2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem így terveztem ezt az estét. Nem tudom hogyan, de... biztos, hogy nem így. Nem is tudom, komolyan néha olyan érzésem van, mintha direkt csinálná az egészet, hogy nem is akarja, hogy közünk legyen egymáshoz, vagy ez neki csak játék, amivel elszórakozhat, tudom is én. Az a baj, hogy amíg ennyire ingadozóan viselkedik velem, addig egyszerűen nem akarom magamat kínozni vele, amíg nem képes eldönteni, hogy mit akar, addig nem tudom miért tegyem meg magammal, hogy vele töltöm az időmet csak azért, hogy aztán még rosszabb legyen majd, amikor mégis rájön, hogy neki ez az egész nem fekszik. Nem kéne kivárnom és ha ő ezt nem fogja fel akkor nincs itt helyem mellette. Ezért köszönök el tőle, ezért indulok el, mert... egyszerűen elvárom tőle, hogy döntésre jusson végre. Legalább tudjam, hogy mit akar. Ő... és nem az érdekel, hogy mit várnak el tőle a szülei. Aranyvérű vagyok, e miatt legalább beleillenék gondolom a családjába, de attól még nem leszek olyan, mint ők. Az anyám ellen is egész életemben lázadtam, nem fogok most majd egy idegen családhoz alkalmazkodni. - Alig szóltál hozzám azóta, hogy visszajöttél a szünetről Draco, és... ha igen, akkor is a jó bevált undok stílusban. Tényleg azt hitted, hogy csak úgy jól érezzük majd magunkat? - én nem értem őt, tényleg nem. A virágot átveszem, de annyi lélekjelenlétem nincs, hogy még újra a hajamba is tűzzem. Örülök, hogy nem szorítom össze az öklömben, de hát nem a virág tehet róla és főleg nem Gerard, akitől kaptam. De nem vagyok jól, mérges vagyok rá, hogy miért nem képes legalább egy kicsit próbálkozni. Amikor újra megszólal csak sóhajtok egyet, de megfordulok legalább és nem megyek tovább. De mégis tartom azt a pár lépés távolságot, amit eddig megtettem. - Nem várom, hogy elbűvölő herceg légy, de... ne legyél ilyen... amilyen többnyire vagy. - én nem valamelyik kis pincsikutyája vagyok és nem fogok rohanni vissza hozza, ha hív, miután lealázott. Én önálló vagyok és nem irányítható, és épp e miatt nem tetszik az, ahogyan viselkedik velem és nem is fogom a dolgot lenyelni, ebben teljesen biztos lehet. Újabb sóhaj, amikor megfogja a kezem, de nem lépek közelebb. Még nem, mert ezt nem lehet olyan könnyen megoldani, ahogyan ő szeretné. - Én is kedvellek Draco, tudsz egészen kedves is lenni, ha akarsz, de ez a hullámzás... Ez nekem nem jó érted ugye? Nem teheted meg, hogy egyik nap normálisan viselkedsz, kedves vagy, másnap pedig ugyanolyan pökhendi stílusban beszélsz velem, mint máskor. - megrázom a fejemet. Láthatja rajtam, hogy rosszul esett és hogy szomorú vagyok ,hogy erre jutottam, hogy el akarok menni és itt akarom hagyni, de... nem jó dolog kínozni saját magamat és ha nem képes elfogadni, hogy a dolgok úgy nem működnek, ahogy ő hiszi, akkor... - Így se túl fényes az életem, meg úgy általában a családom... nem fér bele az életembe, hogy még te is megtaposs időnként. Az már túl sok. - tudom, hogy neki ez furcsa és hogy nem tud csak úgy egyik pillanatról a másikra változni, de... azt hiszem itt más út nincsen. Nem várom el, hogy legyen hirtelen herceg fehér lovon, vagy mindenkivel kedves és figyelmes, de... velem nem viselkedhet így. Nem kerülhet el hetekig, aztán tehet úgy, mintha semmi se történt volna. Ez nem így működik.
