2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem értem miért kell minden Mardekárosnak ennyire ellenszenvesnek és bunkónak lennie. Amúgy sem szívem csücske mindenféle jöttmenttel szóba állni, főleg nem, ha ennyire bosszantó a modora. Nem arra lettem kiképezve, hogy haverkodjak az effélékkel, ráadásképp hatalmas szerencse, hogy az ő részéről sincs semmilyen haveri kapcsolat kialakulóban. Ellenben a tény, hogy vámpír elsőre talán egy kicsit meglep. - Nos, ha elfogadtad, eleresztenél, vagy valami hátsószándékod van? – billentem oldalra a fejem, míg az őrült vigyorába meredek azon elmélkedve, hogy vajon mi baja lehet. Egyik pillanatról a másikra nem ereszt, de azért korábban menekült volna el, hogy még véletlen se kelljen egy levegőt szívnia velem. – Khm, had helyesbítsek. Vagyunk. Nem „vagytok”, azért ez nagy különbség. Ó, szóval nem önszántadból lettél ilyen, nos, ha egy apró dolgot megjegyezhetnék, képzeld, nekem sem volt minden szívem vágya ilyen vérszívó szörnnyé válni. Ezen azért gondolkozz el, mert amíg te a gyűlöletedet táplálod ellenünk, igazán a dolgok mögé nézhetnél. –kirántom karomat ezúttal a szorításából, még mielőtt elfajulnának a dolgok. Nem tervezek vele semmit, csak el akarok innen húzni, de ahogy elnézem neki akadnak dolgai velem, nem pedig nekem vele. - Ha már ennyire ki akarod ontani valakinek a vérét, keress olyat, aki több kárt tett, mint hasznot, de engem kerülj el, jó? – ejtek egy erőltetett vigyort, mely csupán egy pillanatra tűnik fel arcomon. Elindulok a korábban kijelölt célomhoz, miszerint megkeresem Karent és szépen a tudtára adom, hogy nem lesz több olyan eset, mint a múltkor. Remélhetőleg az agya fel is fogja majd fogni, azzal legalább elkerülnénk egy újabb vitát, márpedig nekem abszolút semmi idegzetem nincs egy újabb szócsatába keveredni vele. Most érzem úgy, hogy kezdenek összejönni vele a dolgok, nem kellene lerombolni ezt egy szempillantás alatt. - Sok sikert a kis gyilkolászásodhoz, a viszont nem látásig. – intek egyet a hátam mögött a srácnak. Remélem nem kell vele többet összefutnom. Ekkora barmot, a saját mivoltát sem képes elfogadni, akkor meg mit pattog?
//Én akkor ezt zárnám, ha nem gond. >< Nagyon sokat csúsztam, de ha a későbbiekben is lesz kedved ezzel a kettővel kezdeni valamit, akkor én itt leszek és ötletelhetünk, mert szerintem elég sok mindent ki lehetne hozni a helyzetükből Köszönöm a játékot!//
music: Enemy Fire words: 357 p.s.: Enemy or killer?
Ansley Becker
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ansley & Castiel - Ellenséges légkör 2016-10-24, 11:51
Castiel & Ansley
Zene || Kukucska || [You must be registered and logged in to see this link.]
