Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-03-29, 04:40

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-03-27, 10:48

Raziel & Alice

[You must be registered and logged in to see this image.]Nehéz nekem erről beszélnem, a félelmeimről és fájdalmaimról, de ha nem nyílok meg Razielnek, akkor kinek tudok? Feltétlen bizalmamat élvezi, hiszen mégis csak a rokonom, az unokatestvérem és úgy érzem, hogy vele szemben lehetek őszinte, így elárulom mindazt, ami történt, amitől úgy félek, de sajnos nem úgy reagál, ahogy azt szeretném. Nem tud túl sok okos dologgal előállni, ami igazán sajnálatos, valamiért azt hittem, hogy erre is megvannak a maga remek ötletei, de nem, valamiért nincsenek.
- Attól még, hogy nem mindennapos, számomra elég rémes így is, mert túl gyakori... - sóhajtok fel szomorúan, mert ez az igazság. Vannak napok, amikor békén hagynak és olyankor én is nyugodtabban tudok lefeküdni, de ki tudja, talán egyszer könnyebb lesz, talán tényleg össze fogom tudni szedni annyira magam, hogy ne legyen probléma. Amikor viszont Raz a többiekre kérdez rá, csak finoman biccentek, szavakkal már felesleges erre válaszolni. Nem mindenki piszkálnak, de sokunkat igen...
- Igen, nem is egyszer. Van, amikor csak szavakkal bántanak, de többször bántottak már fizikálisan is és kerültem már gyengélkedőre is... nem is egyszer. - zavartan kezdem el tördelni ujjaimat ölemben, mert ez tényleg kínos így, de ha már belementem a témába, akkor igenis beszélnem kell róla, ha kérdez, bár részletesen nem szándékozom neki kifejteni mindazt, amit már átéltem a Roxfortban, ez túl mély seb, nem kívánhatja, hogy felszakítsam. A barátaimról is szót ejtünk és persze megint az a bizonyos gyakorlás...
- Ők beletörődtek ebbe, ahogy talán eddig én is, amíg nem lett ilyen durva a helyzet. A gyakorlással pedig tudod, hogy állok, de még lehet máshogy, meg kell tudnom védeni magam. - hiszen már hatodikos vagyok, nem egy kis, gyenge elsős és most, hogy megismertem ezt a férfit, tényleg érzem a motivációt, bár magam se értem, hogy képes ilyesmit kiváltani belőlem. Talán őt is meglepi ez a tény, nem tudom, de tényleg remek embernek tartom, és még nem is ismerem teljesen.
- Igen, talán képes leszek rá, majd kiderül, de előbb nekem is változnom kell. - valahol el kell kezdeni, utána pedig majd meglátjuk hogy alakul, hogy a többiek is hajlandóak lesznek-e megtenni bizonyos lépéseket, ezt egyelőre még nem tudhatom. A szüleim is szóba jönnek, akikkel kapcsolatban talán tényleg akadtak téves elképzeléseim, nem tudom még pontosan, de igaza van, nem szabad hülyeségeket gondolnom, nem is fogok eztán, de talán idővel ő nekik is el kéne mondanom mindazt, amit most Razielnek elmondtam. Mindenesetre most csak átcsüccsenek hozzá és nem érdekel, hogy ki mit gondol, ha esetleg pont felénk néz, édesen ölelem őt át, majd jelzem felé, hogy meg fogom majd valahogy hálálni mindazt a segítséget, amit kapok tőle. Hogy mikor és hogyan, az még kérdéses, de nem marad el.
- Nyugi, kreatív vagyok. - és értek a művészetekhez is, mint mondjuk a rajzoláshoz, festéshez. Talán rajzolhatok majd neki valami szépet, hátha tetszene neki... Hmm, hirtelen annyi ötlet fogalmazódik meg bennem, lehet, hogy szépen lassan majd mindenre sor kerül.
- Te már így is túl sokat adtál nekem, ne gondolj már arra, hogy cserébe mi tennél. Nekem is megvan mindenem, ami eddig volt. - persze mindig lenne még mi, amire szükségem lehetne, de eszem ágában sincs ezeket elmondani neki, nem akarok ennyire szerencsétlennek tűnni, már az is éppen eléggé kellemetlen a számomra, hogy azt tudja, hogy időnként ruhákra sincs pénzem. Képzelheti, hogy másra se nagyon. De persze, ha nagyon fontos lenne, akkor szólnék, hogy kell valami, de talán ez egy ideig még elkerülhető. A Pitonnal való beszélgetés viszont egyre rosszabb ötletnek tűnik a számomra, de akárhogy tiltakozom, mintha nem tudnám róla lebeszélni a rokonomat, egyszerűen hajthatatlannak tűnik, de van valami más is, amit szóba hoz a tanárommal kapcsolatban, és egyelőre fogalmam sincs, hogy mi történhetett vele, de a kíváncsiságom győz, így rá is kérdezek a dologra.
- Hé! Ha már szóba hoztad, igenis mondd el! - szólok rá magabiztosan, mert most már nem akarom, hogy elhallgassa ezt az egészet és mástól kelljen kiderítenem, ha már belekezdett, folytassa. Amikor viszont megteszi, szemeim elkerekednek a hallottakon, miközben egy pillanatra meg is remegek.
- Ha... halálfaló volt? - kérdezek rá és láthatja is arcom elsápadásából, hogy talán most még jobban fogok tartani tőle, mint eddig. Ki tudja, hogy mi minden művelt az a férfi, és... - Az igazgató úr hogy állhat ki mellette? És hogy taníthat egy ilyen ember a Roxfortban? Így már értem, hogy miért utál, hiszen mugli családból érkeztem... - bizonyára ez is közrejátszik, hiszen hallottam róla, hogy Tudjukki idején az én fajtámat halomra gyilkolták. De még mindig nehezen fogom fel azt, amit hallok, így csak nézek magam elé, miközben egyre rosszabbnak tűnik az ötlet, hogy Raziel beszéljen ezzel a férfivel.
- És ha beszélsz vele és bántani fog? - oké, talán túlzásba viszem az aggodalmam, de talán nem lehetetlen ez az egész. Miért vagyok ennyire gyáva? Jobb is, hogy nemsokára tovább lépünk a témán, fogok én még eleget aggodalmaskodni majd ezen az egészen, hogyha Piton esetleg magához hivat majd. Nem, gondolni se merek rá... Jobb inkább a jövőn merengeni, elvonja az ember figyelmét némileg.
- Nem igazán tudom, hogy melyik szakhoz mi kell vagy éppen mi nem, de talán jövőre már minden összeáll. - egyelőre még fogalmam sincs arról se, hogy mi érdekel igazán, hogy milyen jövőt szánjak magamnak. Az aurorság is most hirtelen miatta jutott eszembe, de aztán lehet, hogy simán elvetem vagy elveti Piton én helyettem, hiszen olyan béna vagyok, hogy nem engedne át a tárgyából. Még sok kérdés vár megválaszolásra.
- Egyelőre nem érzem ilyen bátornak magam. - ezt ő is tudja, de tényleg egy év sok idő, még minden megváltozhat. Csak biccentek tanácsára, meg fogom fogadni, tényleg most már elkezdek komolyabban ezen gondolkodni és talán a minisztériumi látogatás is segíthet majd a döntésben. Az viszont meglep, hogy Raziel felveti, hogy nála tölthetnék majd egy hétvégét, hiszen két nap nagyon hosszú idő, de jó lenne jobban megismerni, több időt vele tölteni, hiszen egy hétvégén együtt lennénk, és bizonyára rengeteget beszélgetnénk.
- Jó-jó, ahogy gondolod. Akkor főzhetsz te, kíváncsi vagyok, milyen szakács vagy. - kacsintok rá és tényleg boldog vagyok, hogy ezek szerint nem lett máris elege belőlem, hogy nem vagyok túl negatív társaság a számára. Pedig őszintén szólva ez a mai beszélgetés után nem gondoltam volna, hogy tényleg fontos lehetek majd neki, hogy még több időt akar pont velem együtt tölteni, hiszen kész szerencsétlenség vagyok. Nemsokára azt is megtudhatja, hogy a férfiakhoz se értek, egyelőre legalábbis nem éreztem még úgy, hogy akarnék bárkivel is együtt lenni, csak mostanság gondolok arra, hogy milyen lehet a szerelem, a csók... az érzéki ölelések, mindenre, ami egy kapcsolattal együtt jár.
- Jó lenne, ha lenne ilyen. - bólintok végül, majd nemsokára megtörténik a zavarba hozásom, amit igen csak nehéz kezelnem, hiszen nem szoktak így viselkedni velem és bár ez csak játék és Raziel a testvérem, mégse ismerem oly régóta, hogy így is álljak teljesen hozzá, bármennyire is igyekszem, ez nem egy nap után fog kialakulni. Ahogy viszont találgatni próbálok, úgy tűnik, hogy nagyon jó úton járok, tényleg tisztában van azzal, hogy néz ki és mint hallom, a nőket se veti meg.
- Szerintem pedig jobb lenne egy valakit választani, akivel boldog az ember. Én például sose játszadoznék mások érzéseivel, bár nem mintha annyian állnának sorba nálam. - kuncogok fel vidáman, de aztán kibújik a szög a zsákból, ezek szerint a tartós kapcsolatokkal van problémája. Nem is értem, hogy miért, hiszen olyan jó lehet valaki mellett megmaradni.
- Talán egyszer majd találsz egy olyan nőt, aki megfelel hosszú távra. Talán eddig nem voltál szerencsés. - gondolkodom el ezen egy kis ideig, majd térek rá saját magamra, a zavarba hozásra, hogy ilyesmi egyáltalán nem szokásom, de talán még lehet az, végülis, remek játéknak tűnik.
- Igazán furcsa lenne, ha így tennék, hiszen mégis csak a rokonom vagy, talán nem rajtad kéne gyakorolni. Annak amúgy se lenne sok értelme. - hiszen egyértelműen nem vinne sehová se, csak talán összezavarna engem is, szóval ezt inkább el is kéne vetnem, ahogy jött az ötlet, úgy kéne az ágy alá söpörnöm. Inkább terelem is a témát, méghozzá az otthona felé, így kíváncsian hallgatom hát azt, amit megoszt velem.
- Oh, pedig nekem nem gond a kanapén alvás ám, nincsenek nagy igényeim, az is kényelmes. - jelzem is felé, hogy nálam az ilyesmi tényleg nem gond, de amikor meghallom, hogy az anyukája szobája üres, picit mintha feszengeni kezdenék.
- Bi... biztos? Mégis csak az anyukád szobája volt, nem lenne furcsa, ha ott lennék? - a kanapé valahogy jobban hangzik nekem, de talán ezt a csatát majd újravesszük, ha ott leszünk nála. Csak bólintok arra, hogy kertes házról van szó, meg hogy átlagos, de biztosan jó lesz, bár tény, hogy furcsa érzés lesz majd azért nála, mert bár rokonom, mégis, tényleg most láttam először. De ugye ő nem ártana nekem? Jobb azért óvatosnak lennem, sose lehet tudni. Mindenesetre fel se tűnt, hogy mióta beszélgetünk, kezd későre járni, nekem pedig sajnos vissza kell térnem időbe a Roxfortba, így sóhajtok fel kissé, amikor látom, hogy más diáktársaim is távoznak a helyről.
- Nekem sajnos mennem kell, de akkor írj levelet, hogy melyik hétvégén találkozzunk és hogy hol várjalak. - hiszen nem tudok még mindig hoppanálni és nem is vágyok az érzésre, de túl fogom élni, hiszen hat éve élek már ebben a világban valamilyen szinten, utaztam már hopp porral is. Még egyszer jól megölelem a férfit, majd egy kis puszit nyomok helyes pofijára.
- Akkor nemsokára látjuk egymást, szia! - mosolygok rá kedvesen, majd ez után távozom, hogy visszatérjek az iskolába és elkezdjem a nagy tervet, mely szerint összekapom magam és némileg megváltozom.

