2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Big Ben messzeföldön híres, lényegében az Egyesült Királyság legismertebb jelképe - magán a királynőn kívül. Viszontláthattad pólón, bögrén, kulcstartón, hologrammos mifenén, kekszesdobozon vagy teásdbozon, lényegében akárhol, amire csak képesek lehetnek az angolok ráfabrikálni. Persze sokan azt hiszik, hogy a név az egész harangtornyot illeti: pedig valójában csak a harangot magát, ami a torony tetejében kong minden nap.
A Big Ben környéke a város egyik legforgalmasabb turista területe, hiszen itt található egy köpésre Westminster apátság, a palota, a St. James park a Green Park - telis tele mókusokkal, tavakkal, vízi madarakkal, zöld papagájokkal - és persze a Buckingham palota. Csak egy rövid séta a harangtorony melletti hídon és már is a város legújabb látványosságánál vagyunk, a London Eye nevezetű hatalmas óriás keréknél, aminek a tetejéről az egész várost belátni - ha szerencséd van és se eső, se köd, se szürke felhők nem rontják el a kilátást.
Számtalan buszjárat indul innen városnéző körtúrákra illetve a híd lábánál még sétahajók is sorakoznak, amikkel a Tower of Londonig, a híres börtönig is le lehet csordogálni, ami ma múzeumként és kincstárként funkcionál. Ha sosem elég a hajózásból, akkor eljuthatsz Greenwich-ig is egy órán belül, a híres Obszervatóriumhoz, ahol a kezdőmeridián képzeletbeli vonala már nem is olyan képzeletbeli.
A Mágaiügyi Minisztérium azt teszi, amit mindig is tett válságban: Tagad. Habár a London-i küldetésen néhányaknak sikerült megakadályoznia, hogy Londonban egy másik világ boszorkánya kezdjen ámokfutásába, mielőtt bármi történt volna, más események is történtek ezen kívül, amiket se az Aurorok, se a kotnyeles kölykök nem tudtak megakadályozni. Néhány hónappal ezelőtt a Camden-i piacot gyújtották fel, nyilvános mágiahasználattal, egy-két hete pedig London egyik legújabb és legnagyobb látványosságánál, a hatalmas óriás-keréknél keltettek zűrt maszkos, köpenyes alakok a pálcájukkal. A Minisztérium fél-hivatalos rendeletben kérte meg a varázsvilág polgárait, hogy az újévben ne menjenek muglik közé, miközben az összes Aurort, és minden szakértőt, aki nekik segíthet, bevonták a részletekbe. A csoport, akik fel akarják fedni a Varázsvilágot, nagy dobásra készülnek. Újévkor egész London és minden tévéműsor kijön a Westminsterhez, a város ikonikus kerületéhez megnézni a tüzijátékot, és ekkor fognak lépni. Nem tudni még, hogy agresszívan, muglikat veszélybe sodorva, vagy csak a mágusvilágot felfedve, de ma nagy dolgok fognak történni... Nagyon nagyok. Persze, mindig vannak, akik megszegik a szabályokat, és ha tiltják is a muglik közé menést, ők még is megteszik. Hopp-hálózat tiltva van, így akárki akar eljutni az esemény gócpontjához, csak a Grimbusz vagy a muglik közlekedése áll a szolgálatára. Még csak tizenegy óra van, még van egy óra a tüzijáték kezdetéig, a tömeg még is az egész kerületben hatalmas. Látszik, ha meg is próbált a miniszter beszélni az övéjükkel, nem volt valami sikeres ez a beszélgetés, mert azon kívül, hogy sok a mugli biztonságot felügyelő rendőr, nincsenek nagy óvintézkedések, és az egész esemény meg lesz tartva. De kinek mi a célja? Kutatni, meggátolni az eseményt, vagy csak végignézni a nagy napot, amikor a varázsvilágról lehull a lepel? Az aurorok, és akinek kapcsolata van hozzá az Óriás keréknél próbál nyomokat találni engedéllyel, viszont mindenki más, mivel illegálisan van itt, jobb, ha óvatosan nézelődik amerre szeretne.
//Következő hsz: december 25. Sorrend most még nincs és a későbbiekben is inkább beszéljétek meg ki mikor tud írni, mintsem az, aki első körben írt most, következő héten pl. hétvégéig tartsa a sort, mert mindenki udvariasan várta a sorát. //
Szerző
Üzenet
Elijah Crowfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Big Ben és környéke 2018-02-19, 18:17
Jönnek az aurorok, suhognak a golyók, és a srác ügyes mozdulatokkal iktat ki kb mindent. Ami mind szép és jó,de ha nem éli túl ezt az egészet, akkor kifejezetten hiábavaló volt minden próbálkozása. Főleg, hogy a sikolyokból arra utal, hogy túl késő volt már, de talán még van mit menteni.. az aurorok persze megjelennek, van egy-két ismerős arc is - pontosabban lenne, ha nem a fülére tapasztott kézzel gubbasztana egy bunkerben, ami a kapcsolótábla, meg a box, amiben ezek a cuccok voltak, amiket szétkaszabolt. Hallja a lövéseket, hallja a fájdalmas nyögéseket, és egy cseppet sem tetszik neki a helyzet. Mégiscsak egy diák, de mivel nem nagyon van jobb ötlete, kidugja a fejét, miközben elmorog egy fizikai pajzsot magára, hátha az néhány golyót kivéd, és úgy dugja ki a fejét, majd meglát tőle pár méterre a fedezékben egy aurort, aki láthatóan nem támad - tehát nem is auror. Ez gyanús neki. Lopva körbepillant, és ahogy elnézi, mindenki más lövöldözik, még néhány iskolatársa is. Lehúzza a fejét, nehogy eltalálja a golyózápor, aztán vesz egy nagy levegőt, és a pálcájával - mivel már úgy sincs közvetítés, bátran mer varázsolni, és igyekszik becélozni a fickót, és eltalálni. - Everte Static! - ejti ki a trükkös lefegyverző átkot, amivel ha minden igaz, megforgatja a férfit, vagy ha őt nem, akkor valakit előtte, vagy valamit előtte, amitől remélhetőleg kizökken, vagy ilyesmi. Nem mer nagyon vagánykodni, nem akar senkiben sem kárt tenni, noha nem tudja, mekkora bajjal járt eggyel feljebb a robbantás, azért nem próbálja meg. Már csak azért sem, mert egy toronyban vannak és élve szeretne kijutni..
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Big Ben és környéke 2018-02-19, 17:04
Nos... ilyenkor kéne annak jönnie, hogy minden mai, fél tizenegy utáni tettemet megbánjam... Vagy legalábbis mindenképpen elgondolkozzam rajta, jó ötlet volt-e bármelyik megmozdulás is. De egyenlőre azon vagyunk, hogy mentsük a menthetőt... Gondolom. Aztán legnagyobb meglepetésemre, legtöbbünk minden óvintézkedés, védőbűbáj és egyéb óvintézkedés élesítése, sőt még egy ép tervről való szóejtés nélkül megy be, egy olyan terembe, ahol minden bizonnyal nem tündérmanók fognak ránk várni... A döbbenetem akkora, hogy simán besodródom magam is. Vesztemre, mert mire bármi értelmeset tehetnék, Peterrel találom szembe magamat. Istenem szerencsétlen srácnak ki kell lassan fejlesztenie valami mentálpajzsot mert állandóan valaki vagy valami befolyása alá kerül! Az átok célba talál én pedig egyszerűen, de pár pillanaton belül egy földön vonagló nyöszörgő, fájdalomgörcsökbe fagyott kis féreggé válok és a külvilág káosza csak egy elkent páracsík lesz számomra továbbá. És jön egy sor olyan katasztrofális esemény, melyben sokaknak az előző percek és az elkövetkezőek a végjátékot jelentik. Sophia érintését nem is érzem, de határozottan nehéz dolga lehet, egy totálisan ernyedt embert talán nehezebb bármerre is vonszolni, de egy önkénytelenül meg meg vonaglót, netán kétségbeesetten kapálódzót se könnyebb... Tapasztaltam már fizikai fájdalmat nem keveset, de ez... Ez egészen leírhatatlan. Az ember egy idő után, hiába az adrenalin, hiába minden bizonyos mennyiségű fájdalomtól képes elájulni. Határozottan úgy érzem, amit most megélek, az veri ezt a színtet, mégis vissza vissza rántódok a valóságba és ha mindent nem is érzékelek, ébren maradok. Nem ismerem fel a nőt így hirtelen aki beugrik elém, de valami mást sikerül megéreznem. Hallottam a lövést. A lövést ami közvetlen előttem dörrent el. Látni nem láttam, és nem fogtam fel, hogy merre, vagy mire lőttek... de mintha kiszakadnék az átokból valami miatt. Kellően kusza és fájdalmas minden hogy ne igazodjak el, de Peter lövése minden bizonnyal Halifax-ot telibe kapta, bár lehet nem halálosan, a golyó minden esetre rajta átment, és hasba kapott engem is... Akkor én most elájulok jó?
