2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Csendes léptekkel haladok a szőkeség mellett és továbbra is meglep a minden egyes szavából sugárzó jókedv. Néha megirigylem az ilyen embereket, mennyire más életük lehetett, mint nekem. - Én szeretek egyedül sétálni. Minden nap teszek egy hatalmas sétát a birtokon, általában reggelente. Válaszolok kérdésére, mosolyogva. Igyekszem a megszokottnál egy fokkal több vidámságot magamra erőltetni. Vagyis inkább kifejezni, hiszen sokszor mikor vidám vagyok, akkor sem mosolygok. Belém ragadtak az érzések az elmúlt évek miatt, sőt, lényegében gyerekkorom óta, legalábbis a pozitív érzések. A negatívakat pedig próbálom elrejteni. Jacqueline kérdésére egy pillanatra bennem akad a lélegzet, ahogy eszembe jut a nyár, elsötétedik a pillantásom, de néhány másodperc alatt összeszedem magam, reménykedve, hogy a lány nem vett észre semmit, bár ezt az elkomorodást nehéz lenne letagadni. - Nekem… öhm.. elég jó volt. De örülök, hogy újra elkezdődött az iskola. Válaszolok kissé akadozva. Inkább nem mondok többet. Ez a kellemes sugárzó lány mellettem nem tudná elviselni az igazságot… néha még én is nehezen viselem. Némán lépkedek mellette a napsütésben, remélve, hogy ezt a témát magunk mögött hagyhatjuk. A következő kérdése egészen megnyugtat és egy kis sóhaj hagyja el ajkaimat. - Igen, nagyon kellemes ez az idő. Ilyenkor a legjobb sétálni. Válaszolok neki egy pici mosoly kíséretében. - Te már gondolkoztál azon, hogy mire szeretnél szakosodni? Kérdezem tőle, mostanában ezen a témán is egyre többet gondolkozom.
Jacqueline de Rouvroy
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Stella & Jacqueline 2016-10-26, 18:06
to: Stranger
Music: [You must be registered and logged in to see this link.] Words: kb. 200 Note: Hi!
A
z általános vélemény ellenére én nem az alapján ítélem el az embereket, hogy milyen menőek, vagy honnan származnak. Bárki is jön velem szembe, annak köszönök, mármint ha ismerem és jóba vagyunk, de nincs senki olyan, akivel ne alakítottam volna ki legalább egy annyira jó kapcsolatot, hogy pár mondatot tudjunk váltani. – Nem tudom. Szerintem a klubhelyiségben lustálkodnak, vagy esetleg tanulnak. És te miért vagy egyedül? – Nem zavartatom magamat, mosolyogva fordulok a lány felé és igyekszek fent tartani a beszélgetést, elvégre nem szeretem, ha ketten vagyunk, mégis hallgatunk. Még akkor is, ha nincs bennünk olyan sok közös, vagy éppen csak ő csendesebb, ne adj isten csak nem tudja mit mondjon… Tőlem nem kell félni, nem fogok senkit sem megenni, és a társalgással sincs semmi baj, én beszélek magamról éppen eleget, ha úgy látom, hogy érdemes, egyébként meg szívesen kérdezgetek is. Szeretek ismerkedni és ennek egy nagyon jó alapja, ha tudunk miről beszélgetni. Most is próbálok majd valami közös témát keresni, hogy arról tudjunk valamit diskurálni, aztán a többi úgyis jön majd magától. -Köszi jól! Végre találkozhattam a testvéremmel. Nagyon furcsa volt, de közben kellemes is. És neked? – Nekem nincsenek titkaim igazából, eléggé nyitott személyiség vagyok, tőlem tényleg lehet bármit kérdezni, biztos, hogy őszintén fogok válaszolni. Nyilván azért kerültem ebbe a házba is. A Hugrabugnak nyájas népe… hát igen, sokkal jobb itt, mint mondjuk a zöldeknél, bár nincs velük bajom, csak nem illenék bele a közösségbe. De tényleg csak ennyi. – Szép ez a mostani idő nem? – mondom csak úgy mellékesen, hátha neki is tetszik, és akkor máris van egy közös témánk.
