2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Jó érzés, azt hiszem legalábbis, még nem sokat gondolkodtam rajta. Olyan, mintha soha nem lennék egyedül… és nem ilyen fura skizofrén módon, hogy valaki mindig ott van, hanem, hogy ha bármi bajom vagy örömöm van, akkor mindig ott van a másik. A testvéri kapcsolat is ilyen, de ez kicsit több, kicsit olyan, mint a regényekben, hogy néha igenis megérzed, hogy valami más, valami intenzív dolog történt a másikkal és mész és keresed. Nehéz leírnia, milyen is ez az érzés, pedig nagyon erős, mégis… vagy pont ezért nehéz szavakba önteni. - Párszor előfordult, de nem túl gyakori. Igazából inkább Giát keverik össze Jessamine-nal és nem fordítva, ki tudja miért. Arra csak bólogat a hugrabugos lány, hogy nem lesz olyan szörnyű a fizikai eltávolodás, azt tudja, hogy lelkiekben nem fognak. Azt elképzelni se tudja, milyen lehet, az elhunytnak hitt testvérrel kapcsolatot kiépíteni. Azt mindenesetre leszűri, hogy a Frewen testvérek élete ilyen szempontból nem lehet egyszerű. - Igen, többségében egyedül, nagyon jó móka volt… egyszer elakadtam, de a dalmágia professzortól tudtam kérdezni, még ha nem is vagyok hivatalosan még a diákja. Így átlendültem a problémán és utána tényleg jó móka volt. Elég sokszínű a Látványmágia szak, ezen belül van a hang, vagy dalmágia, kinek hogy tetszik jobban. Egyébként jelenleg kilenc egyetemi szak közül lehet választani, ezek az Auror, Tanár, Gyógyító, Ereklyevadász, Bestiamester, Szimbolisztikus, Látványmágus, Méregkeverő/Bájitalkeverő és Elemista. Elég széles a választási lehetőség és nincs kizárva, hogy idővel bővítsék a szakok sorát. Egyelőre nem mond egyik szakhoz sem többet, meglehetősen leíró mindegyik neve, és nem untatná ezekkel Isaac-et, ha érdekli valamelyik, úgyis megkérdi. Kicsit elkerekedett szemekkel hallgatja a tengeralattjáró csodáját, az kezd derengeni neki, hogy ez nem kimondottan varázsló-szakma. Ha nem felejti el, utánaolvas majd a dolognak… vagy megkérdi Giát a tengeralattjáró történetéről és komplett kiselőadást hallgathat meg. Igen, ez lesz a legjobb. - Értem. Bólint egyet a Frewen család történetét hallgatva. Nagyjából összeáll a kép a lánynak, nem is tesz fel több kérdést ezzel kapcsolatban. Idáig is épp eleget vájkált a család történetében. Lassan beérnek a faluba. - Az ott már a torony, látod? Mutat előre, jó pár háztetővel odébb magasodik az óratorony, de az mindenesetre látszik, hogy már nincsenek messzire.
Meglepődök rajta, hogy ennyit beszél, de hát ez nem baj, hiszen is szoktam, egyáltalán nem zavar, sőt valahol még örülök is neki, hogy nem én vagyok a dumagép, hanem valaki más vette most át a helyemet. Bár erősen kétlem, hogy olyan könnyedén megtalálnám majd az órát, mint mondja, mert engem ismerve, simán elfelejtem én egy perc múlva. Na majd felírom valahova. - Lehet, igazából sejtelmem sincs, de majd rajzolok térképet esetleg vagy valami. Nem, csak én utazok, tudod nem akarom a tesómat azzal nyaggatni, hogy jöjjön Norvégiába, így is stresszes lehet a tanulnivalói miatt. Nem túl gyakran, talán háromhavonta, de nem ez eléggé változó, mikor szükségünk van a másik társaságára és elegünk van a levélírásból. Hapsi sem bírja örökké a repkedést, így legalább ő is pihenhet. Ikrek? Az klassz! Nekem sose volt. Milyen érzés? Nem kevernek össze vele? Igen, az tényleg jó érzés lehet, hogy bármikor ott van neked, de nálunk ez más, hiszen kilenc évig azt hitte meghaltam én pedig nem is tudtam róla, így nem vagyunk annyira egymáshoz nőve. Ugyan, ha tényleg szeretitek egymást, akkor sose szakadtok el igazán, csak ritkábban látjátok a másikat, de nem olyan szörnyű ám! – Tényleg nem olyan rémes, hiszen én is egy másik országba élek, távol Ebonytól, mégis kibírom. Jó, igaz, a mi helyzetünk egy igen bizarr eset, ezt belátom, de szerintem sokkal másabb nem lehet. Mármint, biztos bennem van az is, hogy mivel fiú vagyok, így nem olyan érzékeny ezekre, meg én jóformán csak most ismertem meg a tesóm, de nem tudom elképzelni, hogy olyan fájdalmas lenne az elválás. Biztos vannak barátai, akikre támaszkodhat, meg ahogy mondta amúgy is elválnak az útjaik, de teljesen megértem, hogy nehéz neki, nem erről van szó, csak nekem furcsa… Nem ilyen vagyok na! - Nem, én is végzős vagyok. Gondolkodtam rajta, hogy esetleg átjövök ide következő évben, vagy beállok valahová dolgozni, még nem tudom ez ugye a nővéremtől is függ. – Hát igen, jobb lesz minél előbb eldönteni, hogy mi legyen, mert szívesen jönnék ide tanulni az egyetemre, de azt se tudom, hogy milyen képzések vannak jóformán, így azért elég nehéz, de majd ez a kérdés is megválaszolásra kerül, ha a nővéremmel leszek és végül abba maradunk, hogy idejövök. - Ó értem! Akkor te nagyon nagy zenerajongó lehetsz. És tényleg te csináltál egy olyat? Egyedül? Gratulálok hozzá, én is szoktam barkácsolni, meg megjavítani pár dolgot, de hát az más. Aha, tudom miről beszélsz. És akkor ezen a szakon ezt meg tudjátok tanulni? Miket lehet amúgy még? – érdeklődök, elvégre, ha már így belemerültünk a sulis dolgokba, akkor kérdezősködök, tőle is megtudhatom, milyen szakok vannak, és mit tanulnak, akkor már csak azt kell megvitatni a tesómmal, hogy akkor végül is jelentkezek-e.
