2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Re: Aaron & Marie - Karácsonyi vakrandi 2015-12-19, 15:16
Marietta & Aaron
‒ Igazán? ‒ kérdeztem vissza mosolyogva. ‒ Ennek igazán örülök. Egy csókot nyomtam az arcára. Még számomra is furcsa volt Mariettára a barátnőmként gondolni, de úgy gondoltam, hogy könnyen meg fogom szokni a gondolatot. Annak pedig külön örültem, hogy bízott bennem annyira, hogy akármennyire is félt attól, hogy ismétlődik a múlt, mégis kitartott mellettem. Kíváncsi voltam, hogy mi volt az a dolog, amitől ennyire tartott, de nem akartam felhánytorgatni a kellemetlen emlékéket. A lánynak fogalma se volt arról, hogy mekkora örömet okozott azzal, hogy betoppant az életembe, ahogy azzal is, hogy milyen boldogan mosolygott, amikor biztosítottam afelől, hogy csak az ő társaságát akarom élvezni. ‒ Nem, persze, hogy nem ‒ feleltem szelíden, majd elkaptam a derekánál, és addig nem eresztettem, amíg a puszi helyett egy rendes csókot nem kaptam. Ezután eleresztettem, a célzására szórakozottan csóváltam a fejem, de végül felkértem egy táncra. ‒ Nem is tudom… Egyes madárkák azt csiripelik, hogy magas az intelligenciahányadosom, lehet, hogy nem állnak a valóságtól ezek a híresztelések ‒ válaszoltam halkan felnevetve. Kivételesen, most azért voltam egoista, hogy viccelődjek, nem pedig azért, mert komolyan gondoltam. Ezután Marie-t a parketthez vezettem, majd miután felvettük az alapállást, a zene ritmusát követve vezetni kezdtem a tánctéren. Nem voltam botlábú, nem voltam egy világbajnok sem, de arra képes voltam, hogy könnyedén végigvezessem a lányt a parketten, anélkül, hogy akár egy pillanatra is el kelljen fordítanom a fejemet. ‒ Ne nekem köszönd, hogy gyönyörű vagy ‒ suttogtam még mielőtt megcsókolhatott volna. Nem érdekelt, hogy mennyire nyálas a szituáció, az sem izgatott, ha mások inkább öklendezve elkerülnek minket. Marietta tényleg mesésen festett ebben a ruhában, kész csoda, hogy nem őrültem meg az érintésétől, a csókjaitól, vagy a puszta látványától. ‒ De, persze. Akartam javasolni ‒ bólintottam, majd az ujjainkat összekulcsolva megindultam a hozzánk legközelebb eső ajtó felé. Útközben megálltam, hogy szerezzek magunknak italt, majd az ajtó előtt megálltam, és kaján vigyorral Marie-re pillantottam. ‒ Mit gondolsz, mit találunk odabent? Sárkányt? Fricset, ahogy épp Mrs Norris-szal lassúzik? Az öreg McGalagonyt, ahogy Pitonnal enyeleg? ‒ találgattam viccelődve, majd lenyomtam a kilincset. ‒ Na, hát akkor, nézzük mit rejt az első szoba… ‒ Várjunk csak egy kicsit… Be mersz menni elsőként? Elvégre, te készülsz aurornak, nem védhetlek meg mindig. Különben se gondolnám, hogy veszélyes dolgok lennének odabent, leszámítva talán a túláradó giccst, de az talán még túlélhető. Nos, kedvesem, ki menjen be elsőként? ‒ húztam picit az agyát, kíváncsi voltam, hogy tényleg lesz-e olyan elszánt, hogy bemegy oda, vagy inkább engem küld be először.