Milyen különös, hogy mennyire vidám, sugárzó emberek vannak. Jacqueline olyan, mintha szemeiből mindig sütne a nap. Legalábbis Stella ilyennek látja, amivel persze nincs semmi baj, csak furcsa, hisz ő annyira más. Elmosolyodik és bólint a kérdésre, odalép a lány mellé és elindulnak. - Szívesen sétálok veled. Én is emiatt jöttem ki. Mit csinálnak ilyenkor a többiek, hogy ennyire nem érnek rá? Kérdezi Stella, miközben tekintetét végighordozza a tájon. Stella általában bajban van, ha Jacquline-nal találkozik, sokszor azt sem tudja mit mondjon neki. Annyira mások, hogy gőze sincs miről lehetne beszélni vele. Kedveli, mert aranyos lány, de emiatt a különbözőség miatt sosem kerültek közel egymáshoz. Most is, az egyszerű közhelyek megbeszélése után Stella csendben marad, forognak a kerekei, hátha eszébe jut valami mondanivaló, valami egyszerű apróság, csak hogy ne legyen csendben. Végül az egyetlen kérdést nyögi ki, ami eszébe jut. - És hogy telt a nyarad? Mióta visszatértek az iskolába, Stella nem nagyon futott össze a lánnyal, így hát nem tűnik akkor hülyeségnek ez a kérdés. Rásandít a lányra, remélve hogy ő kissé kreatívabb beszélgetési ötletekben. Stella csendben lépked Jacqueline mellett, néha néha elmerengve. Közben figyel arra, hogy kicsit se kerüljenek csúszósabb vagy lejtősebb területre, semmi kedve ismét esni egyet, így is elég kellemetlen számára a bal karja. Csak remélni tudja, hogy néhány napon belül tökéletesen fogja tudni használni.
Jacqueline de Rouvroy
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Stella & Jacqueline 2016-10-23, 18:35
to: Stranger
Music: [You must be registered and logged in to see this link.] Words: kb. 350 Note: Hi!
A
z egyedüllét számomra olyan idegen és lehetetlen. Mintha valami rossz vicc lenne, hogy senki se vegyen körül. Mégis… most rám tört a magány, de nem zavar. Jó most így egyedül gondolkodni azon, hogy mi történt a nyáron. Maiwenn… Olyan régen nem láttam már, szinte lehetetlennek gondoltam azt, hogy pont az a srác találkozott vele a nyáron, mikor elkapták és a Minisztériumba vitték. Szerencse hogy nem zavar ki melyik házba jár, így könnyen ki tudtam ezt is deríteni. Annyira furcsa volt látni, mintha ezer év telt volna el, bár így is elég sok ideig voltunk egymástól távol. A levelem, amit neki írtam, abba elmondtam neki, hogy még fogunk találkozni, hát most így is lett. Mégis oly sok minden megváltozott. Én felnőttem, más lettem, nem ugyanabba a szakirányba gondolkodunk, ráadásul anya is mást vár el tőlem, mint a nővéremtől. Ó, bárcsak ne lenne ilyen kegyetlen az a nő. Ha kicsit engedékenyebb lenne, akkor most én is otthon lennék Franciaországba és a régi barátaimmal lennék. Nem azt mondom, hogy a Roxfort rossz, csak nagyon elüt attól, amit megszoktam odahaza. Meglepődve kapom fel a fejemet az ismerős hangra, majd a lányra emelem a tekintetem. Igen, jól sejtettem. Stella az, az évfolyamtársam. Bár nem mondhatom azt, hogy sokat beszéltünk volna, sőt ennek pont az ellenkezője az igaz, de nem vagyunk rosszba. Én senkivel sem tudok rossz viszonyba lenni igazából, maximum nem olyan barátiba. Itt viszont nincs ilyen probléma, így mosolyogva fordulok felé. – Szia! Igen nos… ma senki sem ért rá, de én sétálni akartam. – mondom kedvesen, majd ismét a tájba révedek. Olyan szép ez az idő, bár a nyarat meg a tavaszt jobban szeretem, olyankor kivirágzik minden és annyival élőbb lesz. Most ugyan pont az elmúlás ideje van, de valahol az is szép, és a tudat, hogy ebből hamarosan valami még szebb lesz, az felvillanyoz. – Volna kedved sétálni velem egyet? – kérdezem a lánytól, hátha szeretne velem tartani.
