2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Végre sikerült leküzdenem azt a gyomorforgató érzést, amit a nyúlpörkölt váltott ki belőlem, majd lassan felálltam. Akkor szólított meg a Hollóhátas csajszi, akiről halvány gőzöm sem volt, hogy kicsoda. – Most komolyan? – kérdeztem gúnyos arccal. – Te komolyan azt kérdezed, hogy én ki vagyok? Ha tudni akarod… - Ekkor lépett be az a fura alak. Vic? Az nem női név? Najó, kicsit jobban megnézve már világossá vált nekem is, hogy fiú, de azért mégiscsak bizarr látvány volt a gyerek. És az a vigyor… úgy letörölném a képéről, de sajnos akkor valószínűleg lőttek a pikniknek. Én pedig már reggel óta alig ettem valamit. A szépségversenyes megjegyzésést nem méltattam válasszal, de azért egy szemöldökhúzást és egy komor arckifejezést kapott a srác. Feldobtam a kezemet a levegőbe, amikor Lacey azt mondta, hogy nem is tudja, ki vagyok. – Ebony! Ebony Frewen! Nem ártana tudnod, ha már egyszer meghívtál – fakadtam ki. Már majdnem folytattam volna azzal, hogy hajszálpontosan két másodperce van megmagyarázni, hogy mi a fene folyik itt, különben a kajával együtt lelépek, de akkor jött az az okostojás szőke már megint, és közbevágott. Mondjuk jogos ponton lovagolt a srác. A party szervezője, mi másé? Itt bizony a fura alaknak kell, hogy adjam a pontot. - Srác – forgattam a szememet. Felőlem annak is nevezheti. Összerezzentem, mikor hozzám ért a figura. Mégis mit akar? – Nem elég, hogy leszöszkéztél, még hajmintát is akarsz? – kérdeztem gúnyosan. – Egyébként ha még egyszer így hívsz, akkor ma este már ferde orral kerülsz ágyba, azt garantálom. – Biztos nagyon jó fényben mutatott be ez a reakció, de nem tehetek róla, hogy nem bírom, ha leszöszkéznek. Egyszer próbáltam eddig befesteni a hajamat. Az is szörnyű lett. Olyan szürke színű lett a hajam, mint egy szellem. Így maradtam az eredeti hajszínemnél, amiről NEM.ÉN.TEHETEK. De most ezt hogy magyarázzam el egy láthatóan buggyant alaknak? Sehogy, gyanítom. Akárhogy is, ez a nap nem pont úgy sikerült, ahogy elterveztem. Mindehhez hozzájött, hogy egy griffendéles idióta Deannek nevezte a kaját. Önkéntelenül is felnevettem Vic viccén, miszerint a kaját nem Deannek hívják. Ahogy jobban megnéztem a srácot, rájöttem, hogy ismerem valahonnan. Áh, biztos csak képzelődök. Sokszor hiszem azt emberekre, hogy ismerem és láttam már őket, aztán később kiderül, hogy semmi közöm nincs hozzájuk. Ilyen az én formám. Legalább az öcsémet nem kevertem még össze senkivel… Valószínűleg le is nyakazna. Mondjuk én meg amiatt, akivel mostanában kavar… Nem a lánnyal van bajom, illetve igen, mivel a lány jócskán elveheti a velem töltött idejét. Megráztam a fejem, és visszatértem a jelenbe. A Griffis ürge még mindig a kaja felett nyafogott, mire odamentem, magam felé fordítottam, és jól megráztam. – Normális vagy? – kérdeztem tőle, reménykedve, hogy abbahagyja ezt a hülyeséget. Majd még mindig a vállát fogva odafordultam a Lacey nevű lányhoz. – Tudod, nekem is épp ez jutott az eszembe. – Kinek jut eszébe ilyennel szívatni engem?
