2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Olyan sokáig vártam arra, hogy rám találjon az igaz szerelem, és végre megtalált, de srácról kiderült, hogy egy perverz majom, aki mást sem akart egész idő alatt, mint ágyba vinni, és én nekem ez nem volt jó... Én még nem akartam ezt, mert a szüleim arra neveltek, hogy esküvő előtt senkinek se adjam oda a legfontosabb és legértékesebb dolgom... a szüzességem. Nem is értem az olyan lányokat, akik képesek lefeküdni azonnal egy fiúval és nem szégyellik magukat, hanem inkább még büszkék a tettükre, és... Ez nem olyan jó dolog, ni cs tartásuk és... Bár a szép lányok azok, akik ilyenek az ilyen ronda lányok, mint én nem kellenek senkinek sem. Egyedül fogok megöregedni, mert az egyetlen esélyemet is eldobtam a szüleim szerint, de én akkor sem szeretem már az exemet. Ő volt az első igaz szerelmem, de már nem az, már nem érzek semmit sem, és erről nem ő tehet, hanem én... Én változtam és nem ő, bár nem értem, hogy mit akarnak a szüleim azzal elérni, hogy áthíják egész nyáron hozzánk, nem akarok nyarat, sose legyen vége az iskolának! Nem fogom kibírni, hogy állandóan velük keljen lennem és egy helyen összezárva az exemmel. - Ne aggódj, kitalálunk valamit, ha kell akkor tartom a hátam és mondhatod azt, hogy én löktem le... - ha kell akkor tartom a hátam, nem jelent semmilyen gondot sem. Nyugodtan mondhatja azt, hogy én löktem meg, vagy én szaladtam belé, nem kell elmondani az igazat, mert jelenleg csak ketten tudjuk, és pedig kész vagyok vállalni a következményeket. Ha máshogy nem tudok segíteni akkor próbálkozom így, ez is több, mint a semmi nem igaz? Majd segítek neki összeszedni a gomba maradványokat, legalább segíthetek valahogy, ez a lényeg még mindig. Majd miközben szedjük fel a gombát, egy pillanatra összeér a kezünk és ő rámosolyog és én is ő rá. Ideje lesz összeszednem magam, még nem jött rá, hogy ki vagyok, és amig így is van, addig nem kell szégyenkeznem, nem igaz? - I-igen... Mi-miért? Többnek néztél? - az elején még félénken beszélek, majd egész halk is leszek, de hallotta a kérdést, ebben biztos vagyok. Azonban meglep, hogy többnek nézett, hisz nem is tudom, annyira nem nézek ki többnek, fiatalos vagyok, igaz néha többet mondanak, mikor tippelnek... Mindig is meglepett az, hogy az emberek valakit többnek néznek, de jól átgondolva az egészet úgy hiszem, hogy nekem is van ilyen ismerősöm, aki többnek néz ki...- Tényleg? Akkor szerinted nem fogok megbukni? Hát... az igazat megvallva mindenből jó vagyok a tanárok szerint, semmiből sem állok nagyon rosszul. Csak szimplán félek... - mondom neki.. Nem is tudom, hogy most mi jön... Van az a nagyon sokszor emlegetett kínos csend, amit nem szeretek, remélem nem fog beállni most... Majd hümget és én érdeklődve nézek, nem nagy dolog, hogy szépségkirálynő vagyok szerintem. Egy nagyon is átlagos dolog...
