Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb

ϟ Corvus & Bexley
  Today at 16:33
Corvus Flint






ϟ Calamus Pennabolt
  Today at 11:33
Megan Smith


ϟ Missy & Andy
  Today at 09:03
Andrew Benedict
A hónap posztolói
Gina Accipiter
 
Bexley Wildfield
 
Megan Smith
 
Cody Armstrong
 
Corvus Flint
 
Perselus Piton
 
Luna Lovegood
 
Dane Seoras
 
Winifred Hill
 
Jade Wilson
 
Statisztika

Összesen 596 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Andrew Benedict

Jelenleg összesen 34383 hozzászólás olvasható. in 3189 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

A beharapás éjszakája...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-11-06, 16:48


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Na jó, azért túlzásokba mégse kellene esned – mormogom az orrom alatt, noha igenis jól tudom, hogy igazat mond. Vámpírrá válni nem egy leányálom, a fájdalom már most is elviselhetetlen, az egyetlen szerencsém talán mégis az ebben az egészben, hogy hullámokban tör rám, szóval van egy-két perc szabadidőm a következő kitörés előtt. Addig meg még bőven Timothy idegeire mehetek, vagyis hát most nem az a szándékom, de be kell látnom, hogy mi akaratlanul is idegesítjük egymást, nem igaz? Valahogy azonban mégis jó lenne eljutni a Gyengélkedőre, mert minden külső vagányságom ellenére is szükségem van valamiféle erős gyógyszerre. Azt hiszem, a mugliknál használt morfium pont megtenné. Mondjuk, nem rákos vagyok, hanem hamarosan vámpír leszek, szóval nem biztos, hogy használna. Mást viszont nem tehetünk, próbálkoznunk kell.
- Fogadjunk, neked se megy olyan könnyen – vetek egy gyilkos pillantást Timothy-ra, hiszen egyáltalán nincs ínyemre, hogy ennyire piedesztálra helyezi magát. Akar a fene embereket ölni, de komolyan! Elfintorodom hát, amikor kioktató jellegű beszédbe kezd. Most komolyan tőle kell végighallgatnom egy ehhez hasonló szabályzatot? - Kímélj meg a szentbeszédeidtől, talán sokkal többre megyek, ha nem hallom őket...
A végén még komolyan megun és itt hagy, hogy egyedül haljak meg, de ez jelenleg nem igazán izgat. Elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy egyedül is eljussak a Gyengélkedőig, hiszen a lényeg már megtörtént, Timothy sikeresen beharapott, szóval jó eséllyel hamarosan vámpír válik belőlem is. Nem mondom, hogy ez volt életem legnagyobb álma, de a bakancslistámon helyet kapott annak idején, most pedig egyáltalán nem bánom a történteket. A fájdalom idővel elmúlik, Mia pedig irigykedni fog, hiszen egyszerűen rajong a vérszopókért. Legalább van valami értelmes hobbija is a tanuláson kívül.
- Én pedig teszek rá, hogy mit gondolsz erről – forgatom meg a szemeim, miközben összeszorítom a fogam egy újabb fájdalom-hullám jelentkezése miatt. Kisebb, mint az előző volt, de attól még elég kellemetlen. Mindenesetre, jelen pillanatban nem szeretném kimutatni, hogy fáj valamim, mert a végén még azt meri hinni, hogy neki volt igaza. - Mintha bármi közöd lenne az életemhez, de komolyan! - fújtatok mérgesen, elvégre nem értem, mi a francért akar ennyire kioktatni. - Elbasztam, ennyi, vállalom érte a felelősséget, de nem számít a véleményed, megértetted? Most visszacipelsz a Gyengélkedőre, lepasszolsz Madam Pomfrey-nak és ismét semmi közünk nem lesz egymáshoz. Jobb is lenne elfelejteni ezt az egészet, mert már most felhúzod az agyam... Annyira fontosnak érzed magad, mintha te magad lennél Dumbledore. Senki se tud erről az egészről, nem fognak leszidni. Majd kitalálok valami magyarázatot erre is...
Igen? De vajon mit? Addig oké, hogy kilógtam és megsérültem, de a beharapásom? Elvégre Madam Pomfrey gyakorlott javasasszony, tudni fogja, hogy vámpírrá válok, de miért állna érdekében egy vámpírnak meggyógyítania engem? Erre pedig csakis egy magyarázat lehetséges: aki átváltoztatott, ismer engem.
- Oké... - biccentek egyet engedelmesen, noha nem sok kedvem van ahhoz, hogy az ő utasításait kövessem, de ellenkezni se igazán akarok. Még mielőtt belépünk az ajtón, megszólalok: - Tim... köszönöm.
Talán fura lehet ezt számára pont az én számból hallani, de annyira köcsög még én se vagyok, hogy ne mondjak köszönetet azért, mert megmentette az életemet. Nem szívesen ismerem el, ettől azonban még tény marad, hogy a barátaim simán hagytak volna meghalni, miközben ő megmentett engem. Esetleg nem jó emberekkel barátkozom? Walter és a bandája azonban közel állnak hozzám, szóval ebbe inkább bele se gondolok. Talán még én is hasonlóan reagáltam volna a helyükben.
- Ne aggódj, lakatot helyezek a számra – biztosítom, majd némán tűröm, hogy átkommandózzon a kastélyon.





[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-08-10, 11:26


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Hidd el, intenzív egy hét lesz.- Mondom neki kissé olyan arccal, ami inkább sikerül fenyegetőre mint bíztatóra. Eddig tartott, hogy jópofát vágjak Mirához, bár azért még igen erősen igyekszem. Kimondhatatlanul idegesít a felelőtlensége és az azt követő hisztije, meg hogy mindenkire újjal mutogat, csak ő Napóleon! De nem fogom az orra alá dörgölni. Pont elég neki a feltépett hasfala. És bár biztosra veszem, a magánakciónk sikerrel járt, különben aligha pattogna így, az én aggodalmam egyre sűrűsödik. Mit mondunk... mondok Madam Pomfrey-nek? Ott kell hagynom Mirát a gyengélkedőn. Neki pedig azt kell mondania, hogy semmire sem emlékszik.... A többit elintézem az igazgatóval. Nem mondhat mást!...
Mira kérdése kiszakít és egy ingerültebb "hm?" szakad ki belőlem, de aztán rájövök, hogy semmi olyat nem kérdezett és válaszolok is neki. -Ajánlom, hogy tanulj meg magadon uralkodni. Ha másokon képes vagy ilyesmire, magadon nehogy már ne menjen! Önuralom és nagyfokú koncentráció. De a legbiztosabb, ha nem jutsz oda hogy kétessé váljon hogy képes vagy-e rá és vissza tudod-e fogni magadat. Egy önmagadban való csalódástól és egy ki tudja milyen jellegű Minisztériumi látogatástól kímélheted vele meg magadat. -a Minisztériumi látogatást nekem minden esetre elintézted....bár ezt már csak magamban teszem hozzá. Most én mutogatok újjal őrá, de... azt hiszem kivételesen jogosan.
-Én nem iszom főzeteket már. De ameddig tíz nem lettem, vér mellett kellettek azok is. -keresem az utat, már a lépcsőknél járunk nemsokára az udvaron leszünk! Egyre jobb a lábam, meg a tüdőm is! Nem akarok egy újabb balhét azokkal a förtelmekkel. Kurvára fáradtnak érzem magamat. Főleg mikor újra belekezd. Nem tudom higgadtan lereagálni, pedig ilyenkor az lenne a logikus, az lenne a kulcsa a dolognak. Egyenlőre azonban nagyon nincs türelmem ehhez a kis hülyéhez!
-Szarok rá kinek az ötlete volt! Lehetett volna annyi eszed, hogy nem követed! Persze jó buli a tiltott rengeteg, de hidd el, a vérfarkasokon és a vámpírokon túl is igen sok veszélyt rejt! Nekem tökmindegy, hogy ha kint bóklászok éjszaka, mert a fenevadak többsége le se szar, ragadozó, ragadozó és békén hagynak, de te.... TE emberként jöttél ide, a hülye haverjaiddal együtt! Ha szükségből lógsz ki, azt mondom rendben, de teliholdkor, saját szórakozásotokra... Komolyan megérdemelnéd, hogy ki rúgjanak! Vagy netán pont erre pályázol? Minek jöttél ide, ha képtelen vagy egy kicsit is fejlődni?! Szarsz az órákra, szarsz az életedre, mindenre és semmiért nem vállalod a felelősséget, főleg magadért nem! Láttalak már varázsolni, ha képes a kis fejedbe belemenni bármi is, baromi erős lesz ami kijön. Rengetegszer pont azért nem sikerül, mert túl sok ami kikívánkozik és csak kisül. Mi lenne, ha össze szednéd magadat, és megzaboláznád ami benned van? És nem csak úgy hagynás hogy kifollyon, mint nemrég a beleid!!!- bár tajtékzok, nem üvöltözök vele, inkább olyan fogcsikorgatós hadarásként zúdítom rá, fojtott hangon. Azért az feltűnhet neki, remélem feltűnik, hogy hiába zúdítom rá az árhullámot, sok olyan infót ejtek el, ami lehet neki fel sem tűnt, és mondjuk nem arról közelítem meg hogy eleve egy darab szar és semmire nem jó, hanem a megközelítés szörnyű dolgokhoz amit alkalmaz... Persze ki tudja mi megy át a hisztis tini fején.
Közben észre se veszem, de már a bejáratnál vagyunk. Most nincs kedvem kommandózni és időnk se lenne rá.
-Leteszlek a gyengélkedőn, utána eltűnök egy kicsit addig bírd ki, hozok neked egy koktélt. Aztán onnantól neked kell megoldanod. Madam Pomfrey-nak nem mondhatsz semmit, legfeljebb a farkastámadásig, onnantól nem emlékszel semmire, értve? Én beszélek Dumledore-ral. Ez a haditerv.- jelenleg rohadtul nem futja többre. Belógok Mirával a kastély előcsarnokába. Feltűnhet neki, hogy hiába a nehéz ódon vasalt fa ajtó, meg sem nyikordult, épp csak annyira nyitottam ki, hogy beférjünk. -Innentől egy pisszenést se!- súgom alig hallhatóan. Irány a gyengélkedő! Remélem nem botlunk Friccsbe...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-07-02, 19:24


