2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Ide jön a karaktered teljes neve Születési hely és dátum: 1980.01.18. London Csoport: Mardekár Patrónus: Fekete párduc Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. szimbolisztikus Képesség:legilimentor Mágikus adottság: - Familiáris: -. Kiemelkedő tudás: Sötét varázslatok kivédése - kiemelkedő, Rúnaismeret - kiemelkedő. Kihez tartozol: Luna Lovegood
Jellem: Hiába voltam egykor oly magabiztos, kedves fiú, aki a maga módján vezéralakja volt a mardekárnak, már nem tudom mindenben a pozitivumot látni. Elfogadtam, hogy a családomat körülveszi a sötétség, még akkor is, ha ezt az anyám nem érti meg. Magányos alkat lettem, akit csak a kutatásai hoznak lázba, mással nem lehet kizökkenteni megszokott komolyságomból, amely sokakat elijeszt, de nagyon. A könyvek felett görnyedek ha csak lehet, és lerí rólam, hogy a kígyós házhoz tartozom, olyan csúnyán tudok nézni, ha valaki megzavar. Igencsak akaratos vagyok ami a saját céljaimat érdekel, de más ügyeibe viszont nem ártom bele magamat, ez fakadhat tapintatból vagy érdektelenségből is, de lehet, hogy csak időspórolás, hogy nem osztom meg a figyelmemet. A kviddicsből fakadóan kitartó vagyok, nem szokásom feladni, főleg azért nem, mert meghalni sem akarok.
Kinézet, megjelenés: Világosszőke hajjal, és igéző kék szemekkel rendelkezem, nem csoda, hogy már kisfiúként mindenki édesnek, és cukinak talált, hogy ez a kamasz éveim során még inkább elmélyüljön, ahogyan elkezdtem férfiasodni. Jó ideig mosolyt, vagy álmélkodó pillantásokat váltottam ki, ám amióta gyökeresen megváltozott az életem, azóta csak a csinos, de zárkózott, és cinikus fiút látják bennem, akit jobb elkerülni, mielőbb provokáció lesz a vége. A ruházatomat illetően nem adok magamra túlságosan, ott az egyenruha, vagy ha az nem kötelező, akkor sima farmer, és pulcsi, nincsen időm arra, hogy bárkinek is megfeleljek.
Igazi kis szőke hercegnek tartottak, s tartottam magamat. Anya táncművész lévén gyakorta bevitt magával az öltözőkbe, ahol a helyes pofimnak köszönhetően a táncoslányok, s a ballerinák kedvence lettem. Megtanultam, hogy egy vidor mosollyal bármit elérhetek, legyen szó édességről, egy új sálról, vagy bámiről, amit egy hozzám hasonló cuki, édes fiúcska kikövetelhet magának. Apát alig láttam, ha otthon is volt a Bletchley kastélyban, mindig a dolgozószobájába zárkózott a könyvek közé. S akkor nem volt szabad zavarni. Magyarán soha sem. Ezt az elején nehezen fogadtam el, szükségem lett volna rá, majd beletörődtem, hogy nekem úgy igazán nincsen apukám. Maradtam anyával, aki szintén nem folyt bele apa zavaros ügyeibe, mint később kiderült, érdekházasság volt. Anyának kellett egy komoly anyagi háttér, míg apa esetén örökösre volt szüksége. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez mit is jelent pontosan.
A Roxfort és a kviddics:
Mire a Roxfortba értem a korom folytán, már vagány, merény kisfiú voltam, aki pontosan tudja, hogy mit akar. Hírnevet, egyértelmű. Bámulatos ütemben fejlődtem, ami a fizikumomat illetően, széles, magas alakként már elsősként is olyan voltam, mintha minimum harmadikos lennék, nem csoda, hogy a legtöbb lány szeme megakadt rajtam. Hogy ezt direkt kijátszam, a kviddicsben az őrző posztot választottam, hiszen így végig rajtam volt a két figyelő ház szeme. Nem a fogón, akire csak a végén néznek, s nem pedig a bénázó hajtókra.. A kvaffok nagy részét megfogtam, szinte egymagam megnyerve a Mardekárnak a meccseket, vagy legalábbis döntetlen közeli szintre mentve. Nem tartottam Malfoyékkal, megvolt a saját klikkem, aminek prominens, nagyhangú, vagány alakja lettem, az a srác, aki a többi gyűrűjéből is egyértelműen kirí, magához vonva az irigy, vagy éppen vágyakozó pillantásokat.
