Szellemszállás

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
A bizalom kényes dolog. Sosem tudhatod, hogy mikor éred el valakinél, hogy bizalmába fogadjon. Kedvelem Corvust. Értelmes, nyugodt és legfőképpen rokonlélek. Jó érzés, hogy nyit felém, igazán értékelem, de képtelen lennék kifejezni ezt felé. Nem vagyok jó a hálában. Inkább úgy fejezem ki, hogy nem mondom el senkinek a titkát, minthogy megosszam az enyémet. Félek triviálisnak tartaná őket. Ahogy anyám annak idején az álmaimat. Vagy azt, hogy éppen ki tetszik az iskolából. Egy idő után megtanultam, hogy senkit nem érdekel rajtam kívül. Az én életemben nem csak a születés és a halál magányos, de minden e kettő közt is.
Az auror szakon nem lepődök meg. Minden család álma, hogy fia, unokája, örököse aurorból Miniszter legyen. Ez az az út, amit gyermekeiknek szánnak, amiben pénzt, kapcsolatokat és alkalom adtán vért is áldoznak. Corvus magabiztossága csak egy pillanatra lep meg, de aztán rájövök milyen jó lehet neki. A bátyjával már nem számolnak, így egyedüli fiú örökös. Minden érte van. Irigykedve megcsóválom a fejem, de közben féloldalas mosollyal nézem az üstöm. Jó neked barátom, jó neked.
- Érdekes mix. – Válaszolom leplezve meglepettségem. Igazából nem ismerem olyan jól, hogy legyen bármi okom meglepődni. – Szerintem jó tanár lennél. – Tudom, azt mondta utoljára, de őszintén annak illik be a leginkább. Legalább is az én elképzeléseim szerint. Persze, lehet nincs igazam. Mint mondtam a barátságunk gyermekcipőben jár. Majd, ha jobban megismerem újfent véleményt formálok.
- Benned kételkedtem. – Vágok vissza szórakozottan, de persze nem így van. Ha kételkedtem volna benne nem őt kérem meg. Ginát is meg tudtam volna. De valahogy jobban bíztam Corvusban, magam sem tudom miért. – De a végén remek tanárnak bizonyultál. – Biccentek felé, majd sütkérezem dicséretében. Lehet meglepő azok számára, akik nem ismernek, de ritkán dicsérnek meg. Mindenki elvár tőlem mindenfélét és természetesnek veszik, hogy tökéletesen teljesítem azokat. Pedig nem egyszerű és nem értelemszerű. De mégis milyen lenne, ha Adora McGalagony mások dicséretéért kuncsorogna? Szánalmas. Figyelem, ahogy az állatok ismerkednek, majd a familiárisom…Merlinre milyen fura érzés ez! Szóval a róka játékosan megharapja a farkast és elrohan előle. Játszani akar. Egyem meg. Elgondolkodva nézek a zongora irányába. Kedvem lenne játszani nekem is a magam módján, de tekintetem megakad az órán. Néhány szám leesett róla, de tökéleten le tudom olvasni, hogy késésben vagyok.
- Basszus! – Felpattanok és a familiárisom is azonnal elfelejti a bohóckodást. Dolog van. – Ne haragudj, de elkések. Majd máskor viszonzom a segítséget! – Összeszedem a cuccaimat; az elgurult pálcámat, az elhagyatott taláromat. – Jut eszembe! – Fordulok vissza az ajtóból. – Ha van kedved gyere el velem Katalóniába szeptember első hetében. Ez a szülinapi ajándékom anyáméktól és vihetek valakit. Gondoltam jó környezet lenne Okklumencia tanulásra. – Biccentek neki nyomatékosan, s mielőtt válaszolhatna lerohanok, majd a végig futok a nem rég megjavított járaton és 10 perc késéssel jelentkezek az éjszakai őrjáratra. Sarkamban az égő vörös árnyékommal, aki most már szerves része lesz az életemnek. Nos, ehhez még hozzá kell szoknom.