- Nem, nem hiszem, hogy tipikusan norvég, szerintem máshol is van ilyen foglalkozás. Hát ugye tengeralattjáró az egyfajta fedett hajó, ami a víz alatt megy, tudod ilyen kapszula formájú és az egész fémből van, elvileg elég nehéz irányítani, mert sok mindenre kell figyelni, de én imádom őket és szívesen dolgoznék ott, ha nem is egyből irányítóként, de valamit. – magyarázom neki mosolyogva, elvégre kevesen érdeklődnek ez iránt, és még kevesebben kérdeznek vissza úgy, mint ha nem tudnák, miről lenne szó. Bár nem tudom, hogy tényleg nem tudja-e, ezért is mondom el röviden, hogy mi az, de nem ítélem el, csak furcsa, hiszen ezt a legtöbben tudják. Vagy csak nálunk? Szerencsére nem mondja, hogy sajnálja, már annyira zavar valahol, holott engem nem kell sajnálni, hiszen nem emlékszem senkire, nincs miért. A nővérem él, én ennek örülök. Az egyetlen dolog, ami idegesít, hogy mindenki megbotránkozik, hogy elvesztettem a családom, én meg csak állok ott, hogy hát igen, de sejtelmem sincs, kikről van szó, így semmi értelme sincs a siránkozásnak. Persze ez is az én felfogásom, de mindegy. Jó, hogy ő nem így tett, kifejezetten örültem neki. - Nem, nem jött velünk, ugyan is hozzá utaztunk elvileg, mert ő ott élt valamiért. Tudod a nevelőszüleim, akik a baleset után rám találtak és örökbe fogadtak, nagyon féltenek, én pedig szeretem őket, ezért is maradtam ott.
Jess szélesen mosolyogva örvend, egyrészt eltalálta Hapsi fajtáját – az a mellékes apróság, hogy a „réti” jelzőt lehagyta, nem zavarja különösebben, fülesbagoly az fülesbagoly a lánynak, helyesnek ítéli a megfejtését –, másrészt a törpegolymók kapcsán is azonos nézőpontra jutottak Isacc-kel. - Szerintem Roxmorts főtere lesz az akkor, az óratorony alatt, könnyen megtalálod majd a jövőben is, ha az lesz a találkapontotok. Egyébként gyakran látogatod meg a nővéredet, vagy felváltva utaztok egymáshoz? Nem rossz egyébként ilyen távol lenni egymástól? Én nem tudom valahogy elképzelni, hogy távol legyek a nővéremtől, tudod, ikrek vagyunk. Nem egy házba tartozunk, de attól jó érzés naponta legalább egyszer látni, meg úgy maga a tudat, hogy bármikor megkereshetem, ha szükségem van rá, csak pár emelet és folyosó választ el minket. Habár jövőre lehet nem jelentkezik az egyetemi képzésre… az furcsa lenne. Persze három év múlva akkor is „elszakadnánk” egymástól, tudom én, meg az a normális is, csak még nem tudom elképzelni. Abba bele se mer gondolni, mi lett volna, hogy ha hét éven keresztül egy házban élnek és tanulnak, közösek az óráik és a hálókörletük is… akkor biztos a mostaninál is nehezebben viselné ezt az időszakot, és persze az őszi szemesztert hatványozottan, ha Gia nem folytatja tanulmányait. - Akkor te is végzős vagy, vagy nálatok több éves a képzés? Kérdi érdkelődőn, elvégre a norvég varázslói iskolarendszerről semmit se tud (persze a mugli iskolarendszerről se, de az nem is releváns jelenleg). - A nagy része klasszikus zenei képzés, mert meg kell lennie az alapoknak. A mágikus részét például a mágikus rádió-működtetés jelenti, de ami engem leginkább érdekel az a tárgyak megbűvölése, hogy zenét játszanak le. Karácsonykor készítettem egy olyan fülmelegítőt, tudod, azt a pamacsosat, nem a szimpla pántosat, amelyik két dalt le tudott játszani. Azt szeretném, ha több dalt is le tudna játszani, és egy olyan megoldást, amivel nem csak télen, kint lehet zenét hallgatni. Lelkesen mesél, elvégre ezzel akar foglalkozni, lelkesnek is kell lennie. Legalább még most az elején, vagyis az eleje előtti lépésnél. - Tengeralattjáró? Azt vezetni? Az milyen? Nem igazán hallottam még róla, ez valami speciális norvég foglalkozás? Az meg se fordul a fejében, hogy a muglik fura kapszula alakú lélekvesztőin akar dolgozni Isaac. Sétatempón halad, nem kell végülis rohanni. - Áh, értem,…. –Nyelve hegyén van, hogy sajnálja a légi katasztrófát is, de végül visszanyeli, fárasztó lehet a fiúnak folyamatosan ezt hallgatni. – A nővéred akkor nem utazott veled? És hogyhogy Norvégiában maradtál utána?
