Damien Dawn

Tárgy: Damien Dawn 2016-08-15, 20:09

Damien Dawn

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Szabad szellem"

Főkarakter: Titkos karakter
Teljes név: Damien Dawn
Születési hely és dátum: Hawaii, 1979. április 17.
Csoport: Griffendél
Patrónus: Rókamanguszta
Évfolyam (szak): 9. (Elemista)
Képesség: Született vámpír (kiskapu)
Mágikus adottság: Kiskapu miatt még nincs
Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Jóslástan - Tehetségtelen
Kihez tartozol?: Silent Zodiac

Jellemed kifejtése

Most fényezhetném magamat, de ezt úgyis megteszem majd később, hiába próbálom visszafogni magamat. Mit is mondhatnék? Általában kedves és figyelmes vagyok. Rugalmas srácnak tartom magam, nem zavar, ha egy találkozó előtt tíz perccel mondod le a programokat, feltalálom magam én egyedül is. Anyám szerint túlságosan nagyképű vagyok, és vissza kéne vennem a pofámból ahhoz, hogy barátokat gyűjthessek, de akárhányszor próbálkoztam vele, valamiért ez sosem sikerült. Szóval megmaradtam az a bunkó, nagyképű barom, aki voltam. Egyetlen dolog van a világon, ami nem tud érdekelni, és az a lányok érzései. Imádok csajozni, de sosem érdekelt igazán, ha valaki belém szeretett. Habozás nélkül összetöröm akárkinek a szívét, és igen, ezáltal én is totálisan szívtelen lettem. Nem vagyok halhatatlan, pedig az jól jönne. A filmbeli vámpírok tök mázlisták, hogy igazából még 500 éves vén trottyként is tizenéves fruskákat tudnak magukba szédíteni. És nekem mi jutott? Egy fekete, bogárszemű, ijesztő képesség, amivel leginkább csak az óvodásokat és a magukat swagnak képzelő pisiseket tudom megrémiszteni. Ma már senki sem tojik be egy hegyes fogú vámpírtól, aki azzal fenyegetőzik, hogy kiszívja valakinek a vérét. A mai fiataloknak több kell, hihetetlen. Mit kell nekem szenvednem ahhoz, hogy egy kis ijedtséget láthassak néhány ember arcán...

Megjelenés

Hófehér bőr, ellenállhatatlan arc, gyönyörű mosoly, hegyes fogak, menő ruhák, rengeteg pénz, csillogó test - oh, nem az Alkonyatról beszélünk? Nem, nem, én nem így nézek ki, bár igaz, hogy vámpír vagyok. Megválaszthatom, hogy emberkét, vagy vámpírként szeretnék kinézni. Előbbi alakom olyan, amilyennek látsz. Az ellenállhatatlan arccal és a gyönyörű mosollyal nem vicceltem. De hát ez van, ha az apád is irtó helyes volt, anyád pedig kilenc hónapig könyörgött valami istenéhez, hogy vonzó legyen a fia. Nem viccelek, anyu ember és a rögeszméje az imádkozás. Imádom a divatos és új ruhákat. Apunak jól megy az üzlet, így sosem szűkölködtünk pénzben, ebből kifolyólag mindig megvehettem magamnak azt, amit akartam. A rengeteg, nem létező szabadidőmben kondiba járok - értsd: nálam nagyobb melákokat próbálok az éjszaka közepén elkapni, és táplálkozni belőlük. Anyu szerint hiba az, ha meg is ölöm őket, apu viszont kész versenyt űz belőle, hogy ki tudja előbb kiszívni a vért az áldozatokból. Én általában nem ölöm meg őket, csak ha apu is velem van, ebből kifolyólag néha egy kis piros vérfolt éktelenkedik a szám sarkában, amit a járókelőknek csak azzal szoktam megmagyarázni, hogy a barátnőm túl sok rúzst használ. Na de visszatérve a kondira, jó erőben vagyok. Látszanak az izmaim akkor is, amikor csak sétálok, és nem is feszítem be őket. Szőkés hajam van, és nem, nem festett szőke, ezt anyámnak köszönhetem. Kék szemem van - mint az óceán. Oh igen, rajongók a görög mitológiáért. Mindig le lehet venni a lábamról, ha valaki többet tud nálam erről. Magasságomat tekintve akkora vagyok, mint egy toronyház - közelítek a két méterhez. Plusz-mínusz 20 centi, de mit számít az? A vámpírformám, na az már érdekesebb és inkább szóraméltó. Általában csak a gyökerek és az áldozatok ijesztegetésére használom. Olyankor elsötétedik a szemem, és megjelennek a tűhegyes fogaim. Ilyenkor ijesztő a kisugárzásom, és én is veszélyes vagyok - jobb, ha ilyenkor nem tartózkodsz a közelemben. Bár el kell ismernem, ezzel az arccal ezt nehéz lesz.