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

Úgy néz ki, immár sokkal jobb a helyzetünk, mint eddig volt. Sikerült leráznunk az ordasokat és egyikünknek sem esett komolyabb baja. Vagyis, nekem igen, de remélhetőleg már annak a megoldása is folyamatban van. Mondjuk, továbbra is fájnak a tagjaim, de azért már nem annyira, mint eddig... Esetleg csak képzelem? Annyira szeretnék rendbe jönni, hogy már behallucinálom magamnak? Ha Timothy hallaná a gondolataimat, tuti kiröhögne miattuk, de ez pillanatnyilag nem érdekel. Egyedül csak a cél lebeg a szemem előtt, ami nem más, mint minél előbb visszajutni a Roxfortba és túllendülni ezen az éjszakán. Istenem, életemben nem szerettem volna annyira látni az iskolámat, mint most! Még Mia idegesítő sipákolása is totál megnyugtató lenne, francot se érdekelné, ha egész nap a nyakamon lógna. Talán még meg is ölelném... Na jó, annyira messze azért nem áll szándékomban elmenni.
- Nagyobb, mint neked – vágok le egy kisebb fintort, de azt is csak azért, mert pont végig nyilalt a fájdalom a gerincemen, most viszont haladásnak könyvelem el magamban, hogy nem kiáltottam fel a fájdalomtól. A késztetés ugyan bennem van, hogy kifaggassam a fiút a részletekről, miszerint most akkor ez meg az miért van, de mégsem teszem. Nem, most sokkal jobb, ha befogom a szám és pislogok, mint hal a szatyorban. Timothy esélyes, hogy ezt még értékelné is. Az egy hét időtartamra azért már felnyögök. - Az nem sok egy kicsit? Bár, még mindig jobb, mint az iskolapadot koptatni... Legalább Binns professzor óráit kihagyhatom.
Továbbra sincs fogalmam se arról, hogy milyen is lehet vámpírrá válni, és erről még egy igazi vámpírt sem tudok kifaggatni, mert ő meg nem emlékszik rá. Na igen, ilyen az én formám, mindig mindent képes vagyok ennyire elbaltázni. Azért Timothy igazán megtehette volna, hogy valamiféle bűbájt szór magára, hogy emlékezzen a részletekre. Vagy esetleg már ez sem érdekelné a fiút? Vajon mennyire örül annak, hogy vámpír lehet?
- És mi lesz, ha nem tudok magamon uralkodni? - Itt azért nyelek egyet, mert hát én még nem ittam emberi vért, kissé bizarr is számomra az a gondolat, hogy mostantól még szomjazni is fogok rá. - Neked hatnak azok a főzetek? Vagy nem is iszod őket?
Időközben a lombok koronája egyre ritkásabb lesz a fejünk fölött, miközben néhol mintha még a kastély tornyai is felsejlenének. Lassacskán kiérünk a Rengetegből, a kérdés már csak annyi, hogy Timothy képes lesz-e úgy felvinni a Gyengélkedőig, hogy nem botlunk bele senkibe sem. Máskor nagy a szám, hasznát is vennénk ebben a helyzetben, de most tuti nem. Mindenhol véres vagyok, szőke tincseim össze vannak ragadva a sártól, meg hát a ruhám sincs a legjobb állapotban. Tim se fog így szépségversenyt nyerni, de az ő sebei már nagy eséllyel eltűntek.
- Jó – biccentek egyet engedelmesen, habár abban azért biztos vagyok, hogy egy-két barátnőmnek azért elmesélem a történteket. Timothy hirtelen kirohanásán azért megdöbbennek, kissé össze is rezzenek, majd nagyokat pislogok a srácra, amolyan „én ártatlan vagyok” képet vágva. Oké, igaza van, de nincs az az Isten, amiért bevallanám a dolgot. - Hé, nem az én ötletem volt, rendben?! Walter találta ki, szóval őt szapuld...
Részinformáció, de ezt most tényleg nem én találtam ki, hanem az a kettéálló fülű háztársam. Vannak meredek ötletei, ez is egy volt a sok közül, de most az egyszer tényleg nem én voltam a kiagyalója a dolgoknak.
- Mert a te barátaid közül mennyien haverkodnának veled, ha tudnák, mi is vagy valójában? - emelem fel kissé ingerülten a hangom, majd fel is szisszenek, miközben a szám sarkában lévő seb ismét felszakad. - Fogadjunk, akkor már nem lennél ilyen népszerű... Most úgy őszintén: mennyien tudják a kis titkodat rajtam kívül?
Hálás vagyok, amiért megmentett, de ismét ott tartunk, ahol eddig: öljük egymást. Egyszerűen ki nem állhatom, ő se engem, ez pedig akkor sem tud megváltozni, ha vérfarkasok karmai közül szabadít meg. De ezt most ő baszta el, nem én... Életveszélyes helyzetekben senki sem gondol a másikra, ennyire senki sem önzetlen!





[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-07-01, 14:34


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem hallom hogy jönnének utánunk. Remélem Mira pálcája nem hiába hozta meg az áldozatát, rajtam is érezték, hogy nem vagyok könnyű préda, még ha jelenleg már nem feltétlen tudnék egy újabb rohamot feltartani. És remélem messzire riasztotta őket és nem gondolják úgy, hogy érdemes még energiát belénk fektetni. Nekem is sikerül vissza szoritanom a vérszomjamat teljesen. Már csak törött bordáimtól, kificamodott bokámtól van bennem késztetés, hogy bokán fossam magamat fájdalmamban. De hamarosan minden a helyére áll, vissza épül és újra rendben leszek, addig meg nem fogom megadni az örömöt Mirának, hogy rinyálni lásson.
Egy életen át hallgathatnám, hogy vámpír létemre(méghozzá nem is friss vámpír létemre) egy kis töréstől hasra esek. Na jó annyira nem kicsi az a törés bassza meg, de akkor is! Bár a levegőt nem tudom egységesen tisztán venni, halkan zihálok és sípol a tüdőm is.
- Igen, jól látod, az voltam még. Porba fingó. - arra hogy ki az az eszement aki ilyesmit hagy, elengedem. Fölöslegesnek tartom beavatni, főleg most, meg aztán annyira nem vagyunk jóban!
- A hírneveden? Miért neked van olyan? - szívom kicsit a vérét, kizárólag szóban, de most érezheti, hogy nincs mögötte se gúny, se rossz indulat, se más. - Majd becsempészek hozzád valamit. Szerintem egy hetet simán bent leszel. Nem fognak csak úgy elengedni. Tuti kapni fogsz pár adag főzetet, ami fájdalmat meg a szomjúságot csillapít az első időszakban.
Dumbledore biztos hogy személyesen fog meglátogatni. Neki mindegy mit mondunk… mondasz. Őt szerintem mindenképpen értesíteni fogom mi történt. Ha elhallgatom, még nagyobb bajba kerülök, mintha helyzetnek állok…- dünnyögöm aztán folytatom - De a nagyérdeműnek az a legegyszerűbb ha azt mondod nem emlékszel semmire… Bár a farkas támadást mindenképpen meg kellene említeni. Nem normális, hogy ennyi vérfarkas legyen szabadon a Roxfort területén. - megcsóválom a fejem aztán kissé kiül az arcomra a kétségbe esés és bizony Mira az akin csattan - A kurva életért kellett neked ilyenkor a Rengetegben császkálnod! És örülhetsz, ha a hülye haverjaid közül bármelyik is  megúszta!- aztán elhallgatok egy morranással- mindegy… ezek után, legalább biztosan kiderül melyik fogja odatolni a képét a betegágyadhoz és a bocsánatodért könyörögni. - ezt talán nem kellett volna már kimondanom. De most már faszmindegy. Mira láthatja, hogy sajnos ennyit érnek az állítólagos barátai. Otthagyják a szarban. Persze az életösztön fontos, de hátra hagyni a társad… ez gáz.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-06-07, 12:15


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem hiszem, hogy ugyanilyen nyugodtan viselném a jelenlegi helyzetet, ha tudnám, hogy Timothy ebben a pillanatban is nagy harcot vív az ösztöneivel. Valamiért bele se gondolok, hogy mennyire nehéz lehet számára uralkodni a vérszomján, ha tudja, milyen ízű a vérem, márpedig csakis finom lehet, ebben biztos vagyok. Jó, egoista majom vagyok, de hadd legyek már én is egy kicsit beképzelt, ha már sikeresen kiverekedtem magam egy ilyen helyzetből. Istenem, ha ezt Mia meghallja! Kétségkívül kiszínezek itt-ott pár dolgot, de azért majd igyekszem a valóság talaján maradni. Számomra mindegy, csak dicsekedhessek vele.
- Hát azt rohadtul remélem, mert máskülönben én leszek a vacsorád! - horkanok fel kissé mérgesen, miközben fel sem tűnik számomra, hogy az átváltozáshoz szükséges folyamatok időközben sikeresen beindultak a testemen. Egyelőre még csak a sebeim kezdenek el rohamtempóban gyógyulni, ezt viszont egyikünk sem észleli, hiszen mindenhol vér borít és legfőképp a meneküléssel vagyunk elfoglalva. Most is. - Pár hetes... - visszhangzom némileg eltöprengve, majd hirtelen kapcsolok. - Téged csecsemőkorodban haraptak be?! Ezt nem mondod komolyan!
Miféle beteg állat az, aki hagyja, hogy a gyermekéből vámpírt faragjanak, ráadásul olyan fiatalon? Ez még felnőtt emberek számára is megerőltető procedúra lehet, de egy csecsemő... Kész csodának könyvelem el magamban, hogy Timothy mindezt túlélte, mert ehhez rohadt nagy mákra lehetett szüksége... Ami pedig engem illet: továbbra is reménykedek abban, hogy vagyok annyira erős, hogy kibírjam ezt az egész baromságot. Elvégre, ha nem harap meg, akkor már rég halott lennék, így azonban nyertem valamennyi időt. Rosszabb esetben csak pár órácskát, de az is előfordulhat, hogy egy jó ideig még élni fogok.
- Ebben az a legszebb, hogy ezt még te sem hiszed el magadnak – szögezem le a bíztató szavakat hallva, de tényleg jól esik számomra az, hogy a fiú megpróbál belém lelket önteni. Nem könnyű feladat számomra egyszerre megküzdeni a fájdalommal és még bízni is a sikerben. Most viszont, hogy Tim szerint menni fog, kissé nyugodtabb vagyok. Épp csak egy hangyánit, de már ez is rohadt sokat jelent számomra.
[color=lightgreen]- Kösz, nem – csóválom meg a fejem a fiú ajánlatát hallva, majd aggódó pillantást vetek a Rengeteg fái közé. Egyelőre még nincsenek a nyomunkban, vagy pedig kibaszott halkan mozognak... De nem, egy vérfarkas ösztönylény, nem fog a surranással bajlódni, ha egyszer a kajája szökésben van. [b]- Tudod, rontana a hírnevemen az, ha pont te virrasztanál az ágyam mellett vagy akár csak ajándékot küldenél számomra. Különben is, Mia tuti, hogy éjt-nappallá téve ott lesz mellettem, ismerem már őt ennyire. A végén még rájönne arra, hogy neked is közöd van a dolgokhoz.
Na igen, ikertesóm elég okos teremtés, nem hiába küldték annak idején a Hollóhátba, engem pedig a Mardekárba. Tudja jól, hogy nem jövök ki túl jól Timothy-val, ha pedig megpillantaná a fiút a betegágyam mellett, akkor kérdéseket szegezne neki, majd nekem is, amint magamhoz tértem. Nem kell nekem a baj, szóval jobb lesz, ha a srác szépen megül a seggén, amíg teljesen helyre nem jövök.
- Jut eszembe, mit mondunk majd másoknak? - szegezem neki a kérdést. Nem ez a legjobb pillanat ezen agyalni, de más lehetőségünk nem lesz rá. Nemsokára beindul az átalakulás, akkor pedig nem leszek eszméletemnél a fájdalomtól. - Vagyis én mit mondjak másoknak? Gondolom, nem szeretnéd közhírré tétetni, hogy ki is vagy valójában, igazam van? Szóval, ki kell találnunk egy mesét, de nagyon gyorsan...
Remélem, Timothy-nak jól fog az agya, mert én nemigen fogok tudni magyarázatot találni arra, hogy miként is lett belőlem vámpír, mivel őt nem márthatom be. Ennyivel azért tartozok neki, ha már megmentette az életemet, nem igaz?