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Remélhetőleg véget vetettem ennek a komor hangulatnak, vagy minek is nevezzem azt, mikor két csaj csak úgy áll egymagában és semmi izgi nem történik, de még csak nem is mosolyognak. Nagyon megterhelő tud lenni, mikor te vagy a buli lelke és neked kell elérned, hogy mindenki jól szórakozzon. De mégis hálás feladat, hiszen jó érzéssel tölti el az embert, ha miatta boldog valaki. Ez akkor vált világossá számomra, mikor én magam is olyan ember lettem, aki kerüli a társaságot és nem mosolygott sokat. Illetve túlzás, hogy azzá váltam, hiszen most is fülig ér a mosolyom, csak ha nem lát senki, akkor válok komorrá meg szomorkássá. És ez mind csak azért van, mert olyan nagyon büszke voltam régebben a házamra és kigúnyoltak miatta. Szerencsétlen egy helyzet volt, de akkor jött Lélektelen és vele már elég egyszerűvé váltak a dolgok. Na persze elég nehéz vele bírni sokszor, de azért még kézben tartjuk a dolgokat és könnyen tudunk dönteni bizonyos helyzetekben. Na jó Vic, engem ne keverj ide, nekem ehhez az egészhez semmi közöm, ha meg azt szeretnéd, hogy színre lépjek, akkor vagy vegyél fel egy maszkot, vagy keress valami közös témát a szőkeséggel és társalogjatok. Köszi, de nem nagyon szeretném, ha most te kerülnél előtérbe. Megoldom egyedül is a dolgokat, csak nagyon kérlek, ne próbálj meg hirtelenségből előjönni, akkor előbb inkább figyelmeztess vagy valami. -Szóval te vagy Lacey! Csá, Vic vagyok. Mi a helyzet? – tartom föl az egyik kezemet, hogy belecsapjon, aztán ha mégsem teszi, akkor én azt sem bánom, nekem aztán olyan mindegy. Lehet nem olyan típusú, aki kedveli az ilyeneket. -Hát a partyé, mi másé? – nevetek fel jó hangosan. Elfelejtette volna, vagy mi van? Mondjuk az gáz lenne, vagy esetleg azt hitte nem jövök el, ami megint csak butaság, hiszen, ahol van kaja ott én is felbukkanok, főleg, ha még finom is. - Hát valami srác adta. – vonom meg a vállamat. Ja, ha jól rémlik akkor így került hozzám, vagy talán az egyik szobatársam dobta az ágyamra? Nem emlékszem. Annyi fecnit kapok naponta, hogy nem bírom számon tartani melyik kitől jött. Mondjuk többnyire csak a haverom írogatja őket, hogy beszélnünk kell, meg ilyenek. Szegény srác, nagyon hajt arra, hogy rájöjjön ki Lélektelen srác, de nem mondhatom el neki. Közben észrevettem, hogy egy hajszál lóg, a másik csaj ruháján, amit rejtély, hogyan szúrtam ki, így azt gyorsan levettem róla. - Ha megengeded. – mosolygok rá. Na persze, ha nem adta volna a hozzájárulását, akkor is levettem már róla, szóval nagyjából mindegy is ez. Jól van, és most kezdj el vele beszélgetni. Majd én mondom a kérdéseket. Az első, hogy mennyire bírja a gyomorforgató jeleneteket? Tudod, mint mondjuk múltkor, amikor levágtuk annak a fickónak a kezét. Mi a francról beszélsz? Jaa… Igen, már rémlik, de megbeszéltük, hogy azt nem hozzuk többé szóba. Meg amúgy is, alig öt perce arra kértelek, hogy ne bukkanj csak úgy elő, hanem előtte legalább figyelmeztess. Szóval menj vissza a lyukadba és aludj, vagy mit tudom én. A magamban való vitatkozás gyakran elég érdekes, még számomra is, főleg, mikor hangosan kezdek el beszélni. Most csak remélem, hogy nem csúszott ki egy hang se a számomon. Miután pedig visszatértem volna a lányokhoz egy éles hang ütötte meg a fülemet, majd láttam, hogy egy srác rohan el mellettem. - Ha ez megnyugtat, én úgyszintén nem ismerlek benneteket, szóval megszívatni sem tudunk. Azt hiszem… - kezdek el gondolkodni. Mert nem lehet így szívatni igaz? Nem. Oké, akkor jó. - Egyébként üdv neked is újonc! Vic vagyok, a kaját pedig nem hiszem, hogy Deannek hívnák. Vagy igen? – kérdezem Laceytől. A mostani jövevényt, pedig nem ismerem. De meg kell valannai igencsak szellemes vagyok ma. Nem, nem vagy. Ó, fogd be!