Egyetlen baj van velem, és ezt Penny nem képes megérteni. Nem látom magam kívülről. Ennyi az egész. Nem tudom, hogy ki mit vár el pontosan, és kezdek belefáradni, hogy mindenki számára én legyek az, akinek meg kell felelnie. Lassan ideje lenne, hogy a saját lábamra álljak, és hárítsam az elvárások súlyát. A saját döntésem kéne, hogy legyen, hogy ki az, akinek a társaságát kezelem, a tiszteletére, vagy akár még többre is vágyom. Többre? Magam sem tudom. Ahogyan a mardekáros aranyvérű lányok többségét elnézem, valami csodálatot látok irányukból, amely azonban nem nekem, hanem a családom által kivívott háttérnek szól. Egy Malfoy. Ez vagyok én, semmi több. Pennyt mintha nem is érdekelné ez. Szeszélyes a végtelenségig, és azt várja, hogy önmagam legyek. Mi a helyzet akkor, ha már ez vagyok én? Mi van akkor, ha a családomban az egyéniség elvész, és csupán a név marad? Így nyilvánvalóan nem én kellek neki, hanem egy útszéli griffendéles, legyen ez a Gerard, vagy éppen egy másik, teljesen mindegy. Nem is tudom, mit vár. Hogy körbeudvaroljam? Hogy lemondjak mindarról, amit tanultam, amit belémneveltek? Igaz, így sem vagyok képes teljesen megfelelni apámnak, rendszerint helyreigazított, mit hogy illik, ám érdekes, hogy már ő sem ezt gyakorolja, magába temetkezik, s a múlton rágódik, hogy mit lépett rosszul. Ebből kiindulva én még elég fiatal vagyok, hogy ne kövessem el ugyanezeket a hibákat, anyám pedig mintha mindig is mellettem állt volna, nem olyan, mint Bellatrix néni, hogy mészároljunk muglikat, és efféle nemes tettek. Ahogy nézem a mai estét az önelégült viselkedésemmel sikerül egyre komolyabb mélységekbe taszítanom. Már csak az a kérdés, hogy van-e visszaút. Így nem is nagyon válaszolok a kérdéseire, már ha kérdések egyátalán. Helyreigazít a játékot illetően, aztán jön az is, hogy nem vagyok képes méltatni, amiért ügyes volt, és még véletlenül se felejtsem ki, hogy a házigazda nagyasszonyának éppen milyen úri szeszélye van a másik grifendéles irányába. Azt hiszem tényleg kezdem magam közellenségnek érezni. Ahol Penny a köz. Nem is tudom hirtelen, mintha én testesíteném meg, amit másokban annyira gyűlöl. De vajon képes vagyok elengedni magam annyira, hogy vele együtt nem csupán jól érezzem magam, hanem mindenki tudtára adjam, ki is vagyok én valójában. Ha Sue képes volt bennem meglátni a jót, ha Lily is fogjuk rá jól érezte magát velem, akkor talán... - Én.. – Hajolok le a virágáért, ami a földre esett, és inkább nem teszem szóvá, nekem valóban nem jutott még ez sem eszembe. Csapnivaló vagyok ami a szívügyeket illeti. Kicsit húzom a számat, nehezemre esik kinyögni, de mégiscsak kimondom. – Azért hívtalak el, mert azt hittem, hogy jól érezzük majd magunkat. Talán ez nekem nem megy annyira, mint vártam. – Nem, nem várom, hogy most hirtelen elkezdjen sajnálni, vagy bármi ilyesmi. Ez nem önutálat, vádaskodás a magam irányába. Nem tudom, hogy kinek a kedvéért lennék képes megváltozni, talán érte igen, de erre úgy tűnik nincsen türelme várni. Azt hiszem ezt meg tudom érteni. Már így is sokat csiszolódtam, ehhez azonban másfél év kellett, neki pedig kár pazarolnia magát. – Ez a tiéd, tőle kaptad. – Nyomom a kezébe, most nincsen bennem féltékenység, valahogy csak úgy ezt sikerül kimondani. Összességében sajnálom, hogy ennyire pocsékul állok a dolgokhoz, talán egyszerűbb lett volna egy irányítható Pansyval maradnom, netán a felszínes és naív Astoriával, ám úgy tűnik, önmagam választom a kihívásokat, hogy pont a szeszélyes, gyönyörű, és mindonáltal öntörvényű Pennyn akadt meg a szemem. – Számít az még valamit, hogy elrontottam? Sajnálom. Én nem vagyok az az elbűvölő herceg, akit várnál. – Ha átvette a virágot, akkor megfogom a kezét, egyértelműsítve, hogy nem akarom hogy távozzon. Oly nehéz ez így, önmagammal vívok nagy csatákat, neki meg ezt nincsen lelkiereje végignézni. Vívódom még a szavakkal is. Végül mégis sikerül felnézem, bele a szemébe. – Én... kedvellek. És az érzés rohadtul idegen tőlem. Fordítva szoktam meg.
