2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valakit mégis csak hibáztatnom kell. Nem hibáztathatom magamat az életstílusom miatt igaz? Nem szoktam felvállalni, hogy netán én csinálok valamit rosszul, meg aztán nem fogok úgy sem változtatni és alapvetően józanul is bármi történhetett volna, mert egy vámpírral azért egy szimpla halandó nehezen veszi fel a versenyt, maximum varázslattal, de ahhoz gyorsaság kell és jobb reakció idő, mint az ellenfélnek, ami pedig... érthető módon már eleve esélytelenné teszi a helyzetet. - Nem kellett volna hagynod, hogy önfejű legyen, vagy... akkor az igazgató hibája, hogy hagyja, hogy egy ilyen ember dolgozzon az iskolában. Felelőtlenség! - még a hangomat is megemelem kicsit, hiszen tényleg felháborító, hogy egy ilyen alak az iskolában dolgozhat. Nem is értem, hogyan gondolták. Veszélyes, ez már egyértelmű! Tenni fogok róla, hogy kitegyék a szűrét, mert ez más diákokra is ugyanúgy veszélyes és ezt az igazgatónak fel kell fognia és el kell küldenie, sőt! Be kell zárni valahova, ha képes csak úgy ártatlanokat magával rántani a saját kárhozatásba. - Be fogom panaszolni és remélem, hogy kirúgják! Sőt, ha nem teszik akkor elmondom mindenkinek és... és nem fogom csak úgy annyiban hagyni! - egyre jobban sikerül belelovalnom magamat. Még az sem érdekel, ha ezzel el kell mondanom a saját részemet is, hogy milyen buliban voltam, amikor történt, de amúgy is elég jól tudom elferdíteni a tényeket, majd beadok valami sztorit és kész, de az biztos, hogy ennek itt még nincs vége. - Úgy érted, hogy emberi vérre? - elkerekedik a szemem, pedig persze tanultunk a vámpírokról SVK-n, de az már jó pár éve volt és őszintén szólva az utóbbi éveimet nem töltöttem nagy erőkkel magolással, még az is kiesett, amit már sikerült a fejembe verni, de ez... ez most eléggé mindent megváltoztat és persze felborít. Ettől nem leszek hirtelen más, de arra, amit most ő fog mondani mindenképpen oda kell figyelnem és nem ártana megjegyezni. Mégis viszolyogtató a tény, hogy emberi vért kellene innom és semmi mást nem tudok befogadni. Végül csak nagy levegőt veszek. Legszívesebben simán elküldeném a fenébe, de nem sokat érnék vele igaz? - Oké... igazából nem sok választásom van, mert úgyis te segíthetsz, ha nem akarom szétkürtölni a fél suliban és érthető módon most a tanárokban nem bízom különösebben. - húzom el a számat, hiszen pont egy tanár csinálta ezt, nem csoda, ha nem pont hozzájuk akarok fordulni segítségért, vagy vámpíroktatásért. Ebben úgyis az tud segíteni, aki maga is ebben a cipőben jár. - Akkor mondj el mindent, amit tudnom kell, és hogy mitől leszek jobban és... azt hiszem jó lenne valahol, ahol le tudok ülni. - na igen nem itt az erdőben ácsorogva kéne ezt megtenni, mert a végén még itt helyben dobom le magamat a földre inkább, mint hogy összeessek. Nem sok erőm van és mivel éhes vagyok, de semmi nem marad meg bennem... kétlem, hogy ez nagyban fog javulni, gondolom amíg az a vér ivás meg nem történik. Fúj!