[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-06-06, 16:40


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nyelek még párat, rohadtul nem vagyok megnyugodva. Viszont ahogy Mira elkezd beszélni old bennem pillanatnyi hullámokat és rá tudok figyelni. Érzem, hogy még párszor megingok és elő akarnának bújni a fogaim, de sikerül megállnom. Gyülölöm ezt a harcot. A teszteken kivül nem fordul elő az is igaz, ezért találom most különösen aggasztónak. A kérdésére egy morranással kísérve felelek. - Nem. Már napok óta nem vagyok jól.. de kibirom. -Biztositom róla. Aztán záporoznak a kérdések. Bennem pedig tudatosul hogy fogalmam sincs mit fog átélni, de valószínűleg borzalmas lesz. Közben sietek ahogy tudok. Nem szeretnék farkaslakoma lenni. És most Mira is itt van, ha elkezdtem befejezem és vele együtt kell kijutni. - Nem tudom Mira... Én nem emlékszem, pár hetes ha voltam. De.. tény hogy akiket hozzám hasonlóan ennyi idősen beharaptak, azok közül kevesen élték túl. Valószínűleg fájni fog...-lepillantok a sebeire úgy- Ha mást nem ezek miatt. De... biztos hogy sikerülni fog. És rendbe jössz. - csak hogy valami biztatót is mondjak és kipréselek magamból egy mosolyt, ami nem kevés aggodalommal van átitatva. Aztán halkan viccnek szánva megjegyzem neki. - Te min nem vagy képes uralkodni?- enyhül a mosoly. Aztán feltesz egy igen érdekes kérdést. Én pedig habozok. - Először legyél túl a nehezén, aztán ráérünk ezen gondolkozni... - rápillabtok aztán vissza az útra - Hidd el, ezért nem várok hálát vagy köszönetet. Lehet miután belekóstolsz az egészbe, azt kivánod majd, bár hagytalak volna itt.- aztán elvigyorodom - de szívesen viszek neked virágot a betegágyadhoz, mi a kedvenced? Vagy felolvasok a kedvenc lányregényedből mit szolsz?- félig komolyan mondom, félig meg csak az agyát húzom. El kell ismernem, tényleg hiányozna a hülyesége.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-31, 18:00


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

Összerezzenek Timothy nyelvének az érintésétől, amint az a sebem széleihez ér, habár jelen pillanatban nem pont az a legnagyobb gondom, hogy nyálas leszek... Nyugodt vagyok, ez pedig itt és most nem igazán izgat, talán pont ez a baj. Nem fogom fel, hogy elég nagy az esélye annak, hogy életem utolsó perceit élem át, hiszen rendes körülmények között pánikolnék. Eléggé. Percekkel ezelőtt adtam ugyanis magam vámpírkézre, ami nálam kimerül abban, hogy Miára rábízom a jégkrémemet. Pillanatokon belül befalja. Timothy most egy kincsesládát foghat a kezében szerény személyemben, és hiába is fényezem az egómat, egyáltalán nem vigasztal ez a gondolat sem.
- Jól vagy? - pillantok fel a srácra, aki szabályosan úgy viselkedik, mint egy fuldokló ember, vagyis olyasvalaki, aki nem sokkal a halála előtt bukkan felszínre és szívja magába az éltető levegőt. Elég idióta kérdést tettem fel, hiszen jelenleg is én vagyok az, aki élet-halál között lebeg, bár a beszéd már sokkal jobban megy az eddigieknél. Már nem folydogál az ajkaimon vérpatak minden egyes szónál, ez pedig jó jel, nem igaz? A sebeim kívülről aligha javultak bármit is, de a vér hiánya azt jelentheti, hogy a gyógyulási/átváltozási folyamat már megkezdődött. Nemsokára vámpír lesz belőlem, szóval kimondhatom: megmenekültem.
- Nekem mondod? - mosolyodok el halványan, hiszen a szar nap kifejezés ezúttal nem csak rá érvényes. - A lényeg az, hogy sikerült rajta úrrá lenned...
Nyelek egyet, a torkom még mindig szárazon kattan, elég szomjas vagyok, de most ennél sokkal fontosabb dolgaink is vannak. Minél hamarabb ki kell jutnunk innen, mert a vérfarkasok a közelben vannak, pálca nélkül esélyünk sincs ellenük. Én hülye pedig eltörtem azt, ami a túlélésünk másik kulcsa lett volna, Timothy pedig aligha lesz képes ismét puszta kézzel szembeszállni ellenük.
- Oké – biccentek egyet, majd amikor a srác felnyalábol, megkapaszkodok benne. Kissé furcsa helyzet, mármint nagyon furcsa, mert normális körülmények között egy esküvő jutna róla eszembe, ahol ő a vőlegény és én a menyasszony, és... és... Fenébe már, mondjak már valamit, bármit! - Nagyon fájni fog?
Itt természetesen a vámpírrá válás folyamatáról beszélek, hiszen olvastam róla eleget ahhoz, hogy tudjam, nem pont ez a legkellemesebb élmény a világon... Persze, mindenki másként viseli a dolgot, van akit kissé sem visel meg, de akadnak szép számmal olyanok is, akik elég szépen megszenvedtek vele.
- Mármint, te miként viselted, amikor megharaptak és átváltoztál? - Nem tudom, Timothy mennyi ideje vámpírkodik, de ő mondta, hogy mondjak valamit, szóval most beszélek. Mindegy miről, csak a gondolataim ne forogjanak az imént történtek körül! Hosszú még az út a Gyengélkedőig, én pedig nem szeretném ismét elveszíteni az eszméletem. Szerencsére, nem fenyeget ez a veszély, de akkor se lenne túl jó, ha elhallgatnék. - És mennyire szomjazok majd a vérre? Képes leszek uralkodni rajta?
Hiszen Timothy tud uralkodni a vérszomján, vagyis ezúttal sikerült neki, amiért igen hálás vagyok számára. Megmentette az életem, sohasem hittem volna, hogy pont ő lesz az, aki egy ehhez hasonló helyzetből ki fog rángatni.
- És ezután is rosszban leszünk? - bököm ki végre azt a kérdést, amiben még én magam sem vagyok biztos. Eddig öltük egymást, most viszont pont Timothy az, aki megmentett. Kissé különös lenne folyamatosan szekálni, de mégis... Miként viszonyuljak ezek után a fiúhoz? Hálálkodnom kellene neki? Nem, azt azért nem. Kissé talán visszaveszek a beszólásaimból, annyi bőven elég lesz, nem igaz?





[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-29, 16:32


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Mira mondhatni valamelyest csöbörből vödörbe zuhant. Szokatlan eufória kerít hatalmába és ez megigézheti a karjaimban tartott lányt is. Édes Istenem... már csak az hiányzik hogy spontán orgazmust kapjon egy ilyen helyzetben... Egyetlen dolog szakit ki. Mégpedig az amikor a mérgem körbe ér a keringésében és vissza jut hozzám és megérzem a vérében, a számban. Végighúzom a nyelvemet a fogam ejtette seben és kényszerítem magamat hogy kiszakadjak a helyzet hatása alól, egy pillanatig úgy érzem nem fog sikerülni és újra meg fogom harapni, csak ezuttal, úgy, hogy szét is tépem. Végül úgy emelem el a fejemet a Holdra, mintha víz alól bukkantam volna elő. Nagy kortyokban kapkodom a levegőt a számon át, szabályosan zihálok. A bordáim nem éppen úgy emelkednek és süllyednek ahogy kellene, nem dinamikus összhangban, hanem mint mikor a kötél valahol elszakadt és nem tartja feszesen a vitorlát.
A fogaimat apránként sikerül csak vissza húznom, közben kis híjján nyüszítek annyira szar érzés, zihálva, összeszorított állkapoccsal engedek el egy mélyebb tónusú halkabb hörgést. Nem is éreztem még ilyen mértékű fájdalmat és ellenállást a szervezetemtől. Egyre idegesebb vagyok, végül egy utolsó vicsorgó grimasz és minden nyoma eltűnik a veszedelmes fogaknak. Amint ez megtörténik remegés fut végig rajtam, de az izmaim elernyednek. Mirát továbbra is ölelve tartom, de már nem szorítom. Két levegő vétel között, nyelek egyet és lepillantok rá. Meg mernék esküdni, hogy összébb huzodtak a sebei... De lehet csak az agyam játszik velem.
-Bocsánat... Ez egy igazi szar nap... De...-nyelek egyet - Sosem gondoltam, hogy valaha ennyire fogom értékelni, hogy élsz. - a hangom rekedt és látszik, hogy levert a víz. Azonban semmi okom megnyugodni, most már pálca sincs nálunk...
De élünk. - Na húzzunk a francba innen! - Azzal ismét felnyalábolom, mintha csak most szeretném átvinni a küszöbön. De a sérülései miatt ezt a helyzetet találom, legpraktikusabbnak számára. - Remélem hamar beindul a lepénylesőd, mert szétbasz az ideg és... most úgy jól esne ha hallanám a hangodat. Tökmindegy mit zúdítasz rám... - és el is indulok kifelé, a jobb lábamra sántitva lépek, most tűnt fel, hogy szétment a bokám, noha a helyén van, de rohadtul fáj mikor rálépek. - Csak beszélj ameddig oda nem érünk!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-27, 13:36


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

Amikor a vérfarkasok szétszélednek, megkönnyebbülten sóhajtanék fel, ami sikerül is kissé, viszont egyúttal kisebb vérpatak is elkezd csorogni az államon. Nem nyúlok oda az ujjaimmal, nem látom magam kívülről, de érzem a firss vér melegét, miközben lefelé halad. Továbbra is magatehetetlenül fekszem a földön, a rosszullét ellen küzdve és magamban némileg az ájulás ellen viaskodva. Nem, nem veszíthetem el az eszméletem, mert legközelebb talán már arra ébredek, hogy a farkasok rajtam marakodnak. Vagy talán nem is lesz legközelebb... Igen, az állapotomból ítélve még ez lenne a legreálisabb opció.
Amikor Timothy mellém rogy, látom rajta, hogy nincs a legjobb formájában, habár ez nem is csoda, tekintettel arra, hogy nemrég még élet-halál harcot vívott a Rengeteg egyik legveszélyesebb lényeivel. Ő azonban vámpír, nincs mitől félnie, a sérülései – bármilyen súlyosak is legyenek – meg fognak gyógyulni, maximum csak beletellik egy kis időbe. Nekem viszont nem sok maradt hátra, innen már biztosan nem jutunk el a Gyengélkedőig és már soha többé nem fogom látni a családomat... Pont Tim mellett halok meg, akivel szinte állandóan egymást átkoztuk, most pedig itt vagyunk, ő térdel mellettem, nem a szüleim vagy a testvérem, nem is a barátaim, hanem ő... Eszméletlen, hogy néha mibe képes keveredni az ember, ilyesmire még a legrosszabb álmaimban se gondoltam volna.
Egy röpke pillanatig komolyan megfordul a fejemben, hogy a fiú nemet fog mondani. Elnézi a szenvedéseimet, majd amikor meghalok, lezárja a szemeimet és itt hagyja a testemet, hogy idővel vagy rábukkanjanak, vagy az állatok hordják szét. Megtehetné, elvégre senki sem sejti róla, hogy mi a fene is valójában, én legalábbis még egyszer sem hallottam, hogy vámpír lenne. Senki se vonná felelősségre, hiszen én szöktem ki ide, márpedig a Tiltott Rengeteg nem véletlenül kapta a nevét... A halálom hallatán mindenki csak legyintene egyet és azt mondaná: a saját hibája. Ebben azért némileg igazuk lenne, hiszen én nem voltam kellően megfontolt.
Amikor Timothy megszólal és a bocsánatomat kéri, ha esetleg nem sikerülne a dolog, nem válaszolok, mivel már megszólalni sem maradt erőm. Helyette kissé oldalra döntöm a fejem, hogy könnyebben odaférhessen a nyakamhoz és lehunyom a szemem. Minden érzékszervemmel igyekszem erre a pillanatra koncentrálni, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy vámpírrá harapták... A fájdalom továbbra is erős, talán ezért sem érzem, amikor Timothy a nyakamba mártja a fogait, ha nagyon koncentrálok, akkor is csupán halvány szúnyogcsípés az egész, semmi több. Hidegre számítok, de pont az ellenkezője, melegség kerít hatalmába, miközben a fiú a vérembe pumpálja a mérgét. Semmit sem érzek a forróságon kívül, a fájdalmam immár háttérbe szorul, minden mellékessé válik számomra. Szinte hallom a vérem robajlását a testemben és mintha azt is ki tudnám venni, ahogy Timothy a véráramomba juttatja a mérget, habár ebben nem vagyok teljes mértékben biztos.
Megpróbálok lepillantani magamra anélkül, hogy megmozdítanám a fejem, azt latolgatva, vajon mennyire sikerült a dolog, mennyit javultak a sebeim, de semmiféle változást sem látok rajtuk. Ugyanúgy ott vannak mindenhol: a karomon, a hasamon és a lábaimon, semmi sem lett más, minden ugyanaz maradt. Az életerőm kissé visszatér ugyan, mintha némileg jobban érezném magam, de fizikálisan semmi sem változott. Időközben Timothy szorosan magához von, talán túl erősen is, nekem pedig eszembe ötlik egy rémisztő gondolat: nem fog tudni leállni, ki fogja szívni a vérem... Fogalmam sincs arról, miként működik az ilyesmi a vámpíroknál, de lássuk be, a fiú számára igen nagy a kísértés. A fogai már a nyakamban pihennek, már csak innia kell.
- Tim! - szólalok meg, szinte fel sem tűnik számomra, hogy már sokkal könnyebben megy a beszéd, mint eddig, annyira a fiúra koncentrálok. - Állj le, ennyi elég lesz!
Normális esetben eltolnám magamtól, de ennyire még nem vagyok jól, bármennyire is vámpírméreg az, ami már a szervezetemben van, nyilvánvalóan idő kell ahhoz, hogy hasson. Nekem viszont nincs időm, főleg akkor nem, ha Timothy esetleg nem képes uralkodni magán.