- Nem, ő az egyetlen bagoly, akivel elvitetem a leveleimet. Igen, Hapsi. Tudom, nagyon kreatív egy név, de akkor még csak tíz voltam mikor kaptam. Réti fülesbagoly és tényleg nagyon cuki, nagyon bújós és szeretem. Hát vagy megvárom, vagy ráveszem, hogy vigye el. – Csak ne lenne az a fránya lustasága. Egy örökkévalóság, mire ki tudom tuszkolni az ablakon és végre kézbesíti a postám. Ha valaki olyannak írok, akit ő nem kedvel, akkor van, hogy széttépi, amit írtam, de bezzeg Ebonynál ő csipkedett, hogy legyek már egy kicsit gyorsabb. Lehet megérezte, hogy a testvérem és ezért szereti őt is ennyire. Vagy szimplán bejön neki. Elvégre hím bagoly. - Én a törpegolymókra szavazok, olyat akarok most venni a nővéremnek is. Tuti imádná, nagyon odavan az ilyen kis cuki dolgokért, meg kéne neki valamilyen társaság, mikor nem vagyok ott mellette, így gondoltam meglepem vele szülinapján. – Legközelebb októberben. Idén a hopponálási jogsimat kapta. Az volt az ajándékom, hogy eljöttem és megleptem azzal, hogy láthat engem, plusz hogy innentől kezdve bármikor iderendelhet magának. És valamikor szó szerint megteszi, hogy iderendel. Nem csak hétvégente, hanem hétköznapokon is. De én nem bánom. Kevesebb Jóslástan óra nem oszt nem szoroz nekem. Örülök, ha kimaradhatok azokból a badarságokból. Ki érti a jövőt? Én a múltamra vagyok kíváncsi, arról meg nem igazán beszélünk, vagy ha mégis akkor nagyjából semmit sem tudok meg.
- Hát a város közepén találkozok vele, igen. Legalábbis ezt mondta. Szerinte pont tudom, hogy hol van a közepe. – Jelenleg azt se tudom, hogy a széle hol van, nemhogy a közepe! Kicsit furcsálltam, hogy tudja ki a nővérem, de mosolyogni kezdtem, mikor bólintott. Nekem azt mondta, hogy kevés barátja van, épp ezért megmondom, hogy hogy hívják, de nagyon nem szokták ismerni. - Hetedéves? Én is annyi vagyok. – mondom boldogan. Bár én magam sem értem, hogy miért, hiszen még csak nem is egy suliba járunk, de vicce, hogy egy kortársammal hozott össze a sors. Vagy nem az? Mondjuk, én mindenen tudok mosolyogni. Közben a lány elindul én pedig mellé lépve követem őt. - Hangmágia? Ott mivel foglalkoztok? Én majd tengeralattjárót akarok vezetni, vagy legalábbis ott dolgozni. – Nem nagyon repesek a varázslós dolgokért, nem vagyok egy nagy bestia hajkurász, sem rendőr alkat, az egyetlen dolog amihez igazán értek, azok a bájitalok és gyógynövények. Lehet nekem ilyesmivel kéne foglalkozni. Mintha a nővérem említette volna, hogy van valamiféle egyetemi képzés itt, jelentkeznem kéne rá. - Jaj nem kell, engem igazán nem zavar. – Csak egy kicsit, de már megszokták tőlem, hogy feledékeny vagyok, így nem nagyon érdekel. - Egy repülőgépen utaztam, ami ott zuhant le. A miatt van az amnézia. – Nem zavar, hogy erről kérdez, hisz szívesen válaszolok én minden kérdésre, amire csak tudok.
- De cuki baglyod van! És akkor másik bagollyal küldöd el a leveleidet ilyenkor? Vagy meg kell várni, míg Hapsi… ez a neve? Ez is nagyon cuki név, milyen fajtájú bagoly? Szóval meg kell várni, míg úgymond hajlandó kicsit eltávolodni tőled? Még nem hallott ilyen bagolyról, aki ennyire ragaszkodna gazdájához, ennek köszönhető a kérdés-özön. A névről egyébként egy kis nyuszifüles baglyot vizionál, ami persze meglehetősen bugyután néz ki, mindenesetre tippje szerint fülesbagolyról lehet szó. - A Puffskein-en gondolkodtam. Gömbölyű, vajszínű, olyan simogatnivaló. Nem igényel túl sok figyelmet, igénytelen kis lény. De mostanában a törpegolymók áll nyerésre, az színesebb. Ha értenék kicsit is az állatokhoz és bestiákhoz, akkor kneazle-t választanék, de nem, úgyhogy marad az első kettő közül valamelyik. Még macskája se volt soha, úgyhogy egy ilyen különleges bestiát nem választana magának, nem tudná felelősségteljesen gondoskodni. - És Roxmortson belül hová tartasz? Ott találkozol a nővéreddel? Kicsit kutatnia kell a nevek és arcok rengetegében, de mivel 10. évfolyamon már nincsenek olyan sokan, hamar megtalálja a mardekáros lányt. Bólint egyet, mikor beazonosítja. Nem rémlik, hogy beszélt volna vele, de nővére miatt kicsit jobban képben van a mardekárosokkal, az ereklyevadász egyetemi szakosokkal szintén. Habár nővére még mindig hezitál, hogy maradjon-e az egyetemi képzésre. - Látásból ismerem, az én nővérem is mardekáros, de mi hetedévesek vagyunk. Közben elindul Roxmorts felé, elvégre neki még vissza is kell érnie az iskolába, még nem egyetemista, hogy szabadon járjon-keljen, az esti takarodó neki is szól. - Táncolni én se nagyon tudok, amit nagyon sajnálok, ezt a hiányosságomat egyszer majd szeretném pótolni, de zenével egészen jól állok, igazából szeretnék hangmágiával foglalkozni a jövőben, ilyen szakirányon tanulni tovább. Látványmágia szakra adta be jelentkezését, a zenére és hangokra specializálódna majd, nem bűvészkedésre. Isaac szavaira a fiúra pillant. Elképzelni sem tudja, milyen lenne, ha a 7 éves kora előtti emlékei nem lennének. - Ó, sajnálom. És hogy kerültél Norvégiába? Talán szabadkoznia kéne az indiszkrét kérdésért, de eszébe se jut, ha nem akar rá válaszolni Isaac, hát nem teszi. Kiborulni biztos nem fog és majd exkuzálja magát akkor.