Tényleg nem tudom őt hova tenni, mert valahogy olyan ismerős, és még cukinak is mondanám, mintha egy fiatalabb kiadásomat látnám, na nem feltétlenül külsőleg, hiszen sokkal világosabb a haja, ráadásul kék a szeme, ám gesztusaiban van valami megmagyarázhatatlanul szexis. Fiatal, és erre talán még nem is ébredt rá, de hamarosan fiúk tucatjai omlanak majd a lábai elé. Ahogyan velem teszik. Csak akkor mit pironkodik? Tanítsam ki? Olyanra vágyik, amely nekem is megadatik? Nem tudhatja, hogy az életem rémesen magányos, szeszélyes vagyok, nem jó senki sem, mindez csupán a látszat, hogy nekem milyen jó lehet. Sokan mondják, hogy a külső nem minden, ám miután nem is akarnak igazán megismerni, hogy ki is vagyok valójában, nem gondolom, hogy akkor szándékosan jó embernek kéne lennem, úgysem értékelné a kutya sem. Azt hiszem ez a szépség ára, igaz, még alaposan rá is játszom a flörtölős, kislányos stílusommal, aztán csodálkozom, hogy egyedül maradok. Olykor el tudok pasikkal szórakozni, de az hosszú távon nem az igazi, és én is elunom őket. - Ritka tulajdonság, most tényleg jól jössz. Bár ötletek hijján... – Nevetem el magamat, ahogyan guolunk a gomba romjai felett. Egy igazi angyallal hozott össze a sors, aki viszont nem túl kreatív, akkor mit kezdjek vele? Olyan kis törékenynek tűnik, ahogyan a hajába belekap a koraesti szellő. Vajon mi lehetett a dolga errefelé? Nem kérdezek rá, ennyi tapintat azért van bennem. Elkezdjük összevakargatni a gomba maradványait, ekkor össze is ér egy pillanatra a kezünk, amin csak folytatom a mosolygást, ha ezzel is megijesztem, akkor inkább csinálom egyedül. Valahogy legyűrhetné a félénkségét, nem fogom megenni. Amúgy sem vagyok bunkó, vagy lekezelő a pasikkal, lányokkal még inkább nem, bár mintha valami vetélytársat látnának bennem, és utálnának, ám ez a kiscsaj inkább ámuldozva mér végig. Hát vannak még kivételek. - Ezt nem mondod komolyan... Ilyen pici vagy? – Ezzel nem akarom lenézni, mégis elkerekedik a szemem, számomra mégis meglepő, hogy ahhoz képest, hogy csak tizenhét körüli lehet, mégis komoly női kisugárzása van. Jó, állandóan pirulásra késztetem, de az elhanyagolható tény. Akkor hát ez az oka, a nagy korkülönbség, bennem meg valami tapasztalt, felnőtt csajt lát. Hát nem is jár nagyon messze a valóságtól. – Nem hiszem. Csak azért mondják, hogy mindenki rettegjen. Nem cél, hogy mindenki megbukjon, végső soron meg lehet pótvizsgázni a minisztériumban. Miből állsz rosszul, hogy így ki vagy akadva? - Az utolsó szavaira hümmentek egy sort, lehet, hogy ezért volt annyira ismerős, tehát szépségkirálynő. Ez lehet az oka, hogy idősebbnek gondoltam, hiszen letisztultak a vonásai, igazán felnőttesnek tűnik. Viszont akkor nem értem, hogy miért van ennyire zavarban. Elvileg mindenki körül kéne hogy rajongja. Talán nincs így?
