Adrian és Caliphe

A varázslók nem értettek a lakberendezéshez. Nem voltak valami modernek, nem tartották a kilencvenes évek bútorainak semmilyen stílusát, amit azért illet volna, hanem ehelyett maradtak a jól megszokott, mesekönyvben szereplő dolgaiknál. Cali emiatt eléggé csalódott volt ugyan, de úgy döntött, hogy még nem szól érte. Majd ha rangot szerez magának, és a többiek megkérik, hogy rendezze át a klubbot az ő ízlése szerint, akkor majd behozza a játékgépeket meg a hasonló dolgokat, na persze felspécizve, varázslatos cuccokkal meg mindennel. Ezen elmélkedett, miközben a kanapén fekve a csillárokat bámulta.
-Ez is ronda. Ki használ már ilyeneket? Mindjárt kétezer van, és ezek még ilyenekkel világítanak. Van varázserejük, miért nincsenek mondjuk foszforeszkáló grafitik mindenütt? Sokkal menőbb lenne. Meg ez a jelszós dolog is...
Nagyot sóhajtott, és lehunyta a szemét. Őszintén sajnálta ezeket a szegény buta embereket, akik megragadtak valahol századokkal ezelőtt, és azt hiszik, hogy az a menő, mert az hagyományos. Mindenki tudja, aki menő, hogy a hagyományos az nem menő.
-Miért nem ismeri fel az ajtó, hogy én vagyok az? Miért kell jelszót megjegyeznem? Nem elég a sok buta izé nevét megtanulnom az asztronómia órára, még a jelszót is jegyezgessem meg. Meg persze az én hibám volt, hogy véletlenül elhagytam a cetlit amire felírtam a jelszót, és véletlenül pont a griffesek ajtaja előtt. Bárkivel megesik az ilyesmi, nem?
Kuncogott egy picit a csíntevésén, hiszen természetesen az a véletlen sem véletlen volt, és előtte még arról is gondoskodott, hogy ha a Griffendélesek bejutnak a részlegbe, akkor találjanak valami érdekeset. Találtak is, és a fiú soha nem fogja lemosni magáról, hogy babákkal alszik. Igaz, hogy kiderült, hogy ő a felelős, és cserébe másnap ő kapott rossz jelszót... de még így is megérte, ráadásul a szobatársaknak még tetszett is. Ez azonban már a múlthéten volt, és erre a hétre még nem talált ki semmit. Újra felnézett a csillárra, majd le az egyik üvegből készült dísztárgyra. Zöld kígyó, mi más.
-Hmm... reparo. Ezt gyakoroltuk az órán, és tuti örülne a tanárnéni, ha nagyon de nagyon jól menne legközelebbre. Ahhoz azonban, hogy össze tudjak ragasztani dolgokat, valaminek el kell törnie. Hmm... mi is legyen, mi is legyen... és kire fogjam?
Az első kérdés ugye már megválaszolódott, és nemsokára a második is megválaszolásra került. Csak be kellett állítani a kis asztalt az ajtó elé, a szélére a szobrocskát, majd várni a megérkező áldozatot. Ha nem elég ügyetlen ahhoz, hogy átbukjon rajta, és leverje, az egy pici gondot jelent majd, de akkor lesz B terv.
-És akkor most szunya...
Persze csak tettetve, fél szemmel az ajtó felé pislantva a kanapéról. Nemsokára nyílt is az ajtó, és megérkezett az áldozat. Pont a legideálisabb.