesetben haltak meg. Nem tudom, hogy miért, de valamiféle szorongás kezd el tanyázni a mellkasomban, ahogy átfut az elmémen és szörnyű kép, hogy azt fogja felelni, hogy a szerettei esetleg Voldemort uralma alatt haltak meg, vagy mondjuk mond egy olyan nevet, ami ismerősen cseng, akinek a vére az én kezemhez tapad, hosszú évekkel ezelőttről. Amit pedig akkor tettem, mikor a Nagyúr akaratom ellenére kényszerített, talán nem kéne, hogy terhelje a lelkiismeretemet. És eddig nem is tette. De ha éppen ettől a nőtől hallanék olyan mesét, ami szörnyűségesen ismerősen csengene, talán megérintené a korhadó szívemet. Végül eszembe jut, hogy vacsorázni vagyunk itt, így hát eszem még egy falatot és leöblítem a felszolgáló fiatalember által kínált borral, ami csodák csodájára még ezzel a fogással is kellemes, nem csak magában és az előételt kísérve.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-15, 14:49
Sose voltam nagyravágyó, nagyratörő sem, talán annak kellene lennem? Nem tudom, nem vonzott sosem a hírnév, nem is értettem ezt meg Andrewban, hiszen ő mindig is arra vágyott, hogy letegyen valamit az asztalra, hogy neve legyen, hogy nagy tetteket vigyen véghez. Azok után, hogy meghalt, végképp nem vonzott az ilyesmi. Csak a veszélyt látom benne. Persze más, ha az ember színházizgagatóként akar hírnevet és nem pedig aurorként. Előbbi szakma azért jóval veszélytelenebb. - Talán, csak tudja a volt férjem azért nem láthatta felnőni a lányát, mert... nagy tetteket szeretett volna véghez vinni. - aprót sóhajtok csak. Nem, nem akarom én elrontani az estét valami negatívval, vagy rossz emlékkel, de tény, hogy Andrew, ha nem auror lett volna akkor még élne és akkor Sam nem veszítette volna el az édesapját és akkor most egészen más életet élnék, és persze tény akkor most valószínűleg nem ülnék itt vacsorázni egy másik férfival. Nem hiszem, hogy Andrew mellett ez felmerült volna, bár sosem tudhatom, hogy ez nem hiú ábránd-e, hiszen sosem jutottunk el addig, hogy kiderüljön a kapcsolatunk meg tud-e romlani, annál jóval hamarabb meghalt. - Ebben azt hiszem igaza van, talán egy élet kevés rá, hogy az ember mindent véghez vigyen, amit szeretne, talán valamivel több idő tényleg hasznos lenne. - egyetértek, ezúttal tényleg, bár akkor is csak úgy tudnám ezt elfogadni, ha a gyerekeim is tovább élnének, de bizonyára nekik is jó lenne, ha tovább lehetnék velük. Rémes belegondolni abba, hogy egyszer majd megöregszem és el kell engedniük. Tudom milyen elveszíteni egy szülőt, még ha az a szülő számomra igazából a nagymamám is és nem valójában a szüleim, hiszen rájuk nem is igen emlékszem, így a hiányuk sem fájt sosem úgy, mint egy szülő hiánya. - Igen. Van abban valami, hogy amikor felnövünk korlátok közé szorítjuk magunkat, ezáltal az erőnket is. Vajon, ha nem kellene megtenni, ha nem lenne szükségünk pálcára milyen lenne a varázsvilág? - azt tehetnénk meg, amit csak akarunk? A gyerekek olyasmikre képesek és persze olyanokat tesznek, amik nekünk még csak eszünkbe sem jutnak. Tényleg csodálatra méltó és meglepő is egyben és persze tudom, hogy már éve óta elterjedtek ezek a bizonyos pálca nélküli képességfélék is. Talán ezek olyasmik, hasonlóak mint a gyerekek vadmágiái, csak mégis képesek korlátok közé szorítani azok, akik valahogy használni tudják őket. - Igen a neveket jól tippeled. A férjem édesapja után kapta Bobby a nevét, de tudod ő annyira... komoly üzletember, hogy még talán sosem hívtam őt Robertnek. Azt hiszem soha nem is fogom és nem, sajnos nincs testvérem. A szüleim egészen kiskoromban meghaltak, engem a nagymamám nevelt fel. Nem volt... idejük, hogy lehessen testvérem. - rémes így belegondolni, hogy az életem itt-ott tele van tragédiákkal, holtakkal a múltam. De sosem gondoltam arra, hogy e miatt nem kellene, hogy szeressek mást, csak mert vannak, akik meghalnak. A nagyi is sokáig velünk volt, ahogyan a gyerekeimmel is még nagyon sokáig együtt lehetek, legalábbis erre gondolok, minden más butaság lenne és csak félelmet szülne.
