Thalia & Roland

Egy pár percig engem próbált az apróság felidegesíteni, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve egyszer csak elhúzta a csíkot. Egy pillanatra megijedtem, hogy örökre elvesztem a kis manót és kudarcot vallok, mint felvigyázó. Már azon agyaltam, hogy hogyan fogom ezt megmagyarázni Alexandernek, amikor megpillantottam egy fiatal hölgyet, egyértelműen roxforti diákot nem messze a bejárati ajtótól. Egyértelmű volt, hogy a kis ördög a lánykát vette célba, már csak azért is, mert közel s távol nem volt senki az udvaron. Az apró lényt ugyan ekkora távolságból már szinte nem is láttam, de a lány ide-oda rohangálása és esetlen ugrándozása elárulta a tündérmanó hollétét.
Önkéntelenül is mosolyognom kellett azon, ahogy a leányka ügyetlenkedik. Közben persze nem csak álldogáltam, hanem otthagyva a földön a poggyászt, csak a ketreccel a kezemben elindultam gyors léptekkel a lány felé.
Láthatóan nem boldogul a varázsigével sem. No sebaj, majd kölcsönkérem a pálcáját. Nem egy durva átok, nem hiszem, hogy ne sikerülne, csak mert másnak a pálcája.
Azonban mire a közelbe érek, már látom, hogy sikerült a lánykának elkapnia a bajkeverőt, az viszont nagy szerencséje, hogy nem láttam mit is akart tenni vele.
Közben töretlenül folytattam felé az utam, viszont amikor rám nézett és odakiabált, hogy "Héj, te!", akkor megtorpantam. A döbbenet nem hagyta, hogy akár még egy lépést is tegyek. Nem is nagyon kellett, mert ő elég nagy hévvel indult meg felém.
Megszólalni sem tudtam, mert amint odaért velem szembe, levegővétel nélkül elmondott egy fél könyvnyi átkozódást. Én csak pislogtam, mint a béka a vízparton és megvártam, amíg szépen befejezi.
-Először is üdvözöllek, Kishölgy. - a helyzet az Thalia, hogy engem nem nagyon tudsz kihozni a sodromból, úgyhogy akármennyire szerettél volna csetepatét a csokid miatt, Mr Zen-től nem fogod ezt megkapni. -A nevem Roland Bailey és nyugodtan tegezz. Jövőhét hétfőtől leszek a Roxfort új vadőre, úgyhogy a helyedben meggondolnám még egyszer a tündérmanók megölését a jelenlétemben. -a hangom még mindig nyugodt, az arcomon talán még egy halvány félmosoly is látható. Nem vagyok rá mérges és nem érdekel, hogy mit akart tenni. Nem tette és ez a lényeg, én nem leszek az a sűrűn büntetéseket osztó alkalmazott. Persze azért ez nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál majd, amit jónak lát.
-Most pedig odaadnád? - kérdem a kezemet felé nyújtva. - Egyébként valószínűleg nem lett volna jó vége, ha kicsináltad volna a kis varázslényt. Éppen egy őrült exhalálfalótól mentették őket és be vannak jegyezve már, hogy pár nap múlva fogadják őket egy nekik létrehozott rezervátumban. - mesélem kissé szórakozottan, miközben elpakoltam a ketrecbe a kábult lényt. Belegondolni sem merek mit kapott volna a lány Alexandertől, ha kitépi a szárnyait a kékségnek vagy ne adj isten tényleg kicsinálja.
Felegyenesedek és a lány szemébe nézek, miután sikerült tündérmanóbiztosra zárni a ketrec ajtaját.
-Szóval milyen szörnyűséget tett ez a plüssmaci nagyságú borzadály? - kérdem komoly arccal, de hangomon és talán egész lényemen látszik, hogy nem veszem túl komolyan ezt az ügyet. Nem tudom elképzelni, hogy miféle szörnyű tettet tudott csinálni, ami ennyire felbőszítette ezt a lányt.

Nagyjából egy hete érkeztem a Roxfortba, ahol egykoron én is tanultam. Most azonban vadőrként fogok funkcionálni és bár egy hét nem sok idő, eddig mindennel tökéletesen meg vagyok elégedve. Annak idején is szerettem mindig itt lenni, azt hiszem felnőtt éveimben is élvezni fogom.
Tervezem is, hogy körbejárom rendesen a birtokot, hiszen ezer éve nem jártam már a Tiltott Rengetegben vagy a Fekete tónál, de eddig még nem tudtam rá időt szakítani. Egyszerűen ez a költözés, az új munkába való beilleszkedés, a papírmunkák és egyéb elintéznivalók, na meg a család nem hagyott egy perc nyugtot sem.
Ma, ma viszont talán el tudok szakadni az iskola épületétől egy rövid sétára. Előbb azonban még vár rám egy kisebb dolog.
Egy jó barátom tegnapelőtt baglyot küldött, hogy ma érkezik a Roxforthoz és amíg elintéz pár dolgot, addig a mentett tündérmanóira kéne vigyáznom. Csak pár napról írt, de én már előre lefáradtam tőlük, hiszen egyszerre 5 tündérmanóra vigyázni nem lesz leányálom.
És ebben a pillanatban, amikor még csak 5 perce vannak nálam, már sikerült plusz feladatot adniuk. Még csak most köszöntem el a barátomtól, még csak 2 perce léptem ki az épületből és már azon jár az eszük, hogy hogyan bosszantsanak fel. Nem mintha fel tudnának.
Egyik kezemben egy nagy csomag, a másikban a ketrec, ami elég nagy 5 manónak a szállítás idejére, ők azonban nem bírták ki, amíg oda nem érek a kunyhómhoz. Az egyikük kiügyeskedte a zárat, amit viszonylag időben észre is vettem és elhajítottam a másik kezemben lévő csomagot, hogy becsukhassam a ketrec ajtaját. Sajnos így is sikerült egynek kislisszannia, de szerencsére abban biztos lehetek, hogy a társait nem fogja itt hagyni. Az viszont kizárt, hogy én itt és most elkapjam, főleg, hogy a pálcámat ott hagytam a kunyhómban. Fene a feledékeny fejemet....