Kötelező tanulószobai korepetálás

Csak csendben hallgatom Piton szavait. Elég szótlan vagyok általában a professzorok közelében, s ha a bájitaltan tanárról van szó, akkor mintha a kiscica elvitte volna a nyelvem. Legszívesebben dühöngve felszólalnék, hogy akármit is gondol semmi közös nincs bennem és Ginában. Micsoda csúnya vád! Az viszont eléggé növeli a májam, hogy elmondja hasonlóan jó képességekkel rendelkezem, mint a sárvérű. Úgysem fogja magának bevallani ez a kis griffendéles csitri, de én örülök neki, hogy így gondolja Piton. Nem ígérem, hogy egyhamar összeszedem majd magam, de lehet próbálkozom a lustaság elnyomásával. Senkinek sem jó, ha elvesztegetem az életem, a szüleim nem lennének rám valami büszkék.
- Rendben, Piton professzor – bólintok és szinte már alig várom, hogy kimehessek a teremből. Még hogy nekem és Ginának el kell simítanunk az ellentéteinket vagy legalábbis valami olyasmit csinálni. Nincs az a pénz, hogy én önszántamból időt töltsek a lánnyal. Talán majd valahogy megoldjuk, hiszen mind a ketten eléggé szemfülesek vagyunk ehhez.
Kissé fortyogok magamban, amikor kilépünk a teremből. Az ajtót gondosan becsukom magam mögött, hogy Piton ne hallja az esetleges egymásnak esésünk vagy beszólásunk. Gina a szokásához híven gyorsan bújik ki a folyosókra, míg én gondosan összepakolom a cuccom és csak utána távozom. Nem fogok sietni a semmiért. Lényegében már a házim is kész, nincs ma több dolgom. Amúgy sem lenne, maximum nem készültem volna fel holnapra.
- Nem tudom megérteni ezt a férfit az tény és talán fura is, de csak jót akar – kelek rögtön a védelmére. Valahogy mindig muszájnak érzem megvédeni a professzort a griffendélesek és a többi ház növendékei előtt. Nem tudom, hogy miért érzem így, amikor sokszor engem is zavar a tanár viselkedése. – Benne vagyok – bólintok, majd elköszönök a lánytól és elindulok a saját hálókörzetem felé. Nem hiszem, hogy a kölcsönös békén hagyás hosszútávon működhet, ha rólunk van szó. Biztosan lesznek szúrós pillantások vagy röpke beszólások. Nem tudjuk megmásítani magunkat.

Ginát a töprengéséből a professzor hangja zökkenti ki. Tudja ő jól, hogy a hangsúly ellenére ez nem kérés volt. Így leugrik az ablakból.

Igen is Uram! - mondja valami különös elvárt hangszínnel. Bex mellé lép, és kezeit a háta mögött összekulcsolja, a lábait enyhe terpeszbe csúsztatja. Ki tudja honnan vette ezt a testtartást.
Minden esetre faarccal, kifejezéstelenül hallgatja a Piton professzor által  rögtönzött "Hegyi beszédet".

Mivel már mára éppen eléggé túl feszítette azt a bizonyos húrt, ezért a lány csak magában fortyan fel némileg az összehasonlításon. Egyrészt Bex és ő semmiben sem hasonlíthatók össze, másrészt Bex az, aki nem hajlandó őt emberszámba venni. Ő az aki "Mocskos kis Sárvérű"-nek tartja, és ezt hangoztatja is. Amíg az a liba nem ereszkedik le a saját maga által kreált piedesztálról, addig neki miért kéne? Na nem. Ő és Bex valószínűleg sosem lesznek puszi barátnők. Nem mintha a Karvalynak szüksége lenne barátokra. Egyedül is túl tud mindent élni!

Viszont van valami. Valami, amit Gina nem ért. Most a prof. komolyan azt mondta, hogy eröltesse meg magát, hogy a többi tárgyból is ugyanolyan jó legyen mint gyógynövénytanból? Ez tőle már-már dicséretnek számító dolog... Pedig Piton sosem dicsér senkit. Legfőbbképpen egy Griffendélest nem. Na persze, ha minden egyes háziját azzal az alapossággal írna meg, mint azt a pazar gyógynövénytant, akkor másból se állna az élete, mint háziírásból. Rengeteg ideje ment rá. Csak a rajzokkal fél napokat szöszölt, és akkor még a szakirodalmasáról a könyvtárban nem is beszéltünk! Esélytelen hogy pl. a mágiatörivel ennyit foglalkozzon. Akkor nem maradna ideje szemmel tartani a kisebbeket, és a Flint-bandát. Nem maradna ideje az üzletre sem. Nem mintha nem kezdene teljesen dugába dőlni a dolog Perselus Piton miatt. Mégis a tanerő egy megfejthetetlen két lábon járó rejtvénykupac...

