2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Azt hiszem értelek és végül is jogosak a kétségeid, de... tudod ha nem próbálkozol, nem is nyerhetsz. - tudom én, hogy nem egyszerű ez, én is így vagyok vele, csak azt hiszem én a másik oldalon állok, de én sem tudom, hogy mi is lesz majd ebből az egészből. Én azt hiszem próbálkozom, de mégis mit tehetnék ennél többet? Draconak kell azt hiszem ezt az egészet valahogyan rendezni magában és nem tudom, hogy neki menni fog-e, én pedig nem szabad, hogy olyasmiben ringassam magamat, amit aztán majd nagyon megjárok. Más választásom nincs, mint hogy megpróbálok... nem is tudom várni, amíg rá nem jön, hogy mit is akar, és próbálok a legrosszabbra felkészülni, akkor talán nem esem majd nagyot pofára. - Igen, én is. - bólintok egy aprót, egy rövid közbevágás erejéig. Én is aranyvérű vagyok, de ezt soha sem gondoltam olyan nagy különlegességnek. Nem vagyok én e miatt más, vagy több, mint az átlag... nem is értem, hogy egyes Mardekárosok miért gondolják így. Az viszont eléggé meglep, amit Gerard fejt ki aztán, mert hát... ilyesmi fel sem merült bennem sosem. - Nem tudom, én... nem vagyok ilyen Gerard. Nincs a véremben az efféle játék, sosem tudtam átverni másokat és mi van akkor, ha ugyanúgy nem érek el vele semmit sem? Csak túlságosan belebonyolódom valamibe, ami... csak nekem okoz bajt? - trükközni? Sosem voltam jó benne, még azt sem tudtam sosem eljátszani, hogy meg akarok felelni anyámnak, mert nem is akarok, főleg hogy ez esetben vele is el kéne ezt játszanom. Ő örülne neki, ha tudná, hogy egy olyan család fogad be maguk közé, mint a Malfoyok, de én pont neki nem akarok megfelelni, és őszintén szólva nem is tudom, hogy menne-e nekem az efféle színjáték. Túlságosan könnyen kiül az arcomra, hogy mit gondolok, vagy mit érzek. - Hát ez azt hiszem főként rajtad múlik igaz? - mosolyodom el halványan. Nem azt mondom, hogy minden áron a pasinak kell kezdeményezni és neki kell megcsókolnia Lavandert, de az egyértelmű, hogy ő itt a bizonytalanabb, talán Lavander is arra vár, hogy eldöntse, hogy mit is akar és érthető módon, addig nem is nagyon tud mit lépni és nem is mer. Mindenki fér attól, hogy sérülhet, ez azt hiszem teljesen érthető. Közben én is elpakolok szépen. Legalább sikerélményem is volt, pedig nem nagyon számítottam ilyesmire, de határozottan örülök neki, hogy ment, legalább már tudom, hogy biliárban jó vagyok, ha a szerelmi ügyekben nem is. - Nem gondoltam volna, hogy megy, főleg nem hogy ennyire. - mosolyodom el. De tényleg nem várok én tőle ajándékot, hiszen virágot is hozott és jól is éreztem magam, és ezek után jön még egy nehéz menet... azt hiszem mindkettőnk számára. Megyek szépen vele még egy kicsit nézelődni és beszélgetni és csak amikor mondhatni már ez is meg van, utána nyújtom felé a kezemet, mondhatni baráti kézrázásra. - Hát akkor... sok sikert Gerard! - talán így a párjainknak is könnyebb, hogy nem látnak valami puszizkodós elválást, bár... azt hiszem ez főképp Lavanderre él, Draco talán még meg is érdemelné.