Nem vagyok már auror, csak az iskola biztonsági tisztje, ám úgy érzem, hogy most ott a helyem az aurorok között. Egyébként is tiszteletemet tettem az ünnepségen, és ahogyan az káoszba fulladt, a hivatalos szerveket kerestem. A jelvényem már fabatkát se ér, ha bárki ellenőrizné, már vissza van vonva, de mivel nem adtam le, még mindig őrzöm. Ahogyan a Big Benhez érek a zűrzavarban, felismerek néhány ismerős arcot még a parancsnokságról, volt, aki kedvelt, és volt, aki utált. Ám ez most nem az ismerkedés perce, még véletlenül sem. Ott a helyem, ahol segíteni tudok, lényegtelen, hogy hivatalosan vagy sem. Csupán az iskolában minősülök hivatalos szervnek, de bízom benne, hogy akik felnéztek rám a per miatt, azok maguk közé fogadnak, s nem küldenek el. Ha mást nem, akkor magányosan ácsorgok az aurorok, katonák és rendőröktől leszakadva, és próbálom emészteni a helyzetet. A pálcám a kezem ügyében, de senki felé nem teszek támadó mozdulatot. Sőt, el is teszem, hiszen ha valaki le akarja leplezni a varázsvilágot, akkor nem árt, ha a mugli rendőrök se tartanak gyanusnak. Ismerek már jó pár diákot a Roxfortból, hiszen az ő védelmükben vagyok ott. Éppen ezért lepődök meg, hogy az egyikük pisztolyt ránt, és két másik diákra szegezi azt. Mi a jó élet történik itt? Én magam is megteszem, és habozás nélkül lövök, de már ugrás közben, ugyanis kiabálva vonom magamra az illető figyelmét, hátha ez megzavarja a mozdulat közepette, s vállon is lövöm, ám bárhogy is legyen, nem kockáztatok, beugrok Cody és Sophia elé, még akkor is, ha ezzel most az egyértelmű halált kockáztatom.
A nyugalom, amely jelenleg körülvesz, igazán kellemes érzés. Fura, hiszen mindezek mellett teljes mértékben tisztában vagyok, miért is vagyok itt, de nem érdekel. Nem az én gondom, én egyszerűen csak lebegek a semmiben, miközben mindent tisztán látok és hallok, mégis ködösek a saját gondolataim. Mintha én nem is én lennék, hanem valaki teljesen más. Mindenesetre, nem bánom a dolgot, maradjon minden ugyanígy, eszem ágában sincs kivonni alóla magamat. Amikor észlelem, hogy megtámadom Cody-t, nem érdekel különösebben, az arcom se rezdül, amikor összeesik a fájdalomtól. Mindent megteszek, csak ne kelljen ismét visszamennem a másik, fájdalommal teli világba. Itt, ebben az állapotban minden sokkal jobb. Még a körülöttem lévő csetepatét se olyannak észlelem, mint mások. Sőt! Tudomást se veszek róla. Itt és most csak én vagyok, senki más. És persze az, akit támadok. Ahogy a lány Cody mellé ér, majd felnyalábolja, kissé megrezzen az arcom, hiszen annyira ismerős... Vagy mégse? A nevét tudom, Sophiának hívják, vannak róla egyéb információm is, de különösebb érzelmekkel nem jár a dolog. Mintha az előttem hömpölygő emberek csak bábok lennének, melyeket meg kell semmisítenem, nem pedig élő, érző személyek. Az auror, aki jelenleg irányít, szintén felfigyel a barna lányra, a kezem pedig automatikusan lendül, hiszen az agyam kapcsol. Mindkettőt meg kell ölnöm itt és most, nem mehetnek el, nem akadályozhatják meg a tervünket, nem tehetnek semmit se ellenünk... Itt és most bevégzik, majd a többiek is, akik jelenleg odafenn vannak. Most viszont nem a pálcám villan, hanem egy pisztoly a kezemben, melyet az egyik közeli rendőrtől koboztam el. Szenvedést akarok látni, ez pedig igazán ellent mond a parancsnak, mellyel jelenleg is bombáznak. Halál? Nem. Túl gyors és egyszerű, valami szórakoztató kell ide. A pisztoly dörren, miközben a fiú hasára célzok. Tisztában vagyok vele, hogy a hasba lövés nem feltétlenül rögtön végez az emberekkel, de szenvedést okoz. Végül a csőre töltött fegyvert a lányra fordítom. Egy pillanatra, mintha haboznék, de mégis meghúzom a ravaszt. Ha a golyó őt is eltalálja, akkor a combjába megy. Ez elég lesz, hogy lelassítsa őket és ne léphessenek közbe.
Természetesen nem kaptam semmi komoly feladatot, ahogyan ez mindig lenni is szokott, csak hogy figyeljek és csináljam, amit mások mondanak. Ezen persze cseppet sem szabad meglepődnöm, hiszen mindig így van ez, de ettől még nem kevésbé zavaró és persze mindent megteszek, hogy legalább a lehetőségeimhez híven minél többet tegyek azért, hogy segíteni tudjak. Épp kint vagyok, amikor a kivetítő mutatja az adott jelenetet, a tömegben próbálok rendet tenni, vagy legalább a kedélyeket nyugtatni és terelgetni az embereket, hogy ne egymást tapossák. Ismerem a nőt személyesen, bár nem igen beszéltünk, csak a folyosókon futottunk össze néhány alkalommal, de hogy ilyesmire képes lenne? Valami nagyon nincs ott rendben, így nem csoda, ha a varázslatokat behatárolva hoppanálok pillanatokkal az után, hogy a lány a falnak csapódott. A jelenlegi pánikban talán fel se tűnik a mugliknak, hogy valaki csak úgy szőrén-szálán eltűnik, hiszen a képernyőt bámulják és/vagy magukkal foglalkoznak. A teremben megjelenve gyorsan mérem fel a terepet és ha Graves van egyáltalán annyira gyors, hogy kettőt cselekedjen, amíg más csak bambán áll és néz gyorsan reagálok, hiszen Danet is ismerem a parancsnokságról és láthatóan nincs a legjobb bőrben, a fickóról viszont nem sokat tudok. A varázslatom a golyókat téríti el egy pálca intéssel és indítja meg vissza a fickó felé. Nehéz gyorsan terepet felmérni és egyelőre még az is érthetetlen számomra, hogy Digby mit művel, de azt láttam, ahogyan Graves lelövi az egyik felettesemet, majd Danet próbálja, természetes hát, hogy őt támadom.
Olyan gyorsan indulnak be az események, hogy hirtelen fogalmam sincs, hogy mi történik és kész csoda, hogy még képes vagyok felfogni a gyors váltást. A bácsikám pisztolyt szegez rám, Elijah a falakon szaladgál és Peter... Codyt-t kapja telibe egy tiltott átokkal? Mi a jó élet folyik itt? Dane pedig miért rohan el már megint a helyett, hogy segítene nekünk, miután nagyon úgy fest, hogy mindenki, aki itt van minket talál meg és céloz be. - Itt valami... - nagyon nincs rendben és ezt is inkább csak magamnak motyogom, amikor a kezem már a pálcámra szorulva lassan remegni kezd. Azért is szorítom olyan erősen, hogy ez ne következzen be lehetőség szerint. Nincs mit tenni védekezni kell és egyelőre nagyon úgy fest, hogy minimum menekülni. A bácsikám az elsődleges célpont most, de nem a pálcámat használom, hanem egy erőteljes lökéssel próbálom a földre küldeni és persze megakadályozni, hogy lőni tudjon, csak aztán húzok fel egy pajzsot, hogy a további varázslatokat legyen esélyem megúszni valahogy, hogy mindeközben hátrálva próbáljam meg felnyalábolni valahogy Codyt, aki valószínűleg szenved, mint a kutya és épp e miatt kellene kivinnem innen. - Peter! Harcolj ellene, valahogy... legalább próbálkozz! - a nagy káosz és hangzavar közepette kiabálok oda neki, bár igen kis esélyt látok rá, hogy képes lenne egy imperio ellen védekezni egyáltalán, de legalább valami igyekezet lenne benne, mert ha még ő is minket támad, akkor kb. semmi esély rá, hogy kijussunk innen.
//Légmágus 1. szint: Képes 5 kilogramm erősséggel megtaszítani tárgyat, vagy embert.//
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
A milleniumi káosz
A fegyveremmel mutatom Pitonnak hogy odaengedem a lányhoz, de mélyen, legbelül már tudom hogy mi lesz a válasz. Ilyen csattanást nem nagyon szoktak túlélni az emberek, és valószínűleg az sem segítene ha épp kéznél lenne fél tucat medimágus. Érzem ahogy a szar kezdi elönteni az agyamat, de kínkeservesen küzdök ellene. Ha most kiszögezem Digby szívét valami jól látható helyre, az nem fog segíteni. Életben kéne tartanom, akkor ki lehetne hallgatni, meg lehetne találni a kis pajtásait, aztán azok pajtásait, aztán egyben lehetne felkoncolni mindenkit... A kezemben megremeg a fegyver ahogy a nőre fogom, némi mozgásteret adva Pitonnak. - Professzor, csak semmi hirtelen mozdulat. Vetem még neki oda hidegen, mert tanári pozíció ide, varázstudás oda, ha itt bármit elhamarkodik akkor őt is pikk-pakk lerendezem. Aztán rohanó léptek hallatszanak, betoppan az idegen, én pedig egy szemvillanással mérem fel az érkezőt. Ezt a pillanatot használja ki a rohadt kurva a távozásra, én pedig gondolkodás nélkül eresztek bele egyet a mellkasa közepébe, csak remélve hogy még húst és csontot ér a lövedék, egyben vállalva a kockázatát annak is, hogy akartom ellenére mégis megölöm vele... de egyszerűen nem hagyhatom hogy lelépjen. Aztán a fegyver Dane felé fordul, én pedig automatikusan lövök, két golyót eresztve meg hastájékra. Akárki is ez a gyökér, nem azonosította magát tehát nem mugli rendfenntartó, fegyver van nála tehát veszélyes, arról nem is beszélve hogy még köszönni sem tud. Szóval először lövök, kérdezni ráérünk később.
