2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hiába a bennem uralkodó aggodalom, mégiscsak elmosolyodom Ginny kijelentésén. Na, igen, az ikrek... Akikkel állandóan csak a gond van, mégis mindenhol olyasmit alkotnak, amin még én is elismerően tátogok. A Weasley család rejtett képességei. Minden csemetéjüknek van valamilyen kiemelkedő tehetsége, amiről nem sokan tudnak. Igen, még Ronnak is, aki talán a legszürkébb gyermek mind közül, hiszen előtte szinte már mindenki learatta a maga babérjait. Nála még Ginny is szerencsésebb, hiszen egyedül ő született lánynak, és már ezzel felhívta magára a család figyelmét. De Ronnak is voltak tartalékai, erről pedig még csak ő nem vett tudomást. Elsősorban kivívta magának a híres Harry Potter barátságát, amit azóta is birtokol. Persze, nem ettől ér többet egy ember. Ráadásul, a fiú nyomás alatt kitünő teljesítményt nyújt. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor elsőben megmentett attól a trolltól... Ott még én sem tudtam mit tenni. Vagy a kviddicsmérkőzések. Lámpalázzal indul el, és hősként tér vissza. Persze, a vereség is nagyon letöri, de ez elég ritka alkalom a mi köreinkben. - Igen, az lenne a legjobb megoldás – motyogom magam elé, miközben töprengve fonom keresztbe a karjaim, mintha ezzel olyan sokra mennék. Mi tagadás, azért volt pár olyan testhelyzet, amit ha felvettem, máris jobban ment a gondolkodás. Vagy helyszín... A könyvtárban például szinte csak úgy záporoztak az ötleteim. De mégis, miért is lett volna másként a dolog? Szinte egyből leellenőrízhettem, igazam van-e, hála a drága könyveknek. Sokáig nem is kellett köztük keresgélnem, hiszen mindnek betéve tudtam a helyét. - A szobatársaid talán tudnak valamit... Az iskolában egyébként is hamar terjednek az ehhez hasonló pletykák. De, ami engem illett... Nos, nem hallottam semmi olyasmit sem, ami aggodalomra adna okot részemről. Amit viszont nemrég a lány produkált, az viszont a lehető legnagyobb riadalmat keltette bennem. Csak reménykedni tudtam abban, hogy valaki tényleg hallott valami, ehhez hasonló helyzetről, és tud bővebb információval is szolgálni számunkra a dolog mibenlétéről. Ginny barátnői általában mindig tisztában voltak a legfrissebb pletykákkal, így esélyes, hogy előbb-utóbb olyasmibe botlunk, ami elvezet minket ahhoz, aki ilyesmivel szórakozik. Mert ez csak valami rossz vicc lehet, semmi más. Ginny pedig nagyon is vonzódott az elátkozott dolgokhoz, gondoljunk csak Tom Denem naplójára. Ebben viszont Harry a legjobb, nem én. - Ugye nem hiányolod a veszélyt, Ginny? - hördültem kissé komolyabb hangnemben a lányra, amikor megláttam annak hirtelen komolyodó tekintetét. Ismertem már évek óta, szinte rögtön sejtettem, mi állhat a hirtelen jött arckifejezésének hátterében. Nem neki való a hétköznapi élet, de az sem, amit annak idején átélt. Életveszélyes helyzetbe hozta magát a tudtán kívül, és csak a szerencsén múlott, hogy Harry és ő viszonylag épségben kijutottak arról a helyről. Ezt szűrtem le legalábbis abból, amit később visszahallottam. Én akkor ugyanis a gyengélkedőn feküdtem, kővé dermedt állapotban, úgyhogy semmire sem emlékeztem. Szó szerint. - Örülj annak, hogy mostanában kissé nyugodtabb az életünk. Én nem sírom vissza azokat az időket, annyi szent. És neked se kellene, hogy ezen járjon az eszed... Elnevettem volna magam, ha hallanám a lány gondolatait, és rájönnék, mennyire tart McGalagony professzortól. Természetesen, sokan tartottak a házvezetőnktől, hiszen nem éppen a legédesebb teremtés a világon, de azért mégsem egy Tom Denem-kategória. Ha Ginnynek annak idején sikerült felvennie a harcot az emlékfiú ellen, akkor a tanárnő már tényleg nem egy komoly akadály számára. - Ez nem fog elmúlni abban a pár percben, amíg felérünk a szobájához – sóhajtok egyet gondterhelten, de magamban azért aggódom is némileg. Tény, ami tény, nem szeretem, ha hülyének néznek. És mégis, milyen pillantásokat kapnék a professzorasszonytól, ha esetleg tényleg bejönne az, amit Ginny mondott? - Gyere, menjünk be a kastélyba, ott kissé nyugodtabb körülmények közt tudjuk folytatni ezt a beszélgetést... Itt ugyanis szinte már mindenki minket figyelt. Páran ugyanis látták a lány rögtönzött bemutatóját, és azóta szinte le sem vették pillantásukat kettőnkről. Nekem viszont lassan már kezdett elegem lenni belőlük. Sarkon fordultam hát, és elindultam a kastély felé, miközben hallottam, hogy Ginny is ugyanígy tesz a hátam mögött.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Hermione & Ginny 2016-07-09, 12:13