Nem várom el tőle, hogy kiforduljon önmagából... azt hiszem legalábbis, de azért az nem járja, hogy elmegy a karácsonyi szünetre, aztán visszatérve lényegében majdhogynem teljesen semmibe vesz. Azért ezt nem fogom csak úgy lenyelni. Hiába mondja Gerard, hogy alkalmazkodjam, bolondítsam magamba, játsszam el, hogy... nem is tudom, mennyire érdekel, én nem vagyok ilyen. Amit érzek azt érzem és kész, nem tudok csak úgy úgy tenni, mintha máshogy gondolnám. Bántó, ahogyan viselkedik, ahogyan viselkedett és nem fogom ezt csak úgy figyelmen kívül hagyni, mert nem akarom és kész. Én igenis szeretném, ha megpróbálna nem arra figyelni, hogy mások mit várnak el tőle, vagy ha ezt teszi, akkor engem hagyjon békén, mert én nem vagyok olyan, mint amit ő mutat sok esetben. Nem alkalmazkodom az anyám elvárásához és nem érdekel, hogy mit kívánnak meg egy aranyvérűtől, vagy egy Mardekárostól. Neki sem így kéne ehhez az egészhez hozzáállni. - Olyan rettenetes, ha azt mondom, hogy esetleg nem értesz ahhoz a játékhoz? - mert igenis így van nem? Nem a játék hibája az, hogy neki nem ment. Értem én, hogy élőben jobb, persze sok mindennel így van ez, nincs is ezzel baj, egyszerűen csak annyit mondtam, hogy nem a játék hibája az, hogy esetleg neki nem ment tökéletesen a kezelése és ennyi. Nem kell ezt zokon venni, se nem szabad túl komolyan, hiszen csak egy játékról van szó nem igaz? - A Griffendéles szőkének van neve, Lavandernek hívják Draco és az rájuk tartozik, hogy mi van közöttük. - hogy kavar-e vele... miért kell ennyire alpárian fogalmazni? Egész más az, ami köztük van, de ezt nem is hiszem, hogy ő képes lenne megérteni. Gerard legalább hezitál, legalább tudja, hogy nem jó az, ami van és próbálkozik, de Draco... mintha nem is tudom csak folyamatosan pimaszkodna, még azokkal is bántó, akik nincsenek is aktuálisan jelen, mintha mindig csak az lehetne a tökéletes, amit ő akar. - Esetleg örülhetnél is a sikeremnek... nem? - egy lemondó sóhajjal csóválom meg a fejemet. Miért is így lenne? Egyértelmű volt, hogy csak morogni tud mindenre, húzni a száját, mintha bármi, ami történne az direkt ellene lenne. Még én is szándékosan azért nyertem billiárdban, hogy az orra alá dörgöljem, pedig csak simán gratulálhatna is, meg megérdemelném, mert ügyes voltam, de nem... képtelen rá. A válaszára ezek után azt hiszem érthető, hogy felszökik kissé a szemöldököm. Aztán csak megrázom a fejemet, aminek hála persze a virág egyszerűen a földre esik, amit Gerardtól kaptam. - Tudod mit? Nem vagyok annyira éhes, mint ahogy hittem... inkább lefekszem aludni. - nem fogom csak úgy lenyelni, amit csinál és nem fogom eljátszani, hogy jól érzem magam. Jól éreztem, csak épp nem vele, és ha így viselkedik, akkor nem maradok, mert nem fogom elrontani az estét, ami egészen jól indult. Lehajolok szépen, hogy felvegyem a virágot. Remélem legalább Gerard jól érzi magát és meghozta azt a fontos döntés és... ő legalább jól hozta meg. - Jó éjt Draco! - még csak azért sem hajolok előre, hogy puszit adjak az arcára, máshova meg főleg most nem akarnék. Ha így viselkedik, akkor én abból nem kérek, ez biztos.