PNem veszi tolakodónak, hogy hozzáérek a karcsú kezéhez, ami nagyon is jól esik, kezdem úgy érezni, mintha nem is ez lenne az első találkozásunk. Persze a szó szoros értelemben nem is az első, hiszen a színházban beszéltünk először, és bevallom ne is az volt az első alkalom, amikor láttam. Csak az első, amikor beszélgetést kezdeményeztem az előadás szünetében. - Pedig erre van szükség ahhoz, hogy ne érezzük magunkat olyan aprónak és jelentéktelennek. A lehetőség mindenkiben megvan, csak követni kell tettekkel is az elhatározást. - válaszolom egy kedves, bátorító mosollyal. Persze ha úgy érzi, hogy nem ennyire ambíciózus, akkor ki vagyok én, hogy más irányba egyengessem az útját akaratának ellenére? A Bölcsek köve gondolata engem nagyon is foglalkoztat, kár, hogy az elmúlt években az alkímiába nem fektettem elég energiát ahhoz, hogy tényleg leutánozzam a legendás Nicolas Flamelt. A kutatásaim, amiket a színház mellett titokban folytattam az elmúlt húsz évben, egy cseppet más természetűek voltak. - Ha örökké talán nem is, de hosszabban azt hiszem igen. Nem tudom elképzelni, hogy elegendő legyen egy élet arra, hogy mindent megismerjünk, vagy éppen meglátogassunk, ha a nyaralásra visszakanyarodunk. Szeretném azt vallani, hogy igen olvasott vagyok, de a könyveimnek jó, ha tíz százalékát olvastam el, és vajmi kevés esélyt érzek arra, hogy a végére érjek mindnek. - válaszolok készségesen, hiszen engem nem köt annak a béklyója, hogy anyám, apám, testvérem vagy gyermekem halálát végig kellene néznem, ha hosszú életre teszek szert. Hiszen senkim sincsen, sose volt. Érdeklődve hallgatom végig a történetet a kisebbik fiáról, és ahogy felnevet valahogy az én arcom is felragyog, de tény, hogy mivel sosem volt családom, én a legkevésbé sem ítélem el, akármilyen nevelési módszerrel él, vagy akármilyen hibát vét. Biztos vagyok benne, hogy az a gyerek így is úgy is fel fog nőni, nem tud olyan hatalmas problémát véteni. - Elképesztő! A kisgyermekek olyasmire képesek, amire a pálcájuk megszerzése után akár évekkel később tanulják meg a helyes igéket, sőt, van, aki olyat produkál, amit pálcával leutánozni nem is lehet. - mondom elragadtatott hangon, habár egyértelmű, hogy feljegyzésekből és tanulmányokból táplálkozom, és nem valós tapasztalatból. Igen érdekes lenne, ha a gyermektelen színházigazgató ilyen rengeteg kisgyereket ismerne, még úgy is, hogy van a színházamban Matiné műsor. Hiszen a színház mugliknak van megnyitva, így hát minden varázsló és boszorkány hátrahagyja a mágiát arra a néhány órára, legalább is meghagyja nekünk, az előadóknak, tehát az apróságok se csínytalankodnak a vadmágiájukkal. - Nem, legjobb tudomásom szerint nincsen testvérem. Bevallom gyerekekkel csak a Matiné műsorokon találkozom, a vadmágiáról pedig főként csak értekezésekből olvastam, de ettől függetlenül igen érdekes téma. - mosolyodom el, nem mutatom jelét, hogy olyan nagyon bánnám egy testvér hiányát. Ha lenne, ha van is, akkor is külön nevelkedtem volna egyedül, így hát mit se számít, hogy létezik-e egy ilyen rokon, vagy sem. A szüleim nem hogy csak lemondtak rólam, de lényegében ki akarták tekerni a nyakamat, így hát az ilyesféle gyengéd érzelmeket, mint egy testvér szeretete, bár igyekszem megérteni más családokban, magamra vetítve elképzelhetetlennek érzem. - Neked esetleg van testvéred? Illetve eszembe ötlött, Sam ugyebár Samantha, Bobby pedig... Robert? - teszem hozzá, megtippelve a kisfiú nevét, egy szelíd mosollyal.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-13, 14:26
