2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Álmomban nem gondoltam volna, hogy Sera reakciója a kiborulás helyett majd az lesz, hogy el kell pusztítanunk a szellemet, elégetni a csontjait és végleg elűzni. Bár azért valahol sejtem, hogy lesz még itt fejmosás is, mert nem is ő lenne, ha nem mondaná el a véleményét, csak most még első körben bekapcsolt nála a probléma megoldó és egyelőre igyekszik kihozni a kialakult káoszból a legtöbbet, aztán majd jöhet a többi, ha rendeztük ezt az egész káoszt és nem hagyok egy újabb hullát magam mögött. - Igen... ez igaz. - be is villan a sötét ruhás alak, akivel nem régen sikerült összefutni és egyértelműen a tudtomra adta, hogy sejti, hogy mi vagyok és hogy akár még szövetségesek is lehetünk, amennyiben nem végezni próbálna velem helyette, mert hát annak is megpedzegette a lehetőségét. Azért azt én sem akarnám, hogy bilincsben vinnének el, netán valami fanatikusabb vadász kapna el és hát... jó eséllyel annak valamelyikünk halálával lenne csak vége és félő, hogy ha az illető elég tapasztalt akkor inkább az enyémmel. - Azt hiszem neked kellene, de gondolom én tudom mi történt pontosan. - hát igen és nekem remeg még mindig kissé a kezem a szellem kiabálásának és Sera felbukkanásának hála, de tudom, hogy igaza van és ezúttal össze kell szednem magamat. Bármennyire is jól tartja magát ő, most nekem is muszáj ugyanolyan jól tartani magamat és nem adhatom csak úgy fel, vagy omolhatok össze. Így hát előkerül a pálcám és nincs mit tenni, igyekszem erősen koncentrálni és egyetlen emlék morzsa se maradjon meg benne rólam és arról, ami történt és persze arról, hogy követett az erdőbe. Az ő hibája még most is azt mondom, de persze nem kellett volna majdnem megölnöm csak mert nem szállt le rólam. Csak aztán segítek Seranak, legalább lábra állítani Mimit, mert hát így is nehéz dolga lesz elvinni az alélt lányt a Három seprűbe. - Azért ezt majd kifejthetnéd... - pillantok még Sera után, bár nem szemrehányó a hangom, de hát na, nem tudtam, hogy ilyesmire is képes és azért most rendesen meg vagyok lepődve, de persze ettől még nem érzem magamat kellemetlenebbül, amikor egyedül maradok a szellemmel. Finoman szólva is bizalmatlanul méregetem, pedig én öltem meg őt és nem fordítva, de aztán ki tudja, hogy mire képes, ha ne adj isten felhúzza magát és nincs itt Sera, hogy visszafogja. Gőzöm sincs, hogy mégis mit mondhatnék neki, főleg hogy nem is csúnyán néz, inkább úgy mint aki szívesen megfojtana egy kanál vízben, bár legalább ezek alapján nem képes rá, ez is valami. - Oké... bocs. Nem volt szándékos, én csak nem tudtam mit tenni és... megtörtént, de nem akartam. Tudom, hogy ez nem sokat ér neked, mert attól még halott maradsz, de akkor se volt szándékos. - na persze nem kapok választ, hiába próbálkozom, sőt mire Sera visszatér a szellem továbbra is csendben van, csak a szúrós tekintet marad, valószínűleg azért, mert Sera ráparancsolt, hogy nem tehet ellenem semmit és nem mehet máshoz, hogy elmondja mit tettem. Gondolom amúgy ez lenne az első dolga, így csak egy sóhajjal pillantok Serára. - Én megpróbáltam, de nem áll szóba velem, úgyhogy a tiéd. Tüntessük el. - na erre már persze jön egy csúnyább nézés, mert miért is ne, ezen nem lepődöm meg, de mégis mit tehetnék, ha egyszer nem érdekli, amit mondok? El nem engedhetjük, mert így már mindketten bajba kerülnénk, Sera is, amiért segített nekem.