Úgy tűnt, az emberkék, akiket szerény személyem meghívott, nem éppen arról híresek, hogy olyan hajszálpontosaklennénnek... Rendben, Carolnál elég nagy az esélye annak, hogy eltéved, de a többiek merre lehetnek? Senkit sem érdekelne ez a kis piknik-dolog? Pedig annyit kínlódtam vele, hogy szinte már nem volt se éjjelem, se nappalom. Mire egyáltalán rábeszéltem a Hollóhát házvezető tanárát a konyha használatának engedélyezésére, már pár nap eltelt. Filtwick professzor ugyanis eleinte ódzkodott a dologtól, elvégre az a házimanók területe, nem véletlenül nem engednek be diákokat, de szerencsére beadta a derekát. A tanulmányi eredményeim is nagy segítségemre voltak, ezt magamban teljesen biztosra vettem. Ismét körbenéztem, miközben abban reménykedtem, hogy hamarosan felbukkan valamelyik ismerős arc, de ismét csalódnom kellett. Hát persze, világos, senkinek sincs kedve eljönni erre a kis rendezvényre. De akkor miért nem mondták ezt meg akkor, amikor megkapták a meghívókat? Miért hagyták, hogy ennyi ideig vergődjek ezzel az egésszel? Lehet, a hátam mögött kinevettek mindannyian... Nem, erre inkább gondolni sem szeretnék. Hiszen a barátaim! Biztos közbejött nekik valami. De mégis mi? És mindenkinek egyszerre? Talán büntetőmunkán vannak... Ja, nem, azok mégse lehetnek, ők nem éppen olyan bajkeverő típusúak. Hirtelen azonban megpillantottam egy magas, szőke hajú lányt, aki feltünően szép volt, és egyenesen felém tartott. Ez meg mégis mit akar tőlem? Mármint, mardekáros, most komolyan, ilyenkor is ki kell szúrniuk velem? Nagy eséllyel a barátnői küldték, hogy alázzon porig a többiek füle hallatára... Nyilván feltűnt számukra, hogy itt ülök egymagamban, egy halom étellel, és senki sincs itt, akivel ehetnék. Tökéletes alkalom arra, hogy a földbe döngöljenek. Az ilyesmit általában nagyon jól csinálják... - Szia! - köszöntem a lánynak némileg megszeppenve, amikor odaér, de egyelőre eldönteni sem tudtam, mitévő legyek. Vajon mit akar? Nem kezdett el piszkálni, úgyhogy nagy eséllyel csak az előttem lévő rémképek miatt hittem azt, hogy ezt fogja tenni, de akkor is... - Kit keresel? Elvégre, miért akarna velem beszélgetni? Hollóhátas vagyok, nem ismerem, ő sem ismer engem, és nagy eséllyel nem is haverkodik a hozzám hasonló alakokkal. Mármint, az efféle félvérekkel... Főleg azokkal nem, akik még büszkék is a dologra. Márpedig én nagyon is az voltam. Mielőtt a lány válaszolhatott volna, egy másik furcsa alak bukkant fel, nem messze tőlünk. Első pillantásra elég nehéz volt megmondanom, hogy milyen nemű, de amikor még közelebb ért, észrevettem, hogy egy fiúról van szó. Na igen, a haja meg az öltözködése kissé nőies, mármint a vidám színek miatt. Jó, persze Tom is szokott néha egész gyomorforgató összeállításokat kitalálni, de ez mindent felülmúlt. - Szia - köszöntem még megszeppentebben, amikor a srác is beállított, majd a mardis lány, és közém állt. Mit akarnak ezek itt? - A nevem Lacey, őt pedig nem tudom... A szőkeség felé intettem, magamban pedig abban reménykedtem, hogy hamarosan észbe kap, és bemutatkozik nekünk. Nekünk? Na, álljunk csak meg egy szóra! Én a barátaimat várom, és nem őket... - Minek a szervezője? - Arcomon enyhe értetlenkedéssel pillantottam a Vic nevezetű srácra, de magamban lassan kezdtem rájönni, hogy Tom egy kissé elbaltázta a dolgot. Vagyis nagyon. Elég nagy volt ugyanis annak az esélye, hogy rossz emberkék kezébe nyomta a meghívóimat. - Bocsi srácok, de én nem éppen rátok számítottam... Hogyan került hozzátok egyáltalán a meghívó? Mintha nem tudnám a választ, de komolyan... Tom néha olyan, mint egy rossz kopogószellem, mindent elszúr. Jobban jártam volna, ha én magam viszem el a leveleket, és nyomom személyesen a többiek kezébe. Akkor talán nem lenne ilyen fejetlenség. - Mármint, én a barátaimmal szerettem volna egy kis időt tölteni, ezt mind nekik főztem, titekeket nem is... - Az ismerlek szócskát szerettem volna betűzni a mondatomba, ezt azonban elég hamar megakadályozta egy felharsanó kiáltás, én pedig rendesen összerezzentem, amikor egy újabb srác bukkant fel köreinkben. Komor arccal pillantottam végig a jómadarakon, majd ismét megszólaltam: - Na jó, elég a tréfából, kinek az ötlete volt az, hogy megszivassatok? Ez ugyanis csak egy jól sikerült vicc lehet, semmi egyéb. Ennyire fafej Tom sem lehet!
