Főkarakter: Titkos karakter
Teljes név: Bridget Fairlane
Születési hely és dátum: London, 1979. június 11.
Csoport: Griffendél
Patrónus: Hóbagoly
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. évfolyam (látványmágus)
Képesség: Bejegyzett animágus (vörös macskamedve)
Mágikus adottság: -
Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Átváltoztatástan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Nem nevezném magam bátortalannak, néha igencsak merész és kezdeményező tudok lenni bizonyos helyzetekben. Ellenben a bátort sem használnám magamra, mint jelzőt, még ha a Süveg a Griffendélbe is osztott. Nem szívesen emelem fel a hangomat, maximum tudat alatt kezdek el egyre hangosabban beszélni, ha egyszer belelendülök a mondani valómba. Márpedig, arra képes vagyok, szeretek beszélni, nagyon is szociális alkat vagyok, valamint nehezen tartom magamban a gondolataimat. Még ha ez nem is a legelőnyösebb tulajdonságom. Mindig képes vagyok alkalmazkodni az adott helyzethez, muszáj, mert nem tudok jól hazudni. Általában, ha megpróbálkozom vele, rögtön elcsuklik a hangom, izzadni kezd a tenyerem, kipirulok... Komolyan nem megy nekem, így mondhatjuk, hogy sohasem hazudok, felesleges lenne megpróbálkoznom vele, akármilyen szívesen is tenném meg néha. Az igazság érzetem pedig nem nevezhető olyan erősnek. Természetesen elítélem az ártó, gonosz dolgokat, nem vagyok hajlandó végignézni, ahogy valaki tiltott átkokat használ, de alapvetően nincs is olyan hősies értékrendem. Valószínűleg nem én lennék az első, aki rohanna, hogy a megmentő szerepét eljátszhassa. Ahho azt hiszem túlságosan is félteném az életemet. A naivitáson már túlléptem, nem rózsaszín szemüvegen át nézem a világot, tisztában vagyok vele, hogy mi történik körülöttem. Szeretem is reálisan nézni a dolgokat. Kicsit talán ellenszenves is vagyok az olyanokkal, akik nagyon elrugaszkodnak a valóság talajától, de azért igyekszem türtőztetni magamat. Tudom, hogy nem tehetnek róla, igyekszem úgy elfogadni az embereket, ahogy vannak, de ami a szívemen, az a számon... Tényleg nem vagyok képes türtőztetni sem a gondolataimat, sem a cselekedeteimet.
Megjelenés
A külsőm... Nem is tudom, hogy hogyan kellene pontosan leírnom magam, de végül is, az biztos, hogy ha egy sötét barna kíváncsi szempár kutat utánad a folyosón, akkor az könnyen lehet, hogy én vagyok. Bár, nem biztos, hogy egyszerűen kiszúrsz majd, elég alacsonyra sikeredtem, éppen csak súrolom a 165-öt. Arról nem is beszélve, hogy elég piszkafa alkatom van... Nem is vagyok rá büszke, minden vacsoránál annyit eszek, amennyit lehet, de egyszerűen nem tudom 50 kilogramm felé tornászni a testsúlyomat. A testalkatomból adódóan pedig az öltözködésem igencsak eredeti. Nem éppen csontkollekciókra tervezik a legtöbb ruhát, valahol mindig lóg rajtam a ruha. Gyakran van olyan, hogy úgy kell szabatnom magamra, amit viszont költséges dolog, alapvetően meg nem szeretek költekezni. Az arcom amúgy hosszúkás, a homlokom egy picivel talán magasabb, mint az átlagé, de az előbb említett nagy, barna szemeim inkább magukra vonzzák a figyelmedet, az általában be nem álló számmal együtt. Élénk vagyok, így az arcmimikám is gazdag, mindig lerí rólam, hogy mire is gondolok.
Életed fontosabb állomásai
Az emberek életében sokféle szerepet betölthetünk: tanár, diák, szülő, gyerek, barát, szerelem, megmentő vagy éppen tönkretevő és még sok más. Én mindig igyekeztem valami pozitív szerepet betölteni az emberek életében, mert mindig is szerettem, ha a körülöttem lévők mosolyognak, pláne, hogy ha miattam. Ez persze nem mindig sikerülhetett. Az életben vannak olyan pillanatokat, amiket, ha tehetnénk, biztosan megváltoztatnánk. Én is éreztem így párszor, és hiába élek a mágia világában, nem tudtam megváltatni ezeket a pillanatokat. Még mi, varázslók sem vagyunk képesek csodákra, a saját erőnkből kell tovább lépnünk.
A diák
Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mik az álmaim a jövővel kapcsolatban. Mindig is szerettem volna mágiatörténész lenni, de ahhoz vagy ereklyevadásznak vagy szimbolisztikusnak kellett volna mennem. Viszont, az ereklyék nem mozgatták meg a fantáziámat, valamint veszélyesnek találtam ezt a szakirányt. A szimbolisztikus egy fokkal nyugisabb, de rúnamágiából gyenge vagyok. Szóval a mágiatörténelem iránti rajongásomat megtartottam hobbi szinten, és végül is látványmágusnak jelentkeztem. Ez volt a következő szakirány, ami érdekelt, és talán az utolsó is, ugyanis a többi már egyáltalán nem tudott megmozgatni. A bestiamester szak is túl veszélyes számomra, az aurorral együtt. Hol varázslóktól, hol pedig bestiáktól kell rettegnem. Az elemi mágiák egyáltalán nem mennek, így az elemista szak is kizárt volt a számomra, a tanári meg... Annyira nincs ellenemre, de ehhez a szakmához igen nagy elhívatás kell, és Brady is odajár. A bátyámmal pedig nem szeretnék egy szakra járni, az olyan, mintha utánoznám őt! Viszont szeretek másokat szórakoztatni, felvidítani, így a látványmágus szak tökéletes a számomra. A tanáraimmal sincs problémám, ahogyan a tanulással sem. Mindig is jó tanuló voltam, szerettem jól teljesíteni, ennek az érdekében pedig akár egészen addig lógtam a bátyám nyakán, amíg nem korrepetált dolgozatok előtt.