Nyugodt, de figyelmes szemekkel nézek a diákra, hiszen valószínűleg nem egyszerű neki ez a helyzet, és ahogy a szavaiból, és viselkedéséből kivettem, még csak nem is emlékszik egészen tisztán hogy mi történt. Akkor kevésbé lenne zavart, vagy feszült, mert tudná mire vállalkozott, szóval a döntés igencsak egyoldalú volt ez esetben. Marcus, Marcus... Mit tettél? A kérdésre enyhén meglepődöm. Az enyém lenne? Nos, nem. Nem gondolom azt. - Miért lenne az én hibám? Én teremtettem Marcust, az igaz de felnőtt ember, ő döntötte el hogy nem kér a társaságomból és segítségemből, így nem. Nem az én hibám az ő önfejűsége - válaszolok, mert amikor távol is voltunk egymástól, sokszor eszembe jutott hogy mi lehet vele, de nem kerestem, egyértelművé tette hogy nem akar velem lenni. A rozsdás kés ilyenkor még mindig megnyikordul szinte a lelkem mélyén, mert fájt az elutasítása. Segíthettem volna neki, mellette lehettem volna, és akkor nem történik ez sem. - Nem, ez egyáltalán nem normális dolog. Ahhoz, hogy valakit vámpírrá tegyen, előbb szükséges az ő bele egyezése is, és az, hogy elmondjon mindent, amivel a létünk jár. Nyilvánvaló hogy neked semmi ilyesmit nem mondott, csupán elkapkodta a táplálkozást és nem számolt a következményekkel.... - sóhajtok rossz kedvűen, mert igaza van. Ebben igen. Ha vele megtette, akkor könnyedén megteheti mással is, még ha nem akarva is. Ez bizony benne van a pakliban, és nem tesz boldoggá, mert bár nincs hozzá közöm, de mégis csak az én teremtményem, és most én kerülök kellemetlen helyzetbe miatta. Hányszor üt még vissza a sors? - Változol. A tested leginkább, és a változás intenzív. Amit most érzel, hányinger mindentől, azt jelenti hogy a szervezeted lassan leáll, a gyomrod már nem emészt meg semmit ami eszel. Haldokolsz az az igazság - dőlök neki egy közeli fa törzsének és onnan beszélek, hagyok távolságot a lánynak. Nem elijeszteni akarom végül is. - A folyamat nem visszafordítható. Vérre van szükséged, hogy teljesen átalakulj, de eddig még nem ittál, jól sejtem ugye? - kérdezem tőle, hiszen csak attól fogja magát jobban érezni, mástól nem. Nagyot sóhajtok. - Nézd, nem tudom meg nem történtté tenni, hogy megharapott téged, de annyit tehetek hogy segítek megküzdeni ezzel. Válaszolhatok a kérdéseidre, és megmutathatom hogyan működik, ha.. ha szeretnéd - teszem hozzá csendesen, mert azt is megérteném ha elküldene a fenébe.
▲ with love ▲ Heathens ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Kelly B. Miley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jack & Kelly - Megváltozott élet 2016-12-24, 20:07
Rendesen el vagyok képedve és nem csak azért, mert kiderül, hogy úgy fest finoman szólva is már megint felborult az életem és minden megváltozott, hanem még ennek a tetejében a tanárom is egy vámpír. Vajon erről más tud az iskolában? Vajon az igazgató tud róla? Elég durva, hogy ilyesmi lehetséges, főleg ha miatta lettem az, ami akkor a fickó veszélyes és ki tudja, hogy mikor árt mondjuk másnak is nem? Akkor nem kellene az iskolában lennie, mert még a végén mással is ezt műveli. - Tehát akkor lényegében ez az egész... a te hibád? - húzom meg újra az üveget, mert ez legalább segít, legalább az ellen, hogy nem boruljak ki, pedig isten a tanúm rá elég közel vagyok hozzá, de talán így sikerül valamelyest lenyugodnom, mert egyelőre még nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet. Ez nem valami olyan, amiből ki lehet hátrálni sajnos, jóval bonyolultabb helyzet és nem fog megoldódni attól, ha nem akarom, hogy ilyen legyek, de a tanár úrra ettől még kellően pipa vagyok és egyébként is ez a pasas, ha már tudta, hogy vámpírt csinált Marcusból, akkor mégis miért nem figyelt jobban oda rá, hogy mit művel másokkal? Nem ez lenne a dolga... vagy valami? - És az szerinted normális dolog, hogy engem is vámpírrá tesz csak úgy? Nem kértem rá és nem adtam engedélyt sem, tehát... veszélyes, mert mással is megteheti nem? ó - oh igen az ijedtségem és a döbbenetem majd szépen fokozatosan átvált haragba, ha így folytatjuk, hiszen lássuk be nem valami nagy élmény, hogy akaratomon kívül vámpír lettem és teljesen felbolydult az életem és akkor sem hiszem el, hogy ez normális dolog. Persze hallottam már pletykákat arról, hogy vannak a tanárok között és a diákok között is érdekes alakok, de mivel nem igen volt még olyan, akit mondjuk széttépett egy vérfarkas az udvaron teliholdkor ez nem probléma, de így is tudom jól, hogy vannak olyan szülők, akik nem különösebben vannak oda az ötletért, hogy veszélyesnek gondolt alakok legyenek a gyerekeik körül és őszintén szólva most ebben a helyzetben aztán különösen megértem őket. - Remek és... ez pontosan mivel jár? Gondolom akkora mázlim nincs, hogy visszafordítható legyen ugye? Akkor most mi fog történni velem? - mert ha ez még nem a vége, akkor a jól sejtem még fognak történni velem dolgok, hogy aztán végleg az éjszaka gyermeke legyek. Igazán remek! Még nem történt velem elég kellemetlenség az életben ahhoz, hogy ne kapjak még egy adaggal? Úgy fest, hogy ez még nem volt elég és kapok még a nyakamba. Sok mindenre számítottam, de arra, hogy még vámpír is lesz belőlem aztán végképp nem, de kénytelen leszek valahogy megbarátkozni a dologgal. Azért remélhetőleg nem várja el tőlem, hogy ez azonnal menjen.
