2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Minden más annak fényében, hogy honnan nézzük. A színház csillogása is a nézőtérről látva nem ugyanaz, mint amit ő lát a színfalak mögül, főleg hogy esetében még kellően sok munka is van a dologban akkor is, ha épp nem rendezőként van jelen, de mégis tanácsokat ad és láthatóan nem is veszik csak úgy semmibe a tanácsait, hiszen mindenki épp úgy figyelt rá, mintha minimum mégis csak ő lenne a rendező. - Én innen nem úgy láttam, mintha zavarná őket, hogy bármibe is beleszólsz. - bár persze tévedhetek. Annyi azért mégis csak közismert tény, hogy a színházban dolgozni nem olyan egyszerű, főnöknek lenni pedig soha sem az, se itt, sem máshol. Biztosan vannak olyanok, akik igyekeznek áskálódni, vagy rosszindulattal kezelik azt, aki felettük áll, még ha egyébként szemtől szembe mosolyognak is és egyetértenek. Jelen esetben viszont csak egy szimpla külső szemlélő vagyok, nem éátok bele az efféle ármánykodásokba és nem tudom, hogy Alaricnak volt-e ilyesmiben része. - És biztosan mindig akadnak, akik szeretnék megismerni ezeket a titkokat, mint a kinti újságírók. Nehéz ezt kezelni? - a rivaldafényt és a sok kérdést. Nem mondom, hogy szándékosan kínoztam volna magamat vele, de azért olvastam én is már néhány cikket a férfiről mind színházi, mind egyéb tekintetben, még ha tény is hogy a magánélete nem egy nyílt dolog, de miután nincs állandó kapcsolata, amint az már kiderült csak az gondolná, hogy magányos életet él, aki soha életében nem járt még ilyen helyen és nem találkozott még színészekkel. - Nem, a titkárnőm nem kérdezősködő típus, Michael pedig... Gondolod, hogy magán kívül bármit is észrevesz? - persze azért nem vertem nagy dobra semmit, de a férjem nincs eleget otthon ahhoz és nem is foglalkozik annyit sem velem, sem a családjával, hogy kiszúrjon ilyesmit, ha pedig mégis épp otthonra érkezett volna valami, hát könnyen mondhatom, hogy egy betegem küldte hálája jeléül. Persze az, hogy még csak a gyanú sem merül fel a hites uramban, hogy esetleg nem mondanék igazat szintén nem sok jót mond a házasságunkról. Nem féltékeny, sosem éreztem ezt nála, tehát már nem érdekli az egész. - Sose tudtam, hogy oda tényleg fel lehet-e menni, vagy ez csak az Operaház fantomjában működik, de ezek szerint igen. - mármint persze esetleg munkások, na de őt nem gondoltam volna, hogy ilyen hely lenne pont a kedvence, bár tény, hogy onnan jobban be lehet látni a terepet, viszont az is, hogy veszélyes is, ha az ember rossz helyre lép... Követem hát a kis hátsó folyosókon, egészen egy ajtóig, ahol ismerős nevet vélek felfedezni. Csodás színésznő, ezzel tisztában vagyok és meg is lep, hogy csak úgy benyitunk hozzá. Nem akarok túllelkes tininek tűnni, de azért felcsillan a tekintetem. - Oh, ilyet szabad? Buta kérdés, rólad van szó! És milyen? Olyan, mint ahogyan az újságokban írnak róla, vagy valójában sokkal kedvesebb és a cikkek túloznak? - egyelőre csak óvatosan bekukkantok és persze csak akkor megyek beljebb, ha ő is megteszi. Mégis csak egy ismer névről van szó és azt írták róla nem kifejezetten szereti, ha olyankor zaklatják, amikor nincs hozzá kedve. Kissé szeszélyes nő hírében áll, bár most nincs itt, de még véletlenül se szeretnék valamit akár csak meglökni, hogy aztán azért szerepeljen rosszabbul az előadáson, mert felmérgeli magát, hogy valaki járt a szobájában, amikor ő nem volt ott.
Vannak olyanok, akiknek elég a csillogás, a varázslat, a fantázia, amit a szemük elé vet a világ - vagy éppen a színház. Én nem ezek közé tartozom, én elemzek, megértek, kutatok, tudni akarom, hogy mi miért történik és ahogy megértettem, irányításom alá akarok vonni mindent, ami hatással lehet rám és a terveimre. Ilyen magabiztossággal igazgatom a csapatot és ugyanez az érzés munkálkodik bennem, amikor a mágiaelméleteket kutatom, legyen az evilági, vagy másvilági… Követem a mozdulatait, ami a távolság megtartását illeti, csak addig hajolok közel, ameddig gyors csókot váltunk - szigorúan az arcára. Szerénykedve elmosolyodom a szavaira, ugyan nem vagyok az a visszafogott, hallgatag fajta, így hát odáig nem merészkedek, hogy tagadjam az elismerő pillantásokat. - Köszönöm, habár nem én vagyok a darab rendezője, mégis szeretek mindent személyesen megnézni, mielőtt a végleges formájában színpadra kerül. - válaszolom, magyarázatként és kis félmosollyal és a szememben megcsillan valami pajkosság. - Persze lehet, hogy nem mindenkinek tetszik olyan nagyon a kibickedésem, de jobbára viták nélkül zajlik le minden, végtére is én vagyok a “főnök”. Vajmi keveset törődök már azokkal a fiatal nőkkel vagy éppen férfiakkal, akiknek a tekintetében a rajongás nem a szakmai sikereim felé irányul, hanem a pénzem felé. Mivel soha, senki nem maradt meg mellettem, elhíresült a társulatban, ha valaki kapcsolatot keres, vagy éppen kivételezést a szereposztással, nem érdemes velem kezdenie, ha egyéjszakást, akkor… az egy másik kérdés. Míg a színházban többnyire szociális vagyok, nagy tömegeket mozgatok meg, kapcsolatot tartok mindenkivel, addig a magánéletem kész rejtély. - Még annál is többet! - kontrázok a titkok emlegetésére, és ez valóban nem csak afféle szemfényvesztés, látszik a tartásomon, a szavaimon, hogy igen csak a közegemben érzem magamat. Ugyan igen kevés olyan környezet van, ami valaha rákényszeríthet, hogy elveszítsem a magabiztosságom, ez mondjuk vitathatatlan. Lassan kivezetem a nézetőtérről az oldalsó ajtón és ahogy futtában megérinti a kezemet újra elmosolyodom. - Igazán semmiség. Remélem nem okoztam gondot velük a munkahelyeden vagy otthon. - teszem hozzá, szelíden tapogatózva, hogy vajon van-e olyan, akinek mesélt rólam, vagy minden egy titkos hódolótól érkezett, esetleg azt hazudta, hogy a férje küldte az évfordulójukra… ki tudja. A folyosó egészen csendes és árnyas, ha fel is bukkannak emberek gyorsan átsuhannak, mindenki siet és itt már csak dolgozók vannak, se vendég, se riporter. Jelenleg csak mi. - Érdekes kérdés. Talán klisés, de szeretem felülről látni a világot, így a színpad feletti padlásrendszer és az állványokat választanám. Egészen más onnan az előadás és a nézőtér is. - válaszolok a kérdésére, miközben végigkísérem a folyosón. Eljutunk egy ajtóig, amin egy híres név díszeleg, az előadásban Rose-t fogja játszani a színésznő, a főszerepet. - Nézzük csak hogyan él egy primadonna. - mosolyodom el, persze ez nem opera előadás, de ő a darab arca, így hát ahogy benyitok az ajtón egy nagyon csinosan felszerelt szoba fogad minket, hatalmas tükörrel, tűéles fénnyel a sminkeléshez, egy kellemes dívánnyal, zuhanyfülkével, mintha egy kis apartman lenne itt a színház közepén. Nem a legnagyobb luxus vörös kárpittal, de elegáns és patyolat tiszta, friss virággal és a színésznő némely személyes tárgyával. Valójában nem illik bemenni a személyre szóló öltözőkbe, míg a tulajdonosa nincs jelen, de tegyük fel, hogy ránk most nem élnek a szabályok.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-07-27, 09:11
Igazán nem sürgetem, még jól is esik látni, ahogyan dolgozik, hiszen igazából mindig csak a kész műveket láttam eddig, így csak elképzelésem lehetett róla, hogy mi is van a hátterében. Lehetséges, hogy mást nem érdekelne különösebben a mögötte rejlő munka, de számomra ez is izgalmas lehetőség. Persze arra is vágyom, hogy beszéljünk, hogy talán egy kicsit kettesben is legyünk, de egy kicsit még igazán tudok várni. Felállok hát, amikor látom, hogy lejön a színpadról, bár láthatóan tartom a kellő távolságot, amikor közelebb jön, hiszen akadnak itt újságírók és rám nagyon rossz fényt vetne, ha véletlenül is kikerülne valami fotón, amin rajta vagyunk, bár biztos vagyok benne, hogy semmi kompromittálót nem tenne, amivel bajba sodorhat. - Szia! Én örülök a meghívásnak, és igazán nem volt sürgős. Jó látni a munkát, és ahogyan néztek rád odafent... - igen az én pillantásomban is látszik jócskán az a fajta lelkesedés, amivel ránéztek a színpadon, bár minden bizonnyal, ha jó emberismerő azért észreveszi az én tekintetem és azok a nőké közötti különbséget, akik inkább csak a hírneve, vagy a pénze miatt néznek rá rajongással. Az én pillantásomban ennél sokkal több és egészen más van, a munkáját becsülöm, azt amit tesz azért, hogy ez a hely olyan jól működjön, a tudását és persze nem utolsó sorban a külseje sem elhanyagolható. A puszit viszonozom és jólesően elmosolyodom az elsuttogott bók hallatán is. - Köszönöm! - érkezik a válasz immár félhangosan. - Remekül hangzik! Sosem jártam még egy színházban sem a kulisszák mögött. Biztosan sok titkot rejteget. - és persze titkos zugot, ahol tényleg kicsit kettesben is lehetünk, ha itt erre nincs lehetőség. Persze ezzel tisztában voltam, hiszen tudtam, ha meg akarom nézni a színházat és azt nem akkorra időzítjük, amikor teljesen kihalt, akkor bele kell számolni azt, hogy mások is lesznek itt, legalábbis az időnk nagy részében. - Minden rendben van, feldobták a napokat az ajándékok, külön hálás vagyok értük. - hálás mosollyal pillantok rá, miközben kilépünk a teremből és kint már, ahol nincs olyan nagy tömeg, legalább egy pillanatra már-már tinis szégyenlősséggel legalább egy pillanatra hozzáérintem a kezemet az övéhez. Persze előfordult, hogy felmerült a kérdés kitől kapok ilyesmit, de ez a nagy előnye a magán praxisnak és persze annak is, hogy már kellően elhidegültél a férjedtől, mert a konkrét kérdések végül elmaradtak. - És neked? Van kedvenc helyed a színházban? - nézek körbe, hiszen ő rengeteg időt tölt itt és biztosan van olyan rész, amit jobban szeret a többinél. Az ember még az otthonában is így van ezzel, és számára úgy vélem a színház a második otthon lehet... ha nem az első.
