2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "You can't fight the moonlight"
Főkarakter: Draco Malfoy Teljes név: Dane Seoras Születési hely és dátum: Hol és mikor született Csoport: Ex-Halálfaló Patrónus: Tigris Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Életművész Képesség: Harapott vérfarkas Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Sötét varázslatok kivédése - Született tehetség, Számmisztika - Kiemelkedő, Rúnaismeret - Tehetségtelen Kihez tartozol?: saját karakter
Jellemed kifejtése
Mit is mondhatnék, egyszerűen a nőkért élek. Furcsa ezt így kimondani, hiszen több mint tíz éve teszem a szépet afféle Casanovaként. Ha meglátok egy hölgyben valami olyat, ami a kedvemre való, nem nyugszom addig, amíg meg nem szerzem magamnak. Ha kell csábítással, ám a megfélemlítéstől, a zsarolástól sem riadok vissza. Volt már gondom abból, hogy nem tudtam ellenállni a vágyaimnak. Az érzelmekben nem ismerek árnyalatokat, a végletekig tudok szeretni, és éreztetni a másikkal, hogy mi a helyzet, ám a negatív oldala, hogy bosszúszomjam egy életre megmaradhat, ha valaki keresztbe tesz. Én hajlamos vagyok többeknek tenni egyszerre a szépet, ám a másiknak ezt sosem engedném. Féltékeny vagyok, ezt nem tagadom, talán abból kiindulva, hogy mégiscsak én vagyok a férfi, a teremtés koronája, engem nem lehet csak úgy helyettesíteni. A hatalmam nem lebecsülendő, ennek ellenére a kisugárzásom elég szokott lenni, mestere vagyok a szavaknak, így a fizikai erő megnyilvánulására már alig szokott sor kerülni. Nem csak a női nem terén, általánosságban is az hírlik rólam, hogy briliánsan tudok másokra hatni, a hízelgést is be tudom vetni, összességében a másik fél nem is tudja végül, hol esett a manipulációm csapdájába. Hajlamos vagyok szociopata módon a másik félhez hasonulva azt a téves benyomást kelteni, hogy rokonlelkek vagyunk, amolyan igazi jó cimborák, akiknek már ezer éve ismernie kéne egymást. Valahogy sosem sikerült igazi társra találnom, mert rövid úton ráunok mindenkire, a gyengeségeikből kovácsolok magamnak kifogást, miért kell kidobnom, vagy úgy elmarom magamtól, hogy egy életre megutáljon. Érdekes módon nem az a fontos, hogy mindenféle csinos külseje legyen a lánykának, sokkal inkább meg tud fogni a kisugárzás, egy gesztus, amitől feltámadhat bennem a birtoklási vágy, vagy éppen a lovagiasság, hogy boldoggá akarom tenni az illetőt. Pontosan tudom, hogy rossz hírem van, ezt afféle kultuszként is használom, hatalmi fegyverként. Sokszor a szavak, a mozdulatok már előre eldöntik a csatát. Akik végül a barátaimmá, vagy szeretőimmé lettek, azoktól olyan hűséget várok el, hogy még belegondolniuk is közel tilos, hogy ne én legyen a világuk középpontjában. Ez mások számára egoizmusnak tűnhet, de hát ez vagyok én, a dzsungel királya. Mindezek mellett megmaradtam igazi fenevadnak, hiszen amióta vérfarkas vagyok, automatikusan úgy gondolom magamra, mint vadászra, aki számára mindenki préda, így vagy úgy. Gyorsan átlátok helyzeteket, képes vagyok a csapat agyával gondolkozni, nem csak taktikai kérdésben állom meg a helyem, akár nyomozásban is bevethető vagyok. Hajlamos vagyok a cinizmusra, a legkétségbeejtőbb helyzetekben sem rettenek meg, olyankor már nem marad más az embernek, csakis a lelkiereje.