to Hermione
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
- Igaz, én is sok mindent... - Vonok vállat, és most már alábbhagyok ezzel a témával. Tudom, sőt, biztos vagyok benne, hogy nem az ikrek műve volt ez az egész. Csak érzem, valami teljesen más. Csak tudnám mi... remélem hamarosan előkerül a dolog indítója. Felnézek a lányra és megrázom a fejemet. - Nem, semmi hasonlóról nem tudok. Azért majd még a hálóterembe is körbekérdezek. - Lehet, hogy többen hülyének fognak majd nézni és esetleg azt mondják, hogy hallucinálok, de azért nagyon remélem, hogy valaki valami hasonlót tapasztalt és tudok erről beszélni vele. Talán ha egy kicsit több infója lenne erről...azt hiszem igaza van a lánynak, hogy jobb lenne komolyabb emberekhez fordulni ezen kérdés miatt. Az megátkozásra is azonnal megrázom a fejem. Szó szerint semmi nem történt velem mostanában, kicsit unalmasnak is tűnhetek. Azért valahogy úgy rémlik, annak idején kalandosabb volt az életem mint most. Nem mindent élnék át újra a múltból sem, voltak néhány rémes esetek. - Hacsak álmomban nem, akkor semmiképp. Az tiltott rengeteges dolog óta semmi sem történt velem, szó szerint semmi. - Tekintetem komollyá válik, eddig még örültem az egész helyzetnek, de most már nem, mert ha ő sem tud róla semmit... akkor mégis kitől várjak segítséget? Kicsit félek a házvezetőm elé állni ilyesmivel például. A pálcát rám szegezi, elmormol egy varázsigét amivel igazolja, hogy nem átkoztak meg mostanság. Bólintok. Nem tudom mit fog szólni ehhez a házvezető, de talán okos ötlet lenne legyűri a gombócot és elmenni hozzá. Csak nem enne meg... - Rendben, mi lenne akkor ha elmennénk most? Addig nem akarok McGalagony elé állni, mert... ha elmúlik például? Kicsit azért reménykedem még, hogy meg tudom vagyis tudjuk oldani ezt magunk is. - Kérdő tekintetem Hermione felé fordítom, majd még egy kicsit ecseteljük itt a témát, aztán remélem elindulunk a könyvtárba kutakodni, és esetleg ott is megérdeklődhetnénk egy -két emberkét, hátha lenne más is, aki ez után keres.
- Belőlük aztán tényleg bármit kinézek - dörmögöm magam elé némileg komor képpel, de azért valamennyire megnyugszom. Elvégre, Fred és George nem hülyék... Szeretnek hülyeséget csinálni, de Ginny-n soha életükben nem kísérleteznének. Túl nagy lenne a kockázat. No meg ott van az a tény is, hogy soha senkin sem próbálnak ki semmit az illető beleegyezés nélkül. Arra is csak akkor adják a fejüket, ha már saját magukon kipróbálták a legújabb piruláikat. De az ikrek mostanában nem igazán röpködtek a kastély körül. - Nem tudsz véletlenül ehhez hasonló esetről? Fura kérdés, hiszen ha a lány tudna ilyesmiről magán kívül, akkor nagy eséllyel nem engem kérdezgetne a dologról. És mégis hozzám fordult.. Erre egyrészt büszke voltam, másrészt pedig aggasztott az a tény, hogy semmire sem megyünk a tudásommal. Mégiscsak lenne olyan dolog, ami kifogna rajtam? Képtelenség, mert eddig mindig minden kérdésre tudtam a választ, több lépéssel a többiek előtt haladtam a tananyagban. Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ne tudjak válaszolni valamire. - Márpedig csak történt valami, amiért ilyeneket tudsz csinálni - vetem ellen. - Nem átkozott meg senki sem mostanában? Ez az! Talán Ginny egyik rosszakarója tett keresztbe neki, és most minket figyel valahonnan, miközben jót nevet rajtunk. Még ha a lány nem is tud róla, attól lehetnek emberek, akik nem kedvelik túlságosan. Ginnyért ugyanis elég sok fiú rajongott... Tessék, fel is bukkant egy ok. Elég egy féltékeny barátnő, egy pálca, és máris kész a baj. Esetleg valaki más? A Weasley-k vérárulónak számítanak az aranyvérűek között, márcsak azért is, mert hozzám hasonló sárvérűekkel állnak szóba. Valaki neheztel rájuk, és rontást szór az első, útjába eső vérárulóra. De miért éppen most tenné? Évek óta ebbe az iskolába járnak, és a beszólásokon kívül nem