A figyelmem majd egészét leköti, hogy az utolsó lehetőséggel éljek, hogy elrendezzem a kis simításokat, amikre szükség van a sajtós előadás előtt, mégis néhány pillanattal azután, hogy érkezett a telefonhívás a recepciós kisasszonytól és belép Sandrin, a szemem sarkába beúszik az élénk ruhája és rövidre zárom a mondandómat a csapatnak. Minden felfogatott színészt és minden dolgozót én válogattam össze az évek során, vagy az én beleegyezésemmel ajánlották be időközben, így hát bízom a taghadhatatlan tehetségükben és abban, hogy valóban megfogadják a szavaimat, ez a közös érdekünk. Észreveszem a türelmes mosolyt, ahogy felé fordulok és bocsánatkérően biccentek neki, de néhány percen belül további jó munkát kívánva a csoportnak elfordulok tőlük és hosszú, rutinos léptekkel vágok át a sorok között a nőhöz. - Sandrin, örülök, hogy eljöttél, elnézésedet kérem, hogy várnod kellett. A megnyitó a nyakunkon a sajtósok pedig tűkön ülnek, hogy az első véleményeiket megformálhassák, ilyenkor a legnagyobb az izgalom és talán még a fejetlenség is, bevallom. - mosolyodom el, és közben tekintve, hogy továbbra is a nézőtéren vagyunk, így hát megannyi szempár figyeli a mozdulatainkat, csak annyit engedek meg magamnak, hogy futtában megérintem a karját a könyöke alatt és lassan az arca két oldalán üdvözléshez illő finom puszikat adok. - Nagyon csinos vagy ma este is, mint általában. - suttogom a fülébe az üdvözlő gesztus közben, ahogy az arcához hajolok, majd lassan elvátolodom. - Még fél óra van hátra, míg elfoglalhatják a nézők a helyeiket, addig nagyon szívesen körbevezetnélek a kulisszák mögött. - ajánlom fel, és ezek mögött a szavak mögött ott van az is, hogy talán néhány percet kettesben is tudunk lenni és úgy sokkal szabadabban társalogni, mintsem a színház alkamazottjainak vagy a riporterek kereszttüzében. Természetesen semmivel sem lephetnek meg, ha valakinek lenne annyi vér a pucájában, hogy odalép hozzánk és megkérdezi, hogy esetleg páromként érkezett-e a főpróbára, akkor bizonyára kitalálnék valamilyen választ, ami mindkettőnknek megfelel. Hiszen jelen esetben vajmi kevés esélyét látom, hogy Sandrin szeretné nyilvánosan felvállalni, hogy férjes asszonyként eljött egy újabb randevúra, még ha nyilvános esemény is. - Hogyan telt az elmúlt időszak? - kérdezem, miközben lassan kivezetem innen egy oldalsó ajtón keresztül, amennyiben beleegyezik a kis színházi kulisszajárásba. Ugyan az elmúlt napokban igyekeztem meglepni egy-egy szál virággal, kedves lapokkal, de ezúttal nem rejt semmit a mellényzsebem, módom se lett volna itt átadni, ám remélem, hogy nem kapok el a tekintetében csalódottságot emiatt.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
A hozzászólást Alaric Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-07-30, 13:24-kor.
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-07-22, 15:32
Nem kellene zavarban lennem, de azért mégis csak van bennem egy cseppnyi tartás, hogy mégis csak nyilvános helyen keresem fel, mégha ez nem is az a közeg, ahol Michael vagy akármelyik ismerőse felbukkanhat, főleg hogy zárt eseményről van szó, amire nem jöhet be csak úgy akárki. Zavart mosollyal várakozom, amíg megejti a telefonhívást és jelzi, hogy megérkeztem. - Igazán köszönöm! - ejtek meg még egy mosolyt, hogy aztán elinduljak a terem felé. Jól ismerem már a helyet. Nem mondom, hogy rengetegszer, de azért már jónéhányszor jártam itt ahhoz, hogy tudjam mi merre van. Arra azért határozottan figyelek, hogy még véletlenül se kerüljek be valami kósza kattintásba, ami a fotósokat illeti. Nagyon kellemetlen lenne, ha akár csak véletlenül a háttérben ott lennék valahol és ezzel fogást adnék magamon. Na igen, valószínűleg mindenki, aki lényegében randizik a férje tudta nélkül megijed minden apróságtól, amivel lebukhat. Túl közel sem megyek a színpadhoz, amikor belépek. Igyekszem azért inkább hátul maradni, hogy lehetőleg ne keltsek feltűnést. Akinek tudnia kell, hogy megérkeztem, úgyis tudja, másnak pedig jobb, ha nem vonom magamra a figyelmét. Leülök hát a sor szélére valahol hátul és onnan figyelem az eseményeket. Abban már most biztos vagyok, hogy meg fogom nézni majd az előadást, hiszen egyébként is igen grandiózusnak ígérkezik, ami a témaválasztást illeti, és hát szeretem is az ilyen drámai romantikus történeteket. Persze közben akaratlanul is a központi férfin időzik el a tekintetem, a hátteret, a mellette állókat inkább csak futólag nézem meg magamnak. Milyen fess! És mennyien figyelnek rá, ahogyan minden bizonnyal javaslatokkal és utasításokkal látja el a színészeket. Irigykem, hogy ilyen könnyedén képes ennyi tekintet tüzében beszélni és irányítani. Esetleg, ha észrevesz, vagy felém pillant, akkor egy futó intést megejtek, de látszik rajtam, hogy egyáltalán nem akarok zavarni és rosszallás sincs a tekintetemben, hogy esetleg várakoznom kell.
Nem siettettem a folyamatokat, hiszen nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy bármibe bele kívánom kényszeríteni, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos időközönként a praxisába nem érkezett egy üdvözlőlap vagy egy szál virág. Nem hatalmas csokrok, nem ajándékkosár, nem grandiózus gesztusok, inkább finomak, amik jelzik, hogy az érdeklődésem cseppet sem apadt. Sandrin egy csodálatos nő kívül és ami furcsa módon még fontosabb, belül is, így hát lehet, hogy némely éjszakámat nem egyedül töltöttem, de ez nem jelenti azt, hogy elfelejtettem egy percét is az együtt töltött randevúnak. Amikor megérkezik én még a színpadi próbán vagyok, a feltörekvő rendező és íróval beszélek meg néhány javaslatot, a mai nappal nincsen előadás, viszont nyitott kosztümös próba igen, amire a sajtósok és kritikusok közül is van, aki meghívót kapott. A nyilvánosság előtt zárt az előadás, szóval jóval kevesebben vannak a színházban, mint egy megszokott estén.