Megjelenés
Igazi macsó a kinézetem, minden rendben van ott, ahol csak kell. Azon felül, hogy sugárzom magamról az erőt, a magabiztosságot, a legtöbbeknek az fordulhat meg a fejében, hogy biztos egy szemét alak lehetek, hiszen minduntalan egy vizslató mosoly játszik ajkaim szegletében. Alkatomnál fogva igen férfias kinézettel vagyok megáldva, amin vérfarkas lét, az edzettség csak tovább javított, mélyített. Nyilván minden nőnek más az ízlése, de a közízlés szerint nagyon is jó pasi, ami a szó olyan értelmét jelenti, hogy gyorsan lángra tud lobbantani női szíveket, akiknél pedig a külsejével nem boldogul, ott jönnek a további csábítási kellékek, szép szavak, ajándékok, finom gesztusok, majd végül a nyers erő. Skót lévén igazán markáns arcélem van, piszkosszőke hajamhoz zafírkék szempár társul, amolyan igazán vesébe látó. Ha kell, akkor igéző, ha másra vágyik a gyengébb nem, akkor megértő a kisugárzása a pillantásomnak. Rendszerint pozitív a tekintetem, mégis, inkább a szarkasztikus, lekezelő stílust követem, amivel időnként alaposan le tudom rombolni a felépített várat. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy tökély a kinézetem, de ha megszólalok, kibújik belőlem a tapló. Sebhelyekkel nem rendelkezem, makulátlan a bőröm, viszont egyértelműen érettebb vagyok, mint egy tini tacskó. Ami a ruházatomat illeti, meglepő precizitással manőverezem a sportos, és az elegáns között. A kedvenceim a sötét tónusú színek, legyen az bőrdzseki, egy elegáns ing, vagy akár márkás öltöny. Már az első alkalommal szeretem lenyűgözni azt, akivel társalgásba keveredek, és a ruházat kellő kisugárzást tud kölcsönözni. A hajam régen rövid volt, manapság hagyom megnőni, és nem ritka nálam a szakáll sem.
Életed fontosabb állomásai
Felpillantok a bőrönd mögül, mintha én lennék lázas pakolásban, de csak azért teszem, hogy helyet adjak a házvezetőnőmnek. Teresa szintén különleges, vámpír a lelkem. Összevillan a tekintetünk, miközben a háttérben szipog a kis vöröshajú lány. Alig lehet több, mint húsz, pár hónapig nagyon is a kedvemre volt. Lent már hallom, hogy Lucas kiállt nekem a terepjáróval. - Nem teheted Dane... nem hagyhatsz most itt. – Tördeli a kezét, azon küszködik, hogy vajon felálljon a fotelből, amire felkucorodott, még a lábát is odahúzta maga alá. Már semmi illúzióm nincsen vele kapcsolatban, úgy viselkedik, mint egy ötéves. Karjaival átöleli a térdét, mintha saját magába kapaszkodva engem is itt tudna tartani. Nem fogok magyarázkodni. Félig felé fordulok, zafírkék pillantásom az ő világos, gyöngyházfényű szemeiben állapodik meg, nem fogom kerülni a tekintetét. - Kislány, miből gondolod, hogy parancsolhatsz nekem? Azt hiszed, hogy valaha is hatással voltál rám? – Teresa szótlanul lép ki a hálóból, vélhetően nem akarja hallani a hamarosan feltörő szívszaggató zokogást. Csípőre vágott kézzel állok a szoba közepén, a vöröske pedig felemelkedik, már rázkódik a könnyektől. Lassan odaoldalog hozzám, hogy a karjaimba zárjam, én hárítóan emelem fel a karomat. Ekkor a mellkasomat kezdi két kézzel ököllel ütni. - Te... szemét.... aljas... miattad halt meg a bátyám! – Ekkor azonban a földre lököm, és lehajolok hozzá, hogy a fülébe sziszegjem a válaszomat. – A bátyád egy ostoba, öntörvényű alak volt, aki vérfarkas akart lenni. Szívességet tettem neki, amivel