A teremhez érve Sophia bemegy számonkérni a nagybátyját, mire az egész terem felbolydul és habár nem lőnek azonnal, lényegében Michaelen kívül az összes pisztoly, puska és pálca rá szegeződik. - Mit keresel itt? - bődül el a férfi, letakarva egy pillanatra a mikrofont. Tényleg tökéletesen úgy néz ki és úgy beszél, mint a nagybátyja, de... van benne valami furcsa. - Elkapni, és nézzétek meg, hogy van-e más itt raj... - be se fejezi a mondatot, mert beindulnak a dolgok. Néhány pálcás azonnal elhoppanál, de az egyik nem megy távolra. Elijah a felbolydulást és Sophia közbelépését kihasználva akrobataként fedezékből fedezékbe jutva éri el a kábeleket, és a varázslatával túl is teljesít. Habár nem látszott, hogy melyik kábel hova tart, nem csak a mikrofont vágja el, hanem az élő közvetítést is, ami az emeleti eseményeket mutatta, bár már túl későn... Bőven azután a pillanat után, hogy fent megtörtént a robbanás és a lövöldözés. Lényegében az egész terem elkezd lövöldözni, Elijah-ra és Sophiára is, már nem nagyon az elfogás a cél, Michael is dühösen földhöz vágja a mikrofont aztán pisztolyt ránt és az unokahúgára szegezi. Az "auror" éppen Cody mögött jelenik meg, de ahelyett, hogy direktbe a srácot támadná, elsuttogja az Imperiot fedezékbe lépve és Petert irányítva iktatja ki a fiút, aki a földre zuhan a fájdalomtól. Egyetlen pillanatig látja meg a férfit, és az arcában felismeri az egyik embert, akit az Aranyvarjúban látott. Vagy mindegyiket? Ameddig azt a varázslót nem üti ki valaki, Peter úgy tűnik a másik csapatban játszik.
Big Ben legfelső szintje: Gia, Piton, Graves
Minden félresikerül. Minden, amit csak el lehet rontani sorozatosan megtörténik, mintha csak Murphy tenné tiszteletét itt. A varázslat nem egy szelíd altatás, Georgiana nem csak összecsuklik és elnyeli a sötétség. A robbanás kegyetlen fájdalommal árasztja el a testét, az, hogy a falnak csapódik már egészen mellékes, érzi a hőt, ahogy szétszakad a ruhája, a bőre, a húsa, a vér szétkenődik az emeleten, ugyan nem olyan drámaian nagy mennyiségben, mint a filmeken… A levegőt megtölti a vér jellegzetes szaga, a robbanás hangjai elhalnak és egyik pillanatról a másikra a lányban megszűnik minden fájdalom, minden gondolat, a tudatos létének minden foszlánya.
Georgiana Findley kalandod itt véget ért.
Digby híresen tehetséges a párbajban, és amikor a varázslata célttalál őszinte döbbenet ül ki az arcára. Az esemény olyan gyorsan zajlott, hogy Piton se láthatott a fejébe, és a végeredmény után már nem is meglepő, hogy Graves két golyós lő a két vállába. A nő felsikolt és térdre rogy a fájdalomtól. - A falat akartam berobbantani, a falat PERSELUS! - sikoltja a nő, és minden erejével próbálja még szorítani a pálcáját a kezében, bár a lövések miatt alig bír mozogni. - Nem fogok itt ülni és várni, hogy letartóztassanak, maga térítette el a varázslatot, én nem akartam megölni! - folytatja, és a tekintetével megkeresi Graves-et, aki fegyvert szegez rá. Mindenki tudja, hogy nagyon ügyes boszorkány, de azt sokkal kevesebben tudják, hogy már képes a nonverbális varázslatokra is. Meg se moccan, de a testének körvonala elkezd megremegni, ahogy a Halálfalókra jellemző füstté válással akar elhoppanálni. Hogy miért nem esik le a férfinek azonnal? Dane-nek szerencséje van, hogy vérfarkas, mert a jelvénye fabatkát sem ér, hiszen lent már messze nem a törvényes jog az úr, csak azért sikerült átmennie, mert Sophia elvonta a figyelmet illetve Elijah szabotőrködött. A két szint között csak egy zárt szoba van, talán raktár, de azon is átszalad, hogy felérjen. Arra ér be, hogy Digby a földön térdel Georgina vérző teste felé fordulva testtel, de Graves-et bámulva a tekintetével, és éppen megkezdi a spéci hoppanálását. A belépőjével a katona férfi figyelmét megzavarta és Digby-nek talán esélyt is adott a kereket oldásra... Talán. De mivel egy vérfarkasról beszélünk, talán éppen elcsípi a pillanatot a cselekvésre.
[Kint]
Kintről rémült sikolyok hallatszanak, de ez már nem azt jelenti, hogy kint veszélyben lenne valaki... Ezek a reakciók az élő adásra, amin egy fiatal lányt valamilyen furcsa pálcával felrobbantottak és a falhoz vágtak, látszik nagyon jól a vér, ahogy reccsennek a fiatal lány csontjai... Majd a tettest lelőtték és összecsuklott, és itt vége szakadt az adásnak.
// Következő mesélői hozzászólás: február 24., tehát határidő február 23., éjfél. //
Szerencsére nem sok gondom akad az átkeléssel, hiszen a muglik igen készségesek tudnak lenni, ha egy darab hivatalos papírt látnak az embernél. Észrevettem ugyan a csodálkozó tekintetüket, hiszen az emberek többsége rögtön kíváncsi lesz, ha hivatalos szervet lát a közelben, ezt még egy majdnem tragédia sem képes megváltoztatni. Működnek az ösztönök, én viszont nem foglalkozom velük, helyette mindenkit összevárok a csónakban. Természetesen Sophia egyből Danet veszi célba, én pedig némileg aggódva pillantok a párosuk felé. Nem, most nem a féltékenység játszik szerepet, hanem leginkább az érdeklődés Dane állapota iránt. Még vérfarkasként sem képes hamar helyretenni magát egy ilyen ugrás után és még messziről is látszik, hogy szép kis sérüléseket szerzett. - Siessetek! - kiáltok oda a duónak, majd – ha elindulnak – bevárom őket, hiszen jelenleg nincs időnk a csevegésre, amit akarnak, megbeszélnek a csónakban, útban a Big Ben felé. A túlparton káosz alakult ki, mindenki a torony előtt gyülekezik és érdeklődve hallgatnak valamit. Az én fülembe is eljut egy kis információ, de a tömeg zajongása miatt semmi értelmeset sem vagyok képes kihámozni belőle. Végül elindulunk a másik part felé és pár perc múltán már a szárazföldön állunk. Nem kérdés, hogy szinte azonnal a Big Ben alsó szintjét vesszük célba, hiszen egyértelmű, hogy ott van az, akit keresünk és aki megdöbbentő módon Sophia nagybátyja. - A rohadt életbe! - csúszik ki a számon, amikor megpillantom az aurorokat és a rendőröket együtt. Most mit kellene tennünk? Ha varázsolunk, lelepleződünk, ez elég világos számomra. Michael viszont ott van mögöttük, szóval ahhoz, hogy elérjük, át kell verekednünk magunkat az őt védelmező sereg tagjain. Szuper! Mi több, fenomenális! Kezem azért automatikusan a pálcámra téved, viszont igenis habozom használni. Túl sok a szemtanú, túl sok munka lenne utána eltörölni az emlékeiket, habár, ha azt vesszük, már tudhatnak rólunk Michael beszámolója nyomán, de talán mégse avatta be őket a dologba. Meg kár is lenne bizonyítékot dörgölnünk az orruk alá, nem igaz? Azonban hamarosan felbukkan Dane, Sophiával az oldalán, aki szinte azonnal kérdéseket szegez a nagybátyjának. Mindenesetre – még Dane jelenléte ellenére is – készenlétben állok, hogy bármikor támadásba lendülhessek. Ha Dane-nek sikerül feljutnia az emeletre, nem követem, elvégre meg tudja magát védeni, viszont kell valaki, aki idelenn szembeszáll az aurorok és mugli rendőrök tömkelegével. Nem hiszem, hogy sima sétagalopp lesz az egész és nem próbálnak meg minket távol tartani attól, hogy megakadályozzuk a terveiket. Van nálam perui sötétségpor, az bármikor jó lesz, ha kereket kell oldanunk, már csak az kell, hogy ne váljunk szét túlságosan. Sophia nem hiszem, hogy bármerre is menne innen, elvégre jelenleg a nagybátyja a fontosabb. Már pont fordulnék Dane felé, hogy közöljek vele valamit, amikor hirtelen eltalál valamiféle varázslat. Kellemes, bizsergető érzés lesz úrrá a testemen, olyasmi az egész, mintha egy nyugodt álomban léteznék, miközben a kezemben tartott pálcát automatikusan a közelben álló Cody-ra szegezem, majd megszólalok: - Crutio! Az átok kilő a pálcából, hogy egyenesen a mit sem sejtő áldozat felé vehesse az irányt...