A recepción fiatalok vannak, vélhetően diákok, akik a suli mellett akarnak egy kis pénzt keresni és ugyan megnézi egy kicsit magának Sandrint, de inkább a csinos, élénk ruhája miatt, elismerően, és nem azért, mert a színházigazgatóhoz érkezett. Ugyan fiatal a lány, de nem tűnik pletykásnak vagy előítéletesnek, egyszerűen elfogadja, amit mond, és felveszi a központi telefont. - Máris értesítem, hogy megérkezett, Mrs. Delight. Egy pillanatot kérek. - mosolyodik el, miközben a másik recepciós, egy srác, nos, igazából csak lopja a napot és nézelődik. Egyértelműen a lány a lelkiismeretesebb. Néhány szót szól csak a kagylóba, bólint, mintha Alaric láthatná, aztán egy “Igen, uram.” kijelentéssel lerakja a kagylót. - Mr. Sinclair azt mondta, hogy fáradjon be nyugodtan a színházterembe a nézőtérre, néhány perc és végez, elnézését kéri, hogy nem tudta fogadni. - hadarja, igyekezve szóról szóra felidézni a szavakat. Ha Sandrin elindul, akkor valóban senki sem állítja meg, valójában olyan kevesen vannak, hogy jegyszedők és segítők sem nagyon álldogálnak semerre, mindenki oda ül majd, ha kezdődik az előadás, ahová csak szeretne, de addig még van egy bő fél óra. Erre-arra akad néhány fotós, aki képeket készít a színházról, egy-egy szereplőről, aki éppen szünetet tart vagy a zenekar karmesterét interjúztatják. Mivel ez egy viszonylag kis színház, Londoni léptékkel legalább is, annyira nagy rivaldafény nincs, tényleg csak kis 3-4 fős csoportok beszélgetve. Ha belép a nézőtérre a színpadon éppen az egyik legikonikusabb pillanat rajzolódik ki, a díszlet egy hajót ábrázol, az orrában pedig egy fiú és egy lány áll széttárt karokkal - ha ismeri a filmet, akkor egyértelművé válik neki, hogy a Titanicot igyekeznek színpadra vinni, ami igencsak ambiciózus. Alaric ott áll elől és ugyan nyugodt mosoly van az arcán, de mégis igencsak sokat beszél a mellette álló művésznek kinéző fiatalabb férfihez, vélhetően egy hadseregnyi ráncot kéne még kisimítani, mielőtt megkezdődik a valódi előadás. Öltönyt visel, nyakkendőt, a külseje kifogástalan és az egész kisugárzása ontja magából az erőt és a jelentőségteljességet, ha ő beszél, nagyon sok szem rátapad és figyelnek a szavaira.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-07-18, 14:11
Nehezebb feladat megoldani egy újabb randit, mint azt az ember gondolná, főleg akkor ha az egyik fél házas. Le kellett szerveznem, hogy Bobby hol legyen, amíg én kimenőt kapok, de mindezt persze úgy, hogy közben a férjem se legyen otthon. Ez utóbbi a könnyebb feladat, hiszen Michael igen gyakran megy konferenciákra, üzleti utakra. Lassan tényleg ott tartunk, hogy ritkábbak azok a hétvégék, amiket otthon tölt velünk, mint azok, amiket távol. Jelen esetben ez nekem kapóra jön, de persze összességében ez is volt, ami ahhoz vezetett, hogy ennyire eltávolodjunk egymástól. Ezúttal nem tudtam megoldani, hogy pont ekkora a fiam a nagyszüleinél legyen, de a bébiszitter kapóra jött, aki persze úgy tudja, hogy jelenleg egy barátnőmmel vacsorázom, ami késő estébe is nyúlhat. Na persze mindez ezúttal kizárja azt, hogy a végén hazakísérjen, legalábbis nem az ajtóig és a kávére behívás sem megoldható, habár persze ott van a nagymamám lakása is... Na, de kár lenne túlságosan előre gondolkodni, majd kiderül, hogyan alakul a mai este, amikor egy kicsit bevezet a színház kulisszatitkaiba. Ezúttla is igyekszem adni a külsőmre. Végtére is már mondjuk úgy benne vagyok a korban annyira, hogy ne vehessek fel csak úgy akármit, legalábbis azért két gyerek után már akadnak olyan ruhák, amik nem lennének előnyösek számomra. Mivel a környék azért részben muglik álltal lakott és muglik is járnak bőven a színházba, nem hoppanálok túl közel és kis hezitálás után végül úgy döntök egyszerűbb módon taxival érkezem. Nincs autóm, vezetni se tanultam meg soha, nem volt rá szükségem és hát mégis csak boszorkány vagyok, de itt még sem jelenhetek meg csak úgy a semmiből. A levelében csak annyi állt, hogy a színháznál találkozzunk, nem tudom pontosan, hogy jelenleg játszanak-e valamit, vagy talán mostanság lesz vége az aktuális darabnak, de úgy teszek, ahogyan kérte. Kifizetem a taxit, kiszállok és fellépdelve a lépcsőn a meseszép előtérben a recepciót célzom meg. - Jó napot, Mrs. Delight vagyok és Mr. Sinclair vendégeként érkeztem. Ő is tud róla, ha minden igaz, akkor elég ha csak szól neki. - azért körbepillantok, hátha eleve meglátom már közeledni, mert akkor a magyarázkodás előtt, vagy a felénél elharapom a mondatot, hogy megvárjam, amíg ő intézi ezt és csak remélem, hogy a recepcióstól nem kapok valami kellemetlen érzéssel eltöltő sokatmondó pillantást arról, hogy miért is van itt egy férjes asszony ilyenkor. Talán gondolhat szimpla üzleti ügyre is... ha pedig nem, akkor az ilyesmi gyakori is lehet, amitől persze nem kellene rosszul érezne magamat, de nem mindig irányíthatja az ember az érzéseit.
- Elég volt egyszer viselned, már örökké azonosítani fognak vele, ha eltüntetted, ha nem. - válaszolom kissé megadó hangon megvonva a vállamat, mintha igazat adnék neki, de mi mást tettem az elmúlt percekben, mint egy elnéző mosollyal siklottam el az egója felett? Sárkánylovas ide vagy oda, talán túl fiatalon került kapcsolatba azzal a bizonyos őshüllővel, mellyel örökölte talán természetéből adódó jellemét is a varázslénynek. Világunk sárkányai egyáltalán nem mutattak akkora értelmet, mint amekkorát tulajdonít neki némely történet, de ez nem jelenti azt, hogy nem lennének dühöngő ellenfelek. Még szerencse, hogy London városába nem lovagolhat csak be a hátán és égethet fel egy muglikkal és varázslókkal tömött színházat csak azért, mert idegesítőnek találja az egyébként kevéssé fenyegető szavaimat. Illetve megteheti, csak nem különösebben lenne bölcs. Átadom az elegáns kártyát, amivel rátalálhat különösebb erőfeszítések nélkül az egyedülálló Miss Mitchellre a tengeren túl, és lassan bólintok, mintha lényegében elbocsájtanám. - Igazad is van, nincsen értékesebb a meglepetés erejénél. Sok sikert a küldetésben és add át a kisasszonynak mélységes hódolatom, kérlek. - mosolyodom el, ezúttal a negédességet hátrahagyva, és állva figyelem, ahogy elhagyja a szobát. Nem egy semleges területen találkoztunk össze, hanem az irodámban bújt meg az árnyak között, igen merész gondolat, hogy úgy hiszi a meglepetés az ő pártján volt az egész beszélgetés alatt… De elég is ezekből a gondolatokból, hiszen továbbra sincsen okunk egymásra ellenségként tekinteni, így hát az erőink megmérettetése is igen felesleges. Főleg, hogy sötétből lépett elő, még is abban tapogatózik… Tőlem nem tud meg semmit. A titkaimban az erőm. Néhány perccel később felébresztem a drága Altant és mivel leginkább csak arra emlékszik, hogy felkeresett, röviden megtárgyalom vele a következő évadban elvártakat, majd útnak eresztem, hiszen James erélyesen lecsapott a kínált feladatra előtte.
