2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azért elgondolkodtat, amit mond, pedig... én mindig kitalálok trükköket és most mégis úgy fest, hogy nem megy a dolog, pedig menni szokott. Az idegesség még ezt is mintha kiölné belőlem, pedig én mindig tudom, hogy mit kell tenni, meg hogyan. - Ez... tényleg jó ötlet, de az se lepne meg, ha az a szipirtyó direkt tartana tartalékot ilyen esetre. - húzom el a számat. Komolyan képes rá az a nő, hogy valami ilyen trükkel készüljön mondhatni ellenem. Még nem tudom, hogy mi lesz azon a rémes esküvőn, de már most rettegek tőle és ez nem valami jó hír. - Eddig nem volt ilyen, ez benne a legrosszabb. - csak most e miatt a nő miatt változott meg és nem tudom még, hogyan kéne ezt megoldanom, hogy mit is kellene kezdenem vele. Igaza van talán, nem kéne hagynom, hogy zsaroljon, nem kéne hagynom annak a rémes nőnek sem, hogy hatni tudjon rám, de nem olyan könnyű csak úgy nemet mondani az a baj. - De ahhoz... ahhoz jogom van Mattie és akkor mit csinálok? Csak úgy hagyni mindent, elég nagy érvágás lenne. - és őszintén szólva az apám fizeti a sulit, az apám intéz minden ilyesmit és akkor mi lenne hirtelen velem? Nem tudom, hogy akkor hogyan tovább, tényleg, mert nem erre készültem, nem így terveztem az életemet és most hirtelen kéne váltanom. Mi van akkor, ha apa tényleg nem enged nekem és megvon tőlem mindent, csak mert ellent mondok neki? Igenis ez is benne van a pakliban és iszonyatosan rettegek tőle, hogy ez lesz. - Igen, meseszagú... és gondolom már rég nem hiszel a mesékben. - nekem végülis azért volt időszakom, amikor hittem ilyesmiben, de már elmúlt az az időszak nagyban. Már én sem hiszek az effélében. Szerelem első látásra... talán második látásra sincs. Ez a nő... nem tudom mivel vette le aput a lábáról, de megtette, akkor ne mondja nekem senki sem, hogy létezik igazi szerelem, vagy barátság, hiszen könnyedén el lehet valakit csábítani, akár szerelemből, akár barátságból, csak elég figyelmet kell szentelni neki. Mindenki befolyásolható, ezt már rég megtanultam és könnyen dob el bárkit, ahogyan apa is félretolna engem. Épp e miatt nem hiszek abban a nagy barátságban sem, ami neki van. - De attól még nem volt kellemes igaz? - legalábbis gondolom, nem egy élmény, ha valakiről azt hiszed, hogy fontos vagy neki igazán, aztán kiderül, hogy fordítva ez jobban meg volt, mint te hitted. Legalábbis gondolom... én pont e miatt nem ragaszkodom igazán senkihez sem, mennyivel könnyebb így! - Próbálkozni fárasztó. - rántom meg a vállamat, és nem biztos, hogy akarom, vagy meg merem tenni. Nem tudom, hogy mennyire éri meg, mert az ember úgyis csalódik sokat igaz? Ha energiát fektetsz valamibe, valakibe, aztán még sem sikerül, akkor szedheted össze magadat és nem biztos, hogy mindig sikerül ezt megtenni, és mi van, ha egy pofon már akkora, hogy a földön maradsz tőle hosszú időre és teljesen kikészít? Félek az ilyen nagy pofonoktól, épp e miatt inkább nem is próbálkozom. - Oké, ez jogos és nem tudom, hogy mi a jó megoldás... ennyi ivászat belefér és nem nem szexelhetsz folyamatosan. - rázom meg a fejemet mosolyogva. Nem is lep meg, hogy pont ezt hozza fel példának, kicsit sem igazából. Rá vall, hogy egyből ez jut eszébe. - Akár sportolhatsz is, az is levezeti a felesleges energiákat. - a fene tudja, négy kör a Fekete tó körül és tuti, hogy lefárad annyira, hogy mozdulni se tud majd, hogy eljusson mondjuk valami gyógyszerért, amit magába akar tömni.
- Hát, pedig úgy tűnik, hogy nem nagyon van más választásod. Hacsak mondjuk… tudod, egy koszorúslány ruha is bármikor tönkre mehet, és akkor valamit mégis fel kell venni, nem? – véletlen akár a sárba is dobhatja a ruháját, aztán azt vesz fel, amit akar és az ellen már nem tehetnek semmit sem, igaz? – Elég nagy barom lehet az apád, kicsit emlékeztet az enyémre. Már bocs. – nem akartam én lebarmozni az apját, de aláíratni papírokat a kórházban fekvő feleségével ahhoz azért kell egy bizonyos szint, ami felett az ember már elég könnyen megy taplóba át. Szóval…végül is akkor nem sajnálom, az apja egy barom. – Szóval hagyod magad… zsarolni, vagy bármi is ez. Na és ha teszel a végrendeletére? Oké, nem kapsz pénzt, ha majd meghal, de az túl nagy tragédia lenne? – arra célzok csak, hogy mi van, ha mondjuk megmutatná az apjának, hogy nem tudja megvenni őt. Mert ez egy kicsit ilyen szagú. Talán az apja észhez térne. Kitudja. Ha szépen megkér megverhetem még egy parkolóban. - Na igen, én sem, elégé mese szagú a dolog. – rántom meg a vállam. Nem tudom, soha nem voltam szerelmes, és valahogy az én gyomrom nehezen veszi be az örökké szeretjük egymást az első perctől fogva dumát. – Hát… nem is tudom. Nála soha nem én voltam az első mióta meglátta a nagy szerelmét szóval… három évem volt hozzászokni a gondolathoz. – eleinte kicsit idegesítő volt, hogy áradozott egyfolytában, aztán hozzászoktam és úgymond immunis lettem. Végighallgattam, megjegyezéseket tettem, figyeltem rá, de… szóval igen, hozzászoktam a dologhoz, ez van. - Nem tudhatod. De mit tudhatsz? Max átvernek, talán következőleg is, de lesz majd valaki, aki nem. Igazából folyton ezt csinálod, próbálkozol. Én is, csak már annyira természetes, hogy észre se vesszük. – próbálkozik az apja nője ellen is, nem? Pofára esik, de aztán kitalál valami mást. Ez ilyen, csak az ember néha megfeledkezik róla. – Ez megnyugtató. Én sem foglak elküldeni. – mosolygok rá. Nekem nem is nagyon lenne most mondjuk okom rá, de amúgy sem vagyok alapjáraton olyan szörnyű, bár most elég szar napjaim vannak, de … valahogy muszáj őket kezelni, szóval igyekszem, aztán maximum nem sikerül, de… szeretem, ha sikerülnek a dolgaim. - Nem leszek alkoholista csak mert bedobok egy korsó mézsört. Ez csak… semmi dolgom nincs, gondoltam lejövök és iszok egyet. – rántom meg a vállamat. Nem tudom, nem terveztem,hogy alkoholista leszek, eddig is lehettem volna, de arra valahogy nem szoktam rá. Még. Az a baj, hogy könnyen válok függővé és ez kellemetlen. – De akkor mit javasolsz, mit tegyek? Nem szexelhetek éjjel nappal. A jóból is megárt a sok. – oké, sarkalatos példa, de biztos érti a lényegét.
