2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudom, hogy mi járhat a fejében, de elég ijesztő arra gondolni, hogy anya ilyen komoly dolgot nem mondott el nekem. Ha tényleg igaz, ha van egy testvérem... hát akkor magam sem tudom, hogy mit fogok kezdeni ezzel a helyzettel, azt meg főleg, hogy az, akiről kiderül, hogy a testvérem mit fog majd kezdeni az egész helyzettel. Ő sem tehet róla és persze én sem, hogy ilyesmi lett ebből, de ettől még nem kevésbé ijesztő, nem csoda, ha össze vagyok zavarodva. Azért ilyen komoly dologra nem gondoltam, amikor elkezdtem utána járni ennek a képnek. - Oké, köszi, csak... valahogy úgy kellene, hogy ha még sem ő az, akkor ne legyen ez kellemetlen egyikünknek sem. Főleg, hogy még azt se tudjuk hogyan deríthetnénk ki ezt. - na igen ez a nehezítés ebben úgy igazán, nem tudjuk hogyan kellene olyan varázslatot keresni, ami segít, hogy kiderítsük ki van a képen ,vagy hogy az a Brandon-e az. Nem állhatok elé, hogy felismeri-e magát, hiszen úgy sem fogja, a babák eléggé egyformák. - Igen, én is ettől félek, viszont Piton... kétlem, hogy szívesen segítene valami hasonlóban, nem sok esélyt látok rá, és nem tudom milyen tanárhoz fordulhatnék, szerinted van olyan, aki megbízható? - van pár kedvesnek tűnő tanár az egyetemistákat oktató tanárok között, de hogy melyikük érne rá, tudna segíteni és akarna is... fogalmam sincs, én pedig nem vagyok elég bátor, hogy meg is merjem kérdezni. - Fekete mágia... de érteni is kellene hozzá. Talán előbb maradok még a könyveknél, hozok még párat, hátha... - persze csüggedek, hiszen egyelőre semmit nem találtunk, ami segíthet, pedig mindenképpen kellene valami megoldás erre. Talán egy tanár... de az a baj, hogy nem tudom melyik tanár lenne az alkalmas a célra. Maximum, ha nem látok más megoldást talán akkor elgondolkodom ezen is, de még adok egy esélyt a szimpla kutatásnak. Most viszont felállok és még körülnézek a sorok között, hátha sikerül találni még valami könyvet, ami alkalmas lehet a célra. Elég sokat hoztam már ide, de azért még akadnak a polcokon bőven és talán olyan is van ott, amire nem is gondolnék, hogy jó lehet.
- Attól még előfordulhatott – mutatok rá a nyilvánvaló tényre, miközben Carol arcát szemlélem. Rossz lehet neki, igen kellemetlen tud lenni, amikor az ember olyasmire jön rá a családjával kapcsolatban, amire soha életében nem számított. Hiába a modellkarrier, a népszerűség, valamiért mégsem irigylem a lányt. Az otthoni helyzete ugyanis nem éppen a legjobb, más talán nem is kezelné ilyen higgadtan, ahogy most ő is próbálja. De az, amit én felvetettem, és amit minden igyekezetemmel próbáltam végül mégis tagadni, szöget ütött a fejembe... Igen, talán van rá lehetőség, hogy én vagyok azon a képen, de ebbe nem túl nagy örömmel gondoltam volna bele. Mindenesetre, nem árt szemmel tartanom Carolt és közben a Smith családnéven törni a fejem. Hm... Yngrid Smith? Valahogy az Osborne sokkal jobban cseng számomra. - Előfordulhat – vonom meg a vállam, miközben tünődve harapok az ajkaimba. Látogattak meg engem valaha is? Nem, még egyszer sem, noha csupán pár évet töltöttem az árvaházban és abból sincs túl sok emlékem. Csak emlékeznék arra, ha az állítólagos anyám ott lett volna mellettem, nem igaz? - Nem hiszem, hogy ez annyira furcsa lenne, sok gyerek élt az árvaházban, volt, akivel tartották a szülei a kapcsolatot... Nem mondom, hogy gyakori eset volt, de előfordult, igen. Carol ezt persze nem érti, hiszen ő az anyjával nőtt fel, és ha valóban én vagyok az ő elveszett testvére, akkor nem sok okunk lesz barátkozni a közeljövőben. Persze, kedvelem őt, talán nem is haragudnék rá annyira, de azért mégis milyen az, hogy őt felnevelte az anyja, a másik gyermekét – talán engem – pedig ellökött magától? Miben különbözik az egyik a másiktól? Eddig sem volt túl sok önbizalmam, hiszen soha életemben nem éreztem magam szépnek, emellett pedig kissé esetlen is voltam, de hogy pont egy modell legyen a nővérem... Akit a saját anyánk is jobbnak tartott nálam... Na, nem, ezt most kell abbahagynom! Mégis mekkora annak az esélye, hogy pont mi vagyunk testvérek, és hogy ugyanaz után kutakodunk? Sosincs jó vége annak, ha az ember a falra festi az ördögöt, főleg nem ebben a helyzetben. - Ja, eléggé... - nyelek egy nagyot, miközben igyekszem minden negatív gondolatomat félretenni ezzel az egész üggyel kapcsolatban. A végén még én is megbolondulok és mindenkiben a családomat fogom látni, akit csak megismerek. Nem jó ez így, hiszen Carolnak is megvan a maga baja, nem kellene vele kezdenem a gyanúsítgatást. Kedves lány, ezt pedig örökölnie kellett valakitől, és ha az anyja is olyan személyiség, mint ő, akkor aligha adott volna bárkit is örökbe. Talán csak túl sokat magyarázott bele ebbe a képbe, előfordul, amikor az ember rémeket lát mindenhol. Én pedig így is bizonytalan vagyok, hiszen pont egy ilyen korszakomat élem, főleg ezzel a nyomozgatással, így pedig csak a lovat adom a lány alá. A lány kérdésére csak legyintek egyet: - Brandon nagyon rendes srác, nem hiszem, hogy ilyesmi miatt kiakadna. Majd én rávezetem a dolgokra, és akkor nem lesz baj. Igen, az azért tényleg nem lenne a legjobb, ha csak úgy a nyakába zúdítanánk a dolgokat, hiszen azért ő is emberből van, neki is van némi tűréshatára, nem hiszem, hogy ilyesmit képes lenne tolerálni. Őt soha életében nem érdekelte a családja, hiszen otthagyták, én pedig teljes mértékben meg is értem az álláspontját, de mi van, ha pont Carol a nővére és még egyikük sem tud erről? Nem, semmiképp sem kell kizárnunk ezt a lehetőséget sem. - Babakori kép? - felnevetek a lány ötletét hallva, miközben azért megpróbálok nem túl hangos lenni, de ez egyszerűen annyira abszurd... Brandon, mint baba? Jaj, nekem! - Nem hiszem, hogy sokat segítene, ez olyan, mintha két kínait próbálnál megkülönböztetni egymástól, nekem legalábbis semmiképp se menne a dolog... Nem tudnád esetleg a házvezető tanárodat megkérni, hogy segítsen? Carol Mardekáros, márpedig az ő házvezetője áldott Piton, aki nagy eséllyel keresztben lenyeli a lányt reggelire, ha ilyesmivel áll elé, de talán valami csoda folytán jó hangulatban lesz és segít neki. Csak tud valami komolyabb mágiát, nem igaz? - A fekete mágia sokat segíthet, ha jó kezekben van, ugye tudsz róla?
- Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
[/color]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-11-19, 19:45
Sejtem, hogy nem hisz abban, hogy anya netán csak elfelejtette a dolgot és végül is igaza is van, én sem, de olyan rossz belegondolni, hogy anya netán tényleg ilyen fontos dolgot titkolt el előlem, hogy van egy testvérem. Ez azért... elég ijesztően hangzik, hiszen akkor ki tudja, hogy mi van még, amiről nem tudok. - Nem tudom, nem emlékszem, persze volt, amikor nem volt olyan sokat velem, de azért... hosszabb időre... kisebb koromban nem emlékszem. - na igen így azért nehezebb, hiszen lehet, hogy pár éves koromban esetleg történt ilyesmi, hogy elment és egy ideig távol volt tőlem, mert dolga volt és addig más vigyázott rám, de arra nem emlékszem sajnos, ami persze még nem jelenti azt, hogy nem történhetett ilyesmi. - Gondolod, hogy meglátogatta őt később is néha? - a képre pillantok, mert ha tényleg ott a testvérem van és anya netán meg is látogatta úgy még rosszabb, mert akkor nem felejtette el, nem lépett túl rajta, vagy ilyesmi, csak nekem nem beszélt róla és így még rosszabbul hangzik. - Ez így elég... ijesztő. - bököm ki egy sóhajjal. Na igen igaza van, lehet hogy mindenkiről azt hiszem majd, ahogyan ,most még róla is úgy gondoltam, hiszen nem ismeri a szüleit, miért ne lehetne ő a testvérem, aki a képen van nem igaz? Az persze azért elég durva lenne, mert most jóban vagyunk, de vajon ha ilyesmire fény derülne, akkor mit mondana nekem, akkor hogy állna hozzám? - Talán igen, de nem állhatunk úgy elé, hogy lehet, hogy a testvérem, nem? Főleg, hogy nem is biztos, sőt akárki lehet, talán nem is ebben az országban él, hanem máshol. - olyan kilátástalannak tűnik ez az egész helyzet így és egyelőre még gőzöm sincs, hogy mit fogok kezdeni vele. Tényleg félő, hogy folyton mindenkit majd a testvéremnek nézek, így nem tudom, hogy milyen lesz a következő pár napom, vagy hetem, de hogy nem lesz könnyű, az holt biztos. Valahogy mégis át kell vészelnem és inkább utána kellene járnom a dolognak. - Nem tudsz szerezni róla babakori képet? Tudod... összehasonlítani. - hátha az segít, mert őszintén szólva én nem ismerném meg magamat babaként, szóval hiába tolnánk az orra elé a képet, ő se tudná szerintem rávágni, hogy a testvérem, vagy sem, csak jól összezavarnánk vele, ami nem sok jót szülne.
Megvetően felhorkantok, amikor Carol ama tippjét hallgatom, hogy talán az anyja elfelejtette és emiatt nem tudott a lány semmit sem a kép létezéséről. De, még ha így is lenne... Miért nem meri akkor megkérdezni, ki a képen látható csecsemő? Bármennyire is mániás az anyja, erre azért nagy eséllyel válaszolna, hiszen – ha nincs jelentősége a dolognak -, akkor mitől kellene tartania? Talán, ha egy idegen kérdezné, megérteném a dolgokat, de hogy a saját lány sem meri ezt tenni? Nem, itt valami nincs rendjén, ebben teljesen egyetértek vele. Oka van annak, hogy eltitkolta a képet Carol elől, vagyis a lánynak van egy eltitkolt testvére. Semmi bonyodalom, ennyire egyszerű ez az egész dolog, mit kell ezen agyalni? - Nem volt esetleg olyan időszak, amikor napokra elment valahova, téged pedig másra bízott? - vonom fel a szemöldököm, Carolra pillantva, miközben eszembe jut néhány gyermekkori emlékem az árvaházból. Voltak szülők, akik meglátogatták a gyereküket, akit árvaházba adtak, mert valamilyen okból kifolyólag nem tudták felnevelni. Carolék pedig állandóan költöztek, a lány elmondása szerint legalábbis, nem csoda hát, hogy az anyja a kisebbik gyermekét lepasszolta. Persze, nem szép dolog, egyelőre azonban csak ennyi eshetőség jut eszembe, semmi több. - Náunk nagyon sok olyan gyerek volt, aki ismerte a szüleit, csak éppen nem élhetett velük... Elhallgatok, majd tanácstalanul megvonom a vállamat. Való igaz, nekem akkoriban ez volt a természetes, de ez a lánynak elég furán hangozhatott. Szülők, akik tudták, hol a gyermekük és mégsem ők nevelték fel? Persze, akadtak olyanok, akik a valós anyagi helyzetük miatt tették ezt, de példának okáért az egyik kislány, akivel egyidős voltam, egy befolyásos ember gyermeke volt, akit mindenáron el akartak titkolni. Az anyja szép összeget kapott azért, ha lemond róla, így hát árvaházba adta – hogy még véletlenül se kelljen másra költenie a pénzét -, majd megpattant valaki mással. Ezt is csak onnan tudom, hogy hallottam, amikor a nevelőink erről beszéltek. Sok dolgot hallottam ám akkoriban, ezek az információk pedig valamiért megmaradtak bennem. Azzal is tisztában voltam, hogy sok ember azért adta be a gyermekét, mert menekülnie kellett, akár Carolnak és az anyjának. Mindenesetre, soha életemben nem értettem, miért is cselekszik így valaki. - Ebbe inkább bele se gondolj – legyintek egyet, miután a lány bizonytalanul elmondja a saját indokait. Van esélye a dolognak, de én kifejezetten nem örülnék, ha így lenne, hiszen ez az egész annyira morbid, vagy nem is tudom, minek kellene neveznem... Rossz lenne, hiszen kiderülne Carolról, hogy a testvérem, én pedig ismertem már a modellkedéséből kifolyólag. Pár fiúhaverom oda is volt érte, én pedig – ha valóban úgy lenne, ahogy a lány gondolja – féltékeny lennék rá. Irigyelném, amiért neki volt családja, és emellett pedig olyan tökéletes lett... Hiszen gyönyörű arca van, ragyogó kisugárzása, a fiúk az évfolyamomban rajonganak érte. Nem, az ő testvére olyasvalaki, aki szintén olyan tökéletes, mint ő. - Most egy pár napig mindenkiben a testvéredet fogod látni, úgyhogy készülj fel rá lelkileg... Tudom, miről beszélek, hiszen volt az én életemben is olyan időszak, amikor minden sarkon a családomba botlottam, vagyis inkább csak azt hittem, hogy beléjük botlok. Egy időre felmerült bennem az is, hogy Brandon valóban a bátyám és ezért olyan szoros a kötelék közöttünk, de utána elhesegettem a gondolatot. Nehéz volt, de meg kellett tennem, hiszen beleőrültem volna a gondolatba. Utána azok jöttek, akikkel szintén jóban voltam. Vajon melyik közülük a testvérem? - Nincsenek olyan sokan, ne rágódj ezen – felelem Carol véleményére. Valóban, azt hiszem, csak én meg Brandon vagyunk az egyedüliek. Persze, ez még nem zárja ki azt, hogy mások is vannak rajtunk kívül, csak titkolja, de azért értelemszerűen szűkíti a kört. A lány kérését hallva eltöprengek: - Hát, nem tudom, mit mondhatnék róla, én már évek óta ismerem, de másként viselkedik velem, mint egy olyan emberrel, akit még egyszer sem látott... Fogalmam sincs arról, mit gondolnak Brandonról más emberek, velem teljesen feloldódik és elengedi magát. Mindenesetre, folytatom a beszámolómat: - Elég erősen meg szeretne felelni a nevelőszüleinek, ami nem is csoda, hiszen az apja nagyon befolyásos ember, nem hozhat szégyent a nevére. Emellett nem beképzelt, nagyon jó tanuló és mindenben benne van, amit mondok neki. Ez azért mondjuk elég erős túlzás, hiszen tudok neki olyasmit is mondani, aminek nem tenne eleget, de ez már az én problémám marad. Szívesen mondanám neki azt, hogy hagyja ott a nevelőszüleit, mert ez így nem jó, nem szeretem olyan komolynak látni, de tudom, hogy nem tenné meg, és még meg is értem miatta. Ők nevelték fel, hálával tartozik nekik, ezt pedig csak így tudja kimutatni. - Tényleg nem tudom, mit kellene még róla mondanom, talán az lenne a legjobb, ha megismernéd, nem?
- Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
[/color]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-11-09, 11:52
Abban tökéletesen biztos vagyok, hogy együtt azért mégis csak több esélyünk van válaszokat találni, mint nekem egyedül. Egyébként sem vagyok egy auror alkat, nem hiszem, hogy sikerülne, de talán tényleg több szem, többet lát és szépen kiderítjük, hogy mi is van itt a háttérben. Majd valahogy ügyesen, anyámat nem belevonva, mert még mindig nem igazán hiszem, hogy ő hajlandó lenne bármit is mondani nekem erről a képről, főleg ha eddig nem tette. - Az is lehet, hogy esetleg elfelejtette és elkallódott és... - megvonom végül a vállamat, mert nem, igazából ebben én sem hiszek. Nem gondolom, hogy anya tényleg azért nem mondott többet nekem erről, nem mutatta meg a képet, mert nem volt fontos. Ha így el volt rejtve, akkor lehet jelentősége, csak még azt nehéz elhinnem, hogy tényleg volt egy testvérem, vagy netán van is és a tetejében az is lehet, hogy itt a Roxfortban. Az még kellemetlenebb lenne, ha még ismerném is. A legrosszabb, hogy tényleg nem lehet eldönteni a kép alapján még csak azt sem, hogy aki rajta van fiú, vagy lány, így tényleg akárki lehet, még csak a sem biztos, hogy annyira hasonlít rám, hiszen talán anyára hasonlít jobban, mert rám mindig azt mondták, hogy külsőre inkább apa jellegzetességeit örököltem. Érthető módon ennek sosem örültem annyira. - Nem, vagyis nem is tudom, te mondtad, hogy bárki lehet és te... De nem, az nagyon abszurd lenne. - rázom meg végül a fejemet. Nem mondom ki, hogy talán tényleg ideje lenne, hogy megpróbálja megkeresni a szüleit, akkor talán többet tudnánk és egyből jobb lenne a helyzet is, de egyelőre nagyon úgy fest, hogy nem sok mindent tehetünk, bármennyire is jó lenne. Meg kell keresni azt a babát, vagyis most már gyereket... valahogy. - Azért még sem kérdezgethetem végig az összes Roxfortos diákot, aki árvaházból jött. - zavartan nevetgélek és persze nem tolhatom oda a képe elé a képet, hogy na nem ismered fel magadat? Azt hiszem még én sem ismerném fel magamat képek alapján, legalábbis kisbabakoromból biztosan nem, nem várhatom el ezt mástól sem. - De miért gondolsz épp rá? Milyen... ez a Brandon? Mesélsz róla? - persze azért lapozgatom tovább bőszen a könyveket, de talán könnyebb lenne, ha mesélne arról a fiúról legalább egy keveset, akkor egyből jobb be tudnám lőni miért hiszi ezt, bár nem biztos, hogy a jellem számít, mert én sem hasonlítok annyira anyára és ha belegondolok Lacey sem olyan, mint Tom, pedig testvérek. Két testvér lehet, hogy épp... szöges ellentéte egymásnak.
- Mondjuk igaz, hogy több szem többet lát – értek egyet végül a lánnyal, noha eddig se volt ellenemre egy kis kutakodás a könyvtárban. Carol társasága pedig kitünő indok számomra ahhoz, hogy ne kérdezzenek rá túl sokan a dolgokra. Ha pedig mégis megtennék, akkor van egy kifejezetten jó alibim mindenre: neki segítek megkeresni valakit, engem ugyan nem érdekel a saját családom. Nem szeretném, ha hirtelen mindenki azzal nyaggatna, hogy ha megtalálnám őket, akkor legyek oly szíves és nekik is számoljak be arról, kik is ők tulajdonképpen. Sajnos azonban ennek az egésznek van egy olyan hátránya is, hogy olyasmit talál az ember, amit egyáltalán nem szeretne. Így pedig sokkal hamarabb el tudom simítani a dolgot, mint abban az esetben, ha szétkürtölöm a suliban, hogy szülőkeresésbe fogtam. - Na igen, elvégre miért titkolta volna el anyukád a kép kilétét? - teszem fel a következő kérdést, amely szöget ütött a fejembe. - Ha pedig az egyik rokonotok van rajta, akkor miért nem számolt be róla? Elvégre, nem olyan nagy hír, ha az ember unokatestvére meg van örökítve egy fényképen. Ha nem lenne semmi titkolnivalója, akkor pedig ráírta volna a gyerek nevét, hogy ne kerüljetek később hasonló helyzetbe, ugye? Persze, a lány elmesélte még a tanév elején, hogy milyen az anyja, beleőrült az állandó bizonytalansgba. Vagyis, nem beleőrült, hiszen nem kifejezetten annak hívta, hanem másnak, de a lényeg ugyanaz, nem igaz? Simán kinézem abból az asszonyból, hogy az üldözési mániája hatására még ezt a kis apróságot is eltitkolja a lánya elől. Így azért már esélyesebb, hogy zsákutcába jutunk, és hiábavaló lesz minden. Mindenesetre, megértem Carol aggályait, nagy eséllyel az ő helyében én se lennék képes arra, hogy ne lépjek semmit az ügy kiderítése érdekében. - Mondjuk, az tényleg ciki lenne – értek egyet Carollal, miközben igyekszem nem elnevetni magam. Persze, kínos, oké, de valamennyire vicces is lenne, ha később ilyesmi derülne ki róla. Mondjuk, ha jól sejtem, eddig még senkivel sem hozta össze a Sors, hiszen a modellkarrierje ellenére is félénk maradt valamennyire, így nem ismerkedett olyan könnyen, mint a lányok többsége. Bár, ha azt vesszük, hogy mardekáros, akkor meg is értem valamilyen szinten. Azok mindent kavarnak, amit nem kellene. - De csak nem kerültél ilyen helyzetbe, hiszen az tényleg komoly lenne... Mármint, hogy pont azzal, aki a rokonod lenne... - Ó, így már értem... Valamennyire – biccentek óvatosan, miközben a lányt hallgatom. Nem lehetett egyszerű egy olyan apa árnyékában felnőni, aki jelenleg is az Azkaban vendégszeretetét élvezi. Nem csoda hát, hogy Carol nem igazán szeret a családjáról mesélni másoknak. Mégis mit mondhatna? Az igazság nehéz, ezt én is belátom. Sokak számára akkor normális egy ember, ha a családja is az, úgyhogy nehéz lehet ilyen háttérrel jónak lenni mások szemében. Nem firtatom hát a témát, hiszen érzem, hogy ez talán nem a legjobb pillanat erre az egészre. - Ugye nem arra gondolsz, hogy én is a testvéred lehetek? - pillantok némileg Carolra, miközben ő engem méreget. Igaz ugyan, hogy hamar elkapja rólam a tekintetét, de akkor is... Jó, logikus gondolat, igaza is van ebben, hiszen én sem ismerem a családomat, de valamiért nem igazán szeretném, ha én lennék a fő esélyes a címre. Carol rendes lány, nem szeretnék rosszban lenni vele. Márpedig elég harag felgyűlt bennem az igazi családom ellen, amit nem rajta szeretnék levezetni. - Én biztos nem vagyok az. Vagyis nem lehetek... Mondjuk, miért gondolom így a dolgot? Nincs megdönthetetlen bizonyítékom ezzel kapcsolatban, úgyhogy nem jelenthetem ki teljesen biztosra. Mégis... Nem akarok magamra úgy gondolni, mint Carol testvére, az szinte mindent elrontana. - Van egy fiú, szintén árvaházból jött, talán nála kellene kezdened – hozom fel a témát. Tudom ugyan, hogy ez nem a legszebb dolog tőlem, de akkor sem bírom ki, hogy ne tegyem meg. - Brandon a neve, griffendéles, szerintem neki nagyobb esélye van arra, hogy az legyen, akit keresel. Elvégre, én szöges ellentéte vagyok Carolnak viselkedésre, noha nagyon jól tudom, hogy ezt nem a gének határozzák meg. Brandon viszont jobban hajaz a lányra... Megértő, türelmes és van benne némi megfelelési kényszer is.
- Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
[/color]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-11-01, 15:34
- Tudom, de talán, ha ketten próbáljuk akkor nagyobb esélyünk van rá. - na igen, én is tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egy könnyű menet ez az egész és talán sikerrel sem járok, vagy ha igen akkor vakvágány a vége, de azért meg kell próbálnom. Legalább elmondhatom magamról, hogy amit lehetett megtettem és nem rajtam múlt, hogy végül nem sikerült. Végső soron még mindig kérdőre vonhatom anyát, bár attól félek ez a kevésbé járható út, pedig a saját erőből való megtalálás is elég esélytelennek tűnik. - Tudom, de ha talán tényleg fontos ez a kép, akkor már képtelen lennék egyszerűen elfelejteni, mintha nem is lett volna előtte. Az... nem megy. - rázom meg végül a fejemet, hiszen ez a nehéz, hogy elfeledni nem tudom ezt a képet. Szeretném tudni, hogy ki van rajta, akkor is, ha nem fontos, vagy ha csak netán egy unokatestvér, de legalább tudjam. A további kis szónoklatra egyre jobban kerekedik el a szemem. Nem gondoltam bele ebbe ilyen formában, ebben teljesen igaza van. - Azt hiszem... igazad lehet, de... de akkor még inkább meg kell találnom, mert akár később is megismerhetem és morbid lenne, ha fiú és... érted. - na jó ez így még rosszabb. Bár nem igen voltak még pasijaim, de azért volt már aki próbálkozott, teszem azt az a kiállhatatlan Bobby másfél éve, de ő csak nem lehet a rokonom, az végképp teljesen abszurd lenne és Tom, vagy Lacey... nem ők, hasonlítanak a szüleikre és rám cseppet sem! - Igen apa azóta is az Azkabanban ül, anya pedig eléggé... fél ettől az egésztől. - sóhajtok egy hatalmasat. Ha ezt nézem akkor megértem anyát, hogy inkább a menekülés mellett döntött és nem akart olyan életet élni egy csecsemővel, amilyen nekünk volt. Épp eleget menekültünk és egy babával egy nehezebb lett volna, de mégis elmondhatta volna, vagy idővel megkereshettük volna, ha tényleg a testvérem és Yngrid szerint így van. Ez elég nehéz, mert én is arra hajlok, amit mond, de ha tényleg így van... ez még mindig olyan meglepő és még most sem tudom, hogyan fogom tudni kezelni, ha netán tényleg megtalálom. Mit mondok majd neki? Hol kezdem és mi van, ha tényleg utálni fog? - Akkor bárki lehet, akár még ismerhetem is, akár... - elhallgatok, ahogyan a furcsa gondolat a fejembe férkőzik és akaratlanul is vizsgálgatni kezdem, hogy vajon Yngrid mennyire hasonlít rám. A szeme, a haja... nem ismeri az igazi szüleit, ő tudja, hogy örökbe fogadták, de nem tud semmit az igazi családjáról. Végül megrázom a fejemet, és a mondat ott marad lógva a levegőben. Nem... az végképp nagyon abszurd lenne! Inkább magam elé húzok egy újabb könyvet és gondterhelten kezdem el lapozgatni, néha fel-felnézve Yngridre, mintha még mindig őt vizsgálgatnám.
- Elég nehéz fába vágtad a fejszéd, ugye tisztában vagy vele? - pillantok kérdőn Carolra, miközben ő egyre-másra ismeri fel, hogy a legtöbb ötletével zsákutcába jut. Ismerős számomra a helyzet és a tanácstalanság, hiszen volt annak idején az ismerőseim közül sok olyan ember, aki megpróbálta felkutatni elveszett családtagjait. Az árvaházban ugyanis sokukkal leveleztem, egyedül csupán Brandon volt az, akit elvesztettem, hiszen addigra őt is örökbe fogadták, és nem adhatták ki a címét még nekem sem. Mindegy is, térjünk vissza a családfakutatásra... Szóval, sokan elkezdték, be is számoltak nekem róla, de eredményt nem értek el vele. Vagy a mugli törvények kötötték meg a kezüket, vagy a hivatalok zárták be a kapuikat. Nem könnyű, de Carol már mágus, talán ő többre jut. - Nem szeretnélek elkeseríteni, de ez nem lesz egy lightos dolog. Kitartás kell hozzá és idő. Amikor pedig megtalálod azt, akit keresel, akkor a türelem lesz a legfontosabb. Elvégre, neki is el kell fogadnia azt, hogy más a családja, mint akit eddig annak gondolt... Ez legfőképp akkor lesz nehéz, ha a Carol által keresett gyereket már a legelején örökbe fogadta valaki, és nem számolt be neki arról, hogy nem ők a vér szerinti szüleik. Egy egész addigi élet veszti értelmét a lány betoppanásával, és hullik a semmibe. Nem egyszerű, meg kell hagyni. - És mi a helyzet, ha ő is varázsló, akárcsak te? - nyúlok töprengve a hajamhoz, majd egy tincset az ujjam köré tekerek és azzal kezdek el játszani, miközben mélázva folytatom tovább: - Muglik fogadták örökbe, de neki is van mágikus ereje... Hm... És ő is kapott 11 éves korában egy bizonyos levelet egy bizonyos iskolából... Ha szerencséd van, akkor a képen szereplő lány az iskolában van, talán még ismered is őt. De persze az is lehet, hogy külföldre vitték. Bármi előfordulhat. Mindenesetre, izgalmas lenne, ezt meg kell hagyni, olyan az egész, mint egy brazil szappanopera. Carol elveszti a húgát, majd évekkel később rájön, hogy volt testvére, és az talán egy iskolába jár vele. - Lehet, hogy pont a padtársad az – feszegetem a dolgot csillogó szemmel, kitörő lelkesedéssel. Nem tudom, miért hoz ez annyira lázba. - Vagy a legjobb barátnőd. Esetleg az egyik olyan csaj, akit utálsz. De mi van, ha a képen egy fiú van? Kisbabknál ezt nehéz megállapítani. Akkor az is esélyes, hogy Carol első pasija pont a tesója volt. Á, ez kissé morbid, nem igaz? Tény, hogy van fantáziám, de ennyire talán még sem kellene elszállnom a valóságtól. - Az Azkabanba? - némileg döbbenten pillantok a velem szemben ülő lányra. Erre a helyre nem éppen egyszerű bűnözők kerültek, hanem tényleg azok, akiktől tartania kellett másoknak. Hihetetlen, hogy a szőke lány apja is ebbe a veszélyes halmazba esett. Viszont akkor talán érthető valamennyire, hogy az anyja miért nem menekült egy csecsemővel a karjaiban. Csakis azért, mert előbb-utóbb belefáradt volna. Ha a baba megbetegszik, el kell vinni egy kórházba, nem ápolhatja otthon. Azon a helyen pedig meg kell mondania az igazi nevét, ami azzal a kockázattal jár, hogy lebukik. - Hát, nem hiszem, hogy bármire is mennél vele – csóválom meg a fejem némileg kételkedve. Ha Carol anyukája lélekben beleunt a sok menekülésbe, akkor a biztonságuk érdekében még a saját lányának sem mondaná meg az igazat. - Szerintem nem örülne annak, ha rájönnél, hogy a tesód után kutakodsz... Igen, mostanra semmi kétségem sem fért ahhoz, hogy a képen lévő csecsemő a lány testvére. Elvégre, mi másért nem beszélt volna róla az anyja? Nagy eséllyel az apjától akarta megvédeni mindkét gyermekét, csak ugyebár a kisebbiket nem tudta volna megfelelően ellátni, ha állandóan menekülésben vannak. - 100%, hogy a testvéred – válaszolom meg Carol kérdését. - És talán még arra is van lehetőség, hogy ő is ebben a kastélyban van, hiszen a szüleid mágusok, úgyhogy szerintem ő is az lehet. Hacsak nem kvibli, de egyelőre nem kellene ennél jobban bonyolítani a dolgokat.
- Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
[/color]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-10-28, 19:55
Az biztos, hogy fekete mágiát csak a legvégső esetben használhatunk, amúgy nagyon durva lenne ez az egész. Amíg van más járható út, addig meg kell keresni azt és ha ne adj isten nincs, akkor majd... na akkor majd gondolkodunk tovább és megpróbálunk kitalálni valami mást. Így már eleve könnyebb, hogy nem egyedül próbálkozom, számomra már ez is nagy dolog. - Igen, azt hiszem név nélkül ez nem sokat segít. - rázom meg a fejemet sóhajtva. Na igen amíg semmit sem tudok arról, akit keresek elég nehéz, szóval majd meglátjuk. Van még egy csomó könyv, remélhetőleg lesz köztük olyan, ami segít valamennyit és közelebb visz a válaszokhoz. Inkább valami varázslat kell, olyan, amihez elég egy kép is, nem pedig egy ilyen lista, ha azt sem tudom kit keresek, sőt még csak azt sem tudom, hogy a rokonom-e, vagy milyen ágú rokonom. - Az sem biztos, hogy a testvérem... de, ha így van biztosan van rá jó magyarázat. - még én sem tudom, hogy micsoda, de minden bizonnyal valami akad, ami ezt az egészet valahogy jobb szögből világítja meg, mint amilyenben most van, mert tényleg érthetetlen, ha van egy testvérem, akkor ő miért nem velünk nőtt fel, bár tudom, hogy így se volt épp könnyű az életünk. - Tudod... - kezdek bele elég bizonytalanul, de mégis csak úgy érzem, hogy benne azért bízhatok és elmondhatom neki az egész nem túl fényes kis családi drámámat. -... egészen kiskoromban apa az... szóval az Azkabanba került, talán e miatt lehetett. Anya így is eléggé... paranoiás lett e miatt. - valahol értem, hogy ha végül ezért nem tartott meg egy pici babát, hiszen velem is épp eleget kellett utaznia, ami nem volt épp boldog gyermekkor, viszont ha mindezt úgy kell megtennie, hogy közben még egy pici babát is hurcol magával... valahol érthető, ha ezt nem akarta megtenni. - Nem tudom, talán tényleg anyát kellene megkérdeznem, de ha nem mutatta a képet akkor talán nem mondana igazat sem. - na igen, ez így elég nehéz, mert lehet hogy semmi jelentősége ennek az egésznek, csak egy kép amin anya rajta van egy babával, talán tényleg semmi jelentősége az egésznek, de ha van? Ha van és anya nem mondja el, az még rosszabb, pont e miatt jobb, ha inkább én járok utána és nem anyát kérdezem meg róla, hogy biztos lehessek benne, hogy az, amit tudok tényleg igaz. - Talán igen. Szerinted... mi lehet az igaz? A testvérem, vagy nincs jelentősége a képnek? - azért kíváncsi vagyok, hogy ő mit gondol erről az egészről, de persze ettől még nem fogom feladni és megpróbálok rájönni mi ez a kép és ki van rajta. Legalábbis adok magamnak időt, hogy legalább próbálkozzam vele, aztán majd meglátjuk. Az egyik könyv csak segít, és ha nem... hát majd akkor keresek valami más utat.
- - Oké, akkor ezzel csak a legvégén foglalkozunk – sóhajtok fel, habár lassanként jó ötletek ugranak be számomra, hogy mégis miként keressem meg a saját szüleimet. Vérmágia, mi? Habár, ami azt illeti, az igazán hasznos könyvek ebben a témakörben csakis az egyetemi részlegen lehetnek, oda pedig én nem mehetek be… Mindenesetre, nem igazán szoktak érdekelni a szabályok, hiszen arra vannak, hogy felrúgjam őket, igaz? Brandont talán most ki kellene hagynom a mókából, hiszen itt azért elég nagy a lebukás esélye, nem lenne számára ez jó pont a szüleinél, annyi szent. Majd valamikor este visszanézek ide és átlapozok pár kiadást. - - Talán ebben? - kérdő képpel húzok ki egy másik könyvet a halomból, habár ennek a borítója már nem tűnik olyan vészjóslónak, mint az eddigié. Nagy eséllyel ez nem sok említést tesz a sötét mágiákról, inkább igyekszik törvényes kereteken belül mozogni. Megfordítom, majd elolvasom a címét: - A Minisztérium által keresett elveszett varázslók. Ebben nem hiszem, hogy benne lenne… Vagy mégis? Habár, azt sem tudod, mi most a neve, nem igaz? Kétlem, hogy ezzel bárkit is megtalálnánk, de Carol nagy eséllyel jobban tudja, mit miért tesz, és hogy melyik könyvben lenne számára érdemes kissé jobban körülnézni. Ha neki ez kell, akkor tényleg nincs jogom megkérdőjelezni a dolgot… Maximum felvetni pár másik lehetőséget, ennyi, nem több. Nekem azonban kész kincsesbánya ez a könyv halom, hátha van benne néhány értékes információ a szüleim kilétét illetően. Habár… mondjuk nekem sincs fogalmam se, hogy mi az igazi nevük és nagy eséllyel kép alapján se nagyon ismernék rájuk. Vajon őket is Osbornenak hívták? Vagy ezt a nevet már a nevelőktől kaptam annak idején? Nem emlékeztem, kicsi voltam még, amikor elvittek, nem volt alkalmam megkérdezni tőlük a dolgot. - - Akkor téged miért neveltek fel, ha a testvéredet nem tudták? – vetem fel Carol kérdésére a sajátomat. Nem igazán hittem abban, hogy valaki azért mond le egy gyermekről, mert nincs más választása. Akkor legalább tartaná vele a kapcsolatot. Igaz ugyan, hogy bennem is ott volt a tüske a saját szüleim miatt, ezért sem nagyon hatott meg más emberek magyarázata, miszerint, van aki azért teszi mindezt, mert olyan helyzetbe kerül. Na, de könyörgöm! Nem igaz, hogy egy levél sem fér bele, amiben leírja a gyermekének, mit miért tett. Hiszen az a csecsemő egyszer felnő, és akkor válaszokat keres. Én is állandóan a nevelőszüleimet faggattam a sajátom kilétéről, de ők semmit sem tudtak erről. Tényleg semmit. [color=#66ccff]– Csak akadt más választásuk is, ha téged sikerült felnevelniük… - - Akkor kérdezd meg erről anyukádat – vetem fel a lánynak, hiszen nem tudom, hogy mennyire más a viszonyuk, mint nekem a sajátoméval. Az én anyám rendes, segítőkész asszony, aki sokat dolgozik, azonban ennek ellenére is mindent megtesz, ha valamiben segítségre van szükségem. Amikor pedig a kilengéseimről van szó… Nem örülnek neki,ez igaz, de ők szerencsére elég türelmesek ilyen ügyben. Apa szerint ki fogom nőni, anya pedig ilyenkor csak rosszallóan csóválja a fejét, de pár perc alatt megenyhül. Ritkán veszekszem velük, hiszen hálás vagyok nekik azért, amit velem tettek. Igazi családot biztosítottak számomra. – Lehet, tényleg csak unokatestvér – pillantok töprengve a fényképre, miközben igyekszem magamban összerakni a dolgokat. – Bár, ha nem ismered, és anyud sem beszélt róla, akkor az se biztos, hogy a családod tagja… Egyszerűen csak odaállt egy fénykép erejéig, ennyi az egész. Bár, akkor minek titkolná? Vaj van a nő fején, ez egészen biztos. - - Egy próbát megér, az igaz – biccentek egyetértően. – De szerintem ne add fel akkor sem, ha nem kíváncsi rád. Hátha csak majd idő kell neki…
- Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-10-20, 18:05
Nem lesz könnyű feladat olyan varázslatot találni, amit nem ismerünk, ez sajnos biztos, de nem akarok vérmágiával próbálkozni, mert biztos, hogy nagyon veszélyes és főleg úgy, hogy még csak nem is értünk hozzá... Viszont mégis tudni akarom a válaszokat és anyát nem kérdezhetem meg, mert valószínűleg okkal nem beszélt nekem erről az képről és arról a kisbabáról, akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda lehet, de valami köze van anyához, főleg ha még kép is készült róla vele. - És ha mégis? Az ilyesmit inkább hagyjuk a legvégére. - igen, talán utolsó mentsvárként vehetjük soron a vérmágiát, de az biztos, hogy nem lenne jó ötlet már eleve azzal indítani. Sötét varázslat és a sötét varázslatok nem sokszor hozhatnak jót, ezért is nem mernék vele próbálkozni. Csak van más megoldás, vagy más lehetőség, én legalábbis reménykedem benne. Csak elég jól szét kell nézni, átnyálazni a könyveket, végső soron megkérdezni egy felsőst, csak hát ez olyan téma, amit nem mondhatok el csak úgy akárkinek, mert a végén szétkürtölné. Yngridben bízom, neki elmesélem szívesen és örülök, hogy segít, na de másnak... nem jó ötlet. - Tudom, de talán valahol itt lapul egy olyan varázslat, ami segít és akkor megtalálom. - vagy megtaláljuk persze, ha eleve segít nekem. Közben ráejtem a kezemet a méretes kupacra és magam elé is húzok egy könyvet. Elég nehéz átlapozni és megtalálni, azt ami kell, de előbb mindenhol a tartalomjegyzéket böngészem át és akkor remélhetőleg meg lesz majd a szükséges varázslat, csak tényleg keresni kell. - És ha nem volt tudod... szándékos? Vagy nem volt választásuk? - nagyon óvatosan mondom csak, hiszen én is tudom milyen szülők nélkül legalábbis részben. Apa nincs velünk, kiskorom óta, nem is találkoztam vele, anya sosem engedte, hogy meglátogassam, tehát ha azt nézzük a veszélyes életet választotta helyettem. Anya pedig... szó se róla azért nem a legjobb szülő, főleg hogy évek óta én vagyok az, aki inkább segít neki, mint sem fordítva, így azért nem az igazi, de nem panaszkodom, úgy se lenne más a helyzet, ha ezt tenném. Végül csak bólintok egy halvány olyan megértem jellegű mosollyal. Igaza van, ráér a szüleit megkeresni, de ha már eleve benne van a késztetés az is valami, sőt mindenképpen jó dolog, szerintem akár még sikerrel is járhat, főleg ha tényleg meg akarja próbálni. - Még az se biztos, hogy a testvérem, csak... jó, fogalmam sincs, lehet valami távoli rokon is, fogalmam sincs. - bizonytalanul vonom meg a vállamat, közben a táskámat veszem magamhoz és a fényképet szépen az asztalra teszem. Anya áll rajta egy pici babával a karjában, mosolyog és integet a kicsi kezét fogva, mintha ő integetne. Láthatóan boldog, de valami még se működött, ha azt se tudom ki az a gyerek. - Nekem van egy fura seb, anyajegy... valami ilyesmi a bokámon és az meg van pici korom óta, de ott a képen semmi és... nem tudom. Azért megpróbálhatom, maximum ha nem kíváncsi rám, legalább tudom. - de talán érdekli őt is ki a családja, rokona, akit eddig nem ismert. Azért egy próbát mindenképpen megér, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki a dologból. Először úgyis az a feladat, hogy egyáltalán megtaláljuk. Amíg nincs meg, addig nem derül ki, hogy hogyan reagálna rám.