Elgondolkodom és mire észbe kapok már a keze az enyémen pihen, aztán finoman meg is szorítja, azt hiszem bátorítás lehet ez most és valószínűleg ennek köszönhető, hogy végül is kimondom a tolakodó gondolatot, ami lehetséges, hogy más esetben bent maradt volna. Persze könnyen lehet, sőt biztos, hogy sokan vannak, akik magukat jóval többnek gondolják, mint én, ezért nem is gondolkodnak így. Én valahogy sosem éreztem, hogy olyan nagy nyomot hagynék a világban, vagy nagy tettekre vagyok hivatott, talán ezért is érzem magamat olyan aprónak, ha olyan nagy dolgokra gondolok, mint történelem. - Talán, bár én sose voltam ennyire nagyratörő. Sose gondoltam úgy, hogy tudnék olyan nagy nyomot hagyni a világban, mint ezek a nagy nevek és elég távol állok a Bölcsek kövének titkától is. - itt azért halkan fel is nevetek. Mondjuk nem is tudom, hogy jó dolog-e annyira sokáig élni. Talán, ha lehetőségem lenne akkor se választanám ezt, mert ha csak nekem lenne adott a dolog, akkor végig kellene néznem akár olyanok halálát is, akik fontosak nekem. Ha nem csak nekem... na akkor már elgondolkodnék rajta, de mivel nincsenek az életben nagyratörő vágyaim, nem is feltétlenül van szükségem egy életnél többre. Néha ez az egy is épp elég nehéznek bizonyul. - Te szívesen élnél örökké? Vagy az alapnál jóval tovább? - ha már kiss filozofikus a téma, hát nem engedem el azért olyan könnyen, hiszen érdekes, hogy mikről hogyan gondolkodik és nem, most eszem ágában sincs elemezgetni, vagy ilyesmi, nem erről van szó, csak így ismered meg a másikat, ha olyan érdekes témákban is ismered a véleményét, mint például az örök élet. - Bobby... hát persze! Tudod sokáig aggódott, hogy nem jelentkezett nála semmi, aztán talán néhány hónapja már nagyon beindult, bár főleg a nővére hozza ki belőle a heves érzelmeket és ő csak a szünetekben van itthon. Már nem egyszer változtatta meg Sam haját, aki persze ezt nem kifejezetten értékelte, de egyszer már sikerült a reggeli tojáskrémes kenyeret is felküldenie a plafonra. Azóta jól meg kell gondolnom mikor adok neki olyasmit, amit nem szeret annyira. - halkan felnevetek, mert hát no nem a legjobb nevelési módszer, ha kénytelen vagy alkalmazkodni a gyerekedhez, de ha nincs más út, mert katasztrófához vezethet, mert a gyerek mágiával áll ellen... az úgy már nagyobb kihívás, mint egy szimpla "nem kérem". - És neked nincs testvéred? Akin akár megtapasztalhattál ilyesmit gyerekként? - látva a gyerekeimet, valahogy mindig úgy gondoltam nem is lett volna rossz egy testvér, de erre nem került sor, a szüleim túlságosan hamar meghaltak, hogy egy kisöccs, vagy egy húg bővíthesse a családot.
Pedig milyen felszabadító is lehetne, ha soha senki se törődne mások véleményével! De egy színház igazgatójaként a munkámban lényegében mást sem csinálok, mint a közönség és a kritikusok kedvében járok, a magánéletemben pedig… Nos, abban nincsen semmi nyíltság és őszinteség. De itt és most csak az számít, hogy egy kellemes estét eltöltsünk, és éppen ezért az ilyen könnyű beszélgetések alkalmával magabiztosan beszélek és igyekszem nem elfedni a gondolataimat előle, hanem tényleg magam lenni, amennyire csak tehetem. - Az se baj, ha klisés érezted, Sandrin. - mosolyodom el kicsit elnézően, hiszen talán lehetséges, hogy tényleg minden színházban járatos személynél ez az első döntés. Így hát nem csoda, ha a rövid gondolkodás alatt csak erre jutottam, egyáltalán nem létezett a nyaralás a szótáramban, legalább is nem magamra értve. Azért ahogy elmereng valami önkéntelen mozdulattal indul meg a kezem a kezéhez és finoman megfogom, miközben lassan eljut az igen csak filozófiai kérdéshez. Ugyan úgy tűnik, hogy miután kimondja már legszívesebben elfelejtené, de én nem húzom el a kezem, finoman megszorítom az övét, és csak azután egyenesedem ki. - Azért olyan aprónak nem mondanám magunkat, hiszen az igazán nagy emberek és nagy történetek évezredekig fennmaradnak. Csak annyit kell tennünk, hogy egyedülállót teszünk le az asztalra és csatlakozunk Merlinhez a nagy varázslók és boszorkák csarnokába. - válaszolom neki, ezzel megmutva kissé nagyratörő vonalát a jellememnek, de hát ez igazán nem olyan idegen egy színházigazgatótól, aki a semmiből élesztette fel az elhagyatott épületet már közel tíz éve. Majd egy mosollyal teszem hozzá. - Az élet rövidségéhez pedig csupán végig kell járnunk Nicolas Flamel életét és megfejteni a Bölcsek kövének a titkát, mi sem egyszerűbb. - nevetek fel jókedvűen, miközben