Én sem akarok most vitázni vele, itt amúgy is túl sokan vannak ahhoz, hogy netán megint a padlóra küldjem és szépen lebirkózzam, mint legutóbb. Na nem mintha egyébként abból én jöttem volna ki jól, mert persze akkor is ő volt az, aki végül felülkerekedett, de... akkor sem szeretném ezt újra eljátszani. Azt hiszem most ő sincs épp a legjobb formájában és én sem, jó lenne inkább valami csoda folytán elviselni egymást és kész, sőt talán... segíteni a másiknak, hátha az is megy. - Valamit, ami ki is néz valahogy, de eleve nem akarok koszorúslánykondi a kis cafka esküvőjén. - kicsit még fújtatok is, de a fenébe baromi ideges vagyok. Azért láthatta azt hiszem, hogy milyen ruha volt rajtam teszem azt a karácsonyi bálon, és pont azért nem akarja Nancy, hogy rendes ruhát vegyek fel, mert félne tőle, hogy netán elnyomom őt a külsőmmel, amit meg is tennék. Szebb vagyok nála és... többnyire ügyesebb is, de nagyon úgy fest, hogy most túljár az eszemen és ez enyhén szólva is kiborító. - Nem tudom Mattie... de nagyon komolynak tűnt a hangja. Anya még él, ő meg... azt sem tudom, hogy mikor váltak el hivatalosan, talán csak bevitte és aláíratta vele a papírokat, hogy azt se tudta mit ír alá... szerinted ezek után nem hagyna ki simán a végrendeletből, ha nem teszem, amit akar? - az a nő ki tudja, hogy miket sustorgott a fülébe, ki tudja, hogy miket talált már ki, amivel sakkban tudja tartani? Én még nem vagyok felkészülve arra, hogy mindent kihúzzanak alólam egy mozdulattal. Én még... egyelőre nagyon is ragaszkodom ahhoz, ami most van, a biztonsághoz. Tudom Mattie szerint nem kéne, álljak a saját lábamra és legyek a magam ura, de... a fenébe is elbizonytalanodtam! Könnyű ezt úgy megtenni, hogy van hozzá visszamenni, de mi van akkor, ha nincs? A remek ötletére csak sóhajtok egyet. Tudom én, hogy viccelni próbál, de még sem tudok most mosolyogni ezen, egyszerűen nem megy, képtelen vagyok rá. Totálisan szétzilálódni látszik a jövőm... ezt nem könnyű csak úgy egyszerűen kezelni. - Nem hiszek én az ilyen szerelem első látásra dolgokban. - rázom meg a fejemet és most szerintem elég pesszimista is vagyok ahhoz, hogy valaki csak úgy besétáljon és én meg azonnal lángoló szerelemre lobbanjak iránta. Főleg, hogy még csak nem is voltam soha sem szerelmes... igazából nem is nagyon hiszek benne. A szüleim valaha elvileg szerették egymást, de erre már alig emlékszem, bennem már csak az van meg főleg, amennyire az egész elromlott, szóval a szerelem, mint olyan egyáltalán nem biztos, hogy létezik. Persze... feláldoznál mindent valakiért, mert annyira oda vagy érte, meg ilyenek? Mert elvileg erről szól ez igaz? Nem számít semmi, csak az, hogy szereted és mindent megtennél érte... közben az anyám kórházban van évek óta, az apám pedig egy fiatal nőcskével szórakozik. Ha az anyámat is szerette és ezt a nőt is szereti, akkor... a szerelem vak és baromság is, és így még annyira sem leszek hajlandó hinni benne. Inkább az egész csak ragaszkodás és kihasználása egy másik embernek, akit sikerült az ujjad köré csavarni. - Szóval szimplán csak hiú vagy? De... az nem zavar, hogy most Evánál nem te vagy az első? - mert hát a legjobb barátja, meg minden. És nem, most érezheti a hangomon, hogy nem akarok vele kötekedni, tényleg csak érdekel, hogy gondolja, vagy hogyan érzi... mert én őszintén szólva nem igazán értem ezeket. Nincs olyan barátom, mint neki és nem igazán értem még, hogy ez hogyan is megy, de ha most a legjobb barátja valakibe szerelmes, akkor minden bizonnyal vele tölti a legtöbb idejét és Mattie háttérbe szorult nem? - Tudod én... ilyesmiben elég nehezen döntök. Kockázatos csak úgy megnyílni bárkinek is. Honnan tudod, hogy akivel megteszed nem fog elárulni? - vannak akik ezt eleve tudják, érzik, vagy könnyen kockáztatnak. Nem mondom, hogy én azért vagyok ilyen, mert sokat csalódtam, egyszerűen csak azt hiszem érzelmileg nem vagyok kifejezetten kiművelt és bőven van még mit fejleszteni magamon és pont ezért kérdezek tőle annyit, mert egyértelműen olyan, mintha ő ezt valahogy sokkal jobban értené... legalábbis eléggé úgy adja elő. - Nem zavarnálak el. - rázom meg végül a fejemet. Magam sem tudom, hogy miért, nem csak mert nem fair, egyszerűen nem akarok. Akármennyire is néha határozottan idegesítően tud viselkedni, mégis... valahogy ki tud hozni belőlem olyasmit, amit más nem. Én se tudom, hogy a jó égben csinálja ezt. - És hogyan akarod átvészelni? Az alkohol helyettesíti? Nem... az lenne a jobb, ha elvonnád a figyelmedet valamivel? - őszintén szólva nem értek én hozzá, de biztosan van, aki ezt jobban tudja, csak hát gondolom nem szívesen mondaná el csak úgy akárkinek, hogy mi a helyzet vele, de nem hiszem, hogy az a leghasznosabb, ha itt ücsörög és egyedül iszogat, mert... akkor csak folyamatosan arra fókuszál, amit érez és úgy szerintem nem egyszerű ezt átvészelni, főleg hogy gondolom minimum napokig eltart.