Hát én se számoltam azzal, hogy egy szellem addig kerget a segítségkérésével, míg be nem fordulok a sarkon és meg nem látom, hogy a gyilkosa Sheree, a legjobb barátnőm, aki már egy másikat is majdnem megölt éppen. Valahol mélyen nagyon ki vagyok akadva, de játsszom a keménylányt és a hidegfejűt, mintha valami küldetésen lennénk, ahol meg kell oldani a dolgokat és csak ha minden rendben van, akkor kiadni magunkból a pánikot, hogy mi a franc történt. Lesz még itt felmosás, de nem itt az utcán, nem egy haldokló mellett, és nem egy sipákoló szellem mellett, az is biztos. - Meg kell tennünk, vagy talál egy olyat, aki ahelyett, hogy segítene a gyilkosának, bilincset üt a kezedre. - válaszolom magabiztosan az elpusztítására. A teste már úgy is halott, a lelke is csak egy visszamaradt dühös lélek. Lehet, hogy elképesztő lelkiismeretfurdalásom lesz utána, de akkor még nagyobb lenne, ha Sheree-t árulnám el anélkül, hogy esélyt adnék neki, hogy mindent részletesen megmagyarázzon. És ehhez túl kell élnünk ezt a napot. - Legyen így. De az emlékeit ki kell törölnünk, mielőtt ellened vallana. Te vagy én? - kérdezem, hogy melyikünk csinálja, az lenne az ideálisabb, ha ő csinálná, tudja, hogy mennyi időt kell összekuszálni a fejében, ahhoz, hogy elterelődjön róla a gyanú teljesen. Egyértelmű, hogy Sheree-nek éppen most esik le, hogy közöm van a szellemekhez, de ez most egy olyan szituáció, mint amilyen abban a másik világban volt... Fel kell fednem magam valamennyire, mert a titoktartásom annyit nem ér, hogy inkább tétlenül álljak és hagyjam, hogy Sheree lebukjon. Egyelőre semmit sem kérdeztem tőle, fogalmam sincsen se a nevéről, se arról, hogy hogyan történt Sheree és közte a dolog, semmiről, jobban érdekelt, hogy még az élőt tartsuk életben. Sebe ugyan nincsen már, de nincs magánál és valószínűleg rövidesen felmondja a szolgálatot a teste a vér hiányától. Ha a barátnőm csinálja az emléktörlést addig tartom a lányt a kezemben és várok, aztán a szellemhez fordulok. Mivel az elmúlt... sok évben igyekeztem tagadni a képességemet és átnézni az összes szellemen, így most jó is, ha van néhány pillanatom, hogy megtaláljam azt a bizonyos hangot. - Ameddig vissza nem térek nem beszélhetsz senkivel Sheree-n kívül! Nem hallhatja más a hangodat, nem adhatsz jeleket, nem árulhatod el senkinek! - veszem parancsolósra a figurát, a szellemre szegezve a tekintetemet. Ameddig elcipelem Minnie-t, hogy segítséget kérjek hozzá csak kitart a képességem ereje és elnémítja a szellemet és... Talán... Talán Sheree-vel is beszélhet addig. Akármi is történt, akárhogyan ölte meg... Bűnbocsánatot kell nyernie. Legalább is nekem szükségem lenne rá ahhoz, hogy nem őrüljek bele, hogy véletlen megöltem valakit. Néhány percre tehát kettesben hagyom őket, ameddig Minnie-t elcipelem a Három seprű felé, és a közelében kezdek el segítségért kiabálni, hogy találtam egy árult lányt, itt a földön, alig él, segítség, és a többi.