- Értettem Uram. -nyugtázza a hallottakat, kifejezéstelen arccal, és hangszínnel. Majd gyorsan összeszedi házijait, és cókmókjait, hogy minél gyorsabban elhagyhassa a termet.
A terem előtt bizonytalan mozdulattal a vállára akasztja a táskáját, és nem biztos benne, hogy be akarja várni Bexet. Az a lány olyan, mint egy reumás éti csiga. Végül ő is kitalál a teremből. Így Gina ahogy becsukodik a terem ajtaja Bex mögött enyén megrázza a fejét.

- Piton a legfurább élőlény, akivel valaha találkoztam. Te érted ezt? -hangjában nincs semmi lekezelő, vagy lenéző, ahogy a modorában sincs. - Mindegy. Szerintem maradjunk annyiban, hogy kölcsönösen békén hagyjuk egymást. Így azt hiszem teljesítettük is a feladatot. - mondja a másik vörösnek teljesen közömbösen. Aztán elindul a saját dolga után...

//Köszönöm a játékot mindkettőtöknek! Egy élmény volt! //

Mit hordott össze

a szél?

Bár kellően botránkozik magában azon a mágiatöri házin, kifejezéstelen marad. Noha a gyógynövény tan után pont ezt vette elő és a kontraszt akkora, hogy azt mindenképpen szóvá fogja tenni. De majd csak a végén.
Mikor Bex elé áll, ránéz a lányra és egy biccentéssel elveszi tőle a házikat. Majd feláll és Ginát leparancsolja az ablakból.
- Accipiter! Volna olyan jó és megtisztelne bennünket a társaságával?!- valójában egyáltalán nem kérés volt. Ha Gina eleget tesz neki, megvárja míg Bex mellé ér.
- Wildfield képességeivel többnyire tisztában vagyok. Magával mosttanság szembesültem. És tudják... Jobban hasonlítanak mint azt gondolnák. Mindketten kiválóak átváltoztatás tanból és legendás lények gondozásából. Mindketten kifejezetten önérzetesek, akaratosak és önállóak és még az érdeklődési köreik is hasonlóak, független attól, hogy ezt esetleg eddig nem tudták. Wildfield ha egy kicsit megerőltetné magát, minden további nélkül képes lenne hozni a maga szintjét. - itt meglebegteti Gina gyógynövénytan háziját. - Maga pedig szintén, ha erőt venne magán, fel tudná húzni a többi tárgyat is erre a szintre! - itt tart egy jelentőségteljes szünetet, és mielőtt a két lány esetleges hőzöngésben törne ki, folytatja.
- Fel nem foghatom, hogy két ilyen értelmes és hasonló képességekkel rendelkező diák között, hogy lehet ekkora feszültség? Egyetlen házi feladatot kapnak. Mégpedig, hogy járjanak utána, mi lehet ennek az oka! - Tart ismét egy rövid szünetet. - Nem érdekel, ha végül nem lesznek jóban. - közli meglehetősen szárazon és tárgyilagosan.
- A feladat, hogy emberként kezeljék egymást!
Hogy miért is adja ezt a két jómadárnak? Egyrészt mert ha kultúráltabban képesek egymással viselkedni, az neki is jóval kevesebb fejfájást fog okozni, másfelől a két lánynak hátha feltűnik, hogy akár testvérek is lehetnének, ha egy hátterük lenne. Nem biztos hogy jó testvérek, de egy próbát megér. Az már a lányokon múlik, mire jutnak, vagy hogy jutnak egyáltalán bármire. Hiszen se határidőt nem szabott meg se mást a professzor, csak feladta a leckét.
Hogy elsunnyogni ér-e? Nem ajánlatos!
-Leléphetnek!- adja még meg a végszót.