- Jól van, először is értettem, csak vicceltem, nyugi! – nem akartam támadólag fellépni ellene, vagy hasonló, elvégre még csak okom sem lenne rá, meg hát éppenséggel én sem vagyok a legjobb formámban, szóval a legkevésbé sem veszekedni akarok vele, vagy csak civakodni. Részemről ezt most kihagyhatjuk ebből az egészből, szerintem ő is így van vele. - Miért, milyennek képzeled el a tökéletes koszorúslány ruhádat? – szimpla kíváncsiság csak. Az ellen nem nagyon tehet, hogy az a nő mit választ, szóval mondhatni a keze meg van most kötve Ice-nak, de … a szerelemért mindent, nemde? Már ha az apja tényleg szerelmes lenne abba a libába. – Milyen bajod lehetne? Mi lenne, ha… te is most először mondanál ellent neki? Ha már ő először parancsolt rád. – én aztán nem vagyok a legjobb a családi dolgokban, főleg nem az apákkal kapcsolatosan. Az enyém egy elmegyógyintézetbe csukatott mert megvertem, neki még sem tanácsolhatom, hogy verese meg az apját, ugye? – Vagy akár le is béníthatnád. Apád nem lenne már annyira oda érte, ha deréktól lefelé béna lenne a csaj. – persze, csak viccelek megint, nem nagyon tanácsolnám neki, hogy bármiféle módon fizikálisan ártson a csajnak, mert abból tuti nem jön ki jól, de… csak van valami megoldás, nem? - Hát, kitudja, talán életed nagy szerelme majd pont most fog besétálni az ajtón. Semmi sem lehetetlen. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Kitudja, bár én ebben nem hiszek, nem voltam soha szerelmes, és nem is biztos, hogy valaha leszek, tehát… majd ha megtapasztaltam akkor elhiszem. Addig nem igazán, sajnálom, ez van. – Mert hiú vagyok, és utálom, ha előttem vannak. Legalábbis a legtöbb dologban. – mondjuk ebben, de az nem nagyon izgat, hogy ki tud nálam jobban varrni. Nem mondom, hogy olyan vészesen versenyző szellemű lennék, de… szeretek jó lenni, és igyekszem a legjobb is lenni, na meg emellé jön az, hogy igencsak hiú tudok lenni. - Annak nyílsz meg akinek csak akarsz, a te döntésed, hogy kivel mit akarsz, nem? – jó, nyilván nem úgy értettem, hogy minden jöttmentnek nyíljon meg, de ha van valaki akinek mondjuk érdemes, akkor hajrá mielőtt még késő lenne, mert bizony akármekkora közhely is, de minden pillanat elillan. – Nem várom el, Ice. El is küldhetsz a fenébe. Bár…kicsit morcos lennék, elvégre én voltam itt előbb. – mosolygok rá, bár ez egy halovány mosoly csak. Nem várok el én tőle semmit sem, más dolog, hogy örülnék neki, de… nyilván nem kaphat meg mindent az ember, amit szeretne, igaz? Elfogadnám, ha elküldene, de ő menne. – Elvonási tünetek, semmi több. Normális ez ilyenkor azt hiszem. – rántom meg a vállamat,ahogy a kezemre nézek. Eva mondta, hogy ideje lenne, de azért én jobban örültem volna, ha mondjuk ezt nyárig húzhatom bár… minél tovább húzom annál nehezebb róla lejönni, szóval… nincsen tökéletes megoldás.
- Nem vagyok épp a legjobb kedvemben, mondtam. - sőt kifejezetten pocsék a hangulatom. Megértem, hogy ő meg nincs jól, de én határozottan pocsékul vagyok. Ki vagyok akadva és ez nem igazán tetszik, és nem szoktam hozzá. Ő tudott nem rég kiborítani, de most apának is sikerült, pedig ő sosem szokott, szóval ehhez baromira nem vagyok hozzászokva. De legalább próbálom visszafogni magamat, ennyire sikerül, jobban sajnos nem megy, ha beleszakadok sem. - Persze... ha nem szándékosan undorító ruhát választana az a nő. Képzelj el engem... élénk rózsaszínben, túl puccos, habosbabos ruhában... hányinger! - nem akarok felvenni azt a ruhát és nem akarok ott lenni és főleg nem akarok mosolyogni és jó kedvvel végigcsinálni az egészet és... kiborít már csak az elgondolás is, főleg hogy folyamatban van az előkészület. - Mert apa elvárja. Rám parancsolt. Soha életben nem tett ilyet, de most igen. És láttam a szemben, hogy ha nem segítek, akkor abból bajom lesz. - és ez még rosszabb az egészben, mert igen simán azt mondanám, hogy nem csinálom meg és kész, mert nem kényszeríthet rá, de ő azt mondta nem nagyon van választásom és... kénytelen vagyok ahhoz a rémes nőhöz jó képet vágni, miközben látom minden gesztusából, hogy tudja, hogy tudom, hogy mi a célja. - Nagyon vicces... szóval öljem meg. - azért direkt úgy teszek az első pillanatokban, mint aki elgondolkodik a dolgon. Csak a miheztartás végett, de persze nem vagyok én olyan. Oké, vannak rémes húzásaim, tényleg vannak, de nem szoktam senkit sem eltenni láb alól, azért addig nem mennék el. - Nekem nem jön be, de ki tudja... most lehet hogy jól jönne, ha valaki hős szerelmes módon mentene meg. - és viselné el mondjuk minden heppement, mert abból elég sok van tudom én is, főleg mióta Mattie is szépen rávilágított a dologra. Ashton tényleg egész rendes srác, igazából még a bálon is simán tudott kezelni, ami elég nagy dolog a részéről, mert hát a többségnek ez nem szokott menni, lássuk be Mattienek sem, hiszen ő is elég keményen viszonyult hozzám, és az nem volt a legcélravezetőbb, főleg az elején. - Miért esik rosszul? - csak azért, mert pasi és mert fiú? Pedig ez elvileg csak egy üzleti ajánlatféle volt, akkor miért kellett, hogy rosszul essen neki vajon? Azért mégis csak érdekel, mert arról volt szó, hogy legyek nyitott meg minden, akkor elvileg ez tőle is elvárható lenne. Ezek után, meg talán a jelenlegi érzelmi végletességem miatt nem is olyan meglepő az, hogy segíteni próbálok neki korsó ügyben, bár azért magamat is meglepem vele rendesen. - És ha nem akarom, hogy mindenki többet lásson belém? - baj az, ha nem nyílok meg mindenkinek olyan könnyedén? Lehet, hogy én keresek pár speciális, különleges embert, akinek megnyílok és kész. Mások meg bárkinek megteszik válogatás nélkül, akkor annak nincs olyan nagy értéke igaz? Én szimplán csak értékesebb kapcsolatot adok azzal, hogy nem teszem meg válogatás nélkül bárkivel, nem hiszem, hogy ez olyan rossz. - Nekem nem megy természetesen az, amit vársz. - még ha nem is mondhatjuk szó szerint azt, hogy vár tőlem valamit, de végül is így van, mert azt hiszem akkor van értelme egyáltalán beszülnünk, ha megteszem, amit vár és valami miatt jól esik beszélgetni vele. - Szóval mi a baj? - jó persze azért sejtem én, de pontosan nem tudom. Függő, talán leszokóban van és jönnek azok a bizonyos elvonási tünetek? Simán benne van a pakliban igaz?