- Pedig nagyon hasznosak, meg nagyon aranyosak. Én imádom Hapsit, csak kicsit ragaszkodó típus aztán nem mindig viszi el a levelet. – magyarázom a lánynak. Hát igen, valóban nehéz vele néha, de amúgy olyan cuki, hogy nem tudok rá haragudni, meg nincs is miért, maximum egy héttel később kap választ az illető, akinek küldtem. Ezt persze a nővéremmel való levelezéskor nem szoktam neki hagyni, de megőrül Ebonyért így ezzel nincs is sok probléma. - Hát, nem tudom, hogy olyan állat van-e, de ha találsz, akkor szóljál, mert nekem is kéne egy, persze nem magamnak, hanem ajándékba. Van egy ismerősöm, aki állandóan egy házi kedvenc után nyafog a szüleinek, de ők nem akarnak felelősséget vállalni, meg fizetni érte. – Szörnyű, de így igaz, meg azért az ismerősöm sem a nagy felelősségérzetéről lenne híres. Nála még egy plüss hal is éhen veszne, ha tehetné. Nekem legalább az nem megy ki a fejemből, hogy meg kéne etetnem a madaramat, pedig én vagyok az amnéziás, nekem kéne ilyennek lennem. Viszont lehet majd a nővéremnek is veszek egy ilyen kisállatot, ami nem kerül semmibe. Biztos örülne a társaságnak még akkor is, ha én nem vagyok ott. Talán majd a szülinapjára. A lány kijelentésén először kicsit meglepődök, de mikor magyarázattal szolgál, ismét csak mosolygok. Bevallom kicsit megijedtem, hogy engem követett. Na nem mintha zavarna, csak azért az mégis furcsán jönne ki. Még nem volt ilyen tapasztalatom és nem is szeretnék. A végén még úgy járok, int az emberek azokba a mugli filmekbe. - Pedig nagyon is elvesztem. – mondom nevetve. - Azt se tudtam merre mentem, csak úgy sétálgattam, gondoltam, ha végig egyenesen megyek, akkor valahol kilyukadok. – Vagy még jobban elveszek. Na de mindegy, Jess legalább rám talált ez is valami nem? - Ó, igen azt megköszönném. – vágom rá egyből a felajánlására. Különben is, biztosan nem találnék oda egymagam, mert még ha útba is igazítana, csak még jobban eltűnnék. Könnyedén elfelejteném mit mondott. - Én is éltem ott hét évig. Vagyis ezt mondták. Sajnos nem emlékszem rá… De a nővérem még mindig ott él. – Én pedig nyaranta meglátogatom. Igazából még csak tavaly voltam nála először, de idén is tervezek menni, hiszen még a Karácsonyt is együtt töltöttük. Ahhoz képest, hogy kvázi „most lett még csak a nővérem”, nagyon jól kijövünk. - Ebony Frewen. Tízedikes és Mardekáros. – Meg, ha jól tudom, akkor nincs sok barátja. Konkrétan azzal a lánnyal van a legjobba, akinek most nem ugrik be a neve. De tudom, hogy érte odáig van, mert olyan kedves és megértő vele. Bár én is itt vagyok neki most már, megértem, hogy a rám találást nem csak velem akarja megosztani, elvégre én is benne voltam ebbe az egészbe.
- Nem vagyok valami jártas se zeni, se tánc terén, de hiszek neked. – Még hangszeren sem tudok játszani. Nekem valahogy a művészeti ág kimaradt az életemből. Persze imádok zenét hallgatni, de én magam nem értek hozzá. Csak annyit tudok megállapítani, hogy tetszik, vagy sem. - Hát lehet. Én csak a Mardekárt tudom névről, azt is a tesóm miatt. – De hogy melyik szín, vagy melyik állat tartozik hozzá, az már nem megy. Örülök, hogy ezt az egyet meg tudtam jegyezni, ezt is vagy ötvenszer mondta el nekem a nővérem, mire végre a fejemben maradt. Talán föl kéne ezeket írnom valahová, hogy biztosan ne vesszenek el. Bár Ebony úgy mesélte, hogy nem jönnek ki jól egymással a házak. Az is csoda, hogy ó egy másik osztálybeli lánnyal lelt barátságra. Meglepően furcsa, hogy milyen különböző véleményen vannak egyesek. - Szegény gyerek… De bevallom, én nem emlékszem, hogy milyen volt. Tudod, amnéziám van és hét éves korom előttről semmire sem emlékszem. Egyedül a nevem maradt meg. – Ha rákérdez, majd részletesebben kifejtem neki, hogy ez miért is van. Nálam nincs olyan, hogy személyes kérdés, én mindenkinek szívesen válaszolok, amire csak tudok.