érte őket más incidens. Azt pedig kétlem, hogy a több száz diák közül pont most jutna eszébe valakinek ilyesmit tenni. - Igen, a gyengélkedő egy nagyon jó döntés - bólogatok Ginny szavaira, miközben előhúzom a pálcám: - De, ha nem bánod, azért még nekem is lenne egy ötletem. Ezt mondva pálcámmal a lány felé mutatok, majd elmormogom a megfelelő varázsigét. Semmit sem találok, ami arra utalna, hogy valaki megátkozta volna Ginny-t. - Áh, semmi... Kezdek kissé megijedni... Talán egyenesen McGalagony professzorhoz kellene menned, és utána a gyengélkedőre. Elvégre, semmi fizikai elváltozást sem vettem észre a lányon, úgyhogy időbe telne, mire Madam Pomfrey rájönne, mit is keressen egyáltalán. Természetesen, a javasasszony nem volt a legrosszabb megoldás, de neki időbe telne megtalálnia a gondok forrását. McGalagony professzor ezzel szemben talán már rögtön tudná, voltaképp merre is keresgéljen. - Időt spórolnánk, és hiába nem találtam semmit sem, szerintem akkor is átok ül rajtad - haraptam aggódva az ajkaimba. Voltak ugyanis olyan rontások is, melyeket nem mutatott ki ez az egyszerű ellenőrző-ige. Ehhez sokkal komolyabb tudásra volt szükség, én pedig még messze nem vagyok olyan szinten. Akkor ugyanis tudnám, mit kellene tennem. - Utána pedig jöhetne a gyengélkedő, vagy amit szeretnél. Ginny kérésére felsóhajtok. Aligha hiszem, hogy bármi használható információt ki tudnék bárkiből is szedni ennyi idő alatt, de nem osztom meg a lánnyal a kételyeimet. Helyette csupán biccentek egyet: - Na jó, rendben. Átfutok a könyvtárban pár könyvet, és megkérdezek pár emberkét, hátha tudnak valamit... Hátha. Most azonban semmi használható dolog sem jutott az eszembe.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Hermione & Ginny 2016-05-10, 14:44
to Hermione
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
Meg tudom érteni, hogy a lány ilyen furcsán pillant vissza rám, hiszen a fene sem tudja, mi történhetett pontosan, mitől lehet ez az egész. Kicsit örültem, amikor megláttam, mert biztos voltam benne, hogy ő tudja, mi lehet ez, erre puff. Ő sem. Hirtelen elgondolkodom azon, hogy vajon kit kellene megkérdeznem erről. Ez valami új dolog? Természetesen nekem nem fordultak meg az ikrek a fejemben, hiszen ők rajtam nem kísérleteznek soha. Meg is lenne annak a visszhangja, az biztos, de azért végül is meg tudom érteni Hermione kételkedését bennük. Megrázom a fejem, és a vállam is megvonom ezzel együtt. - De nem gondolnám, hogy valamit a tudtom nélkül adnának. Ez azért elég durva lenne... - Pillantok a lányra. Eddig még senkitől nem hallottam semmi hasonlót, szóval kicsit tényleg kezdem elhinni hogy a végén még nekem lesz valami bajom. El lehet kapni valami olyan vírust, aminek esetleg ilyen mellékhatása lehetne? Jó, lehet hogy mégsem kellene próbálgatnom ameddig meg nem tudom mi ez, nehogy aztán valami nagyobb gondom legyen belőle. Mindketten csodálkozva, hasonló tekintettel pillogunk egymásra és értetlenkedünk. Kicsit el is mosolyodom azért, mert ez a helyzet már kezd viccessé válni, nem is gondoltam volna hogy lesz majd valami amit ennyire nem fogunk érteni. Főleg ha mi ketten összedugjuk a fejünket... - És semmi különöset nem csináltam közben, nem mondtam varázslatot, semmit! Még én sem láttam senkit aki ilyesmit csinált volna hasonló dolgok nélkül. - felvonom az egyik szemöldököm. Azért talán csak lesz valami ötlete, valami tanácsa Hermionenak felém, nem tudom végül is mit tegyek, kinek kell ilyen esetben szólni? Aztán Madam Pomfrey említésére kicsit felderül az arcom. Nem is gondoltam rá, talán ő tud valamit mondani! - Igaz, akkor elmegyek majd a gyengélkedőre szerintem. Aztán ha nem tud ő sem semmit, esetleg írok a szüleimnek. Vagy beszéljek erről McGalagonnyal? - Beharapom alsó ajkam, igazából megannyi lehetőség van, de nem akarom hogy elküldjenek, mert nem vagyok normális. Mi van ha nem tudom megmutatni újra? Aggodalmassá válik egy picit a tekintetem, de lehet, hogy nem kellene ennyire túlgondolni. Pár másodperces csend után folytatom mondandómat. - Esetleg megkérhetlek hogy ma estig körbenézz, esetleg megkérdezz pár embert te is, hátha tudnak valamit? Akkor holnap elmennék... ha nem tudunk meg semmit.