Tudatában visszhangzanak a Codytól hallott mondatok. Sophia nagybátya? Az meg ki a szar lehet? Vélhetően nem valami prominens alak, hiszen róla már Dane is tudna, így valami nagy nulla az illető, aki most úgy döntött, hogy mégis elhúzza a függönyt, felfedezve, hogy ki is ő valójában. Mégis, a megszokottól ellentétben a férfit most nem holmi rejtélyek érdeklik, csak hogy Sophia rendben legyen. A zöldfülű Peter csak túlélte valahogyan a rengéseket, és úgy általánosságban a mai napot. Amennyire csak lehet, siet, de Cody így is beéri, és nagyjából egyszerre csoportosul a Big Ben közelében a csapat. Petert egyelőre nem látja, de a riadt képű kis barnát igen. - Fogjuk rá. – Mormolja összeszedve a maradék erejét, nála is pisztoly villan, a pálcáját most elő sem veszi, van egy olyan érzése ugyanis, hogy ha meg tudja majd lépni az ellent, az máris fél siker. Ha most varázslatokra készülnek ott fent, mert csak ott lehetnek, lévén az a hangszóró, a kivetítő. Nem, Dane még ott akar lenni a végjátékban, de azért nem ártana, ha a féltestvére is a közelben lenne, lévén védhetik egymás hátát. Ám meglátja a tömegben közeledni, és ezúttal eltekint attól, hogy jól képen törölje, amiért elvesztette szem elől Sophiát. A lány oldalán, kissé elősietve villantja meg a jelvényt, és ha bárki is elé áll, akkor biztosan golyót kap a homlokába, mert ez most nem az a perc, hogy Dane sziveket tépjen ki. Úgy látszik, ez egyébként is hangulatfüggő. Hátrahagyja a lányt, aki a nagybácsival diskurál, hogy Peter gondjaira bízza, ő maga pedig a jelvényét felmutatva zordan éket vág a katonák, és aurorok tömegében, nem túl finom módszerrel, de most nem áll le magyarázkodni. Ha végre szabad az út, akkor irány felfelé. Természetesen négyesével szedve a lépcsőfokokat. Nem is, hatosával! (Ha fel tudna érni, akkor egyértelműen Saxonra fogja szegezni a pisztolyt.)
Amikor a főnök kiadja az utasítást, hogy ideje megindulni és megmenteni a világot, vagy legalábbis megpróbálni, mi a helyzet, mit lehet tenni, akkor bizony ő sem rest. Hamar behuppan egy csónakba, átkel a másik partra, és nemsokára a csodás toronynál találja magát, ami azért egy pillanat erejéig egészen elgondolkoztatja, meg elcsodálkozik rajta, meg egészen szépnek ígérkezik. Kifejezetten szépnek. Persze a másodperc töredékéig szemléli meg csupán, és aztán siet is, főleg, mert hallja a hangot. A következő pillanatban pedig már egészen máshogy hallja a hangot, és erre bizony meg is torpan. Finoman tapintja az oldalát, hogy mennyire van megsérülve, mennyire feszül, megmozgatja tagjait, lehunyja a szemét, és néhány másodpercig koncentrál, mielőtt bemenne a terembe, vagy a helyre, vagy ahol ez az ipse van. Finoman beles, aztán hátát nekiveti a falnak, keze a pálcájára csúszik. - Ha most kirúgnak, hős leszek.. megéri.. - gondolja magában, majd vesz egy apróbb, de annál mélyebb levegőt, és hallja, meglátja, ahogy Sophia betoppan, és ez pont elegendő arra, hogy mindenki figyelme a lányra terelődjön. Főleg, ha ő a bácsikája is. Elijah ügyesen kiszúrta, merre vannak a kamerák, és kitervezte, milyen úton fog oda eljutni. Tény, hogy nincs teljesen felépülve, de rákoncentrál, és akrobatikus ügyességgel támadásba lendül. Nem bántja a férfit, nem lövi szét az aurorokat, hanem a kábeleket veszi célba, minden hangosítás forrását, ha már a kapcsolószekrényt nem tudja innen leszedni, hogy a kamerákat is kiiktassa. Belép a terembe, és ha szükséges, akkor átfut pár auror felett a falon (Akrobata 1. szint), ha nem, akkor csak gyorsan mozog, és már lendül is a pálcája. - Diffindo! - kaszabol jobbra meg balra, nem csak elvágni, de megsemmisíteni akarja a kábeleket, biztos ami biztos alapon. Tudja, hogy most lepleződik le a varázsvilág, úgyhogy neki aztán mindegy. A fenti lövések és robbanások hangja meg szintén nem a legbiztatóbb, reméli,eléggé megrengeti a kamerákat, oda most nem tud felfutni. Nem is akar - van itt elég gondja.
Enyhén szólva is elképedve nézek Pitonra, amikor csak úgy simán elmondja a többieknek, amit bizalmasan közöltem vele, hogy az a fickó a nagybátyám lehet, legalábbis a név és a munkaköre alapján. Azért mondtam neki halkan, mert eszem ágában sem volt csak úgy mindenki más orrára kötni, még csak Peter se tud szinte semmit a családomról, azon kívül, hogy a szüleim újságírók, erre most... Nem csoda, ha már igen közel vagyok ahhoz, hogy újfent lelépjek. Csak azért nem teszem meg végül, mert a távolban feltűnik Dane és hát lássuk be eléggé rozoga állapotban. Bár legalább annyiban megnyugtató, hogy él, hiszen láttam, ahogyan leugrott a hídról és az cseppet sem tűnt jó ötletnek. Nem csoda, ha sietős léptekkel indulok meg felé és hagyom ott a többieket már megint miután Piton felszívódott. Egy már biztos, bizalmas információt, hiába a tanárom az életben nem fogok vele többé megosztani. - Jól vagy? - állok meg Dane előtt, amikor végre odaérek, bár sürget az idő, hiszen ha Piton eleve oda ment az számomra eléggé nagy probléma, ha tényleg a nagybátyámról van szó. Ezért nem is adok most sok időt arra, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet, csak a part felé pillantok. - Mennünk kell... a túlpartra, nagyon-nagy a baj. A nagybátyám, azt mondják, hogy ő van odaát. - fogalmam sincs, hogy mennyit tud a helyzetről, de maximum a csónakban van időm felvázolni neki a dolgot és akkor irány a túlpart, meg a Big Ben stb. stb.
A másik oldalra érve végképp gőzöm sincs, hogy mit is kellene tennem, így egyelőre elindulok és valószínűleg akkor a terembe sikerül botlani, ahol a nagybátyám van elég sok aurorral, katonával és rendőrrel együtt, amit végképp értetlenül szemlélek. - Michael bácsi... mit csinálsz te itt? - persze még mindig abban reménykedem, hogy félreértés, vagy hogy nem esnek nekem a hatósági szervek csak, mert betoppantam, no meg hogy a bácsikámmal csak megitattak valamit, vagy igazából ő is csak valami báb, akit átokkal irányítanak és véletlenül keveredett ebbe az egészbe.
Hát nem fogok villogni azzal az igazolvánnyal, mondjuk mókás, hogy a kabáton Jefferey Taylor van a zsebébe meg az igazolvány egy nőé... Vállat vonok rá, hát ez nem érintett meg. A célomat így is elérem. Illetve Danet csak egyenlőre, meg a motorcsónakot, amihez nem mellékesen tök süti vagyok... A vizirendőrök beszámolója alapján, miközben ellátom a sérüléseit azért én is hangot adok az elismerésemnek. - Szép ugrás lehetett! Ahhoz képest alig lett bajod! Hihetetlen, tényleg menő lehetett! - lelkendezek, közben szorgosan jár a kezem, kötözöm, illesztek, kenőcsözök, közben megitatok vele egy csontrapidot, meg egy vérpótlót. Mindkettő kell szerencsétlennek. - Öregem... így össze törni magadat egy lány miatt! Egy csoda vagy! - Miközben Danet gyógyítom, immáron inkább a hagyományos módszerekkel, villám gyorsan, mivel mintha az adottságom már nem lenne ereje teljében, kicsit én magamat is fáradtabbnak érzem. Tény sosem használtam még ennyiszer egymás után... Mindeközben valahogy olyan ismerősnek találom... Azok a szemek...! Vágjon belém a villám, tuti hogy ismerem a fazont, de honnan???!! A Bál... Jó ég de brutál régen volt! - Dane...? - nem ismerem személyesen vagy mélységesen, de ezekre a szemekre emlékszem, és akkor a bálon pont eleget hallottam róla. Ismeri Sophiát, ezen felbuzdulva pedig megered a nyelvem, és mit sem törődök most a körülöttünk lévőkkel. - Shophia nagybátyjának a keze van a dologban... A túlparton van a Big Ban körül, Sophiáék is oda indulnak.. elvileg.. - és mielőtt azonban többet mondhatnék, vagy bármit tehetnék továbbá Dane odébb tessékel és célirányosan halad... aztán el is tűnik a szemeim elől. Helyette ha minden igaz, felbukkannak a többiek, és.. átkeveredünk. Méghozzá egészen helybe! A hangszóróból és helyből egyszerre szólnak a fickó szavai. Ez így rohadtul nem jó... Nagyon nagyon nem jó... Hoppanálni nem tudok a pálcám nélkül... ami még mindig ki tudja hol a retekben van... Na jó azért így élesben a "frontvonalon" eléggé hiányérzetem támad felőle! A többiekre pislogok akikkel átjöttünk, amolyan, oké helyben vagyunk és most? Ez a kérdőjel különösen nagyra nő bennem, mikor meghallok egy robbanásra hajazó hangot, aztán színte közvetlen rá két lövés hangját.... Itt kúrvára nagy a baj!! Csak remélni tudom, hogy Gia olyan messze van amilyen messze csak lehet... Megtalálta a testvérét, és az Oduban vannak... vagy bárhol, csak messze innen ezekben az őrült percekben!