Életed fontosabb állomásai

Azt leszámítva, hogy anyámra a harmadik házassági évfordulóján, Hawaii-on jött rá a szülhetnék, teljesen normális és átlagos, angol srác vagyok. Oké, hazudtam. A vámpíroknak általában nincsen se normális, se átlagos, se angol életük. Ja de, utóbbi lehetséges. Még mázli, hogy nem számítok halottnak - tuti, hogy azzal a világból is kiüldöztem volna a háziorvosunkat, vagy legalábbis elintéztem volna neki egy kisebb szívinfarktust, mikor meghallotta volna, hogy nem ver a szívem. Bár a kis angliai Larkhill városában nem volt belőle túl sok. Lehet, hogy nem is gondolnád, de ez a hely kész paradicsom az olyanok számára, mint az apám. Ő meglátta benne a lehetőséget, és lecsapott a helyre. Apu amolyan lányfuttató. Pontosabban szólva, vámpírfuttató. Mivel a vámpírok képesek arra, hogy kéjes élvezetet nyújtsanak azoknak, akikből éppen táplálkoznak, ezért apám létrehozott egy helyet, ahol vámpírok, és potenciális itatók gyűlnek össze. Így aki az élvezeteket keresi, annak csak be kell térnie a 'bordélyba', és máris övé egy helyes vámpírfiú, vagy egy csinos vámpírlány. Apu mindig be akart vonni a üzletbe. Nem azt akarta, hogy neki dolgozzak, csupán szeretné biztonságban tudni az üzlet jövőjét. Mégsem hagyhatja valami semmirekellő varázslóra, ahogy ő mondaná. Nem is tudja, hogy tudok varázsolni. Csak anyámnak mondtam el. Apu csupán annyit tud, hogy bentlakásos sulikba jártam. Mindig is megvetette a varázslókat és boszorkányokat. A féltestvére varázsló, ezért is rühelli őket. Az pedig anyu ötlete volt, hogy végül is ne említsem meg neki, hogy miket tudok. Egyébként tudjátok mi van Larkhill közelében? Két köpésre lakok a Stonehenge nevezetű kőrakástól. Én ugyan nem tudom, hogy az emberek anno hogyan hordták össze azokat a köveket, de az biztos, hogy gyönyörű hely. A gyorsaságomnak köszönhetően nem volt bonyolult éjszakánként belopózni a területre. Mondanám, hogy éreztem, ahogy a mágia áramlott körülöttem, de nem. Ez csak egy egyszerű kőrakás, amiért már kiskorom óta odavagyok. Hogy pontosan miért, azt nem igazán tudnám megmondani.
Ahogy nőttem, úgy tágult ki a világ is. A kis Larkhillból először Anglia lett, majd rájöttem, hogy nem ennyiből áll a világ. Minden nyáron utazgattam, bejártam a népszerű turistalátványosságokat és tanultam. Mindenről gyűjtöttem az információkat, és mint a szivacs, szívtam magamba a tudást. Sosem féltem egyedül utazni, hajtott a kalandvágy. Aztán valami megváltozott. Már nem jártam el otthonról, már nem akartam többet tudni. Anyámmal rengeteget veszekedtünk, mikor szóba került az egyetem. Én nem akartam tovább folytatni az iskolát, de ő szentül állította, hogy jobb lesz úgy nekem. A hátam mögött beiratott a Roxfort egyetemista képzésére, és csak annyit hagyott meg nekem, hogy szakot választhassak magamnak. Elhatároztam, hogy nem fogok elmenni, és így is tettem. De aztán anyám valami kerítője megtalált, és szó szerint elráncigált az iskoláig. Végül is belementem, hogy megpróbálom - nem azért, mert akartam, hanem mert az elkövetkezendő hetekben biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni megszökni. Szó se róla, megpróbáltam párszor, de anyám jó munkát végzett, elkezdett figyeltetni az itteni tanárokkal. Amikor elkaptak, hogy épp próbálok megszökni, akkor csak egy csúnya vicsort villantottam a tanárokra, és megfordultam, majd elsétáltam, belül pedig fortyogtam. Ez ment nagyjából két hónapig, amikor rájöttem, hogy nem is olyan rossz hely ez. Mikor elhatároztam, hogy kibírom ezt a helyet, barátaim lettek. Vagy legalábbis valami hasonlók. Bár én azt is el tudom képzelni, hogy csak a csajfogó mágnesem miatt haverkodnak velem, de ezt most inkább hagyjuk. Eltelt egy év, és rájöttem, hogy nem is olyan rossz hely ez a Roxfort. Sőt, kifejezetten élvezem az ittlétet.