megérkeznek a fogások. Egy kicsit sem éreztem a kérdését kínosnak, túl mélynek, túl elvontnak, túlságosan… pszichológusnak vagy éppen filozófikusnak, Az ilyen csevejekre éppen annyira kapható vagyok, mint akármilyen más témára, egy megfelelő partnerrel. Ahogy megkóstolja a falatot én pedig végig kísérem a figyelmemmel szerencsére nem indulok el a szemében a lejtőn, hogy ilyen merőn figyelem. Persze nincsen semmiféle beteg perverzió mögötte, csak színt tiszta érdeklődés. Így hát én is ráteszek egy falatot a villámra és megkóstolom. - Páratlan, mint mindig. Bár, ha mindig páratlan, akkor talán mégsem az. - teszem hozzá, vidáman engedve, hogy belezavarodjak az utánozhatatlanság állandóságának paradox megjelenésén. - Azt mondtad a kisfiad nemsokára kezdi a Roxfortot, mutatott hát valamiféle mulatságos mágikus megnyilvánulást? Olyan érdekes, hogy mire képesek a gyermekek, ameddig a pálca nem fókuszálja a hatalmukat. - hozom fel a témát, ezzel is jelezve, hogy nem zárkózom el a ténytől, hogy anya, nem fogom ignorálni a továbbiakban, még ha nem is megyek mélyen bele, hogy milyen érzés lehet anyának lenni, gyermeket nevelni, pláne kihordani és megszülni.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-10, 14:08
Irigylem azokat, akik képesek nem foglalkozni mások véleményével, vagy legalábbis nem komolyabban, akik tudnak csak úgy tenni, kimondani dolgokat, hogy nem gondolkodnak rajta, vajon a többiek erről hogyan vélekednek. Én nem ilyen vagyok és igen megnyugtat, amikor azt mondja nem minden a napsütés és a tengerpart, hogy őt is érdekli Izland, hogy nem kell úgy éreznem buta válasz volt, mert magyarázkodnom kell, hogy na de miért. Volt már erre példa, épp ezért is vagyok mindenkivel kicsit óvatosabb. Alapjáraton is mindig az volt, de az évek során ütöttem már meg a bokámat, hogy ez még jobban felerősödjön bennem. Viszont egyelőre úgy tűnik, úgy érzem, hogy jól alakulnak a dolgok és Alarickal szemben nem kell magamat kellemetlenül éreznem, ha kimondok egy őszinte véleményt. - Egy színház igazgatótól talán nem is olyan meglepő ez a válasz. Na nem úgy értem, hogy klisés, de szép gondolat, hogy a színészet bölcsöjébe látogatnál el. Biztosan izgalmas lehet és a kis utcák, a régi falak, amiket olyan régen élt emberek érintettek, amibe valahogy belegondolni is nehéz... - elmerengek egy pillanatra. Valahogy mindig is érdekelt a történelem, de közben mégis olyan távolinak és megfoghatatlannak éreztem. Emberek, akik több száz, vagy ezer évvel éltek előttünk, állatok amiknek már a csontjai is enyészetnek indultak, csak néhány maradt fel belőlük... Ha erre gondol az ember annyira aprónak és semminek érzi magát, én legalábbis mindig így voltam ezzel. - Eszdbe jutott már, hogy ilyen sok időhöz képest, ezekhez a régi épületekhez képest mi milyen apró porszemek vagyunk és milyen rövid időt töltünk ezen a világon? - végül ki is csúszik a számon az, ami most a fejemben kavarog, még ha egy pillanat múlva már zavartan keresem is a poharamat, hogy a zavart egy korty borral öblítsem le. Nem, igazából nem gondolom, hogy úgy vélné fecsegek csak itt butaságokról, de mégis ő még csak egy új ismerős, nem tudok olyan könnyen megnyílni a közelében és olyasmit kimondani, amit valószínűleg más esetében nem tennék még számomra is meglepő és zavarba ejtő és egyben. Szerencse, hogy közben az ételünk is megérkezik, így annak tudok figyelmetlen szentelni a helyett, hogy azon gondolkodnék, hogy butaságot mondtam. A kezembe is kerül hát a kés és a villa, hogy megkóstoljam a halat. Egy halk jóleső hümmentés az első, majd amikor elkapom a pillantását elmosolyodom, de azért csak lenyelem a falatot a válasz előtt. - Semmi gond, igazán és nagyon finom! Kiváló a választásod, minden bizonnyal a tiéd is pazar lehet. - az a hús is felettébb jól néz ki, bár kétlem, hogy ezen a helyen bármit is el tudnának rontani, vagy nem tökéletesen elkészíteni. Úgy sejtem hogy itt minden finom lehet, ha csak nem kifejezetten olyasmit rendelsz, amit egyébként sem szeretsz.