- Azt elhiszem, hogy nagyon nehéz – biccentek már-már amolyan nagyon bölcs képpel, mintha tényleg mindent tudnék a világról. Jó, ebbe talán mégis van némi belelátásom, hiszen én is pont ugyanabban a helyzetben vagyok jelen pillanatban, mint a mardekárosok Carolja. Nem könnyű, ez tény és való, és nem csak az ebbe beleölt időt értem, hanem ennek az egésznek a lelki oldalát is. Nem vagyok érzelgős típus, soha életemben nem sírtam a Titanicon sem, melyért annyira odavannak a muglik... Egyszerűen nem ment. De amióta elkezdtem a szüleim után kutakodni, kissé nehezebb lett minden. Állandóan az jár a fejemben, hogy vajon mit fognak szólni, ha egyszer csak betoppanok hozzájuk és közlöm velük a dolgot? Örülnének? Bánkódnának? Eseteg az is lehet, hogy simán rámcsapják a házuk ajtaját, mint nem kívánt vendégre? Tudom, hogy Brandon akkor is ott lesz mellettem, mint minden más helyzetben, de a fájdalom az enyém lesz. Én pedig egyedül ettől féltem csak. - Ne aggódj, nem hiszem, hogy olyan veszélyes lenne, mint amilyennek olyan sokan mondják. Nem hiszem, hogy a lány észrevette volna, hogy mi minden jár az eszemben, hiszen általában nem szoktak kiülni az érzelmeim az arcomra. Emiatt elég sokan ugrattak is néha.... Volt, aki Jégkirálynőnek csúfolt, de nem érdekelt. Nekem is vannak érzelmeim, egyszerűen csak nem mutatom ki akárki előtt. Fenének sem hiányoznak a felesleges kérdések... A barátaim tiszta szívból vigasztalnának, de sokan vannak, akik csak azért lennének olyankor a közelemben, hogy megtudják a dolog okát, majd tovább állnának, hogy szétkürtölhessék a Roxfortban. Pont ezért osztottam meg ezt a dolgot csak Brandonnal. Benne bíztam, de Carol már más tészta. Neki aztán tényleg nem kellene az orrára kötnöm a dolgot, hiszen nem igazán ismerem. Annak azért örülök, hogy ő bízik bennem annyira, hogy nem hajt el. - Ekkora könyvkupacban elég lehetetlen feladatra vállalkozol – csóváltam meg a fejem, miközben egy másik könyvet húztam magam elé és nyitottam ki. Ami azt illeti, nem olvastam el betűről-betűre, az tényleg nagyon időigényes feladat lett volna, de a fejezetcímek alapján már be tudtam tájolni a dolgokat. Viszont ebben sem volt semmi olyasmi, ami a lány hasznára lett volna. Nehéz úgybe fogott bele, ez tény. Pont egy másik könyvet lapozgatok, amikor meghallom Carol kérdését. Kezem megáll a levegőben, majd pillanatnyi hezitálás után megcsóválom a fejem. - Nem. Minek keressem őket? Ha kíváncsiak lennének rám, akkor nem dobtak volna el maguktól... Éveken keresztül legalábbis ezen az állásponton voltam a szüleimmel kapcsolatban. Nem érdeklem őket? Rendben. Arra viszont ne számítsanak, hogy keresni fogom őket. Eddig legalábbis semmiképp sem tettem. - Talán majd egyszer – vonom meg végül a vállam, hiszen nem szeretnék Carolnak hazudni, de az igazat sem áll szándékomban elkürtölni. Ez a kiskapu pont jól jön számomra. - Valamikor. Még nem igazán áll szándékomban feltépni a sebeket. Dehogynem, már egy ideje folyamatban is van a dolog. Jól jönne a segítség, nem tagadom, de Brandonon kívül senkiben sem bíztam meg annyira, hogy ilyesmibe avassam bele. Ki tudja, kik a szüleim? Lehet, hogy Halálfalók voltak, és pont Carol valamelyik rokonának is ártottak annak idején... Kicsi az esélye, inkább semennyi, de nem érdemes kockáztatni a dolgot. - És, ha a képen próbálnál meg végrehajtani valami varázslatot? - hozom fel az ötletemet némileg bizonytalanul. Nem vagyok szakértő az ügyben, de igyekszem a lány hasznára válni, ha már megengedte, hogy segítsek neki. - Talán megtudhatod a testvéred kilétét. Biztos van valami módszer erre.... Jut eszembe, mi lesz, ha kiderül, ki ő, de nem akar megismerkedni veletek? Akkor ráhagyod?
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-10-04, 20:23
Biztos voltam benne, hogy egyedül fogok ennek a rejtélynek utána járni, de nagyon úgy fest, hogy végül lesz segítségem, amit cseppet sem bánok. Yngrid nagyon kedves lány, hiába fiatalabb nálam ez eddig sem zavart, mert okos és jól vág az esze. Még az is lehet, hogy tud nekem segíteni, sőt talán többre megyek vele együtt, mint ha egyedül próbálkoznék a nagy kutatással, főleg hogy egyelőre még fogalmam sincs, hogy melyik könyvben találok valami választ, vagy hogy egyáltalán bármelyikben van-e. - Ez remek lenne, de tényleg! Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy álljak neki. - hálás mosollyal pillantok rá, és én is odahúzok magam elé egy másik méretes könyvet, hogy megpróbálhassunk rájönni, hogyan is találhatunk meg valakit, akiről nem tudunk semmit sem, csak egy képem van, ami még csak nem is mostanában készült. - Hű ez... azt hiszem tényleg az lehet. - kerekedik el a szemem és a fejemet is megrázom. Ez nem lesz jó nekünk, ebben biztos vagyok. Nem hiszem, hogy a vérmágia nekem való lenne, meg egyébként is elég veszélyesnek tűnik és nem is kimondottan a jó emberek mágiaformája. Azt hiszem effélével nem szabadna kísérletezni, biztosan találunk valami jobbat, ami kevésbé veszélyes. - Oh, ne hidd hogy nekem jobban megy, eddig semmit se találtam, de több szem, mégis csak többet lát. - és hát nekem már az is jól esik, hogy segíteni próbál és remélhetőleg sikerül majd valami közös megoldásra jutni. Csak megoldjuk valahogy, ha más nem, hát megkérdezek egy tanárt, bár mivel ez családi ügy nem biztos, hogy ezzel kellene a tanárokat zaklatnom, főleg nem a házvezetőmet és hát a legtöbb diák a házvezetőjéhez fordul a problémáival, én viszont kétlem, hogy Piton lelkesen segítene felkutatni azt a gyereket, aki a képen szerepel. - Tényleg sosem akartad megkeresni a szüleidet? Kicsit sem? - ezen akadok fenn először, mert ez tényleg meglepő számomra, bár persze lehet, hogy én se akarnám, ha egyébként rendes, átlagos családom lenne. Ő meg biztosan úgy van vele, hogy az eredeti szülei elhagyták és akkor már nem is olyan fontosak, hogy megkeresse őket. Ebben is van ráció. - Én meg... találtam egy képet és biztos, hogy nem én vagyok rajta, hanem anya egy kisbabával és ez elég fura... nem? - na igen, bár persze az is lehet, hogy csak valami rokon, vagy valami barát gyereke, de én akkor sem hallottam még róla soha sem, épp e miatt érdekel ez az egész. - De aranyos vagy! Szuper lett, én se értek ehhez és talán ketten könnyebben kitaláljuk mit lehetne tenni, vagy találunk valami varázslatot és köszönöm. Az is lehet, hogy semmiség ez a kép, de... azért érdekel. - főleg mert anya semmit se mondott róla, szóval jó lenne kideríteni valamit a képről, úgyhogy én is magam elé húzok egy másik könyvet és lapozgatni kezdem szépen, hátha sikerül benne fellelni valami hasznosat. Azért remélhetőleg nem csak vérmágiák foglalkoznak azzal, hogyan lehet megtalálni valakit, akiről az ég világon semmit sem tudunk.