[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-26, 16:46


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Komolyan örömérzet tölt el mikor elhagyja a száját a mondat. Épp csak megpaskoltam az arcát, de sejtem mekkora fájdalmai lehetnek. Örömöm azonban nem sokáig tart, a pálca épp olyan makacs és ellenálló mint a gazdája.
A fogócska sem javít a helyzeten. Rengeteg időt vesztettünk. Pillanatokat ugyan, de pont azokra lett volna szükség. Mikor a farkasok ránk rontanak, igyekszem magamra vonni a figyelmüket, hogy Mirának megadhassam a cselekvés lehetöségét, de csurom vér, sérült, szóval könnyebb prédának ígérkezik mint jómagam. És annyira sajna nem ostobák, hogy ezt figyelmen kívül hagyják.
Mira azonban feltalálja magát, egy reccsenést hallok meg egy iszonyatos robajt és pillanatra olyan fényt, ami az éjszakai tájat, nappalinak mutatja egy rövid időre, aminek köszönhetően én is jó pár pillanatig csak csillagokat látok és ismét visszajön a csöngés a fülembe, de érzem, hogy a rám nehezedő dög leszáll a mellkasomról, méghozzá igyen sürgősen. Vélhetően elhúzták a belüket egy újabb rövid fejezet erejéig. Érzem a sérüléseimet, de egynek sem sikerült felnyitnia. Bár a bordáimat hátoldal felől piszkosul érzem minden lélegzetvételnél és mozdulatnál. Az évek alatt azonban annyi sérülést szereztem már, akár a teszteknek, akár egy rossz estének köszönhetően hogy mára viszonylag jól viselem az ilyesmit. Bár határozottan nem váltam érzéketlenné rá, csak időre jobban ki tudom zárni a fájdalmat.
Mirához botorkálok és lerogyok mellé sípolva kapkodom a levegőt és végig felszines marad a légzésem. Mikor kimondja a mondatot kis híján rávágom, hogy nem tehetem, azonban el is harapom magambab a mondatot. Ezer és még sokszor annyi gondolat törne fel bennem, amit most rázúdítanék, hogy egy józan mérlegelés végén, megfontolt döntés szülessen... Hiszen ez nem lenne más csak amolyan... a kisebbik rossz, csöbörből vödörbe... Tény életben maradna. És nekem most semmi mást nem szabad ez elé helyezni. Minden hiába lenne ha szavakba akarnám önteni, ez most nem az a pillanat ahol az ember a kockázatokat mérlegeli. Most vagy cselekszem, vagy meghal, esetleg én ölöm meg közben. Nyelek egyet és csak annyi bukik ki belölem -Sosem csináltam még ilyet...- kissé kétségbe esett a hangom - Bocsáss meg ha nem sikerül...- teszem még hozzá ezt követően közelebb húzódok, pillanatra átfut rajtam, a nyakát célozzam-e vagy másutt, de végül csak félresöpröm a szőke véráztatta, földes kóctengert, ujjaimat az arcára simitom az átellenes oldalon, félre döntöm a fejét és ahogy egyre közelebb érek a böréhez egyre hülyébben érzem magamat. Horrordrámákban vannak ilyen jelenetek.. De nem állok le fejtegetni ez miből is tevődik össze bennem épp. A fogaimat vissza sem húztam, nem is ment most. A nyakán érezheti a lélegzetemet, és közvetlen utána érezheti a harapásomat is. A fogaim úgy mártóznak meg a börében, mint ha vajból volna. Nem harapom meg jobban, csak hogy elérjem a nyaki ütőerét. Egyetlen egyet tudok, neki ez már nem jár fájdalommal, megtanultam fájdalom nélkül harapni, ami kell is, mert gyakran tért magához az áldozatom egy egy bűbáj alól és roppant kellemetlen helyzeteket szült. Cserébe fogalmam sincs mit élhet meg érzelmileg vagy úgy mélyebben fizikálisan. Egész testemben reszketek, és minden ép gondolatommal arra koncentrálok, hogy a méreg, ami Mira életben maradásának a záloga lehet, a fogaimon át a véráramába jusson. Én pedig ne súlyosbítsam a vérveszteségét, amihez minden önuralmamra szükségem van  most.
Talán kicsit túllövök a célon, de biztosra szeretnék menni, így nem spórolok. Nagyjából olyan érzés lehet neki ez a része, mint mikor az infúzió hideg folyadéka az ereit is kissé lehűti. Csak hogy ez nem behűtött infúzió, így inkább felmelegíti, és olyan benső érzéssel töltheti el, mintha egy energialökést kapna a szervezete, a vére felpezsdülhet és ki tudja mivel jár még nála az egész. Valahol naivan reménykedem benne, hogy a hasán a sérülés roham tempoban elkezd majd össze húzódni, ahogy a karján is, de hogy ez bekövetkezik-e azt nem tudom. Azt akarom hogy éljen, és azt hogy ne legyen több fájdalma! Anyámat szüntelen láttam odahaza az utóbbi időben szenvedni a tüdeje miatt, de az teljesen más mint ez. Halottat láttam már, széttépett testet láttam már, többek közt a sajátomat is egy félre sikerült teszt alkalmával, de az hogy valaki a karjaim között haljon meg, olyan még nem volt és nem is szeretném!
Miközben a fogaim a nyakában, a vére kikerülhetetlenül a számban, a mérgem pedig az ereiben, hatalmába kerít egyfajta kábulat, amit még sohasem tapasztaltam és közelebb vonom magamhoz, már már ölelve.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-26, 05:43


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

A torkomból feltörő sikoly rövid és velős, hiszen hamarosan ismét megbénít a ma már olyannyira jól megismert félelem szele. Egyedül a Rengetegben, életveszélyben... A vámpír karmai közül már megmenekültem, de még egy vérfarkas is... Nem, ez mára már túl sok, nincs már erőm menekülni, a lábaim végképp feladták a szolgálatot, egyszerűen nem lennék képes elfutni a lény elől. Ezek a lények gyorsak és kegyetlenek, csak akkor játszadoznak a vacsorájukkal, ha az hagyja magát. Fennáll hát számomra két lehetőség: a gyors halál, ami elől esélyem sincs elmenekülni, vagy a lassú és fájdalmas kín, melynek átélése közben talán még egérutat is találhatok a magam számára. Az utóbbit választom, habár valami elcseszett túlélési ösztön miatt azért hátrálni kezdek, ezzel tudtomon kívül arra ösztönözve a vérfarkast, hogy támadjon, különben hamar meglóg a vacsorája. Ő pedig szintén teszi azt, amit az ösztöne diktál számára... Ahogy a hátam a fához csapódik, ezernyi szikra lobban a szemem előtt a fájdalom hatására. Azt hiszem, talán eltört valamim, de nem vagyok benne biztos. Végül a földre rogyok, az ordas pedig közeledik felém. Lassú, kimért léptekkel, mintha attól tartana, hogy még van valami a tarsolyomban... Zihálva pillantok rá, miközben ujjaimmal a pálcám után tapogatózom, sikertelenül. Messze hever tőlem, ráadásul a fenevad is félrerúgja egy rossz lépés következtében.
- Hagyj békén! - kiáltom el magam, amikor az ismét felemeli a mancsát, majd karmaival az időközben felemelt kezem bőrébe hasít, mely alól friss vér serken és ömlik a pólómra. Felordítok a fájdalomtól és a rémülettől, ez az egész olyan, mintha egy rossz álomba csöppentem volna. A fájdalom annyira intenzív, hogy minden más érzékszervem eltompul mellette, ennek köszönhetően pedig meg se hallom a vérfarkas falkájának közelgő hangját. A szemeim egy pillanatra erősen lehunyom, hiszen valamiért úgy érzem, menten kiugrik a helyéről, majd csupán már csak felszisszenek, amikor a jószág éles karmait immár a hasfalamban érzem. Meleg vér csorog le az oldalamon, habár elég nagy az esélye, hogy már így is egy egész tócsában üldögélek.
Amikor ismét kinyitom, akkor a bestia már háttal áll nekem és Timothy-val néz farkasszemet, én pedig értetlenül pislogok feléjük. Képzelődöm esetleg? Esélyes, elvégre a fájdalmam annyira intenzív, hogy képtelenség számomra a realitás határain belül megállni. Miért jött volna vissza a fiú? Megmenteni engem? Vagy csupán megérezte a vérem illatát és úgy döntött, nem ad át senki más számára? Én lennék az ő ma esti főfogása? Timothy végül szintén egy veszélyes fenevad képét veszi magára, én pedig egyre biztosabb vagyok abban, hogy ma már nem hagyom el élve a Rengeteget. Bármelyikük is győzedelmeskedik a csatában, nem fogom túlélni, mert én leszek a trófea. A vámpír a véremért száll harcba, a vérfarkas pedig a testem többi részéért... Ennyi erővel osztozkodhatnának felettem, csak gyorsan segítsenek át a másvilágra, mert ezt már nem sokáig fogom tovább bírni.
A küzdelmük során többszőr elveszítem az eszméletem, de épp csak pár pillanatra, sajnos még magamnál vagyok annyira, hogy felfogjam: innen minél hamarabb kereket kell oldanom, amíg ők még egymással vannak elfoglalva. A fájdalmam miatt képtelen vagyok logikusan gondolkodni, eszembe sem jut az, hogy annyira vérzek, hogy mindkét bestia seperc alatt rám találhat, hiszen nem vagyok életem legjobb formájában. Hatalmas kínok közepette fordulok meg, majd kezdek el kúszni-mászni az avaron, vércsíkot húzva magam után. Nem sokáig jutok, csupán egy másik fa tövéig, oda fekszem hát ismét, miközben kezem a hasamra szorítom, hogy némileg tompítsam a vérzést. A levegőt zihálva szedem, leginkább sípolva, de minden lélegzetvételem fáj.
Timothy nyer, én pedig rémülten figyelem, ahogy felém közeledik. Az ájulás hullámai ismét a közelben vannak, érzem, hogy nemsokára magukkal ragadnak, egyelőre viszont még tartom magam. Szívem szerint hátrálnék a sráctól, amikor az elém guggol és egy szörnyeteggel nézek farkasszemet, de már semmi erő sincs bennem. Épp csak megszólal, amikor ismét elvesztem az eszméletem...
Hirtelen hatalmas lélegzetvétetellel térek magamhoz és Timothy a legelső, akit megpillantok. A kép egyelőre csupán homályos, az általa kimondott szavak jelentése sem jut el a tudatomig teljesen, de határozottan kezd tisztulni. Nem akarok magamhoz térni, mivel akkor a fájdalom is ismét jelentkezik, de ez olyasmi, ami ellen én nem küzdhetek, most nem. A fiú által elszórt varázslat segített rajtam valamennyit, de még így sem elég, az lenne a legjobb, ha minél hamarabb eljutnánk a Gyengélkedőig. Igen, ott majd ellátnak, másként esélyem sincs arra, hogy ismét meggyógyuljak.
- Hallak, te idióta... - nyögöm ki nagy nehezen, még ilyenkor is azon vagyok, hogy sértegessem a fiút, habár most nem is igazán vagyok tisztában azzal, mit mondok. Az arcom paskolása nem nyeri el a tetszésemet, most ez is fájdalomként hat a testem többi pontján, így felszisszenek kissé, ezzel is jelezve a srác felé, hogy jobb lenne abbahagynia a dolgot. Ujjaim a hasamon lévő sebre tévednek, mintha kissé összement volna. Hallom Timothy hangján a kétségbeesést, legszívesebben válaszolnék is neki, de már nincs több erőm, mindet arra kell fordítanom, hogy az eszméletemnél legyek. Ha ismét elájulok, akkor talán többé már magamhoz sem térek.
Érzem, amint Tim a hátára kap, érzem a farmerzsebemben lévő fa érintését is, majd a fiúba kapaszkodok, noha erre semmi szükség, mert ő is elég kemény kezekkel tart, miközben szinte rohan velem. Kissé mintha jobban lennék, talán használtak valamennyit a bűbájok, de még mindig kétséges, hogy kibírom-e a kastélyig. Küzdök az eszméletvesztés ellen, sokra viszont nem megyek vele, elvégre elég hamar ismét elájulok, amit Tim onnan érezhet, hogy állam a vállára bicsaklik.
A következő pillanatban arra térek magamhoz, hogy a hátam a földbe csapódik és ismét egy fájdalomhullám jelentkezik, szinte végigszalad testem minden tagján. A szemeim kipattannak és azonnal Timothy arcával találom szembe magam, aki nyilvánvalóan véd valamitől, elvégre oltalmazóan borul fölém, két karját a vállaim mellett megvetve. Végül a srác egyszer csak felemelkedik, majd eltűnik a látóteremből, én pedig újabb kétségbeesett rémülettel veszem tudomásul, hogy ismét vérfarkasok vesznek körül mindkettőnket. Elmém leghátsó zugából próbálok előrántani valami ötletet, amivel sikeresen szembeszállhatok a farkasokkal szemben, de lássuk be: még akkor sem lennék velük szemben esélyes, ha erőm teljében állnék. Mit tehetnék hát így, halálos sebekkel a testemen? Végül bevillan egy terv... Testemmel úgy fordulok, hogy minden súlyomat a pálcámra helyezzem, ami egy hatalmas robbanás kíséretében kettétörik. Az utolsó mentsvárunkat tettem ezzel tönkre, de bevált. Az ordasok riadtan szétszélednek, a szélrózsa minden irányába, de én és Timothy is jól tudjuk, hogy nem mentek messzire. Amint kissé lenyugszanak, visszatérnek.
- Változtass át! - szólalok meg elég hangosan ahhoz, hogy a fiú meghallja kétségbeesett szavaimat. Tisztában vagyok azzal, hogy haldoklom és hogy a vérveszteség miatt nem lesz már időnk betopanni a Gyengélkedőre. - Harapj meg, különben itt halok meg!
Remélem, Tim hajlandó lesz segíteni rajtam, elvégre magában neki is be kell látnia, hogy ez az utolsó lehetőségünk. Tisztában vagyok, hogy a vámpírok képesek meggyógyítani a sérüléseiket, így húzhatom csak ki a javasasszonyig.