Látom én, hogy mindjárt lenyel keresztbe. Ha jobban belegondolok, lassan már állandó hangulatunk lesz ez a hullámzás, egyszer egészen meghittem, máskor ilyen hajtépősen, mintha mi magunk sem tudnánk, hogy mit akarunk egymástól. Őszintén szólva én sem tudnék dönteni. Ha a régi önmagamat idézem, még bottal se piszkálnám meg, de ha az elmúlt másfél év eseményeit veszem alapul, ha én változom, a szüleim is változnak, akkor mindenki megváltozhat. Ha egy nyomorult Griffendéles is képes meglátni bennem a jót, meg most Lily Caster is táncba hív, akkor valahol kénytelen vagyok elismerni, hogy a kultuszom ellenére is a közösség a tagjaként akar látni, nem pedig felette. Talán még éppen időben sikerült végezni a Sötét nagyúrral, mert ha nem pusztul el, akkor én lettem volna a következő csatlósa. Fiatalon mindig erről álmodoztam, apám is halálfaló volt, nagyon is sikeres, sokra vitte, hatalomra jutott, még az átmeneti bukós időszakban is, jó útnak igérkezett, ám mindez megváltozott, amikor elkezdett olyanba átfordulni, hogy tőlem is félelmetes dolgokat vártak volna. Nem tudom, hogy képes lettem volna mondjuk gyilkolni, mert a hatalom és a vérontás különböző dolog. Az már nem én vagyok. Ellenben nagyjából mindenki utál azért, amit képviselek. Ez a része érdekel kevésbé, de Pennyvel valamit határozni kéne. Csinos, nagyon is az, és még megértő is próbál lenni, ezen az estén közel sem sikerül. Én meg teszek rá egy lapáttal, hiszen a körbeudvarlás nem az én stílusom. Nem mondom, hogy előbb pofoznám fel, mint rózsát adjak, de hogy csábos szépfiú nem leszek, az biztos. A sörszag egy cseppet zavar, szerintem kissé olcsó ital, de ne finnyáskodjunk. Akkor már inkább bor, ha már iszunk, akkor ne fogjuk magunkat vissza. Nem tudom hogy meddig akarja tartani a pofavágós, rideg stílust, amely inkább nekem áll jól, neki határozottan gyerekes, remélem gyorsan túllendül rajta. Talán bocsánatot kéne kérnem azért, ahogyan kezeltem a szünet után..? Nem látom be, hogy miért. - És úgy gondolod, hogy én most azt mondom, hogy nem értek hozzá? – Mosolyodom el halványan, már megint játsza a békebírót, ahogyan a griffendélesekkel is teszi. Enyhén szólva is idegesítő tulajdonsága. – Az igazi százszor jobb. Úgyis az számít, ahogyan kisiklunk a pályára, és gyorsabb vagyok mindenkinél, nem az, hogy milyen gombokat nyomogatok. Az még illúziónak is gyenge. – A valódi élményt úgysem tudja visszaadni. Lassan viszont tényleg igyekeznem kéne diplomatikusabbnak lenne, ha ki akarok hozni valamit ebből a mai estéből, kérdés, hogy mennyire van erre szükségem. Ezt kéne átgondolnom. - Kavar valamit a griffes szőkével? – Puszta érdeklődés, nem húzom fel az orromat, annyira végképp nem érdekelnek az egyetemisták hálószobatitkai. Nekem is megvolt a kis udvartartásom, manapság oszlattam a népet, és próbálom a saját utamat járni. Mivel úgy ítélem meg, hogy Penny elég tisztességes, ha tőlem akar valamit, akkor úgyse tartja túl fontosnak ezt a Gerardot puszta beszélgetésnél, így ennek nem is tulajdonítok jelentőséget. – Te bezzeg győztél, hát ez nagyszerű. Mindketten kaptunk egy griffendéles magaslabdát. Úgy tűnik ez nem az én estém. – Mormolom kissé sértődötten, valahogy tényleg nem akar semmi összejönni az utóbbi időben. Lehet, hogy hosszú hetekre el kéne utaznom, hogy egyátalán hetedikre visszajövök-e. Van pénzem elég, anyagi hátterem is, most mit szerencsétlenkedjek itt az iskolapadban? – Akarunk. Megint megetethetlek? – Kérdezem most már egy fokkal békülékenyebb stílusban. Akkor egészen jól elvoltunk a karácsonyi bálon, még egy apró csókra is ragadtattam magam, nem úgy tűnt, hogy ellenére lenne. Világos pillantásommal most őt vizslatom, hátha még menthető az este.