- Hát, azt hiszem a cinizmus elrejtését még egy picit gyakorolnod kell, de a legjobb úton jársz, ha így folytatod akkor hamarosan már te magad sem fogod tudni mikor vagy cinikus. – mosolygok rá, és most nem vagyok rosszindulatú, szimplán csak rosszul vagyok, de a kedvem ettől még nem rossz, csak… lehangolt vagyok talán kissé, de hát nem csoda, egy rohadt korsót alig tudok úgy felemelni, hogy ne öntsem ki a tartalmát. - Pedig biztosan irtó jól néznél ki koszorúslányként. – mosolygok rá, és ezt most veheti bóknak, mert tudtommal a koszorúslányok ruhája mindig szabályszerűen nagyon ronda, legalábbis én csak erre láttam még példát. – Szóval lesz egy mostohaanyád… na és ha simán nem szerveznéd meg? Miért lenne az kötelező? – az apja majd maximum felvesz valakit, hogy szervezze meg az esküvőjét, nem értem, hogy miért a lányától várja ezt, kissé el van tévedve a fickó, de ezt láttam már mikor náluk voltam. – De tudod, akár meg is ölheted még a csajt. Segítenék eltüntetni. – rántom meg a vállamat, de ez persze csak vicc. Ne öljön meg lehetőleg senkit sem, az a csaj majd valószínűleg elfog tűnni a képből, az ilyen kapcsolatok a pénzen alapulnak, és az apjának előbb-utóbb, de elege lesz abból a bigéből. - Igen, Ashton egy becsületes lovag. – legalábbis Eva beszámolói alapján arra jutottam, hogy annak a gyereknek alig van hibája, vagy minimum Eva van ennyire elvarázsolva, de.. igazából mindegy is, amíg neki jó vele, addig nekem egy szavam sem lesz ellenük. Eddig se volt, ezután se lesz, csak meg ne bántsa Evát. – Szóval a hős szerelmes típus nem jön be. Megjegyzem. – mosolygok rá. Nem mintha az lennék. Persze, biztos létezik valami olyan, mint a szerelem, de engem még soha nem fogott meg, nem ugráltam rózsaszín felhőkön sem soha, szóval… majd hiszem, ha látom és megtapasztaltam, addig meg nekem ez olyan lesz, mintha csak olvastam volna róla. – Nem is tudom. Rosszul esik, hogy őt akartad elvinni először. Na meg pasi vagyok, ráadásul hiú is, szóval… - mosolyogva rántom meg a vállamat. Nem vagyok egy szörnyen hiú ember, de azért egy kicsit igenis az vagyok, és hát ezt titkolni teljesen felesleges, úgyis tudja mindenki. Kicsit azért meglepődök mikor látom, hogy mozdul a keze felém, de végül nem mondok semmit sem, csak haloványan elmosolyodom mielőtt belekortyolnék az italomba, és óvatosan visszaraknám azt az asztalra. Ezt talán most jobb, ha… nem teszem szóvá, azt hiszem. - Nem másnak kell lenned Ice, csak… hagyd, hogy többet lássanak beléd az emberek. – na meg változni is csak akkor kell változnia ha akar. Nem kell ehhez feltétlenül más embernek lennie, elég csak pár apróságon változtatnia és kész is a mestermű. – Hát, ha megengeded, hogy elmondjam, akkor elmondom, hogy mi a bajom. – csak viccelek persze, ezt láthatja is most rajtam. – Ne görcsölj rá, ne gondolkodj, hogy mit kéne tenned vagy mondanod. Úgy nem leszel természetes. – az pedig soha nem jó, abból csak a baj van, mert senki nem szereti, ha a másik nem magát adja, igaz?
- Hát akkor szarul vagy, de a kedved mellette mesés. - próbálok én nem cinikus lenni, de az az igazság, hogy elég nehezen megy. Valahogy most nehéz és kész, mert minden idegesít. Minden, ami csak szembe jön velem most zavar, és még az is, hogy ő szarul van, de közben meg mégis talán valahol... létezik az, hogy esetleg aggódom is érte? Azt hiszem ez is benne van a pakliban, csak hát ilyesmit kimondani nem megy olyan könnyen, de nem jó nézni, hogy reszket a keze, hogy ennyire pocsék állapotban van. Ettől még viszont ugyanúgy tartok tőle, hogy ha elmondom neki, hogy mi a gondom, akkor úgyis csak kioktatni fog, vagy beszólni miatta és azt most végképp nem viselném el. - Apa elveszi azt a nőt, csak úgy... ilyen rövid idő után és nem számít, hogy anyával mi van és... Nekem jópofiznom kell az egészhez és segíteni neki esküvőt szervezni és látom rajta, hogy élvezi és direkt ugráltat érted? Hogy csak a pénz miatt csinálja és apa képtelen ezt felfogni. Annyira... annyira... kiborító! - és rémes, hogy apa ennyire semmibe vesz. Oké volt erre esély, de ilyen hamar? És már nyíltan látom, hogy csak szórakozik és ki akarja használni apát és persze az egész családunkat és csak a pénz kell neki. Egyszerűen aggódom, mert nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, hogy mi van akkor ha mondjuk hozzá megy és... mi van, ha megpróbálja eltenni láb alól az apámat? Mi van akkor, ha csak a pénz a cél, ki akar engem túrni az örökségből aztán szétzilálni végképp a maradék családomat is és akkor... vége? Én... én tényleg nem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből, de kezdek már a legrosszabbra gondolni. - Még nem döntöttem el. - vágom rá azonnal, de aztán sóhajtok egy aprót. - Jól jártam, Ashton nem lett volna erre alkalmas. Ő olyan... hős szerelmes típus. - rántom meg a vállamat és igazából nem tudom, hogy ezt most ő bóknak veszi vagy sem, de Ashton nem tudta volna eljátszani a szerepet, mert ő nem olyan, aki képes hazudni, meg hát... azt hiszem