Mikor Giát megpillantja, az első határozott késztetése, hogy eltüntesse a lányt, de lehetőleg jó messzire. Digby szavaira megrökönyödve szakad ki belőle - Megőrült?!...- szegezi neki a kérdést, azonban mielőtt bármit folytathatna, vagy mondjuk egy diplomatikusabb megoldást kieszközölhetne bárki, a Varázsbűnüldözési Főosztály vezetője útjára engedi az átkot, a proff pedig reflexből reagál és téríti le a pályájáról a süvöltő fenevadat. Ha Georgiana Findley helyben marad, talán csak a légnyomásból kap, azzal a pár lépéssel azonban telibe bele táncol és már röpíti is hátra a Bombarda. Piton belefagy a pillanatba. Nem nehéz megállapítania hogy Gia számára ez az átok nagy valószínűséggel végzetes volt, és ő közvetve részese volt annak, hogy a szörnyűség célba érjen! Graves is betoppan, Piton arra hogy fegyvert fognak rá, azért megnyúlik az arca, de nem kommentálja, érti a helyzetet, sőt. - Engedjen a lányhoz mennem! - azért valahol reméli, hogy mégis rosszul látja amit lát! A magyarázkodást Digbyre hagyná, mivel semmi nem úgy történt ahogy tervezve volt, neki csak spekulációi lehetnek. Ha Graves, Giához engedi a proffot, akkor bizony első kézből lép oda hozzá, méri végig, pulzust néz a nyaknál és egy varázslatot is elmond némán. Inkább csak egyszerű vizsgáló, mint bármi egyéb, azért megadja az esélyt... A tény az tény marad, és házának egyik néhai növendéke most lehelte ki a lelkét, az ő közreműködésével... Felemelve a tekintetét Digby felé néz... méghozzá úgy, mint aki most fogja felmosni a padlót a nővel. A közlés azonban meglepően tényszerűen hagyja el Perselus száját. - Meghalt.- szíve szerint pálcát rántana és a nőre szegezné, de valahogy az életösztöne azt súgja, Graves fegyvert tartó keze mellett, csak ne ugráljon semerre és főleg ne hadonásszon a rohadt pálcával.
[/color]
Georgiana Findley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Big Ben és környéke 2018-02-10, 17:53
*Azt hiszem, az előbb tévedtem. Még nem tudom, hogyan vagy miként, de Ms. Digby nem akar nekem jót. Így aztán biztos, hogy nem fog engem elengedni, leleplező hangosbeszélő ide vagy oda. De milyen műsorról beszél, amihez asszisztálnom kell?! Nem tudom nem feltenni magamban a kérdést, hogy vajon teljesen épelméjű-e a Varázsbűnüldözési Főosztály vezetője? Hangosan persze nem szólok, szerintem itt felesleges lenne, ahogy emeli a pálcáját, én is erősebben markolom saját pálcámat és felkészülök… még nem tudom, mire lesz szükség, hogy nekem védekeznem kell-e vagy inkább támadni, hogy elmenekülhessek innen. A legegyszerűbb megoldás most sajnos nem megoldás. Nem merek ugyanis innen elhoppanálni, mert abban a fél percnyi mozdulatban még bármilyen átkot rám szórhat, még Piton professzor jelenlétében is.* - Minek lesz vége? *Hangomban alattomos idegesség remeg. Utálom, hogy hallom és hogy Piton professzorék is hallják. Félek a választól. Tudom, hogy az a bizonyos rivaldafény valahogyan rossz lesz nekem, különben miért nem vállalta bármely kollégája önként és dalolva, hogy partnere legyen? A hirtelen fényben pislogok párat, közben lentebb engedem pálcámat és a mugli kamerák láttán még oldalra is lépek hirtelen vagy kettőt, míg megpróbálom összerakni, mi is történik itt.. Azután a történelem ezegyszer megismétli önmagát. Legalábbis az én személyes történelmem. Egy éles vörös villanás belém fojt mindent, minden szót, minden fájdalomkiáltást, minden lélegzetvételt s minden gondolatot. Már felesleges is lenne azon lamentálni, hogy ha gyakorlottabb lettem volna, vagy csak jobb a reakcióidőm, talán tompíthattam volna az esést. Mert estem, ugye? Vagy repültem? Repültem s zuhantam a fájdalom áthatolhatatlan feketeségébe ismét. Soha nem éreztem ilyen fájdalmat, még akkor, a különös-Roxfortban, a tóparton sem. Nem is lenne szabad senkinek se ilyet éreznie. Soha. Most sem tudom érzékelni, hogy mi zajlik körülöttem, jobb is talán, jobb nem tudni semmiről, igen, ismét ezt az utat választom. Valami azonban most mégis más. A furcsa érzéketlenségben és tudattalanságomban most a tudás van velem, hogy amikor a fájdalomnak vége lesz, akkor az én életem rövid perceinek is vége lesz, és ez egyszerre tesz csalódottá, mégis nyugodtá. Így már nem fáj semmi.*
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
A milleniumi káosz
Ahogy megérkezem, azonnal felmérem a terepet - és megörülök hogy nem a mechanikus óraszerkezet közepébe sikerült hoppanálni -, de ez sem elég ahhoz hogy megakadályozzam az ismeretlent abban, hogy hozzávágjon Giához valami durvát. A lány elrepül, én pedig próbálom kizárni a látványt ahogy a falnak kenődik majd a földre csúszik, hisz most a támadóval kell foglalkoznom. Késlekedés nélkül mozdul a kezem, és komoly önuralomra van szükségem ahhoz hogy ne a szokásos módon tüzeljek - kettőt a szívbe, egyet a fejbe -, hanem esélyt adjak arra hogy a célpont túlélje ezt az egészet. Inkább Saxon vállát célzom, egy-egy golyót küldve mindkét oldalra, reményeim szerint ártalmatlanná téve. Csak itt veszem észre magamon hogy még nem vettem levegőt, úgyhogy pótolom a hiányosságot, újra mozdulok, és már Pitonra fogom a fegyvert. - Őfelsége hadserege nevében kérem ne mozduljon amíg nem tisztázzuk a helyzetet. A hangom elfojtott indulattól és feszültségtől remeg, és valahol ezen a ponton veszem észre hogy egyrészt kamerák is veszik minden mozdulatunkat, másrészt a rádióm is bemondta az unalmast. Mordulok egyet, hiszen nem tudom hogy mi ez itt, vagy hogy ki az akit lelőttem, de egyelőre nem is különösebben érdekel. Ha Piton gyanús mozdulatot tesz, lövök. Ha Saxon az összeesésen kívül mást is produkál, lövök. Ha valaki ismeretlen feltűnik a lépcsőn, lövök. Ha valaki nem mondja el kurva gyorsan hogy mi folyik itt, nos... akkor elvesztem legendás birkatürelmemet és hidegvéremet.
[ Óriáskerék -> Big Ben alsó szintje: Cody, Dane, Elijah, Sophia, Peter ]
Cody talál igazolványt, katonai, Samantha Pearse. Legalább barna a haja. Odaszalad Dane-hez, felgyógyítja, ezzel érzi, hogy az utolsó gyógyító tartalékait is felhasználta, aztán a srác nem eltúlozva a hálálkodást már fel is áll és elindul Sophiáék és az egész csapat felé. A csónak még mindig marad, úgy tűnik ők voltak az utolsók, akiket ki kellett szedni. Végül Peter mondja ki az egyértelműt, mindenkinek evidens ugyan, hogy nincsen sok idejük és a csónakból kitessékelve a muglikat - bűbájjal, vagy igazolványt villantva - egy perc alatt átérhetnek, és további egy perc alatt, már be is érnek a Big Benbe. A hangszóró hangja teljesen megváltozik, de nem azért, mert abbamaradt… hanem azért, mert már élőben hallják. Micheal Shors itt van az épületben és nem adja fel a tervét, hogy leleplezze a mágusvilágot. És biztos, hogy nincsen egyedül. Egy lépcső vezet fel a harangtoronyba és annak a legalsó termében vagy egy tucat alak van, keverve aurorok, katonák és rendőrök, akik biztosítják Micheal beszédét.