Nem vagyok annyira öreg vámpír, hogy ne tudjam, mit jelent embernek lenni. Nagyon is jól emlékszem, amikor még magam is az voltam, annyira más volt minden, de nem is bánkódom ezen igazán. Megtörtént, elmúlt, és nincs bennem neheztelés Aram felé, amiért elvette az emberi létemet és egy másikat adott helyette. Egy másikat, izgalmasabbat, rejtélyesebbet. Ő tudta már akkor, amit én nem, hogy a lelkem mélyén egy kalandvágyó ember vagyok, és megadta nekem a szükséges hatalmat hogy véghez vihessem a céljaim, és álmaim. Elkalandozó gondolataimból, a lány hangja ránt vissza ahogy elfogadja a laposüveget, kicsit el van varázsolva, tértágító bűbájjal, szóval több liter alkohol is belefér, vagy amit éppen bele akarnék önteni. Ennyit tudok neki egyenlőre segíteni. - Hidd el lehet, bár majd ha bele gondolsz, lesz benne logika - válaszolok neki ahogy egy kis habozás kérdezni kezdek Marcusról. Végül is tanár lett, bár tényleg nem tudom elképzelni a katedrán őt, a kalandszerető embert. Még mindig megpendít bennem valamit, valamit mélyen, fájdalommal vegyes örömet hogy él és hogy nem tökéletes, akkor nem lenne itt a lány. - Marcus, igen, Marcus Thickness, a rúnaismeret tanár ha jól tudom - gondolok utána kicsit, mert nem vagyok benne azért száz százalékosan biztos hogy mit is tanít a fiókám. Belegondolva valóban igaza van, én se tudtam sok tanáromnak a keresztnevét, de nekem mégis csak Marcus, hiszen így ismertem meg és eszembe sem jutna soha Mr. Thicknesse-nek nevezni. - Igen, én vagyok Marcus teremtője. Jack Layton a nevem - mutatkozom be végül, hiszen ha ő pedig az én fiókám fiókája, akkor nagyon nagyon átvitt értelemben az unokám lehetne. Ez azért mosolyt csal az ajkaimra. Nem szólom meg hogy kapaszkodik a lapos üvegbe, neki biztosan nehéz ezt most elfogadnia. Szembesülni azzal, hogy az emberi élete a végét járja, és a teste haldoklik. Nem fogad be semmilyen ételt, csak az ital marad benne és mindennél jobban vágyik a vérre. - Miért lenne szabályellenes? Csak mert vámpír? Ha visszafogja a vámpír képességeit, akkor ugyanolyan emberi mint te, vagy bárki más. A tudása megvan hozzá hogy tanítson, és nem ő az első olyan, akiben van némi plusz - magyarázom, elnéző mosollyal, mert nem kell hinni a régi dajkameséknek hogy minden egyes vámpír rossz és gonosz, egyedüli célja a káosz okozása és a gyilkolás. Nem, ez nem így van. - Komolyan beszélek, bár ne tenném. Fiatal vagy még ahhoz hogy az éjszaka gyermekei közé tartozz, de nem akarok neked hazudni sem azzal, hogy áltatlak. Nem mondhatom hogy beteg vagy, mert nem vagy, csak változol. Valami más leszel hamarosan - fejezem be, mert szerintem így is sikerült megijesztenem, akaratomon kívül is.