amber & dana
i'm not in love
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Amber & Dana - Mi már találkoztunk valahol? 2015-07-07, 01:24
Sose értettem az olyan embereket, akik képesek mások kárán örülni, hisz az a természetes, hogy sajnáljuk a másikat, ha olyan történt vele, ami nem lehet számára kellemes. Én nem tudok nevetni, ha például valaki elesik, hanem odaszaladok hozzá, hogy felsegítsem és megkérdezzem, hogy nem esett e baja. Szerintem mindenkinek így kéne cselekednie, és nem gonoszkodni. Nem szép dolog, és engem elszomorít, pont ezért siettem oda segíteni annak a lánynak, akinek a lebegtető bűbája felmondta a szolgálatot. Reménykedtem benne, hogy tudok majd neki segíteni, mert szeretnék, de mikor megpillantom, és felismerem kicsit elszégyellem magam. Ő az a lány a boltból, aki előtt koalává változtam és elmenekültem. Gorombaság volt, és szégyelltem is magam miatta, de nem tudtam mit tenni, megijedtem, zavarba estem és a legjobbnak a menekülést láttam. Majd mikor mellei alá teszi a kezeit és ajkát harapdálja, akkor csak elpirulok. Nagyon szép a lány, és olyan élettel telinek tűnik. - Igen.. mert.. szer.. szeretek.. másoknak segíteni.. És még nem ig.. igazán tudom.. - hmm... kezdek el dadogni, ez igazán rám jellemző dolog, ha zavarba jövök, hisz Amberly Schreave szinte mindig zavarba jön, ha fiúkkal beszél, de most nem egy fiúval beszélek, akkor... mégis miért reagálok így? De valamit ki kéne találnunk, hogy ne kerüljön bajba a lány, mert azt nem lenne jó, és szomorú lennék. Szóval gondolkodom, miközben az körmömet rágcsálom, és eszembe jut, hogy van nálam egy szatyor, és előtúrom egy kicsit bénázva a zsebemből, majd átnyújtom a lánynak. Remélem ez legalább egy kis segítség, mert most nagyon nincs jobb ötletem. - Igazán nincs mit, örülök, hogy segíthetek neked... - mondom neki, majd elmosolyodom és várom, hogy miben is kéne neki segítenem, de ha jól látom a földön az valami gomba féle izé... Vajon a tanároknak kell, vagy csak Piton professzorúrnak valamelyik órájára? Az igazat megvallva ötletem sincs, de mikor elmondja, hogy mit tudok neki segíteni, akkor leguggolok, és elkezdem kaparászni a gombát a talajról. Majd kérdésére meglepődöm, mert nem látszik rajtam, hogy csak egy sima diák vagyok? Talán többnek nézek ki, mint amennyi valójában vagyok? - Igen, még csak hetedikes vagyok és nagyon félek a RAVASZ-tól, nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog, hisz... Azt mondják nagyon nehéz, és sokan megbuktak már, mi lesz ha én is erre a sorsa jutok? A szüleim kicsinálnak? De... legalább megtudnék élni, hisz az ő szavaikkal élve: egy többszörös szépségkirálynő mindig meg fog tudni élni... - sóhajtok egyet, és meglep, hogy ennyi mindent eltudtam volna mondani neki, anélkül, hogy teljesen zavarba jöttem volna, vagy helyette dadogni kezdtem volna. Bár most szerencsére nem üt ki a pír az arcomon, mert nem jövök zavarba szerencsére, eddig már sokszor megtörtént. Bár csak akkor szoktam zavarba jönni, mikor alkalmazom a kis trükkömet, hogy fiúkat leshessek meg, és láthassam a kockás hasukat, miközben próbálják levenni a "fán ragadt" táskámat. Bár sose értettem, hogy miért veszik be olyan könnyen, de sajnos nincs barátom... Ami persze, most nem is kell, hisz az útólsóval is nagyon megjártam, jó lesz nekem az örök szinglisség.