[ Big Ben legfelső szintje: Gia, Piton, Graves ]
Saxon Digby mindig is arról volt híres, hogy magabiztos és okos, de most más is ott van a szemében, egy olyan elszántság, ami már nagyon régen nem kapott helyet az életében. - És szerinted ki irányítja azt a bolond Caramellt? - teszi fel a kérdést, majd megingatja a fejét. - A többiek gyávák, nem hajlandóak magukra vállalni a reflektorfényt, így kénytelen leszel te segíteni nekem, hogy műsort szolgáltassunk a nagyérdeműnek. Ha akarod, ha nem. - mondja könnyedén, aztán felemeli a pálcáját, de mielőtt bármit is tenne, Piton jelenik meg. - Perselus! Semmi joga számonkérni rajtunk a módszereinket. Percek kérdése és mindennek vége. - válaszolja, kicsit megdöbbenve, de egyszerre felindultan és sértetten is. Nincsen hozzászokva, hogy akárki beleszóljon a dolgába és egy kis bizonytalanság is ül a szemében. Eszébe sincsen Giát hazaengedni, int a pálcájával mire az egész harangtorony megtellik fénnyel és a sarkokban már látni a mugli kamerákat is. - Azt ajánlom, hogy még most tűnjön el. - szól oda még a professzornak, aztán a következő pillanatban a pálcáját Giára szegezi és már süvít is ki belőle egy Bombarda. Graves előzményektől mentesen, in flagranti abban a pillanatban jelenik meg, hogy a varázslat elindul az útjára. A fülese korábban semmilyen reakciót nem adott, megszűnt a kapcsolat, már csak használhatatlan vacak, csak a pálcája és persze a fegyvere maradt.
[Mindeközben az utcákon]
A bemondás folytatódik, beszélve a hazugságról és félrevezetésről, és egy teljesen eltitkolt társadalomról, ami olyan hatalommal bír, amit ők el se tudnak képzelni, és még is létezik. A hang nem szakad meg, éppen csak tovább borzolják a kedélyeket, amikor Westminster 3-4 pontján hatalmas feszített ponyvák jelennek meg, és elkezdik kivetíteni a Big Ben harangtornyában lévő eseményeket, egyelőre pont olyan szögből, hogy az látszódjon, hogy Gia kezében ott a pálca, és Saxon Digby rászegezi és éppen elkezd szikrázni a kezében a fadarab… - Itt a bizonyíték, ezt nézzék! A világ amiről beszéltem erre képes, ez nem csak egy trükk, meg fogják látni, hogy mi mindent titkoltak el előlünk!
// Következő mesélői hozzászólás: február 17., tehát határidő február 16., éjfél. //
- Hát ez marha jó... - dünnyögöm sötét képpel megvakarva a tarkómat, miközben Cody beszámolóját hallgatom végig. Mi a fene ez a zűrzavar? Mi folyik itt? Fogalmam sincs, de a késztetés, mely arra ösztökél, hogy siettessem a válaszokat, egyre erősödik. Meg kell találnom azt a bizonyos Michaelt, ha a fene fenét eszik, akkor is. - De nekik se esett bajuk, igaz? Elvégre, mindkét emberkét ismerem. A lányt csak látásból, de a vadőrrel volt már dolgom ilyen-olyan kihágások miatt, melyek megkövetelték, hogy visszavigyen a kastélyba. Neki persze nem álltam hozzá elmagyarázni, mit is keresek tulajdonképpen éjnek évadján a Tiltott Rengeteg közelében, de azt nyilvánvalóan levágta magában, hogy nem egy könnyed, esti piknikre cuccoltam ki. - Hát persze, nyilván örömmel a segítségünkre lenne – fintorodom el Elijah szavait hallva. Hallom ugyan a motorcsónak szirénázását is, de nem figyelek ennél jobban rá, hiszen várható volt, hogy némelyik sérültet a vízből húzzák ki. Egyébként is: Piton átverése teljes figyelmet igényel. - Különben is, ha elkérjük tőle a képeslapot, tudni szeretné majd, mire kell nekünk, mi pedig kötelesek leszünk elmondani neki, mert fogalmam sincs, miféle magyarázatot keríthetnénk egy sima képeslap köré... És ha elmondjuk Pitonnak mindazt, amit tudunk, akkor tuti elküldene minket vagy végig a nyakunkban loholna, ami nem lenne valami szerencsés fordulat. Fene se szeretné egy tanár társaságát nyomozás közben, mert a professzorok mindig mindent jobban tudnak. Még életemben nem nyomoztam együtt tanárokkal, de kinézem Pitonból, hogy állandóan kijavítana, ha mondok valamit. Amikor meghallom Piton – nekünk címzett szavait – összerezzenek, majd abba az irányba pillantok. Remek, bajban vagyunk... Mindenesetre szó nélkül odamegyünk a duóhoz, hiszen itt és most ellenkezni a férfival... Hát, nem lenne valami jó ötlet. A képeslapos jobb volt. De honnan jött rá? Eszembe se jut Sophiára gyanakodni. - Tessék??? - bár Piton Sophia felé intézi a szavait, nekem azért rendesen elkerekedik a szemem. Michael Shors Sophia nagybátyja lenne? Mi van? Eszembe se jutott ez a kézenfekvő dolog, habár igazság szerint nem is a név kötött le, hanem leginkább a férfi megtalálása. Nem kezdtem el azon agyalni, hogy ki-kinek a rokona, úgyhogy tényleg váratlanul ér a hír. Mindenesetre, nem kezdek el itt és most magyarázatot követelni a lánytól. Egyrészt nincs hozzá jogom, másrészt pedig más dolgunk is van. Piton lenéző szavaira felszisszenek, de nem szállok vele vitába, mert még sokkal jobban is megüthetem a bokám. Amikor lelép, felsóhajtok, habár a képeslap jól jött volna, de azt már legalább tudjuk, hol ez a bizonyos Michael. - Még nem tudom, elsőként kerítsük elő, utána majd ráérünk kiagyalni a dolgot – vonom meg a vállam, hiszen mindent a helyzet szül. Ha ez a Michael agresszív, akkor tuti nem fogom győzködni, hanem elsőként elkábítom, hogy utána megkötözhessük. Legalább addig nem ficánkol. Mondjuk, fogalmam sincs azt illetően, hogy Sophia mennyire pacifista a rokonságot illetően. - Akkor irány a Big Ben? Azért indulás előtt még vetek egy bizonytalan pillantást Sophia irányába. Fogalmam sincs, mennyire hajlandó pont velem együtt nyomozni. Ráadásul, mellette nem tehetünk meg olyasmit, amit szeretnénk, ha ez a Michael hajthatatlan. Ugyanakkor azonban a lány talán meggyőző erő is lehet a férfi számára.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
[/color][/i]
Elijah Crowfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Big Ben és környéke 2018-02-09, 08:44
Cody érintése kifejezetten jó hatással van rá, megmozgatja tagjait és már szinte futna is tovább. Hálásan pislog a srácra. Amikor azonban meghallja Peter szavait, hogy el akarja lopni a képeslapot, felemeli a kezeit. - Ennyi erővel el is kérhetnénk tőle. Értem én, hogy nem örülne neki, de egy ártatlan kérdést megér. Nekem az egész varázsvilág sem ér annyit, hogy elkaszáljanak. Feltűnt, hogy a többi proffal nem találkozni idekint? A helyedben nem húznék ujjat a vén méregkeverővel. - húzza még el a száját, és ha minden igaz, erősen le lett szavazva szegény Peter ötlete. Ami talán nem is baj. De arra a srác is lelkes, hogy keressék meg a férfit. Amikor azonban Piton odainti őket magához, akkor eléggé szúrósan pislog Peterre. - Ennyit a bűbájtan tudásodról. - szúrja oda, kissé megingatva a fejét, majd végigméri a társaságot, végignéz magán, és finoman megvonja a vállait, mindenféle fájdalom nélkül. - Rosszabb helyzetből is hoztak már ki győztes csatákat. - látja pozitívan a dolgokat, majd amint kilép a sátorból a prof, ő csak nekiveti a hátát az egyik rúdnak, összefonja maga előtt karjait, és úgy nézi a társaságot, pontosabban hol a lányt, hol a fiút. - Na és mi a terv? Megkeressük, elkapjuk és meggyőzzük? - aztán hall kintről valami zajt, és ha látja a zavart a másik kettő arcán, akkor hozzátoldja. - Azt hiszem, sietnünk kéne..