// Tisztelettel köszönöm a játékot, örülök, hogy szerencsém volt az oldal egyik legrégebbi Alvilági karakterével játszani, megtiszteltetés volt. * kalapot emel és meghajol előtte * //
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
James E. D. Anchev
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-04-20, 14:19
- A tetoválás csak egy rúna, amit akkor tüntetek el, amikor jól esik. Csak nem gondolod, hogy hagyom magam úgy megbélyegezni, hogy végleges nyomot hagyjon? – Most én mosolyodom el, alaposan lebecsülték a döntési kompetenciámat. De csak azért, mert még nem láttak páncélban, az északi tűzsárkány hátán. Sárkánylovas vagyok, felperzselhetem a világot, és akkor már mindegy, hogy ki kinek az oldalán állt. Ismerem az őshüllő gondolatait, irányíthatom, és sárkánytűzben edzett fegyvereimnek senki sem tud ellenállni, bármilyen bárgyú is a mosolya, mint itt a porondmesternek. – Legyen akkor ez az Annabelle. Döntésekre kész nőnek ismertem meg, kedvemre való társaság. – Biccentek, és már indulnék is el kifelé, nagyjából megbeszéltünk mindent, már csak az a kérdés, hogy hol találom a nőt. Legutóbb csak a testvériségre tartozó ügyeket intéztük, és meg is szakadt rövid ismeretségünk. De biztos vagyok benne, hogy Alaric majd értesít, üzletemberként megvan az elérhetőségem. Csak aztán ne várjon sokáig, mert nem vagyok éppen egy türelmes típus. Ám a porondmester most kivételesen jó érzékkel dönt, és megkapom az aranykártyát. – Úgy lesz, felkeresem a hölgyet. Levelezni nem szoktam, ha nem haragszol meg. Hol maradna akkor a meglepetés előnye? – Szeretek én kezdeményezni, hiszen pontosan tudjuk, nem a legjobb védekezés a támadás, hanem legjobb támadás a támadás. Biccentek, és ezúttal az ajtót használva le is lépek.
- Ahogy jól esik, hiszen a Testvériség már így is idős barátunk kezébe került, így hát a jelképének tetoválása a nyakadon éppen eléggé hozzá köt, semmi szükség fedőnevekre és titkos háborúkra. Nem is kért fel senki soha ilyen törékeny munkára, úgy hiszem. - mosolyodom el, minél indulatosabb, én annál nyugodtabban. Igen, nagyrészt az álcám része is ez az alázatos hangnem, ami indulatos jellemekkel szemben igen csak bicskanyitogatóvá tud válni, de az is közrejátszik, hogy pontosan tudom, hogy ő látogatott meg engem, így hát az irodám biztonságot nyújt nekem és neki pedig leköti a kezét. Persze, ha túlfeszítem a húrt és nekem támad van egy hajszálnyi esélye, hogy talán célt is talál… Egy hajszálnyi. Viszont semmiképpen nem áll érdekemben addig feszíteni a húrt, hogy elpattanjon. Bár be kell vallanom, az, hogy ilyen könnyedén elveszti a türelmét és hogy ilyen bárdolatlanul támogatja a nyílt harcokat éppen olyanná teszi, mint elaltatott bestiamesteremet. És én azt hittem, hogy kettejük közül James-szel valamivel intellektuálisabb beszélgetőpartnerre találok. - Ez csak a szavak játéka, Annabelle bizonyára szívesen fogadja majd a társulási szándékodat és ezzel visszakerülsz az akciók vérkeringésébe, hiszen erre vágysz. Bár meg kell valljam a Royal Albert Hall színpadán is igen szépen szerepeltél, különösebb átkok nélkül is. - és ezúttal egy elismerő pillantást kap tőlem, így talán el veszem az élét a közöttünk vonuló feszültségnek. Az, hogy propaganda filmmel akarták elültetni a bogarat az emberek fülében és szimpatikusabbá tenni Grindelwald nézeteit a rémhírét elnyomván, igazán pompás lépés. Igazán nem tudom, hogy kinek a fejéből pattant ki, de szívesen kezetfognék vele… - Ha így látsz engem, akkor Neked abszolút semmi szükséged rám, James, de ez nem jelenti azt, hogy másnak sincsen. - jegyzem meg egészen egyszerűen, drámaian széttárva a kezeimet. Mit mondhatnék még? Ő jött ide hozzám, és amikor nem teregetem ki a lapjaimat még talán meg is sértődik rám? Ám legyen, ahogy a szíve súgja, én mindent is elfogadok, ha szerinted haszontalan vagyok, azt is büszke mosollyal fogadom és nem görnyedt öregemberként. - Bizonyára. Keresztrejtvényekkel egy mihaszna színház igazgatásával és számtalan csinos hölgytársasággal, ez az aranyélet, nem igaz? - kérdezek vissza, de érezni a hangomon, hogy a fele se igaz, csak azt mondom, amit hallani akar, hogy azt igazoljam milyen haszontalan is vagyok az egész fogaskerékben. Mivel távozni készül, megtisztelvén felemelkedem a székemből, és lassan elköszönök tőle. - Mitchell kisasszony visszatért amerikába, bizonyára számtalan elintéznivaló vár még rá, illetve mostmár rátok. - biccentek egy aprót, hiszen ő maga mondta, hogy ugyan minden porcikája ellenkezik azzal, hogy egyszerű segéd legyen - pláne, hogy tőlem kapja meg a küldetést -, még is vállalja. A mellényzsebemből egy aranykártyát veszek elő, és lassan átnyújtom neki. Annabelle elérhetősége, de nem éppen telefonszám. A helyszínnek a mágikus lenyomata, ahol megjelenhet, ha fel szeretné venni vele a kapcsolatot. - Amennyiben ennyi volt, örülök, hogy meglátogattál, de máskor örülnék, ha egy levélváltás előzné meg, és ha az alkalmazottaim nem ájultan végeznék. - mosolyodom el, szegény drága Munkhboldra intve a kezemmel.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
James E. D. Anchev
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-04-11, 15:29
- Gwydion. Nos legyen, de én maradok, aki vagyok. Nem szándékozom egy kémszervezet részese lenni. Jobb szeretem a nyílt harcot, mint a bújócskázást. – Felelem indulatosan, a mesterkélt arisztokrácia, amit áraszt, nyilvánvalóan az álcája része, de a tervei valódi természete érdekel. A maszk mögé akarok látni, széthúzni a függönyt, és szembesülni mint Dorothy a varázslóval. Ám erre vajmi kevés esélyt látok, régóta gyakorolja már a szerepét. – Segítség? Úgy nézek ki, mint egy apród? Ám nagy szerencsétekre ismerem az említett nőt, és benne legalább van kurázsi. Nem segédkezem, hanem társulok vele. – Felelem kétértelműen, ettől még nem fogom nagy dobra verni, hogy Alaric is a terv része. Ha Grindelwald ezt akarja, akkor nézzük meg, hogy mire megyünk, ha az akaratát érvényesítjük. Legalábbb egy igazán tökös elképzelés. – Ahha, de ha így érzed, akkor mi szükségünk még rád? Tervezgetni egy hintaszékből? Menj el horgászni, ha úgy érzed, hogy öregember nem gyorsvonat. – Csóválom a fejemet, enyhén szólva is gyáva megfontolásnak érzem, hogy nem vállalja fel az arcát, a tetteit, így könnyedén kipöckölhető az egyenletből. És biztos vagyok benne, hogy csupán ferdít, Grindelwald idősebb, és mégis ott akar lenni a húsosfazék közelében. Ne ámíts Alaric! – Nos nem? Kiváncsian hallgatom, hogy mivel töltöd öreg napjaid. Keresztrejtvényfejtéssel? – Látszólag indulni készülök, már csak az a kérdés, hogy hol találom Annebelle-t. Remélem nem lesz valami titkos kód, vagy ilyesmi, nekem tények kellenek, és ötletek, hogy merre induljunk el.