Mindent összevetve tényleg nem volt átlagos életem, még unalmasnak sem volt mondható. Anyukámnak nem csak az imádkozás a berögzült mániája, hanem az is, hogy tartsa a kapcsolatot minden jött-menttel, akivel valaha is találkozott. Így esett, hogy Norwachban kötöttünk ki. Általában unott képpel és undorral az arcomon léptem be ezeknek a vadidegeneknek az ajtaján, akárkihez is mentünk, de ezúttal érdekelt minden, ami ezzel a családdal kapcsolatos. Anyu boszorkány, és elég jól ért a pszichológiához, így mindent ki tud húzni az úgynevezett barátaiból. Így tudtuk meg, hogy a családban, ahova épp tartottunk, van egy kisfiú, akinek nincs orra. Egyidős volt velem, és az apja 'elvette' az orrát. Csúnya sztori, de ha nagyon kíváncsi vagy rá, kérdezd Liamet, lehet, hogy nem fogja leharapni az orrod, hanem elmondja a történetét. (Hogy én milyen vicces szójátékos vagyok, apám!) Visszatérve a történetünkhöz, mire mi megérkeztünk, Liam eltűnt. Az anyja azt mondta, sétálni ment valahova a városba, és hogy nyugodtan keressem meg. Nekem nem kellett több, csupán emiatt a fiú miatt voltam eddig olyan lelkes, így gyorsan csak megfordultam, és egy intéssel kifutottam a házból. Először fogalmam sem volt, hogy merre keressem, így végül úgy döntöttem, hogy körbefutom a várost. Nem lehetett olyan nagy, hogy ne találnám meg a srácot egy pár óra alatt. Nagyjából húsz perc telhetett el, mikor egyszer csak meghallottam a sírást. Lelassítottam, és emberi tempóban kocogtam tovább. Semmi szükség rá, hogy ráijesszek a gyerekre. Anya szerint varázsló, de biztos, ami biztos, inkább óvatos akartam lenni. Egy háztömb mögött rá is találtam, közeledni kezdtem felé, de ő megijedt. Minek jön az utcára éjnek idején, ha fosik, mint egy galamb? Mindegy is, a Ki az? kérdésére csak megmutattam magam úgy, hogy láthassa az arcomat.
- Damien. A szüleid ma esti vendégeinek fia. Te pedig Liam vagy. - közöltem vele egyszerűen. Beszélgetni kezdtünk, mert mindent tudni akartam róla, a családjáról és a történetéről. Ugyan anyám már elmondta, amit tudott, de én a fiú szemszögéből akartam hallani a dolgokat. Mikor megpróbált szépíteni a történeten, grimaszoltam egyet vagy ha nem vágta, rászóltam, hogy nem kéne hazudni. Végül kiderült, hogy az, amit anyám mesélt, közel sem volt olyan rossz, mint ami valójában volt. Felajánlottam neki a segítségemet. És mivel mi pár nap múlva továbbálltunk, így elmondtam neki, mi vagyok, és hogy őt is azzá tudom tenni, ami én vagyok. Látszott rajta, hogy elgondolkodik és fél, de végül beleegyezett és megharaptam. Ha anyu ezt valaha is megtudja, tuti, hogy lenyúzza rólam a bőrt is, még így, négy évvel később is.
Segítettem a srácnak az első lépésekben, de aztán én visszamentem anyámékkal Larkhillbe.És hogy mi történt azóta a sráccal? Nos, egy apró részletet elfelejtettem megemlíteni az előbb, amikor arról beszéltem, hogy mennyire megszerettem a Roxfortot.
Az első pár hetem tényleg elég pocsék volt. Aztán egy nap a Griffendél klubhelyisége előtt várt valaki, akinek egy maszk vagy egy ruhadarab volt az orrán. Először nem értettem, mit keres itt egy mardekáros, aztán rájöttem. Amint rám nézett, felismertem a srácot. Az első évben, miután átváltoztattam, nagyon sokat találkoztunk, de azóta csak leveleztünk inkább. Ő is elfoglalt volt, meg én is. És most itt állt előttem, a Roxfortban. Régi haverként köszöntöttem, hajhúzogatással és óriási ölelésekkel. És nem, nem úgy, mint a buzik, hanem inkább, mint azok a menő sportolók az amerikai tini filmekben. Amikben a tinik amúgy kinéznek vagy húsznak, de ez csak egy szerény vélemény. Nos, Liam barátomról kiderült, hogy a haverjai közel sem normálisak. Illetve, közel sem átlagosak. Megtetszettek nekem, és bevettek engem is egy szektába, amiben ők már évek óta benne voltak. Így barátokra leltem, és nem is unatkoztam. Liam pedig egy csodálatos, kellemes meglepetés volt számomra. Tényleg pöccre megtanult élni a vámpírságával, és kicsit sajnáltam szegényt, hogy őt így zavarja a nap. De legalább ha tehettük, mehettünk együtt enni is. Már ami a piros löttyöt illeti.
És hogy most épp mi történik? Befejezem ezt a csodálatos élettörténetemet, lerakom a pennámat, és szaladok vásárolni. Hamarosan kezdődik az új tanév.