Csendesen ülök és nem tudom, hogy mi tévő legyek. Az addig oké, hogy magamban tanulok és Gina jegyzetei segítségével többé-kevésbé, de jól megírom a házi feladataimat. Már rendesen fájdalmas ez a feszültség, ami fellelhető hármunk között. Nem tudom, hogy mégis mit kellene tennem vagy mondanom. Pont ezért próbálom minél gyorsabban írni a házit, még ha nem is pörög annyira az agyam. Már elmúlt délután négy és ilyenkor már nehezen tudok tanulni. Tipikusan az a fajta ember vagyok, akinek akkor fog a legjobban az agya, amikor felkel. Én meg túl lusta vagyok ahhoz, hogy 1-2 órával hamarabb ébren legyek a kelletténél és este is hamarabb feküdjek le. Így a tanulás általában elmarad, amit én annyira nem bánok, anyám már annál inkább.
Igazából egy apróbb örömmel tölt el, hogy Piton professzor így bánt Ginával. Látszik a lányon, ahogy az ablakpárkányon ül, hogy rendkívül zavarja a dolog. Szinte emészti legbelül. Most úgy érzem magam, mintha a kettejük harcába cseppentem volna bele. Mintha nekem kellene tompítani a villámokat kettejük között, ám Gina és a professzor is szótlanok. Furcsa számomra ez az egész, mert pont róluk nem gondoltam volna, hogy annyiban tudják hagyni a dolgot és csendesen leülni, s hallgatni. Talán ennek az egésznek azaz oka, hogy én is itt vagyok. Lehet, ha csak ketten lennének, akkor már kitört volna a harmadik világháború.
Fájdalmasan lassú óráknak tűnő percek után beírom az utolsó általam jónak vélt megoldást a háziba és csendesen felállok. Szinte üvöltésnek hallatszik, ahogy hátratolom a széket, pedig alig hallani.
Odasétálok Piton professzor asztala elé és lerakom az elkészült írásbelit.
- Minden megvan – szólalok meg halkan. Azt nem garantálom, hogy hibátlan vagy hogy egyáltalán jó, de azért reménykedek, hogy Gina jegyzetei segítségül szolgáltak, hiszen tanulni, nem tanultam semmit. Mielőtt még visszafáradnék a helyemre egy apró pillantást teszek a másik vörös hajkoronájú lányra és be kell vallani, hogy még a szokásosnál is pocsékabban néz ki.

Gina nem érti a professzort. Ez persze nem újdonság. Sosem értette igazán. Most leginkább azt nem érti, hogy miért nem bántotta igazából. Mármint fizikálisan. Nem ezt teszi minden felnőtt, néha ok nélkül is, akinek hatalmában áll? Akkor meg, mi volt ez az egész? Egyszerűen érthetetlen, és értelmetlen. Eddig az apján és McGalagonyon és... nos Pitonon kívül mindenki csak bántotta. Sokszor minden különösebb ok nélkül. Nem ilyen a felnőtt világ? Durva és kegyetlen, amiben az egyetlen cél a puszta túlélés. Túlélésben pedig Ginának volt része elég... Az egyetlen igaz barátját, minden titkának őrzőjének bármily szomorú is, de egy közönséges vadászgörényt Mercutiot tart. Igen, a kis állattal sokkal jobban ki tud jönni, mint az emberekkel.

Gina teljesen önkéntelen mozdulattal húzta elő zsebéből a kis bicskáját és kezdte már-már szórakozozzan forgatni ujjai között. Ez az egyetlen kapcsolata a múltjával. Azzal a múltjával. Tudod, amiben még ártatlan önfeledt gyermek lehetett. Amiben még együtt nevethetett az apjával, és a legnagyobb gondja az esti takarodó korai ideje volt... Bár megint minden olyan idili lehetne, mint akkoriban. De jól tudjuk, hogy az összetört gyermekállmok nem térnek vissza soha már...

Gina felpillant egy pillanatra tűnődéséből a professzorra, de nem szólal meg. Pusztán kifejezéstelen arccal fürkészi a tanárt, aki épp az ő házijaival van elfoglalva. Nos igen, csak nehogy eszébe jusson újra íratni azt a kifejezéstelenül pocsék és értelmetlen mágiatörit. Főleg, mert az mellett a kifejezetten zseniális, már-már egy tudományos szaklapban megjelenő cikkre kisértetiesen emlékeztető stílusú, egész pontos rajzokkal illusztrált gyógynövénytan mellett kb. az összes többi egyébként jónak mondható házija is alig tűnik közepes szintűnek...

Mit hordott össze

a szél?

