ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
Üdvözlet!
2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Legfrissebb
Tegnap 20:18-kor
Ashton P. Blake


Tegnap 06:24-kor
Gillian Ollivander


2024-04-30, 22:10
Talisha Smallwood


2024-04-30, 21:49
Talisha Smallwood


2024-04-30, 21:26
Alaric Sinclair


2024-04-30, 10:22
Cody L. Mortimer


2024-04-29, 20:48
Tristan Connors


2024-04-29, 12:19
Abigail Smallwood


2024-04-29, 11:57
Lioneah McCaine


A hónap posztolói
Ashton P. Blake
Quinn Henderson I_vote_lcapQuinn Henderson I_voting_barQuinn Henderson I_vote_rcap 
Gillian Ollivander
Quinn Henderson I_vote_lcapQuinn Henderson I_voting_barQuinn Henderson I_vote_rcap 
Statisztika
Összesen 784 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Maia Hansen

Jelenleg összesen 70689 hozzászólás olvasható. in 4403 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 47 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 47 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (84 fő) 2020-12-09, 17:41-kor volt itt.

Megosztás
 

 Quinn Henderson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Quinn Henderson
Reveal your secrets
Quinn Henderson
Hollóhát

TémanyitásTárgy: Quinn Henderson   Quinn Henderson Empty2014-10-13, 09:05




Quinn Henderson

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Ha esőben sírsz, láthatatlanok a könnyek."

Főkarakter: Főkarakter - Luna Lovegood
Teljes név: Quinn Henderson
Születési hely és dátum: London, Anglia, 1980. november 3.
Csoport: Hollóhát
Patrónus: Tatu
Évfolyam: Hatodik
Kiemelkedő tudás: Rúnaismeret - Kiemelkedő, Számmisztika - Kiemelkedő


Jellemed kifejtése

Igazából tudom, hogy úgysem akarsz megismerni, de mondhatok pár szót magamról. Rendkívül kicsi az önbizalmam, az önmagamba vetett hitem valahol a béka popója alatt pihen, vagyis ez így nem stimmel. Van a béka popója, alatta húsz méter sár, na és ott vagyok én. Azt hiszem a sok ide-oda ráncigálás miatt alakult ez ki. Már-már betegesen visszahúzódó vagyok és valahogy félek másoktól, még azoktól is, akik kedvesek, mert talán valami hátsó szándékuk van ezzel. Ez egy kissé olyan, mintha üldözési mániás lennék igaz? Lehet, hogy egy kicsit ez stimmel is. Nem igazán szeretem a társaságot, minél többen vannak körülöttem, én annál inkább a háttérbe húzódom és képtelen vagyok megszólalni. Gyakran dadogok, még akkor is, ha csak egy emberrel beszélek, vagyis próbálok beszélni. Nem igazán vannak barátaim, nem is voltak sosem. Az aktuális családom fogjuk rá, hogy egészen kellemes, de az a végzetes nap sok mindent megpecsételt nálam, azóta még annyira sem próbáltam beilleszkedni, úgysem menne, mint ahogy semmi sem sikerült, mert nekem miért is sikerülne?

Megjelenés

Furcsa, hogy annak ellenére, hogy milyen vagyok belül, kívül szép külsővel áldott meg a sors. Hosszú barna haj, nagy élénk kék szemek, szinte mint egy husky-nak. Gyermeki arcom van, azt hiszem még 15-nek se nézne a többség, és nem is tudom, hogy mikor fogok majd idősebben kinézni, bár azt hiszem nem is akarok. Nem igazán indult el még nálam élesen a serdülőkori átalakulás, mondhatni lapos vagyok, mint a deszka és e mellé elég alacsony is. Alulról súrolom a 158 centit, bár volt olyan nevelőszülőm, aki nyugtatott már azzal, hogy majd még biztosan nőni fogok, de igazából fogalmam sincs, hogy ez tényleg bekövetkezik-e. Az tuti, hogy nem leszek már égimeszelő. A lezser ruhákat szeretem, amik nem túl feltűnőek. Egyszerű pólók, kevés mintával, farmer és sportcipő és persze az elmaradhatatlan sál, az mindig meg van, az kötelező. Lehetnék kicsit nőiesebb? Talán, de még csak 15 vagyok, szóval azt hiszem nincs ezzel semmi baj. Szeretek futni, úgyhogy az állóképességemmel és az alkatommal nincs baj, van rendes izomzatom, bár inkább szálkás vagyok, mint erős. Nem tudnék nehéz súlyokat emelgetni, de tuti, hogy gyorsan elsprintelek, ha baj van.