[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-25, 13:07


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hogy hová indultam? Vissza a kastélyba. Miért vettem arra az irányt, holott jól tudom, most a legkevésbé kéne arra mennem? Mintha eszembe jutna valaki és semmi más nem lebeg előttem, csak hogy ártsak neki, de minél hatékonyabban. A dühöm elszáll, csak a rosszullét, a zsongás és a vérszomj keveri fel a gyomromat, meg a kimerültség. Egyébként üres a fejem, mintha nem lennének gondolataim. Szörnyen szar érzés, legalábbis most. Szeretek lemenni alfába, mondjuk valami tengerparton a meleg homokban fetrengve... de ez... ez másfajta kiürülés. Kényszeres és elnyom mindent. Miráról már azt sem tudom létezett-e pár pillanattal ezelőtt, vagy csak káprázat volt...
Már messze járok mikor meghallom az erdőt átszelő sikolyt. Halálsikoly. Mintha csak hívószó lenne, a sikolyt követően több helyről vonítás hangzik fel, bennem pedig megáll az ütő. És mintha észhez is térnék, bár koncentrálnom kell, hogy ne csússzak vissza abba a zombi állapotba. Az agyamba visszatér Mira emléke és ezzel együtt annak égető és hajtó tudata, hogy bajban van. Nagyon nagyon nagy bajban. És most nem általam.
Nem gondolkozom egy pillanattal sem tovább, én is visszafelé veszem az irányt. Gyorsabbnak kell lennem náluk! Hiszen ha egy felbukkant, percek kérdése és a többi is odaér. Mirának remélem volt annyi lélekjelenléte, hogy kapaszkodott a pálcájába.
Miért hagytam egyedül? Oké hogy ott az út varázs az orra előtt, de nem szabadott volna! Miért ürült le az agyam és miért nem tartottam szemmel??! Mi a franc van velem?! És miért nem vettem észre, hogy mi van a közelben?! Mitől bódultam be ennyire, hogy ilyen kibaszottul élet-halál részletek mellett csak úgy elmentem??!! Fellobban bennem egy láng, ami nem hagy nyugodni, de nem is hagyja hogy elveszítsem az ép ítélőképességemet.
Pillanatra megtorpanok ahogy a szél tömény vérszagot sodor felém. Beszédülök lépek egy két bizonytalant, innentől bele sem merek gondolni mi vár majd viszont... Nem szarakodok, hamar erőt veszek magamon és folytatom az utat.
Hogy mi vonzotta oda a bestiát? Lehet Mira bukdácsolása közben el el hagyott vér mikor esett kelt az életéért. Lehet a remek párbeszédünk zaja, lehet ezer dolog...
A farkas felhasítja Mira hasfalát, de nem fejezi be amit elkezdett, mert megérzi a közelségem. Én pedig egyetlen másodpercig dermedten állok és nézek vele farkasszemet, aztán felmerül bennem valami kétségbeejtő a töménytelen vérszag nyomán.
Az a préda az enyém! Ennek fényében előjönnek a fogaim támadó pozícióba vágom magamat és egy hangosabb morgás hagyja el a torkomat, amit a farkas táncba invitálásnak vesz és Mirát ott hagyva nekem ugrik.
Ha kívülről látnám a jelenetet és tudnám mi lesz a vége, bizonyára nevetve fakadnék sírva némi pánikkal megspékelve. Puszta kézzel mentem neki egy vérfarkasnak. A képletben Mira pedig csak egy konc, akiért épp megy a marakodás. Nagyon akarhatom azt a koncot mert ennél vadabb csatát és viaskodást egy ilyen lénnyel el sem mertem volna képzelni. Fogak, karmok , kiömlő vér és szakadó hús mindenütt. Ő erősebb én viszont gyorsabb vagyok. És tudom neki hol fáj, így a mozdulataim ösztönösen célzottak. Végül miután a bestia és én is több sebből vérzünk, mint kellene egy jól irányzott, betalált ütés a halántékán és elveszti az eszméletét de nem adom meg neki a kegyelem döfést, nem azért mert tudatosul bennem hogy ő is ember jobb napjain, hanem mert minél hamarabb meg akarom kaparintani azt ami nekem jár. Pillanatok alatt termek ott Mira előtt és guggolok le hozzá egy éhes vadállat ábrázatával, azonban valami megmoccan bennem ahogy közeledek felé és egy remegős lélegzetvétellel megrázom a fejemet, hogy kitisztuljak, végignézve rajta, már csak percei lehetnek és mikor ez tudatosul bennem kiszalad a számon japánul egy cifra káromkodás.- Nyugalom kislány! Itt vagyok. Nem lesz baj!- hadarom mintegy megnyugtatásnak szánva és már Mira pálcáját keresem, közben minden erőmmel azon vagyok, hogy össze szedjem magamat. Meg is találom a pálcát! Remeg a kezem alig bírom biztos kézzel tartani. A vérszomj még ott bujkál az arcomon, de erőltetem, kényszerítem magamat, hogy most ne tudjon elnyelni semmi. A légzésem szabálytalan és fel sem tűnik hogy az oldalam, mellkasom, karom nekem is jócskán meg lett tépve. Mira elé vetem magam térdelve a hasfalára fogom a pálcáját és pár inhaláló lélegzetvétel után kimondanám ami kell, de a hátam mögül morgást hallok, méghozzá ezúttal három irányból. Oda sem nézek ki sem mondom, csak suhintok a betanult módon. Nem az én pálcám, szóval nem fogom elaprózni. A protego horribilis tökéletes így hirtelen. A három bestia iszonyatos erővel csapódik egy egy fához, az egyiknél reccsen is valami a másik kettő csak földre kerül utána, végül mind a három elinal. Egyenlőre legalábbis. Nem húzok tovább egy pillanatot sem, rászegezvén a pálcát Mira sérülésére kimondom a szavakat és a sebek el is kezdenek összehúzódni. Ettől függetlenül nagyon sok vért veszíthetett. -Gyerünk!- parancsolok rá és a karját is bele veszem a gyógyításba. Lassabban húzódik mint kellene. Nem az én pálcám - Gyerünk te istenverte pálca! Ne merd cserben hagyni a gazdádat!! - Mira töménytelen vívódást és aggodalmat láthat rajtam. Főleg mikor újra és újra elindítom a varázslatot és látom hogy éppen csak ér valamit. Mira valószínűleg már alig van magánál, betoldok egy Renervate-t, hogy legalább magához térjen, nem segít az ügyön, ha még be is ájul. Egy fájdalomcsillapító bübájjal is megtoldom a dolgot. Az arcába nézek, megpaskolom, ébresztgetés gyanánt. - Meg ne halj nekem! Hallasz?- Újra indítom a gyógyítást, ezúttal egy másik félével próbálkozom, közben igyekszem szóval tartani. - Ki fog belém kötni és sértegetni és az idegeimre menni, ha te nem leszel mi??!- és valóban az ül az arcomon, hogy most bármi jól esne tőle, csak ne pusztuljon bele ebbe a remek estébe. A pálca azonban az újabb és újabb varázslatot egyre kevéssé hajlandó végrehajtani, még ki is röppenne a kezemből, ha nem tartanám erősen. És meg is tapasztalhatom, milyen amikor éget a fa, felszisszenve dobom el, azért ez fájt. Felmordulok és szétárad bennem egyfajta tehetetlen düh, aminek Japánul vartyogva hangot is adok. Aztán összeszedem a pálcát, Mira zsebébe tűzöm, és felnyalábolom a lányt és roham tempóban el is indulok vele. -El kell jutnunk a gyengélkedőre!- nyögöm ki és sajnos én is reszketek, továbbra is bennem van a rosszullét és a mérhetetlen sóvárgás, gyomorfojtogatás. A fogaimat nem is tudom most vissza húzni, az állkapcsom remeg, de haladunk. -Tarts ki...- most nem merül fel bennem az hogy mi lenne "ha". Minden gondolat fölösleges lenne, amire ráérek utána is, hogy célba értünk. Ösztönösen cselekszem, nem merül fel bennem most az sem, jobb napokon mennyire is tudunk egymás agyára menni. Sem semmi más ami kettőnk viszonyára vonatkozik. Egy újabb kisebb fákkal körül vett térre lukadhatunk ki és bizony azt kell hogy észre vegyem, hogy velem szemben farkasok vannak, és ha Mira a vállam felett átnéz, láthatja hogy mögöttünk is vannak. Oké ez így sok! Tekintetemmel a kiutat keresem, bár a vérszag miatt, amiben mindketten úszunk nem lesz nehéz dolguk ha követni akarnak minket. Végül megtalálom a rést közöttük és ki is csusszanok rajta, Mirával a karomban, majd rohanvást lodulok neki a kivezető útnak, nem mintha az erdőből kiérve nem lenne nekik tökmindegy hogy kergessenek még egy kicsit. Már nincs olyan sok kifelé! Gyerünk, csak egy kicsit még! Utána tudunk segitséget kérni!!
A tervet azonban keresztbe húzza az, hogy valamelyik beér és kicsapja alolam a lábamat én pedig elvágodom hasra, bár igyekszem úgy zuhanni, hogy ne Mirára és őt lehetöleg minnél kevesebb ütés érje már. Fölé érkeztem, de nem estem rá, megtámasztottam magamat. Pillanatra találkozhat a tekintetünk, az enyémben igen sokminden kavarog.
Minden izmom megfeszül a farkas ütése pedig már csapodik is a hátamba. Aminek nyomán a karjaim megrogynak, a levegő pedig sípolva szökik összeszorított fogaim között. Ennek jó esetben is el kellett volna törnie egy ember gerincét, de minimum ripityára zúzni pár bordáját. Noha azt nem tudom garantálni, hogy az enyémek épek maradtak. Mira és a farkas között most egyetlen funkcióm volt csak, pazsnak lenni. Ezt követően le leszek rántva a lány fölül és csattanok is azzal a lendülettel egy fának. A farkas pedig rám veti magát. És pillanatokon belül felbukkannak a haverjai is.
Nos... most azt hiszem el kellene egy kis segitség. Remélem Mira ki tud sajtolni magából valamit ami elijeszti a vadakat.. bármit... rájuk nincs olyan hatással a félelmet keltő kisugárzás, mint egy emberre, csak azt érném el, hogy Mira ujra ledermedne és a maradék gonsolkodást is kiijeszteném belőle. Én a pálcáját már ha akartam volna se tudtam volna használni. Ha beleroppan se tudtam volna engedelmességre bírni.
Azonban a szomorú tény, amivel minden ellenére is tusztában vagyok, ha a vérfarkasokat sikerül is elriasztani, Mira már nem fog eljutni a gyengélkedőre... Élve biztosan nem. Bár a stimulálásnak és a fájdalomcsillapitásnak köszönhetően viszonylag éber állapotban van, és talán kevéssé érezheti közel a véget.. attól az még ott lebeg felette. Az átváltoztatást annyira belém nevelték, hogy tiltó listás, hogy fel sem merül a halvány árnyéka sem, mint lehetőség...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-25, 05:57