- A bagoly hasznos. Egyszer én is majdnem kaptam, pontosabban a nővéremmel együtt majdnem kaptunk közösen, de Gia – a nővérem – kifejtette, hogy a bagoly „fenntartási költsége” nem térülne meg a mi levelezési szokásaink alapján. A mutató- és középsőujjaival macskakarmokat rajzol a levegőbe, majd sóhajt egyet, de aztán csak megvonja a vállát. - Ez amúgy igaz is, az iskolai vagy postahivatali baglyokkal mindent el tudunk intézni. Most legutóbb például valami különleges védőöltözethez való anyagot rendelt az egyik iskolai bagoly útján. Mindegy, én azért majd szeretnék egyszer valami aranyos házikedvencet, valami bolyhosat és cukit, aminek nem kell nézni a megtérülési költségét. Talán majd egyszer vesz egy törpegolymókot magának… akkor az a kifogás sem állja meg a helyét, hogy család költözései miatt nincs állandó otthon, ami másik háziállatnak esetleg problémát okozhat. - Pont arra, amerre mentél. – Mutat is előrefelé, amerre haladt Isaac, aztán leesik neki, hogy most úgy tűnhet, mintha idáig követte volna valami hátsószándékkal. – Nemrég kanyarodtam rá erre az útra, akkor láttam, hogy arrafelé mész, nem is tudtam, hogy eltévedtél… persze honnan tudtam volna, de szóval érted, nem tűntél elveszettnek. Mármint a tarkód és hátad nem tűnt elveszettnek. Kezdeti zavarát végül egy kis nevetéssel zárja, ha hülyén is kicsit, de jól megmagyarázta a dolgokat. - Én is Roxmorts-ba tartok, ha gondolod, sétálhatunk addig együtt. Azt nem teszi hozzá, sőt nem is gondol arra, hogy nélküle esetleg Isaac eltévedne, de ha már ilyen jól elcsevegnek, akkor az utat is kellemesebbé tehetik egy kis beszélgetéssel. - Londonban születtem, 8 éves koromban fél évet éltem is ott, de egyébként nagyon sokfelé költöztünk a családommal mindenfelé az egész világban. Láthatóan nincsenek fenntartásai egy jóformán ismeretlennel való beszélgetés során, hogy miket mesél el magáról és/vagy a családjáról. - Hogy hívják a nővéredet? Melyik évfolyamba jár? Jess-nek elég nagy a baráti társasága, de senkivel kapcsolatban sem rémlik egy Norvégiában élő öcs. Ettől függetlenül persze lehet a nevet ismeri, prefektusként sok mindenkivel kell beszélnie. - Ühüm, a muglik egyik tánca, a századfordulóról, azt hiszem legalábbis. Szép a dallama. Csak ezért tudja, a dallam tetszett meg neki egyszer és összegyűjtött jópár lemezt, néha szereti hallgatni, szívesen megtanulná a táncot is, így csak a maga módján szokott néha pörögni és forogni, mikor elkapja a hév. - Igen-igen, olyan. Van a Hugrabug, a Hollóhát, a Griffendél és a Mardekár, ez a Roxfort négy háza, de nagyon különbözőek néhány dologban, néhány dologban viszont meglepően hasonlóak. Nem kezdi részletesen bemutatni egyesével a házakat, nem untatná ezzel Isaac-et. Persze, ha rákérdezne, szívesen mesél róluk, de csak akkor. Lehet már végighallgatta többször ezeket a nővérétől, de megjegyzésre alkalmatlannak találta ezen információkat és akkor csak falnak beszélne… pontosabban a fáknak. Ami a róka után nem is lenne olyan bizarr talán. - Áh, értem…umm.. sajnálom. Nagyon hiányzik Anglia? Volt egyszer egy ismerősöm, cserediák, ha jól tudom allergiás volt a lóherére, ezért nem igazán tehette be a lábát Írországba, habár ő francia volt, mélyen nem érinthette, hogy nem mehetett Írországba, mégis furcsa, hogy valamilyen baleset vagy betegség miatt nem utazhatsz vagy élhetsz egy országban. Lehet nem így kell értelmezni Isaac szavait, mindenesetre Jess megint csak levonta a maga furcsa következtetéseit.