Zene ◊ Aktuális viselet ◊ Hát… Ez se lett túl hosszú :/ ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én tényleg megértem, hogy Aaron miért hívta el sarah-t, de attól még olyan nagy baj, hogy féltékeny vagyok? Igen, előbújt belőlem is a kis manó, hogy szöget üssön a fejembe olyan gondolatokkal, amikről tudom, hogy biztos nem igazak. Mégis... Igen, ott az az icipici valami, ami megakadályoz abban, hogy ne legyen gombóc a torkomban, mikor meglátom Aaront valaki más partnereként itt. Ez miért ilyen nehéz nekem? Nem számítottam erre, mikor igent mondtam Owen meghívására, de már úgysem csinálhatok semmit. Az este azonban tartogat még meglepetéseket a mai napra, hiszen nem elég, hogy a délután is jól sikerült otthon és tényleg úgy tűnik, hogy apu rendbe jön, még a vakrandiban is Aaront kapom párnak. Hirtelen még én magam sem akarom elhinni, viszont nincs okom arra, hogy reklamáljak, mert úgyis erre vágytam, nem igaz? Aaronnal lenni karácsonykor a bálon. Az már nem érdekel, hogy milyen formában jön össze ez az egész, ugyanis én nem tudtam menni a tényleges bálra, ide is nehezen értem ide időben, de csak összehoztam. - Hát... Eddig jó úton haladsz - mondom mosolyogva megjegyzésére. Talán igaza van, és nem történik velem még egy olyan incidens, mint akkor, hiszen Aaron teljesen más, mint Dorian volt. Persze, szóba kerül az is, hogy milyen csekély esélye volt annak, hogy mi kerülünk párba a vakrandin és a barátom - olyan fura még őt így emlegetni - még egyszer biztosít róla, hogy engem akar, nem Saraht és nem mást, hanem engem. Biztos önzőség, hogy én ennek örülök és a hatalmas mosoly az arcomon is erről árulkodik, de valahogy nem tud érdekelni, akkor ebben az egy dologban leszek önző és pont. - Mondtam én egy szóval is, hogy én igen? - kérdezek vissza játékosan, majd nyomok egy puszit a szájára. Végül enyhe célzásként felhozom a táncot, erre ugyanis még nem volt vele lehetőségem, pedig valójában csak emiatt vártam a bált, hogy végre táncoljak vele ilyen nyálasan lassú számokra. Hiába voltam ott az elmúlt években a bálon, mindegyik évben én hívtam el a partneremet, aki általában egy ismerősöm vagy barátom volt. - Nem is tudom, miből találtad ki... - rázom a fejem mosolyogva, mikor végül felkér táncolni. - Amúgy meg persze - válaszolok kérdésére, s amint belekezdünk a kis táncunkba, tényleg csak rá koncentrálok és örülök, hogy nem nekem kell vezetnem a táncban. Egyedül Nathan tudott még ezzel meglepni a tavalyi bálon, így ez nekem sokat jelent, meg tényleg nagyon örülök, hogy vele lehetek így karácsonykor, ha már az ünnepekre hazautazunk Abivel. - Köszönöm - válaszolom mosolyogva, majd megcsókolom. Ez az egész amúgy kezd annyira romantikus cukormázas lenni, hogy talán már sok, de azért egy ideig csak nem hagyom szabadulni, erről viszont csak ő tehet, mert jól csókol. De komolyan, nem viccelek! Annak meg leírhatatlanul örülök, amit mondott, a mai ruhámat ugyanis valójában miatta vettem, ebben akartam bálozni vele és lám-lám sikerült. Biztos a ruha vonzotta be, hogy ő legyen a vakrandis párom. Aztán, ahogy elhúzódom tőle, hogy térhez és levegőhöz jussunk, megszólalok. - Nem nézünk körül, hogy mik vannak idebent? Ahogy elnézem az ötletgazdák gondoskodtak arról, hogy senki se unatkozzon, na mit szólsz? - pillantok körbe. Ennyire összetettnek talán még nem is láttam a Szükség Szobáját, hiszen olyan, mintha több szoba is lenne idebent, vagy lehet, hogy csak az én szemem csalóka, viszont akkor már kideríteném, hogy mik is vannak idebent.
ruha ◊ zene ◊ szószám[You must be registered and logged in to see this link.]