Fagyos kissé a hangulatom vele szemben igen, ez nem is kifejezés. Nem olyan egyszerű ezt az egészet kezelni. Akárhogy is nézzük Draco még fiatal, legalábbis hozzám képest és lehet, hogy pont e miatt nem tudja ezt rendesen kezelni, vagy a jó ég tudja. Nem véletlen, hogy a nők általában inkább idősebb pasikkal kezdenek, mert ők valahogy lassabban érnek és aki már fiatalabb nálad az... nem biztos,hogy úgy tud gondolkodni, mint te és abból csak problémák születnek. Mondjuk esetünkben itt a fő oka Draco alap jelleme, vagy épp a családjához való ragaszkodása, netán az a tény, hogy kimondottan undok tud lenni, amikor épp olyanja van - azaz gyakran - szóval még mindig nem tudom, hogyan is fog zajlani majd ez az este, de kissé még most is tartok tőle. Valahogy az eleje egészen jól indult és pont e miatt félek, hogy a folytatás az majd közel sem lesz ennyire kellemes. Nem megy nekem a színészkedés, amit Gerard javasolt, én valahogy egyenes ember vagyok és sokkal inkább szeretem a dolgokat letisztázni, az nekem jobban megy. A sör is valahol ezért esett jól most, kicsit feledtette a zavaró dolgokat, még ha nem is vagy egy jellemzően söröző típus, akkor már inkább a bor és társai, azzal sokkal jobban érzem magam, de most ez volt kéznél és néha én is változtathatok a jól megszokott dolgokon igaz? - Attól még nem biztos, hogy szar a mugli technika, inkább csak nem értetek hozzá nem? De persze gondolom azért az igazi mégis csak jobb. - nem arról van szó, hogy minden áron meg akarom védeni én a muglikat, de minden bizonnyal nem csinálnak annyira rossz dolgokat ők sem, csak számunkra szokatlan és furcsa és épp e miatt Draco talán csak nem tudta kezelni és persze... ezt nem kezelte épp a legjobban. Ezen nem is szabad különösebben meglepődnöm igaz? Nem is fogok, mert... ő ilyen, de néha igazán megpróbálhatna jobban belegondolni dolgokba. Nem csak ő van a világon és ha valami nem megy neki, akkor az nem feltétlenül az adott dolog hibája minden áron igaz? - Igen Gerardot, rendes srác és jól elbeszélgettünk sok mindenről. Remélem jól alakul az estéje további része, megérdemelné, ha már ezt az egészet megszervezte. - automatikusan fordulok kicsit körbe, hogy vajon kiszúrom-e őt és Lavandert, de elsőre nem sikerül és olyan látványosan nem akarom keresgélni, a végén még Draco reflexből megsértődik. - Biliárdoztunk egyébként és simán győztem, pedig alig értek hozzá, de ma szerencsés napom van azt hiszem. Ittam egy sört is, szóval... nem akarunk enni valamit? - őszintén szólva már most kicsit melegebbnek érzem a fejemet, mint kéne, lehet hogy tényleg jót tenne, ha ennék valamit, mert nem akarom én előre kiüttetni magamat, főleg nem Draco előtt kéne becsípni, a végén még a megszokottnál is átmegyek keményebb őszintébe és azt hiszem azzal egyikünk sem járna jól. Ő nem az a típus, akinek okos döntés csak úgy a képébe vágni a véleményedet. Tuti, hogy nagyon zokon venné.