//Köszönöm a játékot, máris imádom őket is! *-* És akkor szólj, ha mehet a következő kör. Wink

//

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-03-22, 02:32

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-03-19, 20:58

Raziel & Alice

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem akarok mások gyengeségeiről tudni, valahogy nem érzem úgy, hogy képes lennék bárkinek is ártani, bár ki tudja, hogy a jövő mit tartogat majd a számomra. Az viszont biztos, hogy Raziel nagyon kedves férfi és ezt igenis el kell fogadnia, ragaszkodom hozzá, amikor pedig hallom, hogy „behódol” akaratomnak, jókedvűen nevetek fel, jól esik vele beszélgetni. Idegen, de mégse, és olyan lazán, kellemesen eltársalgunk, rég volt már ilyesmiben részem, felüdülést jelent a számomra.
- Hmm, szerintem illett hozzád az a ház, bár még nem ismerlek annyira, de ez úgyis változni fog. – biccentek a válaszára, majd nemsokára megnyílok előtte, elmesélem félelmeimet, érzéseimet, mindent, ami a közelmúltban történt, mert ez olyan dolog, amit senki másnak nem mondhatok el úgy érzem, ő pedig talán tud valami okosat mondani rá, segíteni. Én… én tényleg örülnék, ha tudna. A hirtelen válasz viszont meglep, ahogy arckifejezése is, mely azt árulja el számomra, hogy mintha komolyan gondolná, de ez után mégis, arra tér rá, hogy nem tud nekem igazán jó tanácsot adni, pedig… pedig mennyire jó lenne, így szomorúan hajtom le kissé a fejem. Én se találtam jó megoldást, talán soha se fogok.
- Az a baj, hogy a Hugrabug ház klubhelyisége is az alagsorban van, közel a Mardekárosokhoz, így ha akarnám se tudnám elkerülni az ilyen helyeket, de… de remélem nem lesz baj, megpróbálok óvatosabb lenni és határozottabb. – igen, most már tényleg megpróbálom megismerni a mágiát, tanulni és akkor talán, ha látják, hogy kiállok magamért, akkor nem történik baj. Végülis, Aaron is a múltkor megmentett és nem használt ki semmit, segített nekem, talán még a végén ő is tehet értem, csak… csak meg kéne kérnem. Bár, nem vagyunk olyan viszonyban, mégis mikre gondolok? Na de némi témaváltás után visszakanyarodunk hozzám és Razielre, hogy a megjelenése úgy érzem, sok mindent megváltoztat, talán tényleg ő kellett ahhoz, hogy most ilyen következtetésekre jussak, kár, hogy eddig nem ismertem.
- Szerintem elfogadtak a barátaim olyannak, amilyen vagyok, nem próbáltak meg erősebbé tenni, hiszen ők se igazán azok, de én szeretem őket. Viszont te tényleg tudsz motiválni, már most, pedig még csak nemrég kezdtünk el beszélgetni. – mosolyodom is el, és már tudhatja a másik, hogy a bizalom már áll részemről felé. Nem fogom átverni, ha úgy alakulna se, mert már most segített nekem, hiszen ő felnőtt, jobban látja a dolgokat, mint én.
- Igen, ők már megszokták azt az életet és tudom, hogy egyébként boldogok, a mi jövőnk miatt aggodalmaskodnak, de sokkal tartozom nekik azért, mert felnevetlek és mert elengedtek a Roxfortba is, hogy nekem más élet jusson. – meg akarom majd hálálni nekik és meg is fogom. Igen, ezért is kéne még jobban odafigyelnem, mondjuk bűbájtanon, hiszen akadnak bizonyos háztartási bűbájok, amelyek igazán hasznosak lehetnének és 17 évesen már varázsolhatok akárhol, az pedig már mindjárt itt van. Hogy repül az idő… Nemsokára Raziel mellé kerülök, majd egy kedves, hosszú öleléssel köszönöm meg eddigi segítségét, amit ő is viszonoz, bár érezhetően lassabban. Talán túl gyors vagyok neki és túl közvetlen? Vagy nem szokták ölelgetni? Nem számít, én mostantól fogom, mindig! Mert szeretném, mert akarom, hogy érezze, hogy én most már itt vagyok neki.
- De nem olyasmit adhatok neked, ami pénzben mérendő, vannak más értékek is. Szóval bízd csak rám, hogy mivel leplek meg és hogyan hálálom majd meg. – akad ötletem, hiszen azért értek én néhány dologhoz, készíthetnék neki akár egy szép karkötőt is, de majd elgondolkodom rajta, hogy mire van szüksége,azon kívül, hogy családra, mert érzem, hogy arra nagyon is, így a szeretet egyértelmű, amivel mindig bombázni fogom, szint elkényeztetve és remélem, hogy örömmel fogadja majd és nem leszek terhére. Ha mégis, akkor pedig csak észreveszem majd. Na de a kellemes témát beárnyékolja Piton professzor, akitől azért elég rendesen tartok, méghozzá okkal, és amikor meghallom, hogy Raziel vele is beszélne, szerintem egyértelmű, hogy nem kicsit kezdek el aggodalmaskodni a dolog miatt, hiszen talán még rosszabb lesz, ha szó neki. Inkább… inkább maradjon minden így, ahogy most van.
- Felmenteni? Mi alól? Mire utalsz most? – nem tudom, hogy mire gondol, fogalmam sincs, hogy milyen Piton múltja, én ebbe még soha se ástam bele magam, de talán most majd drága utokabátyámtól megtudhatok bizonyos információkat, amelyek talán tényleg segíthetnek majd nekem. Tehát tényleg megzsarolni a férfit, ki ez az angyal? Milyen hatalom van igazából a kezében? Mert érzem, hogy nem csak egy átlagos auror.
- Azt hiszem, hogy tényleg nincs választásom, úgyis beszélni fogsz vele, bármit is mondok. – hajtom le végül a fejem és én nem érzem túlzásnak szavaimat, tényleg tartok tőle, és szerintem okkal. Vagy pusztán gyermeki félelem lenne ez az egész? Bájitaltanból viszont akkor majd inkább máshoz fordulok, nem akarom, hogy Razielnek kellemetlen legyen, bár tény, hogy az aurori pályához tudni kell, tehát ha esetleg én is ezen az úton mennék tovább, nem ártana nagyon gyorsan összeszednem magam, mert Piton professzor nem fogad el akármilyen eredményt, jaj nekem. Térjünk viszont most már rá a többi szakra is, így sorolom fel a lehetőségeket, persze a szerint nagyjából, ahogy érdekelnek, azt hiszem, bár némileg kavarodás van az elején.
- Nem igazán. – biccentek megállapítására, majd ez után folytatom. – De az aurorsághoz a bájitaltan és a pálcás varázslatok is fontosak, amikből nem vagyok igazán jó és szerintem az elemistához is jobbnak kéne lennem. Mondjuk nagyjából mindenhez fejlődnöm kell, de nem tudom, ezért szerencse, hogy még nem vagyok hetedikes. – talán tényleg nem kéne most tovább forszíroznunk ezt a témát, hiszen nem fogunk nagyon előbbre jutni, most még nem, majd talán egy későbbi találkozás alkalmával. A Minisztériumba viszont még soha se jártam, de egyszer nagyon szívesen megnézném és mint hallom, Raziel készségesen meg is mutatja majd nekem.
- Köszönöm! – szóval megkapom a kikérőt is, ez jól hangzik, és az még jobban, amit még hozzátesz ehhez, hogy nála tölthetnék egy hétvégét. – Ezt… komolyan mondod? Nem zavarnálak? Mert tudod, nagyon jó lenne, még jobban megismerkedhetnénk és főzhetnék is neked valamit. – sok bátyám van, így anyuval sokszor főztünk már, bár inkább az egyszerűbb ételeket ismerem, de max fogok valami szakácskönyvet, ezen nem fog múlni, már ha Raziel megengedi ezt nekem. Na tessék, máris kattog az agyam, pedig még messze van az is. De inkább arról beszélgetnénk tovább, tervezgetnénk, sem mint a kapcsolatokról, a fiúkról, melyekhez egyáltalán nem értek. Nincs párom, se senkim, azt hittem, hogy ez egyértelmű a számára és sikerül is szépen zavarba hoznia ezzel a témával.
- Igyekszem összeszedni magam. – biccentek, majd ez után derül ki, hogy ő se áll ám jobban, mint én, nincs családja, nincs senkije, amit nem is igazán értek, hiszen ahogy ránézek… oly tökéletes külseje van ennek a férfinek és ez a kedvesség és önzetlenség. Miért nincs hát senkije se még? És a még jobb kérdés az, hogy miért hoz engem ennyire zavarba?
- Mi? Nem, dehogy! – még a végén azt hozza ki ebből, hogy tetszik nekem? Azt nem kéne, mert… nem tudom, én ilyenre még csak nem is gondoltam, hiszen a bátyám, és ez eddig meg is volt bennem, de ahogy hirtelen kapja el kezem, majd csókolja meg kézfejemet, totálisan vörössé válok és feladom ellene a harcot, csak lehajtott fejjel fújom ki a bennem maradt levegőt.
- Túl jól! – motyogom magam elé, majd csak megcsóválom a fejem, amikor elereszt. Nagyon is ért a nőkhöz, ezt biztosra veszem, így ez után csak szúrós szemekkel nézek rá.
- Igen, inkább gyerekes, főleg, hogy tisztában vagy saját kinézeteddel. Valahogy úgy érzem, hogy túl sok nő hever már így is a lábaid előtt és azért nincs senkid, mert nem akarsz választani, igazam van? – hajolok közelebb hozzá sejtelmesen, próbálva megfogni őt és ha már ő gonoszkodhatott velem az előbb, akkor én miért ne tehetném ezt meg? Nem hiszem, hogy ne vennék észre, ez hazugság volna, nagyon is tudja, hogy mire képes, ahogy engem is el tudna varázsolni, testvéri kötelék ide vagy oda, nem vagyunk olyan szinten testvérek, szóval igen, gonosz volt, nagyon is, de én se fogom ám hagyni magam.
- Nem baj, jöjjél csak zavarba, mert te is pontosan ezt tetted én velem. Na meg, eddig nem tudtam magamról, hogy képes lennék egy férfit zavarba hozni. – kuncogok fel jókedvűen, mert ez tényleg újdonság a számomra, de talán nem vagyok lehetetlen eset, ki tudja, miből lesz a cserebogár.
- Szóval, merre laksz és milyen a lakásod vagy a házad? És van vendégszobád vagy kanapén fogok aludni? – kezdek bele a tervezgetésbe, mert ez most szerintem remek témának tűnik, annál mindenképpen jobbnak, mint a párkapcsolatok vagy a vonzalom, esetleg a csábítás, mert hát nah, nem értek hozzájuk, bármennyire is próbálkoznék, időbe telne elsajátítanom dolgokat, de talán ebben is segíthet Raziel, segíthet nőiesebbé válnom és megtaníthatja, hogyan kell a férfiakkal bánnom, mert tudom, hogy tudna ebben is segíteni, én pedig már nem akarok egyedül lenni, én is szeretném megismerni a szerelmet, a csókot, az érzéki érintéseket…