Tárgy: Re: Damien Dawn 2016-08-23, 12:34

Elfogadva!

Hali fali ^^

Először is ezer hálám amiért behoztad ezt a gyönyörűséget, nagyon örültem neki, és tudom, hogy vigyázol majd rá joooeg

Ha nem hát akkor majd én xD Na de a lényegre térve… Nem ez volt az elképzelésem róla, de ugye történtek kisebb változtatások és ezért mondom azt, hogy messze túlszárnyaltad a kitalált Damient, ő egy teljesen másik személy lett, akit már most imádok nagyszemu

Sokkal jobb lett szerintem, így ezerszer több lehetőséget látok benne, mint amit én először kigondoltam, ezért köszönet :3 Egy nagyképű és szívtelen ember vagy, főleg, ha lányokról van szó, szóval majd jócskán meg fog veled gyűlni a bajom úgy érzem… De közben szórakoztató is vagy és kedves, úgyhogy csak kijövünk majd valahogy Smile

Abba biztos voltam, hogy nem mindennapi életed lesz, de ráadásul Hawaii? affraid

Nem apróztad el, de egy ilyen családba mit is várhat az ember, ha nem azt, hogy a fiúk valami hiper szuper legyen? Sajnálom, hogy az apád utálja a varázslókat, de jó hír az enyém is Very Happy

Vagy inkább rossz? Ami nekem külön öröm, hogy Liam is az életed része lehet, bár azért az orros megjegyzésekkel vigyázni, mert azért harap Razz

Órákig tudnék még írni, hogy mennyire élveztem az előtörténeted, és hogy mennyit nevettem, mert ez az igazság, fantasztikus lett, alig várom a játékainkat, de most inkább utadra engedlek, hogy be tudj vásárolni, aztán mehetsz a Tiltott rengetegbe ijesztgetni ártatlan kislányokat. Vagyis nem olyan ártatlanokat… nyelvcsapas

Foglalózni ne felejts el, aztán már mehetsz is játszani lufi

[You must be registered and logged in to see this image.]

C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.