Lehetséges, hogy éppen azért ilyen nagy a mosoly az arcomon, mert úgy jelent meg az irodámban, ahogy. és minden második mondatával provokálni akar. És az ilyen attitűd ahelyett, hogy megzavarna vagy megfélemlítene, csupán szórakoztat. Talán annyira, hogy valóban megfontolom, hogy több időt töltsek ezzel a férfivel - még ha nem is a csatasorban, mert arról szó sem lehet. - Legkevésbé sem. Megboldogult barátunk ötlete volt a valódi személyazonosságunk védelmében, ám igen csak meglepne, ha Grindelwald ragaszkodna mindehhez. Nem emlékszem, hogy a történelem során valaha is rejtegette volna az igazi énét. - jegyzem meg, megnyugtató hangon, de amennyiben a mosolyom rémiszti, lehetséges, hogy ez sem hoz neki megnyugvást. Akarhatnék valóban kedves lenni, valóban megnyugtató, de nem akarok, nem jó indulattal érkezett, így hát nem érdemli meg. - Majd ha és amennyiben megéled ezt a kort, akkor megérted mikre képes a hiúság. James. És igen csak biztos vagyok benne, hogy jóval kényelmesebb egy fiatal testben szabadon létezni, mint egy idős testet mágikusan egyben tartani. Még ha igen egyedülálló ötlet is ez a történelemben, igen csak bámulatos, ezt a számlájára kell írnunk. - mosolygok, aztán szinte csibészesen teszem hozzá. - Ámbár igen szabadon beszélsz, fiatalember, örömmel töltene el, ahogy végignézném, ahogy neki adod elő a sárkány koncepciódat. - teszem hozzá, mert ámbár nem ismerem olyan nagyon az idős varázslót, de nem hiszem, hogy a pimaszságot olyan nyugalommal tűrné, mint én. Természetesen én is tévedhetek, az információk hiányában, hiszen az egyetlen egyenes kapcsolat az öreghet Annabelle. És Mitchell kisasszonnyal sem tartunk olyan közeli kapcsolatot, hogy litániákat zengene Grindelwald terveiről és jelleméről. - Mindenkinek megvan a maga szerepe a történetben, és ha csalódottsággal tölt el, hogy az enyém nem a csatasorban van. Ha haszontalannak találsz, nem áll érdekemben harcolni a véleményeddel, csak elfogadom. - vonok vállat nagyvonalúan, széttárva a karjaimat, majd újra előre dőlök és összekulcsolom a kezeimet az asztalra könyökölve. Végigpillantok a férfin, aki néhány perccel ezelőtt olyan fenyegetően akart fölém magasodni, és nem vagyok benne biztos, hogy végül is mi a válasza. - Csak azt lehet birkának tekinteni, aki hagyja. Ha nem szeretnél kedvére tenni a Testvériség új vezetőjének, ha nem szeretnél segíteni Mitchell kisasszonynak, ám legyen, annyi a dolgod, hogy felébreszted ezt az úriembert és elhagyod az irodám. - nézek rá, várakozó tekintettel, mosollyal a szám sarkában. Nem vesztene azzal semmit, ha segítene Annabelle-nek becserkészni a következő alanyt a testcserére, sőt, csak közelebb kerülne Grindelwaldhoz és a terveikhez, így amennyiben kihátrál, mert az egója közbeszólt… Ám legyen! Engem nem befolyásol, a leggkevésbé sem. A testbeszédem, a magabiztosságom, minden ezt támasztja alá.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
James E. D. Anchev
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-03-28, 15:52
Túlságosan szívélyes, és ez nagyon nem tetszik, sőt riasztó. Mintha valami kedves nagybácsi lenne, joviális mosollyal az arcán. Mint a japán üzletfeleim, akik közben már a halálomról spekulálnak. Azért jöttem, hogy ajánlatot tegyek, de az illető bármilyen negédes, hát még nekem is a hátamon futkos tőle a hideg. - Álnevek.. Remélem előbb-utóbb nem fogtok rám is aggatni valami effélét. – Nem szokásom beépülni, az erős, hathatós szövetségek híve vagyok, nem a kémkedésé, ezért is fedtem fel magam ilyen gyorsan, mielőtt még unalomba fúlt volna a megbeszélése a melákkal. Talán van bennem egy nagy adag türelmetlenség is, de jobb ma cselekedni, mint holnap, vagy sosem. – Fiatal testbe.. Nem mintha nem lenne mindegy. Egy öreg test is fent tartható mágiával. Esetleg sárkány nem akar lenni? Szívesen beajánlom egynél. – Felelem száraz cinizmussal a hangomban. Alaric felfedte hát Grindelwald tervét, ami logikusan hangzik, de jobb nekünk ebben a sebezhető alakban? Az sem árt, ha a szövetségeseink is annyira erősek csak, hogy a végén eltakaríthassuk őket. Ahogy közelebb hajol, magam sem értem, enyhén megrezzenek. Mintha valami megelevedett árnyék moccant volna felém. Kétkedést is adok a dolognak. – Tehát nem tartasz velem. Jó vagy még bármire is egyáltalán? Vagy csak az iróasztalod mögül vagy bátor? Hogy másoknak add ki a munkát? Annabelle.. Munkhbold, és még ki tudja hányan. Te vagy itt a pásztor, ezek meg a birkáid? – Húzom el a számat, nem fogok érdemi letét nélkül nekiesni a feladatnak, adnia kell mellém valakit, zálogként, túszként.
Elképesztően nehéz engem provokálni, de erre szépen lassan a saját tapasztalatból is rájöhet a velem szemben álló - később ülő - férfi. Neki sötét ruházata, fenyegető, sötét kisugárzása van, ami egyeseket méterekről elriaszthat, az én arcomon pedig még mindig ott van az a szívélyes, könnyed mosoly. Továbbra is a kezeimen pihentetem az államat az asztalra könyökölve, ahogy helyet foglal, és válaszol a küldetés kérdésére. - Ó, pardon, mindig elfelejtem, hogy sosem szívlelted megboldogult barátunk, Fionn igyekezetét az álnevekkel. Cethlion a drága Mitchell kisasszony fedőneve, ezt akasztották a nyakába. De ne aggódj, valószínűleg ő maga sem ismerné fel, ha így szólítanánk. - súgom meg cinkos mosollyal, mintha olyan közeli barátok lennénk. Pedig nekem nincsenek barátaim. - Gwydion, szolgálatodra. - hajtom meg a fejemet színpadiasan, hátha emlékeztető kell, hogy azokban a berkekben én is előbb vagyok Gwydion, mint Alaric Sinclair. S ugyan nem a barátom, de szövetségesnek valóban tekinthetem, hiszen a szerepe a történetben megkérdőjelezhetetlen. A Royal Albert Hall után a katedrálisban is látták, és ott már nem csak Grindelwald nézeteit népszerűsítette, hanem abban is segédkezett, hogy a sötétnek bélyegzett mágus minél erőteljesebb formában érkezzen vissza közénk. - Így talán meg van mire is akartam rávezetni a történetünket. Az öreg Grindelwald szeretne egy fiatal testbe költözni, és a tökéletes test szabadon mászkál a világban. Annabelle-é a megtiszteltetés, hogy levadássza neki, de a segítség sosem árt. - és ismét ott az a kedves mosoly az arcomon, mintha egy két lábon Teréz anya lennék. A színházban is mindenki úgy ismer, mint jótevő, hiszen a semmiből élesztettem fel ezt a helyet, és ugyan aprók vagyunk, de egyre több embert alkalmazok és tartok el. Az utolsó megjegyzésére halkan felnevetek, csak egy-két hanggal, majd megcsóválom a fejemet. - Sajnálom James, de meg kell értened, hogy kiöregedtem már a terepmunkából. - dőlök hátra, és tárom szét drámaian a karjaimat előtte. Még ha jól is vagyok karbantartva, én az ötvenhez közeledem, míg ő a negyvent sem érte el. Nem mintha öregként definiálnám magamat, a legkevésbé sem, de már évek óta látszólag nyugodalmasabb életet élek, és nem tapad konkrétan az én kezemhez illetve a nevemhez semmilyen bűntett. Talán Jennings kisasszony fogvatartására én buzdítottam azt a buta óriást. Talán… - De ne hidd, hogy tétlenkedem. - fejezem be, és ismételten ő lehet gúnyos, vagy akár provokatív, az én válaszaim könnyedek maradnak. És pontosan tudom, hogy a bábok nem azok, akik otthon ülnek, hanem éppen azok, akiket csatába küldenek. Ám ameddig neki ez nem egyértelmű, az nekem tökéletesen megfelel.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
James E. D. Anchev
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-03-23, 14:00
Meg sem fordul a fejemben, hogy azért lép ki az asztal mögül, hogy támadjon. Egy sötét varázsló, ha ilyesmire vetemedik, minimum átvetődne valami gyilkos tőrrel, vagy halálos pálcával a kezében. A porondmester félelmetes nyugalma valahol azért még nekem is hátborzongató, hiszen szeretem provokálni, majd megbünteti az ellenfeleimet, ám ez az elegancia meglepő, és taszító is egyben. Beharapom az ajkamat, én aztán nem vagyok egy higgadt természetes, sárkánylovasként nem is lehetnék ennyire se hús, se hal, mint ez a fickó, aki a melákot támasztja ki. - A feladat érdekel, noha nem ismerem a fent említett illetőt, így a fontos küldetése sem ismeretes még előttem, de nyugodtan avass be. – Nem fordítok neki hátat, de végül ráveszem magam, hogy helyet foglalja, csak amolyan féloldalasan, és körbesandítok, hogy van-e valamilyen ital az asztalra készítve. A mérgezéstől cseppet sem tartok. – Örülnék, ha egyszer vennéd a fáradtságot, és nem másokat küldözgetnél, hanem velem jönnél. Ütőképes páros lehetnénk, mi ketten a terepen. Már ha a lustaság és a puhányság még nem győzött le igazgató úr. – Felelem delejes gúnnyal a hangomban, és kiváncsian méregetem, egyszerűen nem nézem ki belőle, hogy képes lenne cselekedni. Mintha csak a bábja lenne valami nagyobb hatalomnak.