Egy korty alkoholt nem ittam eddig, a tizenhárom éves Lily mellett ez nem is csoda, Pennyből viszont árad a sörszag. Ha már ital, miért nem borozott? A sör olyan olcsó megoldás... A Griffendélesben szintén tovább rombolhattam a nimbuszomat, aki szinte már elvárta volna, hogy gőgös és lekezelő leszek, amilyen sokáig voltam. Így sem vagyok egy angyal, ellenben azt láttam az arcán, hogy megkönnyebbült. Még azt is el tudom képzelni, hogy jól érezte magát, legalábbis nem annyira pocsékul, mint ahogy elsőként várta. Ha elmeséli a testvérének, aki mardekáros, holnaptól lehet, hogy még annyi tiszteletem sem lesz, ha ő elmondja mindenkinek. Ősszel sikerült beutni az utolsó szeget a koporsómba, ahogyan Sue elmondta, hogy látja bennem a jót. Ott eléggé elszégyeltem magam, hogy kamaszkori lázadásomnak ismét valaki a célpontja lett, és már jó ideje azon tűnödöm, vajon helyes úton járok? Két világ között rekedtem. Az egyik a mindenki által magabiztosnak, és kiméltlennek hitt iskolavezető, a másik pedig az az út, amit Penny szeretne, és talán egyre jobban idehúz a szívem. Mindkettő én vagyok, ám valahol anyám és apám között kellene döntenem. Holott már apám se a régi, ő is szépen lassan felfogta, hogy a nagyúr rémuralmának következménye az, hogy ő a család felfemelkedését abban látta, ha az eleve győztes oldalra állunk. Mintha a mardekár el lett volna könyvelve a sötét nagyúr csatlósainak, szinte automatikusan. A lány odaér hozzám, és leszámítva az átható sörszagot, gyönyörűbb mint valaha. Látom az arcán, hogy megint meg van riadva tőlem. Ahogyan úgy is váltunk el hogy annál pocsékabb megalapozása nem is lehetett az estének. Vajon van értelme a folytatásnak? A változatosság kedvéért én bántottam meg, és ha ezen nem tudunk túllendülni, akár mehetünk vissza az alaksorba. Ezen az estén lehet, hogy ne ártana azokra hallgatnom akik jót akarnak? Az egykori banda már széthullott, csatlósaimat eleve én küldtem el, Pansy egy rókaképű undormány, Astoria pedig szép, de egy üresfejű cicababa. Ahogyan anyám is mondogatja, nem az a lényeg, hogy kiemelkedjünk; ne süllyedjünk le. Közelebb lépek, és ráfogok a lány kezére, eltekintve a sörszagtól, hátha ha eszik, vagy mást iszik, akkor mindez elszáll. - Rájöttem, hogy a mugli technika egy szar. Nem jöttünk rá együttes erővel sem, hogyan kell kviddicsezni. Az igazi jobb. Sikerült... földhöz vágni, na mindegy... – Vonom meg a vállamat, és megfogom a kezét, afféle békülési szándékként, nem igazán vagyok jó bocsánatkérésben. Nálunk nem is divat, de ha akarok még valamit a szinte model kinézetű lánytól, valamit illene felmutatnom. - Te pont a házigazdát kaptad ugye? Mi volt? – Próbálok nem kimérten fogalmazni, járul hozzá egy halvány mosoly is. Tetszik nekem ő nagyon, csak kérdés, hogy a kedvéért felül tudok e emelkedni azon, amely sok éven át meghatározott.