-Azok is nagyon aranyosak. Bár én magam nem fogadnék örökbe a baglyom miatt. – Még a végén egymásnak esnének nekem. Bár egy kutyát szívesen tartanék ismét, ha lehetne, de a nevelő szüleim szerintem már így is úgy érzik, hogy túl sokat engedtek meg nekem és ennyi most már tényleg elég lesz. Csoda, hogy nem tiltják meg, hogy eljárjak ide néha. Vagy azt csak gondoltam, hogy elmondom nekik. Nem emlékszem. Ilyenkor ez eléggé szívás, mert aztán ha kiderül és mégsem mondtam el nekik, akkor meg le is szedik a fejemet. Pedig szándékomban állt, csak valamiért kiesett. Illetve baleset okozta sérüléseim miatt, de ezt néha ők is és én is elfelejtjük, hogy van. Visszakérdezésemre csak bólogat, majd ő is a fejét kezdi kocogtatni. Nem tudom honnét vette a fejfájást, de nekem nincs semmi bajom, sose fáj a fejem, maximum régebben, mikor az álmok gyötörtek. Mostanában csak nagyon ritkán vannak olyan esték, mikor a családomról szólnak az alvás közbeni gondolataim, de akkor sem látok mást, csak csupa elmosódott arcot, meg alakot és a nővéremet. Ezek is csak foszlányok, nem tudom őket felidézni és összerakni sem. Mintha valami meggátolna az emlékezésben, de fogalmam sincs, hogy mi. Aztán hamar rájövök, hogy mire is gondolhatott a lány, nyilván az elejtett mondatomra. Ami így visszagondolva elég viccesen jöhetett ki. Mintha elmebetegnek neveztem volna magamat, pedig csak feledékeny vagyok. -Igen, eléggé. De szerencse, hogy már nincsenek ilyen problémáim. – kezdek bólogatni. Nagy szerencse, nem is tudom, hogyan bírnám. - Tényleg? Az klassz, de merre is van az jó irány? – kérdezek vissza mosolyogva. Azt se tudtam, hogy a közelbe vagyok, azt meg még inkább, hogy merre kéne mennem. Lehet tudat alatt tudtam és azért tévedtem erre, de ezt erősen kétlem. Bár lehet, a végén kilyukadnék a városban, de ha nem muszáj, nem kóborolnék feleslegesen. A közeledésemet remélhetőleg nem veszi fenyegetésnek, bár mikor elfogadja a kézfogásom és kezet rázunk, már biztos vagyok, hogy nem ijedt meg. - Üdv Jess! Nagyon szép neved van. És ha szabad tudom Anglia melyik részéről? – kérdezek vissza. Persze ez már csak merő kíváncsiság, ha nem akar válaszolni, nem erőltetem. -Aha, jó hely, szeretem is. – értek egyet velem. Tényleg klassz, imádom is, csak kevés ott a jó ismerős. - Ó, nem én a nővéremet jöttem meglátogatni. Tudod, ő itt tanul aztán gondoltam átugrok. – magyarázkodom. Csak tudnám merre is van a kastély. Mert ez egy kastély ugye? Úgy emlékszem ezt mondták. Vagy az másik suli volt? Fene se tudja. Bújhatom én a könyveket meg figyelhetek ezerrel mindenre, úgysem fogok emlékezni mindenre. Lehet aztán egy hónap múlva már minden eszembe jut, de nekem most kéne ezeket tudni, bár tény, hogy egy ideig még szükségem lesz az információkra.
-Van ilyen tánc? Nahát, nem is tudtam. De egyébként nem tudom. Pont ez a baj. – kezdek el nevetni. Annyira béna tudok lenni, hogy azon már magam is röhögök. Ilyen vagyok, még saját magamon is képes vagyok mulatni, ha olyat csinálok. Hát nem vagyok egy magába forduló alkat az biztos. - Ő… Hugrabug? Az olyan, mint a Mardekár? Egyfajta… ház vagy micsoda? – Nem ismerem az itteni rendszer, bevallom. Én már annak örülök, hogy tudom, hogy van olyan, hogy Mardekár. Az a kék színű, ha jól emlékszem. Meg talán van még zöld, sárga meg barna? - De egyébként igen, egy norvég középsuliba járok. – helyeselek. Azért nem vagyok olyan öreg, hogy már be is fejeztem volna, bár jövőre, ha minden igaz, akkor végre utamra engednek és dolgozhatok. - Hát köszönöm, de nem vagyok norvég. Csak ott élek. Tudod, én is Angliában születtem, csak… volt egy kisebb balesetem, ami miatt el kellett költöznöm. – Illetve most nyáron tudtam meg, hogy angol vagyok eredetileg, csak a repülő lezuhanása miatt egy norvég házaspár örökbe fogadott és ők neveltek fel.
Szerencsére nem hozza teljesen rá a frászt a másikra… igazából csak az utolsó utáni pillanatban jutott eszébe, hogy az még rendben van, hogy a nyuszi lelkivilágára tekintettel megpróbált lábujjhegyen osonni, de az egy másik dolog, hogy a hangtalannak szánt lopakodással ki lehet ugrasztani valakit a bőréből. A mosoly azonban megnyugtatja, még ha nem is volt túl magabiztos a kezdés. - Én a múltkor egy rókát fogadtam majdnem örökbe. Félig az emlék hatására, félig Isaac mosolyának köszönhetően a lány arcára is mosoly költözik és állandósul is ott. Ő maga is ilyen vidám természet, már pedig ha láthatóan két ilyen mosolygóska összetalálkozik – pláne egy bolyhos nyuszi társaságában –, akkor menthetetlen a derűs hangulat. - Uhumm. Bólint rá, mikor a fiú visszakérdez a fejfájós teóriájára… talán tovább kellett volna gondolkodnia mégis az előbb, mielőtt megszólalt volna. Mindenesetre megkocogtatja a saját fejét, pont úgy ahogy az imént látta a másiktól, magyarázatképp, de ezzel egyidőben Isaac is kisakkozta Jess logikája mentén az egészet. A nevetést nem veszi magára a szőke hajú lány, habár pontosan nem tudja a forrását, de az egyértelmű, hogy sem rosszindulatú, sem gúnyos kacajról szó sincs. - Áh, értem. Akkor jó, örülök, hogy nem fáj a fejed, az nagyon kellemetlen tud lenni. Roxmorts pedig már nincs messze, jó irányba tartasz. A közelebb lépésre nem hátrál, viszonylag egyértelmű a kis felkiáltást követően mi fog jönni. Barátságosan nyújtva Jess is kezét. - Jessamine Findley, Jess. …Umm, Angliából. Biggyeszti végül ő is oda jobbára származási országát, hátha valami nemzetközi turistacsoport van most a környéken, akikkel együtt Isaac is érkezhetett. - Nahát, Norvégia! Az nagyon klassz hely, most kiránduláson vagy itt? Megint csak nem gondolkodott sokat a kérdésen, de mivel nagyjából egykorúnak tippeli magával, ez a legelső ötlete. - Van egy olyan tánc, hogy foxtrott, szerinted lehet köze az iskola nevéhez? – Ismét szabadon asszociált a hugrabugos lány, miközben Isaac a pontos megnevezésen gondolkodtt. – Ja, igen, a Roxfortba járok, hugrabugos vagyok. Te akkor gondolom norvégiai képzőbe jársz… vagy jártál? Nem tudtam volna amúgy megtippelni, hogy norvég vagy, nagyon szép a kiejtésed.
