2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt hiszem mindketten szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem valaki másnak ütköztünk neki, aki rossz néven veszi a dolgot. Lehetett volna itt a folyosón valami Mardekáros is, aki aztán majd csúnyán megszól, hogy galád módon neki mentél, még ha nem is tetted szándékosan és Nevillel mindketten már épp elég rosszat elszenvedtünk, bár én ezt általában jóval könnyebben kezelem, szimplán figyelmen kívül hagyva és kész. - Köszönöm Neville, ez igazán kedves tőled. - mosolyodom el újra, hiszen kicsit megint elkalandoztam a kis csíkot figyelve a padlón. Nem tudok elszakadni tőle, túlságosan kíváncsi vagyok, hogy hová vezethet és persze arra is, hogy vajon micsoda hagyta itt. Minden bizonnyal valamiféle varázslény lehetett, ha csak nem direkt egy másik diák, netán a Weasley ikrek kísérleteznek valamivel... de valahogy első ránézésre nem mágiának tűnik, meg aztán efféle csapdákat nem igen szoktak elhelyezni az iskolában. - Igen, de menni fognak azok a vizsgák, főleg ha egyébként is jó vagy belőlük. - úgy értem persze a gyógynövényekből, hiszen az mindig ment neki, ezt szinte még azok is tudják, akik egyébként nem kimondottan ismerik Nevillet. Az embernek pedig tényleg abban kell igazán elmélyülni, amiben tudja, hogy jó, aztán persze azt kell kitalálnia, hogy ezzel milyen irányba indulhat el. Ez a nehezebb, hiszen a gyógynövénytan akár utat nyithat egy gyógyítónak is, vagy készíthet bájitalokat, bár úgy, hogy mindehhez Piton óráin kell átrágnia magát az embernek... - Dehogy! Kedves vagy és figyelmes, a diákok biztos, hogy imádnának és rajongasz a gyógynövényekért, így könnyen át tudod ezt ragasztani a fiatalabbakra is. Szerintem csodás ötlet! - valami miatt ez fel sem merült bennem, pedig igaza van a tanári pálya csodás hivatás és hozzá passzolna is. Persze tény, hogy ő azért egy csendesebb, visszafogottabb ember, de ha valamit szeretünk és jók vagyunk benne, akkor már egyből könnyebben tudunk beszélni róla, úgyhogy úgy gondolom, hogy neki ez simán menne. - Hm... igen, akár még csiga is lehet, igazad van, ismersz mágikus csigákat? - nekem most egy se jut eszembe, pedig jól ismerek sokféle mágikus lényt. Most még sem mehetünk el a könyvtárba körülnézni, úgyhogy marad a nyom követése, egészen addig, amíg el nem jutunk az ablakig. Követem a nyomot, aztán az ablakot is kitárom. Kissé be is van ragadva, szóval tuti, hogy nem a csiga zárta be maga után, már ha csiga volt egyáltalán. Aztán gondolkodás nélkül kihajolok és lenézek, annak ellenére, hogy viszonylag magasan vagyunk. Na igen a félelem érzet elég távol áll tőlem. - Kifelé vezető nyomokat nem látok, szerinted... tud repülni? Vagy innen repült el, vagy ideszállt be, akkor viszont nem jó irányba megyünk. - elgondolkodva hajolok egyre kijjebb, még felfelé is elnézek, hátha valahogy felfelé mászott el az a valami. Ha szivárvány szín nyálkát hagy, akkor biztosan nem tud repülni, legalábbis... az meglepő lenne.