Hát akkor második felvonás. Azért azt hiszem kíváncsi leszek rá, hogy Gerardnak hogyan alakul majd az estélye. Nekem végülis elég kellemes volt azt a tényt nézve, hogy nyertem egy meccs biliárdot, elbeszélgettem egy igazából rendes sráccal, aki maga sem tudja, hogy mit akar. Együtt tudok érezni Lavanderrel, még ha nem is igazán ismerem őt, de nem lehet egyszerű egy ilyen srác mellett, ahogy persze nekem sem az. Nem tudom mi lesz a jó lépés. Tegyem, amit mondott, tegyek úgy, ahogyan azt Draco elvárja, játsszak szerepet, aztán majd meglátom, hogy mi lesz? Az utolsó pillanatban pedig majd visszakozom és... de az nem lenne baromira szemét dolog a részemről? Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, és nem tudom, hogy egyáltalán menne-e, hogy így játsszam, ez nem én vagyok. Viszont az is biztos, hogy jelenleg finoman szólva is nem sok kedvem van ehhez az egészhez. Nem vagyunk túlságosan jóban, és nem tudom, hogy ebből mit lehet még kihozni egyáltalán, mert ő jó eséllyel sokkal inkább a szüleinek akar megfelelni, mint bármi... vagy bárki másnak. Halk sóhajjal szedem a lábaimat lefelé a lépcsőn, hogy végül kiszúrjam a szőke hajat, ahogy minden bizonnyal engem keres. Nem nagyon figyeltem, hogy kivel és mit csinált az elmúlt időszakban, milyen volt a vakrandija, nem is számít azt hiszem. E téren nem vagyok egy féltékeny típus, akit nem érdekelsz az úgyis talál mást, akit meg igen, az nem fog igaz? Felé indulok hát, amikor kiszúrom. Elég erőteljesen érezni azért rajtam, hogy egy üveg sört sikerült legurítani a torkomon. Egy kissé talán még a hatását is érezem, de ebben nem vagyok teljesen biztos, amúgy se tudnám megállapítani, hogy becsíptem-e vagy sem, mivel még nem sokszor volt rá példa. - Hát... szia! Hogy érezted magad? Vagyis, hogy érzed magad? - azért érdekel persze, hogy hogy van, milyen a hangulata, meg ilyesmi, mert akkor legalább tudom, hogy mire készüljek, ha már eleve eléggé fagyos hangulatban sikerült megérkeznünk ide. Jó lenne valahogy feldobni a dolgot, legalább nagyjából azt hiszem... vagy a végén megint jól marjuk egymást egy sort, aztán lelépünk morcosan. Őszintén szólva ez se lepne meg különösebben.
Lilyvel egész különös módon, ám jól éreztem magam. Fogjuk rá, hogy mert a szüleink összejárnak, meg a kviddics összeköt, annak ellenére, hogy a rivális griffendélben játszik. Rivális? Nagyon lemostuk őket, és a végén kullognak, talán ezért is voltam vele most egy fokkal elnézőbb. Korábban a gúny volt ellenük a fegyver, hiszen az ellenséget meg kell félemlíteni, ám most még az is méltóságon aluli lenne, van elég bajuk nélkülünk is. Vagy talán annak is jelentősége van, hogy feladtam részben a házak közötti rivalizálást, nem az tölti ki minden gondolatomat, hogy alázzam a többieket, így is megnyugtatóan vezetünk minden téren, a cikeszt meg el fogom kapni, így tudok a saját dolgaimra koncentrálni. Még mindig azon tűnődöm, amit anyám mondott az iskolakezdés idején. Nincsen immár jelentősége a házaknak, csak az számít, hogy ki az érdemes arra, hogy szövetségre lépjen velünk. Vagy mindez badarság, és Penny van rám ilyen hatással? Még egy fura csók is elcsattant, nem úgy tűnt, mint aki ellene van, inkább meglepődött rajta. Nem értettem, hiszen akkor csak múlatjuk az időt így ketten együtt? Vagy maradjon részéről a mentori kapcsolat? Apám biztosan azt mondaná, hogy a férfi parancsol, és a lány csak tegye azt, amit én akarok. Erőteljesen kétlem, hogy ezek a divatjamúlt szabályok még mindig használhatóak. A buli előtt is totál úgy érezte, ahogy láttam, hogy megint ellene fordultam. Részben sokkoló volt megint visszacsöppenni a Malfoy kúria szigorú szabályaiba, ám már apám sem a régi, nem szól rám annyira ridegen, azt hiszem még annak is örül, hogy él. Felvázoltam a kapcsolatomat az aranyvérű lánnyal, érdekes módon anyám igen örült a dolognak, mintha boldognak akarna látni? Vagy unokákra vágyik, hogy ne törjön meg a vérvonalunk? Már megint ezek a kőbevésett szabályok... Igen, tökéletesen jó érzés kihasználni a pénz és a háttér adta kapcsolatokat, ám mi van akkor, ha mindettől függetlenül is lehet érvényesülni? Na majd meglátjuk, eléggé pocsék hangulatban váltunk el, talán ennek is köszönhető, hogy az egyik játékkonzolt a földhöz vágtam. Nincsenek kötélből az idegeim. Lilynek búcsút intek, aztán le a lépcsőn.