Amíg a gomba maradványaival szemezek, és azon tűnődöm, hogyan is fogok mindebből kimászni, amikor a semmiből egy roxfortos diáklány tűnik fel. Igen csinos, minimum a legújabb a divat szerint öltözködik. Korra egy pár évvel lehet nálam fiatalabb, ellenben fölém nő, ahogyan odasiet segítőkészen, mintha az ő arcán nagyobb bizonyosság terülne szét, mint az enyémen. Magamban hálát rebegek a sorsnak, hogy legalább nem egyedül kell itt tépelődnöm, azt hiszem azt el sem viselném első körben. Hetyke melleim alatt összefonom a kezemet, ahogyan az ajkamat harapdálva figyelem az ismeretlent, aki valahonnan mégiscsak ismerős, mintha már láttuk volna egymást valahol. Talán éppen a boltban? Vagy egy korábbi sulis látogatásomnál? Nem tudom most őt hova tenni. - Kitalálunk? De édes tőled a többesszám... Na de mit? – Kérdezem most már csípőre vágott kezekkel, egyre sötétebb van, a főépületben is felkapcsolják a fáklyabűbájokat, fogy az időm, nagyjából egy óra múlva ott kéne, hogy legyen a gomba, aztán még vissza kéne érnem a boltba, hogy kitakarítsak. Sosem voltam túl jó boszorkány, nem ismerem a rafináltabb varázsigéket, az alapokat se gyakorlom már egy jó ideje, így őszintén szólva halvány lila dunsztum sincsen, hogy a kis drága most mivel akarna előrerukkolni. Szénfekete szemeimet ismét rásütöm a lánykára, és érdeklődve biccentek. - Ah, jobb mint a semmi, köszi. – Hajolok le, és elkezdem összevakarni a gomba maradékát, a kispiccelt velővel már úgysem tudok mit kezdeni, de hátha a rostokat még fel tudják használni a gyógynövénytannal foglalozó tanárok, vagy kik. Igazából azt sem tudom, hogy mire kell ez majd. A kérdésen azért bizonytalanul bólintok. - Hát... azt hiszem elsőre szedjük össze. Te még tanulsz? – Kérdezem, mert így a félhomályban még azt is el tudok képzelni, hogy netán már tanár, vagy mondjuk egy könyvtáros kiscsaj. Ilyen közelről határozottan csinos, biztosan nagy sikere van a srácoknál. Irigykedek, azért hozzám a boltba kevés srác jár be ebbe a korosztályból. Észre sem veszem, hogy a nagy pakolászás közben véletlenül összeér a kezünk. Remélem ezen már nem pirul el, mert vagy ötször kiváltottam már belőle ezt, igaz, nem tudom miért. Biztosan nagyon szüzike még, aki nincsen tisztában a saját nemiségével, és hogy a srácok hogyan nézhetnek rá, ezért ha meglát egy magabiztosabb csajszit, rögtön összeomlik. Pedig aztán nem gondolom, hogy nekem aztán minden tekintetben tökély lenne az életem, igaz, imádok flörtölni, játszani a pasikkal, de valahogy sosem alakult ki úgy senkivel komolyabb. Vágyom rá úgy őszintén? Én magam sem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy mindenem a függetlenség, és mivel mindenki magának akar, lényegében senki nem kap meg úgy igazán. Ezért sem szoktam túl gyakran komoly dolgokba bonyolódni. Jobb a függetlenség. Ám ha mindezt félretesszük, most valóban jól jönne, ha lenne egy pasim, aki esetleg elsimítja az ügyet a gyógynövényesekkel, mert Max felé tudok szépen nézni, és elsírni, hogy nem én voltam a hibás. Igen, talán ez menni fog.
amber & dana
i'm not in love
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Amber & Dana - Mi már találkoztunk valahol? 2015-07-03, 04:51
Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e kibékülni a barátnőmmel Marlene-vel, de ha már egyszer azt mondtam, hogy szent a béke, akkor nem másíthatom emg ilyen gyorsan és könnyen a véleményem... Igaz, hogy még haragszom rá egy picit, de semmi sem tart örökké, talán egy szép napom elfelejtem, hogy egyszer, amikor nekem volt rá szükségem, akkor is magát helyezte előtérbe, és pocsék barátnőnek hívott. Pedig én voltam az egyetlen, aki el tudta viselni, és nem szóltam meg a tettei miatt, mert voltak érdekes dolgai, nem is egy... Sose nem hánytorgattam fel a múltat, és a múltban elkövetett hibáit, de ő mit mondott, miután elmeséltem neki mindent? Azt hogy le kellett volna feküdnöm a fiúval, ezt most komolyan mondta? Nem, szerintem nem gondolta komolyan, így nem is mondtam neki semmit, csak elmosolyodtam. Nincs értelme veszekedni azért, mert teljesen más az álláspontunk. Inkább elfogadom olyannak amilyen, hisz én választottam meg barátomnak, nem pedig más választotta nekem... Épp készültem az udvarra, és elterveztem, hogy ott fogok sétálni és érezni fogom a szelet, amint simogatja az arcomat, és hallgatni a madarak szép énekét, de nem sikerült, mert láttam, hogy valakinek problémája akadt, és szerettem volna segíteni neki. Szerettem másokon segíteni, mert az egy nagyon jó érzés, legalábbis én íg gondolom. Mindenkinek segítek, akinek csak tudok... Múltkor például Roxmorts-ba hazakísértem egy nénit, mert sok volt a cucca és nem akartam, hogy egyedül cipeljen annyi mindent haza. Majd mikor oda mentem és megpillantottam a lányt, akkor csak elpirultam és újra mutatkoztak azok a jelek, amik a boltban is... Pirulás és hevesebben vert a szívem, de miért? - Sajnos... sajnos nincs időnyerőm... Bárcsak lenne, de nincs... de majd kitalálunk valamit... - Hebegem neki és próbálok összeszedett lenni, de nem megy... Nem tudok elmondani egy normális mondatot, mert... Egy furcsa és különös érzés kap el, mikor rápillantok a lányra... És mikor egy tincset a füle mögé tűr, akkor csak még jobban elpirulok. Bárcsak lenne időnyerőm, akkor most tudnék neki segíteni, de így... tehetetlen vagyok... "Esetleg... ha tudsz szerezni valamit, amiben összeszedhetnénk a darabjait, talán akkor is tudnak dolgozni vele.. Nem értek hozzá." Talán van nálam egy felesleges szatyor... mindig van, hátha egyszer hánynom kellene, és nem tudnék mibe... Tudom ez béna és gáz indok, de... előveszem és felé nyújtom. - Tessék, csak ez van nálam... - Nyújtom még közelebb felé, és mikor beharapja az ajkát, csak azt tudom lesni, persze miközben még jobban elpirulok, mi van velem? Legszívesebben most előkapnám a pálcám és megint koalává változnék és eltűnnék innen. De nem tehetem meg, mert akkor rájönne, hogy ki vagyok, ha eddig nem tette volna. Mit csináljak? bekapom a hüvelykujjamon lévő körmöt és elkezdem rágcsálni.. - Nem tudok még valamiben segíteni?
Ritkán jövök fel a roxfortba, nem igazán jók az emlékeim az iskoláról, a szigorú angolszász beidegződés nem az én világom. Eleve untam az órákat, nem tanultam jól, és csak a pasizás érdekelt, na meg, hogy a kviddicscsapatnak szurkolói tábort szerveztem. Mostanság csak Emma miatt járok fel, majd hozzá is benézek, ritkán látjuk egymást, nem árt olykor elbeszélgetni. Emlékszem, annak idején sülve-főve együtt voltak Max-szel, mintha még most is tartanák a kapcsolatot. Rákérdeznék, de annyira nem érdekel. Szegény Emma úgy vélem teljesen besavanyodik az iskolában, nem jár még bulizni sem, ami nagy bűn, még most fiatal, illene kimozdulnia, erre ott van a sok tini között. Na jó, a tinik között ott lehet csomó dögös srác, de nincs erre valami tiltó szabály, hogy nem illik tanár-diák kapcsolatot létesíteni? Emma itt van a kisértés kertjében, szinte mindenki tiltott gyümölcs, én biztosan nem bírnám ki. Mondjuk így a huszas éveim elején még nem vagyok elkésve, viszont nem is nagyon izgat, hogy legyen valakim, viszont kezd furcsa