Pillanatokig szótlanul figyelem és őszintén nem érdekel a mondandója, miszerint el fog kerülni. Igen, valóban idegesít a többi vámpír a Roxfortban, de nem azért, mert én is az vagyok és én szeretnék a világmegváltó király lenni, mert erről szó sincs. Hanem azért, mert arra neveltek, hogy minden egyes vámpírt aki a közelembe jön, próbáljak meg valahogyan kinyírni. Persze, egyértelműen nem itt és most fogok ennek nekiállni, meg ezzel ellentmondva, akár saját magammal is végezhetnék. De megpróbálom inkább a lehető legjobban kihasználni a "plusz" képességet. Jól megfigyelem őt, szavai közben a gyenge pontjai keresve. Megvan hozzá a képességem, már jól kitanultam, és könnyen észreveszem ezeket a gyengeségeket. Igazából nem ezt terveztem a mai napra, nem gondoltam, hogy még nekikezdek valakivel kötözködni vagy hasonlók, és a baj csak az, hogy nem elég, hogy érzékenyen keltem fel, de még most ő rátett ezzel egy lapáttal. Az érintése amit a vállamon éreztem, az már csak a hab volt a tortára. Feldühödtem, és kezét elkapva, pálcámat rá szegeztem. - Már rég elfogadtam. - Mosolyodom el kicsit őrültül, de nem mozdulva, erősen tartom a kezét, de tudom, hogy benne van a pakliban az, hogy valahogyan leteper, bár elég jól mennek a harcok, hiszen kiskoromtól kezdve tanultam mugli taktikákat is. - Csak azt nem, hogy még mindig a világon vagytok. Egy iskolában. És ez még jobban felerősödött bennem amióta átváltoztattak engem is. - Nem hinném, hogy valaha meg fogom szokni a mi létemet. Amint végeztem azzal, amit elterveztem, akiket meg kell ölnöm, és így tovább... biztosan kiontom a saját életemet is. Vagy megkérek valakit, hogy tegye meg helyettem. De az még odébb lesz és tudom, sok szenvedéssel fog járni. Mint például ezzel a kis köcsöggel. Nem fogok sokáig habozni varázslatot lőni rá, ha rám támad esetleg.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ansley & Castiel - Ellenséges légkör 2016-10-11, 21:31
Amúgy sem célom az, hogy szerencsétlen nyakából minden csepp vért kiszívjak. Így is elég nagy teher helyezkedett rám azzal, hogy azon az éjszakán megtettem. Már maga a vakságom okozta fájdalmak is elviselhetetlennek bizonyultak számomra, ennek tetejébe pedig a vérszomjam is megmutatkozott. Na ne, nem akarom mindenki orrára kötni, hogy egy vérszívóval több van a kastélyban. Gyűlölöm ezt az életet, amióta az a nő ezt tette velem, egyszerűen nem tudok józan ésszel gondolkozni, amikor szomjazom. És nem, nem a csapvízre gondolok. Már csak ez a Mardekáros gyerek hiányzott az életemből. Persze tisztában lehetnék vele, hogy ha az ő területükre merészkedek, akkor bizony nagy esély van arra, hogy belefutok egy nem kívánatos személybe. Francba is Karen! - Tény, én is figyelhettem volna, de ha már így alakult legközelebb nyisd ki a szemed, ha már ilyen „sötétnek” tartod ezt a folyosót. Én pedig nem tervezem rendszeressé tenni ezt a látogatást, szóval ne aggódj, el foglak kerülni. – forgatom szemeimet unottan. Nincs kedvem ehhez. Megtörtént, egymásba ütköztünk, felesleges lenne tovább ragozni a dolgot. Ahogy elnézem, ő se túlzottan vágyik a folytatásra, ezért részemről lezártnak tartom ezt a kis incidenst. Szerencsére nem olyannak tűnik, aki hidegvérrel nekimenne a másiknak, aztán meg ki tudja. Jobb, ha résen vagyok, valami különöset érzek vele kapcsolatban, valami furcsát. A horkantására elhúzom számat és egy keserű félmosollyal nézek rá. Gondoltam, hogy valami kifogásolhatót fog találni, talán fel is kéne hagynom ezzel az énemmel és magasról tenni mindenre és mindenkire. Nem kenyerem a békekötés mindenféle jött-menttel, szimplán csak tovább akarnék menni, megkeresni Karent, aztán elhúzni a francba. De nem, ennek a srácnak pont ilyenkor kellett felbukkannia az ismerős aurájával, hogy szépen keresztbe tegyen nekem, most pedig nevetség tárgyává tesz. - Akkor mégis mi? Csak nem az a problémád, hogy én is a fajtád vagyok? Ugyan kérlek, ez még egy Mardekárostól is szánalmas. – sóhajtok fel mélyen. - Nincs időm a gyerekes viselkedésedhez. El kell fogadnod, hogy vámpírok léteznek, és ha ez nem is lenne elég, te magad is egy vérszívó vagy. – vonok vállat egyszerűen. – Remélem a fejedben megoldódnak a dolgok, azért részvétem, ha így gondolod. – veregetem meg vállát és távozásra készülök, amennyiben nem óhajt tovább szavakkal csatázni, vagy épp egyébbel.