Hova tűnhetett Dean? Úgy volt, hogy itt találkozunk a hálótermünkben, lehetséges, hogy Piton professzor elkapta? Az is lehet, hogy valami békává vagy nyúllá változtatja, Piton professzorból simán kinézek bármit. Meg kell keressem, és segítenem kell neki. Épp kifelé indultam de a szemem megakadt egy papírkán a földön az ajtóm előtt. Felvettem és jobban átvizsgáltam! Ez vajon nekem jött? Elégé csajos kinézete volt, hisz televolt virágokkal rajzolva. Lacey? Mégis milyen Lacey akarna engem meghívni valamilyen partira? Lehetséges, hogy van egy titkos hódolóm akinek tetszem? Na hát akkor nézzük meg, hogy mégis kilehet ez a lány, Dean meg majd előkerül, remélem Piton nem végzi ki addig. El is indultam volna de ekkor eszembe jutott, hogy mégsem mehetek egy lány társaságába ilyen rendezetlen kinézettel. Úgy, hogy egy kicsit megigazítottam a hajam és próbáltam eltávolítani a homlokomon lévő pattanást ami még aznap reggel bújt elő. Őszintén szólva még nem, hogy javítottam a kinézetemen hanem még rontottam is rajta, ugyan is annyira próbálkoztam eltüntetni azt a pattanást, hogy az elkezdett vérezni. - Áúúú, a francba - kiáltottam fel fájdalmamban. Gondolhattam volna, hogy csak rosszabb lesz. Na mindegy fogtam egy pzs-t és addig nem mozdultam ki a szobámból amíg el nem múlt a vérzés. Na nagy nehezen sikerült is és végül most már a kinézetem sem érdekelt, mihamarabb inkább elindultam a lányhoz, hisz már biztos vár rám. Útközben végig azon gondolkoztam, hogy vajon milyen szépen nézhet ki, igazából eszembe se jutott, hogy mi lesz akkor ha nem lesz valami csábító kinézette a lánynak. Közben lassacskán már ott is voltam de amikor észrevettem, azt a három fura diákot a tó közelében akkor nem értettem, teljesen összezavarodtam. Melyik lehet Lacey? Vagy egyáltalán köztük van? Na és ki az a fura fickó? Jól látom, hogy az ott nyúlpörkölt? Lehetséges, hogy azért hívtak, hogy elmondják nekem, hogy Dean-t nyúllá változtatta Piton professzor majd megfőzte pörköltnek? - Áhhh... - ordítottam fel, majd oda szaladtam a pörkölthöz - DEAN, DEAN, mit tettek veled? - mi ez az egész nem értettem semmit.