Gyakran szétszórtak a gondolataim, néha elmerengek azon, nem ejtettek engem esetleg fejre csecsemőkoromban? Amikor még kicsit sem volt önbizalmam, akkor többnyire elhittem, amiket mások mondtam. Nem csak hogy lúzer, de a másabb, durvább jellegű sértéseket mint a fogyatékos is elhittem. Hisz mivel lehetett volna magyarázni, mennyire ügyefogyott is vagyok amúgy? Hát épp ez az. Ma már legalább nem vagyok ennyire hiszékeny és kiállok magamért. Már úgy pár éve... úgy azóta, amióta a saját barátaim ellen is kiálltam, akiket akkor még korántsem nevezhettem így, de ma egytől egyig azok. Ha visszaemlékszem, gondolkodás nélkül mentem neki Cracknak és Monstrónak is. Azóta is büszke vagyok erre és megtenném még vagy ezerszer is. - Ezt sosem nehezményezném, akkor sem ha egy idegenről lenne szó. Rád meg aztán pláne nem tudok neheztelni. - széles mosoly ül ki az arcomra, ahogy jobban is szemrevételezem. Hála égnek nem esett semmi baja, aminek roppant mód örülök. Az én melák alkatommal... Lunával különös a kapcsolatunk, baráti az egyszer biztos, mégis valami egészen közeli baráti, tökéletesen megértjük egymás furcsaságát és még jól is szórakozunk ezen. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen személy, akivel képes vagyok hülyeségekkel is belemenni. Ő sokszor csak rám néz, tanulmányoz egy ideig, majd kitalálja, hogy épp min töröm magam. Valami zseniális érzéke van ahhoz, hogy kiismerjen, vagy csak én vagyok ennyire egyszerű. - Én is ilyesmin gondolkozom, a növények az egyetlen, amivel sosem tudnék mellényúlni. Oké, még van mit és hova fejlődnöm, de nem rontom el olyan gyakran mint mondjuk a bűbájtant. A bájitalokról ne is beszéljünk, lassan már azokkal kelek és fekszek amennyi vizsga van mostanában. - savanyú fintor ül ki az arcomra. Bizony a vizsgák meg tudják keseríteni az ember életét főleg ha valakinek sok gyakorlásra van igénye, mint én. De ez az élet, ennél csak nehezebb lesz. - De nem tudom, a gyógyító annyira nem az én szakterületem... Szerinted csapnivaló tanár lennék? - előhozakodok végül kis hatásszünet után az egyik legféltettebb gondolatommal. Ezt még senki másnak soha nem hoztam fel, azóta jár az eszem rajta, amióta Bimba professzor azt mondta, nem lennék rossz előadó. Hamar a nyomra terelődik minden gondolatom, olyannyira hogy rövidesen már ott guggolok és tapogatom, hátha attól okosabb leszek. Hát tévedek, szóval csak tanácstalanul Lunára pillantok. A lány tekintetében már most látom az elszántságot, ő bizony ki fogja deríteni mi ez, de most már az én kíváncsiságomat is kellően felkeltette. - Vagy valami nyálkás állaté, mint mondjuk egy csigáé. - a gondolatra akaratlanul is fintor ül ki az arcomra. Nem szeretem a csigákat, főleg ha háza sincs. Azóta nem szívlelem őket, amióta Ron sikeresen telibe találta magát a saját rontásával és egész nap csigákat hányt. Belegondolni is borzalmas. Felegyenesedve indulok el Luna után, miközben egyre beljebb megyünk a lépcsőktől. - Szerinted hová vezet ez? - kérdezem tőle szinte suttogva az izgatottságtól, nehogy azzal bármit is megzavarjak. Lopva pillantok körbe a folyosón, hátha nem egy olyan részen vagyunk, ahol amúgy tilos csatangolni. De őszintén szólva fogalmam sincs, nem emlékszek már, hogy az merre vonatkozik. Csak az kéne, hogy Hóborccal találkozzunk. - Nézd, a csík az ablakpárkányhoz vezet. - mondom az ablakra mutatva, ami csukva van. Különös. Kiment vagy bejött ez a lény? És ki csukta be az ablakot? - Szerinted jó irányba megyünk egyáltalán?