Vagy csupán nem zavart a jelenléte és kíváncsi voltam, hogy mikor mutatkozik meg. Erre is éppen annyi esély van, mint arra, hogy én, aki minden lépésemet három lépésben levédem közvetítőkkel, illúziókkal, bűbájokkal, rúnákkal és alakváltással, csak úgy figyelmetlenségből beengedek egy betolakodót. Még ha olyan érdekes hatalmakkal bír, mint a dementoroknak parancsolás, ámbár ezt még sosem láttam tőle, ámbár ezek a pletykák terjengenek bizonyos körökben. De mivel a dementorok nem hagyják el az Azkabant jobb esetben, igen haszontalan képesség. Ahogy Altan összecsuklik azért kilépek az asztalom mögül és erős kezekkel, magabiztosan, de szinte gyengéden alányúlok és ülő pózban a falnak támasztom, hogy ne olyan szerencsétlenül heverjen. Nem válaszolok azonnal, hiszen tudom, hogy van mondanivalója, mindig van, türelmesen megvárom, míg végez, addig is visszatérek az asztalom mögé és visszaülök előredőlve, felkönyökölve és a kezeimet összekulcsolva az állam alatt, rádöntve a fejem. Nem is kínálom hellyel, a kisugárzás pedig, amit áraszt, a legkevésbé sem érint meg. Voldemort mellett nőttem fel, ő pedig még a Roxforti levelét se kapta meg, amikor én már embereket öltem. Hiába vagyok idősebb csak hét évvel, még is csak egy karizmatikus kirakat figurának látszik ezzel sötét, bűnöző kisugárzással, amit meg se próbál elfedni, hogy rejtve tartsa az igazi énjét. Amit én mutatok magamból a színpadon az ég és föld ahhoz képest, hogy milyen komplex terveim vannak és mennyi mindent értem el - még ha titokban is. Nem a dicsőségért, csak azért, hogy szépen lassan érinthetetlenné váljak. Ahogy számára is érinthetetlen vagyok, még ha nem is tudja. - Nem hinném, hogy újdonsággal szolgálhatnék. De ha már sikerült szegény Mr. Munkhboldot kivonnod a beszélgetésből és átvenni a szót, talán a feladat is ínyedre lenne, amivel el akartam látni. - mosolygom szívélyesen, félredöntve a fejemet az államat még mindig támasztva, úgy pillantva fel rá, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy nem foglal helyet, nem az lenne a szánt szándéka, hogy fölém magasodjon - legalább is amíg én ülök. Hiszen mind magasabb, mind szélesebb vagyok nála. - Cethlion igen fontos feladatot kapott és ha engedi a büszkesége látni, ha nem, segítségre van szüksége. Ezzel az esszenciális küldetéssel akartam ellátni a kedves barátunknak. - pillantok le a még mindig ájult, de legalább kényelmesebb pozícióban üldögélő Altanra. Tudom, hogy nem ártott neki, miért tette volna? Hiszen azt mondta, hogy a céljai egyelőre egyeznek Grindelwald céljaival, ahogy nekem is, minek kezdené el most kiütni a sakkfiguráimat, ameddig egy úton járunk? Nem tudom, hogy pontosan mikor is jön el az a pillanat, amikor el óhajt pártolni a jelenlegi mesterétől, de az is lehet, hogy egészen egyszerűen fölé akar kerekedni és ez engem a legkevésbé sem zavarni, tegye. Nekem mindegy, hogy ki hiszi magát a világ urának.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
James E. D. Anchev
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-03-05, 07:51
A nagy melák ezen a ponton rogy össze ájultan, varázslatomnak köszönhetően nem fog emlékezni a beszélgetésre, még arra sem, hogy bejött. Kijövök a láthatatlan sarokból, mert a színházigazgató nem volt elég óvatos. Vagy csupán a varázserőm elég erős annyira, hogy az esetleges védőmágikon átüssön. Nem ismerem szívbajosnak, ezért csak nem fog riadozni. Sötét kapucnis köpenyt viselek, alatta viszont öltöny, nyakkendő, hogy ha kilépek innen, feltűnésmentesen el tudjak vegyülni majd a tömegben. – Feladat? Nocsak, ez már számomra is érdekesen hangzik. – Szólalok meg évődő fenyegetéssel a hangomban. Nem a köpeny tett láthatatlanná, hanem én magamat, ettől függetlenül már leveszem, s Altan földön fekvő testére dobom, majd Alaric dolga lesz, hogy a helyére vitesse a melákot. – Tehát Grindelwald oldalát választotta.. Ez az én terveimmel is egybevág, noha ne higgye, hogy afféle csatlós volnék, megvannak a saját ötleteim is, ám egy rövid ideig közösek lehetnek az érdekek. – Sötét, hollószerű alakom szinte árnyként borul a szobára, jelenlétem teljesen betölti, nagyjából azt sugallom, hogy ha a férfi segítségért kiálltana, netán szembeszállna velem, óriási balgaságot követne el. – A szolgáit teljesen feleslegesen traktálja. Félig, vagy tisztelik annyira, hogy úgyse mondanak ellent. Ám ezek az oldalválasztó elképzelések engem bizony érdekelnek. – Nem ülök le, csupán megtámasztom a szék karfáját, amin Altan ült, hogy ezzel is kifejezzem az erőt, ami jelképez. A tekintetemben él a gondolat, hogy ha nem úgy alakul ez a beszélgetés, ahogyan szeretném, csak az egyikünk távozik élve a szobából.
Szeret úgy kinézni, mint egy marcona vadember, aki csak a vadállataival törődik, vagy éppen keresi a harcot és a konfliktust, hogy belevetődjön, de nincs olyan ember, aki ennyiből áll. Főleg ez az ember nem itt előttem. Így hát, mivel nem kenyerem a korai skatulyázás, valóban beszélgetni szeretnék vele, nem csak közölni az álláspontomat. Az eddigi sikertelenségeit - illetve azok sikertelenségét, akiket követett - nem rovom rá, eszemben sincsen átokként azonosítani, főleg, mert az én életemben is ott a káosz és legfőképpen a halál. - Tegyük fel, hogy az egyik oldal a Minisztérium, és az a csoport, aki a varázsvilágot és a muglik világát továbbra is vasszigorral elválasztaná egymástól, a másik opció pedig Grindelwald és a leleplezés, de mint tudjuk, a nagyobb jó érdekében… Bármi megeshet. - vonom meg lassan a vállamat, miközben érdeklődve figyelem. Tetszik a gondolkodásmódja, már amennyit megenged láttatni, egyértelművé teszi, hogy nem csak a harc jár a fejében, hanem vannak gondolatai is. Hiába piszkálja a körmét, én figyelem minden vonását és mozdulatát egy kellemes mosollyal. - Pontosan. És a szürke egy igen kellemes szín. - válaszolom először egyszerűen, hagyva még egy kis hatásszünetet. - A Testvériség már menthetetlen, Grindelwald és a követői mint a métely bújtak meg a sorai között, és véglegesen megfertőzték a csoportot és a hírüket is. Ezt már soha nem fogják lemosni magukról. A Testvériség nemsokára egy és ugyanaz lesz Grindelwald követőivel és aki meghátrál és kiválik, célpont lehet. - vezetem fel, és végül olyan erősen kezdem el keresni a tekintetét, hogy ha a szuggerálást nem érti meg, akkor abból, hogy ameddig fel nem néz, addig nem folytatom, érteni fog. - Úgy döntöttem, hogy ameddig az érdekeink egyeznek - és én a felfedés mellett állok -, a Testvériség és ezzel Grindelwald oldalát erősítem. És ha valóban olyan hűséggel viseltetsz irántam és a színház iránt, mint ahogy korábban mondtad, akkor feladatom van számodra. - állok meg ismét, egy kis mosollyal. Kíváncsi vagyok a reakciójára, vajon ott lesz az érdeklődés a szemében, vagy csak a durva "bökd már ki" kifejezés, ami megfelelően illene egy marcona idomárhoz? Vagy éppen inkább tovább csillogtatja a gondolatait, amiket eddig soha nem osztott meg velem. Érdekes ez a beszélgetés, hiszen már sok ideje van a színház mellett, és még is csak ma, csak most terelődik erre a téma.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Altan Munkhbold