Ezzel végképp nem számoltam, hogy Sera is befut. Egyszerűbb lett volna itt hagyni és kész... mert hát jó eséllyel ezt tettem volna, ahogyan a hamarosan megjelenő szellem esetén is volt, mármint amikor még nem volt szellem. Ki tudja talán ő is túlélhette volna, ha még idejében toppan be valaki és segít rajta, de én biztos voltam benne, hogy megöltem és hát onnantól már... De ez jelen esetben is pontosan így volt, azt hittem Minnie halott és úgy fest még él, de a szellem tuti nem és eléggé haragos is, ahogyan Sera is kellően ideges. Persze, hogy fejmosásra számítok, meglep, hogy végül nem az következik. - Elpusztítani? - azért rendesen kikerekedik a szemem. Tényleg nem erre a reakcióra számítottam és főleg nem Serától. Arról fogalmam sincs, hogy mégis hová vigyük a lányt, főleg mert akárhová is visszük ott kérdezősködni fognak és az lenne a legjobb, ha én nem nagyon folynék bele, mert ha ott vagyok és valaki így meglát... hát annak elég egyértelmű lesz, hogy én voltam. Mi viszont tényleg nem fogunk tudni segíteni rajta. - Neked kell elvinned valahová, ahol megtalálják, vagy a Három seprűbe, ahol már segítenek rajta, hogy... így találtál rá. Ott már lesz, aki tudja mit kell majd tenni. - legalábbis gondolom én, legalább egy felnőtt varázsló azért csak-csak előugrik, hogy tegye a dolgát, de ha én is megyek abból nem sok jó sülhet ki. - Maximum segítek, amíg nem érünk olyan helyre, ahol valaki megláthat. - na igen ennél több ötletem nincsen és akkor már lesz, aki megmenti a lány életét, de mi nem tudjuk és azzal se érünk sokat, ha közben meg lebukom. A szellem meg közben visítani fog, ami igen remek lesz, mert hát azt még tolnunk kell, hogy megkeressük a csontjait. Serának le kell lépnie észrevétlenül és utána járni, hogy egyáltalán ki volt és hol lehet a sírja. - Te... - elharapom a mondatot, hiszen tényleg egyértelmű, hogy Sera kapcsolatban áll a szellemmel, talán pont ő irányította ide? Igen, ez kezd valószínű lenni. Végül persze még sem mondom ki, amit gondolok, hiszen én aztán igazán nem tehetek neki szemrehányást. - ... ki tudod szedni belőle, hogy kicsoda és hol van a sírja. - fejezem be végül a mondatot, hiszen ha tényleg kapcsolatban áll a szellemmel, akkor tudhat is róla dolgokat, vagy legalábbis biztosan könnyebben húz ki belőle válaszokat és egyelőre azt se tudjuk hogy hol lehet a teste. Az meg kellemetlen lenne, ha még az előtt valami más kísértetvadászba botlana, hogy kiiktatjuk, mert akkor elég könnyedén leadhatja a drótot, hogy én voltam, főleg hogy már a nevemet is tudja Serának hála. Ha esetleg eddig ez nem is volt így.
Egyáltalán nem örülök, annak, amit látok, erre még szavak sincsenek, igazából legszívesebben örjöngenék és kiakadnék, és addig ráznám Sheree-t, ameddig értelmet nem verek a fejében, de... Nyilván nem ezt csinálom. Ki vagyok akadva, de látom, hogy ő is ki van akadva, még a szellem aki sivít a fülemben az is ki van akadva. Mindenki ki van akadva. De az első és a legfontosabb az, aki a földön hever, sebbel a nyakán, majdnem holt fehéren. Próbálok kicsikarni valami magyarázatot Sheree-ből, azért fogom meg a kezét és próbálok a szemébe nézni, hogy fókuszáljon és koncentráljon ide. Nem szabad elvesztenünk az eszünket, különben a következő az lesz, hogy egy auror fordul be a sarkon, és onnantól már semmit sem tehetünk. Mert tennünk kell valamit, nem lehet, hogy már is túl késő. A visszakérdezésre oldalra fordulok a familiárisomra, aki minden erejét átadva próbálja begyógyítani a sérüléseit a földön heverőnek, de új vért nem tud csak úgy beleömleszteni, csak az összes sérülését beforrasztani, hogy ne