2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Már napok óta terveztem, hogy amint hazaérek Londonból meglepem Danát, ahogy Emmácska is mondta, hogy legyen ajándék és vallomás és minden. Ügyet sem vetettem azóta arra amit később próbált sugallni, Dana nem lehet olyan, hiszen szép és kedves és mosolygós és imádom amikor nevet. A virág és a csokoládé volt az első gondolatom, és lám bejött. Megy ez mint a karikacsapás, vagy a pálca pöccintés és huss, már a csóknál tartunk. Álmomban azért sokkal többet merészeltem képzelni, de amikor ébren voltam még a csókig sem jutottam el. Dana határozott egyéniség és féltem, hogy visszautasít. Hogy mire ez a fene nagy bátorság most? Én magam sem tudom, inkább csak hagytam magam sodortatni az árral amit álmaim boszorkánya gerjesztett. Nem terveztem igazán semmit, csak a virág és a csoki, egy kis kedveskedés amivel elővezethetem a többit, ám minden olyan gyorsan történt, én napokra gondoltam míg Dana mindezt leredukálta néhány percre, fél órára. Belevetem magam a csókba, ízlelem az ajkait amíg csak lehet, ujjaim érzik testének minden ívét, domborulatát, a bőre melegét, érzem hajának illatát és selymes bársonyosságát ahogy arcomhoz simul néhány tincs. fogalmam sincs honnan bújik elő belőlem az a férfi aki danát öleli és csókolja, de Merlinre mondom maradhatna életem végéig. Nem is vitatkozom vele.* -Akkor legyél rossz, vad, buja. *Buja? Édes istenem miket e fecsengek?! Azért annyira nem vagyok elveszett varázsló és férfi, hogy ne érezzem ő is hasonlóképp reagál az érintésemre és a csókomra mint én az övéire. csak nem lehetek olyan béna és esetlen mint amilyennek képzeltem magam, ettől persze megjön a bátorságom és a nadrágomban csúcsosodik ki a lényege. szinte már fájdalmas a kéj amit a hozzám préselődő virágzó ölének köszönhetek. nem is érdekel mit sodrunk le az asztalról, még azért sikerült megtámaszkodnom valahogy bár nem vagyok igazán tudatában, de legalább nem a földön kötünk ki. Beleélem magam a helyzetbe, amikor felém fordul újra az ajkait keresem, és jöhet a vallomás amit végül nem térden állva mondok el ahogy terveztem, napokkal későbbre. Épp csak az ajkaiba akarom suttogni, hogy utána a magamévá tegyem, mármint először csak az ajkait, aztán ha ő is tényleg akarja és tényleg most, hát félre dobom minden erkölcsi érzékemet. Az enyém lesz, csak az enyém. Ujjongok magamban, esőtáncot járok mikor az ősi indián szertartás sikerül, csak épp az én nyakamba ömlik a hideg zuhany. Szinte nem is vagyok magamnál, még utána kapok de csak a levegőt markolászom, ő már hátrébb lépett. Mint aki hét napos mákonyos álomból ébredt úgy nézek rá, nem értem mi van, mi történt. Én csináltam valamit rosszul, vagy túl gyors voltam? Nem vetem észre valami jelet amit kellett volna? És mi van a macskával?* -Macska? Mi…mmmii van Pitypanggal? *Most csak egyetlen macska jut eszembe a szomszéd öreg nénié akit halálra etetek finomságokkal. Nem értem hogy jön ő ide. * -Danácska…akarom mondani Dana! valami rosszat tettem? Tojás? Milyen tojás? Dana! *Állok ott mint a faszent, azt hiszem nálam még a Roxfort páncélosai is mozgékonyabbak és élet-telibbek és nézek Dana hűlt helyére. Csak az illat marad utána…és valami égett szag. A tojás. Kicsit füstöl már. A konyha romokban, de nem igazán érdekelne ha mi ketten már az ágyban lennénk, vagy a konyhaasztalon ahol akaratlanul is elég helyet csináltam Dana formás és imádnivaló fenekének. * -Emmácska! Segíts!
//Én is köszönöm, nagyon élveztem! És igen, tényleg nagyon, nagyon gonosz zárás volt //
Max igazán aranyos pasi, a ma este tényleg jól alakul, nem is gondoltam volna, hogy egy fárasztó nap után ennyire figyelmes, és kezdeményező tud lenni. Eddig bármikor megtehette volna, hogy így rám veti magát, eddig visszatartotta, hogy nagyon különbözőek vagyunk. Most erőt vett magán, és eljátsza az igazi pasit, ez azért igazán tetszik. Furcsa, hogy ajándékkal halmoz el, holott nem adtam semmi jelét, hogy kicsit is megbeszülném az ilyesmit, de hát mindegy, ha neki bejön, hogy ad, hát tegye, nem fogom visszautasítani. Miután leszögezte, hogy nem baj, ha rosszul sülnek el a dolgot, nem lesz kihatása a kapcsolatunkra, már konkrétabban el tudom fogadni a közeledését. A vacsora egyelőre várhat, én amúgy sem vagyok éhes, és ahogyan elnézem, hogy milyen fény is táncol a szemeiben, úgy látom neki aztán másra jött meg az étvágya. Miért is ne? Nem éppen a finomkodásomról vagyok híres, vadabbnál vadabb módokon rántom magamhoz, kóstolom meg az ajkait, hagyom, hogy az egész testemet érezze, hiszen játék az egész, mi írjuk a szabályait. Kicsit tapasztalatlan, bátortalan, na de mit van mit tenni, majd én rávezetem, mi is kell nekem. Félhosszú, göndör tincseim az arcába hullanak, ahogyan lábujjhegyre állok, és a vállain támaszkodom meg. Még azt is el tudom képzelni, hogy combjaimat felhúzva az ölében kötök ki, csak ha erre végképp nem számít, akkor hatalmasat esünk, így maradok a még szolidabb megoldásnál, így is el tudom venni, amire szükségem van. - De az vagyok... még nem is tudod, hogy mennyire. – Búgom szexisen az ajkai közé, a magam természetes érzékiségével mosolyodom el, és körülnézek, hogy vajon már itt a konyha környékén kezdjük el vetkőztetni egymást, vagy maradjunk a kényelmes megoldásoknál.
Ahogyan hátat fordítok, és hozzádörzsölöm formás hátsómat, érzem, hogy az ágyéka szinte azonnal életre kel összesimult testünkre reakciójaként. Én is így érzek, pusztán még nincsen látható jele. Nem, azért mégiscsak van, bennakad a léleztetem, és hátravetem a fejemet a vállára, behunyt szemmel táncolok, hogy aztán a megtámaszkodása következtében mégis majdnem elzúgjunk. Úgy látszik érzékeny pontra tapintottam.. mmm... Megfordulok, hogy most már nekikezdjünk a ruhák ledobálásának, ártatlan kérdésemre azonban válasz érkezik, magamban sikerül egy hatalmat nyelni. Édesem? Szerelmem? Jóééég! Mi vaaan? Én azt hittem ez csak szex, semmi más! Mi a jóistent csináljak? Nem szokásom ennyire megijedni, de most riadalmam kiül az arcomra, és abbahagyom a mozdulatot az órámra nézve. - Hupsz... ne haragudj, de elfelejtettem, hogy meg kell etetnem a macskát. – Van macskám, legalább ezzel nem hazudok. Eltolom magamtól a kezét, és hátralépek. Inkább kerülöm a tekintetét, gyorsan felkapom a kabátomat, nem kell hazavinnie. – A tojás szinte kész, csak be kell raknod a serpenyőbe. Jó étvágyat, holnap találkozunk! – Fordulok sarkon, és leviharzok a lépcsőn, anélkül, hogy megvárnám a válaszát. De atya úr isten, miért nem vettem észre? Nem is csak rajong értem, hanem szeret. Ez nagyon... nagyon ciki. Holnap biztos kirúg. Kivágodom az ajtón az estébe, friss levegőt kell szívnom!
