2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Polly Plummer Születési hely és dátum: 1983. március 9. London Csoport: Hugrabug Patrónus: Fülemüle Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hetedik Képesség: KÍsértetvadász Mágikus adottság: Légmágus 1. szint Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - született tehetség, Jósmágia - kiemelkedő, Repüléstan - tehetségtelen Kihez tartozol: Ryan/saját
Kinézet és jellem: Rendkívül hebrencs, szószátyár leányzó, aki rajongva szereti a színeket. Első ránézésre néha úgy néz ki, mint egy nagy vattacukorpamacs. A haja eredetileg szőke, rendkívül világos, a ruhái általában színesek és a körme is a neonzöldtől az élénkpirosig mindenféle színárnyalatban előfordult már. Iszonyatosan szétszórt, és akkor finoman fogalmaztunk, általában egy káosz az élete és mindenkié, akivel kapcsolatba kerül. Határidőket, időpontokat képtelen megjegyezni, nála a fél óra késés kifejezetten nagy pozitívumnak számít. Általában a legtöbb holmijáról fogalma sincs, hova tette, a cuccai egy átláthatatlan káoszban szoktak egyesülni az ágyán, az asztalán, vagy ahova aktuálisan pakolja őket. Többnyire a pálcáját sem szokta megtalálni, ami egy boszorkánynál elég nagy hátrány. A spontaneitás híve, az sem ritka, hogy elindul egy bizonyos céllal és félúton mást dönt, vagy szimplán elkalandozik és elfelejti, hogy mi volt a cél, így végül tökéletesen máshol köt ki. Imádja a különleges ruhákat, ételeket, és az embereket is, igen nehéz levakarni magadról, ha egyszer megkedvelt. És hogy miért kedvel meg? Oh, a legtöbb emberben talál valami pozitívumot. Mindezek mellett kimondottan balszerencsés alkat. Nem ügyetlen, egyszerűen csak valahogy mindig úgy hozza a sors, hogy rosszul jön ki a lépés, előfordult már, hogy konkrétan figyelmetlenség és balszerencse kombinációjának hála nekiszaladt egy üvegajtónak, vagy szimplán csak épp az a lépcsőfok volt hibás, amire lépett. Az a típus, akinél biztosan az utolsó három lépésnél szakad le a szatyor füle mielőtt hazaérne. Peches, de már megszokta. Ha találkozol vele ne lepődj meg, ha esetleg magában beszél...igazából nem magában, hanem valakivel, az öccsével... legalábbis ő úgy gondolja.
Előtörténet: Londonban, nagy városban nevelkedtem, szerettem is, de sajnos az élet úgy hozta, hogy ez végleg megváltozott. A Roxfortnak köszönhetem, hogy nem volt olyan erőteljes ez a változás, hiszen az év nagy részét az iskolában töltöm, a nyarak, amik még valamelyest mindig szokatlanok a megszokott nyüzsgés nélkül. Átlagos életem volt, szerető szülőkkel, egy öccsel, amíg három éve a szüleink meg nem haltak. Baleset, a mugliknál nem ritka dolog, főleg ha éjszaka, esőben vezetnek. Pontosan nem is lehet tudni, hogy ki volt a hibás, a teherautó, vagy apa, de már nem is számít, a haláluk után nem volt más út, költözni kellett. Grace nénihez kerültünk, vidékre. Kedves nő, de a kisváros szokatlan volt és unalmas, nem kedveltem meg még a mai napig sem, de a nyarakat átvészelem valahogy, bár most már sokkal nehezebb, így az öcsém nélkül. Az idei nyár viszont egészen más volt, mint a megszokott, az is kérdéses volt, hogy visszatérek-e az iskolába, de végül Grace néni hosszas nyúzásának hála vállaltam. Nem volt egyszerű. Marcel meghalt, afféle szimpla konyhai baleset, mintha csak a családunk el lenne átkozva... Egyik délután arra értem haza, hogy már kint van a mentő, hiába próbálkoztam én is, Grace néni nem hagyta és a pálcámat sem találtam meg, no meg ha sikerül talán a Roxfortból is kicsapnak, de már meghalt, rosszul esett azt mondták. Valamit a legfelső polcról akart leszedni a konyhában, egymásra pakolt két széket és vége... ennyi elég volt, egy rossz mozdulat. Persze egy ideig a nénikémet hibáztattam és hetekbe telt mire összeszedtem magamat és végül csak azért sikerült, mert Marcel... nem szűnt meg létezni. Velem van, minden áldott nap, felbukkan és olyan mintha még mindig élne. Persze nem volt egyszerű ezek után kiimádkozni engem a faluból, féltem, hogy ha elmegyek a Roxfortba az öcsém is eltűnik, otthon marad, oda köti a lelke... de mivel csupán én képzelem oda őt... velem van, az iskolában is és így sokkal könnyebb az elvesztését kezelnem, sőt igazából el sem veszítettem.