▲ with love ▲ Heathens ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Kelly B. Miley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jack & Kelly - Megváltozott élet 2016-11-17, 20:36
Össze kellene szednem magamat, de napok óta nem sikerül, akárhogy is próbálom. Most is ezért akarom elhajtani a fickót, mert nem tudom, hogy okos döntés-e mással foglalkoznom most, no meg nem akarok egy idegen előtt ennyire rémes állapotban lenni. Na nem mintha akárki előtt szeretnék effélét produkálni, de végül segít, annak ellenére, hogy nem kértem meg rá és bár víz nincs nála, de az is valami, ha legalább valamit ihatok. - Tökéletes lesz. - legalább kimossa a számból ezt a pocsék ízt és azt hiszem most ez is elég. Még mindig jobb, mintha semmi sem lenne végül is, bár azért a brandyvel nem öblögetnék, mert nem akarnám, hogy kárba vesszen. - Ennél rosszabb már egy marhaság sem lehet. - közben ,ha megkapom a lapos üveget, akkor kortyolgatom bőszen a brandy-t, mert ez legalább most tényleg jót tesz és segít, hogy legalább ne érezzem a pocsék ízt a számban. Na nem mintha amúgy bármin is segítene, jobban sajnos nem leszek tőle. - Marcus? - morfondírozom egy sort, határozottan töröm a buksimat, de első körben nem ugrik be semmi, csak amikor már azt emlegeti, hogy az illető tanár, úgy azért már egyből könnyebb dolgom van és még a kis villanykörte is kigyúl a fejem felett, azaz kigyúlna, ha most egy rajzfilmben lennénk. - Meg van, bár a suliban a legtöbb tanárnak alig tudjuk a keresztnevét. - de végül azért csak bólintok, beugrik, hogy kiről van szó, csak még mindig az nem világos, hogy neki mi köze van vajon ahhoz, hogy én most ennyire rosszul vagyok. Remélhetőleg azért egy tanár a suliban nem valami gonosztevő, aki hobbi szinten mérgezi a diákokat, igaz? Persze a további infókat hallva úgy istenesen sikerül elképednem. Még hogy én... vámpír, eléggé képtelen ötletnek tűnik, de persze jobban átgondolva a dolgokat talán... mondom talán lehet benne valami csekélyke ráció, na de... vámpír? - Tehát te is vámpír vagy? - igen sikerül leszűrni a lényeget és azért kissé meg is ijedni, még a brandy-s lapos üveget is közelebb húzom magamhoz, mintha meg akarnám védeni. Hülye egy reakció, én is tudom, de hát az ösztönök. - De ez... egyáltalán hogyan taníthat valaki az iskolában, aki vámpír? Ez nem... szabály ellenes? Főleg, ha... De most ezt komolyan mondod? - az a baj, hogy a pasas tényleg halálosan komolynak tűnik és a fenébe is igaza van. Képtelen vagyok bármit is megenni, nem marad bennem az ég világon semmi sem már az óta, hogy... rosszul lettem, elájultam, ezzel tisztában vagyok és azzal is, hogy ennek hála egy bizonyos időintervallum egyszerűen kiesett. Tényleg lehetséges lenne, hogy igaza van a fickónak?
Nem akarok alkalmatlankodni, azt én sem szeretem ha valaki úgy akar rám nyomulni hogy nekem a legkisebb szándékom sincs vele foglalkozni, éppen ezért én is kerülöm hogy ilyesmit tegyek. Úgyhogy veszem az adást hogy a lány egyedül akar lenni és csak sétál, és egyedül sincs, hiszen a közelben házibuli hangjai hallatszódnak. Nem igazán az én világom, de megfordultam egy kettőn és tudom hogy megközelítőlegesen milyen. Már az erdő felé indulva hallom meg hogy az idegen lány rosszul lesz, és nem hagyhatom így itt, csak úgy, ezért odalépek hozzá, és megtámasztom a fejét, ahogy kiadja magából a gyomra tartalmát. Sokak szerint ez szörnyen undorító, de akkor ők még nem jártak egyiptomban... Mikor kicsit összeszedi magát elengedem, és hátrébb lépek, nincs nálam víz csak egy kis üveg brandy. - Csak egy laposüvegem van, de brandyval és nem vízzel, ha az megfelel, akkor tessék - nyújtom felé a kis fém tárgyat, és a válasza is inkább csak megerősít a gyanúmban. Marcus, Marcus, te szeretnivaló bolond, mit tettél... - Tudom hogy miért van ez, de ha megmondanám, félő hogy őrültnek néznél engem - sóhajtom, hiszen akik az átváltozás ezen fázisában vannak, sosem akarnak elhinni semmit. - Ismersz egy Marcus nevű férfit? Tanár a varázsló iskolában, talán te is oda jársz - kockáztatom meg, hiszen ha így van akkor elvileg ismernie kell őt az órái miatt. Egyszer jómagam is megnézném hogy miféle órát tart, és milyen a hangulat ott, de hát én már kinőttem az iskolás kort egy jó pár éve. - Marcus nem teljesen ember, tulajdonképpen vámpír, és én tettem azzá őt. Ő pedig téged, de még nincs befejezve a folyamat, éppen ezért vagy rosszul, adsz vissza mindent. Emberi étel már nem marad meg benned. A szervezeted haldoklik, és vért akar. Azt viszont mindennél jobban szeretnél igaz? - szólalok meg végül halkan, hiszen ezt lehet elsőre én sem hinném el, de reménykedek benne hogy egy ésszerű gondolkodású lány, és nem egy hárpia. Marcus csak tudott választani. Tiszta, nyugodt szemeimmel nézem, nem hazudok neki, de talán nem fog hinni nekem. Benne van a pakliban.
