2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Úgy látom, hogy ez a macskatéma nem évül el egykönnyen, bár ami azt illeti, erre számíthattam volna, végülis Harryről van szó. Amikor lecicámoz csak megforgatom a szemeimet, lehet, hogyha nem az előbb hordtam volna ki lábon egy szívinfarktust, több is kitellene tőlem, de egyelőre ezzel kell beérni, ez van. - Örülök. – öklözök bele mosolyogva. Na ez is ritka dolog, ökölpacsi a Roxfortban, a varázslók nem éppen erről híresek, sőt, a nagy részük hírből sem ismeri ezt a fajta köszönési módot, de én a Gold Coastról jöttem, srácok. Nálunk ott ez mindennapos, szóval tudom hogyan kell „használni” ezt a fajta üdvözlést. A bátyámmal is így szoktunk csinálni. - Igen, olyan szinten koszos, hogy kerek két napja nem mostam meg, még ilyet… - egy színpadias sóhaj után követem a szememmel, ahogyan körberepül. Ez is egy kviddicses reflex, nem bírom megállni, hogy ne kövessem, meccseken sem szeretem szem elől veszteni az ellenfelet és ez úgy néz ki, most is így van, bár most ellenfél sehol, csak Harry, akinek már hiányzott a jelenléte. Hihetetlen, főleg, hogy egy évfolyamra járunk és nem találkozunk. Túl nagy ez a kastély. – Igenis, veled foglalkozom! – húzom ki magamat mosolyogva, miközben egy tisztelgést imitálok, gondolom jó hülyén nézhetek ki, majd mindezt egy lemondó sóhaj követi. – Látom nagyon bejön ez a macska dolog… - végülis én adtam a fegyvert a kezébe, szóval nem tudom, mit problémázom, teljesen felesleges. Ráadásul ha jobban belegondolok, nem is zavar. Amikor a szülőhelyzetemre terelődik a szó, eszembe jut, hogy ezt talán nem kellett volna, Harry mesélt már egy-két dolgot a családjáról és basszus, az Adams family hozzájuk képest ártatlan bárányok gyülekezete, ami valljuk be szép teljesítmény. Egyébként itt egy újabb ékes példa, hogy előbb gondolkodnom kellene, mielőtt megszólalok. - Bocs, rossz témaválasztás. – bocsánatkérő arckifejezéssel fordulok felé, majd inkább tovább terelem a dolgot. – Hát, ha lenne, akkor nem repkednék itt ilyen tanácstalanul, de majdcsak lesz valahogy. – vonom meg a vállamat hanyagul. Tipikusan ilyen vagyok, ha eluralkodik rajtam a totális káosz. – Mondjuk el tudnám viselni, ha egy kviddics csapat érdeklődne utánam… - teszem hozzá álmodozva, majd megrázom a fejemet. Azért annyira jó nem vagyok, szóval vissza a földre. Ez túlzottan elrugaszkodott dolog, szóval felesleges ezen agyalni, nálam többször jobbak sem kellettek, de azért nem egy rossz opció. - Attól a macskától egyébként is a frász kerülget… - fintorodom el, mikor Csámpás nemére terelődik a téma. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez érdekel a legkevésbé, de legalább nem a továbbtanulással van kapcsolatban. – Mintha mindenkiről tudná a kis mocskos titkait és… Wow, tisztára vesébe látó pillantása van. – mostanság kissé jobban megértem a macskákat, ami nem egy ép dolog. Néha úgy érzem, egyszerűbb esetek, mint az emberek. - Igen, az életben tényleg vannak olyan dolgok, amikre jobb nem tudni a választ… - bólintok komolyan, amikor Violát említi. Bár… Miért van olyan érzésem, hogy csak szórakozik? – Hát, ezt már nem magyarázod ki, miután így megemlítetted a „Mielőtt félreérted” dolgot. – vigyorgok rá gonoszul. – De miért pont egy mardekárossal? – úgy tudtam, hogy nem nagyon kedveli őket, de végülis az ő dolga. – Persze, akkor azért kapnánk büntetést, mert mindent csinálunk csak nem érezzük magunkat megfenyítve egy büntetőmunkán. – nevetek fel vidáman. Bár tényleg nem egy rossz ötlet… Na felejtsük el. - Ám legyen, de ne sértődj meg, ha megverlek! – mondom nevetve és már ott sem vagyok. Tisztességtelen előnyt szerzek magamnak, de persze, reális, hogy le tudom hagyni Harryt, aki Tűzvillámal repül…
//Nos, most én kérek elnézést a késésért, nem igazán akart összejönni nekem ez a vizsgaidőszak, de már jelen vagyok //