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Neville & Luna - Felfedezőtúra 2016-09-10, 21:26
Kíváncsi vagyok rá, hogy mi volt az, ami ennyire lefoglalta Nevillet, hiszen tényleg elkalandozhatott, ha nem is vette észre sem a színes nyomot, sőt még engem sem. Persze előfordul, a magunk fajta különcöknél nem is ritkán. Szerencsére a legtöbben ezen már nem is különösebben akadnak fenn, hiszen elkalandoztál... mi az kérem? Ha gyakran teszed, akkor nem olyan nagy dolog. Ha pedig tényleg valami komoly dolog miatt, akkor eszükbe sem jut, hogy ebbe akár jobban is belegondoljanak. Végül is nincs ezzel baj, legalább ha nagyon nem vagy a földön nem sokan zavarnak, hogy mi az oka és azért vannak bőven helyzetek, amikor az ember nem szívesen válaszolhat oda nem illő kérdésekre. - Előfordul, én se nagyon figyeltem. Legalább nem olyannak mentem neki, aki ezt nehezményezi is és te sem. - elrévedve mosolyodom el, hiszen tudja miről beszélek. Vannak azért az iskolában olyanok bőven, akik sokkal inkább zokon veszik az effélét. Lehetett volna egy morcos Mardekáros is, aki az útjába kerül, vagy épp az enyémbe, ne adj isten akár Pitonnal is szembe találkozhatott volna bármelyikünk és valószínűleg annak valami kellemetlen büntetőmunka lett volna a vége, ha ne adj isten pont Pitonnal lép rá valamelyikünk a kisujjára, vagy az egész lábára. - Ezt megértem, de hát akkor találd ki, hogy mit szeretsz a legjobban. Jó vagy gyógynövénytanból igaz? Az nem lehet járható út? - itt az egyetem, azért ez sok lehetőséget ad, főleg hogy akkor már gyakorlati oktatásokra is elmehet az ember és szerezhet egy kis tapasztalatot, ismeretségeket is. Én is ezt fogom tenni, valószínűleg bestiamesterként, és akkor talán valami igazán érdekes munkám lehet majd, csak persze... nehéz lesz, ha olyan helyre kerülök, ami távol van apától, ettől azért tartok. Neki biztosan nagyon hiányoznék. - Nem tudom, de pont az a cél, hogy kiderítsem, hiszen olyan szép! - szép és színes és még érdekes is és még csak nem is nyálkás, vagy hasonló, vagy már megszáradt, mert régóta itt van. A kérdésére cinkos mosoly jelenik meg az arcomon, aztán bólintok csak és indulok meg tovább, most már jó eséllyel az ő társaságában. - Szerinted mi lehet? Talán egy szivárvány szalamandra nyálkája? - lelkesen teszem egymás után a lábaimat követve a nyomot, mert valahol majd egyszer úgyis vége szakad, ez nem is lehet kérdéses, csak az a kérdés, hogy hol és persze az, hogy mi hagyta itt a fal mentén.
Gyakran megesik velem, ha csak úgy lézengek a folyosókon. Igyekszek is egyik helyről a másikra, meg nem is. Hogy miért? Gyakran annyira a gondolataimba temetkezek, hogy nem látok ki igazán a fejemből. Ez pedig magával vonja azt, hogy én mint egy nagy mamlasz, hajlamos vagyok másokat elkaszálni az útból, nekimenni, odébb lökni, ne adj Isten fellökni. De sokszor mire kapcsolok, már késő. Szerencsém van akkor, ha időben riasztanak a reflexeim, vagy mások ugranak el az útból. Jól ismer már engem a suli, igen csak elmélkedő személyiség vagyok. Már persze… nem mint ha ezt vonná le mindenki arról, hogy milyen rémesen tudok közlekedni olykor. Semmi gond, majd csiszolunk ezen is. Lunát úgy kapom el, mint ha attól tartanék, hogy túl nagyot taszítanék rajta máskülönben és igen csak megütné magát. Mivel fogalmam sincs ki sétált kibe, így rögvest bocsánatot is kérek tőle. Bár miért ne tenném? Nagyon jó barátom, akitől nem szeretném, hogy megorroljon egyszer csak rám. Talán az első igaz barátomnak nevezhetem őt, persze akadnak már többen is, de emlékszem azokra az időkre, amikor többnyire csak vele lógtam naphosszat, ha nem volt suli és mindig kerestünk valamit. De alapból is ez az