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
A milleniumi káosz
Körbenézek, de a helyzet nem tűnik túl rózsásnak. Sehol egy rendőr vagy katona, és bár látok néhány téblábolót - sőt, inkább gyanús elemet -, de nincs akkora szerencsém hogy bármelyik is egy - nyilvánvalóan inkompetens - auror legyen. A jelek szerint egyedül vagyok így a helyzetre való tekintettel sóhajtok egy világnagyot, mielőtt elkezdenék üvölteni a rádiómba. - Itt Matlock főtörzs, azonnal kérek legalább két egységet a Big Ben mellé, folytatni kell a kiürítést és eltávolítani a civileket meg a médiát. Akad itt néhány gyanús csoportosulás is, hol vannak a lövészeink és a megfigyelőink?! Azistenit! Kezd elgurulni a gyógyszerem, de hát ez nem is csoda, kicsit úgy tűnik mintha csak én venném komolyan az egész ma esti melót. Felsandítok a pislákoló BigBenre, elfojtok egy káromkodást, és döntök: odafent senkinek nem kéne lennie, így ha valami parádé van arrafelé akkor ideje beugranom. - I- Kibaszottul fizetésemelést fogok kérni a jövő héten... Motyogom még magam elé, aztán előhúzom és kibiztosítom a fegyveremet, megtámasztom a pálcát markoló balommal, aztán hoppanálok, reményeim szerint a számlap mögé. Akárkit is fogok odafent találni, nem fogok kétszer kérdezni tőle semmit.
Végre valahára valaki érte jön, vagyis értük. Most próbál nem arra gondolni, hogy őt is meg kell menteni, miután megmentett valakit. Az egész nem túl életszerű, de az új nők az életében, Sophia, Jade alaposan felforgatták a lelkivilágát, előbbi a romantikát illetően, utóbbi a barátságot, a lelkizést, így a farkas a spontán ötlettől vezérelve cselekedett, ezúttal nem az élet kioltását, hanem a megóvását illetően. Soha nem fog beszélni a lánnyal, akit most a halál torkából húzott ki, nem is érdekli, hogy ki lehet, és milyen volt az élete, amit most tovább élhet. Talán nem is miatta, hanem a felüvöltő férfi miatt ugrott, hogy legalább az ne veszítse el a szerelmét. Dane éveken keresztül halottnak hitte Lorelai-t, és ha Sophia is valahogy elmerülne a sötétség bugyraiban, nos, senki nem lenne képes a férfit visszafordítani arról a bestiális útról, amelyre akkor rálépne. Morózusan ücsörög a parti mentők csónakjában, próbál nem arra gondolni, hogy talán még a válla is kifordult a helyéről a zuhanás következtében, az állkapcsáról nem is beszélve. Sötéten pislog, amikor ellátják a sebeit, fájdalmai vannak, de ettől érzi, hogy még él. Ráadásul neki van egy olyan mazochista jelleme, hogy mint maga is fenevad, csak erősödik a bekapott sebektől. Elhárítja egy flegma intéssel a hálálkodókat, sőt végül azt azt az illetőt is, aki most látja el. Feláll, belessziszenve a hangzavarba, úgy érzi magát, mint akit megrágott, megemésztett, majd kiköpött egy troll. Egy troll ősmágus minimum. Minden porcikája recseg a mozgásnál, szétmázolja az arcán a mocskot, vagy vért, netán taknyot, nyálat, ha az is lenne, és megnézi, hogy mi került a tenyerére, legalább ez visszajelzés. Nem kíván tovább maradni, pálcájával betájolja Sophiát, és elindul arrafelé, a lehetőségekhez képest sietősen. Meg se hallja a hangszóróból kiszűrődő hazugságokra felhívó szavakat. Viszont azt kívánja, bárcsak keresztezné az útját Saxon Digby-vel. Van ugyanis egy olyan érzése, hogy a nőnek köze van ehhez az egészhez, ő lehet a felelős mindenért. S ha megadatik szíve vágya, és találkoznak, az az egyik számára végzetesnek fog bizonyulni..
*Nem jutok el az ablakig, de még az emberfelfedő varázslatot is túl hamar hoztam létre, mert megtorpanok a harangok láttán és nem is számolom meg hányan vannak az alsóbb szinten. Ezek szerint nem valami fél-szuterén dohos helyiségben vagyok, ahonnan könnyedén az utcára tudnék jutni. Egyből sikerül beazonosítanom a fém illatát is, ami igen hangsúlyos a levegőben, de idáig nem tudtam hova tenni, de ekkora harangok láttán, nehéz nem beazonosítani. Van egy merész tippem, hogy hol lehetek… innen két bakugrással két gondolatom is születik, az egyik egy kérdés. Ki és miért hozott engem ide? A másik csak ténymegállapítás. Na most megszívtam, hogy nincs szőke – se semmilyen más hajszínű – hercegem, aki kiszabadítana egy toronyból. Szívás.* - Jesszus, a frászt hozta rám! *A hülye harangok miatt fel se tűnt, hogy nem vagyok egyedül.* - Úgy tudtam az a miniszter rendelete volt és nem is igazán hivatalos… *Ehh, nem elég, hogy nem adom a hülyét, hogy méégis milyen rendeletről van szó, de még bele is tenyerelek a csaj lelkivilágába, hogy rögtön közlöm vele, hogy nem is az ő rendelete volt. De ki is az az ő? Olyan ismerős az arca, biztos láttam már valamelyik újságban, de hogy miről nyilatkozott… vagy hogy mi a neve… passz. Nem fogom rá a pálcámat, mert nem úgy tűnik, mint aki bántani akarna, de azért nem is teszem zsebre..* - Másrészt én tényleg nem akartam ártani senkinek, se politizálni, meg semmi ilyesmi, csak ünnepelni szerettem volna az új évezredet, mint mindenki más, a rengés után pedig szerettem volna hazahoppanálni… * Utolsó szavam félbeszakad, mikor felbukkan a semmiből… nem, még mindig nem a nem létező hercegem, hanem… Piton professzor? Mit keres itt? És hol hagyta a kis roxforti különítményét, akikkel láttam? Persze nem teszem fel neki ezeket a kérdéseket. Úgyse válaszolna, meg hát egy korábbi fel nem tett kérdésemet megválaszolta, Ms. Digbyvel állok szemben. Tudtam én, hogy ismerős valahonnan, dehogy a Varázsbűnüldözési Főosztályának vezetője diskurál velem a szabályszegésemről!* - Izé, boldog új évet, Professzor! *Köszönök volt házvezetőmnek, most már nem tudom elkerülni a találkozást. Végülis nem bánom, meg is parázok, elvégre a seprűtárolós kis közjátékot tekintve nem volt rám sose panasz, most pedig már nem tud büntetőmunkára ítélni. Ms. Digby már annál inkább, így ha van egy kis szünet a beszélgetésükben… amit igazából jobb lenne, ha nem is hallanék, akkor közbeszúrom mondandómat.* - Nézze Ms. Digby, én tényleg nem szeretnék bajt okozni, csak haza szeretnék menni… * Megint megakadok. A férfihang a hangosbemondóban meglep, pontosabban a mondandója. Nem gondoltam, hogy itt tényleg készül valami és nem ok nélkül adták azt a bizonyos félhivatalos rendeletet. Persze még mindig bejelentheti azt, hogy a cselszövés abban merül ki, hogy a skótkocka igazából skótpötty... de kétlem.* - Azt hiszem van fontosabb dolguk, mint engem pesztrálni itt, szóval hazamennék.. *Ugyan kétlem, hogy elengednének, de azért meg kellett próbálnom, talán a hangosbemondós pasi segítségemre lesz mégis… na de milyen áron?*
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Big Ben és környéke 2018-02-05, 15:24
-Jól vagyok, köszi, csak egy sátor szakadt majdnem a nyakunkba Giával... meg Graves-el...- dünnyögöm mellé. Peter kérdésére össze vonom a szemöldökömet, pörgetem az este képeit, de sehol senki nem rémlik a leírás alapján, fogalmam sincs kiről beszél sajna, meg is csóválom a fejemet tanácstalanul. -Nem, nem rémlik senki sajnos, bocsi... Én épp dolgoztam, csak ott láttam egy fura társaságot. Amiatt hoppanáltam ide.. vagyis kicsit odébb. - Pillantok el abba az irányba ahová érkeztem. - Meg ott a híd alatt is láttam pillanatra valakit, de... fogalmam sincs ki volt. - szerencsétlen képpel forgatom meg a szemeimet. Épp olyan falsul hangzik mint amennyire az is. Ekkor azonban Peter elő rukkol a nagy tervvel én pedig Piton felé pillantok. - Nincs az az Isten! - nyögöm ki határozottan. -Én inkább megkeresem a módját, miképpen lehetne átjutni, lehetőleg feltűnés nélkül... vagy bárhogy. A sérültek most valahogy jobban foglalkoztatnak... - tekintetemmel végig követem a szirénázó motorcsónak irányát, de érdemben, személy szerint nincs rá időm reagálni, mert Piton felszólítja a díszes kis társaságot, velem együtt, hogy fáradjunk beljebb! Nos mivel a medi sátorban vagyunk, én szépen sunnyogva nem állok be a sorba a proff szavaiért, hallom tökéletesen aközben is, hogy egy használaton kívüli medis- elsősegély csomagot levadászok és átfutom, mi akad benne. Mivel pálcám nincs, arra kell hagyatkoznom, amit találok. Amennyiben elégségesnek ítélem már viszem is. Mikor Piton a mondandója végére ér és kilép, én a többiekhez fordulok. -A motorcsónakban elég rosszul festett az a két alak. Rájuk nézek. - adom meg azt hogy én merre is indulok útnak, független attól hogy ők mit ötlenek ki. Piton vissza tér, majd el is tűnik, nekem pedig hatalmas kérdőjelek vannak az arcomon egy pillanatra. Ezt követően, leszedem magamról a pultos kötényemet, hogy ne lógjon ki, felhúzom a zipzárját katonai kabátnak, nem mellékesen a zsebeket átvizslatom, nem túl sok időt elszarva, hátha találok valami hasznos dolgot, pl egy igazolványt.... és jól elindulok arra amerre mondtam, hónom alatt az elsősegély csomaggal. Mondhatni futtában szedem a lépteimet. Remélem akik a csónakban voltak kitartanak. Így távolról marhára nem ismertem fel Dane-t bár minden bizonnyal, ha szembe kerülök vele is kell majd egy két pillanat. Noha nem nagyon fog érdekelni ki fia borja, sebesült és pont!
