Sosem bírtam ép ésszel felfogni, hogy miért kell az éjszaka közepén idejönnöm, és titokban találkoznom P-vel, – akinek még csak a rendes nevét sem tudom – csupán azért, hogy egy pár tealevelet beszerezhessek. Csak találgatni tudtam, hogy vagy vele, vagy a tealevelekkel van a baj. Ha utóbbi, akkor nekem kell nagyon vigyáznom, ha előbbi, akkor viszont érthető, hogy miért titokzatoskodik annyira. Még akkor szereztem tudomást a fickóról, amikor ötödikes voltam a Roxfortban. Mindenáron teázni szerettem volna, de sosem találtam meg azt, amelyikre azt mondhattam volna, hogy igazán ízlik, így addig kutattam, amíg valaki el nem mondta, hogy van egy titokzatos férfi Roxmortsban, aki egész jó áron ad rendkívül jó minőségű tealeveleket. Annyira megörültem, hogy mikor megtudtam, hogy lehet rátalálni, már aznap este megjelentem nála, és elmondtam neki az igényemet. Ő csak rábólintott, hogy két nap múlva hozza az árut; árat nem mondott, de jó sok pénzt szántam rá, és ahhoz képest még olcsó is volt, mint amire én számítottam. Onnantól kezdve minden hónapban találkoztam vele, egészen a hetedik évem végéig, és megvásároltam tőle a leveleket. Most, hogy ismét visszatértem a körutamból, ismét felkerestem, hogy tudna-e még szerezni nekem; ő meg persze bólintott. Sőt, elmondta, hogy amikor hallotta, hogy visszatértem, bátorkodott beszerezni párat, mert számított rá, hogy fel fogom keresni.
Most önelégült mosollyal, és a tealevelekkel a kezemben sétáltam vissza arra a helyre, ahonnan hoppanálni szeretek. A kis zsákot, amiben a vásárolt árum lapult, belecsúsztattam a zsebembe, és kisebb szökkenésekkel megspékelt léptekkel haladtam előre.
Egy pillanatra megálltam egy elágazásnál, mert idefele pontosan tudtam, hogy hol kellett balra fordulnom, de most nem voltam benne biztos, hogy itt kell elfordulnom jobbra, vagy a következőnél. Kicsit bizonytalanul haladta tovább egyenesen, közben próbáltam jobbra lesni, hogy nem ismerős-e valami, de igazából mindegyik sikátor ugyanúgy nézett ki a sötétben.
Mikor már vagy tíz perce egyetlen elágazással sem találkoztam, kezdtem érezni, hogy bizony nagyon elbaltáztam a dolgot, és vissza kell fordulnom. Megálltam hát, és a levegőt kifújva megpördültem; és szembe találtam magam egy fekete perzsa macskával –
Halihó – mondtam neki kedvesen. –
Eltévedtél, vagy a gazdád is itt van a közelben? – A macska nem kezdett el fújtatni rám, amit jó jelnek vettem, de elkezdett nyávogni. –
Ssss… - próbáltam csitítani. Nem örültem volna neki, ha felhívja rá valakinek a figyelmét, hogy itt vagyok. –
Maradj már csöndben! – Rivalltam rá suttogva. Imádom az állatokat, de az úgy nem járja, hogy én fogok lebukni egy macska miatt. –
Te aztán tényleg egy balszerencsét hozó macska leszel, ha nem hagyod abba. – Reméltem, hogy igazából csak egy kóbor cica, aki gondoskodásra vágyik; de a lelkem mélyén tudtam, hogy nem az. Azért megpróbálkoztam közelíteni hozzá a kezemet, mikor egyszer csak azt vettem észre, hogy egy árnyék tornyosul fölém. –
Add, hogy ez ne a gazdád legyen, hanem egy kedves kislány – suttogtam oda a macskának, mielőtt felnéztem volna a jövevényre.