- Ó, értem... - Némileg csodálkozva húzom el a kezem Ginny homlokáról, de azért még mindig aggódva pillantok rá. Valamiért akkor is furcsán viselkedik. Fogalmam sincs arról, mi lelhette, de normális esetben nem szokott ilyen lenni. Kissé izgatott, de mégis mitől lenne az? Hatodéves, de neki nincs annyi tanulnivalója... Most legalábbis teljes mértékben magamból indultam ki. Akkor szoktam hasonlóan viselkedni ugyanis, ha sok a tanulnivaló, de valamiért nem fog az agyam. Furcsa, igaz? Pedig vannak ilyen időszakaim. Olyankor csak kerülök egyet a friss levegőn, és máris újult erővel ülök neki ismét a tananyagnak. Ha viszont nincs időm, akkor teljes mértékben úgy viselkedek, mint most a legfiatalabb Weasley-lány. Mi lelhette? Nem szokott ilyen lenni. - Nem hiszem, hogy nekik engedély kellene - szólalok meg némileg bizonytalanul, de azért még én is kételkedem a saját szavaimban. Azt azért meg kell hagyni, hogy az ikrek eléggé tartottak Mrs. Weasley-től, ez tény és való, és nagy eséllyel nem is vetemednének olyasmira, hogy pont Ginny italába keverjenek valami szert. Ronéba esetleg, de Ginny-ébe semmiképp sem. Bár, ha komolyan vennék az anyjuk szavait, akkor az iskolában sem csapnának állandóan valami patáliát. Márpedig ennek Mrs. Weasley kifejezetten nem örült. Mindenesetre, egy ideig rajtuk tartom a szemem, és a legapróbb jelekre is oda fogok figyelni. Ha bárkin is olyan tüneteket tapasztalok, amelyek egyébként nem jellemzőek, azonnal utánajárok a dolgoknak. - Négy méter magasra? - csodálkozva nyílik tágra a szemem, és hitetlenkedve meredek a velem szemben álló lányra. Tudtommal, még a világrekord is kevesebb 4 méternél, mégis mióta képes erre Ginny? És miért nem szólt nekem erről Harry? Ha az edzésen történt, akkor neki is látnia kellett a dolgot, nem? De ha még nem is látta, mert éppen másfelé figyelt, csak meséltek neki róla a többiek... Komolyan mondom, nem ártana néha-néha pár pillanatra letennem a kezemben tartott könyvet. Egyáltalán nem normális, hogy ennyire nem figyelek oda a környezetemre. Lehet, mesélték, csak pont nem oda figyeltem. Mostanában elég gyakran előfordul. - Erre senki sem képes, Ginny! Kell, hogy valami oka legyen a dolognak, ez egyáltalán nem normális... Mintha a lány nem tudná eléggé. Nagy eséllyel ő is megijedt, akárcsak most én, érthető hát, hogy választ szeretne a kérdéseire. Elvégre, senkit sem láttam még lebegni, hacsak nem volt nála seprű, vagy valami hasonló eszköz. - Talán el kellene menned Madam Pomfreyhoz - hozakodom elő óvatosan a dologgal, hiszen sejtelmem sincs arról, Ginny miként fog reagálni az ötletemre. - Lehet, hogy egy új betegség kezdeti tünete, nem? Biztos nem érzed magad furcsán? Na, igen, ha valaminek nem tudtam az eredetét, akkor az csakis orvosi probléma lehetett. Az itt fellelhető egyetlen gyógyító pedig maga Madam Pomfrey, aki talán tud kezdeni valamit a dologgal. Annyi mindent látott már az évek alatt, ha ő sem tudja erre a választ, akkor megeszem a nem létező kalapom. - Legalább választ adna néhány kérdésünkre ezzel kapcsolatban - jegyzem meg magabiztosan, noha sokkal inkább magam bíztatom, mint a lányt. Úgy érzem, jelenleg több lelkierőre van szükségem, mint neki. Elvégre, olyan kérdést tett fel nekem, aminek nem tudok utánajárni, és ez ritkán esett meg velem. Amikor pedig mégis megtörtént, elöntött a kétségbeesés. Hiszen annyi könyvet végiglapoztam már, csak van valami megoldás erre is! - De, ha gondolod, beszélhetünk a szüleiddel is, hátha apukád tud valamit erről. Mr. Weasley a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott, és noha nem azon az osztályon, amelyik konkrétan ilyen esetekkel foglalkozott, de nagy eséllyel hallott azért ezt-azt mindenfelől. Mondjuk, Ginny nagy eséllyel nem szívesen vonná bele ebbe a szüleit, de ha nincs más megoldás, akkor kénytelen lesz fontolóra venni ezt a lehetőséget is. Elég komoly dolog előtt álltunk, hiszen a saját szememmel láttam, amint a levegőben állt.
