2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szavaira szórakozottan felkuncogok. - Évekig tartó más dolga, szép - ingatom szórakozottan fejem, de nincs benne rosszallás, inkább csak mulattat a kifogás, mellyel mindketten takarózhatunk. De vajon valóban volt más dolgom? Ha el kéne számolnom az elmúlt évekkel, mit mondanék? Üresség. De nincs időm keseregni, jobb is, bele se gondolok saját sorsomba, vagy épp múltamba, inkább csak magamra öltöm a vezető szerepkörét, aurorként amúgy se lehetek majd nyámnyila, aki mindig csak mások parancsára vár. - Ugye? Szerintem is, mert amúgy minek szervezte volna ide, vágod... Akkor egy eldugottabb terem is elég, de így tök izgalmas az egész, meg csomó lehetőséget ad, meg tényleg izgalmas, és jajj... Na, akkor izé, induljunk is! - indulok neki csillogó szemekkel. Biztos egy csomó dolog várja, hogy felfedezzük, szórakoztatóak, meglepőek, talán borzongatóak... Az én kíváncsiságom pedig határtalan. Gyors mérlegelés után a nekem jobb kézre eső irányba indulok meg. - Szerintem az izénk miatt van... Kíváncsiság, na... Őket meg nem érdekli annyira, mert inkább gonoszabb tilos dolgokat csinálnak, vagy nem is tom'. Nem hiszem, hogy olyan gonoszak amúgy, mert Lio is az, mármint Mardekáros, és amúgy a nővérem, és tök okés, bár kissé magába forduló, de rendes csaj - locsogok, noha a családomról pláne nem kérdezett - Neked amúgy van? Mármint testvéred. - kérdezek rá akkor már. - Na ja! Sajnálom, hogy nem jöttek többen, úgy talán izgisebb lenne, csomó ember mindenhol, meg minden. Így meg szinte az egész a miénk, még össze se akadhatunk szinte sehol senkivel, túl privát... Ennyire talán nem kéne annak lennie, vagy... Nem is tudom. - de nem ragadok le a témánál, helyette máris kifecsegem az egyik barátnőm helyzetét. Egy ideig merengek, mielőtt felelnék. - Hát, ő kicsit... Fura, tudod. Mármint, szerintem Bobnak néha eljár a keze, de nem tom, mert erről ugye nem beszélnek, és lehet csak képzelgek, bár nem szoktam, amúgy tényleg tök jók a megérzéseim - dicsekszem - ...és gondolom ő meg úgy érzi, nem is érdemel akkor jobbat, bár ez értelmetlen, azt hiszem. Mármint... Senkit sem lehet csak úgy bántani. - szemeim előtt a szüleim alakja lebeg. Őket is bántották, sőt, megölték. Értelmetlen. Agresszorok persze mindenhol vannak, de egyszer majd megmutatom a világnak! Dicső, nagy tervek, ó, mi lesz velem, ha egyszer szárnyam szegik? Ha a valóság kopogtat majd az ajtómon, s fülembe suttogja, a világ nem ilyen? - Ó - pislogok rá meglepettem, egy fél pillanatig szemlélem őt, ahogyan a földet lesi, majd hirtelen átölelem, egy pár másodpercig tart csak, s elengedem - Nem kell félned tőlem - magyarázom neki - na tessék, máris belelátok valamit az ő sorsába is, ami vélhetőleg nincs ott... - Úgyhogy legyél bátrabb, kettesben vagyunk! - mosolygok rá, majd vidáman odébb libbenek, légiesen könnyed léptekkel vágva neki a folyosónak.
Ruha; nyaklánc ◊ zene ◊ szószám: 448◊ credit by ◊
Merlin C. Price
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Merlin & Sarah - vakrandi 2016-01-26, 22:24
Sarah & Merlin
"A patak igazodik lehetőségeihez, és úgy keres utat magának - nekünk is tudomásul kell vennünk mindazt, ami sorsunkban változhatatlan."
