2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Főkarakter Teljes név: Bleu Defour Születési hely és dátum: Párizs, 1980. május 21. Csoport: Mardekár Patrónus: szentjánosbogár Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. évfolyam - Ereklyevadász Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: nincs Kiemelkedő tudás: - Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Kicsit elvont, kicsit magának való, kicsit művészlélek. Ha több szóval kellene jellemezni, akkor ezek lennének a legjobban hozzá illőek. Már gyermekként sem volt túlzottan központi karakter, megelégedett néhány baráttal, és azzal, hogy az élet őt nem repítette tornádóként a vad érzelmek tengerére, mint egy aprócska porszemet. Ez a fajta átlagosság pedig egész életében megmaradt. Átlagosnak mondható lánggal égett, átlagosan szeretett, és soha nem lépett túl a saját kis komfortzónáján. A világot nem feketének és fehérnek látta, hanem szürkének, de legalább abból képes volt felfedezni sok sok árnyalatot, pont úgy, ahogy egy kép apró pixelében is az eltérést. Mert a legnagyobb szenvedélye a hobbija volt, ami ezen valójában túl is nőtte magát. Imádott rajzolni, a hófehér vásznat, a fekete tust, vagy épp a szenet, mely az ujjaira ragadt. Szerette a határozott vonalakat, a lágy íveket, a test formáját, a bőr tónusát, és azt, hogy lényegében bármit valóra tudott kelteni pár ecset vagy éppen tollvonással. Zseniális képeket tudott alkotni, és bár akármennyire is nem tartotta magát a szakma mesterének, természetképei bejárták a világot, és több művészettel foglalkozó újság is a szakma kiemelkedő alakjának tekintette. Mindezek mellett egyáltalán nem volt elszállva önmagától, az egész életét jellemző szerénységgel élte mindennapjait. Hiszen hogyan is tehetett volna másként, mikor már gyermekkorától kezdve elnyomták valódi, vadóc énjét?! Már a Beauxbatonban is sokat csúfolták a magassága miatt, és mivel nagyon korán és hirtelen kezdett nőni, a langaléta és a vézna jelzőkkel illették. Ez természetesen rányomta a bélyegét a mindennapjaira. Fizikailag soha nem bántalmazták, azonban ezek a lelki sebek beleivódtak a bőre alá, és képtelen volt kitépni őket. Természetesen mint minden gyermek, ő is formás fiatalemberré fejlődött, azonban ezeken a bántó megjegyzéseken soha nem tudott túllépni - és többek között ezért is döntött amellett, hogy az utolsó évét a Roxfort falai között végzi el. Hiszen megszokta már, hogy mindenki csak a külsőségeket keresi, valódi énje nem számított értéknek, így igyekezett a háttérben maradni. És persze mindezek mellett kamaszként meg kellett küzdenie önmagával is, és azzal a ténnyel, hogy vonzalmat nem a női nem iránt táplál, hanem a saját neme iránt. Kapcsolatait mindig is titokban bonyolította, magánéletébe senkit sem avatott be, még a szülei sem tudják, hogy valójában mi is a helyzet vele. Azzal tisztában vannak, ha éppen van valakije, mert olyankor felszabadultabb, azonban soha egyetlen emberrel sem találkozhattak még a fiuk oldalán. Bizonyos fokig önmarcangoló. Sokat tud gondolkodni jelenén, vagy épp jövőjén, melyről úgy vélekedik, hogy nem tartogat számára túlzottan sok jót. Mindig is vallásos volt, hitt Istenben, és még ha nem is mormolt mindig imát és nem is járt naponta templomba, hitt abban, hogy vonzalma a saját neméhez bűn, és hogy emiatt a Pokolban fog elégni. Mindig is szeretett volna családot, gyerekeket, azonban emiatt a bűn miatt kénytelen önmagát ostorozni, és lemondani arról, amit mindig is szeretett volna. Ezen lelki problémáin kívül valójában egy igazán jó kiállású fiatalember. Magassága már nem zavarja, még akkor se, ha 194 cm-vel szinte mindig mindenki felé magasodik. Ruhatárát megválogatja, és határozott "üzletemberré" vált az évek során, aki képes oktatási célzattal tömegek előtt is megjelenni, és előadást tartani, ha a helyzet úgy hozza. Lelkiismeretes, vicces, de sokszor nincs humorérzéke. Maximalista, aki soha nem ad ki a kezéből félmunkát. Nem kifejezetten szorgalmas, azonban még ha az utolsó pillanatig is húzza az időt, mindig mindent megcsinál határidőre. Könnyen ki lehet vele jönni, annyira nem visszahúzódó, azonban van egy bizonyos vonal, melyen nem lép át, és melyen másokat sem enged át.
Kinézet, megjelenés:Magas, sportos, széles vállú, de vékony csontozatú. A sok úszás és futás miatt eléggé atletikus alkatú, túlzottan sok zsír nem található a testén. Magassága miatt általában mindenki hátrál egy keveset, ha épp vele beszél, ami nem csoda, hiszen a 190 cm felettiekre már fel kell nézni. Barna hajú, zöldes szemű, karakteres arcú. A lányok általában helyesnek szokták vélni, bár van aki kifejezetten azért érdeklődik iránta, mert nem a megszokott ideált és babaarcot képviseli. Orra egyenes vonalú, talán kissé erősebb is mint kellene, azonban ezt hatalmas szemeivel ellensúlyozza. Haja dús, mindig rövidre vágott, öltözködésben pedig a hanyag elegancia jellemzi. Előszeretettel vásárolja nagy divatmárkák ruháit, ízlése jó, és már csak azért is jól öltözik, mert a művészettel kapcsolatos előadásai miatt többször is hívják fellépni kezdő festők és amatőrök lelkes csoportjához.
Előtörténet: Áporodott verejték szag és az alkohol bűze elegyedik a zene pulzáló ritmusával. Maga sem tudja mit keres itt, az azonban bizonyos, hogy már órákkal ezelőtt haza kellett volna indulnia. Ami itt tartja az nem más, mint az arctalan embertömeg, és hogy mégis csak ez az utolsó buli, melyet oly mélyen gyűlölt osztályával eltölthet. Sosem jött ki velük jól, túlontúl sokszor piszkálták, azonban valahogy a lelke mélyén érezte, hogy akármennyire is utálja ezeket az embereket, és a mentalitásukat, meg kell őket tisztelnie annyival, hogy megjelenik. Már a harmadik whisky-kóláját szopogatta, és mivel nem szokott inni, az alkohol kezdett a fejébe szállni. A fények élesebbek, a mozgások elmosódottabbak lettek, és az egész itt töltött ideje magánnyal teli. Nem igazán akadt társasága, senki, akivel kifejezetten beszélgethetett volna, így most csak egyedül üldögélt a kopott kanapé egyik sarkában, amelyet már fél órája kénytelen volt megosztani a mellette csókolózó párral. Akárhányszor a tekintete a párocskára tévedt elfogta a hányinger. Nem volt baja a szexuális vonzalom ezen formájával, azonban ő sosem gondolt arra, hogy szerelmi életét másokkal megossza. Ez túl intim, túl személyes volt számára, és amúgy is kinek mi köze ahhoz, hogy milyen szenvedéllyel csókolja a mellette lévőt?! Egy fintort elnyomva inkább a kezében szorongatott alkohol felé fordult - pohara lassan kiürült, és vele együtt elméje is. Nem volt kedve a múlton rágódni, azon, hogy az itt jelenlévők egyik felével volt valami konfliktusa, és azon sem, hogy a másik felét, még csak látni sem látta soha az életébe. Kívülállónak érezte magát, és lelki szemei előtt szinte látta, ahogy ő az egyetlen, aki magányába süllyedve ücsörög egy kanapén, és ahogy a testek fénycsíkokhoz hasonlatos mozgást produkálva körbedongják. Alkoholtól kábultan rázta meg a fejét, majd szorította ujjait az orrnyergére. Fejében lappangó fájdalom bujkált, és biztos volt benne, hogy tovább nem kellene húznia az időt, ideje haza indulnia. Lassú mozdulattal, kissé szédülve állt fel a kényelmetlen, és piszkos ülő alkalmatosságról, majd vándorolt a bejárat felé. A nyári éjjel mint mindig, most is teljesen mellbe vágta. Érezte az estikék illatát, a napfény itt ragadt aromáját, és