//Úúúú... köszi szépen, őket is imádtam, és bocsi a gonosz zárásért! *.*//
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Dana egyszerűen csodálatos, és most kézzelfogható minden, izgatott is vagyok emiatt. Nem mintha nem tudnám mit kellene tennem, azért mert néha a szivárvány színeit váltja a hajam és csetlek-botlok még férfi vagyok az istenért. Ám Danáért már régóta vágyakozom és nem csak testileg, leginkább a szívem dobog érte, hosszan terveztem vele de a lelkem mélyén valahol azért tudom, hogy ő nem olyan nő akit igába lehet hajtani, ám ezzel nem foglalkoztam soha. Úgy éreztem csak ő nem találta meg az igazit és reménykedtem abban, hogy egyszer majd rájön, hogy számára én vagyok az. Minden olyan csodálatos lehetne együtt, álmodoztam a közös jövőnkről, láttam őt ahogyan a kicsiny szobában tesz-vesz, ahogyan még nedves hajjal kilép a fürdőszobánkból, ahogyan átölelem reggeli előtt és csókot nyomok a tarkójára oda ahol az a pici kis göndör tincs bújik meg a többi között. Igazából azonban mindez csupán halvány remény volt….mindeddig. Most a karjaimban érezhetem a karcsú, ruganyos testét és ó édes Merlinem az ujjai a hajamba túrnak, játszadoznak a rövid fürtökkel. Érzem ahogy a ruhám alatt végigszalad rajtam a jóleső borzongás, minden pihe az égnek mered, libásba ugrik a bőröm. Dana vad mint egy szelídítetlen oroszlán, szinte felfal a csókjával miután magához húzott, keze a fenekemen, öle pedig egészen hozzám préselődik a nadrágom pedig feszülni kezd rajtam. Hirtelen túl forró lesz a konyha levegője és erről nem a tűzön felejtett tojás tehet.* -Nnnnem vagy rrrrossz Danááaaa, nnem is szeretnék mmmástól. *Ahogy elhangzanak a szavak érzem mennyire szánalmas vagyok. Teljesen elaléltam Danától, majdnem elfelejtettem, hogy épp az imént ígértem meg, hogy nem Danácskázom le és most mégis majdnem sikerült. A csókja őrjítő ahogy az egész teste is, minden porcikája egyszerre lágy és feszes én pedig élvezem ahogyan megízlelhetem végre az ajkait és aztán óóóó édes Merlinem a nyelvét és az enyém önkéntelenül végigszalad a csodás hófehér fogainak sima felszínén. Az illata az orromba kúszik végleg elfedve a tojásét és a kolbászét, félő, hogy elvesztem a fejem és olyat teszek ami nem illik. Hiszen még nem is randevúztunk, hogyan is tehetném, hogy az ágyamba viszem? Ám amikor megfordul és a fenekét dörzsöli a már tettre kész férfiasságomhoz, hirtelen minden kiesik a fejemből. Szerencse, hogy nem tudok a lilára váltó hajamról. Kezem a csípőjén nyugszik együtt ring az ő mozdulataival.* -Danaaaa! *Muszáj felkiáltanom amikor a kezével hátranyúl és megfog odalent. A döbbenet keveredik a bennem gyúló láng forró érzésével, az ijedtségével, hogy most vajon hogyan tovább, hiszen még sem eshetünk egymásnak randevú nélkül, ám gondolkodni már nincs sem időm sem eszem. Mindezek az érzések együttes ereje dönt neki az asztalnak én önkéntelenül megtámaszkodom, hogy nehogy hátrazuhanjunk, mert az asztal is megmozdul, a lábai karistoló hangot hallatnak, a kezeimmel pedig szinte mindent leverek ami útban van. Hangos csörömpölés hallatszik, robaj melynek eredetéről fogalmam sincs, csak dana arcát látom magam előtt s érzem a kezét odalent ahol egyre nagyobb minden és egyre szűkebb a nadrág. Jó ég, biztos úgy nézek mint Pinokkió aki épp belemerült egy nagy hazugságba és csak szövi tovább, csak szövi és forgatja.* -Dana….szerelmem, édesem, egyetlenem….mindent akarok. Te is? Most? *Hülye kérdés, persze, hogy most, eléggé egyértelmű, ahogy az is, hogy nem állok épp a helyzet magaslatán. Még soha nem volt dolgom olyan nővel aki elvette amit akart vagy önként tukmálta rám, nem nekem kellene meghódítanom, elnyernem a kegyeit, vagy már elnyertem csak nem vettem észre?*
Nem tudom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, még csak nem is ittam spiccesre magam, hogy úgy érezzem, hogy nincsenek gátlásaim. Nem ettől lesznek, az holtbiztos. Mindig is jól éreztem magam a főnökkel, szeretem az ujjam köré csavarni. Beszélgetni nem szoktunk, csak amolyan játékosan húzzuk egymás agyát, főleg én az övét. Ő szeretné, ha minél többet lennénk együtt, nekem valahogy mindez nem hiányzik, nem több, mint bármelyik másik pasi, ennek folytán csak annyi benne a kockázat, hogy kirúg, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan eltervezte velem. Most tényleg pattanjak fel az egyik szekrényre, és nyissam szét a combjaimat? Hm... Még akár az is megtörténhet, de húzzuk még egy kicsit az agyát, nem akarom, hogy minden olyan egyszerű legyen. Ahogyan belepillant a szemeimbe, olyan kis romantikusan vágyakozó, mocskosnak érzem magam, az is vagyok, mégsem tudom megállni, hogy az ajkaimhoz érintsem a nyelvemet, finoman megnyalva őket, célzásként arra, hogy a következőt tőle várom. Fésűként merítem az ujjaimat a hajában, hiszen az érintésnek kémiája van, minden gesztusommal magamhoz láncolok, ha csak percekre is. Birtoklási vágyam határtalan, szinte azonnal felmerül bennem, hogy kiváncsi volnék, milyen az, amikor úgy igazán nekivág a dolgoknak, csúnya dolgokat duruzsol a fülembe. - Feleslegesen áltatod magad. Tudod, hogy rossz vagyok. Pontosan ezért kellek neked. Mert mástól nem kapsz ilyesmit. – Felelem kajánul, és mielőtt megcsókolna, minden romantikát mellőzve, a feszes fenekénél fogva húzom magamhoz. Nem érdekel most a szemei csillogása, a vágyat akarom látni. Ezaz! Érzékien hátravetem a fejemet, és a karjaimat a nyaka köré fonom, amikor végre az ajkamhoz ér. Nem finomkodok azzal hogy csak csókot váltunk, szó szerint falom őt, így a vacsora szinte értelmét is veszti, még jó, hogy ne tettük fel melegedni, msot biztosan odaégne. Hagyom, hogy belülről is barlangtúrára induljon, lágyan felnyögök, és elszakadok az ajkától, hogy megperdülve a saját hátsómat nyomjam az ágyékának, amilyen keményen csak lehet, és körkörös mozdulatokkal őrjítsem még tovább. Ha a keze valahol a derekam környékén volt eddig, akkor lehet most bárhol máshol, lejebb, vagy feljebb, mit bánom én, de valahova induljunk el. A sajátom balomat valahol kettőnk közé préselem, na nem magamat akarom simogatni, hanem őt, méghozzá ott lent, hogy feltérképezzem, amit már egyébként is tudok, uralom a helyzetet. A szoba párás fülledt levegője szinte gőzzé válik körülöttünk, erre mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy. - Na mit akarsz tőlem? Mire vársz még Max? – Duruzsolom, féloldalasan hátrafordulva, és már attól érzem, hogy nedvesebb leszek, hogy csak ruhában gyűrjük egymást. Mi lesz itt még később? Vajon képes megadni, amire egy igazi nő vágyik?
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Mindig róla álmodtam, legalábbis jó ideje már, hogy szinte minden éjjel vele álmodom, és szörnyű az ébredés, hogy tudom, megint nem a valóságot éltem át. Dana testesíti meg számomra a nőt, a gyönyörű, kacér, mosolygós, kívánatos nőt akinek még humora is van és velem együtt nevet. Persze legtöbbször rajtam nevet de hát ha az ember szerelmes az ilyen apróságokon átsiklik. Ami most alakul közöttünk – merem remélni, hogy alakul – az számomra nem játék, azért is pirulok bele egy kicsit, nem látom de érzem és Dana is minden bizonnyal látja. Ez az egyik oka annak, hogy nem mertem próbálkozni nála, ismerem őt és ismerem magamat, nem ilyen fickó kell neki, ő sokkal….talpraesettebb férfiakra bukik, bár én is a tenyeremen hordoznám és megadnék neki mindent, amire csak vágyik, ám lássuk be nem az a kimondott erős és védelmező férfitípus vagyok. Még a dekoltázsától is csak a levegőt kapkodom, biztosan csak véletlen, hogy ennyire behajolt, kizárt, hogy direkt nekem akarta megmutatni, de Merlin szakállára, áldja meg az ég a véletleneket. Egyszerűen mesés. Ezek után már nem igazán érdekel a tojás és a tejszínes vacak a kezemben, magamon érzem az ujjait, azokat a csodás kis, vékony, kecses ujjakat. Te jószagú marmaládé, ha a hajamba túr én menten elalélok. Csak nézek a szemeibe és tudom mit kell tennem de teljesen elmerevednek a tagjaim az izgatottságtól. Danácska a karjaimban. Hogy is jutottam idáig? Nem emlékszem az elmúlt fél percre. Randizni fogok Danácskával, többször, és nem néz más fickóra, vagy legalábbis nem úgy ahogy eddig….vagy izé…..mindegy. Most már semmi nem tántorít el attól, hogy az ajkai fölé hajoljak és megcsókoljam, csak addig kell eljutnom, de az illata, az érintése teljesen kitölti a világomat. Dana szeret engem, hát mégis szeret! * -Ugyan Danácska! Ne mondj ilyet, te csodálatos nő vagy! *Mit csodálatos?! Valóságos angyal, tündér! Na, és ha szeretné akkor legyen Dana, bár nekem így nem tetszik annyira, főleg, hogy nem csak a nevében de másképp is becézni szeretném, ám ha ő így szeretné, legyen így. Anélkül is felnőtt nőként kezelem nem pedig kislányként, főleg jelen pillanatban amikor a karom a dereka köré fonódik és nem csak az illatát érzem hanem testének hajlatát, ívét, domborulatait….főleg azokat ahogyan hozzám simul. Csak az ajkai, azok a csodás és mézédes ajkak – bár eddig nem kóstoltam még, de másmilyen nem lehet – csábítanak és csalogatnak mint nyíló virág a méheket s én leszállok rájuk, a csapdájukba esem. Villámcsapásként ér amikor megérintem és már-már elmerülnék ebben az érzésben, megelégedve ennyivel amikor vad, tüzes boszorkányként csókol vissza. Hát kész vagyok. Nem csak csattant az az első csók hanem egész hullámokat kavar és én megadom magam. Kibújik belőlem a férfi, hogy hol rejtőzött eddig fogalmam sincs, bár afelől nincs kétségem, hogy a hajam megint színt vált, de kit érdekel? Magamhoz szorítom, kezem feljebb csúsztatom a hátán, míg a másikat az iménti helyére csenem és belemerülök a csókba. Édes és játékos a nyelvecskéje, én pedig valahol a felhők felett lebegek.*