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nyitott tenyerem elől hamar elillan Timothy, csupán a levegőt szeli át a karom, semmi hatást sem érek el a dologgal. Kissé előrebukdácsolok, hiszen nem számítottam arra, hogy a srác eltűnik, jobban szólva egyik pillanatról a másikra hűlt helye sem lesz... Amikor sikeresen visszanyerem a lendületem, értetlenül pislogok csupán. Most vajon merre lehet?
Egyetlen mozdulattal pördülök meg a tengelyem körül, hogy a hátam mögött is körbenézhessek, majd szinte egy villámgyors mozdulatot követően hideg ujjak ragadják meg a torkomat, majd fonódnak rá bilincsként. Védekezni szeretnék, a félelem azonban szinte abban a pillanatban visszatér a testembe, ahogy szembetalálom magam Tim fenyegető tekintetével. A vérszomj és a düh egyvelege keveredik benne, szóval tényleg nem csak vicc volt az egész, Timothy valóban egy vámpír lenne? Vagy esetleg valami más? Fogalmam sincs azt illetően, hogy vajon miféle lény kerítette hatalmába a srácot, de abban az egyben biztos vagyok, hogy így sem lesz sokkal jobb a kettőnk viszonya. Főleg, ha ezt itt és most befejezi, aminek igenis megvan az esélye.
Érzem, amint lábaim felemelkednek a földről és a nyakam köré fonodó ujjak szorítása is sokkal erősebb, mint eddig volt. Kapkodva szedem a levegőt, egyelőre nem fuldoklom, viszont félek, méghozzá az eddigieknél is sokkal jobban... Itt már szemtől-szemben állok azzal, ami eddig üldözött, jelen pillanatban pedig azt kívánom, bár ne fedte volna fel magát. Egyszerűen elfuthattam volna előle, másnapra pedig csak egy kellemetlen emlék lett volna ez az egész. De nem, nekem szinte állandóan bele kell keverednem valamibe. A pánik lassan eluralkodik rajtam, szinte teljes egészében elnyel valamiféle halálfélelem. Valamiért biztos vagyok abban, hogy Timothy itt és most végezni fog velem, mindezt pedig azért teszi, mert módja van rá. Remek lesz így meghalni, de komolyan...
- En... en... en... - nyöszörgöm, miközben falfehér arccal nézek továbbra is farkasszemet a fiúval. Normális esetben már rég az ujjait fejtegetném le magamról, de annyira félek, hogy szinte mozdulni sem bírok. Eszembe jutott már az is, hogy megrúgom, hogy valamiféle fájdalom hatására eleresszen, de a lábaim se moccannak, fogoly vagyok. Egyrészt Tim-é, másrészt pedig a saját testem rabja. Az arcunk egyre közelebb kerül, bennem pedig egyre nagyobb és nagyobb mértéket ölt a félelem.. Igen, az biztos, hogy ma fogok meghalni. Ennyi, vége a dalnak, mehetek, amerre látok.
Minden félelmem ellenére azonban mégis van bennem annyi lélekjelenlét, hogy egy pillantást vessek a fiú arcára. Nem önmaga, ez nyilvánvaló, hiszen valamilyen okból kifolyólag mintha egy másik személyiség nézne vissza rám, egy szörnyeteg, aki nem rest kiontani az életem csak és kizárólag a gyilkolás kedvéért. Az ereje pedig... Nem mondom, hogy hú, de nehéz lennék, de azért van súlyom, senki se lenne képes fél kézzel felemelni. Timothy azoban úgy tart a levegőben maga előtt engem, mintha csak egy pálcikaember lennék, vagy nem is tudom...
Időm sincs feldolgozni a látottakat, a következő pillanatban már földet érek, nem túl messze a fiútól. Nem fáj az esés, kissé kellemetlen ugyan, de már így is minden porcikámban remegek a félelemtől, ezt szinte már magamra se veszem. Nem igyekszem felkelni, a lábaim egyébként is hamar feladnák a szolgálatot és összecsuklanának alattam.
Felszólít arra, hogy menjek vissza a kastélyba, én viszont olyan tekintettel nézek fel rá, mintha életem szerelme lenne, egyfajta bódult kifejezéssel... Szinte egy ütemre emelkedik a mellkasunk, majd minden erőmet összeszedve nyúlok a nyakam hajlatához. Mintha az előbb valamit éreztem volna ot... Amikor viszont elveszem onnan ujjaimat, semmi jel sem árulkodik számomra arról, hogy bármi is történt volna velem. Egyszerűen semmi...
Timothy hátat fordít nekem, belőlem pedig szinte abban a pillanatban elpárolog minden negatív érzelem. A félelemnek csupán hűlt helye van immár, lábaimra is visszatér az élet, ennek köszönhetően pedig egyetlen mozdulattal pattanok fel ismét, mintha semmi sem történt volna. Legszívesebben utána kiáltanék, de nem teszem, hiszen még élénken él bennem a félelem emlékképe. Hátat fordítok én is, majd abba az irányba indulok el, amerre a kastélyt sejtem. Pár lépést, ha haladok befelé és ismét egy másik bestiával kell szembenéznem... Egy kifejlett vérfarkas áll velem szemben, tőlem csupán pár lépésnyire, én pedig szoborrá dermedek az ismételt rémülettől. Ez már nem ember, nem gondolkodik, nem fogja megkímélni az életem, mint Timothy... A fenevad szájából nyál csorog, szemmel láthatóan rám éhezik. Szemei sárgán világítanak, nekem pedig egy sikoly tör ki a torkomból. A jószág felemeli a mancsát és megüt, melynek következtében nekirepülök az egyik közeli fának. Hátam éri a törzsét, végül egyenesen lehuppanok a tövébe, mintha csak piknikezni jöttem volna ide. A sérüléseim nem komolyak, így a pálcám után nyúlok, azonban mire elérném azt, addigra az állat tudtán kívül arrébb rúgja tőlem a lábával, miközben felém lépked.
- Ne... - suttogom elhűlve, majd kezem gyorsan az arcom elé emelem, így pillanatokon belül azon érezhetem a karmokat, melyek felszakítják a bőrömet. Sebeimből ömlik a vér, nekem pedig esélyem sincs a menekülésre. Annyit azért még én is tudok, hogy a vérfarkas rettentően gyors jószág, egyetlen ember sem hagyhatja le vagy futhat el előle eredményesen. Újabb vágás, mely ezúttal a hasamat találja el, habár mély sebet nem ejt rajtam, de érzem azt a pokoli fájdalmat, ami a csontomig hatol. Nem merek lenézni, ezúttal nem, mivel félek attól a látványtól, ami ott várna rám.





[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-24, 07:55


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

A kiabálásától csak jobban zúg a fejem. Mintha közvetlen felettem kongatnának harangot. Amikor mégis átszűrődnek a szavai, és értelmet is nyernek olyan düh kerít hatalmába amit bármilyen közel ér is, böven megérezhet. Lendül a keze, de esélye sincs eltalálni. Már csak az arcom hűlt helyét találhatja ott a lendülete azonban tovább viheti. Olyan gyorsan termek mögöte mintha hoppanáltam volna. Ami ugyebár a Roxfortban nem lehetséges. Hagyom hogy megforduljon utánam, viszont ezzel a lendülettel kapom el a nyakát szorítok rá és húzom közelebb magamhoz. Ha akarná sem tudná lefejteni az ujjaimat és most az a mennyiségű félelem a.i gerjedhet benne, egyrészt totális bénulásba taszithatja, így az akaratát és bárminemű fizikai erejét semmisnek érezheti. Felemelem a nyakánál fogva, egy rezzenés, vagy bizonytalanság nélkül, csak az ujjaim remegnek a torkán, érezhetően azzal küzdök hogy ne roppantsam el a nyakát, és ne végezze kitépett torokkal. Ezt a szándékomat ő is tisztán érezheti. Ezen kivül ha képes valahol aa felpofozási szándék előtt végig nézni rajtam, feltűnhet neki, hogy egy kurva melegítőn, meg egy nyitott kapucnis mellényen kívül nincs rajtam semmi, se cipő, se pálca se egyéb. Ahhoz képest hűvös van, hogy csak így mászkáljak. Ha netán felmerülne benne hogy a tisztásos találkozás lenne a végszó és amiatt csíptem ki magamat, nos ezt a gondolatot egy olyan rettegés tépheti ki a fejéből, ami az érintésem nyomán valósággal körül öleli a szívét. Jeges iszony és pánik. Semmi más. Közben hagyom had lógjon egy kicsit.- Te komolyan azt hiszed hogy ez játék?! Reméltem hogy nem vagy ennyire hülye, és ha azt mondják tünj el, és felkinálják a menekülöutat, akkor élsz vele és futsz! Végtére is csupán arra kértelek, hogy mentsd magad! A többiek bizony bölcsebbek voltak.- közel vonom magamhoz, annyira hogy az arcunk csak pár centire legyen, minnél közelebb kerül hozzám, annál erősebb lesz benne a rettegés. Ezen kívül most közvetlen közelről láthatja a vámpirság okozta torzulásokat. A szememet, a fogaimat, az arcomon játszó sóvárgást és küzdelmet... ha netán az nem lett volna elég neki, hogy satuként fogom a nyakát és nagyjából annyiba telt felemelnem fél kézzel, mintha csak a kisujjamat tartottam volna el.
Ezt követően egyszerűen eltaszítom, ellököm, egy másfél métert repülhet hátra, nem fog nagyot esni, legalábbis nem akkorát hogy bármijét eltörje, de bőven földre kerülhet. Érezhetően ez nem színjáték és nem játszom. Nézek rá egy darabig, úgy mint aki most fog neki ugrani és széttépni végleg. Megremegek egészben, de megemberelem magamat, vagyis megemberelném. A fejem félre billen úgy nézek rá és s Hold ismét villan egyet kiüresedett tekintetemben -Menj vissza a kastélyba!- jön ki belölem ismét félig öntudatlan állapotban a felszolitás egy vészjósló sóhajjal kísérve, aminek nyomán Mira szinte velem veheti a levegőt, mintha a félelem miatt rajta is egyfajta bódulat kerekedett volna felül és ha akarja ha nem, tökéletes összhangban pendül velem. A harapás előtti pillanat, mikor az áldozatot megbénitod... félelme, szenvedélye, halandosága által. De a harapás nem következik be, pedig Mira lélekben már a nyakán érezheti a lélegzetemet és azt a töménytelen sovárgást és éhséget ami jelenleg bennem honol. Végül hátat fordítok és én bizony távozóra is fognám. Méghozzá sürgősen. Ha nem céloz egy varázslattal, méghozzá hihetetlen gyorsasággal és köt meg, vagy bír valami által maradásra, akkor biztos hogy elnyelnek ismét a fák, ő pedig magára marad.
Ahogy hátat fordítottam és eltávolodtam, mintha hideg vízzel öntenék nyakon, úgy térhet vissza az élet és minden a tagjaiba.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-24, 06:00