Minden megfelelő a mai repkedéshez. Szeretek itt lenni, kevesen vannak általában és kitisztulhat a fejem. Nyilván az a másik is azért jött, meg tudom érteni, hiszen a repülésnél nincs nagyonnyugtatóbb dolog a világon. Meglep, hogy Frankie az, úgyhogy kénytelen vagyok megviccelni kicsit. - Háháá, véletlen volt cicám! – nevetek, miközben látszik, hogy a frász jött rá tényleg, nem viccelt. Azért remélem, le nem esik, azt igazán a szívemre venném. Nem olyan sok barátom van, de jó lenne, ha nem csökkenne a számuk, főleg nem ezzel. Olyan jó fej ez a Frankie, hogy jobbat nem is kívánhatnék magamnak. - Oké, kvittek – nyújtom az öklöm, hátha ő is beleöklöz, ahogy a mugliknál szokás. Maximum nem tudja, hogy mitkell csinálni. Azért remélem, nem harap belé. - Koszos a fejed? Zuhanyozz le – értetlenkedek szándékosan, majd felemelem a kezeimet. – Oké, értem én. tényleg jó itt repkedni, amikor nem zavar senki, de, most itt vagyok, velem kéne foglalkoznod, mint egy jó barátnak, nyau – nevetgélek és körberepülöm a lányt. Persze gőzöm sincs, hogy mi lenne a jó megoldás, nyilván, ha itt hagynám a gondolatai között, de azt nem tehetem, olyan ritkán találkozunk, hogy az már majdnem fájdalmas. - Mondhatnám, hogy nekem a nevelőszüleim nem piszkálnak ezzel és milyen jó nekem, de inkább nem teszem. Dursleyék kiállhatatlanok, nagyon. Szóval inkább téged sajnállak, hogy nem tudsz dönteni. Ötletem sincs, hogy mi lenne neked a jó, de ha vannak neked választok helyetted – érdeklődve várok, hogy hátha mond olyan dolgokat, amiből legalább elindulhatok. Érdekelne, hogy mi lesz Farnkie Crossból, talán betörő? A cicabundájával biztosan ügyes lenne, és nem egy elveszett ember. - Nem tudom, de majd megkérdezem Hermionét. Fura, még sosem gondolkodtam el rajta, hogy milyen nemű az a macska, mert nem nagyon van vele akkor, amikor hármasban vagy kettesben vagyunk – vakarom meg a fejemet, és valóban ez a helyzet. Nem tudom, hogy csámpás milyen nemű, ez eléggé ultragáz, de legalább az vigasztal, hogy valószínűleg Ron sem tudja. - Hát ott volt Viola… ja, nem ilyenre gondoltál? – röhögcsélek, majd komolyabban gondolkodni kezdek. – Nem, azóta nem járkáltam sokat odakint, bár egyszer belógtam Piton szobájába egy mardis csajjal, hogy a tóba dobjuk a talárját. Sajna rajtakapott minket McGalagony… mármint nem úgy kapott rajta, mielőtt meglódulna a fantáziád – harapom be az ajkaimat. Amandine amúgy valóban csinos lány, a fene se tudja, hogy hogyan fogok kijönni vele a büntin. A szépség nem minden és van egy stílusa, meg kell hagyni. - Veled jó lenne egy büntetőmunka is, legalább nem unatkoznék. Habár a munka sem biztos, hogy kész lenne, nem, Frankie? – folytatom a röhögcsélést. - Na, egy három körös verseny? Mielőtt elalszunk itt lebegve…
Azt hittem, hogy egyedül vagyok, de persze ez a Roxfort és hosszútávon ez fizikailag lehetetlen. Még a levegőben is így van, ha úgy tetszik, mindig van rajtam kívül legalább egy olyan őrült, akinek pont akkor van kedve repkedni, mint nekem. Vagy a kedvenc helyeimre bújik el valaki, de már elbújó valakikkel is találkoztam. Van, aminek az ember nem feltétlen szeretne szemtanúja lenni, de ez sokakat nem zavar, de akkor kérdem én, mire van a Szükség Szobája? Persze, sokan nem is tudnak róla, de az már nem az én hibám. Az az ő tudatlanságuk, nem akarok én mindenáron kötekedni, de sok Hollóhátas sem, pedig nekünk eredetileg sok mindenről kellene tudnunk. Persze ez hülyeség, ha ezt követjük, nekem sem szabadna itt lennem, végülis nem vagyok sem él tanuló sem mintadiák. Még viccnek is rossz a dolog, de hát ez vagyok én. Az a vicc, hogy az esetek nagy részében tudom, mit akarok, de a továbbtanulás… hát, az jelen pillanatban kétesélyes. Illetve több, merthogy konkrétan fogalmam sincs, mihez akarok kezdeni. Hivatásos „tudatlan” leszek, ez egyrészt jól hangzik, másrészt nagyon illene rám. Aha, menő lesz… Szóval nem vagyok egyedül, méghozzá olyannyira nem, hogy pusztán a nevem említésétől is frászt kapok, ami érdekes reakciókhoz vezet. Először is ijedtemben felkiáltok, szépen, nőiesen, amit általában nem szoktam, de ha egyszer megijedtem? A gondolataimba merülök, ilyenkor… Deja vum van, mintha múltkor én hoztam volna a mostani frászhozómra