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-03-14, 05:30

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-03-02, 22:43

Raziel & Alice

[You must be registered and logged in to see this image.]Jó hallani, hogy Razielnek sincs ellenére az, hogy sűrűn találkozzunk, jól láthatóan beleegyezik, így csak még szélesebbé válik a mosolyom. Persze most én se tudnám megmondani, hogy ez a sűrűn találkozás milyen gyakoriságot jelent, de úgyis kialakul majd. Nem akarok a terhére lenni, akkor találkozzunk, amikor ő is szeretné, ez az egész lényege, de amíg megismerjük egymást, tényleg örülnék, ha hetente legalább láthatnám, jó lenne mindig várnia roxmorts-i hétvégéket, amikor mindig láthatom majd őt, az miatt pedig nem aggódok, hogy esetleg unatkoznánk, arról szó se lehet. Na de ideje másról is beszélgetni, így kezdődnek hát nemsokára a kellemetlenebb témák, de ez is fontos, nekem nagyon is az, végre valakivel nyíltan beszélhetek mindenről.
- Igazad van, bizonyára mindenkinek akad, csak nem keresem őket. – és kihasználni se fogom, ez így van rendjén, az nem én lennék már, hanem valaki teljesen más. Nem óhajtok teljesen megváltozni, részben hajlandó vagyok, de nem kifordulni önmagamból, azzal a lényemet veszíteném el, azt, aki most vagyok. Kedves szavai viszont továbbra is jól esnek, tagadhatatlanul, arcomra is kiülnek tehát érzéseim és szavakba is kijelentem, hogy milyen kedves velem, mert az, mérhetetlenül.
- Kedves vagy és ez tény! – nem hagyom vitatkozni, mert én látom azt, hogy milyen. Bízik bennem, ez teljesen biztos, én pedig nem akarom azt, hogy csalódjon bennem, engedni fogok neki, hogy segítsen, így most is őszintén mesélek azokról, akik bántanak engem időről időre, így ejtve szót a tőlünk nem túl messze ülőkrőlis.
- Te melyik házba jártál, Raziel? – kérdezek rá, ahogy kimondja ő is a Mardekár ház nevét, majd a kérdést hallva csak mosolyogva csóválom meg a fejem. – Nem, dehogy, ennyire azért nem vagyok gyenge, akkor már rég összetörtem volna a hat év alatt. – ha el is hinnék mindent, akkor már tényleg egy lelki nyomorék lennék és azért attól még szerencsére messze vagyok és most már talán nem is fog ilyesmire sor kerülni. Hallgatom a véleményét, hogy mit gondol azokról, akik engem támadnak meg és talán tényleg igaza lehet. Valóban így lenne? Én pedig ennyire engedtem volna, hogy rajtam szórakozzanak? De… miért? Tehettem volna ellene, már eddig is, talán tényleg boldogabb lennék az iskolában és hogy el akarom tűrni? Olyan furcsán hangzik most ez a kérdés és oly egyértelmű rá a válasz, amit a férfi elvár tőlem, amit nekem is el kéne várnom magamtól.
- Nem! Nem akarom! Szeretnék én is normális életet élni, de ők általában többen vannak, egyedül mit tehetnék ellenük? A múltkor, ha nincs ott egy srác és nem segít, akkor még jobban elfajultak volna a dolgok, mint eddig… - kezdek bele, bár ez nekem eléggé fájdalmas téma, az az emlék… akkor igazán féltem. - Elszakadt a ruhám, amikor megtámadtak és utána le akartak vetkőztetni és ki tudja, hogy meddig mentek volna el… Raziel, én félek tőlük! Egyedül mit tehetnék ellenük? Van, aki idősebb is nálam. Könnyen mondod ezt úgy, hogy eltűrés, de ha nem hódolok be, rosszabb lesz, én pedig nem akarom egyszer azon kapni magam, hogy… hogy talán megerőszakolnak. – hajtom le fejem szomorúan, mert már én is egyre idősebb vagyok és azért tényleg nem vagyok csúnya lány, érzem, hogy kezdem néha felkelteni a fiúk érdeklődését, így ki tudja, hogy meddig képesek elmenni, de azt már… azt már nem élném túl. Azzal nem tudnék megbirkózni, ha ez megtörténne. Most se értem, hogy miért csúsznak ki ezek a szavak, nem kéne erről beszélnem, de tényleg könnyen mondja, hogy miként lehetnék erősebb, de ha annyira ellent mondok, akkor tovább is mennek, én pedig bármit tényleg nem tudnék elviselni.
- Én sose tennék ilyesmit, ezt tudod jól. – már ismer annyira, ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy ennyit megtudjon rólam. – És ők máshogy gondolkodnak, mint mi, ezek szerint úgy érzik, de igyekszem majd a sarkamra állni. – bár még mindig félek, de talán ha szépen lassan, fokozatosan haladok, nem lesz probléma. Végül csak biccentek a továbbiakra, hogyha akarnék, be tudnék illeszkedni a diákok közé. Talán van benne igazság, talán én bennem is túl sok a félelem, talán nem lennének bajok, mégis csak a Roxfortról van szó, talán én ijedtem meg túlságosan a múltkori alkalommal, fogalmam sincs, de igen, esélyt kell adnom annak a világnak is, és majd lesz időm dönteni. Ideje viszont a férfiról is beszélnünk kissé, így hallgatom a történetét, azt, hogy az anyukája már nem él és a két család közötti viszonyt is. Kár, hogy nem ismertem őt régebben, de bizonyára mindennek megvan az oka, talán egyszer rákérdezek majd a családomnál is. A megérzések is szóba kerülnek, ahogy a ruházatom is, de nem beszélünk most róluk sokat, talán tényleg nekem kéne picit máshogy hozzáállnom az élethez, de ő mégis miért hisz annyira abban, hogy jók a képességeim? Eddig nem mutattam ennek túl sok jelét.
- Lehet, hogy valóban úgy van. Nem mondanám, hogy annyira törném magam, nem is tudom, talán tényleg gyökeresen meg kéne változnom, talán csak te kellettél ehhez az egészhez. – mosolygok rá édesen, mert már most érzem, hogy rá számíthatok majd és fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében, de az enyémben rengeteg minden és Razielre is úgy nézek, mintha csak egy angyal lenne, akit azért küldtek, hogy segítsen nekem. De hát tényleg az, nem? Egy angyal! A szüleimről is mindaz, amit mond, annyira valóságos, annyira igaz lehet, én pedig persze mindent elhiszek, már most képes lenne irányítani engem úgy hiszem, ha akarna. De igaza van, a szüleimben nem szabad kételkednem, ők jót akarnak nekem, egy jó életet teremteni.
- Nem is értem, hogy miért gondoltam hülyeségekre. Csak sajnálom, hogy amíg nekem megadatott ez az erő, addig nekik nem. Pedig mennyivel boldogabbak lehetnének és jobb, könnyebb lenne az életük. De tudom, ez így alakult, és nekem tényleg segítenem kell őket és magamat is, az lenne a legjobb. – biccentek és végül most már tényleg teljesen megszületik az elhatározás, mely talán ki fog tartani hosszú távon is vagy ha nem, hát mindig lesz valami új célom. Ő segíteni fog, megígéri, én pedig élek a lehetőséggel, ezzel a kapcsolattal. Mellé kerülve ölelem meg őt erősen, szorosan és puszilom is meg hálám jeléül, amelyet eleinte nem viszonoz, de amikor ő is megölel, akkor édesen bújok bele kezei közé.
- Úgy örülök, hogy rám találtál… - suttogom halkan, majd csak lassan eresztem el picit zavart mosollyal. Persze, hogy értékelem, mindent értékelek, a legapróbb dolgokat is, de erre majd rájön ő is. Azt viszont nem engedem, hogy költsön rám, hogy anyagilag támogasson, hiszen az ő pénze, nem az enyém, én nem használnám őt ki, soha.
- Nem Raziel, én nem fogadok el semmit se tőled, még csak most láttalak először, ez annyira rosszul jönne ki. És én mit adhatnék neked cserébe? Nekem nincs pénzem… - pedig úgy meghálálnám, ha segítene, de még nem tudom, hogy miként tehetném ezt meg. Egyelőre tehát annyiban maradunk, hogy sikerül erről lebeszélnem, de ha valami nagyon fontos dolog lesz, szólni fogok neki, ebbe biztos lehet. És akkor térjünk vissza a tantárgyakra, így kerül szóba a bájitaltan, majd pedig Piton professzor is, aki olyan számomra, mint valami mumus… vagy még annál is rosszabb.
- Meg is lepődtem volna, hogyha jóban vagy vele, annyira mások vagytok. – jegyzem is meg csak úgy mellékesen, majd ez után mesélem hát el azt, amire kíváncsi. Igen, megalázott már, nem is egyszer, de hát ez miért lenne meglepő? Mindenkivel ezt csinálja, aki nem Mardekáros… legalábbis szinte mindenkivel. De ahogy meghallom, hogy Raziel beszélne a tanárommal, hirtelen kapom el a kezét és kissé meg is remegek, érezheti, hogy mennyire félek ettől, de amikor nyugtatgatni kezd, csak a srácok felé nézek, majd vissza a férfi szemeibe és továbbra is nehezen eresztem el kezét.
- Ezzel csak ártani fogsz nekem. Raziel, én félek tőle, annyira, de annyira félek, nem akarom, hogy még rosszabb legyen. – végül eleresztem és kissé magamba is zuhanok, úgy tűnik, hogy nincs nagyon más választásom. De ahogy hallom, Raziel se csak úgy beszélni óhajt vele, inkább mintha fenyegetőzne, így picit meglepetten nézek fel szemeibe. – De… ezt komolyan gondolod? Ezt továbbra se tartom túl jó ötletnek. – motyogom magam elé, mert azzal, hogy sakkban tartja majd, még inkább veszélyes lehet rám nézve, mégis kezdem felfogni, hogy bármit mondok, nem lesz más választásom. Talán most is bíznom kéne Razban, hogy nem lesz probléma, hogy tudja mit beszél és megoldja majd a dolgokat.
- Nem kell segítened ám, ha nem akarsz bájitaltanból, talán tudok találni valakit, aki korrepetál. De nehogy ezt is Piton professzorra sózd, mert ha kettesben kellene maradnom vele… főleg huzamosabb ideig, akkor… akkor nem is tudom, hogy mi lenne. – mert most már azt is kinézem a férfiból, hogy simán megkéri a tanáromat, hogy tartson néha külön órát nekem, hátha fejlődök valamit, bár úgy hiszem, hogy ő úgy hiszi, soha se leszek jobb a tantárgyából, akkor se, ha külön foglalkozna velem. Szeretném, azért ha tudná, hogyha bármi van, ő is számíthat ám én rám, mert bár fiatal vagyok, ki tudja, talán néha jó lehetek még valamire. És hogy milyen szakok közül lehet választani a Roxfortban? Hogy mire mehetnék tovább? Nézzük…
- Az aurori pálya az egyik ugye. – amin talán el is gondolkodom most, hogy megismertem Razielt, ki tudja, talán még dolgozhatok vele a jövőben, ez jelenleg még jó ötletnek tűnik, bár ahhoz tényleg össze kéne szednem magam, nem is kicsit. – Lehet még menni elemista képzésre, szimbolisztikusnak, bestiamesternek, ereklyevadásznak, öhm… tanárnak… - kis szünetet tartok, mi is van még? – Ja igen, persze méregkeverőnek, gyógyítónak és valami látványmágia is van. Azt hiszem, hogy talán ennyi. – azért párszor már gondolkodtam rajtuk és bár most is kell egy perc, mire összeszedem őket, de talán nem hagytam ki egyet se. Egyértelmű, hogy az utolsó három közül egyik se túl szimpatikus a számomra, ahogy tanárnak se lennék éppen jó, de a többi ki tudja… Oscar is besitamester szakon van, az izgalmasnak hangzik, de mégis, az aurori pálya. Talán lenne esélyem? Most tuti nem, de ez is lehetne egy cél, nem? És ha már aurorság, akkor a Mágiaügyi Minisztériumról is szót ejtünk, amelyet még soha se láttam, hiszen nem volt még ott dolgom, de egyszer igazán szívesen megnézném.
- De jó! És persze, bármikor, mondtam, csak szólj és mehetünk. Vagyis vihetsz gondolom, mert hoppanálni még nem tanultunk. – és talán annyira nem is kéne erőltetnem azt majd jövőre se. Na jó, ezt most el kéne felejtenem, nem szabad így ehhez hozzáállnom, biztosan menni fog majd, nem lesz bajom és ügyes leszek, igen, csak pozitívan. De a következő téma az már némileg zavarba ejt. Hogy lenne nekem párom? Még soha se volt, ez oly egyértelmű, ezt ő is tudhatná kérdés nélkül…
- Nem tudhatod. – de lehet, hogy van benne valami, persze, mégse érzem úgy, hogy pont én kellenék bárkinek is. Amikor pedig hallom, hogy Raziel is így gondolja, hogy neki se kellenék, csak finoman biccentek, hiszen jogos az, amit mond, de valahol mégis hibázik.
- Még csak most találkoztunk először, tehát a folytonos meggyőzést nem mondhatod, és mint mondtam, igyekszem alakulni, de nem várhatod azt, hogy egy óra alatt más legyek. - időre van szükségem, de talán egyszer majd büszke lesz rám, hiszen ez is a célom, hiszen most már ő is a családom tagja, és nekik akarok igazán megfelelni. Az viszont meglep, hogy neki nincs senkije, de miért nincs? Hiszen tényleg tökéletesnek tűnik, amennyit eddig láttam belőle. Mégis, saját szavaimon sikerül elpirulnom, nem gondoltam volna, hogy ilyenek csak úgy kibuknak belőlem, de őszinte voltam.
- Talán majd idővel megtalálod a neked való párt. – végülis még tényleg van ideje, tényleg fiatal, de ahogy rátér az udvarlásra, még inkább vörössé válik az arcom. – Hogy… hogy mondhatsz ilyet? Ne hozz már zavarba… - lököm meg finoman oldalát egyik ujjammal, miközben most már szemeibe tekintek. – A rokonom vagy, ha akarnék se udvarolhatnék neked. Na meg, azt amúgy se a lányok szokták. – mosolygok most már rá, próbálva kezelni a helyzetet. A bátyám végülis, így egyértelmű, hogy nincs hátsó szándék a szavaimban, csak szeretném tudatni vele, hogy én már most látom, hogy mennyi minden van benne.
- Köszönöm! Remélem, hogy egyszer majd valaki más is így látja. És nem ajnározlak, csak ez a véleményem, de ha zavarnak a kedves szavak, máskor magamban tartom. – öltöm ki felé jókedvűen a nyelvem, nem pironkodva most már tovább. Úgy érzem, hogy megengedhetem magamnak ezt a viselkedést most már vele szemben és valahogy jó érzés a nehéz témák után ilyen lazán beszélgetni ezekről a dolgokról.