//Köszönöm a játékot. <3

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Érdekes, hogy két különböző ember mennyire hasonlíthat. Corvussal hasonló családi háttérből jövünk, megegyező módszerű, de másfelé irányuló nevelésben volt részünk. Egyszerre vagyunk ugyanolyanok és mégis teljesen mások. Két szobor, amit homlokegyenest eltérő anyagból ugyanolyanra akarnak faragni. Az egyik így reagál a másik pedig úgy. Senki sem tudhatja, milyen lesz a végtermék. Ahogy ennek a kutyulásnak sem tudom mi lesz a vége. No, nem mintha a vérmágia egy egyszerű elméleti varázstechnika lenne. Nagy eséllyel semmi jó nem származna abból, ha azzal kísérletezgetnénk, de nem tehetek semmit a kíváncsiság ellen. Próbáltam. Sokszor próbáltam küzdeni a késztetés ellen, hogy mindenfélébe beleártsam magam, de gyenge vagyok. A tudás vágyam egyszer a vesztem lesz, de boldogan fogadom majd ezt a halálnemet. Corvus mondata mintha önön gondolataimat pecsételné meg…
- Persze, muszáj maradnom… – Arról kegyesen hallgatok, hogy miért. Kedvelem bongyorkát, de más az élet lányként ebben a közegben. - Csak azt nem tudom még, hogy melyik szak iránt kötelezzem el maga. – Sóhajtok fel gondterhelten, bár most elgondolkodtatott; után kéne járnom a Szimbolisztikának. – Neked mik a terveid? Vagyis, a szüleid terve. - Pillantok fel együttérzően, mert magam is viselem ezt a keresztet.
Biccentek a leírásra; pont, mint egy régi mugli film, ami folyamatosan elcsúszik a lejátszóban. Nem tesszem szóvá, hogy nem használt még merengőt…Lehet csak nekem normális, hogy különböző emlékeket kaptam szülinapomra, karácsonyra egy-egy híres, okos rokonomtól? Jó végül is, igazán hozzá szokhattam volna ahhoz, hogy nem éppen a normális kategóriába tartozom. De el se tudnám képzelni másképp. Kíváncsi vagyok, hogy a familiárissal az életemben mi mindig fog megváltozni. Elmerengve figyelem az emlékeim szmötyivé manifesztálódását. Érdekes folyamat, ahogy szinte szósszá alakul a két eléggé szilárd tárgy. Remélem ettől csak strapabíróbb, szívósabb állatkám lesz. Nem akarok egy énekesmadarat, akit egy mozdulattal össze lehet roppantani. Nagyon nem illene hozzám.
- Bármilyen varázslatot? – Pillantok rá összezavarodva, miközben magamhoz veszem a pálcámat. Nem tűnik jó ötletnek. Pláne mert az első ige, ami az eszembe jut valószínűleg azonnal véget fog vetni ennek az egésznek. Mindig is kedveltem a finite incantatemet, de nem ezt használom a leggyakrabban. Lapos pillantással jutalmazom az enyhe kritikus élccel fűszerezett megjegyzését. Jó, hát nekem mindegy, legfeljebb elölről kell kezdeni az egészet.
- Finite incantatem. – Irányítom varázslatomat az üst ellen. Azt nem tudom, hogy minek kéne történnie, csak azt látom, hogy hirtelen megáll a folyamat. Egy percre, mintha az idő maga is megállna, mielőtt nagy fény vakítana el minket. Csukott szemmel húzódok hátrébb, nem törődve a zajjal, ami a fény epicentrumából jön. Megdörzsölöm a szemeimet, de mire kinyitom minden visszaáll a szokásos módiba. Kivéve, hogy a feldőlt rézüstöt egy róka az orrával bökdös. Élénk vörös és fehér szőrzete van, meg éjfekete orra, amivel kitartóan elemzi az ismeretlen tárgyat. Elbűvölve hajolok a kis lényhez közel, aki rám emeli borostyán szemeit és egyetlen pillanatra olyan, mintha hozzám akarna szólni. Nem mintha az állatok tudnának beszélni. De a pillanat tovaszáll a négylábú pedig tovább áll. A szobát kezdi vizsgálni szemeivel és szaglásával.