Valahol édes, valahol meg nyomasztó, még nem tudom, hogy melyik az erősebb. Végülis ha belegondolok, buliként kell felfognom, csak szórakozunk, múlatjuk az időt, ha másnak is engedem, hogy legeltesse a szemét, vagy belemegyek egy kis játékba, miért éppen a főnököm maradjon ki? Lesz mit mesélni Emmának, amilyen galamblelkű, biztosan pirulgatna rajta egy sort. Pakolászunk, én lassan felteszem a rántottát, míg a pasi terít. Vállat vonva hagyom ki belőle a hagymát, igaz, az már akkor szokott belekerülni, ha nem valami haverkodásról van szó, hanem az ember saját magának készíti, Max pedig még előttem sem akar legégni holmi hagymaszaggal a szájában. Pedig ez butaság, ha ezen múlik, hogy szégyenlős, akkor én is ennék belőle pár falatot, aztán meg éreznénk egymás lehelletét. Bátorító mosollyal hajolok oda a szépen megterített abroszra, hogy mintegy véletlenül is tökéletes belátásban részesülhessen a dekoltázsomban. Ha kigyönyörködte magát, akkor közelebb is libbenek, remélem a tojás nem ég oda, annyire tyúkeszű vagyok, nem is tudnék odafigyelni, ha Max-szel belefeledkezünk valamiben... Valamibe amihez még a cuki bénázásával is kezdi meghozni a kedvem. Ha azt mondja, hogy kavarhatunk, és nem kirúgni, lehet reménykedni, hogy nem gond, ha másnap mégsem voltuk annyira komolyan, és a többi pasiügyemet diszkréten intézem. Ahogyan odalépek, rajta felejtem a tenyereimet, hogy végigsimítsam a mellkasát, afféle spontán gesztikukáció, s felnézek a szemeibe, hogy megbeszéljem a kettőnk dolgát. A randi nem hangzik rosszul, ha nem gondoljuk túl, majd alakul, ahogy alakul. Attól félek túl sokszor kerülök olyan helyzetbe, ahol felmerül az, hogy tetszem másoknak. Max eddig mintha tudatosan húzta volna meg a fékeket, és ahogyan lép, én is visszabátorítom, lényegében zöld utat adok, mert egyértelműsíti, hogy nem sínylené meg a munkakapcsolat, bármi legyen is köztünk. - Nem akarok csalódást okozni. Nem vagyok annyira jókislány, mint hiszed. – Rebegtetem meg a pilláimat, és aprót ingatok a fejemen, mintha bármi esélyem is lenne még eljátszani a szüzikét. Nem is akarnám, nem is tudnám. Tapasztalt csajszi vagyok már, Max is azt hiszem ezért gerjed rám, mint ahogyan mindenki más. Pedig ez csak szex, amit ha sokat gyakorol az ember, kifejezetten jó lehet benne. Kérésem nyomán sikerül kicsikarni az igazamat, mert bár cuki a Danácska becézés, de annyira szeretem a nevemet, tegye különlegessé azzal, ha csak ritkán becézi. Addig legyek a felnőtt, és komoly Dana. Akit körbeugrálni, imádni szokás. Áh, így is megteszi. Akkor tegye meg még ezt is értem. - Jó.. akkor... – Nem is tudom, hogy mit akartam volna mondani, ez olyan búgósra sikerül, hogy új alapokra helyezzük a kapcsolatunkat. Nem húzódom el, automatikusan nyitom az ajkaimat, és amikor bátorlan indítást kapok, akkor átveszem az irányítást, és odarántom, hogy legyen csak férfi, vegye el, amit mindketten gondolunk. A nyelvem már a fogainál ficánkol.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Dehogy gondoltam, hogy teázik, tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mit szokott a vacsorához inni, hiszen sosem ettünk együtt eddig és most, hogy ebbe belegondolok kissé frusztrál. De hát mi nem frusztrál manapság? Rájövök mennyi mindent nem tudok még Danáról, de majd ma este, majd a vacsoránál az első közös vacsoránk közben, mindent megtudok róla. * -Adjuk meg a módját, jó, szívesen. *Egy kis öröm is vegyül az ürömbe, ezek szerint nem csak egy átlagos első vacsora lesz hanem egy kicsit komolyabb. Talán lesz alkalmam előhozakodni azzal amire már hónapok óta készülök…vagy évek óta? Merlin szakállára teljesen elveszítettem az időérzékemet. Már azt is. A férfias önbecsülésem utolsó maradéka is elillan amikor elutasítom a hagymát és Dana másképp értelmezi. Vagyis jól, annak hallatán amit alibiből bemondok, pedig imádom a hagymát. Nyersen, sütve, fonnyasztva, bundázva, salátában….de nem akarom, hogy büdös legyen a szám amikor….ha megcsókolom. Ezek után már nem visszakozhatok, menthetetlenül degradálva lettem kekszes pasivá. A kellemes illatok sem vigasztalnak, hiányzik belőlük a hagymáé, bár a kolbászban van egy kicsi. Pillanatokkal később már ez sem érdekel, már semmi sem, az sem, hogy kiejtem-e a kezemből a tejszínes vackot meg a kekszet, hogy képes leszek-e megszólalni, hogy vajon most milyen színű a hajam. Danácska olyan közel jön hozzám, hogy látom az apró kis édes pihéket az ajka felett, szemeinek íriszében a kis pöttyöket, úgy csillog mint a gyémánt és az illata….betölti az orromat, onnan lecsúszik…izé, hát. Finom. Hogy nem flörtöl velem, hogy nem kacérkodik? Ezt mondtam volna néhány nappal ezelőtt? Most bepótol mindent én meg csak olvadok mint a fagylalt a napon.* -Danácska…*lehelem halkan és remegve, nyelek egy nagyot, szinte hallom ahogy az a valami lezuhan mint egy szikladarab.* -Pppersssze, am..mmmedig csak szeretnéd. *Halványan tudatosul bennem, hogy a tejszínes vacak alatt ott a konyhapult, hála az égnek és az összes isteneknek, varázslóknak, boszorkáknak, legalább az nem fog eltörni. Leteszem, mert Danácska olyan szorosan simul hozzám, hogy hallom a levegő hangos szisszenéssel tűnik el kettőnk közül. Fogalmam sincs mikor sikerült és hogyan de a szabaddá vált kezem a derekán pihen én meg lassan kezdek lehajolni hozzá. Jelen pillanatban arra is rábólintanék ha azt kérné tőlem ugorjak a kútba vagy csupasz seggel üljek rá egy Magyar Mennydörgő hátára.* -Dana…jó, Dana leszel. *Pedig most mindennél szívesebben becézgetném, valószínűleg két perc múlva már el is felejtem mit ígértem, de mentségemre legyen mondva, teljesen elveszi az eszem. Még lejjebb hajolok, betájolom az ajkait, azokat a méz nélkül is édes ajkakat, lehunyom a szemeimet és rásimulok. Hacsak nem húzódik el egy bátortalan csókot kap, hát nem akarok ajtóstól rontani a házba, szóval meg sem próbálok a nyelvemmel beljebb nyomulni, nekem az is bőven elég első csóknak, hogy szolidan elcsattanjon. Eszembe jut a kamrában lévő polc, most kiváltképp jól jönne azt szorongatni.*
Sajnos Max nem igazán van tisztában azzal hogy mennyire nem járna velem jól, hiszen mindig elunom magam a pasik mellett, nem tudom lekötni a gondolataimat, mindig az vonz, hogy valami új, izgalmas történjen velem. És hogy adhatná meg nekem mindezt ugyanaz a pasi? Bármilyen cukinak tűnik Max, ha mások sem voltak képesek változatosak maradni, ő hogyan tehetné? Nem megy ez nekem, akkor miért erőltessem? - Azt gondoltad talán, hogy teázni szoktam a vacsorához? Akkor már adjuk meg a módját. – Felelem kislányos kuncogással, amely csak a színjáték része. Miközben kevergetem a tojást, még az én hasam is megkorran, pedig nem szándékoztam vacsorázni, ilyen későn már nem eszek, mert nagyon megöli a gyomromat, esetleg majd az övéből pár falatot csipegetek, csak nem orrol meg rám. Amikor elég habosnak érzem, akkor a felforrósított serpenyőbe öntöm a tojáslét, és azonnali kevergetésre állítóm a pálcámat, hogy ne égjen le, majd pár pillanattal később már követi is az apró karikákra vágott kolbászsereg. Az elegyet gőz felszállása kiséri, majd jó illat kezdi el belengeni az egész felső szintet. Remélem, hogy Max tényleg éhes, és nem csak aliből marasztalt. Ritkán konyhatündérkedem, legalább legyen is értelme. Na nem a fizetésemelés, így is mindenért odaadja szegény, kivételesen tényleg lehetek vele gondoskodó. - Ahha, jó. Azt hittem, hogy ti pasik imádjátok az ilyesmit. Akkor kekszezünk utána. Vagyis én helyette is. – Kezdem el rágcsálni a körmöm. Azaz rágcsálni nem, mert akkor csúnya lenne, így csak a késztetés marad meg, bekapom őket, és a fogamhoz kocogtatom, miközben formás hátsómat a konyhaszekrénynek dörgölöm. Valahogy ki kell várni, amíg a tojás megfelelő halmazállapotot fel nem vesz a kolbásszal. Az illatból ítélve alig percek kérdése. És ekkor jön a kérdés, amire kénytelen vagyok közelebb libbenni, amikor végre kijön a kamrából. Elé állok, méghozzá olyan közel, hogy a mellkasára tudjam ejteni a tenyereimet. Kibontott hajam most az arcom elé hullik, alig látok ki, de nem baj, így nézek fel szinte szénszín szemeimmel. - - Ha így gondolod, hogy mással nem.... Én szívesen, csak nem akarom, hogy rosszul érezd magad. Ha nem sikerül jól, akkor is dolgozhatok nálad? – Kérdezem most fújtatva egy aprót, hogy a hajam arébb szálljon. Ez csak ideiglenesen megoldást nyújt, a tincsek vissza is zuhannak függönyként a szemem elé, de ha már volt olyan édes, hogy randira hívott, akkor legalább kapjon is valamit előlegbe. A tojás talán nem ég le, amíg én itt nekisimulok, mert azt teljes testtel tesem, nem sok szemérem van bennem. - Mert még nem ismersz. De kérhetek valamit? Ha azt kérted, hogy Maxnek hívjalak, kérlek... hadd legyek Dana. Jó? – Nézek rá fel, szinte csak centik választanak el. Ő dönt, hogy lép, vagy meghátrál. Még nem érezni égett illatot.