Éppen az erdőben sétáltam… – Hé! – Oké sétáltunk, mert valami piknikre mentünk. Hogy milyenre? Gőzöm sincs haver, de a kaja az kaja és nem hagyok ki egy ingyen ebédet. Vacsorát. Valamit. A lényeg, hogy ehető, elméletben, de ha nem is akkor is megeszem mert én szinte bármit képes vagyok benyomni. Főleg ha éhes vagyok. De egy elefántnak már csak feneketlen gyomra van ugye. Még akkor is, ha most már erősen gondolkodom, hogy milyen lehet macskának lenni. Na nem persze én nem akarok az lenni, nekem tökéletesen megfelel a nagyobb testű állatka is, aki vagyok. De Lélektelen srác szerint egy macska csendesebben tudd lopózni és igazán örült volna neki, ha animágusként azt az alakot veszem fel. De nem így lett és ez marad. Az ő baja, legyen csöndes ő, ha annyira az akar lenni. De, hogy hogyan is kezdődött ez az egész… Szóval a haverom megint megleckéztetett valakit, gyanítom a Mardekárból, bár nem vagyok biztos benne, nem igazán emlékszem, de a lényeg, hogy fényes nappal volt. Értitek? Nappal. Mikor mindenki csodásan láthatja, hogy a maszk alatt bizony az én arcom lapul, csak nem éppen én vagyok. Arról nem is beszélve, hogy véres egy jelenet volt megint. De próbáld megmagyarázni valakinek, hogy az az ember nem te vagy, csak segítesz neki úgy, hogy kölcsön adod a tested. Elég nehéz és hihetetlen. Mindegy, őt elintézte és éppen visszaöltöztem, mikor egy srác odaállított elém egy meghívóval. Nagyon szép kis virágos volt, egészen tetszett a díszítés. Ha lány lennék, talán még hordanék is ilyen mintás ruhákat, de egy pasin furán állna. Pedig olyan szép… Na igen, odanyomta a kezembe, elolvastam, aztán megköszöntem neki a kézbesítést. Majd mikor visszamentem a klubhelyiségbe megkérdeztem a szobatársaimat, hogy a ki a halál ez a Lacey. De nem tudták. Így úgy döntöttem, hogyha már van meghívom, és lesz mit enni, akkor elmegyek. Legalább megtudom, hogy ki a csaj. Nézzük a pozitív oldalát annak, hogy egy tök ismeretlen csaj meghívott ebédre, vagy mire. Remélem nem randira hívott, mert annak igencsak csúfos vége lenne. Nehéz olyan lányt találni, aki nekem és Lélektelennek is megfelel. Mert ugye elég különbözőek vagyunk, így a csajoknál is elég más a véleményünk. Míg ezen merengtem, elérkeztem a tóhoz, ahol két hölgyeménnyel találtam szembe magamat. Na és most ki kicsoda? Esküszöm névtáblák kellenének néha. De ha már így hozta a sors, akkor kezdjünk valami frappáns bemutatkozással és indítsunk el valami bulis beszélgetést, mert így elnézve őket elég unalmasnak tűnik a party. Még szerencse, hogy értek az ilyenek feldobásához. - Hello mindenki! Vic megérkezett. – kiáltom széttárt karokkal, majd közelebb lépek hozzájuk annyira, hogy mindkettőjükhöz elég közel legyek, de mégis távol. Vagyis kettőjük közé álltam, ha pontosak akarunk lenni. - Szóval ki a rendező? Vagy mi az… szervező. – kérdezem fülig érő mosollyal és a szőkeség felé fordulok. - Nahát, szépségverseny is lesz? – nézek végig rajta. Nem tudom miért mondtam mondjuk. Biztos srác beszél belőlem. Néha nem bírja befogni a csöppnyi száját. Pedig most jó lenne, mert ezzel magamat égetem rendesen. - Már úgy értem, hogy ő… mi másért lenne itt két ilyen csaj? Vagy talán vártok valakire, esetleg lányos nap van, vagy mi? – kezdem el idegesen vakargatni a tarkómat és igyekszem kimászni ebből, de azt hiszem nem jött össze, vagy ha mégis, akkor csak igen nehezen. - Na akkor… ki is vagy te szöszke? És a barnácska? – nézek rájuk érdeklődve. Fú haver ma nagyon nem vagy formába. Nem tudsz poénokat lökni, meg, ha már itt tartunk, akkor a beceneveid kivételesen a mérce alá csúsztak rendesen. És ez nem azért van, mert én a szöszire figyelek jobban. Tudod mit Lélektelen? Ezt most hagyjuk. Inkább fogd be a piknik végéig és húzd meg magadat, mint egy félénk nyúl.