Komolyan azt hittem, hogy Carol tanulni jött a könyvtárba, elvégre mi mást keresne itt egy hetedéves diák? Szeptember eleje van, kezdetüket vették az év eleji szintfelmérők, és a lány évfolyamára járó diákok elég savanyú képet vágtak mostanában. Ráadásul, egyre sűrűbben kötöttek bele az éppen arra járó gólyákba, ami csak egyet jelenthetett: a Piton-McGalagony-Filtwick szentháromság annyi mindent zúdított a nyakukba, hogy az is kénytelen lesz tanulni, aki ennek eddig nem volt a híve. - Tényleg? És mit? Csillogó tekintettel meredtem Carolra, ami nem is csoda, hiszen teljesen lázba hozott a hír. Nekem aztán bármi megfelel, csak tanulni ne kelljen... Nem hiszem, hogy baj lenne, ha beállnék segíteni neki. Különben is: nagy eséllyel sokkal érdekesebb, mint az, amit nekem kellene bemagolnom ebben a pár órában. Persze, később bánni fogom a dolgot, nagyon is, de most egyszerűen nem tudtam ellenállni a kísértésnek. - Segítek, ha gondolod – ajánlkoztam hát fel, majd választ sem várva magam elé húztam az egyik vaskos könyvet, majd hatalmas lendülettel ki is nyitottam. Némi por szállt fel a lapjairól, mely így adta tudtomra, hogy már rég nem volt senki, aki lapozgassa. Legyezni kezdtem hát a port az orrom elől, majd a nyitott oldalra pillantottam. Azon mozgó alakok mutattak be egy igen komolynak tűnő varázslatot, én pedig némileg kérdőn pillantottam Carolra: - Ez nem vérmágia? Mert nekem annak tűnik... Persze, nem voltam benne jártas, hiszen ez a mágia igen komoly dolog volt, és a Roxfortban nem is tanították, ami azt illeti. Nem mintha annyira sötét mágiaág lett volna, hiszen voltak benne olyan varázslatok is, melyek igen hasznosnak bizonyultak a legtöbb esetben, főleg akkor, ha az ember egy eltűnt rokonát kereste. Mostanában ez azonban igencsak háttérbe szorult, főleg azt követően, hogy a halálfalók legfőbb varázslatává vált. Sok veszélyes ige volt benne, melyet csak áldozatok révén lehetett végre hajtani, mint a neve is mutatja. Ez a könyv azonban nem ezeket prezentálta, úgyhogy Carol noha mardekáros, de legalább nem egy titkos szekta tagja. - Hát, velem ebben a témában nem sokra mész – jelentem ki határozottan, miközben becsukom az előttem lévő könyvet, melyet pár pillanattal korábban még olyan lelkesen húztam magam elé. Ez a varázslat még jó is lenne, ha nem kellene valamilyen hajszál, vagy valami attól, akit keresünk. A lány pedig nagy eséllyel mit sem tud a keresett személy kilétéről. Hiszen akkor nem keresné, igaz? - Ha semmit sem tudsz róla, akkor miért keresed? Mármint, én sem tudok semmit sem a szüleimről, de nem is keresem őket... Eddig legalábbis nem tettem semmit sem annak érdekében, hogy megtaláljam őket. Persze, eme véleményem megváltozott az elmúlt pár napban, de ezt nem éreztem túl helyénvalónak megosztani Carollal. Csak kérdések tömkelegét kapnám a nyakamba, márpedig erre semmi szükségem sem volt. Viszont láttam egy jó lehetőséget ebben a szerencsés véletlenben: nem kell mindig magammal rángatnom Brandont, ha kutakodni szeretnék. Egyszerűen csak csatlakozok Carolhoz, és máris sokkal jobb a helyzet. Gyermekkori barátomnak ugyanis annyi tanulnivalója van mostanában, hogy nem lenne szívem ezzel zargatni. Persze, szívesen segít, mint ahogy nemrég biztosított is a dologról, de nekem is lenne némi lelkiismeret furdalásom a dolgot illetően. - Csatlakozhatok, ha gondolod... - hozom fel végül a témát Carolnak, habár fogalmam sincs arról, mit is fog szólni a lány ehhez. Mármint, kedves lány és nagyon rendes volt velem a vonaton, de alig ismertük egymást, úgyhogy simán lehet, hogy elutasít. Ami azt illeti, nem is igazán lenne okom csodálkozni ezen. - Nem sokat tudok az ilyen mágiáról, de ha esetleg szükséged van valakire, akkor én benne vagyok. Na és persze, ha kéred, senkinek sem szólok erről a kis kutatómunkáról. Tudok ám titkot tartani, de nem mindenki előtt. Brandon általában nagyon hamar ki tud húzni belőlem dolgokat, szinte mindig rátapint a lényegre, és ez a tulajdonsága néha igazán nem tetszett. Mondjuk, őt legalább megkérhetem, hogy álljon le... Akadt ugyanis olyan emberke is a barátaim között, aki le sem szállt rólam addig, amíg el nem mondtam, mi nyomja a lelkemet. Jó, ott csak simán rácsaptam az ajtót és elvonultam. Carol titkát majd igyekszem jobban megőrizni.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-09-20, 20:32
Olyan varázslatokat kellene találnom, amiket egyébként nem ismerek, de segíthetnek. Egyelőre még fogalmam sincs róla, hogy egyáltalán vannak-e ilyenek, nem hogy megtalálom-e őket egyáltalán. Az sem biztos, hogy a szimpla könyvtári részlegen elérhető könyvekben akad ilyesmi. Esetleg persze megtehetném, hogy mondjuk egy tanárhoz fordulok, csak ezzel az a gond, hogy még én magam sem tudom, hogy mit keresek, vagy mit kellene megkérdeznem, így pedig nehéz tanácsot, vagy segítséget kérni. Az is lehet, hogy ez csak valami semmiség, tehát nem sok értelme van utána járnom, de amíg semmit sem tudok a dologról, addig kár is ezen törni a fejemet. Megpróbálok én kitalálni valamit, maximum ha zsákutca lesz, akkor elindulok valami más úton, vagy mégis csak kérek segítséget. Észre sem veszem az ismerőst közeledni, csak bújom és lapozgatom a könyveket. Tényleg egészen szép kis kupac gyűlt össze mellettem és van rá esély, hogy nem találok bennük az ég világon semmit sem. A végén még a könyvtárosnő is csúnyán néz rám, hogy ennyi mindent pakoltam le, pedig nem fogom ám itt hagyni, visszapakolok majd rendesen. Tudom én, hogy sok diák van, aki ezt nem teszi meg, aztán szegény nőnek meg gondolom a nap végén van egy csomó dolga, hogy mindent elrendezzen. - Szia! - kapom fel a fejemet szinte csak akkor, amikor leteszi a könyveket és a halk puffanásra majdhogynem meg is riadok. Na igen, ez van, ha nagyon elmerülsz valamiben és annyira koncentrálsz, hogy el is felejted, hogy mások is léteznek rajtad kívül a világon és hogy azok a mások akár még rád is köszönhetnek csak így hirtelen, majdhogynem a semmiből, legalább nekem most olyan érzésem van. - Hogy mi? - értetlenkedem először még alig felfogva egyáltalán a kérdést, aztán csak leesik, hogy mire akar kilyukadni és egyáltalán miért. - Ja hogy... hát végül is igen, nem könnyű, de nem is olyan halálos, csak ez... Tudod keresek valamit. - na igen azt is hihetné bárki, hogy tényleg valami iskolai dologról van szó, de most még véletlenül sem. Ez csak kutatás saját célra, nem tanulok, pedig igaza van a hetedik nehéz és nekem majd muszáj lesz ráhajtanom a tanulásra még a megszokottnál is jobban. - Az a helyzet, hogy szeretnék megtalálni valakit, akiről semmit sem tudok, nem tudsz véletlenül valamiféle kutató varázslatról? Mert ezekben... nem sok használható van. - persze valahogy arra kevés esélyt látok, hogy majd ő tud olyat, ami kellhet, hiszen még fiatalabb is nálam, de a fene tudja, hogy mégis hogyan kereshetnék válaszokat egy régi képre. Esetleg valamiféle múltfelfedő bűbáj se lenne rossz, de olyat se ismerek, ami nagyban megnehezíti a feladat megoldását.