lenni, hogy egyes vásárlók megkérdezgetik, hogy nincs férjem? Nincs, hát persze, hogy nincs, nem hiszek én a házasságban. Ellenben a koncentrálás pont azért nem sikerül, mert még a gondolataim is elkalandoznak, jobban oda kellett volna figyelnem, most már késő. Rettegve figyelem a romokat, Max igen messziről hozta megrendelésre a gombát, nincsen lehetőség pótolni, marad a magyarázkodás. Nem is nagyon figyelek fel arra, hogy közeledik hozzám valaki, pláne hogy mögém érkezik. Amikor megszólít, hátrakapom a tekintetemet a vállam felett, és megpillantom a diáklányt. Ismerősnek tűnik, mintha már láttam volna. Talán a faluban. Féloldalasra fordulok meg, karcsú ujjaim a csípőmre csusszannak, hogy szemügyre vegyem. Nagyon csinos, ad magára, az biztos. Fiatal, bőven alattam lehet jó pár évvel, a pirulását annak tudom be első körben, hogy kisebbségi érzése van hogy én már felnőtt vagyok, és ő is lehet majd egyszer ilyen. Ugyan, nincs mit szégyenkeznie, ilyen külsővel simán az iskola szépségkirálynője lehet. - Öh... szia. Hacsak nincs egy időnyerőd, akkor súlyosan elbaltáztam ezt. Az üvegházakba vittem a gombát, fontos megendelés lett volna. De így... – Húzom el a számat, ismét végigmérve a romokat a fülem mögé tolok egy sötét tincset, hogy aztán ismét találkozzon a tekintetünk. Sikerül viszonoznom a mosolyt, pedig kínlódok rendesen, és a megoldáson járatom az agyacskámat. - Esetleg... ha tudsz szerezni valamit, amiben összeszedhetnénk a darabjait, talán akkor is tudnak dolgozni vele.. Nem értek hozzá. – Harapom be az ajkamat, remélem nem kapok leszúrást, és abban is bíznom kell, hogy megmarad az állásom. Várakozóan pillogok a lányra, akit még mindig nem tudom, hogy honnan ismerem, de már láttam valahol. De hol?
amber & dana
i'm not in love
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Amber & Dana - Mi már találkoztunk valahol? 2015-06-27, 02:22
Már sikerült végre kibékülnöm a barátnőmmel Marlene-vel, de nem felejtem el, hogy múltkor mit csinált velem... Egyszerűen még mindig mérges vagyok rá valahol, de nem szabadna ilyenekre gondolnom, hisz nem szép dolog.. Anyuék is megmondták, hogy nem szép dolog valakire haragudni, hát akkor én azt elfogadom, és megpróbálom, de most nem megy... A múltkori eset Dominic-kal mélyen érintett, és z hogy nem mondhattam el ezt Marlene-nek, az jobban fájt, mintha elmondott volna mindennek. Én mindig meghallgattam és mindig segítettem neki, de ő nekem sose, hát... az én barátaim ilyenek, csak én segítsek nekik,ők nekem sose. Nem tudom, hogy milyen lenne fordított helyzetben, ha Marlene barátja próbálta volna először ágyba vinni egy zuhanyzóban, és hiába kértem, csak azért sem állt le.. Most megküldözgeti a szerelmes és bocsánatkérős leveleit, de hiába próbálok neki írni... Mindig úgy szólítom meg, hogy: Szia perverzke.. Próbálok neki megbocsátani, és nem is haragszom rá annyira, de már nem szeretem... Nem tudnám ugyanazt érezni utána, amit régen. De anyu erőlteti a dolgot, és nem tudok mást tenni, mint... mint... megpróbálni érezni újra valamit, de szívem... Már másé, vagyis inkább azt hiszem másé... Gondolataimmal együtt kivonultam az udvarra egyet sétálni és kicsit levegőzni, mert most nem akartam a négy fal fogságában lenni... A természetre vágytam, a madarak énekére és a szél zenéjére, ahogy a falevelekkel játszik. Annyira szerettem az udvaron sétálgatni, és néha még a Fekete-ó körül szoktam animágiát is használni, és cuki koala formában a fákon mászkálni. Személy szerint imádom a koalákat és az állatokat, mert... olyan kis aranyosak és nem