- Hogy az a… - kezdtem, mikor rájöttem, hogy megint eltüntettem a pálcámat. Mostanában szokásom volt, és nem mindig lett jó vége… Igen, már megnéztem mindenhol. Nem, nem vagyok hajlandó ismét a sötétben keresgélni. Miért nem? Egy szó: Declan. De térjünk is vissza a jelenbe, és koncentráljunk a problémára. Pálca, pálca, merre lehet… Most teljesen őszintén, mennyi az esélye, hogy egy boszorkány egy éven belül kétszer is elhagyja a pálcáját? Kétségkívül én vagyok az egyik legrosszabb boszi a suliban. És ereklyevadásznak készülök… nem ártana valamit változtatni, különben tuti oda a karrierem. Jó erősen képen vágtam magam, hogy ennyire hülye nem lehetek… - Invito! – kiáltottam el magam, és a pálcámra gondoltam. Körbefordultam, és képen talált a pálcám. – Áúcs! – mondtam, majd gyorsan felvettem a földről a pálcámat. Erősen megcsókoltam azt örömömben, majd zsebre dugtam. Remélhetőleg most nem fog kiesni onnan. Felvettem a levelet az ágyamról. Illetve pontosabban szólva a meghívómat. Elég furcsa egy meghívó volt, valaki olyantól, akiről még soha az életben nem hallottam. Nem mintha ezzel dicsekednem kéne, hogy meghívott valaki, akiről még nem hallottam… Mindezt fokozta az, hogy hogyan nézett ki a meghívó. A borító tele volt virágokkal, amik szépek voltak meg minden, de nem épp az én stílusom. Nem tudom, hogy miért hívtak meg egyáltalán egy piknik partira. Főleg, hogy egy Hollós hívott meg… Neeeem, nem néztem utána a csajnak, áh. De most mi mást tehettem volna? Inkább menjek el valakinek a piknikjére, ahol akármi megtörténhetett volna? Olyanok jutottak korábban eszembe, hogy esetleg egy őrült gyilkos hívott meg, aki nem a pálcáját használja az életek elvételéhez, hanem kardot, esetleg kést, harapófogót, kalapácsot, láncfűrészt, satöbbi, satöbbi, satöbbi, szerintem el tudjátok képzelni. Ezek után nem is volt kérdés, hogy utána kérdezek egy idegennek. Végül is egy lengébb ruhában elindultam a Fekete-tó felé. Nem tartott sokáig, míg odaértem. Az úton végig azon filóztam, hogy miért is hívott meg engem ez a Lacey. Tudtommal a Hollóhátasok nem szívesen hívnak meg minket, Mardekárosokoat, de hát lehet, hogy ez a lány más. Már láttam egy fehér lepedőt. Odamentem, és láttam, hogy Lacey nekem háttal van. Mintha a tájat fürkészné. Én már nagyon éhes voltam, így egy picit felhajtottam a lepedőt és alánéztem. Nos, kiskoromban mindig is nagyon szerettek azzal szédíteni a nevelőintézetben, hogy csirkepörköltet adnak nekünk enni, de mindig is furcsának tartottam, hogy a nyuszik csak úgy eltűnnek a kertből… Nem sokkal később megtudtam, hogy azért, mert nem csirkepörköltet adtak nekünk, hanem nyúlpörköltet. Így bárhol, bármikor felismerném az illatát, vagy szagát… Ez bizony nyúlpörkölt volt. Pedig mennyire reménykedtem benne, hogy egy kis véres steaket fogok enni. De hát ez az álom csak álom marad…
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Sürögtem-forogtam, miközben megpróbáltam mindent a lehető legjobban elkészíteni. Úgy döntöttem ugyanis, hogy rendezek egy afféle piknik-szerűséget pár ismerősöm számára, minek alkalmából engedélyt kértem a Roxfort konyhájának használatára, melyet sikeresen meg is kaptam Filtwick professzortól. De most komolyan, hát nem megérdemeljük? Egész évben tanultunk, jól jönne már egy kis kikapcsolódás számunkra. Az idő a lehető legjobban alakult ehhez: a nap már százágra sütött, miközben a felhők