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Mit mondjak, Danácska nem könnyíti meg a helyzetemet, a hajába túrás, vagy dobás vagy mi a fene, azért csak dob egyet az amúgy is nehéz helyzetemen. Bármi is volt eddig, azt felnagyítja a mozdulat és nem igazán tudok uralkodni magamon. Még jó, hogy a kamrában olyan erős polcok vannak, kitartanak míg én a további merengésem közben markolászom azokat. Tudom, hogy nem direkt csinálja, Dana mindenkivel szemben így viselkedik, másokat sem akar meghódítani, végül is nem tudok olyan dologról amikor a neki udvaroló férfivásárló randi ajánlatát elfogadta volna. Persze benne van a varázslókártyában, hogy később, máshol, akárkinek igent mondott, de sosem derült rá fény és nekem sem újságolta el. Amióta itt dolgozik nálam, sosem jött elé senki a záráskor, nem várta meg és nem vitte el sehova vacsorázni, szórakozni. az biztos, hogy egyetlen varázsló sem koptatja utána a köveket. Ez azért eléggé nyilvánvaló, de ha mégis másképp lenne, én nem tudok róla. Ezért hát szabad az út előttem, csak épp nem vagyok képes rálépni.* -Bort? Likőrt? Hááát persze Danácska, amit csak szeretnél, van itthon….azt hiszem…mindkettőből. *Kissé megrökönyödöm a kívánságától, annyira azért nem készültem a mai estére, tulajdonképpen sehogyan sem, elvégre eddig nem fordult elő, hogy itt aludt volna, közös vacsora pedig nem jöhetett számításba. Szóval ha van is itthon bor….a likőrre nem fogadok, akkor az a kamrában van, a legalsó polcon, némi bűbájjal behűtve a borok által megkívánt hőmérsékletre. Ám amíg csak a tejszínt és a linzert keresem, a bort nem tudom kivinni, pláne nem pálca nélkül amivel megszakíthatnám a varázslatot. Én válasszak, hogy holnap miben legyen. Egy szóval….semmiben. de persze ezt nem mondhatom és nem is választhatom, mivel nem vagyunk annyira jóban….sajnos. de talán, holnap reggelre már leszünk, bár ebben nem nagyon hiszek, danácska nem olyan nő aki egyetlen este után bebújik más ágyába. na persze a mostani alkalom kivételes, de én sem leszek az ágyamban, a legutóbbi ígéretem szerint. Talán túlságosan is úriember vagyok, egy kicsit lehetnék rámenősebb is. A gondolat, hogy a ruhái között turkálhatok már önmagában is felvillanyoz, megérinteni a drága selymeket, a finom muszlint, a pókháló vékonyságú színes anyagokat, melyek nem rég még a bőrét érintették…..NEM! Nem szabad erre gondolnom. Polc. Szorít. Erősen. Kit érdekel a beígért tejszín?* -A hagyma nem….az….nem tesz jót a gyomromnak. *Inkább ezt mondom, mint azt valljam be, hogy nem akarok büdöset enni.*-A tejszín finom, ja, keksszel. *Aha, mindenre rámondanám, hogy jó, csak lenyugodjak. Mantrázom a kekszet és a tejszínt. És akkor….konkrétan elhívom randira. Nem reménykedem abban, hogy másképp érti, ez körülbelül olyan lenne mintha azt hinném, hogy a velem szemben két lábra álló, ordító medve csak azt kifogásolja, hogy kócos a hajam. De már mindegy, kimondtam és a lélegzetemet is visszatartom a válasz előtt, aztán kénytelen vagyok kiengedni mert szétfeszíti a tüdőmet.* -Ööööö….*Polc, szorít, ajkat harap.* -Igen! Randi! Eljönnél velem Danácska? *Kész! Kimondtam. Elernyedek. Az izgatottság olyannyira a tetőfokára hágott bennem, hogy egészen elfehéredtek az ujjaim, már zsibbadnak is ezt a fájdalmat pedig már megérzem. muszáj elengednem a polcot és kivinnem a tejszínt, kekszet, miegymást. Ja persze, és a bort! Utóbbit majd később, mert nincs három kezem. Odakint már nem vagyok olyan bátor, csak nézem, kezemben a kamrában zsákmányolt holmival és csodálom. Fel sem tűnik, hogy az igenen kívül más választ forgat a fejében. Megfelelőnek találom az alkalmat, hogy kinyilvánítsam az érzelmeimet…..egy kicsit….csak leheletnyit. Azért nem kell rögtön fejjel rohanni a falnak.* -Tudod jól, hogy…nincs senkim Danácska és nem is szívesen mennék el akárkivel. *Ez az, Emmácska megmondta, meg kell mondani.* - Veled…biztosan jól járnék…khmmm….veled szeretnék Danácska. *De amikor olyan nehéz és amikor olyan nehéz. *
Túl hirtelen vagyok tudom én. Az érzelmeim olyan gyorsan váltakoznak, hogy még én sem tudom lekövetni őket, nem hogy mások. Nem szándékoztam megbántani Maxet azzal, hogy eltáncolok előle, olyan arckifejezése volt, amelyből csak két út volt, vagy egy csók elcsattan, vagy bámuljuk egymást, és csak megbántódik. Talán így is utóbbira volt nagyobb esély, mégsem akartam kirúgatni magamat azzal, hogy elkezdem hitegetni. Hiszen úgysem tudnám megállni, hogy másnap ne flörtöljek a vevőkkel, akkor meg mi értelme? Nem nekem való ez a komolykodás, így jobbnak láttam az egész elől kibújni. A szeme az szép, és úgy stílusra is aranyos kiskutya, csak éppen... Áh, feleslegesen dilemmázok, nem kell magamat lebeszélnem róla, úgysem illünk össze. Ettől még maradhatok, és szívesen csinálok neki vacsorát, csak hirtelen frusztrálva érzem magam, amelyből minden logikát mellőzve egy vad csók lenne a megoldás. Nem tudom, ezt még átgondolom. Időnként a szemem sarkából figyelem őt, rajtam felejti a tekintetét, hát most mit csináljak, nem először teszi, másoktól is megszoktam, ez van. A hatás kedvéért hátradobom a hajamat, és rámosolygok, úgysem tudok máshogyan viselkedni vele, ez úgyis bátorítás. Miután előkészítettem a hozzávalókat, a kolbászt kezdem el darabolni, kicsit csípősen pikáns, igazán férfias vacsit kap. - Naná! Felbontasz egy üveg bort? Vagy... valami finom likőr is jöhet. – Felelem, és besöpröm a karikákat egy kisebb tálba, hogy félretegyem őket. Nem várom hogy segítsen, ráadásul itt jut eszembe, hogy eredetileg bacont akartam volna a tojásba rakni. Hoppá, nem az eszemért szeretnek. Nem baj, bízom benne, hogy így is ízleni fog neki, akkor meg pláne, ha még csúsztatunk mellé némi alkoholt is. Akarom én, hogy nagyon ellazuljon? Nem tudom, jajistenem, miért ennyire bonyolult? Hagynom kéne hogy a kicsi szívét inkább Emma ápolgassa, de akkor meg kudarcként értékelném, hogy én nem tudtam vele mit kezdeni. - Köszi. Elég hajnalban, majd alszok abban, ami rajtam van. És akkor te választhatsz, hogy holnap miben legyek. – Vigyorodom el, ez most egész pasis tőlem, nem szoktam ekkorákat mosolyogni, ez komolyan olyan, mintha felhívás lenne keringőre. A ruháim között válogathat, rengeteg kihívó darabot látott már rajtam is, mégis más, ha ő szedi össze. Azért remélem nem csinál belőlem valami nagy kurvát holnapra, mert akkor aztán le se tudom vakarni a rajongókat. Ha kevés ruhában akar látni, úgyis csak szólnia kell. Elkezdem felverni a tojást, jó habosra, már csak be kéne gyújtani a tűzhelyet. - Biztos? Pedig a hagyma finom, de ha nem kérsz. Tejszín? A keksszel finom? Megpróbálhatjuk. – Bólintok rá, bár szerintem tejre gondolt volna, de nem javítom ki. A pálcámmal begyújtom a tüzet, és serpenyőbe öntöm a felvert tejet, hogy szépen villával adagoljam hozzá a kolbászokat. Mikor megkeverem, már fel is száll a finom illat, ez aztán tényleg csípős lesz. Adok hozzá egy kis pirospaprikás füszerkeveréket, hogy enyhítsem a töménységét. Miközben kevergetek, érdeklődve nézek rá fel, miközben a fülem mögé tűröm a hajamat. - Nem láttam. Ez most... randi lenne Max? Mit szeretnél pontosan? – Tényleg jól hangzik, végülis egy tisztességes pasival mennék, de van értelme elrontani a kapcsolatunkat. Kicsit gyerekesnek hangzik a csillagnézés, de ezt kimondani már tényleg bántó lenne. Várjuk csak meg a válaszát, aztán majd kiagyalom, hogy mi legyen. A tojást viszont nem hagyom ott, még a végén leég, és az is az én hibám lesz. Félig kevergetem, a másik kezemet a csípőmre ejtem, amit megdöntök, amolyan érdelődő tartással, igaz, van benne egy kicsiny kihívó jelleg is. - Azt hittem, hogy szeretnéd, hogy legyen valakid, magányosnak tűnsz néha. Nincsen senki, akivel... tudod, akivel el tudsz menni csillagnézőbe? Félre ne érts, végülis szívesen, csak velem... Nem is tudom, gondolod, hogy jól járnál?