Az édes kis nyuszikát figyelem mosolyogva, ahogy előttem mosakszik. Nem tagadom, mindig is odáig voltam az állatokért. Illetve a nővérem ezt mondta. Régebben volt egy kutyám elvileg, akit imádtam, most meg egy bagoly boldog gazdája vagyok. De egyébként minden állatot szeretek, legalábbis még nem találkoztam olyannal, amelyik ne nyerte volna el a tetszésemet. Ez a kis csöppség pedig egyszerűen édes pofa volt, ahogy a füleit tisztogatta. Észre sem vettem az előttem álló lányt, csak mikor köszönt. - Szia! – kezdtem tétován. Remélem nem hallotta az előbbieket, mert akkor igencsak furcsa véleménnyel lehet rólam. - Áh, nem, pedig nagyon cuki nyuszi. – mosolygok, persze mint mindig, mert ettől az emberek olyan vidámak lesznek. A testvérem is megmondta, hogy elég, ha egy rossz napján rám néz és máris boldog lesz. Nem tudom, hogy csinálom. Bár az idegen most nem tűnt szomorúnak, azért jól esik vigyorogni, hisz ettől nekem is mindjárt jobb kedvem lesz, annak ellenére, hogy eltévedtem. - A fejem? – kérdezem meglepődve. - Nem. Miért fájna? – gondolkodok el kérdésén. Bizonyára meghallhatta, hogy azt mondtam más gondok is vannak idebent, vagy látta a fejkocogtatásom. Halkan nevetni kezdek, persze nem rajta, hanem talán saját óvatlanságomon. - Nem, csak tudod, nem emlékszem merre van a város. Ezért volt a fejkocogtatást. – Hát igen, így a legegyszerűbb megfogalmazni, hogy gyakorlatilag gőzöm sincs merre mentem, vagy hol vagyok. Átok ez a memória zavar, de sajnos nem tudok ellene mit tenni. Nagyon beüthettem évekkel ezelőtt a fejemet a zuhanásnál. Bár ezt eddig is tudtam, hisz konkrétan kiesett minden emlékem hét éves korom előttről, csoda, hogy a nővérem valamilyen szinten megmaradt bennem, az is sok ideig tartott mire kiderült ki is ő. Ha nem lettek volna azok az álmok, akkor még most is emészteném magamat, hogy nem tudom, ki vagyok. Ki tudja, talán még depresszióssá is válhattam volna. Na jó, csak viccelek, egy olyan vigyori, mint én sose tudna az lenni. Túl élénk és élettel teli vagyok én ahhoz. Meg élvezem én az életemet, annak ellenére, hogy sejtelmem sincs ki voltam és most is sokszor elfelejtem a dolgokat. Bár egyre ritkábban. A végén még nekem lesz a legjobb memóriám.
- Ó, de udvariatlan vagyok! – kapok a fejemhez, majd közelebb sétálok a lányhoz. - Isaac Frewen. Norvégiából. – nyújtom ki a kezemet üdvözlésképpen. Fő az udvariasság. Én mindig is az voltam, legalábbis hét éves korom óta biztosan, és most is az vagyok. Persze, ha nem fogadja el a kézfogást, azt is megértem és visszahúzom a kezemet, de szerintem ez így illendő. Vagy csak nálunk? - Egyébként te a… hogy is hívják? – kezdek el gondolkodni. Pedig nyáron még tudtam. - Foxtort? Loxport? – Valami ilyesmi lesz a válasz, az biztos, de nem emlékszem pontosan. Töröm a fejemet, közben pedig a lány arcát fürkészem. Nem hiszem, hogy eléd idős lenne a nővéremhez, bár lehet, hogy ismeri. Bevallom, nem nagyon beszélgetünk a suliról. - Roxfort! – csettintek egyet, mikor végre rájövök mi is az iskola neve. Azért mégsem vagyok menthetetlen, csak egy kicsit gondolkodnom kell. - Szóval, te abba a suliba jársz?