szökjön ki több vér és kicsit beizzítani a testét, hogy újra induljanak a szervei. - Él és nagyon remélem, hogy így is marad... Így kell lennie. - toldom hozzá az utolsó mondatot és elengedem a lányt és elfordulok tőle hogy Minnie mellé térdeljek. Fogalmam sincsen, hogy hova vihetnénk, de a lánynak folyadékra van szüksége, vitaminokra és valami vérképző dologra, egy ispotályra, gyógyítóra, abszolút nem ránk. Nekem minden tudományom a gyógyítással kapcsolatban a familiárisomban van, aki már megtett minden tőle telhetőt. Hiába térdelek oda csak nézni tudom, miközben a szellem Sheree reakcióiból itélve megjelenik mellettünk. Egy pillanatra a füleimre szorítom a kezeimet, hogy kizárjam a szellem hangját és Sheree kifogásait is, de tényleg csak egy pillanatnyi csöndre van szükségem. - Jól van. Minnie-t el kell vinnünk egy biztonságos helyre és hívni egy gyógyítót. Aztán fel kell keresnünk ennek a szellemnek a sírját és elpusztítani a maradványait. - mondom hideg hangon, bár ez nem tudom, hogy most ijesztő, vagy éppen erőt ad Sheree-nek ahhoz, hogy aktivizálja magát kicsit, és ne csak hülledezzen. Nem mintha én feldolgoztam volna már, hogy a szobatársam és egyben legjobb barátnőm gyilkos, hogy ki tudja mióta hazudik nekem, hogy ki kell ásnunk egy hullát - vagy többet ?! -, el kell rejtenünk egy sérült lányt és valahogy életben tartani. Átnyúlok a lány húna alatt és megpróbálom talpra állítani, de - egyelőre - nem vagyok olyan erős, mint egy vámpír, így egy kicsit nehézkesen megy, még úgy is, hogy amúgy nem vagyok annyira gyenge leányzó. - Sheree, segíts. Te pedig hallgass! - villan át a tekintetem a szellemre, ami ha nem is foszlik el, elhalványul kicsit és elnémul. Láthatóan reagál arra, ahogy beszélek vele, amivel egyértelművé válik, hogy kapcsolatban állok a szellemmel... A Kísértetvadász képességemről pedig még Sheree se tudott eddig, hiszen mindig ignoráltam minden szellemet, aki megérezte a jelenlétem.
Felkapom a fejemet, amikor meghallom a közeledő lépteket. Hát persze hogy rendesen betojok, hogy olyan jön, akinek nem kellene, de végül csak Sera az, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez jót jelent-e. Sera... hát kétlem, hogy kimondottan örülni fog ennek és igen látszik is rajta, hogy eléggé le van sokkolva a látványtól. Nem mondom, hogy én örülök, de ő láthatóan rosszabbul kezeli a dolgot. Már szinte várom, hogy letoljon, vagy rosszabb esetben rohanjon segítségért, netán azzal jöjjön nem tudom ezt irányítani úgyhogy muszáj szólnunk valakinek... Na persze, mert ez ilyen egyszerű. Ő még csak erről a Hectorról sem tud, aki a végén még valami igen kellemetlen módon tenne el láb alól, hiszen egyértelműen veszélyes vagyok. - Én mondtam, hogy menjen el... Sera... én mondtam neki, de nem hallgatott rám. - rázom meg a fejemet, bár nem kétségbeesetten, de azért látszik, hogy rám is hatással van az eset. Nem akartam én bántani Minniet és tényleg próbáltam elküldeni, miközben ott dolgozott bennem a vajsör is, de ő nem akarta felfogni, hogy nem csak azért küldöm el, mert nem érdekel és mert nem érdekelnek a lányok, hanem azért, mert rossz vége lehet és hát rossz vége is lett. - Gyógyítani? Még él? - na jó, lassan tudatosul bennem, hogy a familiárisa tényleg segíteni próbál a földön fekvő lánynak, de igazából nem tudtam még eldönteni, hogy vajon csak próbálkozik, vagy tényleg van is értelme. Nem sok vér maradt benne, annyi biztos, bár nem tépáztam meg vészesen a nyakát, de ott a kis véres pötty és hát rendesen ki van fehéredve a bőre is. Lehet még rajta segíteni egyáltalán? És ekkor jelenik meg a szellem derengő alakja