Amikor Gina megindul az ablak felé, azért Piton kellően ráfeszül, hogy ha kell utána menjen és leszedje az ablakból, de hamar realizálja, hogy a lány, csak kiül nézelődni..? Mintha, ahogy ez eljut az agyáig megnyugodna.
Nos igen, talán ha fejbe kólintja a lányt egy iratalátéttel, még elnézhető... De hogy a proff bárkinek is, főleg magának elszámoljon olyasmivel, hogy egy diák kiugrott az ablakon, mikor ő volt a tanulószobai felügyelő... Ezt a hírnevet nem kívánná semmiképp!
És bár ha Gina meg is érdemelte volna, és valóban indulatos és szeszélyes a proff, tisztában van vele, hogy egy pofon, az ég világon semmiféle nevelő célzatot nem hordozna magában... maximum az ember szüleitől személyesen... De... még az is kérdőre vonható.
És főleg az olyanokkal szemben semmi értelme mint Gina. Ha meglenne rá a felhatalmazása sem tenné meg, egyetlen diákjával sem. Az hogy Piton professzort félik vagy épp tisztelik, nem ezen múlik szerencsére, hogy kit ver meg... Bár minden bizonnyal az ilyesmit Dumbledore sem hagyná. Amit most Gina kapott, az egy eléggé maximumra járatott fizikai fegyelmezés...fenyegetés volt. Tisztában van vele, hogy nem lett volna feltétlen szükséges, de látva az eredményt, igazából onnantól nem érdeklik az olyan kérdések, hogy kellett-e ez? Majd Minerva előtt elszámol ezzel.
Innentől tulajdonképpen hagyja a két lányt tanulni, illetve Bexet, mivel Gina dolgozatait, házijait épp most nézi át.
Hagyja őket kibontakozni. Természetesen ha Bexnek kérdése van, segít. Bár valószínűbbnek tartja, hogy inkább Accipiter-től fog segítséget kérni, de sebaj, legalább hátha szintet lép az ő hozzáállásuk is egymáshoz.

Belül egy kisebb örömtáncot járok, amikor meghallom Piton professzor Ginához intézett szavait. Nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek el diadalittasan ordibálni, mert azzal csak magamat is bajba keverném. Próbálom megjátszani a szent kislányt, aki mindig jó, de a szobában mind a hárman tudjuk, hogy erről szó sincs. Mindössze Ginával ellentétben nekem van annyi eszem, hogy tudjam hogyan kell viselkedni egy tanár társaságában a büntetésünkön. Hiába hangoztatja magát annyira okosnak meg mit tudjam is én, hogy milyen jelzőkkel dicsőíti magát, mert köze nincs a valósághoz. Egy mitugrász sárvérű, aki még viselkedni sem tud. Hát nem tanította meg senki az illemre? Igazán megtanulhatta volna már, hogy Pitonnal jobb nem újat hozni. A professzor nem éppen a kedvességéről híres.
Szemeim kikerekednek, amikor látom a kisebb akciót. Azt azért nem gondoltam volna, hogy Piton így megragadja majd a griffendéles lányt. Hirtelen abbahagyom a belső ujjongást és csak figyelek, hogy vajon mi fog történni. Szinte filmbe illő jelenetet láthatok díszpáholyból. Várok valami csattanót a végén, de úgy néz ki, hogy Piton észbe kapott és nem fogja bántani Accipitert. Nem tudom, hogy most örüljek-e vagy sem, de mindenképp sokkos állapotba kerültem. Olyannyira, hogy alig hallom meg a bájitaltan tanár hozzám intézett szavait.
Aprót bólintok. Nem igazán fogom fel, hogy mégis miket mondott, de könnyebb beleegyezni, mint ellenkezni.
- Rendben, köszi – veszem el Ginától a jegyzeteit és a könyveimet be is csukom rögtön. Azt kezdem olvasgatni, amit a kezembe nyomott és meglepődöm, hogy valóban sokkal egyszerűbb. A tankönyvek tele vannak felesleges ábrákkal, tudományos szövegekkel és nem mindig lehet őket felfogni, de ez a papír annyira letisztult és szinte tanultatja magát, ha lehet ilyet mondani. Megtámasztom a fejem a kezeimmel és felkönyökölök az asztalra, így olvasom a jegyzeteket és próbálom memorizálni. Figyelem, ahogy Gina az ablakpárkányra ül. Látszik rajta, hogy az utóbbi jelenet egy kicsit betett neki. Sajnálom valamennyire, de ugyanakkor az is bennem van, hogy megérdemelte.

Már az elején sejtettem, hogy az a rózsaszín virágos mondatom még bajt hozhat. Legalábbis pár mínusz pontot, és ennyi. Na meg talán így visszaszerezhetek valamicskét a Piton professzor miatt csorbát szenvedett hírnevemből. De ahogy határozottan ijesztően jön felém… na most kapok két akkora nyaklevest, hogy egy hétig csengeni fog a fülem… Nem mintha nem én lettem volna az, aki kivívta saját magának…
Érzem, ahogy kiemelkedek a padból, és a lábam már nem éri el a talajt. Nem épp a legkellemesebb érzés. Dejavu érzés. Mégis más. Máskor mindez ok nélkül, és igazságtalanul történt. Most legalább azt tudom miért. Túl messze mentem a pimaszkodással. Ez kivételesen jogos. Lehunyom a szemem, és egyszerűen várom a fájdalmas csattanást az arcomon…
Mégis csak a professzor indulatos, nem épp baráti hangját hallom. Mért nem üt már meg? Mindenki ezt tenné. Ezt teszik a kisebbekkel. A kiszolgáltatottakkal. Az olyanokkal, mint én…
Hallom, amit mond, csak… nem értem… Hogy Piton védene egy olyat, mint én? Miért tenné? Nem értem… Sokadszor nem értem meg őt…  
Lassan kinyitom a szemem, és egy ijedt nyolc éves, igazságtalanul bántott kislány néz fel a tanerőre… nem az a nagy pimaszságáról, vakmerőségéről híres utcai vagány, akinek láttatni akarom magam…
- Ingen is, Uram. – a válaszban volt valami furcsa. Egyrészt tűnt valami régi autonóm elvárt reflexnek, amit a lány sokszor mondott már. Sokszor olyasvalakiknek, akiket sosem tudott tisztelni. Leginkább csak félni tőlük. Másrészt mégis más volt ez, mint akkor. Mintha valami más is csendült volna a vékony hangban… talán tisztelet?