Semmi gond, írsz, amikor ráérsz :-)
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Hermione & Ginny 2016-04-15, 08:58
to Hermione
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
Tudom, hogy a legjobb emberhez fordulok most. Vagyis igazából egymásba botlottunk, ez a véletlen műve, de ki más tudna nekem valami hasznos tanácsot adni, mint Hermione. Furcsa, hogy szinte semmit nem hallott, pedig Harryvel biztosan többet találkozik mint velem, ő pedig ott volt az edzésen. Mindenki csak ámult és bámult, én pedig úgy meglepődtem, sőt, szerintem a többiek is, hogy végül nem kezdtünk el erről tárgyalni, amikor lett volna rá esélyem, akkor pedig nem mentem Harryvel beszélni. Nem nagyon tudom, mi van mostanság velük, mivel én a legtöbb időmet az edzéssel töltöm és őket sem sokat látni a klubhelyiségben sem máshol. Végül is megértem. Biztosan nem olyan könnyű a hetedik év, nagy a nyomás és hasonlók. -Nem vagyok lázas! Komolyan kérdeztem. - Léptem egy apró lépést hátra, hogy éppen Hermione keze lekerüljön a homlokomról. Ezt mind nem dühös hangnemben jelentettem ki, hanem inkább izgatottan, várva, hogy mindezt el tudjam magyarázni. Igaz, nem sok mindent tudok erről az egészről, szóval, lehet hogy nem mennénk vele sokra. Csak próbálgattam az erőmet. Igazából számíthattam volna rá, hogy az ikrek is feljönnek kérdésbe. Egy picit el kell gondolkodnom a tényen, mielőtt válaszolok a feltett kérdésre. Igazából nem tudhatom. Mert ha nagyon akarják, megoldják úgy hogy ne vegyem észre, de... nem hiszem. -Nem hinném. Az engedélyem nélkül nem szoktak nekem ilyesmit adni vagy ilyesmivel játszani. Anya ezt nagyon világosan az orrukra kötötte. - Felvont szemöldökkel nézek barátnőmre. Kezeimet is felemelem és értetlenül nézek, de úgy döntök, inkább megmutatom, hogy mire is gondolok, mert nehezebb elméletben elképzelni és eddig nem is úgy tűnt, mintha Hermione hinne nekem. Miután sikeresen földet értem, kicsit még meginogva, mert nem jöttem még igazán bele a helyzetbe, a lány felé nézek, apró mosollyal. Látom az arcán a meglepődöttséget és igazából kicsit talán aggodalmat is. De nem számított most ez nekem. -Jól persze! Most képzeld el, amikor az edzésen meg olyan négy méter magasra felugrottam helyből. Meglepődtem. - Sóhajtok aprót. Elvégre hogyan máshogy lehetne az ilyen dolgokat felfedezni, mint váratlanul. Hermione annyira meglepődött, próbál rájönni a titok nyitjára, de pontosan ő is annyira jut ezzel az egésszel mint én. Elhúzom a szám, és megrázom a fejem. - Az a baj, hogy én sem hallottam még ilyesmiről. A bájitalaim nem sikerültek rosszul mostanság. - Csodálatos módon nem volt semmi bajom most a bájitaltannal és Pitonnak sem velem. Szuper hetem volt. De még ez! Ez volt a csúcspontja mindennek. -Neeem, biztosan nem adtak be semmit! - Azért majd még megkérdezem, hogy ők mit tudnak erről. De egyelőre csak állok Hermione előtt és mint két értelmetlen, úgy nézünk egymásra. Érdekes. Először én is ilyen arcot vágtam, de most már beletörődtem és megpróbáltam használni, ami megint csak nem biztos, hogy jó ötlet mert sok olyan dologról hallottunk már, ami ismeretlen és lehet, hogy hosszútávon veszélyes.