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

Egy pillanatra mintha kissé alábbhagyna bennem a félelem, tompul az érzés, amely eddig bénaságban tartotta a testem, ezzel egy időben pedig mintha az ismeretlen alak is némileg bizonytalan lábakon állna. Nem látom rajta, hogy rosszul lenne, hiszen elrejtik az árnyak, de mintha érzezném... És érzem is, elvégre bennem gyengül a fenyegetettség tudata, neki pedig minden bizonnyal az ereje. Amikor a fejét hátrahajtja, majd a Hold fénye is rávetül arcvonásaira, csak akkor tudatosul bennem, hogy ez Timothy. Timothy Hiro Nagiwara, a srác, akit ki nem állhatok, akit a legszívesebben fél kézzel fojtanék meg, tiltott bújócskát játszik a Rengetegben. De ha ismerem őt, akkor miként lehetséges az, hogy még mindig félek tőle? Elvégre, ő csak egy srác a suliból, teljesen ártalmatlan! Vagyis annak kell lennie, nem igaz?
- Aha... - préselem ki magamból a szót, habár dacosan pillantok felé minden félelmem ellenére is. A lábaim futni szeretnének, mégis uralkodom rajtuk, ennek pedig rohadt egyszerű az oka: nem akarok gyávának látszódni Timothy előtt. Eddig futottam, majdnem az életemért könyörögtem és ki volt ennek az oka? Na, ki? A nem messze tőlem álló hevenyészett pöcs... Nem, most nem hagyom magam megviccelni, mert ez az egész csak valami idióta balfácán műve lehet. Timothy látványmágiát tanul, nem nehéz számára egy ehhez hasonló színdarabot összehozni, a félelmem azonban valós, most az egyszer tökéletes volt a terve. Ráhozni Mirára a frászt. Felemelem hát még mindig reszkető karjaim, majd egy kissé lomha tapsban részesítem a srácot. Párszor összeütöm a tenyerem, majd abbahagyom. Mérges vagyok, sokkal jobban, mint eddig bármikor. - Kivel találtátok ki ezt a hülyeséget, he? Ennyire élvezitek ráhozni másokra a frászt éjnek-évadján? A barátaim hanyatt-homlok elmenekültek, mert azt hitték, veszélyben az életük!
Beszéd közben folyamatosan emelek a hangerőn, hogy Timothy érezze, itt bizony baj van. Ez már nem csak egy ártatlan csíny, hiszen mindenki azt hitte, hogy az életéért küzdött, amíg ő valahol a Rengetegben jót kacagott rajtunk. Kegyetlen húzás volt ez a részéről, semmi több... Most ugyan minden bizonnyal azt hiszi magáról, hogy ő a fasza gyerek, noha egyáltalán nem az.
- Na jó, most már tényleg hagyd abba ezt az idióta színjátékot! - kiabálok rá a srácra, amikor az előrébb lép a fák közül. A kapucni már nem fedi el az arcát, immár nyilvánvaló, hogy ki is ő valójában, rajtam pedig úrrá lesz a düh. Szívem szerint menekülnék előle, de a mozdulataim gépiesek... Felháborodva indulok el irányába, majd pedig – ha a mozdulatsor közben nem kapja el a karom – felpofozom. A csattanás éles visszhangot verhet körülöttünk, jómagam pedig feldúltan zihálva meredek a fiúra. - Nem vagy vicces, tudod? Hol vannak a többiek, mi? Ők a társaimat követték? Csak mert az száz százalék, hogy ezt jelenteni fogom az igazgatónak!
Nem érdekel, ha ezzel az egésszel én is bajba kerülhetek, itt és most nagy ívben teszek az egészre. Timothy ezúttal túl messzire ment, innen pedig már nincs visszaút... Elrúgta azt a bizonyos pöttyöst, amit eddig oda-vissza passzolgattunk egymásnak. Erre azért még én se lennék képes...
- Hagyd már abba ezt a „jaj, de szenvedek, veszélyes lény vagyok”-színjátékot, mert úgyse veszem be! - rivallok a srácra, aki láthatóan küzd valami ellen, de én ezt automatikusan annak tudom be, hogy csupán még ennél is drámaibbá szeretné tenni a helyzetet. - Ha nem vennéd észre, már rég lebuktál... Szóval menjünk és keressük meg a társaidat, mert ma este tuti, hogy az igazgatóiban fogtok éjszakázni.
A félelmem még nem múlt el, amit nemes egyszeűséggel betudok annak, hogy még továbbra is meg vagyok ijedve. Timothy jól rám hozta a frászt, annyi szent...





[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-23, 19:36


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Pillanatra eltompul minden és olyan gyengeséget érzek, amilyet az öt hét végefelé éreztem. Eltompul minden, mintha részegen víz alá kerülnék, jó hogy az egyensúlyomat nem vesztem állva! Halk zihálás lesz úrrá rajtam, mintha légszomjam lenne.
A fogaim olyan mintha izzanának, ami kiterjed a koponyámra is szívem szerint sikítanék. A kérdés mégis átszivárog az egészen és nagyjából olyan mintha a fülembe orditanának. De olyan hangerővel, hogy utána másodpercekig csöng a fülem. Neki kell hogy támaszkodjak a mellettem álló fának fél kézzel. A fejemet is hátrább hajtom, kihúzom magamat, a Hold pedig tökéletes megvilágitásba helyezi a pofámat.
-Tűnj el innen Mira! A Rengeteg nem játszotér a magadfajtáknak!- szűröm a fogaim között, de a lány még így is tisztán hallhatja. És valóban eluralkodhat rajta a késztetés, hogy futásra fogja. Most épp ez a cél. Elijeszteni, ha már engem ledermesztett az éhség.
Hogy hogy raktam össze azt a két mondatot magam sem tudom, mert a hangomat sem hallottam, annyira zúg a fejem. Mikor felismertem a hangját, már éreztem hogy ez nem lesz jó. Tömény öntépés indul be hála annak a remek viszonynak amit Mirával egymás iránt táplálunk és ezt az éhség most csak erősíti és képtelenül vad gondolataim támadnak, és mégvadabb a késztetés, hogy kivitelezzem őket, és mindemellett kétségbeesetten kapaszkodom az olyan távoli morzsákba, mint azon jozan pontok, hogy Mira csak egy ember, a Roxfort diákja, kivégezhetnek ha megtámadom, söt, ha esetleg szét is tépem... meg aztán amúgy sem kéne...
Nyelek egy ujabbat és elörébb lépek párat, ki a fák közül, teljes nesztelenséggel. Nagyjából úgy festhetek mint egy stabilabb állapotú részeg, csak egy kicsit ijesztőbb, állatiasabb ragadozó tartással, a kapucnim felakad egy ágba és lehuzodik a fejemről, így ha Mirának voltak kétségei afelől ki vagyok, azok most biztosan szerte foszlottak.
- Tűnj el innen!- nyögöm ki és megtorpanásra parancsolom magamat. Látványosan küzdök magammal.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-23, 05:39


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

A Rengeteg fái vészjóslóan terülnek el a tisztás mentén, itt-ott behajolva arra, miközben én kapkodva szedem a levegőt. Nem a futástól fulladtam ki, leginkább a félelem miatt reagál így a testem, habár ennek még csak nem is sejtem a konkrét okát. Mindenesetre, most nem ez a legnagyobb gondom, ki kell jutnom innen, méghozzá a lehető leghamarabb, még mielőtt rámtalál az a valami... Vagy esetleg már rég kiszemelt volna magának? Fagyos rémület kerít hatalmába, miközben ismét alaposan körülnézek. Nem, nem látok itt senkit, de mégis... Mintha valamit éreznék a közelben. Mintha rám lesne, mintha engem várna, hogy egyenesen a karmaiba rohanjak... Mintha már csak játékból tartana szemmel, azért hogy szórakozhasson velem.
A megmagyarázhatatlan aurát a hátam mögül érzem, így egyenesen a tisztás ellenkező részébe indulok el, hogy ott ismét bevethessem magam a vén fák közé, ahol már nagyobb biztonságban lehetek. Talán. Rogyadozó lábakkal indulok el, miközben megpróbálok úrrá lenni a testemet rabul ejtő félelmemen. Egy lépést teszek csupán és máris elbotlok a saját lábamban. A földre huppanok, majd kétségbeesetten tápászkodok fel ismét, hogy folytathassam utamat. Arcomon már rég elkenődött a fekete szemfesték mind az izzadtságtól és mind a rajta végigpergő könnyektől. Minden bizonnyal szégyellném magam, ha ebben a pillanatban valaki egy tükröt tartana elém, de ez most nem egy szépségverseny... Az életemért küzdök, csessze meg!
Valami elsuhan mellettem, felborzolva a hajam, én pedig megtorpanok. Az a valami a hátam mögül jött, szóval utolért... Fogalmam sincs, hogy sikítsak-e vagy az életemért könyörögjek még mielőtt nekiállna újabb átkokkal bombázni, a félelem miatt egy kis időre megnémultam. Az ajkaim elnyílnak, hogy segítségért kiáltsak, de egy apró hang se jön ki a torkomon, maximum egy nyöszörgésre futja belőle, semmi többre. Soha életemben nem gondoltam a halálra, elvégre még fiatal vagyok, miért is aggódtam volna a halandóságom miatt? Tizenhat évesen a lázadás a legnagyobb buli az életben, semmi más... Amikor a szüleid kiabálnak veled, de te tudod, hogy semmi hatalmuk feletted és ismét megteheted, amit szeretnél. Jó buli, nem? Hát, most esküszöm, hogy Miánál is sokkal jobb leszek, csak jussak ki innen.
Behunyom a szemem, majd magamban elszámolok tízig, miközben igyekszem lehiggadni és a körülményekhez képest reálisan szemlélni a történéseket. Nem talált el a varázslat, szóval akárki is lőtte el azt, nem céloz valami jól, vagyis legyőzhető, vannak hibái. Egy pont nekem. Végül kinyitom a szemem és egy ismerős varázslatot pillantok meg magam előtt... Valami útvarázslat, vagy fogalmam sincs arról, mi az pontosan, de azzal tisztában vagyok, hogy nem átok. Szóval mégse lenne olyan gonosz ez a valami?
- Ki vagy te? - pördülök meg a tengelyem körül, habár a hangom még mindig remeg, de a félelem lassan kezd elmúlni. A lábaim már nem remegnek, hiszen még élek, nem haltam meg! A vadőr lenne az? Levadászta azt a valamit, ami rám vadászott? Amint viszont szembenézek az ismeretlennel, csalódott sóhaj hagyja el ajkaimat, majd újfent üdvözölhetem a jeges félelmet, amely bennem van a kezdetek óta. A szeme vörösen világít, az arcát azonban nem látom, mert elrejti a csuklya. Különös... A kíváncsiság úrrá lesz rajtam, minden félelmem ellenére is tudni akarom, ki vagy mi lehet az. Nem közelítek felé, a fenyegető jelenlét ugyanis még nem tűnt el teljesen, szóval még mindig veszélyben vagyok, de az érzelmeim vegyesek. Segíteni próbál, szóval nem akar végezni velem... Nem mondom, hogy teljesen, de kissé biztonságban érzem magam. Akkor hát ráérek faggatni.
A kérdés hallatán csupán bólintok egyet. Nem szólalok meg, most nem. A hang nem ismerős, bármennyire is próbálom felidézni magamban, nem megy, noha soha életemben nem voltam olyasvalaki, aki csak a hangjuk alapján ismerte volna fel az embereket. A pálca nem messze tőlem fúródik a földbe, kb egy fél lépésnyire, nem távolság. Lehajolok, hogy felvegyem, de közben végig szemmel tartom az ismeretlent, nehogy pont ilyenkor jusson eszébe rámtámadni.
- Kö... - kezdek bele, majd becsukom a szám, ezzel is elharapva a mondatot. Tényleg köszönettel tartoznék neki? Aligha. Egészen idáig üldözött, a frászt hozta rám, annyi a minimum tőle, hogy visszaadja a pálcámat. Azt hittem, ezzel majd biztonságban érzem majd magam, de nem... Ugyanúgy félek, mint eddig, egyszerúen képtelen vagyok arra, hogy logikusan gondolkodjak. - Ki vagy?
Nem adom fel, ezúttal nem. Minden normális ember ebben a pillanatban fordulna sarkon és rohanna el, engem azonban valami itt tart. Nem tudom, mi lehet az a valami, elvégre én is szeretnék innen kereket oldani, de a lábam nem engedi. Az ismeretlen és én farkasszemet nézünk egymással a tisztás két végéről.[/color][/b]
[b][color=lightgreen] - Mi vagy?
Újabb kérdés, talán teljesen felesleges is, de akkor sem hagy nyugodni valami... Vérfarkas nem lehet, mivel azok átalakulnak. Kentaur sem, mert értelemszerűen nem így néznek ki. Vámpír lenne talán? Ez a három lény használja ugyanis a Rengeteget játszótérnek.