Ahogy ismét széket érek még mindig Piton professzorra nézek, majd a saját karjaimra. Néhány percnyi zavart hallgatás következik. Talán pótcselekvésként, de muszáj megigazítanom, azaz még lejjebb húznom az ingem ujját. Pedig már így sem enged láttatni semmit az alkarjaimból. Mégis, mintha a mozdulat rejtené, az amúgy sem láthatókat…

- Bex, ha kérdésed van, csak tedd fel. Igyekszek érthetően válaszolni. – a hangom meglepően csendes. Most először semmiféle él nincs benne. Egyszerű tárgyilagos. Néhány másodpercnyi habozás után folytatom, ugyanazzal a csendes, nyugodt, már-már furán érzelemmentes hangszínben. – És hagyd azokat a könyveket. Csak összezavarnak. – elhúzom előle őket, és a helyükre tolom a saját könyveimet, melyek sokkal egyszerűbben magyarázzák ugyanazt, sőt még kis jegyzetek is vannak bennük, amik segítik a megértést. Eredetileg nem akartam megmutatni neki. Nem érdemli meg. Igen, tőlem ez már határozottan nagy jófejség az irányába. Bár lehet, hogy csak a sokk hatás miatti pillanatnyi elmezavar. – Ezeket használd. Könnyebb megérteni belőlük ugyanazt.

Felállok. Szinte autonóm módon. De nem az ajtó felé indulok. A hatalmas kétszárnyas ablakhoz sétálok. Néhány csendes percig csak nézek kifelé. Majd egyszerűen felülök a széles ablakpárkányra. Vagy talán én vagyok túl vézna, hogy elférek rajta? Mindegy is. Felhúzom a térdeim, és a karjaimmal átkarolom őket, és csak nézek ki a messzeségbe…

Mit hordott össze

a szél?