▲ with love ▲ Same old war ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Kelly B. Miley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jack & Kelly - Megváltozott élet 2016-10-16, 20:52
Jól vagyok, jól akarok lenni... legalábbis ennyire nem szoktam pocsékul lenni a pia miatt. Ittam én már épp elégszer és hozzá vagyok szokva, de ez most valami egészen más. Úgy érzem, hogy rosszul vagyok, de közben éhes is, ami furcsa, mert eddig akárhányszor másnapos voltam, vagy épp fel volt fordulva a gyomrom a túl sok alkoholmennyiség miatt sose tudtam enni, most pedig legszívesebben ennék, de eddig még semmi se vette el az étvágyamat és mindentől pocsék a gyomrom, amit nem értek. Pont ezért jöttem el a buliból is, mert a túl erős zaj, a sok fény és az a sok ember, most valahogy zavart, pedig általában pont az ilyen közegekben érzem jól magamat, ilyenkor tudok eléggé elbódulni és kikapcsolni, most viszont sehogy se sikerült. Erre itt van ez a pasas és kérdezget és nagyon remélem, hogy nem valami városszéli szatír, aki a magányos kislányokra vadászik. Jó, nem néz ki veszélyesnek, de hát a legtöbb szatírból nem nézed ki, hogy az, pont e miatt nem kapják el őket egy könnyen. Próbálom elhessegetni is, de sokra nem megyek vele, mert mire oda jutnék, hogy távozna a gyomrom végképp megadja magát és minden, amit ma megpróbáltam magamba erőltetni se perc alatt távozik, szinte teljesen emésztetlen formában. Rettenetes érzés és persze rettenetes ez az egész is, már csak azért is, mert fogalmam sincs, hogy mi a fene történik. A fickó annak ellenére, hogy a legtöbben inkább lelépnének egy ilyen látvány után, közben... sőt már előtte is odajön és segít, sőt még a homlokomat is megtartja. Beletelik egy kis időbe, mire sikerül nagyjából legalább összeszedni magamat és végre lábra állni, megtörölve a számat, bár jó eséllyel a leheletem így is olyan lehet, mint egy két napos vízi hullának. - Tényleg nincs nálad... víz? - kellemesen rekedt még a hangom is és beletelik pár pillanatba, mire felfogom a kérdéseit. - Hogy... ezt miből gondolod? Vagyis... honnan tudod? Tudod, hogy miért van? - én nem, fogalmam sincs, hogy mi ez az egész. Lehet, hogy sikerült összeszednem valami kellemetlen betegséget, vagy ilyesmit és a fickó orvos, tudja mi ez. Akkor segíteni is tud, vagy elvisz a dokihoz. Már lehet, hogy eleve a gyengélkedőre kellett volna mennem, de az a helyzet, hogy nem vagyok éppenséggel a legjobb viszonyban Madame Pomfrey-jel, miután voltam már nála párszor kisebb-nagyobb problémák okozójaként és elszenvedőjeként is. Valahol megértem, de pont e miatt nem érdekelt az újabb prédikáció a részéről.