Hosszú évekig voltam teljesen egyedül és nekem a familiáris tökéletes alkalom volt arra, hogy olyan társat idézzek, aki soha az életben nem árulhat el, és akinek a jelenlétét soha nem fogom teherként érezni, mert a lelkem darabja ha úgy érzi, hogy nincsen rá szükségem, hát csendben marad és magamra hagy a magányommal - ha nem is fizikailag, hiszen minél távolabb a familiáris, annál rosszabb érzés feszül a gazda mellkasában. Bólintok csupán a változtatásra, bár én jellememből fakadóan szeretném, ha a világ mozgásba lendülne és megindulna valamilyen irányba, hiszen a Roxfort már ezer éve csinálja pontosan ugyanazt, mint a kezdetekkor. Vajon mennyit változott a tanterv az alapképzésben? Semennyit. Az, hogy kibővítették egy egyetemi részleggel már-már haladásnak tekinthető, ezt nyilvánvalóan az öreg Dumbledore számlájára írhatjuk, ám én már csak ilyen telhetetlen vagyok. - Nem minden a tengerpart és a napsütés. - jegyzem meg, hogy ne érezze, hogy csak azért, mert Izlandot célozná meg, ha akárhová mehetne, bármilyen szinten furcsának tartanám. Nem válaszoltam úgy igazából a kérdésére, és nem véletlenül, mert amennyire könnyedén jött a kérdés az ajkaimra, hogy egy tipikus randevú hangulatát keltsem, olyannyira átgondolatlan volt. De semmi baj, ne essünk pánikba, a mindentlátó nyílt szempár ott pihen rajtam, választ várva. Elgondolkodom, ez talán csak nem bűn, mintha annyira rengeteg lehetőségem lenne - ami így is van, hiszen éppen annyira vagyok tanácstalan azért, mert semmi után nem érdeklődtem, mint amennyire az lenne, aki az egész világot egyenlően szeretné felfedezni. - Én a familiárisba fogtam bele gondolkodás nélkül, te pedig oly’ könnyedén vágtad rá az Izlandot, mintha már készültél volna a kérdésre… De lássuk csak… Azt hiszem a napsütéses Itáliát választanám, de legkevésbé sem egyszerűen a tengerpartok kliséje miatt. Megannyi történelem lapul az ezeréves falak mögött, és az európai színházi kultúra javát is olasz drámák alapozták meg, természetesen Görögország gazdag mitológiájával és szerzőivel karöltve, ám még is inkább az olasz csizmát választanám, úgy hiszem. - mosolyodom el, még mindig vívódva a két válasz között. Valójában tényleg érthető válasz, hiszen a színház a hivatásom, a darabok jelentős részét pedig olaszországban szerezték, legalább is azokat, amiket én kedvelek és színpadra viszek. Vagy éppen ott játszódnak, ha csak a világ leghíresebb színpadi művére gondolunk, a Rómeó és Júliára, Shakespear mester tollából. Megérkeznek a főételek és a pincér egy udvarias mosollyal mutatja be a fogásokat és teszi először Sandrin elé a választottját, majd elém az enyémet. Nem esek neki gyorsan, hála a falatkáknak, de elkezdem felvágni az első szelet húst, csak éppen a pillantásaimmal inkább a nőt figyelem, mintsem a tányéromat. Kicsit belefeledkezem, így egy idő után meg is áll a kezemben a kés és a villa. - Ó, elnézést, hogy így megbámullak, csak feszít a kíváncsiság, hogy ízlik-e majd, amit ajánlottam. - nevetem el magam, a saját illetlenségemen.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