Egészen addig minden szépen és mondhatni tűrhetően alakul, míg nem Gina el nem süti azt az ominózus mondatot. És valami a professzorban elcsattan.
Bár Minervának megfogadta, hogy türelmet növeszt, ami meg is történt és ezt Gina roppant kitartóan ostrom alá is vette. A beszólogatásaira már nem tud újabb büntető munkával elő állni lassan.
Úgy tűnik Gina könyörög hogy néha emlékeztetve legyen hol a helye.
Szegény Bex mondatainak második fele már nem jut el a tanárhoz.
Nem megütni nem fogja Ginát, ott veszítené el minden tekintélyét, de most lett elege a "viccelődésből" és a régi Tekergők- féle határtalan arroganciából.
Gina mellé lép, úgy, hogy a pad/ asztal ne legyen útban és a lányt szabály szerűen a mellénye nyakánál fogva kiszedi a padból és egy vonalba emeli a ruhájánál fogva, hogy farkasszemet tudjanak nézni.
- Örülnék, ha magától levedlene néhány réteget abból a fene nagy arcából! Ha nem tűnt volna fel, Wildfield-et és a társait is igyekszem csitítani mostanság, csak hogy emberibb hangot üssenek meg magával, hátha észre veszi a saját viselkedését is! Cserébe elvárom, hogy maga is így tegyen a diáktársai felé. Felém meg főleg! Ha csak nem akarja, hogy pokollá változtassam az itt hátra lévő éveit olyannyira, hogy sírjon az intézetes idők után!!- nem emelte fel különösebben a hangját, de a mérhetetlen belső düh ami árad belőle, nem igazán azt sejteti hogy a tanárnak lenne még türelme Gina szemtelenségéhez. - Még egyszer velem így ne beszéljen!- olyan jellegzetesen Pitonosan tagoltan teszi fel a kérdést, ami igen sok mindent elárul. És ha Gina végig gondolja, mostanság mintha valóban mérséklődött volna legalább egy lehelletnyit a légkör a beszólogatók meg piszkálódók körében. Valószínűleg nem csak Gina felé. Piton szigorított pár dolgon. Bár Bexre most pirítgatott rá valószínűleg először.
- Megértette?! - ha bármiféle reakciót ad a lány, Piton egyszerűen elengedi, úgy, hogy a székére huppanjon vissza. Egy pillanatig néz a lányra, látszik hogy istenesen fortyog, de többet nem tesz. Ellép tőle és Bexley felé fordul... Ami jelen kontextusban kifejezetten ijesztő. Modorálja magát és emberibb hangot üt meg, már amennyire telik tőle jelenleg.
- Ha kérdése van a tananyaggal kapcsolatban- itt Ginára néz majd vissza Bexre - tegye fel az évfolyamtársának, vagy nekem! A lényeg, hogy legyenek kérdései! - Ginára néz ismét - maga pedig, normálisan válaszoljon mondjuk olyan lelkesedéssel és normális hangszínnel, mintha egy alsóbb évest tanítana! Mondjuk mint Katherine Benedict-et! - azzal felnyalábolja a Gina előtti pergamenkupacot és távolabb tőlük, úgy, hogy rájuk lásson, leül átnézni azokat. Bár van egy pillanat amikor látszik a professzoron, hogy mintha megcsóválná a fejét és nem is a papírokkal foglalkozna, csak révedne maga elé, majd lecsukja a szemeit pillanatra és kénytelen megdörgölni az orrnyergét... Határozottan megfájdult a feje. És érzi ő is, hogy McGalagony ismételten beszélgetésre fogja invitálni. Sóhajt egyet némán, igazít a kezében lévő stócon és folytatja amibe bele kezdett.
Ha netán Gina menekülőre fogná, Piton lazán magukra zárja a terem ajtaját egy pálca intéssel. Innen senki nem megy sehová ameddig Bex be nem fejezte a házi feladatait és Gináé át nem lett nézve és minimum újra írva az a mágiatöri.

Látom Gina arcán az elégedettséget, amikor Piton professzor rögtön utánam belép a terembe és le is torkol. Nem tudom, hogy az arcom is olyan piros színűvé vált-e, mint a hajam, de van egy olyan érzésem, hogy valami hasonló árnyalatban tündököl. Elég lesz kibírni ezt a korrepetálást vagy nevezzük bárminek is. Általában, amikor a griffendélesek vagy a többi ház akója beszéli ki Pitont megvédem, de jól tudom, hogy milyen és kissé tartok is tőle. Nem tudom, hogy miket fog ma csinálni, milyen eszközökhöz fog folyamodni. Annyiban reménykedem, hogy hagy engem és Ginát csendben dolgozni.
- Igenis, tanár úr – hajtom le a fejem. A padlót kezdem bámulni és remélem, hogy nem fog tovább szapulni engem, hanem inkább Gina kerül majd előtérbe. Habár amint meghallom a következő mondatát belül tombolni kezdek örömömben. Annyira fennkölten és lenézően beszél hozzám. Úgy tesz, mintha valami báb lennék, akinek semmi agya és még abban is kételkedik, hogy beszélni egyáltalán tud-e rendesen, s ha igen, akkor megérti-e a nyelvet, amin beszélnek hozzá. Alapesetben ezen rendkívül felhúznám magam, de most örülök neki.
- Professzor, maga szerint hogy lehet úgy kibontakozni, ha közben a tanuló társa teljesen lenézi a másikat és minden szempontból butának állítja be? Ez csak visszaránt – szólalok fel. Először annak szánom, hogy Ginát lehordjam, de aztán rájövök, hogy van benne igazság, mivel nagyon rosszul esik, hogy a sárvérű ennyire balféknek tart. Nem akarok nyilvánosan elkezdeni veszekedni vele, hiszen annál több eszem van. Reménykedem benne, hogy Piton nem fog nekem támadni ezen felszólalásom végett, de sosem tudni. Legalább most az egyszer bebizonyíthatná, hogy mégsem beszélnek sületlenségeket a többi házban lakók és valóban kivételt tesz a mardekárosokkal. Ha rólam volt szó eddig sosem kezelt másként, mint bármelyik másik diákot, hiszen anyámnak is szemrebbenés nélkül megüzente, hogy Ginával üzletelek. Előre félek a választól.
Legszívesebben sóhajtanék, de nem teszem. Kinyitom a tankönyveket, amiket Gina tett le elém és olvasni kezdem a sorokat. Nem vagyok olyan szerencsétlen eset, mint amilyennek beállít. Nem vagyok buta és tudok fejlődni. Muszáj ezt bebizonyítanom.