Megáll az út kanyarulatában és figyeli az érdekes… pontosabban mesebeli jelenetet. Egy bokorból kiugrik egy tündéri kis nyuszi, pont az előtte haladó fiú lábai elé. Nem kell megijedni, nem követte a sötét hajú srácot, az előző kis erdei ösvényről kanyarodott rá erre a szélesebb útra, alig pár bokorcsoporttal odébb, csak annyira látta a magas alakot, míg épp eltűnt az út kanyarulatában. Illetve most, ahogy… hátööö… társalog a nyuszival. Ezért is torpant meg. Nem akarja megzavarni a csevejt, ami külső szemszögből kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit ő maga folytatott a prefektusi fürdőben Prince Frederick-kel, a kis rókával. Vajon a nyuszi sem igazi nyuszi, hanem egy animágus? Nem mintha gond lenne, ha csak nyuszi lenne. Hiszen az ominózus éjszakán sokáig hitte azt ő is, hogy igazi róka-komával diskurál. Pontosabban gügyögött neki és szélforgók és régi teáskannákba ültetett virágok díszítette házat tervezett neki, aminek alapköve a köntöse lett volna. Ítéletidőkig azonban nem ácsoroghat itt, a kora tavaszi időjárás kedvez a halvány, mégis intenzív narancssárga vékony kabátnak, de csak limitált ideig. Akkor is csak, hogy ha mozgásban van, ezért is nem volt gond, hogy az erdei kanyargós ösvényt választotta, ami hosszabb, mint ez az út, de sokkal vadregényesebb, ami az ébredő természet megfigyelésére ideális. Sapkát nem húzott, pedig hosszú szőke haját kibontva hagyta, mint általában, most nem is font bele se virágot, se egyéb díszt, nem rontotta volna el frizuráját a sapka. Azért felkészült a hideg szélre és fülvédőjét elhozta, ha szükséges, akkor felvegye, de addig inkább hallgatja a madarak csivitelését, valamint a nyuszival folytatott párbeszédet. Lassan, és vigyázva, hogy ne csapjon nagy zajt, elindul végül Isaac és erdei barátja felé. Reméli nem ijeszti el az állatot – persze csak, ha tényleg nem mágus, mert akkor úgy is mehetne, mint elefánt a porcelánboltban, nem riasztaná meg a nagyfülűt. Megtehetné, hogy nagy ívben kikerüli őket, de inkább pár lépéssel hamarabb megáll, hogy elérné őket és megszólítja a fiút. - Hello! A te nyuszid? Az is egy variáció, hogy házikedvenc a nyúl, ami a mágusok között felüdülés a macska-bagoly-varangy-patkány után. Ebben az esetben sem feltételezi, hogy elinalna az állat… persze ha már árkon-bokron túl van, akkor okafogyottá vált kérdése is. - Nagyon aranyos, én a múltkor egy kis rókával futottam össze, az is nagyon cuki volt. Umm.. egyébként fáj a fejed? Roxmortsban van egy üzlet, ahol gyógyászattal foglalkozó bájitalokat is lehet kapni, van nagyon hatásos fejfájás-csillapítójuk. Fűzi hozzá, ahogy eszébe jut, amint a fiú mintha megmasszírozta volna az imént a fejét… vagy csak kocogtatta? Félig a nyuszira figyelt Jess, nem biztos benne, mit is látott, de megint hamarabb beszélt, mint sem végiggondolta volna előbb, mit is látott. De mentségére szolgáljon, hogy csak a segítőszándék vezérelte.
Általában nem szoktam szeretni a hétvégéket, mert akkor nincs mit csinálnom. Tölthetném a barátaimmal az időt, de velük igen nehézkes, mert mostanában egyre kevesebbszer szeretnek velem lógni. Eddig sem volt mindig felhőtlen a viszonyom velük, mert idegesítette őket, hogy néha kiestek a dolgok, amikről nem én tehetek. Sajnos ezt dobta a sors, de ha változtathatnék, akkor nyilván meg is tenném. Azonban amióta nyáron rátaláltam a nővéremre, azóta sokszor eljárok hozzá Roxmortsba. Talán ez is zavarja őket, hogy mostanában csak róla bírok beszélni. Ez bevallom az én hibám, de meg kellene érteniük, hogy kilencévnyi tudatlanság után, most végre van esélyem megtudni ki voltam. Úgy viszont elég nehéz, hogy a testvérem egy másik országban lakik és ez nem levél téma, személyesen akarok vele beszélni, mikor elmondja milyen is az igazi Isaac Frewen. És mivel ma se volt kedvem egyedül olvasgatni vagy tanulni úgy döntöttem, megint elmegyek a nővérkémhez és meglepem. Bár ez kár volt, ugyanis még mindig nem ismerem az utakat. Illetve legutóbb még tudtam merre kell menni, de most nem rémlik. Azt tudom, hogy gyakorlatilag minden hétvégén a városban van, pontosan miattam, meg persze a ruhák miatt. De azon belül meg vagyok lőve, merre kéne mennem. Most pedig egy erdőben kóvályogva próbálok meg eligazodni, ami térképpel egy városban sem szokott menni, nem hogy most bármiféle segítség nélkül. Egyszóval csak sétálgatok, mint aki csak egy könnyed erdei sétára jött és közben a tájat fürkészem. Kívülről talán úgy tűnik, hogy pontosan tudom, hol vagyok és merre tartok, út közben pedig a fákat csodálom, de valójában halvány gőzöm sincs, merre van az arra.
Végül valami halk neszre leszek figyelmes, oda is fordulok, ahonnan a zaj jön, de csak egy apró nyúl ugrik elő egy bokorból. Pedig már azt hittem, hogy legalább valaki, aki tudna segíteni. De ilyen az én szerencsém. - Szerbusz kis barátom! Te is eltévedtél? – Ostoba kérdés, egy állat nyilván tudja, hol van, hiszen itt él és megjelöli többnyire a területét vagy az ösztöneire hagyatkozik. De nekem még csak megérzésem sincs, vagyis van, csak mindig rossz és az ellenkezője jön össze annak, amit akarok, vagy ha pont ellentéteset csinálok, mint amire gondolok, akkor meg az eredeti ötletem volt a jó. - Véletlenül nem tudod, merre van a város igaz? – kérdezem leguggolva az állathoz. - Na jó biztosan őrült vagyok. Egy nyúlhoz beszélek. Úgy fest, más bajok is vannak idebent. – kezdem el a koponyámat kocogtatni. Hihetetlen, hogy ennyire béna vagyok. Elfelejtem merre kéne mennem, sőt már abba sem vagyok biztos merről jöttem. Megpróbálhatnék egyenesen menni és egyszer csak kilyukadok valahol, de félek túl sokáig tartana az, én pedig nem akarok ezzel szenvedni. Egyszerűbb lenne, varázslatot használni mondjuk, de nekem sejtelmem sincs, mi lenne jó ilyesmire, vagy ha volt is nem emlékszem. Rendkívül irritáló ez a memória zavar, de sajnos azzal kell boldogulnunk, amink van.
. 