- Az edzésen? - ismétlem meg töprengve Ginny szavait, miközben tanácstalanul meredek rá. Nem hallottam semmi szokatlant, habár ez nem is olyan nagy újdonság, tekintettel arra, hogy minden időmet a tanulásnak szenteltem, és jaj volt annak, aki a közelembe mert jönni. Ennek eredményeképp pedig mindenki került, mint macska a forró kását, én pedig nem igazán tudtam eldönteni, hogy most örülnöm kellene-e ennek. Persze, szerettem nyugodt körülmények között nekiesni a házi feladatoknak, de ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy nem kívánom senki társaságát sem. Csak egy kis türelemre van ilyenkor szükség velem szemben, semmi másra. Az egyetlen gond viszont az volt ezzel a helyzettel, hogy nem sok embernek akadt elég türelme. Ron alapból elkerült, amióta külön váltak útjaink, Harry pedig mostanában kezdte megemberelni magát, és ő is nekifeküdt a tanulásnak. Talán rájött, hogy sokkal nehezebb dolga lesz az idei vizsgákkal, mint eddig. - Engem elkerülnek a hírek mostanában... Rosszul esett a dolog, de ezt inkább nem mutattam a lány felé, hiszen még magára veszi. Vagy esetleg faggatni kezd, ami szintén nem érintett volna jól, hiszen a gondolataim ide-oda cikáztak, és a fejem is kezdett lassan megfájdulni. Még jó, hogy időben kijöttem a friss levegőre, mostanra nagy eséllyel megőrültem volna a zajtól, és a temérdek tananyagtól, ami most egy sarokban elhelyezkedő asztalon várta, hogy ismét visszatérjek. Nem féltem attól, hogy ellopják, elvégre ki lenne olyan elvetemült, hogy mások jegyzeteit tegye zsebre? Az persze esélyes, hogy páran lemásolják, de ez sem izgatott jelen pillanatban. Most az egyszer szemet hunyok efelett. A vizsgán úgyis csak az megy át, aki eleget tanult, és ha ezt nem tanulták meg hét év alatt, akkor nem ma fogják. - Furcsát? - megütközve pillantottam Ginnyre, és magamban azon kezdtem el töprengeni, vajon mi baj érhette a lányt. Kapott volna valami fura pirulát Fredéktől? Nem, az lehetetlen, nem nézett ki betegnek, ráadásul az ikrek tisztában voltak azzal az aprócska ténnyel, hogy az anyjuk kitekerné a nyakukat, ha Ginnynek akárcsak egy haja szála is meggörbülne. Nem, ezt nem kockáztatnák, különben is: szerették a húgukat. De akkor meg miért beszél bolondságokat? Aggódva léptem közelebb hozzá, majd az arcát jobban szemügyre vettem, végül némileg anyáskodó hangon szólaltam meg: - Lázas vagy? Ha lett volna nálam lázmérő, akkor már rég fényt derítettem volna az ügyre, de így csak a jól bevált mugli módszer maradt: tenyerem Ginny homlokára helyeztem, de az teljesen rendben volt. Ezek szerint semmi baja. Semmi, ami tüneteket produkálna. - Remélem, nem Fred és George keze van a dologban – sopánkodtam hangosan, majd levettem kezem a lány homlokáról. - Ugye nem adtak semmilyen gyanús eredetű tablettát? Magamban csak remélni mertem, hogy az ikrek nem vállaltak magukra egy ekkora kockázatot, és kísérleti nyulak hiányában nem egy családtagjukat vették célba. Persze, itt Ginnyn is sok múlott, de őszintén szólva nem olyannak ismertem meg a lányt, aki ilyesmibe belemenne. Jó, testvéri szeretet, miegymás, de Ginny nem lehet ennyire felelőtlen... A testvérei közül talán ő volt a legfelelősségteljesebb. - A levegőhöz? - Tényleg kezdtem aggódni a lányért, ám még mielőtt hangot tudtam volna adni a kétségeimnek, Ginny lehunyta a szemét, majd apró léptekkel indult el előre, a tó felé. Aprót sikkantok, amikor a lány léptei a levegőt szelik, majd aggódva közelítek felé, amikor ismét földet ért. Az én szemszögemből nem lehetett valami kellemes a landolás. - Jól vagy, Ginny? - kérdem aggódva, de gondolatban már a szakkönyveket lapozgatom, mintegy magyarázatot keresve erre az egész dologra. Hogy lehet képes a lány ilyesmire? Mi történhetett? Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem is ebben a pillanatban, de egyre sem tudtam a választ, és ez kezdett kétségbe ejteni. - Semmit sem tudok erről a jelenségről... Egy mágusról sem hallottam még, aki képes lett volna repülni valamiféle szállítóeszköz nélkül. Más lehet a háttérben, de addig nem nyugszom, amíg minderre magyarázatot nem kapok. - Esetleg rosszul sikerült egy bájitalod, és ez annak a mellékhatása... - Jó, ez elég ostoba kijelentés volt a részemről, hiszen nem létezett egy főzet sem, ami ilyesmit okozott volna, de jobb nem jutott az eszembe. Ja, de mégis. - Biztos nem kaptál semmiféle új pirulát sem a bátyáidtól?