is. Azé a szellemé, akit még ismerek is, mármint élőként emlékszem rá és pont akkor sikerült eltennem láb alól, amikor utána nem sokkal Tommyval találkoztam, vagyis megmentettem Tommyt. Ha innen nézzük akkor egy életet elvettem, egyet pedig megmentettem... az egál. - Mi a franc? - kerekedik azért ki rendesen a szemem. Azért az már nekem is kezd sok lenni, hogy majdnem megöltem Minniet, ott fekszik a földön és megjelenik egy szellem is, akit viszont sikerült nekem átküldeni a másik oldalra és úgy fest, hogy igen-igen haragos szellem a tetejében és mivel nem lépett tovább... Hátrébb lépek, hiszen a fene tudja, hogy ha látom, akkor nem tud-e esetleg ártani nekem. - Én nem... nem akartam... - őt se akartam én megölni, de tényleg, csak hát elég nehéz ezt az egészet irányítani és még nem mindig megy. Végül is Minnie sem halt meg ugye? Csak majdnem. Tehát fejlődhetek.
Beindult az élet, én viszont még mindig odázom el a beszélgetést Nicolassal és az iskolához kötözve magamat intézem a dolgaimat, a nyomozást az Excalibur után és Derek után, ami talán egy és ugyanaz, talán nem, de ez majd a későbbiekben elválik. Még mindig nem találtam társat a felsőbb évekről, de továbbra se hajlok afelé, hogy Sheree-t rángassam bele ebbe az egészbe. Na jó, talán egy kicsit hajlok rá, de annyira nem, hogy szóba hozzam a lánynak. A Roxmortsi könyvtárből lépek ki, ami éppen bezár, amikor egy áttetsző alak lebeg be a tekintetem elé, én viszont még csak nem is fókuszálok rá, hanem sétálok tovább, mintha ott sem lenne. Az egész életem úgy telt, hogy tagadtam a képességemet, mindig ignoráltam a holt lelkeket, csak akkor nem, amikor abban a másik világban csak az számított, hogy visszajussak ide, a családomhoz. És akkor, amikor a szüleink szellemeitől köszöntem el... De ennyi. Pedig ennyi év alatt nem egyet láttam már rajtuk kívül is. De ez a szellem folyamatosan belebeg elém, követ, és a sivalkodása érthető beszéddé válik a fülemben. - Megölt engem! És éppen egy fiatal lánnyal akar végezni! Láttam őket! - mondja kuszán, úgy tűnik a halálában olyan erős volt a harag a gyilkosa felé, vagy éppen a bosszú, hogy valaki megállítsa a gyilkosát, hogy itt tartotta őt. A holtak ügyeit nem intézem el, ignorálom és tovább megyek, éppen elég élővel kell törődnöm, de az, hogy éppen egy gyilkosság folyik itt a közelben, már egészen más tészta. Azt kötelességem megakadályozni. Felkapom a fejem, és intve a familiárisomnak követem a szellem útmutatását, egyre sötétebb utcára keveredek, előveszem a pálcámat is, mert ha ez nem vaklárma, ha egy gyilkosra fogok bukkanni... - Shereee! - sikoltom, amikor meglátom, hogy vérben áll egy lány fölött, akit először fel se ismerek. Először azt hiszem, hogy Sheree-t támadták meg, de elég gyorsan kapcsolok, hogy a barátnőm a támadó, és a szellemnek, aki ott van a közelben a gyilkosa. Ne... Ez nem történhet meg. Azonnal elszaladok a lány mellett és a familiárisom elkezdi gyógyítani a súlyosan megsérült alakot, miközben én leengedem a pálcámat és megragadom a lány karját, hogy a szemébe nézhessek, hogy fókuszáljon rám, hogy... Fogalmam sincs miért. - Sheree, mi történt? Mit tettél? - kérdezem, miközben próbálok nem bepánikolni és átgondolni a történteket. Ó a legjobb barátnőm, ezt... nem láthatja meg senki! - Meg kell gyógyítanunk és törölni az emlékeit és... - kezdek neki, miközben a szellem, aki rám tapadt a fülembe süvölt, hogy ő nem ezért hívott ide, nem azért, hogy segítsek a gyilkosának, és már olyan harag gerjed benne, hogy a közelségem valamiféle erőt ad neki, hogy testet öltsön és Sheree előtt is megjelenjen halványan a dühös alakja.