Lassú léptekkel sétál ki a kastélyből. Kezében egy jókora szendvicset tart. Megint az evés… Másra se tud gondolni, akkor se ha épp baja van. Bár egy feles is jól jönne, ami elterelné kissé a gondolatait, de az iskola falain belül csak ritkán lép át bizonyos határokat. Rövid derékig érő puffos fekete dzseki van rajta, nincs kedve szenvedni a hosszú szövetkabátjával, úgyis szépen tönkretette ma reggel. Alatta egy hosszú fekete farmer, egy szük hosszú újjú fekete felső “Witchcraft” felirattal és egy egyszerű kényelmes fekete bakancs van rajta. Nem vitte túlzásba, a reggeli baleset után nem volt kedve túlságosan kiöltözni. Bal karja még mindig fáj kissé a hajnali sérülése miatt, de a sebnek nyoma sincs. Viszont azt nem gondolta volna, hogy a vérmágiával és Madam Pomfrey-val együtt se sikerül a napot fájdalommentesen töltenie. Na de annyi baj legyen. Legalább még süttetheti magát picit a napban, bár nem mintha le akarna barnulni, de neki is ugyanannyira szüksége van a napfényre, mint másoknak. Csak épp sosem barnul le. Vagy a naptejnek vagy szerencsés génjeinek köszönhetően. Szereti tejfehér bőrét. Hosszú szürke hajába néha belekap az októberi szellő, egyszer-egyszer gondot okozva eves közben, mert a szájába fújja hajszálakat. Néhány lépés után megelégeli a lány, ezért megáll egy pillanatra és egy gyors mozdulattal összeköti a haját. Újra kezébe veszi a szendvicset és sétál tovább, mikor megpillant egy ismerősnek tűnő lányt. Annyi ugrik be róla, hogy évfolyamtársa és sokat szokott fecsegni. De mivel tragikus névmemóriával rendelkezik, bármennyire is akarja, nem tudja felidézni a lány nevét. Annyit tud róla, hogy elég népszerű, nem épp szöges ellentéte Stellának, de azért mégsem áll túl közel a személyiségük egymáshoz. Legyűri a szendvics utolsó morzsáit és Jacqueline felé veszi az irányt. - Szia – Köszön neki egy félmosoly keretében, mikor odaér. – Miújság? Ritkán látni téged egyedül. – Mondja Stella, közben végighordozza tekintetét a fákon, beszívja az ősz kellemes illatát. A növények illata keveredik a hidegével és kissé az elmúlással, ahogy a sárga levelek kezdenek rothadni a földön. Stella egyik kedvenc évszaka. Néha csak ül és nézi ahogy hullanak a megsárgul falevelek, ahogy mindnek szép lassan véget ér az élete, majd néhány hónap múltán új élet kerekedik a helyükön.
Jacqueline de Rouvroy
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Stella & Jacqueline 2016-10-16, 15:18
to: Stranger
Music: [You must be registered and logged in to see this link.] Words: kb. 200 Note: Hi!
S
ajnálom, hogy vissza kellett jönnöm a suliba, de ez nem akkora nagy gond, hiszen itt vannak a barátaim, meg a cuki srácok is, akikkel még tavaly lettem jóba. Néha megkérdezik tőlem, hogy nem gondolok arra, hogy esetleg csak azért kedvesek velem, mert Prefektus vagyok? De ez engem nem izgat a lényeg, hogy mindenki olyan cuki velem, bár ez nem meglepő, hiszen csak szeretni lehet. A nővéremmel is újra jóba lettünk szerencsére még a nyáron. Ma úgy döntöttem, hogy élvezni fogom az utolsó napsugarakat ebben az évben, elvileg jövő tavaszig nem lesz ilyen szép időnk, az is csoda, hogy októberben még van napsütés. Bárcsak olyan idő lenne, mint otthon! Ott annyival szebb az idő, meg az anyanyelvemet is többen értik. Itt a suliban csak néhány olyan ember van, aki beszéli a nyelvet és hajlandó is velem franciául társalogni. Lassan sétálgatok az udvaron, közben néha megállok és a tájban gyönyörködök. Nem szoktam egyedül lenni, általában van társaságom, de most mégis egymagam jöttem ki. Azt mondták apuék, hogy néha nekem is kell magány, hiába vagyok társasági ember. Nem értem miért gondolják így, elvégre én jobb szeretek valakivel csevegni, most csak azért vagyok egyedül, mert mindenki más tanul.