Nehezen alkalmazkodom az új dolgokhoz. Ezért a vámpírlét is nehéz számomra. Mivel nem túl rég estem bele ebbe az új helyzetbe, és teljesen el akarom utasítani azt, ami vagyok, mert az életem mintha romokban heverne... nem különösen foglalkoztam azzal, mi is történik velem valójában. Nem vagyok képes rá, hogy felmérjem a változásokat azon kívül, hogy csak csupán a rosszat érzékelem. Teljesen figyelmen kívül hagyom komolyan azokat a dolgokat amikben fejlődhetnék. Csak arra gondolok, egyfolytában, hogy a sóvárgásomat elnyomjam egyszer s mindenkorra. Kontrollálni akarom magam, ez pedig nem mondhatnám, hogy könnyű ha az ember teljesen elutasítja azt, ami. Legszívesebben megölném magamat, mert nincs ami itt tartson, de valamiért mégsem tudom megtenni. Valami itt tart, vagyis még dolgom van. Persze ez nem az, hogy egy griffendélesbe belekössek a hülye és sötét folyosón. - Te is figyelhettél volna. - Teszem még hozzá, mert igazából tényleg kettőn állt a vásár. Nem akarok konkrétan semmit sem már erre válaszolni, ezt is csak most azért tettem, hogy ne tűnjek félénknek, mert láthatóan nem vagyok az, és hát miért is lennék, simán meg tudom védeni magamat. Legalábbis úgy érzem. A csávót jobban megfigyelve már nem is olyan ismeretlen számomra. Próbálom egy ideje felmérni a vámpírokat az iskolában és figyelni őket, csak amióta én is az lettem, kicsit más az egész dolog. Felhorkantok amikor 'békét' ajánl. - Te komolyan azt hiszed, nekem a Griffendéles plecsniddel van bajom? - Vicces, de sokan ezt hiszik. Különben meg az egyik legjobb haverom Griffendéles, na nem mintha ezt bárki is tudná vagy bárkit is érdekelne. Nem folytatom a mondókámat, ebből azt hiszem már kicsit jobban levehető, hogy nem is az a gondom, hogy ő hová tartozik, hanem az, hogy mi is ő.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ansley & Castiel - Ellenséges légkör 2016-06-28, 05:02
Minden Karen hibája. Most nem kéne ezeket a nyomorult sötét folyosókat követnem, ha egyszer az életben végre meg tudnám találni őt bagoly és minden nyavalya nélkül. Egyelőre viszont le akarom vele fixálni a dolgokat, de leginkább meggyőzni arról, hogy ne kérjen tőlem olyan dolgokat, amit lehetetlennek érzek teljesíteni. Egyszer megtörtént, vészhelyzet volt, de többet soha a büdös életbe nem fordul elő. Nem is arról van szó, hogy gyűlölöm a vámpírlétemet, holott ez nem igaz. Ezzel kellett együtt élnem már x éve, az életem részévé vált, egy nélkülözhetetlen tényezővé, amely engem éltet. Már hozzászoktam, viszont amióta történt az az eset a gyengélkedőn, úgy érzem tisztázni kéne a dolgokat és egy életre elfelejtetni azzal az őrült csajjal, hogy mi is vagyok én valójában. Fenébe is már! Ha tudtam volna uralkodni magamon, akkor most nem tartanék itt. Köszönöm világ, hogy így kicsesztél velem. A balszerencsém úgy néz ki új alakot öltött egy mardekáros srác képében és persze, hogy érzek rajta valami egészen furcsát. Valami egészen ismerőset. - Aha. Szóval elég nehéz? – iróniával teli szempárral nézek rá, s vonom fel szemöldökömet. Nem vagyunk mi macskaemberek, de azért az érzékszerveink eléggé fejlettek egy átlagemberéhez képest, ezen az alakon pedig totál látszik miből van, ami egyáltalán nem emberi. Rezzenéstelen mégis elégedett arccal meredek rá, míg el nem engedem karját és leporolom a tenyerem. Nem szítani akarom a tüzet, szimplán felhúzott ez a rohadék a figyelmetlenségével. Nem igazán viselem el, ha belecibálnak egy olyan szituációba, ahol konkrétan semmibe vagyok nézve. Figyelmen kívül kéne hagynom, jól tudom, de mindig felizzik egy apró parázs, ami végül hatalmas lángokként tör a felszínre. - Hidd el, megtenném, csak épp akad egy kis dolgom. Nem mintha olyan kíváncsi lennék a mardekáros képedre, ne ess túlzásokba. – forgatom szemeimet. A gúnyos mosoly az arcán nem különösebben hat meg. Apró próbálkozás, de a mimikájával nem fog az őrületbe kergetni. - Mi lenne, ha egyszerűen nem lennétek ennyire ellenségesek velünk szemben? Tudod, egyenlőség meg mi egy más. Ahelyett, hogy itt próbálsz elijeszteni a szegényes színjátékoddal. – tárom szét karjaimat megadva a lehetőséget, amolyan békekötés jelleggel. Nem célom a vita és a feszült légkör, ahhoz túlságosan antiszoc vagyok, de ha ki akarja húzni a gyufát, hát tessék. Én megadtam az esélyét, rajta múlik hogyan játssza el.