[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Timothy Hiro Nagiwara
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 56

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-22, 19:43


Mira & Hiro
A vér Arany. Sár. Vagy szükséges. De mindenképpen köt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Pár napja már kegyetlen rosszul vagyok. Komolyan mintha jönne a havi! Sokkal ingerlékenyebb, agresszívebb, kiszámíthatatlanabb, lobbanékonyabb vagyok mint egyébként!
Nem kellene hogy éhes legyek, mégis szüntelen motoszkál bennem a gyomromat fojtogató űr. Rendes emberi étekből már rogyásig zabáltam magamat, holott tudom jól esélytelen hogy azok ezt csillapítsák. Talán kissé kétségbe estem, hogy akármit teszek, nem szűnik meg, és folytonos lappangássá válik az éhség, a fogaim fájnak mint valami kezdő kis szerencsétlennek, és léten nyomon váltakozik az infra kép a normálissal. Ennek örömére állandósult jelleggel hordok napszemüveget, ha éhes vagyok valamiért mindig érzékenyebbek lesznek a szemeim a fényre. Ilyet utoljára akkor éreztem, mikor nyáron odahaza a teszt zajlott.
Megőrülök!... A többiek már már alig tudnak meglenni mellettem. Egy kicsit felemelem a hangomat és mindenki úgy reppen szét mintha a földre szállt gonosz lennék. Oké megszoktam és élvezem is hogy olyan a kisugárzásom amilyen, hogy távolságtartásra int, és hasonlók, most azonban rám is rám ijeszt ez az egész. Ilyen még nem volt azért... Kifáradtam volna? Mi a fene van? Az első rosszullét után küldtem baglyot haza, csak erősödött azóta. Már nem is merek a hálókörletben aludni... Nem is tudok aludni... Valószínűleg ez is jócskán rátesz. Kezdenek olyan tüneteim lenni, mint mikor kómáig hagytam magamat éhen. Jó az öt hét volt, de megismerem a folyamatot, és márpedig igencsak aggodalomra ad okot.
Haldoklom? Vagy mi a fene van velem?
Éjszakánként minden durvább. Nem akarok bajt, ebből nem. Kimegyek hát ahogy előző napokon is tettem a rengetegbe. Nincs ott semmi, és senki, legfeljebb a vadőr. De nem lesz itt semmi baj. A normális emberek odabent a kastély óvó falain belül, én meg idekint. Tombolhatok, üvölthetek, vadászhatok. Persze csak módjával.
Ha vége ennek az estének, felkeresem az igazgatót, vagy Pitont, vagy valakit, mert ez tarthatatlan...
Egyre beljebb haladok a Rengetegbe és az ép összetett tudatos gondolatokat lassan, de biztosan veszi át egy vadászó ösztönlény. Nem hagyom magamat mélyre süllyedni, csak amennyire szükséges. Nem akarok átfordulni, mert sokkal nehezebb vissza jönni mint tartani magamat. Fáradt vagyok... Nagyon fáradt. Felszökkenek egy tisztás közelében egy fára, magasra mászom, hogy láthassam az eget, a Holdat és mindent.
Pillanatnyi nyugalmamat azonban távoli lárma zavarja meg. Emberek... Diákok... Távol vannak tőlem, nagyon távol, de hallom őket. És van egy hang amit összetéveszthetetlenül be is tudok azonosítani.
Ne... Ne gyertek ide! Menjetek innen! Mi a fenét kerestek itt?! Ez szinte az erdő közepe!!
Az agyam azonban cserben hagy. Hús, vér, szaladó prédák.. és egy aki a végén botorkál. A gyenge lesz a lakomám!
Akár egy macska, nesztelenül ereszkedem lejjebb, és szökkenek egyik fa ágáról a másikéra, míg nem a kiszemelt mögé, inkább sréhen mellé kerülök. Mira... Érzem a félelmét. Ami ahogy közelítek hangtalanul, csak erősödhet benne, hála a remek aurámnak. Érezheti hogy valahol ott vagyok körülötte, de látni nem láthat. Legfeljebb egy elsuhaó árnyat belőlem. Hagyom had távolodjon, úgy is ráakadok pillanatokon belül. A lábam elé most egy érdekesség került. A pálcája. Felveszem, megforgatom a kezemben. Én direkt nem hoztam magammal. Isten ments hogy valami meggondolatlant csináljak, elég ilyenkor az amit születésem után nekem adtak. Erre most a kezembe kerül ez...
Valahol belül a józan én, üvölt, hogy takarodjon innen minél messzebb. Azonban most csak figyelem, hergelem. Az adrenalin édessé teszi majd.
Ahogy nézem őt, valahol beszivárog Mia képe. Ha tudná hogy most mennyire hasonlítanak.. És lám lám, kimegy a nyílt terepre. Nem túl bölcs. Főleg hogy még neki is áll kiabálni. De hát a félelem már csak ilyen.
A fák között maga mögül egy elengedett varázslatot hallhat ami el is száguld mellette. Azonban nem átok, nem ártás. A varázslat elszáguld mellette és beveszi magát a fák közé. Ezüstösen pulzáló pókhálófinom szálként lebeg a levegőben, és láthatóan elvész a fák között. Felfedem magamat. Most csak egy fekete melegítő, és egy laza nyitva hagyott mellény van rajtam, alatta semmi és mezítláb vagyok. A kapucni a fejemen így az arcomat árnyék borítja, de a szemeim izzását nem fedi el semmi, a telihold vészes fénnyel tükröződik vissza bennük.
-Ez a pálca van nálad? -teszem fel a kérdést, bár a hangom, most nem az enyém. Mélyebb és egy fokkal rekedtebb. - Fogd és húzz el innen! A szál megmutatja az utat! Kivezet.- közlöm vele, és a pálcát egy jól irányzott dobással küldöm felé, ami pörögve majd lendületét vesztve, pontosan a lábai előtt fúródik a földbe egy karcolás nélkül. Ezt követően, én távozóra fognám. Legalábbis szeretném, de valami megbabonáz és ott tart. Érzem ahogy előbújnak a fogaim és vágyódva nyelek egyet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája... 2017-05-21, 18:07


Tim & Mira

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hogy végtére is mit keresek éjnek-évadján a Tiltott Rengetegben? Leginkább rendet bontok, ahogy az az évek során már olyannyira szokásommá vált. Bájitaltan órán jutott valakinek eszébe ez a remek ötlet, és hogy mi tette még izgalmasabbá? A mai telihold. Vérfarkas-lesre jöttünk, elvégre állítólag sok kóricál ilyenkor is errefelé, habár én ebben a mesében nem igazán hiszek. A Roxfort jó ideje vesz már fel vérfarkasokat, Dumbledore elég ostoba igazgató lenne, ha csak úgy szabadjára engedné őket az iskola birtokán, amikor átváltoznak. Nem, ha jól hallottam, akkor van számukra egy külön részleg, ahol kedvükre farkaskodhatnak. Ez lenne a leglogikusabb magyarázat számomra is, hiszen hamar bezáratnák a sulit, ha a diákok életével játszanának. A Minisztérium számára ki kell termelni a következő, agymosott generációt.
Most azonban egyedül álldogálok egy tisztás kellős közepén, miközben ijedten nézek körbe. A többiek már rég lehagytak, na, nem mintha nem tudtam volna tartani velük a tempót, egyszerűen csak az a sok gyökér... Folyamatosan felbuktam menekülés közben, ennek köszönhetően a térdeim szépen felhorzsoltam, és minden tagom fáj az ismétlődő esések következtében. Nem szokásom félni, soha senkitől se ijedtem meg, de azért a rengeteg nem véletlenül tiltott, nem igaz? Minden évnyitón szépen a buksinkba verik, hogy ez itt idén is egy olyan terület, amely cseppet sem nekünk való. Nekem azonban egyik fülemen ki, a másikon be... Meg a hülye haverjaim is hasonlóan cselekednek. Legalább egyszer hallgatnánk a józan ész szavára! De nem, szinte kötelező jelleggel dugjuk össze csoportosan a fejünket annak megtárgyalása végett, hogy ugyan, merre is lógjunk ki ma este...
- Ki van ott? - kiáltom el magam. A hangom remeg, úrrá lesz rajtam a páni félelem, amikor a közelben meghallom egy ág reccsenését. Sok mugli horrort néztem ahhoz, hogy tudjam: ilyenkor kell felbukkannia a gyilkosnak. Kezemmel a pálcámhoz kapok, hogy legalább az nálam legyen, ha esetleg védekeznem kellene, de ujjaim csupán annak hűlt helyét képesek kitapogatni. Bizonyára valamelyik esésem közben reppent ki a farmerzsebemből. Csodás befejezése földi pályafutásomnak. - Becca... Te vagy az?
Hülyeség azt hinnem, hogy pont Rebecca jött vissza értem, aki a leggyávább az egész csoportban, de nem adom fel a reményt, mert akkor biztos összeomlok. Ha képes lennék ebben a pillanatban logikusan gondolkodni, akkor nyilván elrohannék, valamiért azonban teljes mértékben megbénít a félelem. Különben is, mit érek azzal, ha ismét bevetem magam a tisztást övező fák közé? Az ismeretlen elég hamar utolérne, hiszen egyszerűen egy kész akadálypálya vár rám odabenn. Márpedig, amikor az ember menekül valami vagy valaki elől, akkor aligha ér rá a talajt szemlélni környezettanulmányozás címszó alatt.
- Figyelmeztetlek! - kiáltom a sötétbe, amerre azt a valamit sejtem. - Pálca van nálam és hatodikos vagyok és szép kis átkokat tudok, úgyhogy jobban teszed, ha még most lelépsz innen!
Nem hiszem, hogy ez fenyegetésnek már bárkinél is bevált volna, egyelőre viszont ez az egyetlen reményem arra, hogy megéljem a holnapi napot. Esküszöm, ha sikerül innen élve kikeverednem, akkor holnaptól fogva minden órára bejárok rendesen! Holnaputántól... A holnapi nap még a pihenésé, mert ezt a nagy ijedelmet ki kell pihenni.





[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miranda Hartford
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 17
ϟ Hozzászólások száma : 119

TémanyitásTárgy: A beharapás éjszakája... 2017-05-21, 18:06

###



[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
If you don’t have weird moments,
you’re weird.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: A beharapás éjszakája...

Vissza az elejére Go down

A beharapás éjszakája...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: Idõnyerõ-