ő még jobban lefárasztott volna, ő is ezzel a van jó bennem dumával jött már a bálon is, komolyan... ez most valami új szokás mindenkinél? - És téged ez miért zavar? - oké talán egy halvány félmosoly megjelenik az arcomon, mert láthatóan eléggé zavarja ez az Ashton dolog, talán még neki is van olyan, amikor valamit bánthatja, csak a kérdés, hogy miért. Talán Eva miatt? Na igen, gondoljunk megint csak a legrosszabbra, minden bizonnyal nem akarja, hogy a legjobb barátja egy olyan fickóval legyen, akiért mindenki epekedik, vagy csak férfiúi hiúság. Az ezek után már csak afféle önkéntelen reakció, hogy a kezéhez nyúlok, amikor emeli a korsót és láthatóan remeg. Nem tudom, hogy miért csinálom, csak úgy jön a dolog, aztán persze amikor leesik, hogy mit teszek, no meg már tudja fogni a korsót rendesen, akkor vissza is húzom az enyémet és egy árva szóval nem mondom, hogy fel is tűnt, hogy mit csináltam. - Szóval nem tökéletes és ne hasonlítsak rá. Csak... mostanában úgy érzem mindenki szerint másnak kéne lennem. - már az apám is képes volt egyszer rá, hogy kiosszon, hogy elmondja mennyire undok módon viselkedem Nancy-vel és ez milyen szemét dolog tőlem és hogy nem kéne ezt csinálnom és... pedig ő az aki totál hülyeséget csinál azzal a nővel, aki csak a pénzére utazik. Annyira... annyira marhaság! Pedig apa mindig okos és odafigyel a dolgokra, most pedig mintha nem is lenne önmaga. - Nem tudom hogyan kell annyira nyitottnak lenni. Hallgassam meg, hogy mi a gondod, vagy... hogyan? - őszintén komolyan azt láthatja rajtam, hogy tanácstalan vagyok. Értem, amit mond, komolyan, de attól még ugyanúgy nehéz felfognom, hogy most akkor mitől is lesz ez az egész tényleg jobb, hogy mitől legyek nem tökéletes, de mégis más. Én ezt szoktam meg és most másnak kéne lennem csak mert... mert miért? Miért jó ez nekem egyáltalán?
- Az én kedvemmel semmi baj nincsen. Én csak szarul vagyok, a kettő teljesen más. – rázom meg a fejemet. Persze, elég gyengének érzem magam és ebből adódóan fáradékonyabb is vagyok, amúgy sem aludtam valami jó az elmúlt napokban, de azért alapjáraton akkor sem a kedvemmel van a baj, az teljesen rendben van. - Ja, erre azért van esély. – bólogatok a szavai hallatán, mert hát igen, mi tagadás, hogy elég könnyen beletudom azt képzelni a dologba, hogy most valami olyan baja van, hogy az apja esetleg úgy döntött muzulmán lesz és több feleséget akar tartani. Azt mondjuk még talán megérteném szerintem. – De kitudja, talán kibeszélhet magadból a bajod. Én meg igyekszem nem önzésnek látni. – a vállamat megrántva ajánlom fel ezt a kompromisszumot. Nincs valami nagy kedvem veszekedni azon, hogy mennyire önző vagy sem, szóval nem hinném, hogy az első dolgom az lesz, hogy elmondjam neki, szerintem milyen önző. Alapjaiban nem, de…azért tud az lenni. - Áh, igen, a híres B terv… na és jól jártál velem? – kitudja, az az Ashton gyerek talán kevesebb érdeklődést mutatott volna felé, de hát… ez van, nem nagyon lehet a megtörtént dolgokon változtatni,szóval ahogy mondani szokás, ez már csak a múlt, azon meg kár siránkozni, igaz? – Amúgy meg minek akarja minden csaj őt? Messze nem olyan nagy durranás. – nem értem, vagy csak rivalizálok… lehet, bár nem vallana rám, mert igazából a srác nem érdekel, persze, annyiban igen, hogy a legjobb barátommal jár, de amúgy meg közömbös. Jó, mondjuk nem vagyok nő,szóval… biztos máshogy látják. Biztos csillog, nem? – Értem, szóval nem tudom, hogy miért zavar… - bólogatok, ahogy a számhoz emelem a korsót, bár annyira könnyen ez nem jön össze, szóval egy ponton inkább megállítom a kezem és én hajolok közelebb, hogy inni tudjak. Nem merem megkockáztatni, hogy tovább viszem a kezem,a végén még leöntöm magam, ennyire nem bízom most magamban. – Nem volt mindig tökéletes, és most sem az. – rázom meg a fejemet mosolyogva. Tényleg nem az. Neki is vannak hibái, ahogy mindenki másnak is vannak hibái, szóval… nem, nem hibátlan és isten ments attól, hogy az legyen, mert a hibátlan emberek rémunalmasak lennének. Már ha ugye léteznének. – Nem kell rá hasonlítanod, nem is azt mondtam, hogy hasonlíts rá. Lehetőleg inkább ne tedd. – mert Evából elég egy, és nem valami …eredeti az, hogyha az ember nem saját magát adja, hanem valaki másra akar végig hasonlítani, igaz? Legalábbis szerintem az egyediség fontos, és valamennyire mindenki egyedi azért magában. – Csak azt mondtam, hogy lehetnél egy kicsit… kevésbé olyan, mint egy szobor. Tudod, ami szép meg minden, de nem mutat meg semmit sem belülről. Én csak azt mondtam, hogy talán megpróbálhatnál valamennyivel… nyitottabb lenni mások felé. Úgy nyitottabb, hogy a másik tényleg kedveljen és ne az jusson először eszébe rólad, hogy milyen jól nézel ki. – én csak ezt mondtam, és nem kell emiatt megváltoznia, ha nem akar, mert nem én vagyok mindenki, de szerintem azért ártani nem árt az, ha egy kicsit…. többet ad arra, ami benne van. Persze, nincs semmi gond a külsejével, de úgy az igazi, ha a külső-belső összhangban van, igaz?