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-03-01, 07:14

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-02-22, 16:07

Raziel & Alice

[You must be registered and logged in to see this image.]Jól esik hallani, hogy kölcsönös a dolog, hogy mindketten ugyanúgy vártuk ezt a találkozót, így elmosolyodom a férfi szavain, miközben arcát fürkészem. Olyan ritka, amikor valaki irántam szeretne érdeklődni és találkozni velem, egy rokon hirtelen megjelenése pedig még ritkább, ilyesmire eddig még nem volt alkalmam, de most, hogy itt van, eszem ágában se volt kihagyni a lehetőséget.
- Én inkább örülök annak, hogy most érdekellek és remélem, hogy a jövőben igazán megismerhetlek majd és sűrűn fogjuk látni egymást. – szavaimból kihallhatja, hogy rajtam nem fog múlni a jó viszony, ahogy azt is, hogyha engedi, igazi rokonokká válhatunk, sűrű találkozásokkal, sok beszélgetéssel, kellemes élményekkel. Ha ez a beszélgetés karácsony tájékán történne, akkor szerintem még így, ismeretlenül is próbáltam volna készíteni neki valami kedves ajándékot. Készíteni, mert hát venni nincs pénzem, de olykor többet ér az ilyesmi, mintha pénzt adnánk érte, hiszen őszintén foglalkozunk valamivel, valakinek készítjük az adott dolgot. De talán majd decemberben lesz erre lehetőségem, majd meglátjuk. Rátérünk az emberek gyenge pontjaira, én pedig úgy hiszem, hogy azért nincs mindenkinek, de nekem… nekem túl sok is akad, én már csak ilyen kis béna vagyok.
- Hmm, lehet, hogy igazad van, én nem vagyok ebben tapasztalt és soha se próbáltam megtalálni mások gyengéjét. – ismerem be, mert én olyan vagyok, aki a légynek se tudna ártani, és sajnos hagyom, hogy nekem nagyon is ártsanak. Igaza van, azért is vagyok olyan gyenge, mert elfogadtam ezt így, és hogy változtathatnék rajta? Nem is tudom, egyelőre nem érzek magamban ehhez erőt, talán idővel. Viszont Razielnek nincs oka semmiféle aggodalomra se, főleg nem én miattam úgy hiszem, de amikor kedvesen utal rám, úgy pirulok bele szavaiba és sütöm le picit szemeimet. Csinos lennék? Tényleg így gondolja? Még senki se mondta ezt nekem a családomon kívül, de persze, ő is családtag, így végül picit csillogó szemekkel nézek fel rá, oly jól esik a kedvessége.
- Annyira kedves vagy, én… köszönöm. És nem, nem okozok csalódást! – jelentem ki most már határozottan. Neki nem fogok, neki nem akarok. Lehet, hogy naiv vagyok azért, mert bízom benne, de úgy érzem, bízhatok, kell ez a bizalom, akarom, hogy minden jól működjön közöttünk, nekem erre szükségem van és talán neki is. Nem ismerem még, de lehetséges. A tegeződést is nemsokára megbeszéljük, mégis csak így egyszerűbb lesz az egész, hiszen a rokonom és fiatal, nem kéne őt magáznom, majd még vajsört is kapok tőle, igazán figyelmes. Ez után kezdek csak megnyílni, elég hamar tárva elé azt, amit gondolok a két világról, ahogy élek benne és hát így, hogy sárvérű vagyok, tényleg talán nincs itt a helyem. A kérdésére viszont kissé meglepődöm, majd vállaimat is megvonom.
- Elég sokan, főleg a Mardekár ház tagjai és… és azok a fiúk is, akik nem túl messze ülnek tőlünk és amikor bejöttem, úgy felfigyelek rám. Szeretnek piszkálni, mert gyenge vagyok. – nem tagadom le, úgyis összetette már szerintem a képet, és most már szemeimet se sütöm le. Ilyen az én életem, ha most csalódást okozok, akkor nagyon sajnálom, de tényleg ez vagyok én, legalábbis egyelőre. Ahogy viszont monológba kezd, úgy hallgatom őt teljes érdeklődéssel és igen, hallottam már hasonló véleményt, és igaz is, mégis, attól még nem tudok mit tenni azzal, hogy így neveznek.
- Mégis, ők otthon vannak a mágia világában, míg én nem. De én se tartom szép dolognak ezt tőlük, de már nem is érdekel, ha így hívnak. Ha nekik ettől jobb lesz. – nem török már össze ez a szó alatt, régen se hatott meg annyira, mint azt ők szerették volna, mégse unták meg, talán soha se fogják.
- Nem tudom, hogy be szeretnék-e illeszkedni, de tény, hogy az élet sehol se egyszerű. Talán egyszer majd én is változom. – büszke lehetnék arra, hogy nem vagyok egyszerű mugli, hogy nekem megadatott a mágikus erő, amelyre oly sokan vágynának és teljesen tehetségtelen se vagyok. Talán picit büszke vagyok, mégis, oly sok félelem van bennem, azokat kéne legyőznöm, legalább szépen sorban, és talán egyszer sikerül. Igen, most meglehetősen elgondolkodtam ezen az egészen, nekem se jó már így, egyre rosszabb úgy, hogy egyre idősebb leszek. Viszont nem szeretném, ha csak rólam beszélnénk, én is szeretném őt megismerni, így tudom meg azt, hogy az édesanyja öngyilkos lett, a temetésen viszont egy Sinclair se vett részt, amit nem nagyon tudok hova tenni, de megértem, ha ez miatt haragszik ránk, talán rám is. Mindenesetre jó hallani, hogy ő már feldolgoztad ezt az esetet, hogy megtanult élni vele, így csak biccentek válaszára, de nem érzem úgy, hogy jobban bele kéne kérdeznem.
- Én nem tudtam róla, a szüleimet pedig majd megkérdezem. Bár rossz megtudni, hogy csak a szüleink miatt nem ismerhettük eddig egymást, pedig milyen jó lett volna. – akkor talán minden máshogy lenne. Talán én is elfogadtam volna, hogy boszorkány vagyok, erősebb lennék és büszke arra, aki, ha már akkor ismertem volna Razielt. De az életünk így alakult, de változtatni most tudunk rajta, most bepótolhatjuk az elvesztegetett éveket, így olyan, mintha kaptam volna még egy bátyust, egy olyan testvért, aki segíthet a mágia világában. Bár egyelőre még nem tudok úgy nézni rá, de idővel menni fog, bízom benne. Mesélek neki tovább, az életemről, gondolataimról, arról, hogy mihez értek és mihez nem, ő pedig felteszi a legegyszerűbb kérdést, melyre csak szomorúan elmosolyodom.
- Mert így érzem. De lehet ez csak gyermeki hülyeség és majd kinövöm. – hiszen még fiatal vagyok, még bármi lehet, főleg úgy, hogy mostanság mintha alakulna az életem. És hogy miért pont az ÁTV? – Azért, mert elég volt csak a használt ruháimra nézniük, máris gúnyolódás tárgyává váltam. – nem ragozom tovább, eléggé egyértelmű lehet a számára, hogy mit miért tettem. Némi ruhamódosítás és mintha új darabjaim lennének. Igen, ebből meglehetősen jó lettem és sok hasznát veszem úgy hiszem, ahogy talán másnak is venném, mondjuk a bűbájtannak, de valahogy… nem is tudom, nem veszem elég komolyan, bár harcias se vagyok ahhoz, hogy mondjuk egy SVK menjen.
- Miért nem kételkedsz bennük? Nem is ismersz még, nem tudod, hogy mire lennék képes. – kérdezek rá őszintén, de hogy mi elől menekülök, nos… talán én se tudom most ezt megválaszolni neki. Oly sok mindentől félek. – Nem akarok más lenni, mint a családom, mert már ezzel is többet értem el, mint ők az életben és néha érzem, hogy ez bántja őket. Nem akarom azt, hogy megutáljanak az erőm miatt, nem akarom elveszíteni őket. És nem tudom, semmit se tudok Raziel. – hajtom le végül fejem szomorúan. Tényleg össze vagyok zavarodva, fogalmam sincs már arról, hogy mit miért teszek, egyszerűen mintha belém kódolták volna, pedig ez nincs így, tényleg van választásom, még tehetek az ellen, ami most van, még jobb lehetek, de nincs célom, egyelőre nincs. Razieltől se várhatom ezt el, egyértelmű, nem ő neki kell ezt megadnia nekem, hanem nekem kitalálni, ahogy ő is mondja, de amit mond és ahogy mondja, ismét erőt öntenek belém, mintha átáramolna belőle a magabiztosság én belém, pedig nem vagyok én holmi vámpír fajzat.