- Tökéletesen igazad van. Én is így látom, de magamról sem tudom, hogy ha úgy gondolnám, hogy képes vagyok kimondani, amit érzek, vajon a következő héten nem csábulnék el? Akkor meg inkább meg se bántanám, ahhoz túl aranyos lány. – Ismerem be az igazságot. Szeretem Lavendert, ám hogy ez pontosan mit jelent, azt sosem tudtam megfogalmazni. Nincsenek határvonalak, hogy mint testvér, barát, szerető. Nem sikerült rájönnöm, és félő, hogy félreértelmezem a dolog. Mi van akkor, ha döntök, s ő teljesen máshogy lát mindent, mert beszélgetni, ökörködni, akár még bújni is jó velem, de az hogy a párjaként tekintsem rám, netán beleszaladjunk egy csókba, vagy még többe, még furcsán hangozhatna számára? Másokkal olyan egyszerű volt, most miért ennyire bonyolult minden? Miután elmerengek, felpillantok az éppen ismét bámulatos sorozatot villantó Penelopére, úgy tűnik a lányok valóban képesek többfelé koncentrálni, nekem az iszogatás és Lav említése minden kapacitásomat lemerítette, ő viszont tarol. Még közben Draco-ról is van energiája mesélni, elmélkedni. Érdekes hogy valóban mennyire nem mardekárosként gondolkozik, át kéne kérni a Griffendélbe. Ez csak vicc nyilván, ezt nem engedik meg a szigorú brit szabályok. - Az aranyvér átka, még mindig itt tartunk, ugye? Te is az vagy, ugye? Aranyvérű. Ahogy nézem neked nem ez számít, de meglovagolhatnád a helyzetet, ha még akarsz tőle valamit. Hidd el, elég sok lánnyal beszélgettem már, a színjáték a véretekben van. Azt hiszi, ő irányíthat, ám te vagy az idősebb, ráadásul tudod mindig a nők választanak. Játszd hát el, hogy uralni tudod. Azt mondod zavarja, hogy másokkal barátkozol. Vezesd fel úgy, ahogyan egy igazi aranyvérű mardekáros tenné. Valdd azt, hogy eszközként használsz másokat, és tudod mit akarsz. Még Draco Malfoy is megvezethető, ha azt mondod neki, amit hallani akar. Hogy aztán... a magad képére formáld, szépen lassan. Vagy ha csupán divatból ilyen, idővel hozd elő belőle a valódi énjét, amire esetleg már felfigyeltél. – Kicsit most túlspiláztam a tanácsadást, ami azért is érdekes, mert neki bezzeg ilyen könnyen tudok adni, de a saját magam dolgában meg annyira szerencsétlen vagyok. Tudom, így szokott ez lenni. Mégis el tudnám képzelni, hogy Penelope esetleg el is kisérné Dracot egy hivatalos családi összeröffenésre, ahol nem kevés gyomor kell, hogy állja a kemény kérdéseket, neki kell tudnia, hogy mit akar. A nemesi körökben mindig is a színlelés volt a lényeg. Ezt kell megtanulnia, úgy tud boldogulni. Talán első körben Draconak is egy erős, magabiztos lány kell, hogy aztán ebből alakuljon ki az igazi, bensőségesebb valami, ami alapján a mardekáros már később sem tud lemondani a lányról, ha az már visszatér a gyengéd, finom változathoz. - Megcsókolt? Legalább nálatok már volt ilyesmi. – Csóválom a fejem, és nem az utóbbi miatt. Az én hibám főleg, hogy ha nem vagyok egyértelmű Lavenderrel. Nem is tudom, hogyan kéne kezelni ezt az egész dolgot, talán túl tudatos vagyok az ösztönös megnyilvánulás helyett. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a Valentin nap most mindent összekavart, abba már bele sem merek kérdezni, hogy most éppen mi baja van Draco-nak. Ki érti egyátalán a szív útjait. Inkább leteszem a saját dákómat vissza a falra, és kezet nyújtok a lánynak. - Ennyi, nem tudok most odafigyelni, de ez nem mentség. Jobb vagy, és kész. - Lefelé indulunk, és ha a mardekáros úgy dönt hogy szerinte Lavnek kéne az ajándékot adnom, nem ellenkezem, bár a barátom már karácsonykor is kapott tőlem fülbevalót, és azon is úgy szerénykedett, hogy nem akarom állandóan zavarba hozni. Mielőtt kilépnénk a teraszra, most egy üveg vörösbort ragadok magamhoz, két pohárral, mire véget ér a vakrandi teljesen be leszek állva. Tűntetőleg elfordultam ugyan Lavendertől, amikor leérünk a lépcsőn, ám mielőtt kilépnék a teraszra, a vállam felett még hátranézek rá, és megvárom, amíg összeakad a tekintetünk. Nem, nem utálom őt, éppen ellenkezőleg, csak éppen.... Rámosolygok, úgy, ahogyan a karácsonyi szünetben is. Rajongva. Nem változott semmi. Azaz... Na de majd megbeszéljük.
- Tudod talán csak szimplán bizonytalan veled kapcsolatban, ami valahol érthető, ha eddig így viselkedtél és nem akarja magát... buta, naiv álomban ringatni, hogy a jelek jelentenek valamit. - finoman vonom meg a vállamat, mert hát nem ismerem igazán Lavandert és nem tudom, hogy pontosan milyen lány, mennyire fél ettől az egésztől. Én tudom magamról, hogy Draco esetén eléggé be voltam tojva, és akkor még finoman fogalmazunk. Amikor elhívott a karácsonyi bálra konkrétan ki voltam borulva, hogy ilyesmit merészel, mert kb. biztosra vettem, hogy az egész csak átverés, vagy egy jó kis játék számára és még most sem vagyok biztos vele kapcsolatban, de hát... majd csak lesz valahogy gondolom én. Igazából jól is esik, hogy ezeket elmondja, talán valahol reményt ad, hogy Draco fejében is lehetnek hasonló kétségek, nem csak az enyémben. Talán... remélem. - Igazából én sem tudom, hogy mi is ez az egész, de kétlem, hogy mondjuk a családjának elmondaná, hogy pont olyan valakivel van, mint én. - húzom el a számat és itt a gond. Draco mindig is nagyon igyekezett megfelelni, alkalmazkodni és ez nem hiszem, hogy egy hamar meg fog változni, akkor pedig... ahogy Gerard mondja, legalább ha tisztázom tudni fogom és nem kell őrlődnöm az egész miatt. Persze attól még valahol az ember óckodik az efféle megbeszélésektől, mert benne van a pakliban, hogy rossz lesz a vége és naná, hogy attól félünk, én is, de kínozni sincs sok értelme magamat. - Fogalmam sincs igazából, a bálon, a karácsonyin megcsókolt, de... ez most inkább olyan volt, hogy jövünk és kész, szóval... a jó ég tudja! - én se tudom, igaza van, beszélnem kell vele és tisztázni, hogy ő mit gondol és mit akar az élettől és tőlem. Ha nagyon más úton akarunk elindulni, akkor semmi értelme annak, hogy erőltessük igaz? Nem biztos, hogy meg kéne tenni azt, ami csak fájdalmat okoz, nekem... talán neki is csak arra jó ez az egész, hogy összezavarja. - Számára az, azt hiszem. - mindenki mást lenéz, aki nem Mardekáros. Vannak ilyenek sajnos a házunkban és ez nem valami kellemes, de kétlem, hogy meg tudnám őket változtatni, nem is igazán akarom. Nekem amúgy is már csak jó két évem van itt, az nem olyan sok. - Szerintem éreznéd, hogy miért hiányzik, hogy nem csak a megszokás miatt. Erre... azért rá lehet jönni, vagy ha megszokás, akkor idővel elmúlik. - persze én se tudom, hogy mi a jó megoldás, ahogyan ő sem. Ez az egész elég bonyolult, minden szerelmi ügy... elég bonyolult. Nem is tudom, hogy lehetne egyszerűbbé tenni, talán nem is kell annak lennie, de... én azért kicsit irigylem azokat, kiknek az élete nem ilyen kacifántos, hanem egyszerűen csak tudják, hogy mit akarnak. Én is azt hiszem sejtem, csak Draconak nincs fogalma róla. - Ennyi? Pedig lehet, hogy a feketével meggyűlne a bajom. - mosolyodom el, bár tényleg úgy fest, hogy ebben egyszerűen jó vagyok. Ilyen is kell azt hiszem időnként, jónak lenni valamiben és kész, csak úgy minden előzmény nélkül, mert hát tényleg nem gyakoroltam soha semmit. - Oh, dehát virágos is kaptam. Nem inkább... tudod neki kéne? - jelzés értékűen akár, vagy valami. Többet érne vele azt hiszem, de azért persze jól esik, kétlem, hogy Dracoban ilyen akár csak felmerülne. Ő... nem olyan.