A 'Tudom'-ra csak némán bólintok. Egyértelmű volt, minek is jött volna ide hozzám, ha nem tudná? - Tényleg nem. Azt hiszem, mind a kettőnknek más dolga lehetett. - Halványan mosolygok, de barátságosan. Kedves lány, biztosan sokan szeretik is. Nekem is szimpatikus, még ha kissé feszélyez is, hogy mennyit beszél. A felajánlásom meglepi, de szerencsére nem óhajtja visszahárítani rám a dolgot. Nem, annak valószínűleg tényleg nem lenne jó vége. Én komolyan nem tudom, hogy hogyan is kellene viselkednie egy ilyen helyen. Ez az első ilyen alkalmam, és nem akarom Sarah estéjét elrontani. Így is eleget izgultam a miatt, hogy Lottie-t tudjam szórakoztatni. Arra nem sikerült felkészülnöm lelkiekben, hogy mással is beszélgessek, még ha tudtam is erről a vakrandis dologról... - Igazad lehet. Nem tudom, hogy ki szervezte ezt a titkos bulit, de biztosan tartogat számunkra egy-két meglepetést. Szívesen kideríteném ezeket a titkokat. - elhalkul a hangom, ahogy befejezem a mondatot, elgondolkodom. Én bele sem gondoltam, hogy ilyesmi meglepetés is előfordulhat itt. Viszont mondhatjuk, hogy érdekelni kezdett a dolog, ahogy Sarah felhozta ezt. - Hát igen, eléggé vicces. Sose gondolná az ember, hogy egy Hollóhátas ilyesmire is képes. - Én sem gondoltam volna, hogy eljövök, amíg meg nem tudtam, hogy Lottie el szeretne jönnie. Már pedig, ha ő el akar jönni... Nem sok beleszólásom van a dologba. - Az is igaz. Pedig mennyien várták... - kicsit sajnálom őket, hogy szegények nem jöhettek el, pedig biztosan várták. Bár, a Miráról szóló részt nem teljesen értettem, azért bólintottam egyet, és még el is gondolkoztam rajta, hogy mit mondhatnék erre. - Sajnos nem ismerem őket, de ha tényleg olyan fura az a bizonyos Bob, akkor lehet jobb is, hogy nem jöttek el. Mindenkinek csak jobb lehet, talán Mira is talált egy másik fiút magának. - Óvatosan beszélek, ismét csak. Nem tudom, hogy mennyire is várt tőlem érdemleges reakciót. Komolyan nem tudom, nem vagyok hozzászokva, hogy idegenek ilyen könnyedén csevegni akarjanak velem... Viszont igyekeznem kell nekem is, ha már ő ilyen kedves velem. Megindul, valószínűleg a felfedező túrára, én pedig igyekszek lépést tartani vele, kikerülni az elém kerülőket, és közben még figyelni, majd reagálni arra, amit mondani készül. - Á, nem, nem, dehogy! Alapvetően így szoktam beszélni. - Kissé szégyenlősen bogarászom magam előtt a padlót. Szinte mindenkivel így beszélek, vajmi kevés ember van, akivel nem. Valamint anno velük is így kezdtem, majd csak szép lassan lettem képes arra, hogy normálisan tudjak kommunikálni.