- Igazad van, nagyon is! Én… én igyekezni fogok! – ígéretnek is veheti, tényleg megpróbálok majd máshogy állni az életemhez, másképp felfogni dolgokat, bizonyítani, hogy nem vagyok egy senki és talán Aaronnal kezdem. Igen, meg kell mutatnom neki, hogy igen is képes vagyok egy szobrot összerakni mágiával, miután fellököm, nem vagyok egy kupac szerencsétlenség, bár seprűre azért nem szívesen ülnék fel a jövőben se.
- De, én… én nagyon is szeretném. És köszönöm, igazán hálás vagyok, hogy segítenél. – kész, nem vagyok képes tovább megülni a fenekemen, hirtelen pattanok fel, majd csüccsenek oda Raziel mellé, kis kezeimmel pedig már át is ölelem őt, fejem pedig vállára hajtom, majd egy puszit nyomok még arcára is. Hirtelen felindulás, így végül zavartan engedem el, de nem kelek fel mellőle, ott maradok, csak kezeimet ölembe ejtem és némi pírral pillantok szemeibe.
- Bo…bocsánat. Csak tényleg nagyon örülök. – nem akartam tolakodó lenni, de talán nem haragszik majd meg ezért annyira. Tovább mesélek, hiszen akad még mit mondanom neki, kifejtenem, hogy igazán átlássa, átérezze a helyzetemet. Nem így érkeztem a Roxfortba, tele voltam álmokkal és reménnyel, de azok szépen lassan eltűntek, a semmibe vesztek. Amikor viszont meghallom ajánlatát, elkerekedett szemekkel nézek rá, majd rázom meg a fejemet is.
- Én soha se fogadnék el tőled semmi ilyesmit, én nem azért szeretnélek megismerni, hogy kihasználjalak. Már megszoktam ezt az életet! – ismét elvörösödöm, mert oly nagyon zavarba ejt ezzel az egésszel, hogy támogatna anyagilag is. Nem, én ezt nem fogadhatom el, annyira kellemetlen. Miért ilyen kedves még mindig? Tényleg nem csalódott bennem? Pedig tuti nem egy ilyen unokahúgra vágyott.
- Egyébként legtöbbször a barátaimmal vagyok, de nem lehetek mindig valakivel, nem a testőreim, hanem a barátaim. – mosolyodom el szelíden, de igen, talán egyszer majd képes leszek megvédeni magam, éppen az előbb határoztam el, tehát nem fogom hagyni, hogy mindig belém rúgjanak, ideje a változás mezejére lépni. És hogy segítenek a családomnak is? Nem, ezt végképp nem várhatom el tőle.
- Adok egy esélyt a világnak, ahogy ennek az egésznek is, de nem várom el, hogy segíts a családomnak, hiszen nem is ismered őket. De köszönöm, ha valamikor mégis szükség lenne valamire, amit nem tudok megoldani, azért szólok. – ha valami komoly probléma lesz, de talán nem lesz ilyesmire szükség. Nem kell ígérgetnie, elég az, hogy tudom, ha kell számíthatok majd rá. Tényleg egyre szimpatikusabb a számomra. Rátérek még arra, hogy mik nem mennek igazán, így kiemelem a bájitaltant is és szóba hozom Piton professzort is, de amikor visszakérdez a nevére, akkor meglepetten pislogok a mellettem ülőre.
- Tán ismered? – kérdezek rá kíváncsian, mert nagyon úgy tűnik, hogy igen, ahogy azt is érzékelem, hogy rendesen meglepi az, hogy engem tanít. A kérdése viszont fájó, így csak nyelek egy picit, miközben az italomat fixírozom. – Mint mindenkit. Hugrabugos vagyok és kész szerencsétlenség, egyértelmű, hogy imád engem szivatni. – és hogy beszéljen vele? Hirtelen emelem fel fejem, majd rázom is azt meg, miközben ijedten nézek a másik szemeibe.
- Ne! Nehogy! Kérlek ne, akkor még jobban rám fog majd szállni és nem akarok megbukni év végén. Raziel, légyszi, ezt ne csináld. – kapom is el ijedten a kezét, így is jelezve, hogy nekem ez nagyon nem lenne jó, csak megszívnám a végén. Még azt hiszem, hogy van választásom, hogy talán rám hallgat, de hogyha mindenképpen beszél vele, ajjaj… mi lesz még itt. Eleresztem eztán kezét, majd amikor rátér két tárgyra, picit bővítem.
- Igen, és bájitaltanról… meg reptanról. Nem tudok repülni, valahogy sose ment, nem tudom, hogy miért, pedig az még érdekelne is. Szeretnék repülni. – tényleg jó lenne, mégis, valamiért a seprű soha se akar engedelmeskedni nekem. Persze nem mindig ugyanazt használtam, de hiába, ehhez talán totálisan tehetségtelen vagyok, hallottam már ilyet mástól is.
- Köszönöm! Remélem tudod, hogy én is szívesen meghallgatlak Téged, ha… ha mesélnél valamit. – azért ezt jó, ha tudja, hogy ez oda-vissza működik. Lehet, hogy ő már felnőtt, de ugyanúgy lehetnek gondjai, ugyanúgy érezhet olyasmit, amit nem mer vagy nem tud másnak elmondani. Nos, én itt leszek, ha igényt tart rám, ha kellek, ezt jó, ha tudja. Ismét ő mesél magáról, én pedig minden szavát kíváncsian hallgatom, miközben most már egyre jobban érzem magam a társaságában, mellette és eszembe sincs továbbra se visszaülni. Érdekelne a munkája, ahogy a Minisztérium is, melyet talán egyszer láthatok majd. Ki tudja.
- Én még fogalmam sincs, hogy mire szakosodok, nem gondolkodtam még ezen, de idővel elválik, talán jövő ilyenkorra már tudni fogom. – mosolyodom el és közben hallgatom azt, hogy ezek szerint páran hozzá is szoktak menni gyakorlatra. Szerencsések, hiszen Raziel nagyon kedves és türelmes is, nála jobb helyre nem is nagyon kerülhetnének.
- Rendben van! Majd szólj, hogy mikor és megyek. – csillannak meg ismét szemeim, egyértelműen érdekel a hely, szóval ha Raziel bevisz, nem fogok nemet mondani, nagyon is ez volt a vágyam. Ez után derül ki az, hogy az apukáját nem ismerte kiskorában, ami igazán sajnálatos, de… nem a sajnálatomra vágyik, így csak elraktározom az információt, de nem mondok rá mást, inkább meghökkenek a hirtelen kérdésen.
- Nekem? Nem! Dehogy! Még… még sose volt. Tudod, én nem sok fiút érdeklek. – mosolyodom el szerényen, nem is értem, hogy miből gondolja, hogy lenne valakim. – Senki se egy olyan lányra vágyik, mint amilyen én vagyok, ezt te is tudhatnád. – tehát szerintem ha nem rokonok lennénk, ő se pont rám figyelne fel, ez oly egyértelmű, mint hogy itt ülök mellette. De az meglep, hogy neki sincs senkije, ez látszik is arcomon.
- Tényleg? De… hogy-hogy? Hiszen annyira kedves vagy és jóképű… - és ahogy ezt kimondom, máris ajkamba harapva fordulok el ismét elpirulva és igazítom meg szőke tincseimet, de a lényeg, hogy ne rá nézzek. Ez az igazság nah, minek tagadnám le? A bátyáim is jóképeűek, nekik is megmondtam már, bár tény, hogy azért ez a helyzet kissé másabb.
- Szóval tényleg meglepő, hogy nincs senkid, pedig bárki sokat nyerhetne veled, már most tudom, hogy mekkora érték vagy. – lassan azért visszanézek felé, majd iszom még egy kortyot az italomból. Nem tudom, hogy vannak-e önértékelési problémái, de amit én eddig megismertem belőle nos… nekem nagyon is szimpatikus volt, eddig még soha se beszélt így velem és nekem ez igazán sokat jelent.