- Mintha neked jobb kedved lenne. - vagy csak pocsékul van, teljesen mindegy. Igazából még csak össze sem akarok veszni vele, tényleg nem, csak nem vagyok épp a legjobb formámban, most tényleg nem. Ő akart érzéseket kicsikarni belőlem, de azok között van sok negatív is. Nem is tudom, hogy miért várja, ha a lelkem mélyére próbál ásni, vagy igazán meg akar ismerni, akkor abban csak jót lát majd. Azt akarta, hogy ne az a felületes lány legyek, aki mindenen szórakozik, aki mindent csak játékként kezel és aztán mégis meglepődik rajta, ha valamit komolyan veszek? Igen, ilyenkor nem vagyok az a jó és szórakoztató társaság, mint máskor, de ez mégis csak érthető nem? Az ember, ha problémákkal küzd akkor nincs jól, ilyenkor még is inkább megértés kell neki, ha valami bántja, mint sem további bántás. - Úgyis csak hülyeségnek vennéd, vagy... önzésnek, ha elmondanám, akkor minek mondjam? - sóhajtok csak egyet, de most nem érezhet a szavaim mögött se cinizmust, se semmi mást. Nem vagyok jól, tényleg nem, határozottan rossz a kedvem, és úgy érzem, hogy a jól megszokott világom lassacskán már teljesen a feje tetejére áll. Az apám olyasmiket tesz, amit eddig soha, az anyám kórházban, vele nem lehet beszélni, főleg mert miattam van ott, az apám új nője pedig alig idősebb nálam és próbál úgy tenni, mintha az anyám lenne, ami nevetséges, főleg hogy buta, mint a halál és mindenben idegesít, és nekem kéne segítenem megszervezni az esküvőjét. - Mert gondoltam, hogy őt viszem el karácsonyra, de végül téged vittelek... - ennyire egyszerű ez. Az volt az A terv, de Ashton nem olyan, meg amúgy is totál oda van azért az Eváért, aki annyira mesésen különleges és tökéletes, hogy valami rémesen irritál. - Nem tudom, hogy miért zavar, és... ez még jobban zavar. - rántom meg a vállamat. Nem tudom, én sem tudom, hogy pontosan mit is érzek, vagy gondolok. Ez az egész úgy kusza, ahogy van. Nem értem magamat sem és őt sem. Sőt inkább csak mintha... azt érezném, hogy engem ez zavar, de valahogy őt egyáltalán nem. Neki pont jó így, hogy ott van a neki tökéletes Eva, és mintha csak engem is olyanná akart volna alakítani, vagy nem is tudom. De ha valaki fontos neked, akkor nem akarod teljesen kifordítani magából. Na nem mintha neki fontos lennék... és már az apámnak sem vagyok az. - És ő milyen volt? Inkább olyannak tűnik, mint aki mindig is tökéletes volt. - kedves és figyelmes és minden és... őszintén szólva én nem tudok ilyen lenni és nem tudok teljesen megváltozni, és nem is kell mindenkinek egyformának lenni és tényleg nem tudom, hogy miért is zavar ez ennyire, hogy egyáltalán miért akarok olyan lenni, vagy miért zavar, hogy engem nem lát... jónak.
Szerencsére nekem nem kell a családdal foglalkoznom, mert hát ugye családom az nincsen, nem akad, aki él, azt… inkább megverném újra meg újra egy parkolóban semmint, hogy normálisan elbeszélgessek vele pár percre legalább. Apám egy seggfej, persze, én se vagyok a legjobb gyerek, de ettől még kettőnk közül ő az, aki a nagyobb pöcs. Mindegy, jó eséllyel már a büdös életben nem fogok vele találkozni, ami nem is baj, biztos most is jót röhögne azon, hogy milyen szerencsétlen is vagyok, hogy sikerült rákapnom a gyógyszerekre. Az már meg sem fordul a fejében, hogy miatta, mert bezárt oda. Hülye barom. - Látom remek kedved van. Jó kis beszélgetés lesz ez. – nem rosszindulatúan mondom, inkább csak… megjegyzem a dolgot. Ha jó kedve van akkor is elég nehéz vele beszélni, hát még akkor ha felhúzta magát valami hülyeségen. Most kéne fogadni abban, hogy mégis milyen gyorsan sikerül majd összevesznünk, mert sikerülni fog az biztos. – Egész jól álcázod, tisztára úgy nézel ki, mint akinek a világon semmi baja nincsen. – csak viccelek persze, még a vak is látná rajta szerintem, hogy van valami baja, és hát én is látom, de erősen gondolkodom, hogy rákérdezzek mi is a baja. Hátha ebből is csak baj lenne, kitudja nála. – Na és… mi a gondod? – kérdezek rá végül. Maximum veszekszünk egy jót, igaz? Egyikünknek sincsen olyan szar napja, hogy ne akarjuk megpróbálni fokozni, szóval…kíváncsian várom, hogy mi baja, de ha valami hülye cipőt nem vettek meg neki vagy hasonlót, biztos, hogy fejbe fogom magamat lőni. Egy cipő még nem a világvége. - Aha, az volt. – hát, ha ő így, akkor én miért ne lehetnék egy kicsit bunkóbb, mint szoktam? Én sem vagyok jól, ő sincs jól, nem fogom minden hülye szeszéjét csak úgy elviselni, nem egy bokszzsák vagyok. Elég szar nekem is, nem csak az ő bajai körül forog a világ. – Akkor mégis minek mentél vele a bálba? – az ember azzal megy a bálba, akihez van valami köze valami úton módon, igaz? Nekem ott van Eva, ő a legjobb barátom, de neki Ashton…. szóval… mindegy, igazából annyira nem érdekel a dolog, nem rám tartozik és felesleges is róla agyalni. – Valahogy úgy, ahogy mondod. De neked mi is a bajod ezzel? – ráncolom a homlokomat. Nem igazán értem azt, hogy mégis mióta zavarja őt az, hogy nekem milyen a kapcsolatom Evával. Vagy az a baja, hogy van aki nem csak látszatból akar magának valakit, hogy az apja az örökséghez jutók névsorába írja? – Amúgy meg ő a barátom, ismerem már mióta idejár, szóval nem hinném, hogy hozzá kéne magadat viszonyítani. Ő sem volt mindig ilyen. – rántom meg a vállamat. Ő is volt más, nem egyik napról a másikra lettem vele nagyon jó barát. De még akkor se értem, hogy mi baja van Evával.