- Hah. – Nézek utána, meglepődött elégedettséggel. Kíváncsiságból és ember lenézésből ötös. – Azt hiszem sikerült. – Pillantok széles vigyorral Corvusra. Boldog, kissé önelégült és megrészegült vagyok a sikertől. Az ember azt hinné, hogy hozzá vagyok szokva a sikerhez, de mégis mindegyik olyan örömmel tölt el, mintha az első lenne megannyi bukás után.

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Bár a ’gyereide’-nek is megvan a maga nyers bája, talán nem árt, ha nevet ad a familiárisának az ember. Ez akár a kölcsönös tisztelet jele is lehet. Nem tudom, még nincsenek személyes tapasztalataim, de ha lesz hozzám bármilyen köze is a famimank, akkor önérzetes kis teremtés lesz az biztos. Persze, nem teszem szóvá a terelést. Nekem mindegy, hogy milyen indíttatásból akarta meg védeni a lány névválasztását. Legyen az romantikus, baráti vagy bűnbánó eredetű, nem az én dolgom.
- Köszi, professzor. – Nevetem el magam. Nem igazán tud megbántani az efféle szúrkálódás. Főleg mert tudom, hogy nincsen vele célja. Vagy ha mégis, hát rajtam nem fog vele. Igaza van abban, hogy én kértem segítséget, de meg fogom fizetni az árát. Szóval valami kölcsönös tisztelet ebben az akármiben is jól esne. Nem kértem, hogy adjon nekem piros pontot minden alkalommal, amikor nem szúrok el valamit. Csak egy kis bizalmat. Mindegy is, szerencsére nem az egyik tanáromról van szó. Pitonnál is azért nehezebb nekem és kell sokkal többet tanulnom, mert folyamatosan azt érezteti velem, hogy nem vagyok elég jó, nem fogom megérteni, mert csak a szüleim miatt vagyok ott, ahol. Rémesen demotiváló, így az órák nagy részében arról fantáziálok, hogy ráöntöm az éppen készítendő lőrét.
- Nagyon érdekes…Lehet a rossz varázslat oktatására kértelek meg. – Jegyzem meg mellékesen. Mindig is érdekeltek a sötét varázslatok egy bizonyos szinten, de egy darab könyv sincs a témában nálunk. A szüleim kényszeresen ügyelnek arra, hogy a családunk makulátlan hírneve olyan is maradjon, amilyen. A sötétség gyanúja is elfogadhatatlan.
- Olyan volt, mintha egy merengőbe néztél volna? – Nem akarok nagyon vájkálni, hiszen tűnik egy vidám emléknek, de maga a vérmágia mechanikája igen érdekes téma számomra. Sokat gondolkozom különböző varázslatok eredetén és működésén a szabadidőmben, meg amikor nem tudok aludni.
Biccentek arra, hogy leokézza a felajánlásaimat. Végül is a vér lesz a legfontosabb elem a többi csak kiegészítés. Amíg tüzet gyújt addig elgondolkodva veszem vissza kezembe a régi könyvjelzőt. Van benne farkasölőfű és mandragóra virág is, mind a kettő gyönyörű lila színnel tündököl. Mellettük a lóherék zöldelnek természetes kontrasztot alkotva. S az egész egy hosszú vakítóan fehér, vastag pergamen darabon ékeskedik. Sóhajtva tépem össze és rakom az üst be, nem akarom, hogy kilátszon. Most pedig a pennát inspektálom. Kissé olyan érzés megválni tőle, mintha lezárnám kisiskolás éveimet; sorsszerűnek tűnik az időzítés. A hajlékony tollat inkább belehajtogatja a réztálba, nem igazán van szíve szétszedni, s valószínűleg nem is menne neki.