Igazából nekem soha nem volt bajom a griffendélesekkel. Vannak abból a házból is haverjaim, egyszerűen csak észrevételeim szerint vagy ők is kötözködni kezdenek vagy pedig meg tudunk állni egymás mellett úgy, hogy senkinek ne legyen rossz szava a másikra. Ugyan mostanság nem volt sok problémám, próbáltam a lehető legjobban és legtöbbet lekerülni, mert nem biztos, hogy jó vége lett volna ennek. Nem érzem magam elég megbízhatónak. Még kicsit muszáj szoknom a körülményeket, akármennyire is utálom ezt. Utálom ami lettem és azt is, ami vele jár. Ez ellen harcoltam, ezt tanultam, hogy majd ezzel fogok foglalkozni és most én is olyan lettem. Nehezen tudok jó dolgokra gondolni az mellett, ha belegondolok a családom majd mit fog szólni ehhez az egész szituációhoz. Nem hinném, hogy túlságosan örülni fognak nekem. Mert végül is magamnak csináltam a bajt. Én mentem el vadászni, én buktam bele. Úgysem hinnék el, hogyha azt mondanám, csak úgy átváltoztatott egy vámpír. Ilyen nem létezik. Éppen megszabadultam már a klubhelyiségben lévő körülményektől, próbáltam elindulni valamerre, kicsit nyugodtabb helyre de ekkor a srác nekem vágódott. Kicsit mérgesen és mogorva tekintettel pillantottam rá, utáltam ha valaki figyelmetlen és még mostanában érzékenyebb is voltam az ilyesmire. Az csak tetézi az egészet, hogy elkapja a karomat és néz. Tudom mi ő, és eddig sikerült elkerülnöm a találkozást. - Ez egy tök sötét folyosó, elég nehéz rendesen tájékozódni. - Vetem oda végül, na nem mintha nem látnék rendesen, de különben tényleg szinte korom sötét van. Mi már megszoktuk ezt, a klubhelyiségünkben sincs valami túl sok fény ilyenkor. Kedvelem a sötétséget. Egy lépést ellépek tőle, de nem mozdulok meg, nem haladok tovább. Csak felvont szemöldökkel figyelem amit mond. A sötét pillantása nem igazán tetszik, arcomon egy fintor jelenik meg. - Ez szerintem is elég kellemetlen. Biztosan kellemesebben éreznéd magad ha visszahúznál a saját körletetekbe. Akkor talán nem kellene összefutnod más vámpírokkal is. - Nem, kifejezetten nem szeretek vitatkozni, főleg nem egy vámpírral, ezzel túl rossz élményeim vannak. Azért egy gúnyos apró mosolyt még megejtek felé, attól hogy nem szeretek vitatkozni még nem azt jelenti, hogy meg is ijedek tőle. Meg tudnám védeni magam azt hiszem, ha szükség lenne rá.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ansley & Castiel - Ellenséges légkör 2016-04-30, 00:10
Sosem érdekelt, hogy a zöldek –avagy a mardekárosok- falain belül milyen elvetemült ötletek lehetnek készülőben. A többségük tahó és világuralmat akar kifacsarni a szerencsétlen kis életéből, vagy épp a sötét oldal jobban vonzza őt. Furcsa, de ha belegondolok jobb társaságom lett volna, ha közéjük kerülök. Nem kellett volna hallgatnom a Griffendéles háztársaim kalandos ötleteit, amikkel szinte napiszinten rukkolnak elő. Komolyan, néha elgondolkozok azon, hogy ők kész hiperaktív banda. Mostanra ugyan megszoktam a sok lökött hülyeségeit, de még mindig nem érzem magaménak ezt a házat. Vagy szimplán az iskolát, az is könnyen meglehet… Erre tessék, újra a Mardekáros területre