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-02-13, 04:24

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-02-08, 12:41

Raziel & Alice

[You must be registered and logged in to see this image.]Eszem ágában sincsen elrontani ezt a találkozót, szeretnék megfelelni Razielnek, hiszen ő kérte ezt a találkozott, kereste fel a családomat és én… én mérhetetlenül örülök neki, hogy még egy rokont megismerhetek. Mégis, a félelmeim erősek, nem szeretném, ha csalódna bennem, pedig fog, ebben biztos vagyok, hiszen egy gyáva nyuszi vagyok, nem több annál, és oh, ha tudnám, hogy mennyire félreismer.
- Meg se fordult a fejemben, hogy ne jöjjek el. Alig vártam ezt a találkozót. – némi édes pír önti el aranyos arcomat, miközben most már megengedem magamnak, hogy jobban is tanulmányozzam a másik arcát. Igazán kellemes arcvonásai vannak, melyet dús tincsei kereteznek és a megjelenése is igazán pozitív, szimpatikus nekem, ahogy szavai is, amelyekkel próbál ellazítani, mert úgy érzem, hogy ez lenne a célja. Én se szeretnék mellette feszélyezett lenni, hiszen mégis csak a rokonom, de azért pár percre szükségem van, de érzem, hogy menni fog ez.
- Valóban? Én néha úgy érzem, hogy vannak emberek, akiknek nincsen gyengéjük. – kezdek bele, majd picit halkabban folytatom. – Nekem bezzeg túl sok is van. – nem örülök neki, szeretnék erősebb lenni, mind lelkileg, mind fizikálisan, de ez egyelőre túl kemény diónak tűnik.
- Neked nincs miért zavarban lenned, de ez igazán aranyos. És nem vagy öreg, egyáltalán. – most talán kissé tovább tanulmányozom őt. Ő és az öregség? Nagyon távol áll tőle, de az biztos, hogy egy jóképű fiatalember, de őszintén szólva képtelen lennék így ránézésre megmondani a korát. Talán nem is számít, ez még nem biztos, hogy olyan fontos információ. A tegezést mindenesetre megjegyzem és igen, igaza van, én is tegezni szeretném őt, mégis, nem akartam azonnal így nyitni, mert mi van akkor, hogyha neki nem felelt volna az úgy meg? Így mégis csak biztosabb a számomra, hogy ő ajánlotta fel. Az italt elfogadom, mert bár mást innék, mégse utalok most ilyesmire, jó lesz a vajsör is, végülis, nem rossz ital. Tekintetem elkíséri Razielt a pultig, majd amikor megkapom, akkor csak megköszönöm az innivalót és ez után iszom belőle pár aprócska kortyot, majd megkezdődik a beszélgetésünk. Most már némileg én is igyekszem nyílt lenni, neki nem fogok hazudni és vállalom azt, hogy megbízom benne, hogy a szüleimnek is elmondja esetleg azt, amit most beszélünk. Úgy érzem, nem fogja megtenni, de, ha mégis, akkor tudni fogom, miként kezeljem a jövőben.
- Nem egyszerű, de sajnos nincs úgy, ahogy te gondolod. A muglik között van az igazi életem, ott jól érzem magam, boldog vagyok és úgy hiszem, hogy az lenne az én igazi életem, míg a mágia világa… távol áll tőlem. Mérhetetlenül nehéz és még mindig különleges, nem érzem úgy, hogy valaha beleillenék. Hogy is passzolhatnék egy ilyen társadalomhoz, amikor sárvérű vagyok? – hogy honnan ismerem ezt a szót? Sokszor hallottam már, annyiszor mondták már nekem, hogy már magam is elfogadtam és fenn se akadok rajta. Mégis mit érnék el vele? Na ugye, hogy semmit. A piszkálódások nem fognak abbamaradni, egészen addig biztosan nem, amíg nem végzek az iskolával. De nem csak én szeretnék ma beszélni, Raziel is érdekelne, így hát felé terelem a témát. Arra viszont nem számítok, hogy majd édesanyja öngyilkosságát osztja meg velem, így azonnal megbánom, hogy ezt kérdeztem.
- Én… sajnálom! Nagyon rossz lehetett ezt átélni. Én nem is tudom, hogy lennék képes feldolgozni akármelyik rokonom halálát. – és most már ő is a családhoz tartozik. Mindenesetre az meglep, hogy nem ment el senki se a temetésre az én családomból, ez igazán különös. Vajon mi lehetett ennek az oka? Razielt is meg lehet érteni, hogy ezek után nem volt kíváncsi ránk.
- Én nem tudtam róla, hogy vagytok, bár tudom, ez nem mentség. Mindenesetre örülök, hogy megkerestél, de megértem, hogy a szüleimet elítéled azért, mert nem jelentek meg a temetésen. – biccentek egy aprót, ez tényleg teljesen jogos tőle. Mindenképpen rá fogok kérdezni otthon erre az egészre, hogy miért nem meséltek nekem eddig róluk, hogy miért hagyták ki a temetést, minden érdekel. Szegénynek milyen nehéz lehetett, nem tudom, hogy hány éves volt akkor, de bizonyára nem volt könnyű a tudat, hogy az anyja öngyilkos lett, senkinek se az egy ilyen esemény. Mindenesetre ezek után, hogy ő ennyire őszinte volt, egyértelművé teszi, hogy én is lehetek az ő vele, így nemsokára egy hatalmas kő zuhan le a szívemről, hogy valakivel végre magam is őszinte lehetek. Lehet, hogy nem ért majd meg, de nekem el kell mondanom. Eleinte hallgat, így némi feszültséget sikerül keltenie bennem, de nemsokára beszélni kezd.
- Az átváltoztatástanban vagyok egyedül jó. Muszáj volt megtanulnom, de ahogy mondod, nem adtam esélyt a többi tárgynak, egyszerűen elutasító vagyok, mert… mert nem akarok a mágia világában élni. Annyival egyszerűbb lenne minden, ha csak egy sima, egyszerű ember lehetnék, ami gyerekes hozzáállás, mert bizonyára sok mugli lenne a helyemben, én mégse érzem úgy, hogy oda tartoznék, ahogy azt se, hogy képes lennék igazán varázsolni. – igen, akadnak, akik segítenének, de így, hogy én nem akarom, hiába a segítség, nem fogunk előbbre jutni. – Semmi se ösztönöz arra, hogy beilleszkedjek és minden menjen. Szerinted mi lehetne a célom, ami miatt változtatni akarnék? – persze, nem ismer, ahogy ő is mondta, nem várhatom azt, hogy máris célt adjon az életemnek, mégis, felajánlja nekem segítségét, ez pedig igazán jól esik. Szívem szerint most édesen hozzábújnék és jól megölelgetném, de tudom, hogy ezt nem tehetem. Talán vele más lesz, talán ideje tényleg nekem is változnom, változtatni a nézeteimen.
- Tényleg megtennéd? Rám pazarolnád az időd és foglalkoznál velem? – de miért? Miért ilyen kedves? Nem is érdemlem meg, hogy így viselkedjen velem szemben, velem soha se szoktak ilyenek lenni, főleg nem első találkozás alkalmával, de igen, ő a rokonom, az unokabátyám, talán ezért is más ez az egész.
- A hely semmit, inkább az emberek. Ahogy bekerültem, azonnal kinéztek származásom és szegénységem miatt. Tudod, eleinte a testvéreim ruháit hordtam, ezért tanultam meg hamar az átváltoztatástant, hogy tudjak módosítani rajtuk, de soha se volt pénzünk, így pedig még egy ok volt arra, hogy piszkáljanak. Nem éreznéd te se jól magad egy olyan helyen, ahol mindig bántanak, beléd rúgnak és megaláznak, én pedig nem vagyok elég erős, úgy érzem egyre kevésbé bírok már ott élni. – hajtom le fejem, a poharat pedig csak lassan forgatom meg kezeim között, miközben a benne lévő folyadékot nézek. Megint túl sok mindent mondtam, nem kellett volna. De olyan jó érzés megnyílni, mert tényleg ez történik, szinte csak úgy záporoznak belőlem a szavak és ha kérdez, hát ismét felelek.
- Tudod, nem szeretném, ha csalódnának bennem. Ők hisznek abban, hogy a mágia segítségével, az új tudással az ő életük is könnyebb lesz majd. Felnevetlek és amit tudnak, megadnak nekem, szeretnék én is segíteni majd rajtuk, megkönnyíteni a munkájukat, hiszen egyre idősebbek, már nehezebben dolgoznak és a bátyáim se lehetnek mindig otthon, nem az a céljuk, hogy a farmon öregedjenek meg. Én csak szeretnék segíteni, de akárhányszor tervezem el, hogy jobban odafigyelek, nem megy. Mintha csak félig lennék boszorkány vagy nem is tudom. – talán tényleg saját magamtól zárom el a tudást ezzel a hozzáállással. És hogy melyik része nem megy? Ez egy igazán remek kérdés, mert azt nem mondhatom, hogy a pálcás varázslatok, hiszen ÁTV-ből még mindig jó vagyok… de a többiből? Azok reménytelenek.
- Igazából ahol pálcával kell varázsolni, azok egyáltalán nem mennek, kivéve ugye az átváltoztatástan és a bájitaltan is nagyon nehéz a számomra. Talán könnyebb lenne, ha Piton professzor is kedvesebb lenne, de úgy érzem, hogy amikor teheti, ő is csak belém rúg, ahogy a háza diákjai. – pillantok az az asztal felé, amelynél ülőknek felkeltettem az érdeklődését. Piton tényleg megnehezít mindent és én már akkor behúzom fülem-farkam amikor megszólít vagy a közelembe jön. Nem, én nem vagyok képes akkor a bájitalokra koncentrálni, nem is értem, hogy várhat el ilyesmit, ahogy azt se, hogy lehet valakinek ilyen negatív a kisugárzása, vagy hogy mit élvez azon, hogy a gyengébbet bántja. Viszont szeretném, ha ez a beszélgetés közöttünk maradna, ha Raziel nem árulná el a szüleimnek, amit mondtam neki, ez számomra túl fájó, ha tudnák, talán kivennének a Roxfortból, de akkor soha se segíthetnék nekik.