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Hermione & Ginny 2016-03-07, 18:17
to Hermione
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
A benti zűrzavartól egyébként is szeretek elszabadulni ilyenkor ha tehetem. Untatnak a fiúk a buta kis csajozós dumájukkal, néha még az elsősök is az értelmetlen fecsegésükkel, főleg, amikor olyan kis tudálékosnak érzik magukat. Biztosan mi is ilyenek voltunk annak idején, de nem mindig érzem azt, hogy nekem ezt most feltétlenül meg kell hallgatnom. Ez is egy ok volt, amiért kijöttem ebbe a hűvös időben. Szerencsére már nem esik a hó, csak néha egy kis eső, de ettől még egy két melengető napsugár is megjelenik, aminek igazán örülök. Ez annak a jele, hogy hamarosan elérkezik a tavasz, és melegebb lesz az idő, nem kell ezeket a bundákat hordani. Már nagyon várom. Olyankor mindig sokkal jobban érzem magam, mint télen. Ettől eltekintve, most nem igazán érdekelt, hogy valójában milyen is az idő kinn. Sokkal jobban izgatott, hogy megtudjam mi történik velem, hogy mi volt az a múltkori kviddicses dolog. Elég furcsa volt, de jó érzés és valami mintha elindult volna bennem. Egy késztető érzést érzek most is, talán a kíváncsiság, hogy még-még... megpróbálom, nem hiszem, hogy csak úgy, véletlen lett volna. Olyan nincs. Mondjuk a varázsvilágban vagyunk, itt bármi megtörténhet, azt hiszem. A tó partját elég ideálisnak találom gyakorlásra, és sikerül is egy aprócska eredményt elérnem, ami teljesen felvillanyoz és most, hogy még egy ismerős arcot is meglátok messziről, el kell mondjam. Kénytelen vagyok. Egyszerűen nem tudom magamban tartani az örömömet. Azt hiszem ez öröm. Nem tudom, hogy ez mitől lehet igazából... A lány hamarosan közelebb ér hozzám, egy kérdést is feltesz, amire elmosolyodom és azonnal válaszolok is. -Hát, a múltkor történt valami az edzésen és próbáltam újra, hátha sikerül. Te nem éreztél mostanság valami furcsát? - Kérdőn nézek rá, kicsit várok, hogy válaszoljon, de igazából utána azonnal folytatom a mondókámat. - Azt hiszem lett valami közöm a levegőhöz... vagy nem is tudom, hogy mondjam. A múltkor valami óriásit tudtam ugrani, most meg a levegőben jártam. Nem értem ezt... te tudsz erről valamit? Várj, megmutatom! - Kicsit hülyén érzem magam, nem tudom mit gondol most rólam a lány, ezért jobbnak látom megmutatni rögtön felfedezésemet. Úgy, mint az előtt, most is becsukom szemem, próbálok egyenletesen levegőt venni, majd halványan elmosolyodom, hiszen amikor lépek, akkor érzem, hogy nem a talajt taposom. Hanem a levegőt. Igaz, csak pár lépésnyit sikerül előre haladnom, ismét, aztán visszazuhanok, egy kicsit váratlanul is ér, mintha nagyobbat léptem volna a lépcsőn vagy valami hasonló érzés. De azonnal kinyitom a szemem, és felnézek a lányra. Kíváncsi vagyok, ő mit gondol erről. Hiszen olyan sok mindent tud!
A kastélybeli bezártság egyre inkább kezdett elviselhetetlenné válni. A kinti hideg megakadályozta az embereket abban, hogy a friss levegőn sétáljanak, és ez engem már kezdett kissé idegesíteni. A klubhelyiségben lehetetlen volt tanulni, mivel az unatkozó diákok közül szinte mindenki ott töltötte a szabadidejét, amíg el nem kezdődött a következő tanóra. Hiába vontam le pontokat a hangoskodóktól, hiába kiabáltam minduntalan Fredékkel, akik általában szinte mindig a hangzavar kellős közepén tartózkodtak, semmi sem használt. Egyszerűen semmire sem tudtam koncentrálni, így hát fogtam magam, átmásztam a portrélyukon, majd – mivel az idő kezdett kissé jobbra fordulni – elindultam kifelé. A folyosókon szintén nagy volt a tömeg, hiszen sokan órára, vagy éppen kviddicsedzésre tartottak, így senki sem fordított rám különösebb figyelmet. Az elsősök egy festménnyel beszélgettek, én azonban nem figyeltem rájuk. Normális esetben útba igazítottam volna őket, hiszen nagy eséllyel eltévedtek, és nem tudták, merre találják a termüket, most azonban nem igazán érdekelt a dolog. Magam sem tudom, miért, de sietősre fogtam lépteimet, bár konkrét célom még mindig nem volt. Fogalmam sem volt, merre tartok, csak mentem az orrom után, és élveztem a friss levegőt, na és persze a csendet. Hirtelen eszembe villant, hogy