tévedek egy csaj miatt. Két dolog is dukál, amit legszívesebben messziről elkerülnék. November óta változtak a dolgaim, és azt hiszem a fejemben lévő gondolatok is más irányt váltottak. Mostanra nem tudom, mit tarthatnék normális döntésnek és mit őrültségnek. Ez utóbbi talán már fel se tűnne nekem. Olyan sok baromságot sikerült kimondanom, amit józanésszel soha a büdös életben nem ejtettem volna ki a számon. Még azt is elfecsegtem Karennek, hogy vámpír vagyok kerek tizenegy éve. És a legpoénabb dolog az egészben, hogy le se döbbentette, jött a hülyeségével és többet akart. Lényegében ezt akarom most is megbeszélni vele, máskülönben soha nem tenném be ide a lábam. Az első útonálló meg is mutatja magát. Különös érzésem támad vele kapcsolatban, miután szemrehányóan odavetem neki, hogy: Miért nem figyelsz, barom?! – de aztán valamit érzek az őt körüllengő levegőből. Nem érdekel, hogy a karját kirántja a kezemből, én ugyanolyan semmitmondó fejjel nézek rá, próbálva leolvasni valamit az arcáról, ami alátámasztja a feltevésemet. Mikor megszólal jövök rá, hogy mi is ő. Kész röhej, pöttöm Vladimir is itt éjszakázik, vagy mi? - Túl kicsi ez az iskola ahhoz, hogy sikeresen elkerüljem a többi vámpírt. Milyen kellemetlen. – morgom az orrom alatt sötét pillantással méregetve őt tovább. Valamiért úgy érzem, bele kell kötnöm, fel kell bolygatnom a kis lelkivilágát. Sose rajongtam más vámpírokért, lényegében azért, mert aki átváltoztatott, azt teljes szívemből gyűlöltem. Nem emlékszem már ki volt, csak arra, hogy egy ismerős arc volt a sok közül.
Nem vagyok társasági lény, mostanában aztán meg pláne nem. Hacsak lehet, elkerülöm a klubhelyiségünk adta örömöket, igazából ha valaki nagyon idegesít odabenn, akkor már rájöttem, hogy rögtön a vérén kezdem el gondolkodni. Utálom ezeket a gondolatokat, legszívesebben valahogy kiirtanám őket magamból, de tudom, hogy nem tudom ezt megtenni. Gyors léptekkel suhantam le a hálótermek lépcsőin egészen a klubhelyiség ajtójához, majd onnan kilépve a pincefolyosóra. Meg sem hallottam ha valaki esetleg utánam dobott valamilyen szavakat, ilyenkor próbálok mihamarabb szabadulni. Főleg a lányok táborától, mert sokszor rohamoznak meg badarságaikkal, és ami azt illeti, nekem egyikük sem kell. Volt egyszer egy Mardekáros barátnőm, egy igazi szőke bombázó, aki eléggé parancsolgatós típus volt és igazából nem is jöttünk ki jól soha. Pár hónapig eljátszogattunk egymással, aztán meg szakítottuk, aminek szerintem jobban örültem mint még addig soha másnak annyira. Aztán bejött ez a vámpírosdi és teljesen lemondtam az ilyen dolgokról. Nem szeretnék senkihez sem igazán közel kerülni. Gondolataimba mélyedve siettem a pincefolyosón végig, amikor valaki belém ütközött. Hirtelen és dühösen pillantottam le rá, kis híja volt, hogy szemfogaimat ne mutassam meg neki, de visszafogtam magam, amikor megláttam, hogy ki is ő pontosan. Mostanság követtem párszor, mert vámpír ő is, mint rájöttem nem olyan túl régen. Nem fogok újra vadászni, ameddig ki nem tanulom azokat a módszereket, amiket egy jó inkvizítornak tudnia kell, ehhez