- És most?

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Oh, így már nem olyan vicces. – Vonok vállat. Nem a lánnyal van bajom. Természetesen; hiszen csak annyit tudok róla, hogy isteni sütiket süt, s Ben és Corvus is kedveli. Egyszerűen vicces a névválasztás ennyi.
- Ha belegondolsz a Farkas is egy név. – Jegyzem meg kukacoskodva. Nem mintha annyira érdekelne, hogy elnevezte-e a familiárisát. Teljes mértékben az ő dolga…No meg a farkasé. Érdekes lesz különálló személyiségként, vagyis inkább élőlényként gondolni ezekre a lényekre, akik nem is tudom pontosan miből állnak össze.
Figyelmesen hallgatom, de közben fejet üt bennem a gondolat, hogy vajon ez a férfi találta-e fel a Melange-ot azaz a mézes tejeskávét. Mert ha igen, akkor írnom kell neki egy levelet arról, hogy mennyire megszentségteleníti a kávét, de ha már nagyon muszáj édesíteni a keserű italt, akkor ez még mindig jobb opció, mint a cukor…Uh, kicsit elkandoztam.
- Szóval egy alapvető idézőkör új köntösben…- Mormogok magamnak, összegezve a mondandóját. A kis nyugalomban, amíg elmegy szöszmötölni, lelkesen díszítgetem az idéző körömet, persze csak esztétikailag. Nem akarok a saját idézésemnek keresztbe tenni.
- Bizalommal. – Válaszolok felnézve rá ültömből. – Pontosan ugyanazért. Legalábbis szerintem. – Vonok vállat a végén és megcsinálom, amit kért. Nem hiszem, hogy jó tanár lenne belőlem, de szerintem fontos a bizalom egy tanár-diák kapcsolatban. Továbbra is fenntartom, hogy nem lennék jó tanár.
Nem viccből hoztam fel a véráldozatot. Olvastam egyes mást létrehozási igékről és egyedül a véres módszer mutatott jelentős eredményt. Igen a vérmágia fekete mágiaként van kezelve, nem hiába; a legsötétebb varázslatok áldozatot követelnek. Ellenben nincs kivetnivalóm a technika ellen. Logikus döntésnek tűnik és érdekel is, mivel még sosem idéztem meg semmit a véremből.
- Máskor is használtál vér mágiát? – Kérdezem semleges hangon. Biztos lehet benne, hogyha valaki akkor én nem ítélkezem efelett, de kíváncsi természet vagyok. Figyelem, amiket pakol és csinálom, amit mond. Ezúttal nem tartom fel a kérdéseimmel, hogy most miért ezt és miért ebben a sorrendben. A folytatás viszont meglep. A vérem nem eléggé mágikus komponensű? Nem vagyok szentimentális ember, így nem nagyon szoktam magammal hurcolni felesleges dolgokat. Egy ón gyűrűm van, amit viselek, de azt nem szívesen alakítanám át semmivé. A dédnagypapámtól van, ha baja esik elvesztem a legkedvesebb családtagomhoz fűző egyetlen fizikai emléket.
- Definiáld a mindig szót. – Kérem meg, ezúttal tényleg nem akadékoskodva. Talán van nálam valami, ami jó lehet. A kedvenc pennám, amit elsőben kaptam és amivel eddig dolgoztam. Ezt magamhoz is veszem és újfent beletúrok a zsebembe. Van egy könyvjelzőm, amit az első könyvemhez kaptam. Préselt növények vannak benne; virágok és lóherék. – A penna iskolás korom óta van meg, a könyvjelző hatéves korom óta. Szerinted ez elég? – Inkább nem említem meg a gyűrűt, sosem lennék képes megv álni tőle.