Nee mááár. Csukott szemmel is hallom Bexet. Sajnos. Pedig eddig olyan szépen el voltam magamban mélyedve… olyan szép a világ madár… izé pontosabban Karvalytávlatból. Aztán meghallom rögtön utána a másik nem várt hangot. Ennyit a szép álmodozásról… Bár most némiképp elmosolyodok magamban, ahogy Piton letorkolja Bexet. Már készültem volna visszavágni egy csípős kérdéssel, de ez így még jobb.
Lassan felegyenesedek a székben, és megdörgölöm a szemem nagy műgonddal, mint aki mély álomból ébredt, és még azt sem tudja, hol van. Aztán nyújtózok egyet, mely mozdulat során kis híján nyakon vágom Bexet. Azaz nyakon vágnám, ha nem húzná be a nyakát előtte…

- Jajj, bocsáss meg Bex! Észre sem vettem, hogy itt vagy! Már úgy megszoktam, hogy mindig késel. – a hangomból nem marad el a csípős gúny természetesen.

- Rózsaszín virágos Szép Jó Napot, Professzor úr! - köszönök a tőlem telhetően legkedvesebben, és legszemtelenebb módon egyszerre. Majd visszafordulok Bexhez, mintha mi sem történt volna.

- Bex, elképesztő szerencséd van! Találtam neked a könyvtárban, az ebédszünetben néhány nagyon hasznos könyvet, amiknek a segítségével megírhatod a házidogáidat. Be is jelöltem kis rózsaszín cetlikkel segítségként a megfelelő oldalakat, hogy ne kelljen túl sokat keresgélned. Hát nem nagyszerű? – lelkesedek egyenesen az arcába, majd előhúzom az említett könyveket a táskámból, és egyenesen Bex elé rakom az asztalra. – Ha megírtad a házijaid, kijavítom, és elmagyarázom, hogy mit rontottál el. Különben is te mondtad, hogy meglepődnék, ha látnám mire vagy képes, szóval csak rajta! Lepj meg vele, hogy nem lesz olyan borzalmas a házid, mint ahogy azt várom.

Magamban szinte örömtáncot lejtek a Mardekáros lány arckifejezését látva. Tuti, hogy nem erre a fordulatra számított. De ilyen az élet. A két számmisztika, és a két bájital könyv, amit leraktam az évfolyamtársam elé egyébiránt híresek arról, hogy rendkívül bonyolultan fogalmaznak. A könyvtár természetesen tele van jóval érthetőbben, és egyszerűbben magyarázó darabokkal is. De Wildfield megérdemel ennyit.

A tekintetem a saját befejezetlen mágiatöri házimra téved, meg a csinos kupacra, és egy unott arckifejezéssel a kezembe veszem a pennát, hogy néhány gyors összecsapott mondattal rövidre zárjam ezt a borzalmat. Nem éppen jó. Tulajdonképpen nem éri el a kívánt hosszúságot, de jobb, mint a semmi. A mágiatörinek semmi értelme, és halál unalmas. A legnagyobb baj vele, hogy halál unalmas. Ennyi. Rádobom a kis kupacra a pergament.

- Na jó, én végeztem mára a házikkal. – közlöm rezignáltan. Ha netán Piton professzornak eszébe jutna ellenőrizni a házijaimat, akkor találhat egy kifejezetten felsőbb éveseket lepipáló zseniális gyógynövénytan házit. Számtalan, többek közt bájitaltan házit, ami pusztán a közepes szintet éri el, legalábbis a saját képességeimhez mérten. Bex minden bizonnyal legalább várakozáson felülit kapna ugyanerre, de hát tőle nem is várhatunk túl sokat. Na és végül egy kifejezetten pocsék mágiatörit. De nem tehetek róla, hogy ennyire unalmas! Talán a tanárban felmerülhet a kérdés, hogy aki ilyen gyógynövénytan házit képes írni, az mért ad le semmit mondó házikat, az összes többi tárgyból, de hát ha mindent ilyen alaposan akarnék megírni rámenne az életem…