Valahogy mintha mostanában nem menne, pedig elvileg gyakorlott vagyok benne. Jól szövöm a terveimet, teszem, amit kell, amitől jobb lesz, és minden jól szokott alakulni és most? Most??? Most valahogy semmi se sikerül jól, most valahogy semmi sem megy úgy, ahogyan kéne, most valahogy egyáltalán nem akar az életem rendesen alakulni és ez már rohadtul kezd kiborítani. Az apám komolyan el akarja venni azt a nőt és nekem az egészhez jó képet kell vágnom, miközben szinte gyűlölöm, mert el fog venni tőlem majd idővel mindent, ha nincs szerencsém. Ezek után már csak idő kérdése, hogy apa majd szépen rá irat mindent és akkor mi marad majd nekem? A francba is, elegem van már belőle! Nem akarok jópofizni, nem akarom nyalni a kis hátsóját, nem akarok vele ruhát választani és... amúgy is tuti biztos, hogy majd nekem valami irtó rémeset fog választani, pocsék színnel és szabással, csak azért, hogy alám tegyen és kiborítson és... Annyira utálom már most az egészet, pedig még alig kezdődött el. Jó, hogy ezek után nem vagyok a legjobb hangulatban, pedig látom, hogy Mattie sincs épp a legjobban. - Szia! - morranok még oda, mielőtt újra belekortyolnék a baromira kemény italba. Fintorgok is tőle minden egyes kortynál, de most mégis úgy érzem, hogy ez kell és oké tudom, hogy nem akar ő állandóan téríteni, de a fene tudja, hogy épp mikor és most tuti, hogy nem lenne hozzá energiám. Most nem kell a szentbeszéd, mert akkor tuti, hogy itt robbanok fel. - Jól van bocs, csak... pocsék napom van, heteim... minden! - sóhajtok egy hatalmasat. Tudom, hogy nem vagyok épp most a legjobb társaság, még azt a kis csajt is leszólom így látatlanban, de hát ő a szent nem igaz? Mindenki szemében ő a tökéletes. Engem meg mindenki csak leszól és mindenki csak megpróbálja megmondani, mit csináljak másképp. Jó nem mindenki, csak Mattie, meg Ashton is azzal jött, hogy amúgy a lelkem mélyén mennyire jó vagyok... fenét! Nem vagyok jó, nem akarok az lenni, de közben mégis idegesít, hogy a kis angyalkát meg mindenki annak gondolja. - Aha, szóval itt iszogatsz egyedül reszkető kézzel... tök kellemes lehet. - szökik fel kétkedőn a szemöldököm. Tudom megint nem vagyok kedves, de komoly pocsék napom van és komolyan nem bírom ezt az egészet és... kb. most valahogy semmi sem jó. A kérdésére viszont értetlenül meredek rá. Ashton miatt? Hidegen hagy a srác, tökre... nyúl, komolyan, nem jön be a stílusa, egyszerűen csak... - Nem izgat Ashton. - rántom meg aztán a vállamat, hogy újabbat kortyoljak inkább az italomból. - Nem tudom... ő olyan tökéletes nem? Nem Ashtonnak... neked. Őt tuti nem kell izélgetned, hogy nyíljon meg, hanem kedves és minden és... nem? - ez az Eva olyan tökéletesnek tűnik abból, ahogy beszélnek róla, ahogy ő is beszélt már róla és ez valami miatt idegesít és igazából még csak azt sem tudom, hogy miért. Mi van, akkor, ha nem is tudom... Mattie miatt zavar? Nem! Nem zavar miatta, azzal barátozik, akivel akar, mindenféle tökéletes emberekkel, akiket biztosan nem kell feltörnie, hogy megtalálja a kemény páncél alatt azt az érző szívet. Engem tuti, hogy nem fog olyanná formálni, az biztos!
Az én apám se éppen százas, sőt, egy hatalmas barom, de most már hivatalosan sem kell jópofát vágnom semmihez sem. Jó eséllyel neki is van valami fiatal libája akit elvehet és aki mellettem fiatalnak érezheti magát, nem különösebben érdekel, hogy mit tesz az apám, nem vagyok vele éppenséggel jó kapcsolatban. Már a kórház előtt is elégé kiéleződött köztünk a helyzet, nem bírtam nézni azt, hogy míg anyám haldoklik, ő csajokat szed fel maga mellé és persze még csak titkolni sem próbálta a hülye paraszt ezt. Majd egyszer csak elszakadt a cérna és összevertem őt egy parkolóban. Megérdemelte, nem bántam meg még most sem, sőt, újra megverném, csak most jóval többet kapna. Azóta nem is beszéltem vele. Sikeresen bezárt abba a rohadt elmegyógyintézetbe, telenyomatott mindenféle hülye gyógyszerrel, és most itt vagyok. Nem igazán volt kedvem azóta vele beszélni, és szerintem ő is pontosan tudja, hogy mi történne ha mi ketten összetalálkoznánk. Elég pórul járna. Persze, kisemmizte anyámat, bátor volt, míg anyám a rák miatt haldoklott, ő elvette minden pénzét, bár anyámnak volt valami külön bankszámlája, azt rám hagyta, abból finanszírozom az iskolát meg amúgy minden mást is. Nem sok, de alkalmi munkákkal pont elég, hogy ne legyen kevés, hanem pont elég. Nem figyelek fel Ice-ra, jobban elvagyok foglalva azzal, hogy valahogy sikerüljön rendesen megfogni és megtartani a korsómat, de ez körülbelül esélytelen. Nem igazán jönnek jól össze a dolgok mostanában, nem vagyok valami jól, hiába halál átlagos és unalmas nagyjából minden napom. A végén még az alkoholra fogok majd rászokni a gyógyszer helyett. - Neked is szia. – jegyzem meg csak úgy mellékesen a szavait hallva. Nem is akartam elkezdeni őt most piszkálni, a múltkor sem éreztem, hogy így tettem volna, csak hát… nehéz hallani az igazságot, de ez van, én megértem, egész életében azt hallgatta, hogy milyen baromi tökéletes, szar lehet nem azt hallani mindig. – Amúgy meg nem térítő vagyok, hogy folyton szólj ezért. – rántom meg a vállaimat. Nem fogom őt piszkálni, nem is akartam, és szerintem kedvem sincsen most hozzá, elég fáradt vagyok és… hát elég kedvtelen is, szóval most egy vele való szópárbaj a legkevésbé az, amire vágyom. Egy jó nagy alvásra vágynék, ha tudnék aludni. – Azért nem segít éppen, mert bármilyen hihetetlen, de neki is van egy külön kis élete, én pedig nem végstádiumú rákos vagyok, hogy mindig ott kelljen legyen velem. – nem vagyok valami kedves, de nézze el nekem, nem vagyok éppen a legjobb állapotban, elég szar dolog leszokni valamiről. – Amúgy meg leszállhatnál róla. Mi bajod van vele? Talán amiatt az Ashton miatt van az egész? – ha igen, akkor azzal most a legkevésbé sem akarok foglalkozni, mert pont ehhez nincs kedvem, amúgy is utálom az ilyen féltékenykedős dolgokat, már ha erről van szó, mert ha nem, akkor tényleg gőzöm nincs, hogy mi baja Evával.