- Köszönöm! És azt is, hogy meghallgattál. – nem is tudja, hogy milyen jól esik valakivel ilyesmikről beszélni, úgy, hogy talán tényleg nem ítél el. Viszont én is szeretnék róla még többet tudni, így hát felteszem a magam kis kérdéseit és rábízom azt, hogy azokon kívül még mit mond. Minden érdekel, ami vele kapcsolatos.
- Én eddig is ezt tettem, de bármilyen kérdésedre szívesen válaszolok. – mosolyodom el kedvesen, de úgy hittem, hogy ez egyértelmű. Végül mesélni kezd, így tudom meg nemsokára a korát, majd azt, hogy pontosan hol él. Aprót biccentek rá, majd pedig a munkájára is, nocsak…
- Akkor picit hasonlítunk egymásra. – utalok itt arra, hogy ő se a harc híve és eszembe se jut az, hogy ennél sokkal durvább hivatása lehet. Hallgatom, ahogy arról mesél, miből volt jó és miből kevésbé, majd pedig a szüleit is szóba hozza. Szóval az apja is auror, mármint a nevelőapja, ahogy az anyjának boltja volt.
- Nem is tűnsz eladó típusnak. Egyszer szívesen megnéznélek munka közben. Mondd, ez lehetséges? – nem akarom máris rásózni magam, de még soha se jártam a Mágiaügyi Minisztériumban és aurorokat se láttam még munka közben. Jó lenne tudni, hogy pontosan mit csinál, látni, miként dolgozik, mert nem hiszem, hogy csak papírokat irogatna egész nap, áh, ez kizárt.

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-01-28, 01:32

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-01-27, 19:18

Raziel & Alice

[You must be registered and logged in to see this image.]Hát itt volnék. Miért nem megy minden oly egyszerűen, ahogy azt szeretném? Miért kell itt is lennie azokból a diákokból, akik piszkálnak engem? Bizonyára, ha Raziel itt van és kiszúrt már engem, akkor ő is szánalmasan néz rám, hogy milyen gyenge ember vagyok, de… tényleg nem vagyok képes arra, hogy megvédjem magam, főleg nem velük szemben. Viszont szerencsére nem történik tettlegesség, túl hamar szólít meg, így szinte azonnal felé kapom a fejem, így hát megindulok az asztala irányába, miközben érzékelem, hogy tudja, mi történt az imént. Talán némi magyarázatra szorulna ez tőlem, mégis, képtelen vagyok arra, hogy megszólaljak, hogy kifejtsem neki, hogy évek óta így megy ez már és hogy gyűlölöm a mágiát, egyszerűen nem tehetem meg, hogy ezekkel indítsak és… nem is szeretnék máris mindent elrontani. Inkább csak őt fürkészem, amíg meg nem érkezem hozzá, majd amikor meghallom kedves szavait, mosolygós arca láttán én is automatikusan mosolyodom el.
- Ez igazán kedves, bár félek, hogy csalódást fogok okozni. – én mindenkinek csalódást okozok. Mellettem csak a családom áll és bár ő is családtag, mégis, bizonyára azt hitte, hogy egy harcos amazon az unokahúga, e helyett kapott egy félénk kis nyuszit. Látni fogja, hogy nincs bennem semmi olyan, ami miatt érdemes lenne velem foglalkoznia, időpocsékolás vagyok csupán, mégis, ahogy ismét megszólal, némi pír önti el pofimat.
- Nem tűnik olyannak, aki könnyen zavarba jönne. És sajnálom, én… én nem tehetek róla. Bocsánat! – nem direkt vagyok ideges, ez egyértelmű, de az biztos, hogy elég csak ránézni Razielre, elrí róla, hogy magabiztos férfi és ilyen külsővel se kell aggódnia. Ő miattam miért jönne mégis zavarban? Az italt viszont elfogadom, így amikor megkérdezi, hogy mit kérek, akkor csak egy pillanatra hezitálok.
- I… igen, megfelel persze, köszönöm! – bár szívesebben innék inkább egy gyümölcslevet, ezt most mégse mondom el neki, a vajsör is megfelel majd, hiszen minden diák amúgy is azt szokta inni, bár én nekem még mindig különös az az ital, nem fogható az otthoni frissen facsart gyümölcslevekhez. Csak lassan fordulok Raziel után, figyelve, ahogy kis időre magamra hagy, de amíg elvan, nem történik semmi érdemleges se. Én se nézek a Mardekárosok asztala felé és ők se szólnak hozzám egy szót se, csak meglepetten fürkésznek hol engem, hol pedig kedves rokonomat, aki hamarosan visszatér elém, én pedig kedves mosollyal arcomon nézek fel rá.
- Köszönöm! Igazán kedves! – bár a családom is ilyen, velük más lehetek, velük igazán önmagam tudok lenni és jól esik a közelükben lenni. Talán ezzel a férfivel is így lesz majd, aki hamarosan hallhatja is kérdésemet. Nem tudom, hogy eddig miért nem tudtam a létezéséről, de nem bánom, hogy most ez változik, mégis, valahol szeretném elkezdeni a beszélgetésünket és véletlenül se szeretném, ha azt hinné, hogy ő nem érdekel engem, mert nagyon is érdekel. Amikor viszont beszélni kezd, szóba hozva az anyját, őszintén meglepődöm azon, ahogy beszél róla. Nem csak a nyíltságon, de érezhető az ellenszenv, amivel viseltet iránta.
- Sajnálom, hogy neked nehezebb volt az élet. De igen, az én szüleim valóban kedvesek, ahogy a bátyáim is, nagyon szeretem őket és fáj, amikor vissza kell térnem a Roxfortba. Minden könnyebb lenne, ha én is velük élhetnék. – sütöm le picit szemeimet, mivel tényleg ez az igazság, nem érzem jól magam az iskolában és most valahogy csak úgy kijönnek a szavak. Ha már Raziel ilyen őszinte velem, én se fogok hazudni neki, egyébként se kenyerem az ilyesmi.
- Családi tragédia? Ne haragudj, de… megkérdezhetem, hogy mi történt? – kérdezek rá kíváncsian, de természetesen, ha nem szeretne, akkor nem válaszol majd nekem. Iszom egy kortyot a vajsörből, majd ez után hallgatom tovább és most már egy hálás mosollyal ajándékozom meg a férfit.
- Jól esik, hogy most megkerestél, csak félek, hogy nem ilyen rokonra számítottál. A szüleim azt hiszik, hogy… hogy boldog vagyok a Roxfortban és jó boszorkány vált belőlem, de ez nem igaz. Alig értek valamihez és utálom a helyet… - ahol mindig bántanak. De nem, ezt azért nem mondom el, nem kell tudnia, hogy mennyire gyenge vagyok, hogy mennyiszer megaláznak, én… én nem fogom soha se tudni megvédeni magam, bár tényleg talán más lett volna ez az egész, hogyha Raziel a kezdetektől mellettem van. De tőle se várható el az ilyesmi, én pedig nem szeretnék rátelepedni.
- De mégis hogy mondhatnám ezt el nekik, amikor büszkék rám? Úgy érzem, hogy átverem őket, de… nem szeretnék fájdalmat okozni nekik, annyi reményt fűznek hozzám, a jövőmben és abba, hogy a mágiával segíteni tudok a családomnak, nincs szívem elmondani nekik az igazat, azzal tönkretennék mindent. Így egyszerűbb elviselni a Roxfortot, már úgyis csak pár év, bár az év végi vizsgák sose egyszerűek. – sóhajtok fel és most már Raziel is tudhatja tökéletesen, hogy mi a helyzet nálam. Nem vagyok boldog, koránt sem, de a családomért mindenre képes vagyok, még arra is, hogy akár hazudjak nekik, ha a szükség így hozza, én pedig… kibírom azt, ami vár rám, már eddig is kibírtam, bár tény, hogy a lelkem egyre kisebb darabokban van, és lassan lehetetlenség lesz azokat össze is illeszteni. Na de hogy mi a helyzet vele?
- De annak nagyon örülök, hogy megismerhetlek Téged, mert igen, szeretnélek! Jó lenne, ha lenne valaki, akinek mindent elmondhatnék és kérlek, te ne áruld el a szüleimnek azt, amit most mondtam, nem akarom, hogy rosszul érezzék magukat miattam. – nem is értem magam, hogy lehetek máris ennyire őszinte és nyílt Raziellel, hiszen hazudhatna is, mégis, valamiért úgy érzem, hogy bízhatom benne. Teljes szívemből így akarok tenni, hiszen látom rajta, érzem, hogy őt komolyan érdeklem, hogy komolyan számítok neki. Már alig várom, hogy megismerjem, hogy mindent megtudjak róla.
- Mesélsz magadról? Hogy mit dolgozol, hol élsz? Mert még nem tudok rólad túl sok mindent, az ismerkedést pedig valahol el kéne kezdenünk. Mert most, hogy felbukkantál az életemben, nem szeretném, ha eltűnnél. – ezt az utolsó mondatot egy édes mosollyal toldom meg. Úgy érzem, hogy tényleg jól fog alakulni a jövőnk, olyan lesz számomra ő is, mint a bátyáim, akik bár mostanság picit eltávolodtak tőlem, amióta mindkettő családalapításon töri a fejét, de ugyanúgy szeretnek engem. Raziel pedig lehet a harmadik vagy ki tudja, a jövő egyelőre kifürkészhetetlen, de az biztos, hogy most minél többet szeretnék megtudni róla és bízom abban, hogy minden pozitívan alakul majd.