Az átok:
Negyedik végén a nyári szünetben történt a fordulat. Akkor változott minden, amit valaha ismertem, és a sajátoménak tudhattam. Ritka alkalmak egyike volt, amikor apám és én is a kastélyban tartózkodtunk otthon. Anyám próbált elszállásolni a keleti szárnyban, mondván apának hetek óta rémálmai vannak, ne zavarjam a nyugalmát. Az egyik éjszaka közepén felébredtem, hogy éhes vagyok. Hiába szólongattam a házimanónkat, csak nem jelent meg. Végül kénytelen voltam magam elindulni, hogy csillapítsam a gyomrom korgását. Apám hálószobája mellett vezetett el az utam, ahonnan kiáltásokat véltem hallani. Benyitottam, baljós sejtelmektől vezérelve. A baldachinos ágy közepén az apám feküdt, felette sötét árnyalak, amely szó szerint múmiává aszalta a testét, a száján keresztül szívve ki belőle az életerőt. A rémülettől nyikkanni sem mertem, az anyám vonszolt el onnan, legalábbis próbált, mert földbe gyökerezett a lábam, s a rém rám tekintett parázsló léleküregeivel.. Nem tudom, hogy ki sikoltott, az anyám, vagy én, ám végül megúsztuk. Másnap reggel a sosem látott nagyapám tette a tiszteletét, s elmondta a Devereux-ok átkát. A rege szerint az a Pernell és a Devereux baráti családok voltak, akik a Grál lovagokhoz hasonlóan szent ereklyék felkutatására, s megóvására tették fel az életüket. Ám három, különösen komoly erejű relikvia végül közéjük állt. Egymás ellen fordultak, s a véres küzdelemben a családunk feje, egy bizonyos Juron Devereux legyőzte a három Pernell testvér apját, aki haldokolva megátkozott minket, hogy ha valaha ismét kutatnánk az ereklyék után, a saját, sötét szelleme térje vissza, és állítsa meg a kapzsi vérünket.. A sors iróniája, hogy a Halál ereklyéi az egyetlenek, amivel akkora hatalmat szerezhetünk, hogy meg is törhetnénk az átkot, így az évszázadok során sokan megpróbálták.. A nagyapám gyáva volt ugyan mert a saját apja belehalt, de rábeszélte a fiát, az én apámat, hogy folytassa az ezeréves kutatást.. Mohóságból? Talán uralkodni akart a halálon. S azon a reggelen, engem, a tizennégy éves kisfiút szigorú szavakkal illetett, miszernt immár én vagyok az örökös, s meg kell fejtenem az ereklyék titkát, végső kárhozatba száműzve André Pernell-t sötét lelkét..
Szimbolizmus
Mint mondtam, minden megváltozott. Abbahagytam a kviddicset, és a lányok hajkurászását. Hallgattam a nagyapámra, aki a bosszút is kiemelte fő indokként. A tanulásba temetkeztem, s emiatt alaposan összevesztem anyámmal, aki szerint élnem kéne, elszakadni az ostoba családi babonáktól, hiszen ő nem hitt az átokban, szerinte apám az ereklyevadászat közepette szimplán megbolygatott valami sírt, amit nem lett volna szabad, s ez lett a végzete. Nem veszekedtem vele, hanem a nagyapámhoz költöztem, aki a hatása alá vont. Megkaptam hozzá a tandíjhoz szükséges galleonokat, és a sötét könyvek széles tárházat, hogy egyre inkább azt érezzem, közel járhatok. Az őseink feljegyésébe ő nem mert belenézni, nehogy utolérje a lélek, ám tanácsokat adott bőven. Igazi könyvmoly lettem, aki régi fóliánsok margójára írkál, egykori sármom azért megmaradt, ezért próbálkoztak, amennyire csak lehetett a lányok, ám a korábbi vagányságom arroganciába ment át, annyira akartam a tudást, s a bosszút, ami korábban senkinek nem adott meg. Nagyapa a Lovegood-okat nevezte meg lehetséges forrásként. Miután gyakorta jártam Roxmortsban, és Londonban is, számos régi újságot olvastam, a szimbólizmus mellett elsajátítottam az újságírás alapjait, lassacskán kezdtek megjelenni cikkeim a rúnákat illetően, és mint ismeretes, a Lovegoodok is érdeklődtek a ritka leletek iránt, ezért az utam hozzájuk vezet.