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már éppen kezdem felsorolni magamban az össze állatot, amit ismerek és nem macska, egyesével kizárva egyiket és másikat. Amikor végre közli, hogy amúgy nem is kell különösebb energiát fektetnem ebbe. Szóval, ha nem akarok én dönteni, akkor ne kell. Egy óriási kő gördült le szívemről.
- Előbb is mondhattad volna. – Nézek rá hálásan, de közben a hangnemem kissé megrovón. Sok felesleges energiát elpazaroltam volna erre, sőt még lehet, hogy a mai napot is el kellett volna tolnunk, mire végre kitalálom milyen állatot is viselnék el magam mellett.
- Egy fehér menyét. – Nevetek fel. – Akit…akit Fehérkének hívnak. – Majd kicsordul a könnyem a nevetéstől. A lány az én szememben, amúgy is az ártatlan cukiság megtestesítője, s még a familiárisa is tesz rá egy lapáttal. Fehérke…tuti öngyilkos lennék a helyében, de valószínűleg ő is egy kis cukiság, akár a gazdája és még szereti is a nevét. Fura lehet, de ha nekik így jó, akkor egy szavam sincsen.
- Rendben, közben el tudod magyarázni, hogy miért pont ezt és így alkalmazzuk? – Kérdem, s bár engedelmesen követem az utasítást, nem vagyok hajlandó megelégedni a munkás szereppel. Tudni akarom a dolgok hátterét, ha esetleg szükségem lenne erre a tudásra a jövőben. Nem biztos, hogy Corvus a segítségemre lesz minden olyan esetben, amikor éppen familiárist kell idéznem. Helyesbítek, nem biztos, hogy hajlandó leszek segítséget kérni tőle, ha megint szükségem lesz az idézésre. Utálok másokra támaszkodni, ezért is olyan nehéz nekem a mai nap. Ezért is nem írtam meg neki, hogy miért keresem. Szégyelltem magam. Segítséget kérni gyengeség, a gyengék pedig szánalmasak. A szánalmas emberek pedig nem többek hulla jelölteknél. És abból már egyértelmű mi következik…Szóval figyelmesen hallgatom, miközben határozott, egyenes és egyenletes vonalakkal megalkotom a kért alakzatot. A betűim ezzel szemben kerekdedek, tipikus gyöngybetűk; szebbek, mint amiket nyomtatni lehetne. Anya jó korán elkezdett írni tanítani és mint mindenben ebben is tökéletességet követelt. Legalább könnyű visszaolvasni a jegyzeteimet.
- Te vagy a főnök. – Biccentek neki. Szokatlan rúna válogatás, de nem akarok akadékoskodni, hiszen én kértem a segítségét. Csendesen ülök a sarkamon és szépen megrajzolgatom a rúnákat. Szépítgetem is egy kicsit, csakhogy jól nézzen ki.
- Nem tetszik az elvárás a hangodban. – Nézek rá felhúzott szemöldökkel, de igaz, ami igaz; ha valakik akkor mi értünk az átváltoztatáshoz. Gyorsan végre hajtom az egyszerű igét és várakozva nézek a bongyorkára újdonsült rézüstöm társaságában. – Mi a következő lépés? Vér áldozat? Annak legalább lenne értelme…

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Persze egyből a patrónusom jut eszembe, de az túl egyértelmű. Majd’ mindenkinek macskaféle a patrónusa nálunk, még anyámnak is, pedig ő nem McGalagony. Oh, igen a szüleim azon ritka varázslók közé tartoznak, akik megtalálták a „lelkitársukat”. Apám és anyám is fekete leopárd patrónussal rendelkezik. Aranyosak együtt, de külön-külön kibírhatatlanok.
- Nos, az biztos, hogy nem macskafélét akarok. – Elhúzom a számat. Ha már lesz valamim, ami senki másnak nincsen a családban, akkor az legyen teljesen az enyém. Milyen állat jut eszembe magamról? Vöröspanda, madár…kígyó? Ah, egyik sem tetszik igazán, nem tudok én dönteni. Miért nem lehet, hogy magától találja ki, hogy milyen formát ölt? Nem bánom én, ha hangya lesz azt sem, csak ne nekem kelljen dönteni.