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-02-02, 14:51
Várakozom, csendben, türelmesen, amíg az arcomat fürkészi. Ilyenkor eszembe ötlik Sybella, akivel lehetett volna igazi letelepedős életem, ha nem ragadja el tőlem az a mágikus tornádó. Ám mielőtt a békés életet választottam volna, vértől mocskos, harcos életet éltem, hódítók nyomában jártam, akik végül elbuktak. Aztán jött Rasmus, majd az a sárkánylovas JED, az egyik elbukott, a másikkal én nem tudtam azonosulni. Valahogy az a sorsom, hogy mindet szolgáljam, s túl is éljem őket. Vajon a színházigazgató sejti már, hogy milyen pestis jár a nyomomban? Lehet afféle átoknak is nevezni, de ameddig a védőszárnyai alatt lehetek, számomra oly mindegy, hogy ki lesz az utóda. - Jellemzően az ilyen folyosói pletykák igaznak szoktak bizonyulni. Tegyük fel, hogy él. Ebben az esetben fel kell készülnünk arra, hogy oldalt válasszunk. Vagy mellette, vagy ellene. Netán a saját magunk oldalát erősítve, hiszen azzal nem szokott számolni senki, hogy nem csak a sakktábla két színe létezik. – Felelem talányosan, ezzel felfedve kissé, hogy a marcona ábrázat mögött igenis gondolkozó elme bújik meg. Egy időben még azt is eljátszottam külvárosi kocsmákban, hogy olvasni sem tudok, hogy lebecsüljenek. De ha az igazgató be kíván vonni a terveibe, érdemes némi színlelt bizalmat szolgáltatni neki. – Ez érdekes teória uram, ám csak magamat tudom ismételni. El kell döntenie, hogy mit tűzünk ki célul. Ráadásul az ilyen állásfoglalásokat könnyedén meg tudjuk változtatni. – Mormolom könnyed vicsorral, miközben kerülöm a pillantását, és unott képpel a körmöm piszkát kezdem tisztogatni, mint aki csak úgy mellékesen alkot véleményt.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
***
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-01-10, 16:12
Meliora & Alaric
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
Érdekes gondolatai vannak, bárcsak hallhatnám őket! De nem, a mentálmágiáknak azon a szintjén álltam meg, hogy a saját elmémben gátalak emelhessek, de soha nem törtem olyan babérokra, hogy ezzel manipuláljam az embereket. Milyen furcsa! Másnak lehet, hogy ez lett volna az egyértelmű, én még is az illúzióknál, megtévesztésnél, félrevezetésnél kötöttem ki. Olyan helyzetekbe hozom az embereket, hogy úgy érezzék a döntés az övéké, hiába órák óta, napok óta, hónapok óta azt az utat járják, amit én kijelöltem nekik. Keverek, kavarok, sok lépésben, ritkán közvetlenül. És valóban úgy érzem, hogy a címek feleslegesek, a főnőke vagyok, igen, de ha esetleg egyszer akárkinek eszébe jutna Nagyúrnak hívni, akármilyen formámban… Kiverne a víz tőle. Hiába akarok mindenkinél hatalmasabb mágus lenni, hiába gyűjtöm a tudást és a szövetségeseket, soha nem gondoltam magamra úgy, mint aki egyszer majd előre lép a fényre és átveszi a hatalmat akármi felett is. Nem akarok direktben más felett uralkodni, csak ha nagyon muszáj. És Ivor esetében… nos, elkerülhetetlen. És most is oly sokáig vártam, hogy behívjam ezt a férfit és a következő lépés felé terelgessem. Erre mit csinál? Lazán közli velem, hogy nem érdekli, hogy mi a helyzet, de követni fog. Eddig sem tekintettem a legkörültekintőbb figurának, de nem sokon múlik, hogy kiugrojon a szemem a helyéről és majdnem elnevessem magam a könnyedség abszurditásán. De nem lesz nagy ledöbbent bámulás, se nevetés, csak egy jó kedélyű barátságos mosoly. Komolyan így gondolja? Vagy csak azt mondja, amit hallani akarok? - Milyen kellemes hallani, ha valaki ilyen lojális a munkahelyével szemben. Fordítsuk komolyra a szót, Altan. Bizonyára hallottál a pletykákról, hogy Grindelwald nem meghalt évekkel ezelőtt, hanem megszökött a Nurmengard-it fogságból, csak el akarták tussolni az inkompetenciájukat a halálhírrel. Ha azt mondanám, hogy Grindelwald él, akkor emellett az információ mellett is kész vagy szemet hunyni és élnéd tovább az életed, úgy ahogy most van? - vezetem tovább, és közben a mosoly mérséklődik az arcomon. Nem tűnik el, nem megyek át vérkomoly, jeges hangnembe, de érezhető, hogy azért ezek nem légből kapott témák. - És ha azzal folytatom, hogy a Testvériség, ami a varázsvilág felfedését tűzte ki többek között céljául, akarattal vagy anélkül, de valóban az ő tanait követi, sőt, bújtatja is az öreget? - itt újra elmosolyodom, félredöntve a fejemet. Gyerünk Altan, mutass érzelmeket! Mit gondolsz, ne legyél csak esztelen gyalog! Bár ha tényleg az akarsz lenni, legyen, arra is szükség van a táblán, valójában arra van a leginkább.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Altan Munkhbold
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-01-09, 17:29
Én nem gondolok senkit okosnak, csak már bőven van tapasztalatom abban, hogyan kell másokat szolgálni. Sosem vágytam arra, hogy vezető legyek, nekem csak a harc izgalma kellett, meg hogy majd egyszer letelepedhessek, így már rutinosan hajtok fejet, s belekalkulálom a nagyratörő terveket. Rendszerint úgyis arról van szó, hogy valaki fel akar használni a céljaira, ami be szokott jönni, és mégis én élek, s nem azok, akiket eddig szolgáltam. Most vajon fordul a kocka? A fickó mosolya egyszerre barátságos, és nyugtalanító, még nekem is a hideg futkos tőle a hátamon. Közelebb lépek, arcomon nem látszik túl sok érzelem. Ezért is jó, ha az embernek van némi szakálla, elrejti a szája rándulását. - Nem hangzatos uram. Tiszteletteljes. – Biccentek, de maradhatok simán az uramnál is. Nem tudom, hogy valóban szerénykedik-e, vagy csupán feleslegesnek tartja az urizálást. Lassacskán bevezeti, hogy miért is hivatott, így figyelmesen függök rá a szavaira. Hátul összekulcsolom a kezemet, még ültő helyemben is, hogy legalább magamba tudjak kapaszkodni. Visszatartom a lélegzetemet, ez afféle baráti csevely, pedig érzem én, hogy méricskél. – Vannak igazgató úr, hogyne volnának. – Felelem egyértelműsítve a helyzetet, hiszen itt kár lenne mentegetőzni, hárítani. Majd meglátjuk, hogy mire akar kilyukadni. Gyakorta figyelem meg, hogy számomra ismertetlen alakokkal beszélget, mintha valami birodalmat építene, ami nem csupán a színházból, vagy a porondból áll. – A hírek.. Nos a magamfajta alakok a mások számára nyugtalanító hírek ellenében is csak élik az életüket. Nem kell az események részévé vállnom, de ha úgy döntök, hogy úgy teszek, nyilván fontos szerepet szánok magamnak. Mindenesetre a színház óvó szárnyai alatt úgy vélem, hogy érdemes a társulat, azaz az Ön útját járni, legyen szó bármilyen irányú döntésekről. – Gyakorlatilag kijelentem, hogy vakon követem őt, és ezen a ponton így is van, nincsenek más terveim, aztán majd még alakul. Nem kérdezek vissza, hogy mi volt a bevezetés célja, majd felfedi magától. Vagy nem.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
***
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2019-12-25, 12:03
Altan & Alaric
Minden attól függ, honnan nézed. Az egyik ember fényt lát, a másik sötétséget.