Az este kellemes időszak számomra, szeretem az alkonyat fényeit és magát a folyamatot ahogyan a nap lenyugszik. Még ennyi év után is képes vagyok végignézni ha lehetőségem adódik rá. A látvány, a színek amiket egy lehetetlen kezű égi festő kever. Lenyűgöző látvány ahogy Roxmorts mellett sétálok, később talán betérek egy pohárka italra valamelyik ivóba csak kávézóba még addig eldöntöm. Elmosolyodom mert elhaladok egy részen ahol zene és zaj szűrődik ki, valahol talán házibuli van. Fiatalok körében igen kedvelt időtöltés ahogy észrevettem, de engem nem zavar és nem is foglalkozok vele sokáig, csak amikor egy ismeretlen lányt pillantok meg, aki úgy tűnik hogy nem érzi jól magát. Vagy az én megérzéseim rosszak, mindenesetre megszólítom és láthatóvá is teszem magam a számára. A válasza kicsit megnyugtat, ezek szerint pontosan tudja merre van, ez jó. - Jah értem, akkor ne haragudj, nem akartalak megzavarni a sétában. Igaz ami igaz, néha ki kell szakadni és kiszellőztetni a gondolatokat - teszem hozzá kedves mosollyal, és már fordulnék is el hogy ne tartsam fel a lányt, nem akarok senki útjában lenni ha nem muszáj, de ekkora meghallom a jellegzetes öklendezés kísérte hangot, és visszafordulok, hosszú léptekkel mellé lépek és megtámasztom. Tartom a homlokát ahogy kiad mindent magából, a bőre meleg mintha lázasnak érezném, de valami mást is. Egy illatot rajta, ami oly kedves az orromnak, és fájdalmas a szívemnek. Marcus illata... Ő pedig fiatal és... Azt hiszem már értem. - Mióta tart ez a hányinger? Minden evés után, bármit is eszel meg visszajön? Csak az alkohol, és a folyadék marad meg benned, de folyton éhes vagy? - tippelek ahogy megtámaszkodik a fának, elengedem. Csak elgondolkozva nézem. Szóval ez lett a vége annak hogy eltaszított.
▲ with love ▲ Same old war ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Kelly B. Miley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jack & Kelly - Megváltozott élet 2016-09-25, 21:47
Alapszabály, hogy ne sétálgass éjszaka egyedül az erdő szélén, de mi van akkor, ha muszáj levegőznöd és nem vágysz a társaságra? Valahogy attól félek, hogy ha most más is a nyakamra mászna az nem tenne túlságosan jót nekem... neki, valakinek tuti. A levegő viszont kimondottan használ és az hogy távolabb vagyok a zajoktól szintén egyértelműen jó hatással van rám. Lassacskán kezd a heves szívverés tompulni, ahogyan a légzésem is javul, már csak a fránya éhség az, ami sehogy se hagy békén, pedig már annyit ettem az este folyamán, hogy azt elmondani is nehéz. Kész csoda, hogy eddig még nem dobtam ki a kis rókát, pedig nem szoktam ilyen sok mindent és főleg nem ennyit magamba tömni, de most valahogy nem volt elég és még most is a zsebemből kerül elő valami száraz sütemény, amit ki tudja mikor tettem bele és még simán lecsúszik ez is. Az utolsó falatot viszont majdnem sikerül félrenyelnem, mert meghallom a hangot a fák közül, amihez aztán arc és alak is társul, amikor kilép a fák közül. - Hello! Nem vagyok elveszett, itt a közelben van egy buli, csak... sétálok. Tudod kell a friss levegő, bent meg sok az ember... ilyesmi. - vonom meg a vállamat. Nem nagyon merészkedek közelebb, azért valamennyi veszélyérzet még belém is szorult, annak ellenére, hogy nagykanállal eszem az életet az utóbbi kb. jó egy évben, amióta a családi állapotom rendesen felfordult, értsd majdnem mindenki elhullott mellőlem. És nagyjából ebben a pillanatban érkezik meg a száraz süti a gyomromba és valószínűleg ez volt mára már az utolsó csepp, mert végleg felfordul tőle a gyomrom, aminek az az eredménye - ami valahol várható volt, ha ennyit eszem ugye -, hogy akármennyire is itt van egy vadidegen, épp csak annyira van időm, hogy legalább valamelyest elforduljak aztán már érkezik is vissza minden, amit ma sikerült magamba tömni, pedig isten bizony nem ittam annyit, hogy ez a miatt történhessen. Köhögve kapaszkodom meg a mellettem lévő fában, amíg el nem múlik a pocsék késztetés és végre alább nem hagy a dolog. - Na jó, ha van egy kis vized... az jó jönne. - hogy legalább kiöblíthessem a számat, vagy valami, az azért nem ártana, akkor talán vissza tudok szédelegni a házba, mert igaza van elég pocsékul festek és egyre pocsékabbul is kezdem érezni magamat.