Életed fontosabb állomásai

Azt hiszem, hogy ha árva vagy, akkor igazán nehéz, hogy az életed normális mederben folyjon. Vagy rossz útra térsz, vagy visszahúzódsz a csigaházadba, mint én. Persze mindig vannak kivételek, de ők csak arra jók, hogy erősítsék azt a bizonyos szabályt. Fogalmam sincs, hogy kik a szüleim, az egész úgy kezdődött, hogy három éves koromban az mondta az anyukám, hogy várjam meg őt a bolt bejáratánál. Én pedig vártam... vártam, és még vártam. Már amennyire az egészből emlékszem, inkább csak mesélték a nagy részét. Aztán sírtam, és olyan elhagyatottnak éreztem magam, mint az azt követő sok-sok év alatt mindig. Anya nem jött vissza. Fogalmam sincs, hogy hova tűnt, már az arcára sem emlékszem, egy ideig abban a hitben ringattam magam, hogy talán elrabolták, vagy baja esett és majd meg fog keresni engem, de erre azóta sem került sor. Ezért is lázadtam olyan sokat a nevelőszülők ellen, mert nem akartam máshol lenni, hanem közel ahhoz a bolthoz.
Szóval megtaláltak, és végül árvaházba kerültem. Nem volt senkim, és egy ilyen helyen csak egy vagy a tucatból. Mindig vannak erősebbek és határozottabbak, és ha te nem válasz azzá - én pedig nem váltam - akkor nem lesz jó sorod. Ezért inkább visszahúzódtam, csendben maradtam és úgy csináltam, mint aki ott sincs. Nem nagyon beszéltem senkivel, arra fogták a gondozók, hogy biztosan a sokk miatt, hogy az anyukám elment. Nem, egyszerűen csak nem akartam senkivel sem beszélni.
Aztán öt évesen kerültem először egy családhoz. Azután, hogy másodszor szöktem el tőlük visszavittek. Nem akarták felfogni, hogy én nem akarok máshol lenni, nekem muszáj itt, közel a bolthoz, mert hátha... hátha keresni fog. Aztán újra próbálkoztak, és megint újra és azt hiszem Chesterék voltak a legjobbak, ha jól számolom, akkor a negyedik örökbefogadó család és egyben az utolsó is. Tíz voltam akkor és átkerültem London külvárosába. Kertváros, kis ház, idilli környék. Mindenki örülne egy ilyen életnek igaz? Mary és Chuck kedves pár voltak, de tényleg. Fiatalok, és nem lehetett gyerekük. Utánam egy évvel örökbe fogadtak egy 3 éves kisfiút is, mert nagy családot szerettek volna, szóval tényleg bírtam őket, de valahogy mindig minden rosszra fordul egy idő után. Már egy jó éve ott laktam, volt saját szobám, és a suli sem volt olyan vészes, a szomszédban pedig ott lakott egy idősebb fickó Carl. Nem szoktam én barátkozni, főleg nem idegenekkel, de ő végülis a szomszédunk és volt is nálunk néhányszor, tehát nem számít idegennek igaz? Egészen jóban lettem vele, időnként suli után beugrottam, mert nagyon jól ment neki a matek, és segített benne nekem. Mellette nem dadogtam egy idő után. Nem féltem annyira mindentől és ez rendkívül jó érzés volt. Aztán minden felborult.