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aaron & Marie - Karácsonyi vakrandi 2015-12-04, 22:42
Marietta & Aaron
Nem számítottam rá, hogy Marie felbukkan a bulin, sőt arra sem, hogy ilyen mesésen fog kinézni. Mindig tudott meglepetéseket tartogatni, és ezúttal leesett az állam, amikor megláttam, így talán érthető, hogy miért reagáltam olyan lassan a szavaira. Sőt, először azoknak a szavaknak el kellett jutniuk hozzám, de ez nehéz volt, sőt csak akkor vált lehetségessé, amikor beteltem a látvánnyal. Utána azonban fürgén mozdultam, nyílegyenesen felé vettem az irányt, miközben a fejemben lévő temérdek idézet közül kiválasztottam a legszimpatikusabbat. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor hozzám bújt. A karjaimba zártam, a lehető legközelebb vontam magamhoz, mélyen magamba szívtam az illatát, és a hátát cirógattam. Rettentően hiányoltam a bálról. Noha nem mutattam ki, de egész este hiányoltam őt, de most végre itt volt mellettem, és ennél többet nem is kívánhattam. Talán ezért meg a bűntudat miatt akartam még egyszer és utoljára tisztázni a dolgokat vele, és meglepetten pislogtam rá, amikor elhúzódott tőlem. Nem értettem miért csinálta. Valami rosszat mondtam volna? A magyarázkodására értetlenül meredtem rá, majd egy halvány, keserű mosoly kíséretében megsimogattam az arcát, és a homlokomat az övének döntöttem. ‒ Fogalmam sincs mi történt tanév végén, de biztosíthatlak róla, hogy akármi is volt az, nem fog megismétlődni ‒ mondtam halkan, majd egy csókot nyomtam a homlokára. Amikor megfogta a kezem, vigyorogva ráztam össze az ujjaimat a kézfeje körül. Nem akartam elengedni. A ma estét velem kell töltenie. Biztosítani akartam afelől, hogy rajta kívül más nem érdekelt. Talán önzőség a részemről, hogy ki akartam sajátítani, de ő volt az első lány, vagy talán inkább már nő az életemben, aki képes volt érzelmeket kiváltani belőlem. ‒ Ne nézz így rám! Nem én voltam ‒ vigyorodtam el, miközben ismét magamhoz húztam, és a kezeimet a derekára tettem. ‒ Akár bunda, akár vakszerencse, én egyáltalán nem bánom ‒ mondtam halkan, aztán egy apró csókot loptam tőle. ‒ Ó, milyen igaz! Ideje bepótolnunk ‒ mosolyodtam el, majd eleresztettem. Hátratűrtem egy hajtincset, aztán picit elhúzódtam. ‒ Szabad egy táncra? ‒ kértem fel némileg rájátszó kézmozdulatokkal, és ha beleegyezett, akkor első körben keringőzni vittem, aztán lassúzni kezdtem vele. Kész szerencse volt, hogy aranyvérű családban nőttem fel, így az ilyen táncokat illett ismernem. ‒ Mellesleg, elfelejtettem szóvá tenni, hogy milyen csinos vagy ma este. Igazán lenyűgöző vagy‒ suttogtam a fülébe akkor, amikor már javában lassúztunk.
Zene ◊ Aktuális viselet ◊ Hááát, lesz ez még hosszabb is ^^”◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rövid ideig még azt hiszem, hogy Aaron nem értette a célzást, és talán hosszabb vagy népszerűbb idézetet kellett volna mondanom, de végül mégsem kell csalódnom benne. Gondolom, idő kellett neki, hogy eljusson a tudatáig az, amit mondtam. Vagy talán csak nem szokott még hozzá, ahhoz, hogy együtt vagyunk. Igazából utóbbin nem lepődnék meg, mert... Mert még nekem is szokatlan picit ez az egész, nem sejtettem szeptemberben, hogy így alakulnak majd köztünk a dolgok. Idézetre idézettel illik válaszolni, igaz? Oké, még mázli, hogy a smink miatt nem látszik, de tuti elpirultam most. Aaronnak köszönhetően többet pirultam el az utóbbi pár hónapban, mint előtte egy év alatt, ez egyáltalán normális? Az idézet hallatán persze mosolyra húzódik a szám, s amint közelebb húz magához, én úgy bújok hozzá egyből. Nem tudom megmagyarázni, miért, de valahogy mindig olyan