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-01-26, 06:02

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel 2015-01-24, 12:25

Raziel & Alice

[You must be registered and logged in to see this image.]Soha se gondoltam volna, hogy akad valaki a családomban, aki szintén mágikus erővel rendelkezik, akár csak én. Mindig különcnek tartottam magam ez miatt és míg a családom ezt értékelte és örült neki, addig én? Próbáltam persze megfelelni nekik, azt mutatni, hogy jól érzem magam a Roxfortban, hogy minden rendben van, de… ez nagyon nincs így. Minden nap szenvedés, minden új tudás nehéz és egyre kevésbé érzem úgy, hogy képes leszek megbirkózni ezzel az évvel, nem hogy a következővel vagy akár az egyetemi képzéssel is. Én nem akarok ebben a világban élni, csak egy egyszerű ember, egy egyszerű lány szeretnék lenni, átlagos álmokkal, átlagos élettel, nem több ennél, mégis, érzem, hogy nem ez a sors jutott nekem. De akkor vajon mi?
Na de elkalandoztam. Nem is olyan régen a szüleim elmesélték, hogy meglátogatta őket egy férfi, aki rokoni kapcsolatban áll velünk, bár eddig még nem volt alkalmam találkozni vele. Nem tudok róla sok mindent, csak annyit, hogy aurorként dolgozik a varázsvilágban, ami azért elég nagy szó, én legalábbis így tudom és azt, hogy szeretne megismerni, a segítségemre lenni. Mégis hogy vágyhatnék én erre? Nem az ismerkedéssel van bajom, én örülök, hogyha egy új rokonnal találkozhatom, hanem azzal, hogy segíteni akar. Hogy tudna, ha én se vagyok biztos magamban? Tudom jól, hogy többet kéne gyakorolnom, jobban odafigyelnem, de amíg egy részem gyűlöli azt a világot, addig nem tudok kellően odafigyelni se, se pedig igazán fejlődni.
Mégis, eszem ágában sincs visszautasítani a találkozót, illetlen dolog volna és mint mondtam, rokonként érdekel, hiszen az unokabátyám és egyébként a gesztus is kedves tőle, hogy segítene. A gond csak az, hogy ő valószínűleg azt tudja, amit a szüleim, hogy jól tanulok, hogy érdekel a mágia, és minden, ami azzal jár, és nem tudja azt, amit belül érzek. Vajon vele lehetek majd igazán őszinte? Vagy neki is azt kell majd mutatnom, aki nem vagyok? Már most érzem, hogy nehéz ez így, miközben lépteim a Három seprű felé vezetnek. Mivel nagyon hideg van már kint, így természetesen rendesen felöltöztem, egy világosbarna színű kabát található rajtam, fejemre húzva pedig hófehér sapkám, ahogy a fehér sál is ott díszeleg a nyakamban. Kesztyűm nincs, az nemrég ment tönkre, így fagyos kezeimet zsebeimben próbálom melengetni, miközben barna csizmám végül csak beér a kocsmába. Lábaimon egyébként világoskék színű farmernadrág található és bár a kabáttól egyelőre nem látszik, de pulóverem is most kék színű.
Picit félénken pillantok körbe és kezdek el befelé sétálni, de nem tudja elkerülni figyelmemet az egyik asztal felől érkező gúnyos megjegyzés. Mardekárosok, olyanok, akik a legszívesebben szórakoznak egy magamfajtával, így arcom picit vörössé válik, miközben próbálok úgy tenni, mintha nem hallanám őket és reménykedek abban is, hogy Raziel még nincs itt. Csak ne tudja meg mindezt. A megjegyzések azért nem hagynak alább, és mint látom, az egyik srác már fel is kel, hogy közelebb jöjjön hozzám és úgy szórakozzon tovább, amikor felcsendül a nevem egy férfi szájából. A fiú is arra kapja a fejét, majd inkább végül fejet csóvál és helyet foglal, ez után pedig jön a sutyorgás, én viszont csak ijedten kapom abba az irányba a fejem és szúrom ki a férfit a távolban, ki magányosan ücsörög egy asztalnál. Zavart mosollyal arcomon veszem ki kezeimet zsebeimből, hiszen ezt mégis csak így illik, majd lassan a másik szemeibe nézek, miközben megindulok felé, majd pontosan az asztalánál állok meg.
- Jó napot! – szólalok meg halkan, de eszem ágában sincs csak úgy letegezni, hiszen bár a rokonom, mégse ismerem és ő mégis csak egy felnőtt férfi. – Nagyon örvendek, Raziel! – mit kéne tennem? Megpuszilnom vagy kezet fogni vele? Túl sokat nem kell agyalnom a dolgon, mert nemsokára már a vele szemben lévő szék felé mutat, ahova zavartan leülök, így némi nyikorgással tudom csak kihúzni azt. Magamon érzem a fürkésző tekinteteket, miközben lassan lecsúsztatom szőke üstökömről a sapkát, majd azt ölembe ejtem. Legalább lesz mit gyűrögetnem a beszélgetés közben. Hajamat csak egy pillanatra igazítom meg, majd lassan ismét a másik szemeibe nézek.
- Köszönöm, elfogadom! – ezt így kell, elméletileg, mert bár nekem nincs sok pénzem, én nem sűrűn iszom itt, de ha már felajánlja, mégse mondhatok ugyebár nemet és tényleg szomjas is vagyok. Lassan azért a kabátomat is elkezdem kigombolni, hiszen idebent nagyon meleg van, majd ez után ejtem kezeimet ölembe. Valamit kellene mondanom, akármit, így csak picit köszörülöm meg torkomat, majd nézek Razielre.
- Meglepődtem a találkozón, eddig nem tudtam, hogy van egy unokatestvérem, aki szintén ismeri a mágiát. Hogy-hogy nem találkoztunk még? – kérdezek rá kíváncsian, hiszen már jó ideje a Roxfortba járok, eddig is megkereshetett volna, mégse tette, engem pedig érdekel, hogy mi történt, hogy minek köszönhetem ezt az egészet. Nem vagyok gyanakvó, szimplán tényleg csak kíváncsi.

Tárgy: Alice & Raziel 2015-01-23, 03:27

Alice & Raziel

Tárgy: Re: Alice & Raziel