Milyen kár, hogy mindenki ilyen okos! Mindenki olyan gyanakvó, hogy lehetsz a trükkmesterek ásza, a megtévesztések bajnoka, lehetsz akár született tehetség a világ minden mágiájában, de nem… az emberek akkor is gyanakodni fognak. Szomorú világot élünk, mikor a birkák azt hiszik, hogy farkasok. Milyen érdekes gondolat az is, hogy én olyan nagyon örülnék, ha az emberek megmaradnának becsapható teremtményeknek. Nem csak a muglik, hanem minden ember. Mit keresek akkor a Testvériségben? Ha tudnák, hogy hogyan gondolkozom, akkor azt mondanák, hogy semmit. Káoszt és hatalmat, lavírozni a magasságosok között és minél több mágiát magamba szívni. A másvilágok mágiáját, főleg. Egy kis mosoly jelenik meg az arcomon, amikor meghallom hogyan is hív és a kezem egy barátságos hesegető mozdulattal emelkedik fel. - Ugyan, Altan, semmi szükség ilyen hangzatos szavakra. - hárítom el és egészen észrevehetetlen a hangomban az álszerénység. A színházon belül eszméletlenül ritka, hogy elvesztem a temperamentumomat, mindenki erélyesnek, de kedélyesnek ismer. - Nem, nem így vélem, de azt hiszem ezt te is tudod. A hírekkel kapcsolatos véleményedre lennék kíváncsi. Tehetséges idomár vagy és még tehetségesebb csatamágus, de igen ritkán osztod meg a gondolataidat. Pedig bizonyára vannak. - ösztökélem arra, hogy egy kis belátást engedjen meg nekem. Igen, tényleg arról van szó, hogy afféle talonban tartottam magam mellett, munkát ajánlottam, de nem vontam be mélyen a Testvériségbe, mert addig nem akartam, míg nem ismerem a motivációit, szándékait, nem tudom pontosan, hogy mit hozna be a képletbe. Persze úgy is állhatnék hozzá, hogy a sötét múltja miatt feltételezem, hogy a Testvériségen belül Grindelwald követői közé gondolkodás nélkül beállna, ha felajánlanám neki a csatlakozást. De óvatosabb vagyok ennél, szinte már végletesen óvatos és körültekintő. A megannyi védőrúna, az illúziók, az asztráltestek, a rengeteg álca és alak, amivel operálok, hogy lekövethetetlen legyek, mind a komoly elővigyázatosságom gyümölcse. A tekintetem ugyan érdeklődő, de nem metszően kemény, nem az a tipikus kígyó tekintet, amivel egy alvilági méricskélne egy másikat. Nem, itt, és most, nem ez a módszerem, talán valóban csak társalogni szeretnék először.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Altan Munkhbold
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2019-12-23, 14:46
Erősen kétlem, hogy az igazgató a cirkuszi előadással kapcsolatosan hivatna, ez az egész most más, szinte a zsigereimben érzem. Kirúgni sem akar, akkor máshogyan közölné. Ez nagyon is privát beszélgetés lesz, úgyhogy nincsen mire készülni, bármi megtörténhet. Ha jobban belegondolok, én azért már nem az első, hozzá hasonló alak szolgálatában állok, átlátom azt, hogy nem minden, amit mutat, így egyértelműen további meglepetésekre számítok tőle. Markáns, karizmatikus fickó, nem kevés vezető készséggel, és ezt persze fel is vállalja. Olyan figura, akinek nem szokás nemet mondani. Talán mégiscsak hozni kellett volna a baltát? Amikor meghallom, hogy kiszól, lenyomom a kilincset, kissé lehajolok, hogy beférjek, hiszen valóságos óriásnak számítok az átlag emberek körében. - Hivatott excellenciás uram. – Szólalok meg immár ismerve a tiszteletet, ami évekkel ezelőtt nem volt a sajátom. Leülök, ha már hellyel kínál, s végigsimítok rövidre nyírt szakállamon. Egy állatszelidítő lehet marcona, de én azért már igyekszem a modern kultúrát is magamon viselni. A kérdése cseppet sem meglepő, én magam is olvasok újságot. – Úgy véli, hogy az aggasztó hírek nyomán elmaradhat a tervezett nézőszám? – Kérdezek vissza kitérően, hiszen az én szerepem még nagyon nem tisztázott a Testvériség fogalmában. Sőt, tulajdonképpen amellett, hogy némiképpen ismeri a munkámat, amolyan tartalék figuraként váratott, mintha valami titkos aduászt akarna kinevelni belőlem? Hm.. nem szeretem az ilyesmit, sokkal inkább a kedvemre való az első sorban harcolni. A szemeimben harcos tűz lobban, máris tettrekész vagyok, csak nyögje már ki, hogy mit akar!
***
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2019-12-05, 15:45
Altan & Alaric
Minden attól függ, honnan nézed. Az egyik ember fényt lát, a másik sötétséget.
Mikor meghallom a kopogtatást az órára pillantok, és már ezzel is felkészülök arra, hogy ki is áll a másik oldalon. Bizonyára Altan lesz, aki az elmúlt időszakokban a csapat cirkuszi számában lépett fel, és az új szezonra is oda szerződtettem. Ugyan nem állítanám, hogy pontosan tudom minden titkát az előéletének, de azt tévedhetetlenül tudom, hogy sokkal több rejlik benne, mind egy erőművész és állatszelidítő, nem véletlenül fonódott össze a sorsunk. Akkor, évekkel ezelőtt Jedet nem akarta követni, így soha nem tudta meg, hogy a szálak a háttérben hová fonódtak, de én eléggé jó betekintést kaptam abból az időszakból, hála az említett sötétvarázslónak, és a kapcsolatoknak, amiket kiépítettem a Testvériséggel velük. Egyáltalán nem nyilvános, hogy én, Alaric Sinclair, a színház igazgatója milyen kapcsolatban is állok a Testvériséggel, de már megannyiszor tettem megjegyzést a férfinak, tapogatózva arról, hogy ő hogyan is ítéli meg ezt a kérdést. Hiába döntött úgy évekkel ezelőtt, hogy kiszáll, számomra még mindig értékes sakkfigura, akit szeretnék vissza csábítani, ha szabad így mondanom. - Az ajtó nyitva, fáradjon csak be, Altan. - szólok ki, az asztalom mögül, de ha benyit, akkor felállok az asztal mögül, egy nagyobb könyvet, valószínűsíthetően a könyvelést becsukva. Intek a szék felé, hogy üljön le, és ha megteszi én is leülök. A színház mugli területen tartózkodik, a fellépők körülbelül fele-fele arányban varázslók és varázstalanok, a nézőknek pedig közel a 90%-a mugli, tehát a színházon belül a lehető legkevesebbet használunk mágiát, de minden varázshasználó megismeri a másikat. Mágusok előtt nem is titkolom, hogy a az elképesztően értelmes selyemmajom, akivel látni lehet a cirkuszi előadások színpadán porondmesterként, az egészen pontosan a familiárisom. - Azért kértem, hogy jöjjön el egy megbeszélésre, mert egy kissé aggasztanak a hírek A Lapokban a Royal Albert Hallban történtekről. - kezdek bele, és érdeklődve várom, hogy milyen reakciót változk ki belőle. A Lapokat úgy nyomom meg, hogy egyértelművé váljék, hogy a varázsvilág lapjaira, a hírverőre, prófétára gondolok, bár a helyszín éppen eléggé megjelöli, hogy pontosan mire gondolok. Azt mondja, hogy semmi köze hozzá, talán azonnal védekezik, hogy ő nem volt részese, vagy teljesen érdektelen marad? Én nem voltam ott, természetesen, de JED-ről eléggé kivédhetetlen leírások születtek, vastagodik az aktája a férfinak.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Altan Munkhbold
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2019-12-04, 11:52
Rasmus halála után nem túl sok kedvem volt ahhoz a Jedhez szegődni. Valahogy nem éreztem a kémiát, szerencsére őt most más dolgok foglalkoztatják, így nem kellett attól tartanom, hogy úgy érezné, ellene fordultam. Sokkal inkább azon voltam, hogy modernebb külsőt vegyek fel, hiszen ha Rasmusnak nem volt esélye ebben a világban, akkor én sem akartam hadakozni. Így is elérhetem a céljaimat, csak keresnem kellett egy támogatót, akinek ha látszólag is, behódolok, teljesítem a parancsait, de afféle védőburkot is ad, hogy megtaláljam a helyemet. Harcosként jöttem el Mongóliából, vad hódítóként, de mégis oly sok minden történt azóta, és már ismét hiányzik a küzdelem heve, a vérontás. Ha ez az Alaric lesz az, aki ismét utat mutat hozzá, hát tegyük meg együtt. A három darabból egyedül a cirkusziban vagyok benne, mint erőművész, állatszelidítő, a túlságosan modern művészetek már nem nekem valóak. A mai nap valami grandiúzus várható, mert az igazgató nagyon tervezget. Engem is hivatott, és tekintve a múltunkat, na meg a közös jövőt, úgy döntök, hogy az irodájában keresem fel, egyszerű munkásruhában, amivel az állatok között is vagyok. A fegyverem most nincsen nálam, a hétköznapokon nem hurcolom magammal. Kopogtatok, és türelmesen várakozom, hogy kiderüljön, mit is akar most tőlem a fickó.