Carl valahogy... más lett. nem igazán értettem az egészet, már nem csak a tanulás volt előtérben, már furcsa dolgokat akart, olyanokat, amiket a nevelő apám se kért sosem. Hogy üljek az ölébe, és a matek helyett nézzünk tv-t. Amikor pedig először kezdte el simogatni a combomat felpattantam. El akartam menni... és ekkor még sikerült is. Ma már tudom, hogy miért. Akkor csináltam először fura dolgokat, megijedtem és leestek a polcról a kedvenc vázái, amitől persze kiakadt, de én el tudtam menni. Na onnantól nem mentem hozzá... sosem. Nem akartam. Végképp visszahúzódtam, csak a suli és a házunk között ingáztam.
Aztán jött a még furább, kiderült ez az egész boszorkányosdi. Jött egy fura pasas, fura ruhában és elmagyarázta a nevelő szüleimnek, hogy mi a helyzet. Szinte biztos voltam benne, hogy ennyi volt, hogy ha nem vagyok normális akkor egyszerűen visszaküldenek, de nem így történt. A Roxfortba kerültem, egy furcsa iskolába, amiről semmit sem tudtam és arról sem volt még csak halvány sejtésem sem, hogy itt aztán hogy tűnjek el. Nagy volt és sokan voltak itt, én pedig a tanulásba temetkeztem. Nem is tudom miért kerültem a Hollóhátba, talán mert mindig sokat tanultam. Azt hiszem egész jól telt ez az időszak, bár nem nagyon barátkoztam, maximum egy-egy felületes beszélgetés, többre nekem általában nem futja.
Persze az otthoni nyarak nehezebbek voltak... sokkal nehezebbek, mert láttam, mindig láttam, hogy Carl hogy nézett és egy idő után zavar, még se mertem elmondani a nevelő szüleimnek. Aztán tavaly... akkor történt. Csak egy kicsit ültem ki a kertbe, aztán minden elsötétült. Nem tudom mi történt, csak egy kis füst volt, talán kábító, fogalmam sincs, de már a pincéjében tértem magamhoz, megkötözve, bekötött szájjal és... Az az egy hét, amit ott töltöttem rémes volt. Hallani, ahogy a nevelő szüleim beszélnek vele odafent, hogy keresnek, és én nem tudok jelezni nekik, hogy itt vagyok. Szerencsére nem jutott el addig, hogy... hogy tovább menjen. Úgy viselkedett velem, mintha a lánya lennék. Az egész beteges volt, kész kis szobát rendezett be, és egyre gyakoribbak voltak a futó érintések is. Nem is tudom, hogy történt már. Túlságosan ködös minden. Egyszerűen valahogy... mást akart, többet már, én pedig nem hagytam. Akkor már iszonyatosan féltem, és sikerült megkarmolnom az arcát, majdnem kikaptam a szemét, de nem, viszont el tudtam menekülni. Fel a lépcsőn, már majdnem az ajtóig, amikor elkapott hátulról. Sikítottam, úgy ahogy még soha életemben nem sikítottam. Aztán csak a vágást éreztem. Éles volt, és mélyre hatoló. Valami olyat suttogott, hogy ha nem leszek az övé, akkor senkié se leszek. Nem kaptam levegőt, és már csak arra emlékszem, hogy a nevelő apám ront be az ajtón és próbálja lefogni a nyakamon tátongó mély sebet, amíg Mary a mentőt hívja.
Időben jöttek, én pedig azóta sem veszem le soha a sálat, nyáron sem. Ott virít a nyakamon a jele annak, ami történt, amire nem akarok emlékezni, amit jobb lenne örökre elfelejteni, és ami újra megmutatta: Ne bízz senkiben!





[You must be registered and logged in to see this image.]
Mi magunk sosem, csak az változik,
akinek hisszük magunkat.
Vissza az elejére Go down


 
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Archivált elõtörténetek-
Ugrás: