2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem is arról van szó, hogy zavarban lennék, csupán meg vagyok lepve, hogy ő nem tartozik abba a falkába, amely állandóan a nyomomban jár, és még csak a nevemet sem tudja. Üdítő változatosság. Egyébként pedig nem szokásom lányokkal beszélgetni, leszámítva Rosemary-t, aki az utóbbi időben az egyetemi oktatás keretében a beosztott párom lett, no meg Evangeline-t, akivel szép lassan alakult köztünk ki valami. - Vele igen. Személyesen is ismered? – Viszonzom a mosolyt, remélve, hogy nem hozom zavarba, ahogyan már tettem másokkal. Nem tudom, furcsa érzés ez így, hiszen sok lány is a külsőségek rabja, nem is vagyok véla, mégis hatással vagyok másokra, pedig nem is ismernek, remélem Abigail pont a kivételt erősíti majd. – Akkor maradsz Abigail, az olyan szép dallamos, nem érzem magam feljogosítva, hogy becézgesselek. Majd a párod megteszi, nemigaz? – Magamban bukfencezek egyet, én is olyan kacifántos módon közelítettem meg a kérdést, hiszen az én tündérem teljesen meglepődött, amikor Linnie-ként kezdtem el hívni őt. - Egyszer jártam már itt, és akkor... – Vagyis nem, kétszer, hiszen a karácsonyi bált is itt szerveztük le Choékkal, de ami végülis ennél fontosabb, itt terveztük meg a randinkat Evangeline-nel, és volt nagy pironkodás, amikor gumikat találtunk katonás rendben kihelyezve. Még elég messze vagyunk a dologtól, a szoba biztosan erőteljesen túlzott. - Szeretem, csak hát a Roxfortban nincsen rá lehetőség. Tavaly játszottak egy filmet, pont nem tudtam megnézni, mert küldetésen voltam, és mire visszatértem.... Fantasztikus labirintus. Hallottál már róla? – Eltűnődöm, a más hobbi alatt mit ért? Nem is tudom, tőlem le is vethetjük magunkat az egyik kanapéra, hogy együnk egy jó kis vacsit. Valahogy a karácsonyi bálnál is a hasamra tudtam gondolni, így ez most sem maradhat el. Egyenlőre marad azonban a mozizás, hiszen nem láttam túl nagy ellenkezést. Oké, én vagyok a pasi, nekem kéne határozottnak lennem, na de mi van, ha ez nem pasi kérdéstől függ? Ahogy nézem társnőm is meglehetősen a csacsogós, jó fej fajta, kezdek már oldódni a társaságában. - Oh, hát ez aztán... nem semmi. Saját mozink lesz? – Nevetek vissza, érdekes, hogy ennyire előremerészkedett. Na igen, mi érthetne minket? Átesünk a küszöbön? Tényleg bátrabbnak kéne lennem, mert még McGalagony letépi a címert az egyenruhámról. Első körben nem válaszolok a kérdésére, hiszen tettem már ajánlatot. – Nem, ez nem sírós. Igazából... amolyan kalandfilm. A főszereplő leányzónak a tündérkirály elrabolja az öccsét, és egy elég komoly fejtörőktől duzzadó útvesztőn át kell megtalálnia. Garantáltam nem sírós. Na jöhet? A rajzfilmek nem annyira én világom, de a kedvedért... Szívesen, de akkor te választasz. – Ahogy sorolhatja a filmeket, az egyiknél elkapom a karját. – Úúú... Vissza a jövőbe! Komolyan? Az nagy kedvencem. Eldőlt. Ha nem utálsz meg nagyon, akkor máskor megnézhetjük a labirintusosat. Na akkor már csak valami kaját kéne. Vacsorát hozzunk, vagy most csak nasiznál? – Kérdezem a szőkeséget, és kiindulok a bejárat felé, amíg ő megkeresi a filmet, addig majd én szervírozom a tányérokat, és italokat. Vajon Linnie jól szórakozik? Amint kifelé indulok, kissé belémhasít az érzés, hogy majd az igazi valentin nap róla fog szólni, de addig megpróbálhatom jól érezni magamat Abigail-lel is. Végülis ha nem akar a számban kikötni, akkor képes vagyok kompromisszumokra.
- Ashton - mondom ki újra a nevét, mert mintha Ő megfeledkezett volna róla. Ilyen ijesztő lennék, vagy zavarban van... mármint ő is? Csupa rémisztő ember járna ide? Vagy kigúvadt véreres szemekkel tekintek rá, amitől frászt kapott? Esetleg kísértetiesen, amitől még Ő is elanyátlanodott? Mi lenne ha ezt most hagynám abba? Mert amíg ilyen szépen megfogalmazom ezeket magamban, újabb kínos csend telepedik talán ránk, ez pedig nagyon furcsa. Elnémultam... Gyerünk Abi, szólalj már meg, állsz, mint valami sóbálvány. - Akkor Te Evangeline-nel jöttél? - érdeklődöm, ahogy eszembe ötlik. Remélem nem hozom ezzel is zavarba, csak kíváncsi vagyok, és a tekintetekből össze lehet tenni a képet, már ha nem csalókák. Persze lehet, hogy csak barátok, és én hordok itt össze tücsköt, bogarat, miközben már megint túl élénk a fantáziám, és összeboronálom őket a semmire fel. - Én is örülök... Ashton - vigyorodom el, újból kisegítve a nevével, mással egyelőre úgysem tudok viccelődni. Azaz egyelőre. - Ömmm.... Azt hiszem, hogy mindkettő - tűrök el egy hajtincset a fülem mögé végül elmosolyogva, és nem mellesleg a kérdésére is felelve... azaz válaszoltam, de inkább lányos zavaromban csinálok bármit is. Az a helyzet... fogalmam sincs mit kezdjek ezzel az egésszel. Vagyis nem egésszel, nem is Ashtonnal van probléma, de ez a vakrandi ötlet. Azt sem tudom mit csinál Leo... Nyugalom Abigail, nem mászott rá, nem mászik rá, nem lesz semmi gond... Békénhagyja Madisont... Csírájában folytsuk el ezt a gondolatot, mielőtt még elfajul. Nem! Meg ne lóduljon a fantáziád! Tudod Te mi történt Charlene és közte... De akkor minek is izgulok ezen? Miért is nem tudok ittmaradni a jelenben ezen a helyen? Bízom Leoban, nem történik semmi olyan, aminek nem kellene. Föld hívja Abit, Föld hívja Abit... Igen, skizofrénia, megint. Szerencsére a kérdésével kizökkent, hiszen újra idekoncentrálok. - Ez a szükség szobája... itt szinte minden lehetséges. Tudod, hogy működik, nemde? - húzódik fel ismét a szám széle. Még az is megesik, hogy egyszercsak a semmiből egy kviddicseshez vágsz hozzá egy pattogó labdát... Bár azt pontosan nem tudom, hogy miért kerültünk mindketten ide egyszerre - és az egyszerre szón van a hangsúly -, ugyanakkor nem mondhatnám, hogy annyira rosszul sült el. Mindegy, tehát filmek. - És mondhatni, hogy szeretem őket. És Te...? Jó persze, hülye kérdés, ha nem állnál velük jó viszonyban nyilván nem jutott volna eszedbe éppen ez, tehát... És milyen filmeket szeretsz? Vagy esetleg más hobbi? - ez kezdetnek nem is rossz, legalább egy hangyányit megeredt a nyelvem. Közben pedig már felfelé kaptatunk egy lépcsőn, és odaérünk vélhetően a megfelelő bejárathoz. Szoba a szobában, érdekes. Jártam már itt párszor, de sosem gondoltam volna, hogy ez tényleg lehetséges... vagyis igazából maga az elképzelés sem futott végig az agyamon. Viszont hűűű... Ez a szoba tényleg mindenre képes... - Szerinted is ez volna az? Vagy csak szerintem? - ez afféle megérzés, térképet nem kaptunk... de héééé!! Azonnal a homlokomra csapok, hiszen mint tudjuk, itt bárhova bemész olyan, amilyennek lennie kell, nesze neked Abi, néha az agyadat is használhatnád. Szerintem rákvörösre pirulhattam... Kétség sem fér hozzá, hogy hozom a formámat... már megint leégetem magam. Habár a dolog pikantériája, hogy ezúttal nem azzal, hogy orraesek, vagy rázuhanok valakire, vagy valami hasonló, viszont azok is elég jól végződtek, nagyjából. De ami késik, nem múlik, még bénázhatok, ez teljességgel időálló. Bedugom a fejem az ajtón, hogy bemérjem a terepet, hogy moziszobát kaptunk-e valóban, vagy valami egészen mást. Ki tudja, mit tartogat ez a szoba? Hű.... Sötét van... volt, mert a következő pillanatra felgyulladnak a fények. Székek, és egy hatalmas vászon a terem elejében. Kétség sem fér hozzá, hogy azt kaptunk, amit vártunk, megdöbbentő lett volna valami teljesen mást találni idebent. Majd visszahúzom a fejem, és kitárom teljesen az ajtót. - Jöhetsz. Tiszta a terep - vigyorgok rá, utána pedig be is lépek a tágas terembe. Most már csak az a kérdés, hogy mit nézzünk. A lehetőség állítólag határtalan, de hozzátartozik, hogy ma valentin-nap van, szóval... Merlinre, könyörgöm, csak ne minden felvetés romantikus legyen... Hosszú a sor, ami eszembe jut, s ha ez mind itt van, akkor ez a hely... Felajánlok egy fantasztikus jelzőt neki és a szervezőknek egyaránt. - Mit nézzünk? - nézek rá kérdőn a szokásos mosolyom kíséretében. Részemről szemeznék párral, azonban nem tudom az ő ízlésének mi megfelelőbb. - Jut eszembe... - sütöm le a szemem -, ez lehet, hogy furcsa kérés lesz, de lehetne, hogy véletlenül se valami sírós filmnél kössünk ki? - emelem újra rá a tekintetem. Kínos kérés ez? Egyenesen utálok bőgni, főleg mások előtt. Noha az utóbbi időszakban eléggé melankólikus hangulatban voltam, és párszor eltörtött a mécses, de... de egy filmen sírni valaki előtt, akit kb. nem is ismerek, maximum látásból. Habár lehetett pár pletyka főszereplője, azonban nem én vagyok az, akihez ezek eltalálnak. Ez sokkal inkább Gin és Camy reszortja. Részemről néha be vagyok zárkózva a saját kis burkomba. A lényeg, hogy nem akarok sírni. - Mondjuk... Mit szólnál egy rajzfilmhez? Mr. Bean? Notre Dame-i toronyőr? 101 kiskutya, bár Szörnyellától speciel tartok, de... A dzsungel könyve? Persze Sir Kán sem éppen egy édes kiscica... Pán Péter? Azonban ott van még a Micimackó, a Szépség és a szörnyeteg, vagy a Kis hableány... Az oroszlánkirály? Vagy az Aladdin? - és csak ebben a pillanatban tekintek ismét rá. Kissé furcsán néz rám... lehet nem volt a legjobb ötlet felsorolni minden mesét.. Vagyis majdnem mindet. Valószínűleg elmúlt már 8 éves... Én is, viszont... viszont ez megintcsak olyasmi amiből nem lehet kinőni, azaz részemről. - Bár lehet abból Te már kinőttél, és nem is élveznéd egyáltalán, ehelyett pedig halálra unnád magad... Szóvaal? A Mrs. Doubtfire? Lehet ez nem a legjobb ötlet - sőt esélyes. Sírni ezen is tudok, nem is beszélve arról, hogy egy apukáról szól. Tovább... - Vaagy a Bean... Vissza a jövőbe? Reszkessetek betörők? Tudom, tudom, elmúlott karácsony, nem is értem, miért jutott eszembe... Esetleg valami ötlet? - nézek rá kérdőn. Talán sikerül is dűlőre jutnunk, és ha ez megvolt, helyet foglalunk, és indulhat is a film. Igyekszem én megülni a fenekemen, amint elkezdődik, hogy lehetőleg ne ficeregjem végig az első fél órát, meg az utána levő időt se... de az, hogy egyhelyben, mozdulatlanul üldögéljek... Na ez nekem sosem ment... Ha más nem, próbálkozom. Ki tudom én bírni... vagy nem... Ashton meg valószínűleg a filmre figyel, én pedig tovább izgek-mozgok. Miért nem tudok nyugton maradni? Ez a szék... Valami nagyon nem stimmel vele. A karfájánál tekintek le oldalra, hátha az belészorult volna valami nemkívánatos tárgy, de semmit sem látok. Majd a fenekem alatt tapogatom végig az anyagát, azonban azon sem tapasztalok semmi különöset. Nem, nem fogom darabokra szaggatni, hogy hátha van valami a párnázott részében. Egyszerűen csak igyekszem nyugton maradni.
words: 1083 note: Bocsánat, hogy csak most.... Kissé igyekeztem bepörgetni... music: -
Nem tudom, hogy a többi páros mennyire van együtt, és tényleg csak bulizni jönnek együtt, akár haverként, barátként, én valahogy hihetetlenül boldognak érzem magam, hogy ha már hírét hallottam ennek a titkos bulinak, akkor igenis azzal a lánnyal jöhetek, akivel képes voltam legyűrni a félszegségemet, és akivel randizunk. Lehet, hogy nem kezelem helyén a dolgokat, ám ha már együtt mászkálunk, és elcsattant néhány csók, akkor már tényleg egy párnak számítunk, nem kell ezt hivatalos formába önteni. Nem spilázom túl a dolgot azzal, hogy felvessem, öltözzünk össze. Én bizony maradok az elegáns sötét szmokingnál, csokornyakkendővel, azzal a barnahajú tündérnél nem lőhetek mellé. Egyetlen félelmem van csupán. Bár Linnie társaságát megszoktam már, de most megint társalognom kell egy lánnyal, akit nem is én választok ki. Justice karácsonyi tanácsa talán jó ötlet lehet, egy kicsit határozottabban a sarkamra kell állnom. Bármibe is öltözött végülis Linny, hatalmas álmélkodással az arcomon köszöntöm finom kis csókkal, azért ez már lassan természetes. - Ez így nem ér... most aztán egyedül hagysz.. Miért jöttünk el? – Csóválom a fejemet, ajándékkal most nem leptem meg, az első randinkon is túlzásba estem, de amikor rá fog kerülni a sor, majd egy apróságot fog kapni, hiszen nem tudtam megállni. Na de majd akkor, ha nem menekülök el attól, aki kihúzza a nevemet. Amióta Linnie a képben van, azóta mintha csökkent volna az engem ostromlók hada, és ha van egy kis szerencsém, akkor aki engem húz, nem tartozik a hordába, végülis nem jöhetek be mindenkinek, szerencsére, mert amikor már tizenhárom éves kislányok is az ágyamba vágynak... hát akkor már háborog a lelkem. Itt hallom meg a nevemet, adok egy kézcsókot a leányzónak, és eleresztem, próbálok úgy gondolni a hercegére, mint Mattie-re hogy ez most csak ismerkedés, elvileg én tetszem neki. Követem a hang forrását, és közelebb lépdelek, láthatóan aki engem húzott, lövése sincsen róla, hogy én vagyok én. Lehet, hogy csak nem rég érkezett, vagy régen, csak elkerülte a hírem. Ettől még nem könnyebb megszólalni, végülis ő is lány, nem lesz egyszerű. - Szia, és.. én! – Bólintok, a kölcsönös bizonytalanság legalább egy kicsit felvidít, miért nincsen itt Linnie, hogy a hátam mögül bíztasson, mint valami edző? Nem akarom ezt, és őszintén... be vagyok tojva. Miért nem mentünk csak simán randizni? Jóég! Mondj már valamit! – Örülök, hogy megismerhetlek Abi... gail? Szokták becézni, vagy te is dadogsz? – Kutatok az emlékeimben, annyi stimmel hogy hugrabugos, mint Linnie, de semmi egyéb. Olyannyira kizártam a külvilágot, hogy igyekeztem semmit nem tudni a roxfortos lányokról. Már csak ötlet kéne, s miután a szőkeség nem állt elő ilyesmivel.. Egy filmmel nem lőhetünk mellé, már ha van erre lehetőségünk. Vagy uncsinak találna? Meglátjuk! – Mit szólsz, ha beülünk egy moziszobába, ha már van itt rá lehetőség. Szereted a filmeket? – Picit megjön a hangom, ez most Justice hatása, igyekszem kamatoztatni a kapott önbizalomtréninget.
Talán a karácsonyi bál után nem túlzás azt kérni, hogy a mai estén ne történjen semmi rendellenes. A báli motyó egy jó nagy részét kidobálnám inkább. Nem akarok veszekedni Marie-vel, nem akarom látni Charlene-t sírni, és nem, nem akarom, hogy azon gondolkozzak az előző este tudatában utólag, hogy egyáltalán kivel voltam. Jó, rendben, oké, lezártuk. Ismét béke honol kettőnk közt Leoval. Hogy miért? Hm... Tegyük fel, hogy haragszom rá, és tegyük fel, hogy utálom... Nem, a másodikat nem tudom feltenni sem úgy, hogy tényleg komolyan is gondoljam, na ezért. Meg azért is, mert többé kevésbé megbeszéltük a dolgokat. Arról meg már szót sem ejtek, hogy az egész, úgy ámblokk kikészített. A történtek után mindenkivel zöld ágra vergődtünk, és helyreállítottuk, amit tatarozni kellett, több, vagy éppenséggel kevesebb könnycsepp kíséretében. Hozzátenném, hogy a sós vízből Leo kapott a legtöbbet, de végül nem ment át az egész olyan szintű kiborulásba, mint, amilyen decemberben volt. Furcsa érzés volt látni és kerülni, viszont szerencsére addig tartott. Már felőrölt belülről mikorra végre az illetékessel kitárgyalásra került a dolog, esetünkben szóhoz jutott... úgy értem úgy, hogy meg is hallgattam, effektíve meg is hallottam, amit mondott. Végül pedig itt kötöttünk ki. Részemről pedig abban reménykedek, hogy egy sokkal jobb végkimenetelű estének nézünk elébe. Azonban úgy néz ki, hogy nem együtt... vagyis nem végig. Kézenfogva toppantunk be, dehát mennyi értelme volt, ha ez nem egy hosszantartó állapot? Minden párocska ácsorog, és vár. Korántsem vagyunk most annyira kicsípve, mint a szünet előtt, de ez most más is. Itt van Charlene és Theo, végre ott is van valami békességre utaló jel, remélem Theo kicsit kikupálódott, na meg Ron megint, ezúttal Camyvel... Majd megjelennek a szervezők, és ismertetik a helyzetet. Sok mindenre gondoltam, de arra nem, hogy itt most még vakrandik is lesznek. De ugye mindenkinek megvan a maga párja, és senki nem...? Ugye? Csigavééééér. Senki nem akar semmit... remélem. Vagyis nem tőlem, hanem mondjuk Leotól. Félőn rápillantok, és rászorítok a kezére, aztán elengedem. Ideje beállni a sorba, akár a többiek. Megölelem Leot, és egy vigyor kíséretében megszólalok. - Majd találkozunk. Rossz híredet ne halljam - nyomok egy puszit az arcára, és valóban a csajok felé veszem az irányt, mert engem is vár a kalap egy névvel. De vajon kiével? Az lehetséges, hogy kihúzom a partnerem, és vele leszek egész este? Na-na-na...? Tiszta üzlet. Mindenki boldog lesz, nemdebár? Persze, persze tudom, hogy ez az egész akkor értelmét vesztené, de... Nem, nem akarom mással látni Leot, és... és nem. Erre nem tudok mást felelni. Akárki lesz az, egy fájdalmas pillantásom akaratlanul is az övé lesz. Értem én, nem tehet róla, de nem, ettől még nem szeretném mással látni eltávozni valahova őt... Nyugalom. Csak semmi pánik, megkapsz itt bármit, hiszen ez egy príma ház... Ergo, csak nem hagyja, hogy bármi is történjen, aminek nem kéne, hiszen, ami nem jó, hogy megtörténik, az nem is szükséges... Miféle nyakatekert mondatok ezek? A lényeg, hogy klegalább az értelmüket sikerült felfognom, amíg odavergődtem ahhoz a nevezetes kalaphoz. Elmélyesztettem benne a kezem, és kihúztam az első papírdarabkát, amiben megakadt a kezem. - Ashton - olvasom fel hangosan a nevet összehúzva a szemöldökeim. Biztos, hogy jól o9lvastam? Kire kell néznem? Ahogy először fel-, aztán körbepillantok valójában 4 szempárral találkozom. Leo. Nem, nem ő az. A másik kettő két hugrabugos: Charlene és Evangeline, akkor a srác a második lánnyal érkezett nyilkvánvalóan. Vaslogikámmal ki tudtam következtetni mindezt, mert Charlene csak tudom kivel jött, nemde? Éééééés... a negyedik szempár egy srácé, akit... akit nem igazán tudok hova tenni. Aha, akkor valószínűleg megfogtam az Isten lábát azzal, hogy rámnézett, mivel kissé talán kínosan leégettem volna magam azzal, hogy megkérdezem a jelenlévőket, hogy akkor ő most kicsoda is tulajdonképpen, vagy másik lehetőségként megvárhattam volna a párkutatások végét, de így nem kellett. Ha engem kérdez valaki: még szerencse. Kissé bizonytalanul odaoldalgok a zsákbamacskámhoz. - Öhm... Szia! Te vagy az, ugye? Ashton - motyogom a nevet a papírról olvasva, és felnézve rámosolygok a srácra. - Izé... Abigail.. Abi... vagyishogy én - nyújtom a kezemet felé letörölhetetlen tejbetökvigyorral, miután ráeszmélek, hogy ha nem jár kviddicsmeccsekre, akkor nyilván ő is ugyanabban a levesben fő, mint én, azaz halvány lila gőze sincs arról ki vagyok, elvégre elég nagy ez az iskola, nem lehet mindenkit ismerni. Furcsa is lenne egy mindenkire kiterjedő ismeretségi kör. Habár, ha a tanároknak megy...
Kissé igyekeztem bepörgetni... 