a frászt. - Fenébe, Harry, megijesztettél! – bal kezemet a mellkasomra szorítom, a jobbal pedig megpróbálok nem leesni a seprűmről. Ez azért ilyen magasságban nem egy életbiztosítás. Miután kissé kifújtam magam, bólintok egyet. – Oké, kvittek vagyunk. Most te hoztad rám a frászt. Nem mintha ez annyira számítana, az is véletlen volt, meg ez is, de szerencsém van, hogy nem egy zöld taláros járt erre, mostanság volt egy-két kellemetlen találkozásom velük. Nem bírják a fejemet és én sem őket, ami érthető, mivel olyanokat vágunk egymás fejéhez, amilyeneket. De ők kezdték, én mosom kezeimet! - Helló Harry! – köszönök vissza immáron mosolyogva. Hihetetlen, milyen helyeken tudunk összefutni. – Nem mondhatnám, csak kijöttem egy kicsit repkedni. Ez kitisztítja a fejemet, ami nem árt mostanság. – vonom meg a vállam. Gondolom ő is hasonló indokkal van itt kint, akik kviddicseznek, azoknak ez alap dolog. Néha kijövünk, repkedünk és ettől könnyebb lesz ideiglenesen minden. A levegőben minden más. – Csak hangosan gondolkodtam. Mostanság mindenki a RAVASZokkal van elfoglalva, meg hogy mihez akar kezdeni a jövőben. Nekem meg tippem sincs… A vicc az, hogy már a szüleim is beszálltak a nevelőapám „Piszkáljuk Frankiet” mozgalmába, pedig ők muglik! – mérgesen széttárom a karjaimat, fogalmam sincs semmiről. De tényleg, teljesen kikészítenek. A bátyámat is így rugdosták, csak mivel ő mugli, így nála egyszerűbb dolguk volt anyáméknak. Velem? Aha, lehet próbálkozni. - Kérlek, a macskák nem az eseteim, a vörösek meg pláne. Ráadásul mostanság nem nagyon alakulgattam át. – nevetek fel. Most jól esik valaki, akivel ilyen felszabadultan tudok beszélgetni. És nem is mondok hülyeséget, a vörösek tényleg nem az eseteim, mármint emberben. Majd valamin megakadok. Csámpás… - Csámpás amúgy fiú, vagy lány? Ezt sohasem tudom… - nem mintha annyira fontos lenne, végülis kit érdekel? – És neked volt mostanság érdekes éjszakai kalandod? – cseppet sem volt ez kétértelmű.
Továbbra sem találtam semmit arra vonatkozóan, hogy hogyan csináltam azt a gyors villanást a múltkor a folyosón, de azért néha próbálgattam magam. Ma eljött az ideje, hogy egy kis külön cikeszkergetéssel lepjem meg magam. Ugyanis előjött párszor ez a gyors sebesség, de még nem tudom, hogy hogyan lehet pontosan előhozni. Néha elkaptam valaki kezét, ha nyúlkált, vagy hirtelen elhajoltam egy átok elől órán. Még azzal is próbálkoztam, hogy egy kislabdát dobáltam a falhoz, a cél az volt, hogy minél gyorsabban és véletlenszerűen sikerült is. A múlófélben lévő kis pukli a bal halántékom felett ennek az eredménye, mert amikor eldobtam a gumilasztit még működött a képesség, az elkapásnál már nem. Ki kell fejlesztenem azt, hogy a cikeszre még veszélyesebb lehessek ezután. Szóval, am éppen nem volt edzés, tanulni meg nincs kedvem, ellenben repülni nagyon, ezért a Tűzvillámmal a kezemben lesétáltam a pályához. A kiírás szerint ma nincs edzése senkinek éppen, szóval, ahogy a mugli mondás tartja: szabad a pálya. Kétszeresen is, ha már itt vagyunk. Ahogy kireppenek a játékoskijárón, már látom is, hogy nem vagyok egyedül. ~ Remélem nem egy mardekáros… ~ Valahogy nem értjük meg különösebben egymást a zöldekkel, bár erről is a tejfelesfejű tehet… na, jó, én sem próbálkoztam túlságosan a barátkozni a kígyócímeresekkel. Kicsit nézem, ahogy köröz ez a valaki, majd megáll a kékek tornya felett. ~Hollóhát, remek.~ El is vigyorodom, majd teljes sebességgel odaszáguldok hozzá. Még hallom, hogy mondd valamit, de abbahagyja, mire felfognék belőle bármit is. Aztán persze gyorsan kiderül, hogy a nősténycicám az, hehehe. - Á, Frankie, szia! Iskolaköröket repülsz? Mit is mondtál az előbb? – most sem lesz puszilkodás, mert a seprűn nem egészséges egymás ölelgetése, illetve semmi közelebbi dolog. - Na, mesélj volt valami intimebb dolgod mostanában Mrs. Norrissal, vagy Csámpással? – kuncogok hangosan és várom a reakcióját. Mondjuk Hermione macskája nagyon kemény ellenfél, azt nem ajánlanám Frankienek, de még eljöhet az idő, hogy találkoznak.