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
-Köszönöm. *Hálásan mosolygok rá, remélem tényleg megszokja és nem fog többé főnöknek hívni. Ez azért mégis csak közvetlenebb kapcsolat, szóval talán jó úton haladok. Eljön még az a pillanat amikor bátortalanul a vélt visszautasítástól megcsókolom és ő visszacsókol. Hmmm….azt hiszem nagyon előreszaladtam. Nem tehetek róla, volt egy pillanat amikor esélyes volt, de Danácska túl hirtelen tűnt el a közelemből. Talán zavarba jött….ami nem szokott vele előfordulni. Ezen azért érdemes lenne elgondolkodni, mert ha megértem a nyitját akkor legközelebb is bele tudom sodorni magunkat egy hasonló helyzetbe és akkor talán el is csattan az a csók. Danában pont az tetszik amiben különbözik tőlem, ő energikus, temperamentumos, elegáns, mindig mindenre tudja a megoldást….és hihetetlenül szépen mosolyog. Azok az ajkak….nem mondom, hogy nem néztem meg tetőtől-talpig alaposan, de azt sosem tettem úgy, hogy ő is lássa, ám az ajkait bármikor, bármeddig el tudnám nézni. Ha beszélgetünk egymással és van olyan szerencsém, hogy nem mászkál közben, akkor mindig az ajkait nézem, nem tekintek lejjebb, de a szemeibe is ritkábban sikerül. Rendrakás után megterítek az asztalon, mindennek nagy feneket kerítek, most meg főleg, hogy Danácska is itt van, szóval a legszebb terítőt teszem az asztalra, az anyámtól kapott vendégeknek való arany szegélyű, bordó tányérokat, hozzávaló szalvéták és…igen, szerintem a rántottához is tökéletesen illik az ezüst evőeszköz.* -Remek, ennek örülök. Ööö…mármint, hogy jól érzed itt magad. *Persze annak is, hogy nem akar szabadnapot, akkor egy napig sem kell nélkülöznöm a csodás látványt amivel nap mint nap megajándékoz és a mosolyáról sem kell ábrándoznom, hogy aztán esélyes legyen egy újabb apró baleset. A hirtelen ötletem nem annyira lep meg mint Danácska látványa. Bár az is elég képtelenség amit felvetettem neki, szeretném ugyan, hogy itt aludjon de biztosan én nem pihennék szemernyit sem, állandóan azon járna az agyam, hogy az ágyamban fekszik – nélkülem – és ha kitakarózik, ha nem szereti a pizsamát és kilátszik a paplan alól a szép, hosszú, formás combja…..* -Persze, nekem nem gond….de szívesen….izé….hozok ruhát….khhhmmm. *Nem elég, hogy gondolok rá még látok is belőle nem keveset, ez már nekem is sok és bemenekülök a kamrába. Ott aztán önuralmat gyakorolok. A kérdése odabent ér, de nem megyek ki hanem odabentről válaszolok, kissé megemelve a hangomat, hogy jobban hallja.* -Hagymát? Nem, azt hiszem azt kihagynám…..van egy bögre tejszínem. Kérsz? *Ezt most mi a jófenének kérdeztem nem tudom. Teljesen elment az eszem, minden érzékemet eltölti Dana korábbi látványa és csak nehezen tudom lenyugtatni magam….odalent. Kapaszkodom a polcba és a linzeres dobozzal szemezek, próbálok olyasmire gondolni aminek nincs köze Danához.* -Egyik este elmehetnék csillaglesőbe. Mit szólsz? Talán láthatunk hullócsillagokat is. Te láttál már Danácska? Azt mondják olyan mint a konfetti. *A tervem nem igazán jön össze, mindenről Dana jut eszembe, de a konfetti legalább eltereli a figyelmemet egy kicsit, és sikerül összeszednem magam. Elmarom a polcról a linzeres dobozt és a tejszínt is és egy nagy sóhajjal bátorságot öntve magamba kimegyek. Az illatok már egész jól belengték a konyhát. Leteszek minden a kezemből és gyertyákat varázsolok az asztal fölé, mint a Roxfortban, csak itt kevesebb van, viszont remek hangulatot teremt. Romantikust. Danára mosolygok, szélesen, kedvesen ás várakozón.*
- Max. Ahogy szeretnéd, bárki más előtt is. Valahogy nem jött eddig a számra, de szokható. – Nevetek felé édesen, egyátalán nem akarok vele rosszban lenni ahhoz, hogy egy ilyen apróságon fennakadjak. Összenézünk, egy pillanatra megakad a levegő, még azt is el tudom képzelni, hogy valami most történik itt köztünk, aztán megtöröm gyorsan a varázst, még csak az kéne, hogy megromoljon a jó kapcsolatunk, és tönkremenjen a munkám is. Max ugyan nem gazdag, mégis hihetetlenül jól fizet, van egy sanda gyanum, hogy a nyereség nagy része az én zsebembe vándorol. Talán kedveskedni akar, vagy nem tudom. Jó, az is benne van, hogy rendkívül sok kütyüt sikerül eladnom, még olyat is, amit más csak tukmálna, nálam egy szó után már nyílnak is a pénztárcák. Gyorsan faképnél hagyom, hogy eltáncoljak előle, vissza a földszintre, hogy becsukjam a lenti ablakokat, majd elindulok visszafelé, hogy beváltsam az igéremet a vacsorát illetően. A virágot amíg itt vagyok vázába teszem, igyekszem majd nem itt felejteni. Max mindig olyan nagy műgonddal zsong körbe, amely legyezgeti is a hiúságomat, másrészt valahol furán érzem magam, nem érdemlek én ennyi romantikát. Ha valóban ismerne, biztos, hogy ne teperne ennyire, hamar rájönne, hogy többet úgysem remélhet tőlem, mint némi szex, abban tényleg jó vagyok, és nem csak azért, mert szemtelenül sokat sikerült gyakorolni. Ha arról van szó, lesöpörnék mindent az asztalról, amin láthatóan landolt. Mégsincs róla szó, hagyjuk meg ezt elvi szinten, mert már így is alig bír magával, nem akarom itt bonyolítani a szálakat. Nekilátok inkább a pakolászásnak. Nem vagyok egy konyhatündér, egy alap rántotta némi feldúsított húsfélékkel, mint a bacon belefér. Én ugyan inkább ham&eggsként szoktam, ám a pasik valamiért mindent bedarálnak, mint a konyhamalacok, hát legyen így, nekem aztán mindegy. Megeszi, jóllakik, nekem meg sikerélmény. - Dehogy... tudod, hogy imádok itt lenni, pihentető, és mit kezdenék magammal? – Kacagok fel ellenállhatatlanul, ahogyan beletúrok a hajamba, néha kicsit fel kell tolni a levegőbe, mert ha lelapul, elveszti a formáját, azt meg egyikünk sem akarja. Elsőre meg sem akarom hallani, amit ajánl, valahogy nem tudom elképzelni, hogy csak a vendégszobák egyikében meghúzom magamat. Nincs is nálam babydoll, fogkefe... nehézkes lenne megoldani. – Hogy gondolod? Nem lenne gond, hogy reggel ugyanebben a ruhában jönnék dolgozni? Vagy... ha adok kulcsot, hajnalban hozol nekem váltást? – Kérdezem évődve, ahogyan a pucsításból felsandítok rá. Kényelmes megoldás őt ugráltatni. Csakhogy én holnap tényleg dolgozni fogok, míg ő visszafeküdhet aludni. Áh, önző dolog tőlem, amilyen lelkiismeretes, úgysem tenné, megy majd intézni az ügyeit. De ha azt akarja, hogy legyek itt, hát tegyen érte. Naaa... ki is a főnök valójában? A húrt nem akarom túlfeszíteni, ennyi talán még belefér. Előpakoltam a lábast, most jön a tojásfeltörés. – Tehát, tojás, bacon, hagymát kérsz bele Max? – Kérdezem rápillantva, és már tördelem is a tojásokat, hogy majd habosra verjem őket. Ebből is látszik, tudok én jókislány lenni, és alkalmazkodni, ha úgy hozza a helyzet, ha azt kérte, hogy hívjam így, hát legyen. - Az jó lesz nekem, én nem vacsizok. – Lesem távolról a linzert, ha nem lesz elég, akkor majd megbontom a szintén tőle kapott csokit is. Édesszájú vagyok na, mozgok is rendesen, hogy ne látszon meg. A tojásfelverés már megkezdődik, várakozóan tekintek rá, sok minden függ attól, hogyan is képzelte el ezt az estét, hiszen ha nem tudunk megoldást, utána el kell indulnom haza. Nem lakom messze, de gyalog akkor se öt perc.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Főnök, Maximilian, igazából egyik sem jó de sziviért sem lennék oda. az viszont már túl komolytalan. Miért nem lehet megtalálni az arany középutat? Szerintem Danácska sem úgy gondolta, hogy majd holnaptól átesik a kentaur másik oldalára. A főnök hivatalos és sosem szerettem ezt a megszólítást, Maximiliannak meg tényleg csak az anyám hívott, mindkettőtől kiráz a hideg. Emmácska, a jó „öreg” Emmácska, na ő Maxnek szólít és mennyivel közvetlenebb a kapcsolatunk. Danánál sosem tudom mire számíthatok, akárhogy is szólít mindig mást gondol. * -Nem, azt azért nem. A Max tökéletesen megfelelne. Kérlek Danácska, legalább amikor kettesben vagyunk. *Ha bárki rám néz, tudja, hogy miért nem lehet engem szivinek hívni, nem vagyok olyan alkat, és szerintem az a kapcsolat semmit sem ér amiben szivizik egymást, kissé konzervatív vagyok ezen a téren, míg Dana…ő valahogy könnyedén tud haladni a korral, talán neki a szivi is egészen mást jelent mint nekem. Alig ejtem ki a szavakat elakad a lélegzetem is, ahogy a mellkasomra ejti a kezét még nem borítja fel annyira a lelki egyensúlyomat mint az amikor elnyíló ajkakkal hajol hozzám. Már-már azt tervezem, hogy én is közelebb hajolok hozzá, akkor összeérnének az ajkaink és én a felhők között lebeghetnék, igen, eljátszom a gondolattal, hogy megcsókolom….de aztán, néhány tincs észhez térít és visszaránt a valóságba melyek az arcomat csapják meg lágyan. Érzem ahogy a vonásaim megrándulnak, csalódottan sóhajtok, de mégis mosolygok mert a virágok nála vannak és ez olyan érzés mintha engem ölelne. Talán