A kistestvér
Mint említettem, van egy bátyám, Brady. Csak egy évvel idősebb nálam, szóval viszonylag közel állunk egymáshoz. Én legalább is mindig úgy gondoltam, és szerettem is a nyakán lógni, hogy foglalkozzon velem. Ez persze az évek folyamán normalizálódott, míg gyerekként nagyon ragaszkodó típus voltam, addig mostanra már inkább csak felnézek rá, és példaképként lebeg előttem, mint az én nagy testvérem. Arra már pontosan nem emlékszem, hogy ő hogyan viszonyult hozzám, amikor még egy hiperaktív energia bomba voltam, azt hiszem akkor még egy elég idealizált hőskép élt róla a fejemben. Nagyon szerettem, és igyekeztem elérni, hogy foglalkozzon vele. Igaz, arra azért nem kényszerítettem rá - annyira -, hogy együtt babázzunk, de ha olyan játékokról volt szó, mint a bújócska, vagy a fogócska, esetleg a társasjátékok, akkor mindig nagy lelkesedéssel támadtam le pár óráért a szabadidejéből. Mondhatjuk, hogy kisgyerekként elég szeretet éhes voltam, és ezt a körülöttem lévők "szenvedték" el. Főleg apa és Brady, kicsiként nagyon fiús voltam, igyekeztem mindenben utolérni őket, így utólag visszagondolva kicsit sajnálom anyát, hogy jobban szerettem velük lenni, de azt hiszem, amint kamaszodni kezdtem, mindent bepótoltunk.
A barát
Amíg kicsi voltam, sokkalta több mugli gyereket ismertem, mint varázslót. Valahogyan jobban vonzott az a világ, mint amiben alapvetően éltem. Volt benne izgalom és kihívás, elvégre, itt minden varázslat nélkül zajlott. Persze, amint mutatkozni kezdtek a varázsképességeim, már nem találkozhattam velük annyit, veszélyes lett volna, lebukhattam volna előttük. És bár, sosem felejtettem el, hogy milyen volt velük játszani, hamar átszoktam a mugli gyerekek közül a varázsló gyerekek közé. Ezt a közösséget is szerettem, de értelemszerűen sokkal kevesebben voltak és sokkal másabbak voltak, mint a muglik. Már gyerekként is könnyen megtaláltam a hangomat, mindig kimondtam, ami a fejemben járt és egy vidám jelenség voltam, így viszonylag sok barátot szerezhettem. Még az iskola előtt, és persze után is. Utána már nagy szerepe volt az egészben, hogy a Süveg a Griffendélbe osztott. Egy vidám, energikus és szórakoztató társaságba, egy olyanba, amilyenbe beleillek. Hamar ki is alakult a megszokott csapatunk, együtt mentünk Roxmortsba, órákra, büntetőmunkákra. Csak így nyolcadik évre bomlott fel ez az egész, mindenki valami mást akart csinálni, amiben persze semmi rossz nincs és így is össze tudunk ülni néha-néha beszélgetni. Csak már nem az igazi így...
A szerelem
Hol is kezdjem? Nos, azt hiszem az a legegyszerűbb, ha ott kezdem, hogy még senkibe nem voltam szerelmes. Mármint, nekem is voltak olyan kamasz fellángolások, nekem is bejött az a felsőbb éves kviddicses srác és persze ki is jártam a meccsekre szurkolni! Viszont, ezek valahogyan csak jöttek és mentek tovább. Hol nagyon gyorsan tova szállt a dolog, hol pedig csak lassabban bomlott fel a kapcsolat. A hosszan tartó kapcsolatokat annyira nem is szerettem, miután végre összeszoktunk, amikor már teljesen a mindennapjaink részévé vált a másik, egyszerűen... Vége lett. Mondhatjuk, hogy ráuntunk egymásra, túl hosszú lett az egész. Mostanában már nem is gondolkoztam el rajta, hogy egyáltalán leszólítsam-e azt a helyes srácot a klubhelyiségben, esetleg az ebédlőben azt a Hollóhátast. Valahogy elment tőle a kedvem, hogy folyton vagy én unjak rá valakire, vagy az rám. Most már az is elég, ha csak ha nézhetem őket. Nem érzem vagy gondolom úgy, hogy bármelyik fiú után is koslatnom kellene. Bár, azért titkon lehet, hogy mégis csak vágyok rá, hogy én is szerelembe eshessek úgy, mint mindenki más, hogy engem is annyira magába bolondítson valaki, hogy letegyek erről a makacs elhatározásomról, amire nemrég jutottam.
Tökéletesen illeszkedik Brady mellé, nagyszerűen kiegészítik egymást. Ami külön tetszik, hogy ugye erre a színészőre nagyon ráragadt a sorozatából a titkolózó, manipulatív, öntömjénező stílus, de te merőben mást csináltál, inkább a saját fantáziádra hagyatkoztál, úgyhogy nagyon megfogtál vele, igazán kiváncsi vagyok, hogyan működik majd gyakorlatban^^ Nem találtam semmi kivetnivalót, sőt, csak foglalózz, ha még nem tetted meg, és tiéd a pálya 