Mostanság kissé feszült vagyok, ne is csodálkozzon ezen senki, jönnek a vizsgák, én pedig ki tudok akadni mostanság mindenen. Mondjuk jellemző rám az ilyesmi, néha borzasztóan rá tudok görcsölni szinte mindenre, amibe belefogok és ebbe fogok egyszer belebukni. Néhanapján már azok a dolgok sem mennek, amiket alapjáraton szeretek, ilyen többek között a kviddics is. Mit szépítsek? Bénázom jobbra-balra, így sem állunk jól, szerintem már esélyünk sincs a kupára és ez demotivál. Nem tudom, ki hogy van vele, de a magamfajta maximalisták egyfajta személyes tragédiaként élik meg az olyan helyzeteket, ahol már képtelenek befolyásolni a dolgok alakulásában bármit is. Most pedig pont ebben a helyzetben vagyok és ez frusztrál, holott csak egy ilyen egyszerű dologról van szó. Már látom, hogy még mennyi problémám lesz ebből az életben meg a jövendőbeli munkámban, ami majd kiderül, mi lesz. Ez meg a másik fele a dolgoknak, másoknak már konkrét elképzeléseik vannak, én meg itt vagyok és gőzöm nincs, mihez kezdjek. Persze, elgondolkodtam már róla, de konkrét célom nincsen. Az egyik ilyen, hogy visszamegyek Ausztráliába és ott állok munkába, vagy próbálok bekerülni egy ottani kviddics csapatba. Mint kiderült, van ott egy pár és néhanapján gondolkozom azon, hogy hazamegyek. Félreértés ne essék, szeretem Angliát, szóval ez egy kicsit felemás helyzet, de majd elválik. Túlzottan nem aggódom. Persze ez nem teljesen igaz, de mivel van, amit magamnak sem vallok be, így ezt sem teszem, csak néha besokallok, és akkor lelépek kiereszteni a gőzt, mint most is. Hatalmas léptekkel tartottam lefelé a toronyból a pályára, ahol talán válaszokat találok néhány kérdésemre. Mint mindig. Ha gondolkodnom kell, mindig valami olyan helyre megyek, ahol egyedül végiggondolhatok mindent és rájöhessek mindenre. Én így működöm, sokak szerint elég egyszerű vagyok, ami lényegében igaz is, csak hagyni kell kibontakozni és akkor a magam egyszerűségével megoldom a problémát. Vicces, mert sokak szerint viszont maga vagyok a talány, ki tudja, éppen mire gondolok. Ezt jobban szeretem. Magamat is így ismerem, akkor más is ilyennek ismerjen. Egy újabb életbölcsesség tőlem. Elég gyorsan leérek a pályára, kicsit fúj a szél, de a kora tavaszi idő ellensúlyozza ezt. Süt a nap, tiszta az idő, csak még hideg van. Veszek egy mély levegőt, majd felülök a seprűre és elrúgom magam a földtől. Ez az érzés utánozhatatlan, olyan, mintha a menetszél kitisztítaná a fejemet, a gondjaim egy jó része egyszerűen elpárolog, mintha ott sem lett volna soha. Megteszek egy-két kört a pálya felett és megállok a Hollóhát tribünje felett, ahonnan egész jó kilátás nyílik a Roxfortra. - Na most aztán kellene valami útmutatás, hogy merre tovább… - igen, néha magamban beszélek, viszont ilyenkor nem kell törnöm magam az angol akcentussal. Használhatom a régi, jól bevált, születésem óta használtat, nyaktörő dolog.
//
◊ 