virágcsokorrá változtatom magam és elküldöm neki…magamat. Úgy megyek utána mint egy kis kölyökkutya, mikor azonban rávilágít a hiányosságomra, megvakarom a fejemet kissé hátratolva magamon a kalapot. * -Öööö….igazság szerint én is azt szerettem volna, csak kiment a fejemből. Az a szél, és a sietség…khhmmm. *…Meg az idétlen landolás az asztalomon. Van még mit gyakorolnom. Azért a mosolyom szélesedik, hazaviszi a virágot. Esélyes, hogy rám gondol amikor ránéz és ez mindennél többet ér nekem, eszembe sem jut, hogy mást tenne mint amit ígér. Na igen, ha Danáról van szó naiv vagyok és hiszékeny hiszen nincs okom rosszat feltételezni róla, Danácska szép, okos, bájos, a lelke sem lehet másmilyen. Ezen a ponton elfelejtem a szép alma rothadó húsáról szóló mondást. Míg ő odalent becsukja az ablakot – hallom ahogyan kattan az apró kis kallantyú – megpróbálok rendet rakni. Összeszedem holmimat, a szétszóródott pergameneket, és egy világfájdalmas sóhajjal előveszem a pálcámat és eltüntetem a virágzó Nefelejcset. Így félig értelmetlenné is vált a mai londoni utam, újra el kell majd mennem miután lebeszéltem néhány levélben a megrendelést, miután várok pár hetet arra, hogy megérkezzenek a hagymák. Mikor danácska visszajön már viszonylag minden rendben, a konyhát meghagyom neki, én magam megterítek közben, természetesen két személyre.* -Ööö….szeretnél egy szabadnapot? Tudod, hogy csak szólnod kell, bár…nem igazán boldogulok nélküled a vevőkkel. Itt is aludhatnál…. *A mondat végébe zavartan beleköhécselek, nem is tudom hogyan jutott eszembe ezt ajánlani. Csak eltátom a számat arra a látványra ami fogad. Szép, kerek fenék, ívelt csípő, hamvas bőr. Mindez elég arra, hogy fejvesztve meneküljek be a kamrába, ahol rendszerint sok ennivaló van, mert ahogy a bájitalok terén sem vagyok képes a pontos mértéket kiszámolni, úgy az ételben sem. Emmácska rendszerint zöldre eszi magát – ő mondta – mikor nagy ritkán meglátogat, én meg nem győzöm a maradékkal megetetni a szomszéd macskáját aki már szinte akkora mint Hagrid kutyája a Roxfortban.* -Hozok egy kis….akármit. Talán….egy kis édességet desszertnek. *Igen az jó lesz, van egy doboznyi édes, lekváros linzerem. A nagy izgalomban azonban fogalmam sincs hol keressem, ott van ugyan az orrom előtt, de pont azért nem látom. Az egész csak arra jó, hogy Danácskától távol összeszedjem magam, ám még mindig előttem lebeg a bőre, szinte látom az apró pihéket ahogy a lámpás fénye aranyba foglalja mindet, a formás feneke….~Merlin szakállára!~ *Meg kell kapaszkodnom a polcban, az ujjaim valószínűleg elfehérednek úgy szorítom a fát, hogy a vér sem képes beleáramolni. Mikor már zsibbad, még egy kicsit szorítok rajta.*
Max előtt azért igyekszem játszani a jókislányt, már így is látott jópárszor flörtölni, vagy komoly dekoltázst villantani. Nem akarom megbántani, hogy a munkahelyen játszadozom, valahogy mégis sikerül olyan extrém helyzetekbe kevernem magam, amiből nehéz a kiút. A külsőmről nem tehetek, és nem is értem, miért kéne úgy tennem, mintha csúnya lennék. Jó, megtehetném, hogy utána már nem játszom rá is plusz kiemelőkkel, mint egy testhezálló cicanadrág. És ha nekem úgy jó, hogy megnéznek? Tudom, hogy ő is rajtam felejti a tekintetét, viszont hitegetni, vagy belemenni bármibe is úgy, hogy utána megláthat mással is… az már elég rázós téma, amit nem mernék megkockáztatni. Miért ennyire bonyolult? Hiszen végeredményben aranyos, csak nem tudom… túl nyilvánvaló lenne vele kavarni. Azt hiszem bőven elég, ha csak megtartjuk a munkakapcsolatot, amelynél azért többről van szó, a barátságban nem hiszek, így ez a flörtölős finom célzásokkal teli csellengés egymás körül szerintem több, mint elég kell, hogy legyen. Nem sérül akkorát, én is bezsebelhetem azt, ahogyan bánik velem, így mindenkinek jó lesz. Nem is tudom, önzőség, vagy naivitás a részemről, hogy ezt gondolom tökéletesnek. A kék haját most látom csak kivillanni a kalap alól, nem tehetek róla, nevetésre sarkal az állapot, a dadogása már csak hab a tortán, olyan aranyos, ráadásul én még kinevetem, pedig ajándékot hozott. Dög vagyok, nem kéne így viselkednem vele, ejnye! - Azt hittem szereted ha komolynak kezellek becézések helyett. Ha megindulok az úton akkor azt mondom már holnap, hogy szivi... hát akarod azt? – Libbenek vissza hogy a mellkasára ejtsem a kezemet, és dögösre nyitott ajkakkal nézzek rá fel, ám ez csak a pillanat műve, már fordulok is sarkon, kissé arculcsapva sötét tincseimmel, hogy meginduljunk valamerre, én már virággal, és csokival felszerelve. Nem igazán becsülöm meg előbbit, hiszen rengeteget kapok, úgyis vázában végzi száradt kóróként, a csokinak már több értelme van. - Oooké, hazaviszem, és teszek rá bűvöletet, hogy sokáig tartson ki. – Bizonygatom, és már tudom, hogy nem így lesz, de ha a kis lelkének így könnyebb, hát simán a szemébe hazudok. Nem, nem akarok otthon gondolni rá, azért annyira nem fontos nekem, főleg hogy itt cukizik, hogy rám gondolt az úton. Figyelmes... és lelombozó. Szegény így az életben nem kap egy jó nőt. Vagy pont az a célja, hogy valami hosszútávú kapcsolatra leljen? Mondjuk feleséget találni? Brr... Mégsem akarom megbántani őt, belegázolni az érzéseibe, így inkább játszom a tüneményes asszisztenst, igaz, ezzel meg hitegetem. Nincs ez jól. Valamit oda kéne dobnom. Elindulok lefelé, de csak azért, hogy ellenőrizzem, hogy az ablakot a nagy sietségben tényleg sikerült e becsukni, ne verje ki a vihar. Miután lezártam hermetikusan az üzletet, visszaügetek Max-hez, hiszen magamban mégiscsak becézem őt. - Naná, de csak egy gyorsat, mert nekem is haza kell egyszer érnem, holnap nem enged szabira a főnök. – Nevetgélek, és arcon simítom, nálam ez amolyan alap, talán pont ezért gerjed rám a fél falu, mert mindenkire úgy nézek, hogy az már zippzároldó önmagában. Ezúttal a konyha felé indulok el. Szokásom olykor bevásárolni Max-nek, tudom, hogy magától elfelejti, vagy nincs rá ideje, és csak a kétszersültek, vagy kekszek maradnak, azt meg úgysem tudnám elnézni, ennyire kedvelem. A rántotta azért jutott eszembe, mert kapásból tudom, hogy ezekhez van hozzávaló, és egy hozzám hasonló cicus is össze tudja dobni. Egy kis csípős kolbászt is kap bele, attól lesz pikáns az íze. Leteszem a konyhaszékek egyikére az ajándékaimat, és nekikezdek a pakolásnak. Lehajolok az egyik tálért, sikerül istenesen bepucsítanom, ráadásként még a blúzom is önálló életre kelve csusszan ki a naciból, szabadjára egy nagyobbacska bőrfületet a derekam környékén.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Amikor meglátom minden a helyére kerül, Danácska jelenléte balzsam a lelkemre, főleg szívtájékon. Persze ettől még benne maradok a zavaromban és félő, hogy sokáig nem kecmergek ki belőle. Mióta megismertem élek-halok érte, az egyetlen jó dolog amit elterveztem és sikerült az az, hogy rábeszéltem, dolgozzon itt. Dana mindig kedves velem és a nap nagyrészét is velem tölti, vagyis a vásárlókkal a boltban, de nekem az is elég ha láthatom. gyakran kikukkantok a belső helyiségből mikor a növényeimmel piszmogok, ő pedig kedvesen mosolyog mindenkire, van egy-két jó szava, olyasmit is elad amit nem is kellene. Dana mindenből pénzt tud csinálni, persze nem ettől fogok meggazdagodni, és igazából nem is hiányzik az a pár sarló és galleon amit a százötven éveswnek mondott, valójában három hónapos, használt teáscsészémért szerzett, és az sem amit "Merlin seprűjéért" csalt ki egy széles mosollyal. Kész őrület mennyi bolond varázsló van Roxmortsban, az ember azt hinné, hogy legalább ők mindig kiszagolják a turpisságot, de úgy tűnik a varázsvilágban is pont annyira elterjedt a kapzsiság és a felvágási kényszer mint a mugliknál. Szóval megérkeztem s bár a hajam kék, nem tudok róla, viszonylag összeszedtem magam a kiterült béka állapotból és képes vagyok dadogás nélkül beszélni Danával.* -Csak Max. Danácska! Mikor teszed meg nekem, hogy csak Maxnek szólítasz a főnök helyett és az a Maximilian is.....az anyám hívott így amikor rossz voltam. *Igen, én is voltam rossz, bár valószínűleg nekem és a többi varázslónak és boszorkánynak más fogalmai vannak a rosszalkodásról. Bár még az iskolai éveim alatt sem kaptam soha büntetést, otthon azért voltak eltévelyedéseim bizonyos téren. Már akkor elkezdtem kísérletezni a bákitalokkal, aki manapság jól ismer, tudja miről beszélek.