Fáradtan vonszoltam végig magam a lépcsőn, miközben gondolataim a mai nap körül jártak. Épphogy csak kezdetét vette az új tanév, de máris annyi házit sóztak a nyakunkba, hogy egyértelműen nem fogom győzni a tempót. Persze, eddig is tudtam jól, hogy az ötödév az az RBF-éve, és a barátaim is kaján örömmel hangsúlyozták, hogy fogok még szívni, amiért hanyagolom a tanulást, de ez azért már tényleg túlzás. Vége az éjszakai kiruccanásoknak, a tilosban járásnak… Mostantól a könyvtár lesz a menedékhelyem. Nem fűlött ugyan a fogam a dologhoz, azonban azt se nagyon szerettem volna, ha évet kellene ismételnem. A nagyobb jó érdekében pedig fel kell áldoznom néhány dolgot, ez tény. Még egy év ebben az iskolában, számomra magát a halált jelentette volna… Nem vagyok egy stréber, úgyhogy neki kell feküdnöm a dolgoknak. Azt pedig már előre láttam, hogy ennek az egésznek koffein lesz a lelke. Más nem is lehetne… Viháncolást hallva léptem be a klubhelyiségbe, és némileg keserű szájízzel vettem tudomásul, hogy néhány negyedikes lány felettébb jól szórakozik a robbanós snapszlival. Bántott a gondolat, hogy egy évvel ezelőtt még én ültem a sarokban, és nevettem barátnőm értetlenkedő képén, amikor felrobbantak a lapok. Annyira jó volt… Akkor még nem kellett attól tartanom, hogy a holnapi nap folyamán írjuk meg az első szintfelmérőnket, amelyben a négy év alatti összes tananyagra rákérdezhetnek. Ugyan már! Ki emlékszik arra, mit tanultunk elsőben? Oda se figyeltem, kérem szépen. Na, jó, ezt talán mégsem kellene hangoztatni a tanárok előtt… Piton már azt is kilátásba helyezte számunkra, hogy külön csoportokat fog létrehozni a szintfelmérő eredményét lárva… Aha, csak hogy szívathasson minket, amíg a drágalátos jeles diákjai egy másik teremben nyugodtan főzőcskézhetnek. McGalagony pedig bejelentette, hogy számára ez az igazán mérvadó, nem az eddigi dolgozatok. Most derül ki csak igazán, hogy ki mennyire vette komolyan a dolgokat. Filtwick professzor pedig… Nos, ő jóformán nem győzött sajnálkozni amiatt, hogy erre kell adnia a fejét, de a Minisztériumnak le kell adnia a felmérőt, mert ők ez alapján is vizsgálják az iskolák színvonalát. Hát, a Roxfort akkor bukik, ha az enyém akadna a kezükbe. Gyorsan összepakoltam a könyveimet a hálóba lépve, hogy még véletlenül se gondoljam meg magam, majd még gyorsabb léptekkel indultam el a könyvtár felé. Nem túl nagy örömmel, de már az is csoda, hogy egyáltalán megtettem eme dolgot. A könyvtársnő vetett felém egy csodálkozó pillantást, miközben jómagam bíztató mosollyal az ajkaimon invitáltam beljebb magam. Nem csoda, hogy nem akar hinni a szemének: az eddigi látogatásaim a könyvtárban egyelőek voltak a nullával. Komolyan, még egyszer sem voltam itt, így igazán nagy újdonságnak számíthattam. Körbenéztem, majd nem messze tőlem megpillantottam egy ismerős hajzuhatagot. Úgy tűnik, a mardekárosok modellje is tanulással kezdi a tanévet. - - Szia! – léptem Carol asztalához, majd választ sem várva letettem rá a könyveimet, és a jegyzeteimet, végül kényelmesen elhelyezkedtem a lánnyal szemben álló széken. Elvégre, ki mondana ellent nekem? Nem sok kedvem volt egyedül tanulni, sokkal jobb mókának ígérkezett egy könnyed kis beszélgetés. – Nehéz a hetedév, igaz? Te is tanulni jöttél? Nem tudom, mi mást kereshetett volna idebenn. A hetedikesek számára a R.A.V.A.SZ. volt a mumus, ugyanúgy, akár nekünk az RBF. Mind a kettő kegyetlenül nehéz próba elé állított minket, úgyhogy idén is számítani lehet a diákok rohamára. Nem is baj, hogy csend van, így jobban lehet koncentrálni. - - Mi jót olvasol? – pillantok kíváncsian a lány előtt álló könyv halomra, amely tényleg tekintélyes vastagságú. Oké, ha ez így zajlik, akkor nem igazán szeretném elvégezni a hetedik évet. Sőt, jobb lenne, ha bele se kellene kezdenem… - Nem tűnik túl könnyű olvasmánynak. Bravúros felfedezés , most aztán igazán kitettem magamért, de tényleg.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yngrid & Carol - Családfa kutatás 2016-09-01, 19:54
Kicsit ugyan sikerült elfeledkeznem róla, de mióta megint megtaláltam azóta is a képen kattog az agyam megállás nélkül. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből, hiszen anya nem beszélt róla sosem és én sem értem, hogy mégis mi lehet ez. Úgy tűnik, mintha a családunk nem csak három főből állni, amiből egy börtönben van, de anya miért nem mondta soha sem, hogy volt egy testvérem? Persze próbáltam őt kérdezni róla levélben, hátha valamit legalább mondana, de úgy tett mintha fel se tettem volna a kérdést, mintha nem is számítana, vagy én nem is tudom. Elég furcsa ez az egész... anya titkolózik ez egyértelmű, csak épp azt nem értem, hogy miért. Ott a kép, amin ő ölel egy kis babát, egy apróságot és azon a képen biztos, hogy nem én vagyok. Az az anyajegy egyértelműen mutatja, hiszen nekem olyanom soha sem volt és nem tűnhetett el csak úgy az évek során, de akkor mégis... mi a fene folyik itt? És miért nem beszél róla? Ha valami ismerős rokon lenne, vagy akárki, akkor biztosan említette volna és nem rejtegeti, nem csak véletlenül a költözésnél kerül elő, de így... nagyon fura az egész. Azért is jöttem a könyvtárba, hogy utána járjak rendesen ennek az egésznek, hátha találok valamit a könyvtárban, ami segít. Varázslatot, amivel egy kép alapján fel lehet kutatni valakit, vagy ami ez alapján felfed valamit, részletet a múltból, vagy tudom is én. - Köszönöm, boldogulok! - halvány mosollyal lépek el a könyvtáros hölgy mellett. Hiába volt kedves a kérdése és egyértelműen segíteni szeretne, miután már fél órája ide-oda járkálok és a könyvek között keresgélek, de ez nem olyasmi, amiről bárkinek beszélhetek, hiszen a legtöbben még arról se tudnak, hogy az apám az Azkabanban sínylődik már hosszú évek óta. Az ilyesmi nem olyan, ami az embert jó színben tünteti fel és bár mindig azt mondom Tomnak, hogy engem nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, de közben... azért azt még sem akarnám, hogy a miatt nézzenek rám ferde szemmel, mert az apám halálfaló volt, még ha igazából már nem is tartozik közéjük és nekünk pont ezért kellett annyit költöznünk. Persze a háztársaim szemében biztosan nagyot nőnék ezzel, de őszintén szólva én nem szeretném, hogy e miatt kedveljenek jobban, miközben mindenki más pedig jó eséllyel pont, hogy kevésbé.