Mikor közbe szól megállok végre. Kicsit elszaladt velem a ló, de szerettem volna alaposan megválaszolni a kérdést, nehogy azon múljon a familiárisom, hogy őszinte vagyok-e magammal! Oké, azért jól is esett megnyílni valakinek, meg közben zavarba ejtő is egyszerre. Megköszörülöm a torkomat és elpillantok oldalra, amíg elmúlik ez a hülye pír az orcámról. Hülye fehér bőr, hülye önismeret. Bár, nem hinném, hogy lenne bármi szégyellnivalóm. Nem vagyok tökéletes, senki sem az. Amint ezt tudatosítom magamban készen állok újra bongyorka felé fordulni, ezúttal határozottan. Ha én elfogadom magam, akkor nem kell más elfogadását keresnem.
- Fehérkét? – Húzom fel a szemöldökömet miközben visszakérdezek, s muszáj vagyok az alsó ajkamba harapni különben hangosan felkacagok. Így is remeg a szám széle; Kath bármennyire is cuki, ez még tőle is sok. Nagyon kislány, amivel amúgy semmi baj sincs, sőt irigylésre méltó; szeretnék én is gyerek lenni, de azt hiszem ahhoz már késő. Szóval aranyos. Maradjunk ennyiben. Persze elkaptam az elgyengülő pillanatot, ahogy az előbbi együttérzést is, de nem lennék érzelmileg elnyomott aranyifjú, ha nem tisztelném egy másik hozzám hasonló gyengébb pillanatait tisztelet teljesen. Ergo úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna, miközben magunkban emésztjük a másik reakciójának a miértjét. Tipikus.
- Uhum. – Beletúrok a talár zsebébe és elő is halászok egy díszes szélű pergament, az egyik levelező készletemből maradhatott meg, s a kedvenc pennámat. Égszínkék tollban végződik. – Mit kéne csinálnom velük? – Kérdem miközben leülök a földre. Nem tudok állva írni, meg amúgy is valahova kell raknom a tintát, szóval logikusnak tűnik. Gondolom valami idéző kört kéne alkotnom…Vicces, lehet, hogy egy hajtincsemet is kell majd használnom az idézéshez? Vagy vért? Uh inkább a vért választom, a hajamat nagyon szeretem. Hiba volt kihagyni a hiút az előbbi felsorolásból, mert nagyon igaz.

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
A válaszára bólintok, de nem bírok megállni egy hitetlen hümmögést. Olvasni valamiről és megtapasztalni azt két egymástól nagyon távol álló dolog. Én már csak tudom, annak idején azt hittem, hogy teljesen felkészülten érkeztem az óráimra, de mindig valami újabbal ütöttek fejbe. Nem elég olvasni róla 100szor vagy átélni párszor; mindig egyes alkalom másképpen és mégis ugyanúgy fog a földbe döngölni. Hálás vagyok annak a nálunk nagyobb erőnek, aki/ami valamiért úgy döntött, hogy egy kicsit jobban felkészít ez ellen.
- Nem gondoltam volna, hogy van lehetőségem választani. – Válaszolok összevont szemöldökkel. Sajnos nem sok mindent találni familiárisokról a könyvtárban, s jelenleg nem élvezhetem a McGalagony családi könyvtár teljes felszereltségét. Nem sokkal nagyobb, mint az iskola gyűjteménye, de több témában találni ott szerzeményeket és nem kell éjnek évadján beszökni egy úgy nevezett tiltott részlegbe. Mondjuk az igaz, hogy esténként töltöm ott a legtöbb időt. – Azért akarom…mert szeretném hatékonyabban végezni a munkámat. – És nem akarok egyedül lenni, soha többet. Amióta vannak barátaim minden egyedül töltött perc egy lassú kínzás. Ezért szokták azt mondani, hogy nem érdemes a szegények számára betekintést engedni a gazdagok világába, mert minden jött ment belépőt akar majd.