tudok ellenállni a cukiságuknak, és ha van nálam valami étel, akkor adok nekik... Majd miközben az udvaron ballagok, meglátok egy lányt, aki igyekszik valahova és lebegtetett is valamit, de egyszer csak elmúlik a varázslat és odasietek hozzá. Szeretnék neki segíteni, csak azt nem tudom, hogy hogyan tudnék neki segíteni, mert hát amit cipelt az… Annak annyi? Mi mást tudtam volna tenni, mint odarohanni és bízakodni benne, hogy jobb kedvre tudom deríteni, ezért is szólítom meg mosolyogva és megállok mögötte. - Esetleg tudok valamiben segíteni? Vagy valamit tenni az érdek… - Fejezném be a mondatom, de nem tudom, mert… felismerem a lányt, ő volt az az eladó, aki miatt… érzem, hogy elpirulok, már megint és szívem megint felvesz egy új és érdekes ritmust, de… már megint így reagálok és nem tudom, hogy miért. Most pedig animágiát sem használhatok, hogy eltünjek, mert én szólítottam meg a lányt, és nagyon szégyellném msgam, ha ezek után csak se szó, se beszéd eltünnék… Inkább rámosolygok és próbálok kevésbé elpirulni… Remélem nem fog felismerni, mert az nem lenne jó, és most nem is vagyok valami csinos, csak egy fekete ujjatlan felső vab rajtam és egy farmer rövidnadrág…
Max megkért, hogy siessek át a Roxfortba, mert a gyógynövénynak egy rendkívül ritka, Angliában nem őshonos gomba leszállítását rendelte meg. A főnök ma ismét Londonban van, így be kell zárnom a roxmorts-i boltunkat, hiszen más kisegítőnk nincs. Sietek majd vissza, ha már ilyen kényelmetlen helyzetbe hoztak, hogy az iskola területén nem működik a hoppanálás, így kénytelen vagyok egy nagyobb sétát tenni. Az indulás előtt fél órával bezárok, hogy szánjak némi időt a szépitkezésre, holott ma is a fél falu csorgatta rám a nyalát. Jó, ez valahol érthető is, hiszen jön a nyár, egyre többet látni belőlem, és ez erőteljesen növeli is a boltba betévedő pasik számát, már tele van az üzlet a virágokkal, nem is kell újat vennem, ha dekorációt akarok. Valamelyiket komolyan veszem, többekkel csak játszom, fiatal vagyok még, hogy túlzottan lekössem magamat, meg hát olyan szinten már felnőtt vagyok, hogy ne izgassam magam azon, hogy kinek mennyire gázolok bele az érzéseibe. Nem vágyom még arra, hogy legyen valakim, az összes pasi lényegében uncsi, még a sok lány által imádott klisés rosszfiúk is kiszámíthatóak. Max a főnök is hatalmas szemeket mereszt rám, és mivel kedvelem, az ő érdekében igyekszem úgy intézni az esetleges hancúrokat, hogy ne lepjen meg minket a boltban, az biztosan rosszul érintené az érzékeny kis lelkét. Nem tehetek róla, szeretem élvezni az életet, még ha sok tekintetben még nem sikerült megtalálni magamat. Viszont ez a gomba rohadt nehéz. Mármint nem a súlya, hanem a tárgyröptetésre koncentrálni. Sosem tartottam magam kifejezetten ügyes boszorkánynak, inkább a látványban hiszek, és majd’ szétrobban az agyam, hogy már fél órája reptetem, manókkal egyszerűbb lett volna idehurcolni a növényt. Már egészen közel vagyok az üvegházakhoz, amikor nem birom tovább, különben elered az orrom vére. Megszakad a koncentráció, a varázslat tovaszáll, és a hófehér pöffeteg a földre zuhan, hogy ott ezernyi darabra szakadjon. Tépett farmernacis combomra is fröccsen a belsejéből. Összeomolva nézem a romokat, ahogyan a földre hanyatlok, hogy valami reparoval megpróbáljam összevakarni... De ez így már menthetetlen lesz. Max nem fog kirúgni, de a jóhírét tettem most kockára... Mi a francot csináljak?
amber & dana
i'm not in love
.
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Amber & Dana - Mi már találkoztunk valahol?