* -Csak úgy....vagyis nem csak úgy hanem mert.....gndoltam rád az úton és amikor megláttam a csokoládéboltot megint eszembe jutottál és a virág....tudom, hogy sokat kapsz, de reméltem, hogy ezt legalább hazaviszed. *Minden egyes virágcsokor a bolt egyik sarkában landolt eddig, remek dekoráció, de Dana érdektelenségét bizonyítja, hogy soha nem vitt haza egyet sem belőlük. Ennek azért örülök, mert azt jelenti, hogy fontosak. Persze esélyes, hogy az én különleges barack színű Mézliliomom is itt marad a boltban....mosolygósan nyújtom át neki és csak nézem ahogy magához szorítja őket. Magamban felszisszenek, kicsit megnyomorgatja azt a virágot, de talán még egy ideig szépek maradnak. A fenébe, persze elfelejtettem megint valamit. ezen a ponton jut eszembe, hogy bűbájt akartam a virágra olvasni, hogy ne hervadjon el, de ez elmaradt a nagy megérkezésben. Na majd talán még lesz alkalmam, egyszer csak leteszi a virágot és akkor majd közbelépek és varázsolok. A szőnyegen levelet bontó Nefelejcset nézve sürgőssé válik a távolságtartás. Én persze lemennék de Danácska puszija váratlanul ér, érzem ahogy elvörösödöm, az arcom lángol, a szívem kalapál, félő, hogy kiugrik a helyéből. Ott ég az arcomon az édes ajkainak nyoma, azt hiszem ma nem mosok arcot....vagy az nagyon kamaszos? Az öleléssel már nem is tudok mit kezdeni, mire magamhoz térek, hogy visszaöleljem, már el is lép tőlem.* -Danááácska! Eeeezt, köszönöm. Kedves tőled. *Idióta barom vagyok. Csak egy kicsit kellett volna elfordítanom a fejemet és akkor most a számon égne az a csók, de hát én nem figyelek ilyesmire, nem várok puszit és nem vagyok annyira galád, hogy ezt meglépjem mert valószínűleg kellemetlen helyzetbe hoznám Danát. Észre sem veszem és hangosan kimondom amit gondolok, aztán csak állok bárgyún őt nézve, a hajának rakoncátlan tincseit, a pisze orrát, seprűszempillái alatt ragyogó szemeit.* -Vacsorát? Nekem? Köszönöm! *Lehelem alig hallhatóan és ujjongok magamban. Dana itt marad, vacsit készít nekem. El is felejtem a lassan de biztosan virágzásnak indult Nefelejcset. Dana elindul a lépcső felé én meg a lakás konyharésze felé. Egyben van a nappalival, csak egy pult választja el, persze lenti s van egy kis teakonyha rész, de ott vacsorát nem lehet, bár.....Danácska mindent meg tud oldani. *
Miután idegességemben felnevettem, és a fejemet fogom, hogy jóég, milyen beszari vagyok, elindulok felfelé. Az ablakot bezzeg nem sikerült bezárnom. Nem tudom, hogy mikor fogok annyira felnőni lelkiekben, hogy a sok rémregénynek már ne legyen ennyire hatása az idegrendszeremre, mert azért így huszonsok évesként fura érzés, hogy én magam rugdosom le a palikat, viszont nincsen kihez hozzábújni, amikor félek. Csak emiatt nem vágyom én senkire, de most zilált hajjal, kapkodva a levegőt azért nem ártana, ha ott lenne egy erős férfi. Max cuki, de nem az én világom... Áh, szeszélyes vagyok, még csak azt sem tudom, hogy ki az én világom. Mindenkit máshogyan kezelek, mintha nem is találnám a helyemet, hogy most erős nő akarok lenni, vagy annyira határozott az elképzelésem, hogy csakis én lehetek a főnök. Bosszantó, hogy sosem találtam meg önmagamat. Annyira nem drámai a helyzet, hogy úgy véljem, így nem sérülök. Mert erről lehet szó, csak igyekszem ügyesen titkolni. A külsőségek miatt rettegek, hogy egyszercsak kötödők valakihez, aki végül egy szép napon kisétál az életemből. Azt valahogy... önző módon nem élném túl. Gyenge vagyok, és gyáva, ez a nagy büdös igazság. A csörömpölés mégsem úgy hangzik, mintha valaki az életemre akarna törni, ettől még mélyről indított sóhajokkal emelgetem a mellemet, ajkaim kiszáradva, ahogyan megköszörülöm a torkomat, s közben rájövök, ezzel totálisan leleplezem magam, ha valami betörő akarna meglepni fent. Most már nincs visszaút, sőt, vagyok annyira nagylány, hogy elteszem a pálcámat, dacosan nézek szembe a végzetemmel, bárki is várjon a lakásban. Amit látok, megkönnyebbüléssel tölt el, ámbár majdnem kipukkad belőlem a nevetés is, ami talán kicsit tiszteletlenség a munkaadómmal szemben, igaz, nem éppen komoly közöttünk a viszony, hogy ezt úgy alá kéne húzni. - Óha, hát mondhatom ügyes vagy Maximilan. – A teljes nevét mondom becézgetések helyett, hogy mégiscsak kiemeljem, hogy így magasabb szinten áll nálam, még ha hihetetlenül édes, hogy úgy kezel, mint valami kislányt. Talán ő az egyetlen, akinek engedem, és ezzel nem is játszom meg magam előtte. Olyan, mintha a bátyám lenne... - Nekem... de hát miért? – Kérdezem meghökkenve. A földszinti boltrész tele van a virágaimmal, amiket másoktól kapok, igaz, azokat egy udvarias mosoly mellékletében köszönöm meg, ő viszont tényleg figyelmes, csokoládéval egészíti ki, amire fel kell sikkantanom, Londonba én alig jutok el, pont ez a kuriózum benne, mert a mézes-diós eszményi finomság, és... észben tartottta. Furcsa, hogy én meg milyen lekezelő tudok vele lenni. Veszem át a virágot, magamhoz szorítom őket, hogy a csokit méregessem, végül lábujjhegyre állok, és egy puszit nyomok az arcára, vészesen közel a szájához, nem tehetek róla, rossz vagyok, biztosan máglyán kéne megégetni, végül aztán egy odabújós öleléssel enyhítem az okozott károkat, miközben hallgatom őt. - Menjünk csak, és ne viccelj, majd én... Mesélj még az útról. Fárasztó volt? Sokat kellett tárgyalnod? – Felnyalábolom a csokromat, na meg az édességet, és már indulnék el lefelé, amikor meghallom, hogy mit mond. Állom egy pár pillantig a tekintetét, hogy aztán rájőjjek, le is kéne reagálnom. - Oh... köszi. Mit szólsz, ha még maradok kicsit, és csinálok neked valami meleg vacsorát? Egy szalonnás tojásrántottát? – Kérdezem édes mosollyal, és már tényleg ráteszem a lábaimat a lépcsőre, hogy a földszint felé orientálódjunk.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*A megérkezésem első pillanatában az a gondolat ver gyökeret a fejemben, hogy NEM! Danácska nem láthat meg így, szégyenszemre az asztal közepén, a négy égtáj felé mutató végtagokkal, akár egy földhöz csapott béka. Eddig is átnézett rajtam amit még úgy ahogy el tudok viselni, de nem hiányzik a mélyponton lévő önbecsülésemnek ha kinevet, márpedig ha így lát meg, esélyes. Gyorsan tápászkodom fel, bár eléggé nehezen megy, mivel közben többször is rálépek a talárom szegélyére és az visszahúz. Mivel mindent elengedtem a kezemből, szanaszét hevernek a táskáim és a bennük lévő holmik, Dana virágja és csokija. Lentről nevetést hallok, de ez olyan mintha közvetlenül mellettem hangzana fel, el is vörösödöm – gondolom mert érzem ahogy ég az arcom – akár egy fruska. Amikor már úgy ahogy biztosan állok a lábaimon, nekiállok összeszedni mindent amit csak tudok, hogy mire Danácska felér, viszonylag normálisan nézzek ki én is meg a lakás is. Dana azonban túl gyorsan jön, ennek ellenére falfehér az arca, fogalmam sincs miért, talán megijedt a hangoktól, azt hitte, hogy valaki betört ide, bár őszintén, fogalmam sincs kinek jutna eszébe pont tőlem lopni. Mire azonban szemben állunk egymással, én még a pálcájával is, a kalap már a fejemen van, én nem tudom, de ő láthatja a királykék kilógó tincseket, kezemben néhány épségben maradt üvegcse, iratok összevisszaságban meggyűrve, ám a növényke amire ráömlött a növénynövesztő táp, már vígan piroslik, ugyanis minden más növénnyel ellentétben az Andalúziai Bütykös Nefelejcs nem zöld, a virágja pedig nem kék. Piros szára van és bordó levelei, szinte fekete virágja és a szárán az apró bütykök, melyekről a nevét kapta is szintén fekete. csak remélni tudom, hogy megmarad szár szinten, mert ha a bütykök is kifejlődnek, az nem fog jót tenni sem a szobámnak, sem nekünk.* -Semmi! Csak….útban volt az asztal. Danácska! *Bárgyún elmosolyodom, hogy láthatom végre, egészen oda vagyok tőle meg vissza. A gyönyörű haja olyan akár az álom, szépen keretezi az arcát, egy kicsit izgató is mert olyan mintha most kelt volna fel az ágyból, talán a huzat kócolta össze.* -Megijedtél? Csak én jöttem meg, sajnálom ha megijesztettelek, ne haragudj. De…de jóvá teszem…tessék… *Kapom fel a virágot és a csokit, ledobva a kanapéra a kezemben lévő dolgokat, szerencsére a löttyök nem folynak ki az üvegcséből.* -Tessék, neked hoztam, virág *Mintha nem lenne egyértelmű, még be is mutatom.* -és csokoládé. Belga, mézes-diós ahogy te szereted…..hogy milyen volt? Remek. Mindent elintéztem, sokáig nem kell sehova mennem. Ez jó, nem? Csak a labdacsok, miattuk késtem, kész rémálom volt, teljesen ellepték a síneket. Hmmmm….jobb lenne ha lemennénk, a Nefelejcs mindjárt kivirágzik. Neeeem, nem lenne jó ha…tudod. Majd összetakarítok. *Kissé dadogok, de felé nyújtom a virágot és a csokis dobozt, szelíden mosolygok rá és majd felfalom a szemeimmel. Danácska olyan gyönyörű. Talán meg kellene mondanom neki. Emmácska azt mondta mondjam el amit érzek. Hát itt az alkalom, csak olyan nehéz amikor ilyen szépen néz rám. Teljesen elalélok tőle. Sóhajtok.* -Szép vagy! *Én meg egy ökör.*