Oda érvén a csónakhoz a csónak vezetőjéhez fordulok. - Ahogy elnézem elkél a segítség! - mivel a lányt, kihozzák, elsőre hozzá lépek oda, pulzusnézés meg miegyéb. Mikor hozzá érek, ami volt sérülése esetleg, zúzódása egyebe felszívódhat. Hogy felébred-e azt nem tudom. - Ő rendben lesz, hozzanak neki pokrócot, vagy bármit ami melegen tartja! - ezt követően Danékhez fordulok. - Ránéznék a sérültre! - közlöm és beszállok a csónakba hozzá, ha hagyják. Ezt követően végig mérem, nem ismerem fel valószínűleg. - Üdv! A nevem Jefferey Taylor. - Azt a nevet mondom ami a kabátomon is szerepel. Remélem nem ismerik a szervek... -Nincs semmi baj, segítek! - közlöm és elkezdem helyre rakni, minden további nélkül, Dane remélem nem fog genyózni, azt biztosan érezheti, hogy jó kezekben van, és hatékonyabban dolgozom, mint amivel elsőre próbálkoztak nála. Első ízben manuálisan pakolom helyre a részeit, és gyógyfőzettel átitatott kötésekkel látom el. A pálcát nem nehéz kiszúrni a kezében, így mikor a kötések takarásába kerülnek a kétes részei a közönség számára nála is rásegítek a gyógyulásra. Ennyi embert össze tapizni egyetlen este alatt! Édes Istenem....
Az auror nyökögésére csak sóhajt egy nagyot, de nem méltatja tovább szóra. Láthatóan az is nehéz betájolnia, hogy ő hol van, nem hogy azt, hogy ki az a Micheal Shors. A Minisztériumi jelentésre csak odavakkant félvállról egy - Mindenképp! - -et és folytatja amit megkezdett. Big Ben... Vajon mennyi időt nyerhetnek egy ilyen információval? És vajon kinek a javára is? Mielőtt azonban kigondolhatná a következő lépést Sophia ismét felbukkan előtte és enyhén méltatlankodva néz rá, azonban amint bele kezd a mondandójába, "kisimulnak" a vonásai és legfeljebb az elgondolkozottság látszik rajta. A Peteres megjegyzésre látszik ahogy némán... sóhajt egy nagyon nagyot a proff és Sophia feje felett átnéz a Griffendéles fiúra egy pillanatra, majd lecsukja a szemeit, hogy inkább ne is lássa, mikor kinyitja, a lányra néz már továbbá. Ebben benne volt minden véleménye a fenomenális ötletre. - Örülök, hogy legalább magának helyén van esze és nem kockáztat meg egy kirúgatást! Látja, annyira nem is nehéz segítséget kérni! - a mondatot Peterék is nyugodt szívvel hallhatják. Ki is szól a társaságnak - Megtennék, hogy ide jönnek!? Talán felszámolhatjuk a felesleges köröket!- csak azután folytatja, hogy a kis társaság belépett a sátoron belülre. Bár első soron Sophiának intézi végig a szavait. - Micheal Shors akár a nagybátyja, akár nem, jelenleg a leleplezésen munkálkodik, a képeslap sorait figyelembe véve. Bár szerintem... nagyobb biztonságban van, mint hinné!- tart egy pillanatnyi szünetet, és szándékosan azzal kezdi, amit amúgy másodjára esne kézre mondania. - Semmiképp se egyedül menjen! - itt végig néz a kis brancson jelzésértékűen. - Bár lehet nem ártana egy értelmesebb társaságot találnia... - ennyit a személyes véleményhez - A férfi roppantul csalódott és dühös, szóval legyenek óvatosak! A túlparton minden szervnek nyoma veszett, valószínűleg nem véletlen. Remélem, ha maguk kiötlenek valamit, akkor tartani fogják a hozzá magukat! - hinti el még ezt az apróságot. Végül kimondja a varázsszót - A Big Ben környékén van, akármint is tesznek, mindenképpen kerüljék a feltűnést! -A képeslapot azonban nem szedi elő és nem adja vissza a lánynak. Cserébe továbbá, se szó se beszéd, kilép a sátorból, és felméri az azóta kialakult helyzetet, leginkább a túlparton. Akármit is mondanának, vagy kérdeznének tőle, nem fog válaszolni innentől. Odakint a Big Ben-en belüli fényforrásra figyel fel, bár látványosan a túlpartra figyel. Idegesen harapja össze az állkapcsát. Vissza lép a sátor takarásába, a kölyköket egy pillanatra sem méltatva, áthoppanál a túlpartra.
Egészen pontosan a nő mellé, aki Giát épp megregulázza. Perselus számon kérő hangot üt meg vele szemben. Bár a pálcáját nem fogja rá telibe, de ugrásra kész. - Mi folyik itt Digby? Nem úgy volt, hogy kulturáltan, áldozatok nélkül intézitek? Nem pedig felszítva egy ellenségeskedést!!
Szépen lassan az információ morzsák alapján kezd összeállni a kép és én kezdem úgy érzeni, mintha minimum sarokba lennék szorítva, ami soha sem szül jó gondolatokat. Az már nyilvánvaló, hogy ez az egész nem csak egy szimpla tűzijáték és nem is csak egy szimpla földmozgás. Aztán persze azt sem tudom, hogy mi a helyzet Dane-nel, hiszen leugrott egy hídról és én azóta se tudom, hogy mi történt vele. Tudom, hogy tud vigyázni magára, de ez még tőle is eléggé... meggondolatlanság volt. Piton pedig elküldene, miközben még éppen sikerül elkapnom a nevet, ami mindent megváltoztat. Ha nem hallom, valószínűleg Dane utána néznék, hogy mi van vele, vagy esetleg tényleg csatlakoznék Peterék csapatához időlegesen, legalábbis elindulok arra, csak akkor torpanok meg, amikor felfogom, hogy miről is van szó és hogy mi forog kockán. A nagybátyám és ha a nagybátyámról van szó, akkor a szüleim... őt is bevonták ebbe az őrültségbe? És mi van akkor, ha ők is benne vannak? Mi van, ha nem csak a nagybátyám van itt, hanem a szüleim is és épp valamit tenni akarnak mindenki ellen, épp le akarják buktatni a varázsvilágot? Lázasan pörögnek a fejemben a fogaskerekek, amikor még így talán félútról meghallhatom Peter tervét is, hogy el akarják venni a képeslapot. Peter és az ő hülye ötletei... Valamit muszáj tennem, hiszen mégis csak a családomról van szó, a szüleimről és ha itt vannak akkor nekem kell előbb megtalálnom őket, mint ahogyan a nagybátyámat is, de mégis hogyan, ha nem tudom hol lehet és ha hoppanálok akkor megint valami auror lihegne egyből a nyomomban? Tanácstalanul állok, de csak néhány másodpercig, hiszen többre nincs most idő, gyorsan kell döntenem, hogy mit is kezdek a finoman szólva is komplikált helyzettel és persze, hogy mi az, amit egyáltalán... Végül egy nagy hátraarc után fordulok vissza Pitonhoz, amikor már nincs ott az az auror. - Peter el akarja venni a képeslapot, de... van, ami fontosabb. Michael... akit említett, ő írta a képeslapot? Ő a nagybátyám és nem kellene itt lennie, csak... nem tudom, de nem akarom, hogy az aurorok találják meg előbb és még nagyobb bajba keveredjen. Mégis csak... mégis csak a nagybátyám. - eddig igen profi színészi tehetségemet sikerült már kétszer is megvillantanom Piton előtt, de ezúttal láthatja rajtam jól, hogy nem erről van szó. Őszintén beszélek hozzá és látszik is rajtam, hogy ez az egész istenesen felkavart. Még így sem mondok el mindent, nem beszélek a szüleimről, mert nem mondhatok el minden részletet és talán ez csak a nagybátyám önálló akciója, bár fogalmam sincs hogy egyedül hogyan csinálhatott ekkora felfordulást, de muszáj kideríteni és az már biztos, hogy egyedül ezt nem tudom megoldani és a prof szakértelme többet ér, mint Peter és kis csapata, akiknek valószínűleg dunsztjuk sincs, hogy mihez kezdjenek.
//