ugyancsak takarodót fújtak. Ennél jobb időpontot már nem is találhattam volna... A meghívókat már múlt héten elküldtem Tommal, aki szívesen segített ebben. Sajnos, nem tudtam személyesen átadni a kis papirosokat, hiszen akkor is tanulnom kellett. Mindegy, annak mindenesetre örültem, hogy a bátyám ebben szó nélkül a segítségemre siet. Majd teszek félre neki a desszertből, hálaképpen. - Áú! - szisszentem fel fájdalmasan, amikor a kés megcsúszott a hagymán, majd kissé megvágta a kezem. Éles fájdalom nyilallt az ujjamba, végül szinte abban a pillanatban ki is serkent az első csepp vér. Remek! Úgy tűnik, ma mindent el fogok bénázni, pont akkor, amikor annyira fontos lenne, hogy minden jól alakuljon. A házimanók aggódva pillantottak rám, egyikük pedig már el is tűnt, hogy pár másodperccel később egy köteg kötszerrel állítson vissza. Megköszöntem neki, majd villámgyorsan bekötöttem vele a kezem. Legszívesebben egy csókot is nyomtam volna az arcára köszönetképp, de erre már tényleg nem volt időm. Sietnem kellett, ha időben el akarok készülni a főzéssel. Sokat variáltam magamban azon, hogy mi is legyen a mai menü a közös piknikhez... Ami azt illeti, eszembe jutott ugyan, hogy a legjobb talán az lenne, ha valamiféle gyorsan elkészíthető ételt veszek valamelyik mugli boltban, de utána meggondoltam magam. Túl sokat fáradoztam ahhoz, hogy összehozzam ezt a kis programot, így érthető hát, hogy nem akartam csődöt vallani semmiben sem. Különben is: a barátaim a legjobbat érdemlik, ez kétségtelen. Carol mindig mellettem volt, ha bajba kerültem, és mindig megnevettetett, amikor szomorkodtam. Susan segített a tananyagban, ha elakadtam, és bármikor számíthattam rá. No meg ott volt Peter, aki állandóan megvédett engem, ha valaki szurkálódó megjegyzéseket tett rám a származásomat illetően, vagy bármi egyébben. Nem, ők nem érdemelnek mélyhűtött ételeket. Nem voltam ugyan egy mesterszakács, de hűségesen próbálkoztam. És ami azt illeti, nem is volt olyan nehéz. Jó, a nyúlhús kifogott rajtam, amikor a pörköltet készítettem, de a manók egyből a segítségemre siettek. Tiszta szerencse, hogy engedélyt kaptam arra, hogy itt szerencsétlenkedjek. Minden más hely már rég lángokban állna, ha rajtam múlna. - Köszönök mindent! - kiáltottam még hátra az integető manóknak, miközben óvatosan kilebegtettem az általam készített ételeket a folyosóra. Volt itt minden: nyúlpörkölt, súlt marhahús, málnás sütemény, kókusztekercs, kalács, gyümölcs minden mennyiségben. Még szerencse, hogy senki sem akadt az utamba, mert a saját kézügyességemet ismerve minden az illető nyakában landolt volna. Sietős léptekkel vettem hát célba az általam kiszemelt helyet, mely a Fekete-tó partján volt, egy terebélyes tölgyfa alatt. Már jó előre kikészítettem oda a hatalmas pokrócokat, no meg az italokat, és megkértem rá az egyik ismerősömet, hogy tartson szemmel mindent. Cseppet sem hiányzott, hogy egy mardekáros merő rossz szándékból tönkretegye a piknikemet. Pár perc múltán már szerencsésen a helyszínre értem, majd mindent a helyére tettem, és lefedtem, hogy még véletlenül se essen bele semmi. A tájban sem volt semmi kivetnivaló... A tó gyönyörűen csillogott a napsütésben, miközben a parton nyíltak a virágok, és zöldelt a fű. A fák hűségesen állták a sarat, miközben menedéket adtak némelyik diáknak az állandó napsütés ellen. Komolyan, kell ennél szebb nap a piknikezéshez?