nem élt. – Felegyenesedem, és az orromra biggyesztem a napszemüveget. Még egy pillanatra körbenézek a lefóliázott bútorokon, ezeket már nem viszem magammal, és különben is, az az otthon, amit a szívünkben annak tartunk, nem holmi fadarabok. – Ég veled Madlene. – Ő felnéz, ahogyan törölgeti könnyektől áztatott arcát. – Maddy... hát már nem is becézel? – Kérdezi, ahogyan cicamód még utoljára próbálkozik, hogy legalább a kezemet megfogja. Ettől már nem húzódom el. Mi értelme lenne porig alázni? – Boldogulni fogsz, nem féltelek. – Az embereim közül páran bejönnek, és elkezdik levinni a csomagjaimat. A háttérben Teresa is immár felöltözve, száraz mosollyal az ajkain a fejét csóválja. Nem tudja megérteni, hogy miért nem hoppanálok vagy seprűvel utazom, mint a társaság többi tagja. Lucas úgy tűnik, hogy korántsem olyan türelmes, mint én, és dudálásba kezd. Ha nem volna igen régi mentoráltam, akkor csak a sürgetésért felrúgnám, hogy tudja, mégiscsak én vagyok az úr a házban. Mégis, túl sok minden összeköt minket, hogy bizonyos engedményeket tegyek. Az utolsó, otthagyott sporttáskát a kezembe veszem, és a nappaliba lépek, hogy kitárjam az ajtót. Maddy még utánam siet, hogy megérintse a karomat. Kint az udvarom egy szépséges kertre néz, amelyet nem én kezeltem, járt a kúriához. - Visszajössz még... valamikor? – Rebegi, szinte félve a válaszomtól. Oldalt pillantva ránézek most már, ez ténylegesen a búcsú pillanatra. A tekintetemtől megretten, nem azt kapja, amire számított. A reménykedő mosoly, amely kiült fiatal arcára, szép lassan lehervad és már tudja, jó eséllyel nem látjuk többé egymást. Elfordítom az arcomat, sötét hallgatásba burkolózom, közel másfél perc múlva szólalok meg ismét. - Valamikor. – Lépek ki az ajtón, hogy neki csak az üres keret maradjon társául.
Bedobom a táskát hátulra, és átveszem a slusszkulcsot Lucastól. A fiatal férfi kurtán biccent a még mindig az ajtóban ácsorgó lány felé. - Vele mi legyen uram? – Hátra sem fordulva szállok be az autóba, és fordítom el el a gyújtást. – Hagyjátok futni. Ha elment, égessetek fel mindent. – Kisinasom megértően bólint, ezzel tudtára adtam, hogy a pincében raboskodó foglyomnak immár nem kegyelmezek. Maddy a bátyját halottnak hitte, úgy tudta, aurorok végeztek vele. Ám én sosem adom ki azokat, akiknek segíteni próbáltam, bármennyire is rossz vége lett. Adam túlbecsülte a hatalmát, vérengzővé vált, nem lehettem vele elnéző. Már az elején tudtam, hogy ez lesz a sorsa, de nem tudtam volna a lány szemébe nézni úgy, hogy már a bátyja vére tapad a kezemhez. Már nincsenek ilyen dilemmáim. - És miért éppen észak? A Roxfort miatt? – Kérdezi tanácsosom a lehúzott ablakú ajtóhoz támaszkodva. Olívaolaj illata árad a hajából. Valami kencefice. – Az álmos kisvárosok jobban a kedvemre valóak, mint London. – Felelem unottan, semmi kedvem fővárosba tenni a lábamat. Tapasztalt vagyok, de egy milliós nagyvárosban ki tudja mikor akadok össze egy olyannal aki képes lehet örökre elintézni engem. Még csak az kéne. - De miért egy iskolába? – Kérdezi hitetlenkedve. Na igen, értelmesebb lakóhelyet is választhatnék, mint Roxmorts, ahol alig van társasági élet. Finom mosolyra húzódik a szám, ahogyan elkezdem túráztatni a motort. - Ígéretet tettem a kölyöknek, hogy meglátogatom. – Lépek a gázra, és csak porfelhő marad utánam.