megnyugtató az, amikor átölel. Az meg mellékes, hogy Aaronnak még az illata is jó, de komolyan, nem tudom, milyen kölnit használ, de sikerült eltalálnia a fonalat, vagy hogyan is szokták ezt mondani. Na igen, már értelmesen gondolkodni sem tudok, vagy mi van? Nem, én jól vagyok, csak ő meg olyan... Ahogy elkezd magyarázkodni, óvatosan húzódom el tőle. Az nem fordult meg a fejemben, hogy bármit is érezne Sarah iránt, de attól még féltékeny voltam. Dorian se érzett elvileg semmit, mikor azzal a csajjal smárolt, vagyis, valami ilyesmiről beszélt nekem, csak azt nem tudom, hogy ebből mennyi lehetett igaz. De Dorianon már túltettem magam, mégis sikerült elültetnie bennem bizonyos mértékben valamilyen félelmet. - Én... Nem is hittem, hogy érzel bármit iránta. Inkább azért esett rosszul mert... Úgy éreztem, mintha megismétlődne velem az, ami múlt tanév végén történt - fel sem tűnik, hogy közben megfogom Aaron kezét, annyira reflexszerű már ez a mozdulat. Azt pedig nem tudom, hogy mennyit hallott a homo-hetero incidensről, én ugyanis nem meséltem neki róla, mert nem szívesen beszélek Dorianról meg az idióta kis játékáról. Jó érzés, mikor Aaron végigsimít az arcomon és az is, hogy biztosít afelől, hogy nem kell neki más. Talán önző lennék, ha azt mondanám, hogy ne is kelljen? Ha igen, az sem érdekel, akkor legyek önző, de én is csak őt akarom, hiszen olyan érzéseket vált ki belőlem, amiket eddig más soha és olyan dolgokkal lep meg, amikre nem is számítok. - Pedig eléggé úgy tűnik, mintha valaki megbundázta volna a dolgot, nem? - nézek rá felvont szemöldökkel, mintha problémám lenne a dologgal, majd átölelem a nyakát és mosolyogva folytatom. - Mondjuk, engem cseppet sem zavar... Így legalább táncolhatok a barátommal, még ha a bálon nem is tudtam ott lenni.
ruha ◊ zene ◊ szószám[You must be registered and logged in to see this link.]
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aaron & Marie - Karácsonyi vakrandi 2015-12-01, 18:47
Marietta & Aaron
Kicsit kellemetlenül éreztem magam, hiszen úgy éreztem magam, mintha két tűz közé szorultam volna: egyrészt, nem akartam, hogy Sarah szomorú legyen, ezért elhívtam őt, elvégre azt hittem, hogy Marietta nem ér rá, másrészt szívesen mentem volna Marie-vel a bálba, csak hát… Persze, elmondtam neki, hogy miért hívtam el a lányt, mégis rosszul éreztem magam, bár ezt igyekeztem nem kimutatni Sarah előtt. Azt a ruhát viseltem, amit még Roxmortsban vásároltam Sarah segítségével, és amit tulajdonképpen Marie-nek szántam. Ráadásul, amikor elhívtam Sarah-t erre a partira, nem gondoltam volna, hogy ez amolyan vakrandis dolog lesz. Alaposan a frászt hozták rám, elvégre nem akartam idegenekkel összekerülni, és nem is terveztem elszakadni a partneremtől, mégis, úgy tűnt, nincs választásom. Alaposan meglepődtem, amikor Mariettát megláttam egy ismeretlen srác oldalán ‒ bevallom, talán kissé féltékeny is voltam, holott egy szavam se lehetett volna, hiszen én voltam az, aki mást hívott el, mégis irritált annak a srácnak a képe ‒, ellenben a lány olyan szép volt mellette, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Hosszú másodpercekig lefagyva álltam, és bámultam őt. Főleg Marie megszólalása után nem bírtam megszólalni, de amint eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott, halványan elmosolyodtam, majd Sarah-hoz hajoltam, hogy megnyugtatóan odasúghassam neki, ne aggódjon, nem lesz semmi baj, biztosan rendes párt kap majd. Ezek után kiváltam az emberek közül, és megindultam Marietta felé. Megálltam előtte, majd finoman a kezembe vettem a jobbját, hogy egy csókkal illethessem: ‒ "Szememé külsőd, azt szeresse, S szívem joga