- Hm…kétszínű, titkolózó, ravasz…más, mint akinek látszik…Szomorú. – Merülök el a kérdések által önmagam elemzésében, s szép lassan leengedem a karomat. Úgy tűnik itt nem a logikámra lesz szükség. Vagy mégis? Egyelőre nem értek semmi, csak úgy érzem magam, mint aki egy olyan mugli orvoshoz…hogy is mondják? Pszichológus, azt hiszem, küldtek volna.
- Azt hittem van valamilyen bevett technika erre. – Jövök zavarba a hirtelen megnyílástól és terelem el a témát. Simán hozzá tehetném a bizonytalan, őszintétlen és tettető szavakat is. Meg azt is, hogy felettébb intelligens, de ezt úgy vélem nem is kell mondani.

Corvus & Adora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ezen már felnevetek. Tudom, hogy Corvus személyében méltó ellenfélre lelnék, ha arra kerülne a sor, de nem igazán vágyok megküzdeni vele. Be kell valljam; nem vagyok rossz párbajozó, de koránt sem lelem olyannyira örömemet benne, mint mondjuk egy jó sakk játszmában.
- Úgy teszel, mintha egy lyukas garast is adnék a véleményedre. – Húzom fel a szemöldökömet magam is somolyogva. Ezért kedvelem annyira. No, nem mintha valaha megmondanám neki, de nagyon élvezem, hogy valaki hasonszőrű poénokkal és stílussal rendelkezik, mint én. Merthogy idősebb lévén, én vagyok az etalon.
S sikerül neki egyből beleválasztani egy olyan varázsltban, amit még nekem sem volt hajlandó megtanítani nagynéném. Pedig hónapokig könyörögtem, még a jó öreg „nem kérek mást ez elkövetkezendő 5 szülinapomra” technikát is bevetettem, de azt mondta, hogy ez a tudás az iskola mindenkori igazgatóját és igazgató helyettesét illeti.  Másik kérdés, hogy mivel valamilyen szinten képes vagyok telekinézisre, így magam is meg fogom tudni egy nap mozgatni a súlyos kőszobrokat. De persze, erről nem kell tudnia. Még nem használom olyan komfortosan, hogy eldicsekedjek vele másoknak. Ellenben tudom, hogy egy ilyen erőt titokban tartani folytonos használat mellet, eléggé nehéz. Túl látványos ahhoz, hogy el lehessen tussolni.
- Akár. – Bólintok rá. Érdekes, hogy a védekezést választja a támadás helyett, de nem mindenki olyan agresszív személyiség, mint én. – Ellenben, figyelmeztetlek, hogy nem lesz kellemes. – Mondom miközben utána fordulok. Ez most egy jelzés, hogy kezdjek én? Vagy pont fordítva? Felhúzom egyik szemöldökömet és úgy nézek rá.
- Nem ajánlom, hogy az okklumenciával kezdjük. Megterhelő lesz és nem akarnám kifárasztani a kedves professzor urat. – Jegyzem meg karba tett kezekkel. Remélem nem gondolja azt, hogy neki ez is menne. Csak a saját példámat tudom felhozni; én zokogva feküdtem az ágyamba órákig egy-egy ilyen lélekbúvár óra után. Azóta tudom, hogy mennyire megterhelő, ha erőszakkal hatolsz be a másik személyes szférájába, ezért nem mászok minden szembe jövő agyába. Nekem se könnyű, pusztán könnyebb, mint egy nulláról kezdő legilimentornak. Jóllehet a családtagjaim direkt kicsit keményebben fogtak, hogy megtanuljam; nem játék az erő, amit Merlintől kaptam. De mivel csak ezt a módot ismerem jobb, ha bongyorka felkészül.