Oh tudom, nem épp a legjobb ötlet akkor nekiesni valakinek, amikor még ez a fekete ruhás alak, ez a Hector is a környéken szaglászik és egyértelműen a tudtomra adta, hogy ő a drasztikus megtorlás híve, úgyhogy érdemes lenne jól viselkednem, különben nekem kampec. Ennek ellenére még se lehet csak úgy mindenre nemet mondani, főleg akkor túlságosan egyértelmű a lehetőség. Így volt ez Minnievel is. Végtére is ő keresett meg engem még tegnap, hogy segíthetnék neki tanulni, mert úgy hallotta, hogy nekem elég jól ment mindig is a rúnaismeret. Tényleg... de komolyan én nem akartam eredetileg semmi rosszat. Csak beültünk meginni egy vajsört és megbeszélni a részleteket. Amúgy is Sera is elég elfoglalt, akkor hát nekem sem árt egy kis plusz tevékenység, amivel elfoglalom magamat, főleg hogy még ez a Tommy ügy is bejött a képbe. Aztán az egész már valahogy adta magát. Úgy döntöttünk visszasétálunk, bennem meg dolgozott az a vajsör is, ami persze szomjat úgy igazán nem csillapít, Minnie pedig hát... mondhatnánk, hogy igazából az egész az ő hibája. Én aztán nem tehetek róla, hogy rá sokkal jobban hatott az ital és kissé becsípett tőle. Ez a folyamatos ölelgetés, meg a többi... A fene se gondolta róla, hogy nem is arról van szó, hogy korrepetálást akart, hanem tetszem neki, és mivel úgy tudta nem volt még közöm egy pasihoz sem a suliban, hát akkor biztosan ugyanúgy vagyok ezzel, mint ő. Így történhetett, hogy meg akart csókolni már a falu határán túl az egyik kis ösvényen haladva. Több se kellett sikerült úgy jó erőből meglökni szerencsétlent, amikor felfogtam, hogy mit is akar. Eszem ágában sem volt az első csókomat valami csajra elpazarolni. És hát persze hogy sikerült lehorzsolnia a karját, amikor elesett és ez már épp elég volt ahhoz, hogy... Igazából nem akartam én, de aztán még erőltette is. Annak ellenére, hogy kértem, hogy menjen el, ő nem hagyta annyiban. Csak azért is meg akarta nézni, hogy mi a bajom és persze közelebb jött és persze a vér édeskés illata, plusz a bennem is dolgozó vajsör... Nem mondhatom, hogy profi vagyok, így nem csoda, hogy amikor az első sikítás el akarta hagyni a száját hát befogtam neki. Szimpla ösztön. Szerencse, hogy azt hitte elsőre csak kéretem magamat és nem azért támadtam be a nyakát, amiért valójában. De persze idővel rájön az ember, amikor már érzi a fájdalmat és ha egy magam fajta nem fogja vissza magát, mert nem is tudja... akkor az istentelenül tud ám fájni. Így nem csoda, ha elég volt pár röpke perc és amikor ellépve a testétől elengedem már csak mint valami rongybaba omlik össze élettelenül, vagy legalábbis már szinte nem is pislákol benne az élet. - Francba... francba! - mérges vagyok, ideges és persze véres és naná, hogy gőzöm sincs, hogy most mit is kellene tennem. Az ő hibája igaz? Én mondtam, hogy menjen el, én mondtam, hogy hagyjon békén, ő meg erősködött és nem fogta fel, hogy hülyeséget csinált. Az egész... az ő hibája!