iskola tele van rejtélyekkel. Hálás mosoly ül ki az arcomra, amikor ő is bocsánatot kér. De csak eleresztem és legyintek továbbra is mosolyogva. - Az a lényeg, hogy nem lett bajod. Néha csak megyek a vakvilágba. – indokolom meg miért is érzem magam hibásnak. Persze ahogy azt sem láttam, hogy jön, így azt sem tudom, hogy ez valóban csak az én hibám-e, vagy mindketten jól mellétoltunk picit. A kérdésére csak tétován lepillantok a földre, majd el a helyiségben alaposan téve tekintetemmel egy kört, majd szemeim csak megállapodnak rajta. - Egy picit talán igen. Tudod, valamikor végre el kellene döntenem, hogy mihez kezdek magammal. És én nem szeretnék hazamenni és évekig hallgatni nagyanyám elégedetlenkedését. – nem, azzal csak visszarántana annak a gödörnek az aljára, ahonnét borzalmasan nehezen kezdtem felépíteni mindazt az önbizalmas, ami manapság van. Megjegyzem így is borzalmasan kevés. Annyira belemerülök az ecsetelésbe és annyira látom magam előtt a borzalmas jövőmet, hogy csak a kérdésére szakadok ki mindebből és kérdezek vissza egy kissé riadtan. - Micsodát? Hol? – tekintetemmel próbálom követni őt, a testtartását vagy bármiféle jelet, hogy rájöjjek, mit kell nézni. Majd kiszúrom én magamtól is. Leguggolok a csík mellé és megpróbálom megtapogatni. Vajon nedves? - Luna, tudod te mi ez? Idebent nem szokott ilyen fura csík megjelenni. – pillantok fel a lányra, közben persze konstatálom, hogy mekkora hülyeséget mondtam. Ez itt a Roxfort, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet. És erre nem lehet jobb példa már csak az elmúlt éveknél sem. - Te is arra gondolsz, amire én? – vagyis hogy nézzünk utána. A lánnyal már annyira megszoktam, hogy mindig kutatunk valami után, hacsak nem valami épp érdekes szemléletét fejtegeti, vagy nem valamilyen lényt akar megmutatni, amit nemrég látott, talált. Ő tipikusan az a lány, aki mellett ilyen téren nem lehet unatkozni.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Neville & Luna - Felfedezőtúra 2016-03-25, 12:22
Aki ismer tudja, hogy nálam egyáltalán nem ritka, hogy ilyen mértékben sikerül elkalandoznom. Ha valami leköti a figyelmemet, akkor minden más szépen kizáródik, ahogyan most is. Azt sem tudnám meghatározni, hogy hol vagyok, talán az emeletet, de őszintén szóval még abban sem vagyok teljesen biztos. Nem számít, azért a kastélyban nem lehet úgy eltévedni, hogy aztán ne is keveredj soha sem ki a folyosókról. Idővel belefutsz egy lépcsőbe, akkor pedig már tudni fogod merre jársz, meg aztán vannak azért egészen kedves és segítőkész festmények is. Én egyébként is tudom, hogy hogyan lehet levenni őket a lábukról, elég egy mosoly és persze hogy emberszámba vedd őket. Több olyan festmény is van, akikkel én egészen jól kijövök, mert mások nem igazán figyelnek oda rájuk, pedig ők azért gyakorta unatkoznak, ha viszont kapnak egy kis figyelmet máris jobb lesz a kedvük és máskor is kedvesebbek lesznek. Engem a többség még akkor se nagyon szokott megszólni, ha éjszaka látnak a folyosón, pedig már erre is volt példa. Az alvajárás következménye, bár az esetek nagy részében úgy teszem meg az éjjeli körutat, hogy nem is emlékszem rá, de előfordul, hogy végül mégis csak felébredek, és akkor kell a fény, de többségük már megszokta az ilyen kis kiruccanásaimat. Kicsit azért meglepetést varázsol az arcomra, ahogyan Neville belém kapaszkodik, de talán érthető, hiszen ő jóval magasabb nálam, ami azt vonja maga után, hogy ha ne adj isten a lendület miatt elesik, akkor jobban beüti magát és akkor biztosan rosszul érezném magamat, ha miattam esne baja. Az viszont csak még szélesebb mosolyt csal az arcorma, hogy még ő kér bocsánatot, hiszen én mentem