Megállok mellette, ahogy odaérek, de ahogy visszaköszön, félénken-bizonytalanul, egy pillanatra megakadok. Lehet, hogy rossz emberhez jöttem, és az a baj? Az iszonyat kínos lenne, de hát szerintem nincs itt másik Merlin, úgyhogy... - Tudom - vigyorgom rá. - Aha, ja, ja... Láttuk már egymást, meg minden, de szerintem még sose beszéltünk, pedig... Nem is tom', de hát itt az alkalom, ugye - rázok vele kezet közben. Nem tűnik fel, mennyire feszélyezem. Jobb is, a végén azt kellene hinnem, hogy fél tőlem. Szerintem még soha senki se félt tőlem. - Én? - kérdem egy pillanatra meglepetten, de aztán hamar túllendülök a kérdésen, és feltalálom magam - Hát, először nézzünk körbe, biztos csomó izgi, vagy meglepő dolog van erre, és tökre izgatott vagyok amúgy, mert még sose voltam ilyen izén... Bulin... Ilyen titkoson, vágod? Ráadásul a hely is, ahh, tök menő, és olyan, amilyennek a kitalálója akarta, szóval tök durva, mert halom meglepetést elszórhatott, meg klassz helyeket, meg minden, szóval fel kéne fedezni... - ebben már nincs kérdés, mint az előbb. Ez tényközlés: ez lesz. - Ja, ugye? Tök sztereotip mondjuk, de ilyen tilos cucc, pont nekik valóak, mert bátrak, meg sunyik, aztán erre kiderül, hogy igazából meg mi vagyunk ilyenek, ez tök... Vicces, nem? - legalábbis szerintem az. Olyan, mint egy görbe tükör, ami megmutatja, hogy igazából mi is ilyenek vagyunk, attól, hogy nagyképűen lenézünk a másik kettőre olykor. Sőt, mi vagyunk a leginkább ilyenek... - Hát, az viszont tényleg meglepő, de lehet, hogy nem volt párjuk, vagy berezeltek, nem? Vagy nem is tudom, mondjuk az én barátnőim se jöttek, pedig Mira esküdözött, hogy eljön Bobbal, bár az a srác amúgy se normális szerintem, szóval én izé... Hát érted, tuti nem mennék vele sehova, szóval jobb is, hogy nem jött, most vele kerülök össze, akkor mi van, érted... - magyarázok, holott nyilvánvalóan nem érdekli. Sebaj. Közben megindulok valamerre, ha már egyszer azt mondtam, hogy menjünk, nézzünk körbe. - Amúgy izé, kerülsz valakit, vagy bujkálsz? - kérdem, mert azt azért észleltem, hogy lassan, halkan és óvatosan beszél - Mert akkor mondjad, és majd úgy megyünk, jajj, tök izgi amúgy, olyan kémes... - élem bele magam. Fel se merül bennem, hogy szíve szerint leginkább engem kerülne.
Ruha; nyaklánc ◊ zene ◊ szószám: 363[You must be registered and logged in to see this link.]
Merlin C. Price
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Merlin & Sarah - vakrandi 2015-12-02, 11:15
Sarah & Merlin
"A patak igazodik lehetőségeihez, és úgy keres utat magának - nekünk is tudomásul kell vennünk mindazt, ami sorsunkban változhatatlan."
A karácsonyi buli... Hallottam róla, elég sok embertől, de soha nem gondoltam volna, hogy végül is pont én fogok itt kikötni. Talán, ha Lottie nem hozta volna fel, eszembe sem jutott volna elhívni őt. Pontosabban, maga a buli eszembe sem jutott volna, nem hogy még el is jöjjek. Ma mégis kiöltöztem, többször is megigazítottam a zakómat út közben, míg a Szükség szobájának bejáratához értünk Lottieval. A párcserés dolog... Nos, én tudtam róla. Ezért is lepett meg, hogy idejöttünk, talán Lottie nem hallotta a sugdolózásokat róla, na mindegy. Miután a cetlit megkaptam, egy bátorító mosolyt vetettem rá, és elindultam befelé, megkeresni a páromat. ''Sarah''. Nos, az egész iskolában elég sok Sarah lehet, nem is tudtam, hogy melyikre is kéne gondolnom. Végül is, hiába nézelődtem, ő talált meg engem. Amikor megláttam az arcát, valami rémleni kezdett, de nem túl sok minden. Hollóhátas, egy évvel idősebb.. - Szia... Sarah. - Kissé bizonytalan volt a hangom, és mire megindultam volna felé, ő már odaért hozzám, így, megmaradva az előbbi, kissé szelíd mosolyomnál, csak köszöntem neki. - Örülök Sarah, én Merlin vagyok. Párszor azt hiszem már találkoztunk a klubhelyiségben. - Meglepően sokat beszélt, kissé feszélyez is, de hagytam, had beszéljen. Addig sem kellett nekem felszólalnom, az pedig azt hiszem jó. Amikor a kezét nyújtotta, óvatosan megfogtam, és egy kicsit megráztam. - Nos, nem igazán tudom... Te mit szeretnél? - Inkább ráhárítottam a döntést, én... Nem vagyok jártas az ilyen események lezajlásában. Azt hiszem, ez az első ilyen bulim. - De, meglepő dolog. Azt hittem, hogy majd több Mardekáros és Griffendéles lesz itt - helyeseltem neki. - Viszont, ahhoz képest, hogy mennyien sugdolóztak róla a klubhelyiségben, viszont mégis csak kevesen vagyunk. Nagyon sok lány beszélt róla, én is tőlük hallottam. - Viszonylag lassan beszéltem, majdhogynem óvatosan. Nem akartam hülyeséget mondani, furcsa volt idegennel beszélgetni, nem akartam elrontani szegény estéjét, elvégre, ki tudja, hogy meddig kell velem lennie... Ennek a bulinak pedig az a lényege, hogy az emberek jól érezzék magukat, én viszont nem vagyok túl könnyen barátkozó, vagy éppen bulizó típus.