Az alkonyat a kedvenc időszakom, amikor csak tehetem kimegyek és végignézem a naplementét hiszen ilyenkor annyira gyönyörű az égbolt, és a szívem mélyén egy kicsit szentimentális vagyok. Újra Londonban vagyok azon belül is Roxmortsban vendégeskedem, és a beszerző körutam után a város szélénél járva haladok utamon, hogy betérjek egy italra valahová. Ha már csak ennyi emberi maradt bennem akkor ezt kell kihasználnom. A ruházatom sem feltűnő, egyszerű sötét szövetnadrág, és egy ing, krémszínű pulóverrel kiegészülve a csípős szél ellen. Bár nem lenne rá feltétlen szükségem, de ennyi piperészkedés még nekem is belefér. A városka melletti füves dombos részen sétálok, mikor egy ismeretlen de ismerős szagra leszek figyelmes. Ember illata van és mégis valami másabb is érződik, de nem tudom hová tenni. Mindenesetre eléggé felkeltette az érdeklődésem ahhoz hogy elinduljak kideríteni. Nem kell messzire mennem hogy rátaláljak a lányra, szemmel láthatóan kicsit zavarodott. - Helló. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Kicsit elveszettnek látszol, segíthetek? - mosolygok rá barátságosan, nem szokáson bántani az embereket és nem most akarom elkezdeni. Kisétálok a fényre, hogy lásson is, és várakozón nézek rá.
▲ with love ▲ Same old war ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Kelly B. Miley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jack & Kelly - Megváltozott élet 2016-09-21, 18:32
- Oké... jól vagyok, csak levegőzöm kicsit... csak... muszáj... - persze azt hiszik, hogy rosszul vagyok, pedig a piát jól bírom és most még csak nem is volt rám olyan hatással, mint ahogyan azt meg szoktam. Fura módon annyit ittam, mint máskor és hiába van már bennem annyi, hogy az egyenes vonalban haladás kizárt, még sem tántorgok, amikor kiérek a friss levegőre, sőt fura módon még csak nem is fázom, pedig kellene, mert már hűvös jócskán az este. A fejem viszont valami rettenetesen zúg, ahogyan elindulok a házibuliból, hogy sétáljak egyet. Kell a friss levegő, mert ha most nem szellőztetem ki a fejemet, hát magam sem tudom, hogy mi lesz. Túl sokan voltak bent, túlságosan nagy volt a zaj és én mintha mindent felerősítve hallottam volna. Még most sem értem, hogy miért, lassan két napja ilyen nagyon furcsán nagyok, és ma majdnem rávetettem magamat az egyik barátnőmre. Úgy szó szerint értsd a dolgot, mintha csak valami... a jó ég tudja, hülyeség, de annyira tetszett a nyaka, hogy képtelen voltam levenni róla a tekintetemet, pedig tudtommal még mindig nem tértem át a másik oldalra. A pasik jönnek be, de... komolyan. Ez biztos csak valami az ivászat miatti kísérletező... akármi volt. Tehát az alkohol szag azért árad belőlem rendesen, de mégsem tűnik úgy, hogy nem találnám meg az egyenes utat, simán haladok a kis földúton. A majdnem telihold szépen bevilágítja a tájat, bár a pálcám nálam van, de még sem tartok tőle, hogy baj lenne, pedig a város szélén vagyok, a háztól is eltávolodtam már, bár még látszanak a fényei és halványan a zaj is elszűrődik eddig. Na igen, azért is van itt a buli, mert ilyen hangerőt a szomszédok nem viseltek volna el és a házigazda Jamie nem akart szórakozni a hangtompító bűbájjal, főleg nem azzal, hogy az egész házat levédje. Hogy merre tartok magam sem tudom, csak a fejemet akarom kiszellőztetni, aztán majd még kitalálom, hogy mikor megyek vissza. Talán csak pár perc, talán... nincs mára már szükségem erre a nagy tömegre, mert csak széthasad a fejem tőle és ez az éhség... állati éhes vagyok, pedig össze ettem ma már egy csomó mindent.