a meleget, mely lágyan ölelte a bőrét. Szerette az éjjeleket, a csendet, az ébredező természetet, és hogy ilyenkor tényleg azt csinálhatott amit csak akart, amire napközben nem jutott ideje. Zsebre dugott kézzel sétált ki a kopott, tárva nyitva álló kapun, a csendes és sötét utca felé. Furcsa mód nem érzett túlzott boldogságot, ellenben a szabadság édes ízét igen... - Hé Dufour! Hova ilyen korán?! - csendült fel a már oly jól ismert orgánum Bleu számára. Azt hitte a nyárral és a bulival immár mindent le tud zárni, hogy végre mindent maga mögött hagyhat. Most pedig mikor már épp átlépte azt a bizonyos láthatatlan határvonalat, a szabadság kapuját, még egyszer muszáj "ölre mennie" Eric Dumas-val. - Mit akarsz Eric? Nem volt elég az elmúlt két év? - tette fel a költői kérdést egy lemondó sóhaj kíséretében, és talán túlontúl őszintén. Hiszen az elmúlt években egyetlen egyszer sem vette a bátorságot ahhoz, hogy legalább ennyit is kérdezzen a fiútól. Inkább némán tűrte a beszólásokat, azt, hogy elvették az ebédjét, és hogy ha úgy volt, akkor a számmisztika házit vele oldassák meg. Most pedig talán az alkohol miatt, vagy csak azért, mert innentől kezdve senki nem kötelezi arra, hogy találkozzon a fiúval, vagy épp a barátaival, végre az lehet aki, és azt mondhat amit ténylegesen gondol! - Nocsak, hogy kinyílt a csipád! - mordult fel a másik, majd ellökte kissé dülöngélő testét a kerítés kő aljától. Sportcipős lábával hamar átszelte a kettejük közötti távolságot, keze pedig már-már erőszakosan kulcsolódott a fiú csuklójára. - Elmondjam mit akarok? - villant meg a szeme, Bleu pedig összeszorított szájjal, lenyelve az összes, eddig elszenvedett sérelmét hallgatta a fiú szóáradatát. - Egyszerűen hánynom kell tőled! Utállak, sőt gyűlöllek! Azért piszkáltalak éveken keresztül, mert elkap a hányinger ha csak rád nézek. Mint egy szófogadó pincsi kutya tűrtél mindent, ha megrúgtalak, te maximum nyüszítettél egy kicsit, majd megadóan tűrted, hogy kiéljem rajtad az összes agressziómat. Egy utolsó kis suttyó vagy, és ami még ennél is undorítóbb, hogy látom hogy nézel Pierre-re! Látom a szemedben azt a bizonyos villanást. Stírölöd, te kis undorító, gusztustalan féreg! Hánynom kell a mustrálásodtól, hogy mintha egy nő lenne, te pont úgy bámulod! És amitől még jobban ki tudok akadni, hogy a szemed ... a szemed... nem rám villan úgy... - mondta, majd a helyzet realizálása képpen erőszakosan, minden fájdalmát beleadva csókolta meg az előtte álló fiút, húzta magához, majd engedte el, mikor annak keze csattanós pofonnal égette bőrébe az elmúlt évek fájdalmát, és a mostani pillanat kínkeserves megalázottságát. ...
Nos, volt egy kis kavarodás az elején (itt aláírom, hogy az én hibámból ), de mégis oda kerül a karaktered, ahova szeretnéd A fogalmazásod nekem személy szerint nagyon tetszik, ha jól tudom, még egy hasonló karakter van az oldalon, már ami a nemi vonzódást illeti A művészi lelkület engem nagyon megfogott, ritka jellemző ez a srácoknál Nem igazán tartalak fel, menj, foglald el a játékteret, építsd ki a kapcsolataidat, jó játékot kívánok
), de mégis oda kerül a karaktered, ahova szeretnéd 