Most, hogy az utolsó vásárló elment, azon tűnődöm, hogy vajon komolyan gondolta-e az ajánlatot, hogy itt marad, és összehozhatnánk valamit. Az illető hetek óta jár a nyakamra, drágábbnál drágább ajándékokkal halmoz el, a legtöbb, amit engedtem neki, az egy csók volt a számra, azt is csak a saját lelkiismeretem miatt, talán pont ezzel tüzeltem fel. De nem, a ma este Maxről szól, fontos intéznivalóira kiváncsi vagyok, hogy mit sikerült, és egyébként is, a munkahely igen ritkán alkalmas csak kavarásra. Azok a mellbevágó mellizmok kedvemre valóak voltak, ám ezúttal úgy véltem, hogy a főnök érdeke előbbrevaló, nem akartam zűrt. Nem egyszer kaptam rajta, hogy bámul, amit határozottan bóknak tudok be, nem érzem magam kellemetlenül, nyíltan viszonzom mindezt, bátorítani csak annyira tudom, hogy nagyon kedvelem. Igaz, nem használnám ki, mert legyezgeti a híúságomat ahogyan kezel, hogy de hogy pasiként... Hát... Nem elég dög sajnos. Nagyon szeszélyes vagyok, hiszen a nagyon nyomulósoknak nem engedek, Max meg nyuszi, szóval... mintha magam sem tudnám, hogy mit akarok. Valaki különlegeset. Addig pedig gondját viselem a főnöknek, és majd kiderül, mi sül ki a dologból. Ahogyan kinézek az ablakon pakolászásom közepette, aggodalmasan húzom össze a függönyt, komoly szél tombol, remélem nem csak át viharba, azért nem kéne, hogy a férfi bőrig ázzon. Bízom benne, hogy van annyi esze hogy hoppanál, vagy hop-porral jön. Kibontott sötét hajam is olyan, mintha szélgép előtt állnék, kissé le is ver a mozgástól, amivel a takarítás jár, alaposan ki vagyok pirulva. A csörömpölésre megrezzenek, tökéletesen rosszak az idegeim. Kisfruska koromban rengeteg rémregényt olvastam, éjszaka is csak akkor megyek ki a mosdóba, ha pálcával bevilágítom az egész lakást, mert még az árnyékoktól is betojok. Ezúttal csak nem valami durva akar elkapni, Maxnek tudom be a furcsa hangot, levert valamit a szentem? Amíg nem bizonyosodtam meg róla, addig még „rettegek”, így elindulok a hang irányába, a pálcám a kezem ügyében, a partvist már az egyik széknek támasztom. Pár lépés után váratlan fuvallat ront végig a szobán, és dönti el az éppen kitámasztott partvist, annyira viszont van tyúkeszem, hogy ettől is megijedjek. Nyakamon kidaragnak az erek, falfehérre váltan pördülök meg, majd idegesen felnevetek. Főleg, hogy meghallom Max hangját fentről, így már én is sietősre fogom a lépteimet. Azt láthatja az arcomon, hogy tiszta ideg vagyok, mégis oly megkönnyebbülten lépdelek közelebb, most már nincs baj. Itt az erős férfi, aki megvéd. - Hát itt meg mi történt Főnök? – Kérdezem ámuldozva, a virágillat, amely körbeleng, most áthatja a nappaliját. A virágra téved a tekintetem, látok rá esélyt, hogy nekem hozta, de ez még nem biztos. Majd meglátjuk. Miután lassacskán megnyugszom, és már nem kapkodom annyira a levegőt, elrakom a pálcát, amit úgy toltam magam előtt, mint a szőke libák a konyhakést, amivel bánni sem tudnak, érdeklődve mérem végig a férfit. - Milyen volt a napod? – Kérdezem, miközben a romokat vizsgálva tűnődök, hogy ide kéne invitoznom az előbb eldőlt partvist, hiszen Max újabb szemetet csinált. Nem mintha lenne jogom, vagy szívem megróni érte.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Azok az utálatos London-i utak amelyek elválasztanak Danától, amikor ő egész nap a boltban van. csak muszájból mentem el, folyton intézni kell valamit, a bürokráciában cseppet sem különbözünk a mugliktól, sőt még bonyolultabb is talán. Kora reggel elindultam, hogy elintézzek pár dolgot de persze már jó előre tudtam, hogy mindez elveszi az egész napomat, pedig annyira igyekeztem, hogy ne a megbeszélt időpont után érjek vissza hanem jóval előbb, de nem sikerült. Persze hoppanálhattam volna, úgy gyorsabb is bár nem a legkényelmesebb annyi csomaggal ami nálam volt. Nem csak papírmunkát intéztem hanem felvásároltam néhány növénymagot, hagymát is ami az üzletbe kellett, és mivel nem voltam túl jó semmilyen lötty elkészítésében, így inkább biztosra mentem a növénynövesztők, ápolók, és tápoldatok tekintetében is. Két táska volt nálam, az egyik a kezemben a másikat féloldalasan a vállamra vettem, mindkettő elég nehéz volt és a másik szabad kezemben még egy nagy csokor virág is volt, hamvas barackszínű Mézliliom, amit Danának vettem, a csuklómról pedig egy szépen csomagolt doboz fityegett ide-oda minden egyes lépésemre. Csokoládé volt benne, mézes-diós. Vonattal mentem Roxmortsba vissza, talán haza is értem volna időben de több mint egy órát állt a vonat mert egy csapat szúrósfejű Bogáncslabdacs elözönlötte a síneket, meg kellett várni a mentesítőket. Nem lehet csak úgy elvarázsolni őket, mert csak többen lesznek, szóval ott ültem a vonaton és már arra gondoltam mégiscsak hoppanálok, mikor végre elindultunk. Ám a késés olyan nagy volt és Danát sem akartam megvárakoztatni, hogy az állomás közeléből mégis a gyorsabb megoldást választottam. A faluba nem mehettem csak úgy egyszerűen, még a végén összeütközöm valakivel, a boltba sem hoppanálhattam, lehetett ott még egy késői vásárló, így a bolt feletti lakásomat választottam végcélul. Nem volt túl jó ötlet ennyi csomaggal, és a szerencse is elpártolt tőlem. Épp abban a pillanatban mikor elindultam, belekapott a szél a sötétkék taláromba az pedig beleakadt valamibe, egy picit visszarántott, ezért nem a nappalim közepébe érkeztem ahova szerettem volna és ahol viszonylag tágas, üres tér várt, hanem egyenesen rá a kisasztalra. Hatalmas puffanás és csörrenés lett a vége, a táskámból kigurultak a virághagymák, néhány üvegcse eltörött és az egyikből a sűrű folyadék a hagymákra folyt. dana virágja a kanapén landolt a csokis dobozzal együtt, én meg ott feküdtem széttárt végtagokkal a megroggyant asztal közepén mint egy béka, fájó derékkal.* -Nincs semmi baj! Jól vagyok! *Gondoltam, hogy Dana meghallotta az érkezésemet és majd felsiet, hiszen volt kulcs a lakáshoz, de azt hiszem reggel mikor elmentem itthonról, be sem zártam. Minek, amikor ő úgy is vigyáz a házra. Megpróbáltam feltápászkodni és rendbe szedni magam valamennyire mire felér, közben a leesett kalapomért nyúltam, mert volt egy olyan érzésem, hogy egy ilyen fiaskó után a hajam nem marad barna. Amint sikerült felállnom, a saját magam alkotta romokat néztem, az andalúziai Bütykös Nefelejcs kezdett kihajtani a szőnyegen, ha még virágot is hoz, akkor biztosan nem fogom elfelejteni a mai estét.*
Más hosszú nap ítélné meg, számomra viszont hihetetlenül élvezetes, hogy sorban állnak a boltban a jobbnál jobb pasik, akik nem is feltétlenül venni akarnak, hanem miattam vannak itt. Csúful kihasználom, hogy bármit rájuk sózhatok. Olyan is volt, hogy Max egy igen ronda, szőr nélküli macskát hozott, hátha valakinek jó lesz, még licitet is tudtam rá kiírni, mert egy puszit mellékeltem annak, aki megnyeri. Csillagászati áron kelt el. Nem, tényleg vannak köztük igazán édes srácok is, néha még el is megyek egy-egyel randizni, de semmi komoly, azért itt dolgozom, nem tudnék elmenekülni, eltűnni, ha valaki nagyon rámakaszkodna. Marad csupán a flörtölés, a játék. Olykor elsírom, hogy már megint nincs egy rongyom sem, és már kapom is a drága ruhákat, amiket fel tudok venni legalább egyszer. A múlt héten például egy csinos nyakláncot kaptam egy törzsvásárlónktól, igaz, úgy kellett tennem, mintha javasolnám, hogy inkább vigye haza a feleségének, mert hát a legtöbb ilyennek van. Attól még az ágyukba akarnak, de én tudom, hogy nem lesz ebből az egészből semmi. Mert én ilyen vagyok. Szeszélyes ösztönlény, aki csak játszik, de valójában nincsen senki. Senki, aki komolyan venné, és akit ő komolyan vehetne. Sosem gondoltam bele, hogy milyen lehet, ha én is Emma lennék, ő olyan komoly, tanár, irigy vagyok rá, vannak elhivatott tervei, tesz is értük, nálam a lustaság, és a felelőtlenség elég erőteljesen közbeszól, így mindaz, ami jut nekem, csakis az én felelősségem. Mindegy is, élvezem a külsőm adta lehetőségeket, amíg még fiatal vagyok, és ráérek később is bánkódni azon, hogy mi ment félre. Úgy beszéltük meg Max-szel, hogy ma Londonba megy ügyeket intézni, és csak zárásra ér vissza. Az órára pillantok, az utolsó kuncsaft is elment, kaptam tőle egy nagy csokor rózsát, éppen ennek keresek vázát. Tegnapról is már minden tele van, és még azok is szépek, de kell hely az újnak. Lassan már virágosboltra hasonlítunk különleges tárgyak helyett. Ha elrendeztem a virágokat, akkor gyorsan csinálok egy habos capuccinot a főnöknek, tudom, hogy milyen ízesítéssel szereti. Rábocsátok egy kis mágiát, hogy éppen finom meleg legyen, amikor érkezik, majd nekikezdek a takarításnak. Kibontom a hajamat, már nem kell rendezettnek lennem, a rend és tisztaság mindig is nagy mániája volt, akkor legalább ne lehessen egy rossz szava sem. Amúgy sem szokott, a világ legjobb főnöke.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Esti zárás szexi főnökömmel ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
//