neki, vagy... még sem? Lehetséges, hogy egyszerűen csak egymásnak ütköztünk, de akkor meg mindkettőnk hibája, tehát szintén nem számít. - Semmi baj, én is hibás vagyok, nem is néztem fel, jól vagyok... tényleg. - hogy aggódik, pedig bár vékony vagyok és nem is éppenséggel egy magas díjbirkózó alkat azért nem vagyok cukorból. Ha nem lennék elvarázsolt jelenség és nem érdekelne annyi minden, talán a bátorságom alapján még a Griffendélbe is kerülhettem volna, na nem mintha valaha is érdekelt volna, hogy ki melyik házba jár, hiszen nem az határoz meg minket. - Nagyon elgondolkodtál? - pillanatok fel rá, de alig-alig veszem le a padlón húzódó csíkról a szememet, mintha minimum attól tartanék, ha nem követem figyelemmel, akkor a végén még huss eltűnik és akkor nem volt értelme, hogy eddig próbáltam követni és a nyomában maradni. - Láttad azt? - oh nem hiszem, de azért a fal és a padló találkozásának pontjára mutatok, ahol a halványan foszforeszkáló színes vonal húzódik tovább a fal mentén a távolban. Senki se szúrta ki valószínűleg eddig, mivel a többség nem a földet bámulja, amikor közlekedik, sőt valahogy a legtöbben egyáltalán nem is látnak igazán, csak néznek, főleg előre. Jó ennek is meg van az előnye, úgy nem mész neki másnak a folyosón, mert látod, hogy ki jön szembe.
Nem mondhatnám, hogy fenékig tejfel lenne az életem. De már közel sem annyira vagyok szerencsétlen, mint eddig. Sőt amióta kezd egy kis önbizalmam lenni, kevesebben kötnek belém. Egy szó mint száz, kezdtem már megszokni, hogy nem én vagyok mások céltáblája. Csalódottan veszem tudomásul, hogy nem sok minden változott. Minden a régi kerékvágásban... egykedvűen sóhajtok, zsebre csúsztatott kezekkel megyek amerre a lábaim visznek. Igazából nem figyelem az utat, így csodálom, hogy a lépcsőknél nem lett kisebb balesetem. De már megszoktam a mozgásokat is, legfeljebb szorosabban ráfogok a korlátra, ha egy lépcső megmozdulása hirtelen érint. Szeretek itt lenni igazából, az iskola különös varázsa még ennyi év után sem válik átlagossá, nem úgy mint egy otthon töltött nyár, vagy bármi más. Újabban szívesen töltöm az időmet az üvegházaknál is vagy Bimba professzor társaságában. Nagyon érdekes némelyik növény, többek közt az is, amit a legutóbb hozott. Különösen trópusi környezet kell neki, így kapott egy elvarázsolt búrát, ami alatt kellően sok felhő, meleg, pára és nedvesség gyűlik össze, hogy a növény jól érezze magát. Az ilyen apró trükkök mindig lenyűgöznek, hisz nem is gondolnék rá. De az ilyen szépségekkel van a legtöbb baj, ugyanis harapnak és a tövisük is mérget tartalmaz. Mikor metszettem, sikeresen hozzáértem egyhez, de szerencsére mindjárt kaptam ellenszert is. Ha szeretnék komolyabban is növényekkel foglalkozni, bizony javítanom kell az ügyességemen, nem lehetek suta örök életemre. Egy pillanatra sikerül elterelni a figyelmemet a jelenlegi lehangoló témámról, de persze kiül az arcomra, hogy egy kissé szomorkás vagyok. Azonban nem panaszkodok, nem hiszem, hogy bárki kíváncsi lenne arra, mi történik velem. Megint sikerült beégetnem magam a lány előtt.... És még végig sem gondolom igazán a dolgot, egy ütközéstől lendül meg hátra a vállam a karommal együtt és hogy ne essek én sem el, meg a szemem elé kerülő szőke lány sem, megfogom mindkét felkarját. - Jaj Luna, ne haragudj... Merlinre, hogy lehetek ilyen béna. Nem esett bajod? - fakadok ki egy pillanat alatt, ahogy kapcsolok, kivel futottam össze. Tipikusan én, hogy majdnem azért is bocsánatot kérek, amiért létezek. De ezt most nem teszem, tudom, hogy Luna kivételesen azok közé tartozik, akik nem várnak el tőlem hosszas szabadkozást. De talán le kellene szoknom arról, hogy folyamatosan a másik alá rendelem magam, csak mert mások éreztetik velem, hogy nem egy szinten vagyunk.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A hozzászólást Neville Longbottom összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-09-05, 02:11-kor.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Neville & Luna - Felfedezőtúra 2016-03-23, 12:55