Az apám totál kiborító, pedig én hogy igyekeztem! És még sem érzem úgy, hogy elértem volna végül bármit is, mert nem értem igaz? Képes nekem arról írni levelet karácsony után pár nappal, hogy eljegyzi azt a... azt a némbert és én meg menjek el és segítsek neki jegygyűrűt választani? Persze, ez után majd az jön, hogy módosítja a végrendeletét és az a nő kap meg mindent és mi lesz anyával? És mi lesz... velem? Főleg mi lesz velem? Egyáltalán be se jár már a kórházba. Oké, én se teszem, de tudjuk jól, hogy nekem bajok vannak a fejemmel, meg a lelki világommal igaz? Apa megtette, eddig bement, de az a nőszemély totál elbódította a fejét és már egyáltalán nem is jut eszébe anya és nem értem, hogy most akkor ezt hogy is képzeli. Na persze végül elmentem vele, de főleg azért, hogy kiválasszam a lehető leggagyibbat és azt mondjam rá, hogy mennyire jól néz ki. Nem nézett ki jól, és az a szuka... persze hogy örült neki. De mégis... nem értem, hogy apa miért hiszi, hogy oda van érte. Majdnem kétszer annyi idős, a csaj a testvérem lehetne, nem pedig a felesége! No ezek miatt voltam mostanában alig a suliban, apának kellett segítenem, és kitalálta, hogy ha nem vágok jó pofát a csajhoz, akkor én járok rosszul. Soha életemben nem fenyegetett még engem, soha életemben nem voltak elvárásai felém, de az a nőszemély telesuttogja a fejét és már totál meg van a zakkanva. Kiborító! Bejártam az óráimra és kész, és segítenem kellett annak a rettenetnek, hogy szervezzem a nyári esküvőjüket. Egyáltalán minek ennyire rohanni vele? Miért... miért olyan baromi sürgős? A csaj meg persze ugráltat hetek óta folyamatosan, én meg örülök, ha van egy szusszanásnyi időm, amikor nem vele kell foglalkoznom, hallott már ilyet valaki? Tudom, hogy direkt csinálja, látom a tekintetén, az apró elejtett célzásokból és nem tehetek ellene semmit. Iszonyatosan frusztrál! Apát még sosem vertem át úgy hogy a képességemet használtam, de úgy érzem, hogy lassan épp itt az ideje... Most pedig itt vagyok, mert kell egy kis lazítás és felengedés, szóval kell valami erős, Lángnyelv whiskey, vagy minimum mézsör. Jó utóbbi nem erős, előbbit pedig még sosem próbáltam és nem tudom, hogy kibírnám-e, de a fenébe is, most jól esne! Na és már a korsómmal a kezemben egyensúlyozva szúrom ki még messziről Mattiet, ahogy a sajátjával küzd, mert láthatóan küzd. Na igen rá se volt időm, pedig azt hiszem... akartam én beszélni vele. De komolyan, akartam csak túl sok volt a zűr, meg ez persze csak újabb lehetőséget adna neki arra, hogy elkezdje kivesézni, hogy mennyire érzelmes és hű, meg ha vagyok. Megtorpanok először, de végül mégis elindulok felé és leülök vele szemben. Azonnal fel is emelem a kezemet, mielőtt kortyolnék a korsómból. Jön a fintor is, mert állati erős és rémes az íze is, de most komolyan nem érdekel. - Ne most! - nem, most ha elkezd cikizni, piszkálni, vagy izélgetni, akkor tuti, hogy ráöntöm ezt az egészet, szóval nem jönne ki jól vele. Azt viszont már messziről kiszúrtam, hogy nincs épp a legjobb passzban ő sem, karikás szemek, reszkető kéz... elég egyértelmű, azok után, amit karácsonykor mondott. - Szóval leszokási fázis? Csak így egyedül? Miért nem segít a kis angyali barátnőd? - nem bírom a csajt, na de kit bírok? Ashton oda van érte, Mattie oda van érte, mintha olyan baromi tökéletes lenne, mert olyan kis jó kislány. Tuti, hogy neki is van pár stiklije, mocskos kis titka, csak az ember ezeket nem nagyon veri nagydobra. De persze úgyis azt mondanák, hogy neki nincs, hogy Eva pont tökéletes... hánynom kell már csak a szótól is, hogy tökéletes.
Annak ellenére elég rosszak a napjaim, hogy amúgy nem történik semmi. Nincs más dolgom a tanuláson kívül, de mióta beszéltem Evával arról, hogy…szóval arról,hogy gyógyszerfüggő vagyok, sikerült rábeszélnie arra, hogy szokjak le most azonnal, vagyis kezdjem el most, szóval egyre kevesebb adagot veszek be, de a testem ezt nem veszi be, nagyon jól tudja, hogy mi a helyzet, és persze lázad. Szétrobban a fejem, nem tudok koncentrálni, indokolatlanul sokaz izzadok és…pont ezért is jöttem el, már nagyon elegem kezdett lenni, ha már nem veszek be gyógyszert, legalább igyak valami alkoholt, szóval lejöttem ide, kértem magamnak mézsört, és most itt ülök egy sarokasztalnál. Ice-t nem láttam nagyon a szünet óta, talán megsértődött, vagy nem tudom, de nem mondtam el a dolgait senkinek sem, ahogy azt megígértem, és láthatóan ő se beszélt senkinek sem arról, hogy nekem mi a bajom. Jó is ez így, nem igazán akarom azt, hogy bárki is megtudja, akire amúgy nem tartozik rá. Persze, jönne a kérdés, hogy Ice-ra miért tartozik, de… neki csak bizonyítottam ezzel azt, hogy nem igazán van titkolnivalóm, de kissé talán hülyeség volt, mert bizonyíthattam volna máshogy is, mindegy, végül s már tudja, szóval felesleges azon agyalnom, hogy mi lett volna ha, mert nem lett. Nyúlnék a mézsörömért, meg is fogom a korsót, de nem emelem azt fel egyből. Remeg a kezem, érzem, és látom is. – Remek… - egyszer megpróbálkoztam már azzal, hogy nem veszek be semmit, pár napig bírtam, teljesen kikészültem, kell ez nekem, és talán valamivel jobb az, ha így szokok le róla, de teljesen azért nem jó. Nem érzem valami jól magamat most sem, szerintem látszik is hogy elég nyúzott vagyok, rég nem aludtam egy jót, mert mióta nem szedem a gyógyszereket, aludni is sokkal nehezebb, csak ébren hánykolódom az ágyban és kész, elaludni azt nem tudok, vagy csak maximum egy-két órára, ami nem sokat segít. Végül azért csak felemelem a korsót, bár jóval lassabban, mint amúgy tenném, de nem azért mert nem bírnám el, inkább csak mert…amúgy is gyengének érzem, és a végén még magamra borítanám a nagy sietségben az egészet, az pedig nem lenne valami jó, szóval…kibírom,hogy pár másodperccel később igyak a korsómba.