könyvet is hozhattam volna magammal, így hát hirtelen megtorpantam, majd hátrapillantottam a kastély felé, végül lemondóan sóhajtottam. Nem volt kedvem ismét megtenni a visszautat, így inkább folytattam utam. Az idő csodálatos, hetek óta ezek az első napsugarak, miért ne élvezném ki ezt a napot? Sokan voltak a szabadban, leginkább szerelmespárok, akik egymás kezét fogva, nevetgélve sétálgattak, vagy éppen egy félreeső ponton romantikáztak. Hát igen, közeledik a Valentin-nap, ők pedig már most készülnek az ünnepre. Kissé egyéni módon. Ajkaim széles mosolyra húzódtak, hiszen mindig is volt bennem némi ellenszenv a szerelmesek ünnepe iránt. Az egész dolog a pénz körül forgott, ez nyilvánvaló volt számomra. Lépteimmel a Fekete-tavat vettem célba, amely nem messze a kastélytól helyezkedett el, és melynek felszíne már messziről csillogott a nap erőlködő sugaraitól. Jobb időben a part mellett lévő fák alatt szoktam olvasgatni, most azonban egyszerűen csak gyönyörködni akartam a tájban. Minél közelebb értem, annál jobb rálátásom nyílt a vízre, majd hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. - Szia, Ginny! - köszöntem a vörös hajú Weasley-lánynak, majd elindultam felé. Nagy eséllyel ő is a benti zaj miatt menekülhetett ide, amit egyáltalán nem csodáltam. Komolyan, egy perc nyugtot sem hagynak ott az embernek. Még mielőtt odaértem volna hozzá, megszólaltam: - Mi járatban errefelé? Noha, a Roxfortban gyorsan terjednek a hírek, nekem semmi különös sem jutott el a fülembe, így hát még csak sejtelmem sem volt arról, mi zajlik le a lányban. Mostanában szinte állandóan csak a RAVASZ-vizsgákra készültem, így – ha hallottam is valami meglepőt – egyik fülemen be, a másikon ki. Sose figyeltem oda másokra, ha egy könyv került a kezembe. Kíváncsian pillantottam hát Ginny-re, várva, hogy ő számoljon be a fejleményekről.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Hermione & Ginny 2016-02-04, 15:29
to Hermione
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
A napokban elkezdtem érezni, mintha valami megváltozott volna bennem. Először csak apró hülyeségnek gondoltam, mint például amikor az ember rájön, hogy kezd megkomolyodni vagy kilépni a tinédzser korból, de aztán rájöttem, hogy nem, ezt nem ahhoz tudom hasonlítani. Aztán három napja feltűnt, hogy mintha közelebbi kapcsolatba kerültem volna a levegővel, először egy kicsit csak feszegetni kezdtem határaimat. Talán a kviddics edzésen volt a legnagyobb áttörés és meglepetés amikor hirtelen kicsit magasabbra tudtam ugrani a kelleténél, és elkaptam egy labdát, amit normális esetben nem tudtam volna elérni. A többiek meg csak tátott szájjal bámultak rám, és nem értették ők sem, nem hogy még én... még én magam sem tudtam, mi történhetett. Aztán most, úgy döntöttem, újra megpróbálom a dolgot. Olyan helyet kerestem, ahová ebben a hűvös időben nem sok ember jár. A tópart tökéletesnek tűnt, de mondjuk először kicsit elbizonytalanodtam, amikor megláttam a szerelmes párokat sétálgatni a parton, pontosan abba az irányba, ahová én is tartottam. Kicsit lejjebb merészkedtem a partra, és vártam, egy ideig csak nézegettem a vizet, amelynek a tetején vékony jégréteg húzódott. Összefontam karjaim, a hűvös szellő minden porcikámat eléri, kiráz a hideg. Felveszek a földről néhány kavicsot, elhajítom előre, majd ismét, kissé türelmetlenül körülnézek ismét. Most éppen nem tűnt fel a közelben senki, úgyhogy becsuktam szemem, mély lélegzetet vettem és először csak sétálni kezdtem, a tó partján. Próbáltam nagyobbat lépni, érezni a levegőt, a szellőt, és jó idő elteltével, amikor már nem éreztem a talajt a lábam alatt megdöbbenve kinyitottam a szemem. A hirtelen izgalom, adrenalin teljesen felvillanyozott, elvigyorodtam amikor megláttam, hogy a talaj felett járok, a levegőben egy kicsivel. Sajnos, csak pár másodpercig tartott. Elkeseredve fordultam meg, és ekkor tűnt fel barátnőm. -Hermione! Ráérsz egy kicsit? - Kiáltottam felé, izgatottan, szerintem tökéletes lenne, ha neki mondanám el először a felfedezésem, ha persze még nem hallott a kviddicses incidensemről, aminek szerintem elég gyorsan terjed a híre.
|| 