Aaron és én nem vagyunk együtt. Soha egy percig nem is voltunk, és ha egy pillanatig azt gondoltam volna, hogy... Nem, nem gondoltam. Megmondta az elején, hogy szó sincs róla. Kicsit zavarba is hozott, hogy ennek ellenére is elhívott ide. Engem! Hiszen... Basszus! Miután én és Tommy különváltunk, egy percig se hittem, hogy eljutnék ide. Igazából még a bálba se akartam menni, mert... Mit csináljak én ott? Tavaly is egy felesleges konc voltam, és idén is ez lesz. Nem, idén nem vágytam volna erre, mert... Nem. Ezt nem bírtam volna ki megint. De a tény, hogy valaki elhívott, hogy valakinek számítok, hogy... Jajj, tényleg félek. El fogom szúrni megint, idő kérdése, és minden barátom berág rám, és megutál, és... És annyira hülye vagyok. Nincs köztünk semmi, és én mégis tetszeni akarok Aaronnak, azt akarom, hogy ha rám néz, ne csak azt a szerencsétlen, bolond, szánni való csajt lássa, hanem... Hanem mást, többet. Az sem baj, ha soha nem fog úgy szeretni. Az egyáltalán nem baj. Én se hiszem, hogy összeillenénk, de szeretnék a barátja lenni. Szeretném, ha most nem szúrnám el még azt is. Milyen komplikált vagyok már megint. Hát még ez a buli! Egyrészt - sose jártam még itt, ebben a szobában, és ez nagyon furcsa, meg kicsit ijesztő, de összességében baró. Másfelől - arról is lemaradtam, hogy ez ilyen párcserélős dolog. Ajkaimba harapok, kicsit feszengek, egyik lábamról a másikra állok, ujjaimmal a ruhámat igazgatom - ami amúgy egy rózsaszín-fekete ruhából, egy pár fekete, csipkés, könyékig érő kesztyűből, fekete cipellőből áll. Kiegészítőkén ezen kívül csupán egy nyakláncot vettem fel, s persze egy enyhe, de szerintem ízléses sminket is összehoztam. Aaronra villantok még egy bátortalan félmosolyt, mikor szavait hallom, majd halkan válaszolván neki felsorolom neki a többi lány nevét, hogy akárkit kapjon is, legalább ezt tudja majd. Azt nem tudom, hogy a névmemóriája pocsék, vagy csak keveseket ismer... Mindegy is, rajtam a sor, így előre szaladok, s húzok. - Izé... - bontom ki a galacsint - Merlin! - jelentem be, de közben már felé lépdelek. Nem ismerem túl mélyen, sőt - leginkább egyáltalán, de a nevét tudom. Én szinte mindenki nevét tudom, igazság szerint. Az a minimum, hogy az ember ismeri a (diák)társai nevét, ez alapvető tisztelet, nem? Na, ugye, hogy az! - Szia! - köszönök, ahogy odaérek - Fú, na, én húztalak téged, mármint érted, és hát én nem is tudtam, hogy lesz ilyen párhúzós cucc, de tök jó, szóval te mit... Jajj, basszus, Sarah vagyok amúgy - nyújtok kezet - Na, szóval, hogy izé... Te mit szeretnél csinálni? Nem is hittem, hogy jöttök majd, amúgy tök sok a Hollós, ahhoz képest, hogy ez ilyen tilosbanjárós hogymondják, nem gondolod? - kezdem lökni neki a rizsát, hozva a formám. Szegény.
Ruha; nyaklánc ◊ zene ◊ szószám: 450[You must be registered and logged in to see this link.]