A reggeli gondolatom, miszerint ma rossz napom lesz beigazolódni látszik. A fejfájás, amivel ébredtem végigkíséri az egész napomat, s ha ez még nem lenne elég a reggeli előttre megbeszélt cserét Piton professzor megzavarta és most készülhetek arra, hogy összezárva legyek Accipiterrel. Mindennek a tetejébe természetesen Vector sem dícsért meg, hogy nincs kész a számmisztika házim. Meg sem próbáltam az órák között belekezdeni megcsinálni, mert tudtam, hogy felesleges. Helyette inkább leültem távol mindenkitől és fogtam a fejem a nyillaló fájdalom miatt. Mintha attól elmúlna...
Órák után úgy határozok, hogy még mielőtt elmegyek a tanulószobába leugrok a szobámba enni egy kis édességet, mivel négykor kezdjük a kínzást. Ki tudja, hogy mikor szabadulok plusz Gina nem éppen szokott együtt működni velem, így biztosan mutat majd ellenállást. Őszintén meglepődnék, ha nem így lenne.
Jó néhány tökös derelye és csokibéka után még iszok egy kis vizet és feltápászkodom az ágyamról. Összeszedek néhány füzetet és könyvet, melyeket még életemben nem nyitottam ki, s melyeket a tanév végén simán eladhatnék, mintha új lenne. Igazából eddig fel sem mértem, hogy ennyiből kellene tanulni és eléggé megrémiszt. Biztosan szeretnék bármit is csinálni a jövőben és nem a család vagyonából élni? Inkább ki is verem a fejemből ezt az egészet, mielőtt tervezgetni kezdenék, mivel már évekkel ezelőtt rájöttem, hogy ez nem az én asztalom. Majd el kezdek tanulni, s csak lesz belőlem valami.
Négy óra előtt tizennégy perccel nyitok be a tanulószobába, ahol mindössze Gina van, Piton professzor még sehol.
- Úgy látom nem fordultál fel. Sajnos nem lep meg, hogy már itt talállak. Mennyivel értél ide hamarabb? Egy órával? Kettővel? – kérdezem, majd lepakolom a könyveket az asztalra Gina mellé és én is helyet foglalok. Nem áll szándékomban beszélgetni a lánnyal, csak a tanulás miatt vagyok itt. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni, de jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy minél hamarabb végezzünk itt és mehessek vacsorázni a többi mardekárossal.

Na, ez is megvan. Egy újabb kész gyógynövénytan házi. Na, ezt nevezem én bravúros házinak. Összehasonlítottam benne néhány muglik által is ismert gyógynövény gyógyfözetekben való alkalmazását, néhány varázsnövény alkalmazási módszereivel. Igen érdekes téma. Sokat is olvastam, és kutattam utána, és nem túlzok, ha azt mondom egész zseniális lett, tele latin szakkifejezésekkel, amiket még gyerekkoromban hallottam az apámtól. Na, jó akkoriban csak elvétve jegyeztem meg egy-kettőt, így most kellett utána néznem a javának. De megérte a belefektetett energia. Enyhén elmosolyodom és egy csinos kis házi feladat kupacra helyezem ezt is. A többi házim átlagosan várakozáson felüli. Az aktuális bájitaltan is, ami a kupac alján van. Tulajdonképp ironikus is, hogy a gyógynövénytan házimban több gyógy főzetről lehet olvasni, mint a bájitaltanban, ami csak átlagosnak mondható szintet üti meg. Nem mintha nem menne sokkal jobban is. Csak hát, ahhoz időt és energiát kéne a dologba ölni. Nekem meg mások házijának megírása mellett erre nincs már energiám… Szóval a tanulószobai tevékenységem az átlagosban merül ki.

Hogy miért is vagyok itt fél négykor a tanulószobában? Mert az, az átok Piton erre ítélt. Vagyis ő azt mondta négyre jöjjek ide, és ne késsek. Nem mintha késtem volna valaha is. Az egy szörnyen bosszantó dolog. Ez Bex kellemetlen szokása. Ja igen, őt is arra ítélte, hogy itt legyen a tanulószobában, négytől. Érdekes délutánunk lesz így hármasban. Korrepetálnom kell majd azt az ostoba kis mardis libát. Persze fogadok, hogy Piton figyelmeztetése ellenére menetrendszerűen késik majd, mint a távolsági busz. Ez viszont már az ő baja lesz. Ahogy az is, hogy nem fogom helyette megírni a házijait, ahogy azt elképzelte. Még Piton utasítására sem. Miből tanulna akkor? Itt az ideje, hogy a kis arrogáns csitri kapjon egy kis tanulószobai leckéztetést. Már elő is készültem rá…

Addig viszont még van félórám. Nah, nem bánom addig nekiállok a nap utolsó házijának. A fertelmesen unalmas mágiatörténetnek. Alig írtam meg belőle valamit, de már én is történelemnek érzem saját magam… Ettől a tárgytól nem lehet nem bealudni perceken belül 20 méter mélyen. De tényleg leírtam egy mondatot, és máris ásítozok. Persze az se segít sokat, hogy éjjel is másik helyett írtam leckét. Valamikor nekem is kell aludnom na… És tényleg, még egy fél mondat a pergamenre, és a Karvaly máris álmaiban szárnyalja körül a világot animágusként… Észre sem veszi mikor üti el a négyet az óra…

***   ***