szíved belső szerelme." ‒ suttogtam halkan, miután kiegyenesedtem, még egy kicsit, néhány röpke pillanatig csodáltam őt, elvesztem a tekintetéből, majd a kezemet a derekára csúsztattam, és gyengéden magamhoz vontam, hogy átölelhessem. Nem akartam tönkretenni a frizuráját, biztos sokat dolgozott vele, mégis mélyen magamba szívtam az illatát, majd egy halk sóhaj kíséretében megszólaltam. ‒ Sajnálom, hogy nem téged hívtalak el, de… Tudod, már elmagyaráztam… Azonban remélem, nem gondoltad azt, hogy gyengéd érzelmeket táplálnék Sarah iránt. Aranyos lány, segített nekem, de semmi több ‒ fogtam magyaráztam, majd elengedtem, hogy a szemébe nézhessek. ‒ Nekem csak te kellesz ‒ mondtam halkan, miközben végigsimítottam az arcán, és elmosolyodtam. ‒ Én vagyok a világ legszerencsésebb embere, pedig még szerencseszérumot se ittam ‒ ingattam szórakozottan a fejemet. Tényleg elég különös volt, hogy pont őt kaptam párnak, de nem bántam, egyáltalán nem. Sőt, nem is járhattam volna jobban. Akárki is intézte így, igazán hálás voltam neki. Szívesen rákérdeztem volna arra, hogy ki volt az a srác, aki elhívta, de nem akartam jelenetet rendezni, helyette csak álltam, és gyönyörködtem a szépségében. Mondhatnak akármit, Marietta volt az én Múzsám, és nem voltam hajlandó lemondani róla.
Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélem, tetszeni fog ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igazából az eléggé meglepett, mikor Owen elhívott erre a bulira, bár lehet, hogy csak megsajnált s azért tette, mindenesetre, azt hiszem, örülnöm kéne neki, hogy megtette. Így legalább én is részt vehetek valamelyik karácsonyi rendezvényen itt a suliban. Viszont hiába tudom, hogy jól érzem majd magam, mert Owenből annyi hülyeség jön néha, hogy mellette nem tud unatkozni az ember... Mégsem tudom másra gondolni, csak arra, hogy én amúgy Aaronnal szerettem volna jönni ide és talán ő nem tudja, mert nem mondtam neki, de nekem tényleg rosszul esett az, hogy elhívott mást. Megértem én, hogy kedves akart lenni, és ez eszméletlen aranyos tőle, de most komolyan, inkább az lenne furcsa, ha nem lenne problémám ezzel a tavalyi incidens után... Mindenesetre inkább próbálok nem erre figyelni, hanem majd jól érezni magam. Végül is, egész jó úton haladok, ha úgy vesszük, hiszen így a ruhám se vész kárba, amit megint csak Aaron miatt vettem. Mi lányok meg az idióta szokásaink, igaz? Csak Owen nehogy félreértse a dolgot... Én próbáltam neki elmagyarázni, hogy Aaron tetszik, szóval csak nem érti félre a szituációt. Amikor megérkezünk a Szükség Szobájába, és meglátom Aaront kiöltözve, mondhatni egyből padlót fogok... Egyáltalán lehetséges ez? És miért van az, hogy a pasik öltönyben sokkal szexibbek mint bármi másban? Hallottam, hogy lesz egy vakrandis része ennek a bulinak, bár sejtésem sem volt róla, hogy mégis hogyan zajlik majd ez az egész. Aztán csak meg tudom, mikor megkapom a párom nevét és hirtelen azt sem tudom, hogy mit reagáljak, mert ennek nem sok esélye volt. Pont Aaron? Oké, én most tényleg ezen izgulok? Mondjuk, ő még nem tudja, hogy én leszek a vakrandija, így inkább adok neki egy kis fejtörőt, ami úgysem okoz majd neki gondot, maximum a többiek nem értik majd igazán, de az nem zavar. - "A szerelem nem rabja az időnek, (...)" - sóhajtok a papírt nézegetve, majd felpillantok, hogy láthassam a reakcióját. Shakespeare a közös emlékünk, mondhatni az volt az első randink... Mondhatni... Pont ezért gondoltam ide illőnek ezt a részletet az egyik szonettjéből.
ruha ◊ zene ◊ szószám[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Aaron & Marie - Karácsonyi vakrandi 2015-12-01, 15:35
◊ 