Halkan dúdolgatva haladok végig a folyosón. Igazából nem vagyok teljesen biztos abban, hogy hol is vagyok pontosan. Halvány sejtésem azt hiszem van róla... de azért nem tudnám biztosra mondani, bár nem számít, idővel úgyis rájövök majd, ha már tényleg tudni akarom merre jutok vissza majd a toronyba. Az biztos, hogy valahol talán a harmadik emeleten túl lehetek, szóval fent, de nem tudom pontosan mennyire. Túlságosan elvonja a figyelmemet az a halvány kis csík a fal mellett, ami a hasadékban szalad végig. Élénk kék színű, de szinte alig látható. Olyan, mintha valami végigment volna itt és az hagyott halovány foltot maga után... mint valami csiga! Szóval nem is nagyon nézek előre, vagy hogy merre vagyok, nagyjából tíz perce követem már a nyomot, ezért sikerült kissé elkeveredni. Azért a legtöbben kikerülnek, mint mindig, vagy... inkább elkerülnek? Nem nagyon számít igazából. Haladok tovább előre, amíg aztán meg nem akaszt egy apróság, vagyis inkább egy másik diák, akinek sikerül csak úgy véletlenül neki ütközni. Éppen csak a vállam találkozik az ő vállával, ahogy elhaladnék mellette, ezért torpanok meg, és nézek fel, hogy ő vajon mit figyel annyira, vagy egyáltalán miért állt meg itt. Ekkor tudatosul bennem csak a tény, hogy akibe ütközni sikerült az nem más, mint a néha szintén hasonlóan elbambulni képes Neville ... más talán így vélekedne róla, de én mindig is képes vagyok mindenkiben meglátni a jót és hiszem, hogy ő sem olyan, amilyennek sokan beállítják. Egyáltalán nem olyan esetlen, hiszen én sem vagyok lüke nem igaz? Az arcomra a jól ismert ábrándos-kedves mosoly ül ki, ahogyan rájövök, hogy kivel is sikerült összefutnom. Nem mondom, hogy gyakran látom, hiszen nem közös az évfolyamunk és nem is tartozunk egy házba, de kedvelem Nevillet és a barátaim közé sorolom, akikből nem kimondottan sok van, de lássuk be ő se büszkélkedhet nagy számú rajongótáborral. Ezért nem is olyan meglepő, hogy most egyedül ácsorog itt, de ki tudja talán vár valakire. Igazság szerint mostanában én is viszonylag kevés időt töltöttem el a kastélyban, hiszen sok időt töltök odakint. Végigdrukkoltam Padmával egy theszrál csikó születését teszem azt és most különös nyomot követek a folyosón. - Szia Neville! - végre hosszú másodpercek után a szavak is előbukkannak a számból, amik eddig várattak magukra. Mégis csak illik köszönni, főleg ha így nekimész valakinek. Most már arra vagyok kíváncsi, hogy miért van itt... bár még mindig nem tudom, hogy az itt pontosan hol is van. Körbepillantok, azaz jobbra és balra is a folyosón, hogy nagyjából megpróbáljam belőni hol is vagyok, akkor talán az is egyértelműbb lesz, hogy ő miért is lehet itt. Ha van a közelben terem, akkor az is lehet, hogy épp órára megy. - Bocsánat, hogy neked mentem, kissé elkalandoztam. Remélem nem fájt. - oh hát ki tudja, ő azért erősebb és nagyobb is nálam, de a jó ég tudja, hogy nem ütközött-e úgy a vállam a karjának, hogy esetleg pont egy érzékeny pontot talált el, főleg hogy Neville nem az a kifejezetten edzett típus. Sokkal több időt tölt a növények között, mint mondjuk sokat mozogva, az inkább a kviddicsezőkre jellemző. Azért remélem, hogy nem lesz mérges és nem vertem ki semmit a kezéből, a nekiütközéssel, de ha az is lenne, nem az a típus, aki csak úgy leteremtené a másikat.