pedig sokkalta többet kellene tanulnom Davies professzorral. Sokkal többet. Megpróbálom kikerülni a fiút, aki elkapja karomat és visszatart egy percig, amire odafordulok hozzá. -Mit akarsz? - Vágom oda erőteljesen, majd kirántom a kezem, ha nem engedi el hamarabb. A hideg is kiráz, hogy egy vámpír érintett meg, furcsa, tudom. Én próbálok inkább vadászként tekinteni magamra, mintsem hogy vámpírként. Nem lépek tovább, csak figyelem őt, de nem túl kedvesen. Érzem, hogy érzi rajtam ezt a dühöt... mert végül is dühös vagyok. Az összes vámpírra, amiért léteznek. Magamra is. Nem mondok semmit, csak nézem, keresem a megfelelő szavakat. Régen találkoztam már szemtől szembe vámpírral... akkor, amikor átváltoztattak, ezért jól meg kell néznem magamnak.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ansley & Castiel - Ellenséges légkör 2016-03-02, 22:40
Az utóbbi időben eléggé kellemetlen napokat éltem át, ami eléggé lefárasztott, mind lelkileg, mind fizikailag. Ha Karen nem makacskodott volna, akkor neccessé váltak volna az éjszakáim, így viszont valamelyest sikerült a félelmemet és a világtalanságomat kompenzálnia a társaságával. Most is lefelé baktattam a lépcsőn, azzal a céllal, hogy a Mardekár klubhelyiség előtt keresem meg a csajt. Fő indokom nem volt rá, még csak külön problémám sem volt feltétlenül, inkább csak legbelül éreztem, hogy ma látnom kell. Furcsa egy érzés volt, ami nem hagyott nyugodni egész délelőtt, ezért is igyekeztem keresni egy megoldást a problémámra, így nem maradt más választásom, mint meglátogatni a zöldségek kertjét. Amint az utolsó lépcsőfokra érkeztem, kezeimet automatikusan süllyesztettem a zsebeim mélyére. Tettem egy fordulatot a pincefolyosóra érve, s amint célba vettem volna a Mardekáros irányt, egy viszonylag magas, zöld egyenruhás alakba ütköztem a vállammal. Sziszegve pillantottam rá szemem sarkából, mialatt egy szemforgatással próbáltam imitálni nemtetszésemet. - Mardekár terület, mi mást vártam… - morogtam halkan az orrom alatt, miközben elhátráltam tőle. Egyelőre a talajt fixíroztam, ameddig nem sikerült normális állópozícióba keverednem és megállnom a lábamon. Komolyan, mindenki ütközős kedvében van, ennek a srácnak meg pont sikerült rosszkor rossz helyen lennie. Bár mi mást várhattam volna a Mardekáros bandától? Mindig sikerült keresztbe tenniük nekem elsőtől fogva, így ennek a srácnak a jötte sem lep meg. Vagy mégis? Még mielőtt távozhatott volna, a levegőbe szagolva egy pillanatra megtorpantam, s homlokráncolva fordítottam fejemet felé. Ha esetleg megindult, akkor a karját elkapva tartottam egy helyben magam mellett. Összeszűkölt szemekkel fürkésztem a srác arcát, valami más volt benne, egész biztosra vettem, hogy a fajtámhoz tartozott, mégis olyan furcsa volt. Más aurája volt, amit nem tudtam hova sorolni, így pár gyanakvó pillantás után engedtem csak el a szorításból, és süllyesztettem vissza a felé eső kezemet a zsebbe. Mély sóhajt ejtve billentettem ide-oda nyakamat, hogy kiroppantgathassam a csontjaimat, majd jóleső érzéssel kőröztem egyet a vállammal.
Köszönöm a játékot!//
words: 357 