♫ Cry on my shoulder ♫ - Olyasmi, de mi van ha már el is veszítettem? Ha mással nincsen kedvem lenni, csak vele, és ezt észrevette? Régen úgy kezeltem, mint egy ikerhugit, akivel mindent átbeszéltünk, aztán spinteltem csajozni. Most meg el sem akarok indulni. Nem tudom, hogy mi ez, de ha nem hülye... és nem az, akkor észrevette. Aztán ha zavarja a dolog, akkor már úgyis mindegy, csak udvarias, ezért nem koptat le, hiszen kinek kellene egy szélkakas, nemigaz? – Fura, hogy amíg a lányok esetében olyan magabiztos voltam mindig is, Lavnél mintha ez eltűnni látszana. Nem áltatom felszínes bókokkal, de mi van akkor ha a természetesség meg a barát zónában tart, és ott is van a helyem? Megvonom a vállamat, nem gondoltam volna, hogy éppen a valentin nap lesz alkalmas arra, hogy kibeszéljem magamból, ami foglalkoztat. Valahol igaza volt Lavnek, nincsenek barátaim, akikkel csak úgy elvagyok kötöttségek nélkül. Nem is nagyon hittem a barátságban lány és fiú között, amíg őt nem ismertem, és kiderül, hogy igazam volt, tényleg nem megy? De Penelope lehet majd egyszer valami tényleg barátféle, kissé lelkiismeretfurdalásom is van, hogy Lavender ügyét egy szinte ismeretlennel beszélem meg. Bár a mardis nem olyannak tűnik, mint aki csak úgy kiröhögne, vagy felhasználná ellenem. Rendes, és kivételes ebből a szempontból. És pont Dracoval van afférja? Fura... - De nem is értem... most akkor ti egy pár vagytok, vagy nem, mert hülyeségeket csinál? Hát ha makacs, és elzárkózna, az is egyfajta válasz, és akkor legalább tudod... – Szívesen beszéltetném a lányt, hiszen az én témámba alaposan belementünk, az övét pedig alig kapargattuk meg a felszínénénél, de egy lánynak az érzéseiről beszélni nem biztos, hogy tényleg olyan egyszerű, pláne nekem a hivatásos bugyilehúzónak. És mégis, ez most egy olyan helyzet, hogy megpróbálkozhat vele, hiszen én is eléggé őszintén kitárulkoztam. Úgy tűnik van is hozzá affinitása, mert folytatja. - Nem volt jó a kapcsolatotok, és most? Ez randinak minősül, vagy... csak a megszokás, hogy amúgy is együtt vagytok a tanulásban? – Finoman elnevetem magamat, na igen, Draco még nem egyetemista, ott már bőven elmosódnak ezek a határok, hiszen a házak összeterelésénél sincsen létszámellenőrzés, amibe beleszámítatnánk. Bezzeg McGalagony hogy rá tud pirítani Lavre, ha késik másfél percet a közös menetekről... – Ez nem háború. Miért ne lehetnél a többi házzal? – Megcsóválom a fejemet, azért ebbe a részbe kár is belemenni. Ha Draconak tetszik a lány, ezen túl kell lendülnie. Mint ahogyan nekem is ki kell találnom, hogy mihez kezdek majd a saját gondolataimmal a mások számára idegesítőnek, nekem viszont cukinak titulált édes hatodikosommal. - Nem tudom eldönteni. Ha nem vagyok vele, hiányzik. Ha végleg elmennék, vajon le tudnám ezt győzni? Onnan már nincsen visszaút, és honnan tudjam, hogy nem a megszokás miatt van a hiányérzet, vagy mert nem tudok nélküle meglenni? – Hogy aztán tátott szájjal figyeljem, ahogyan Penny a maradék három golyót is elpakolja. Zordan pislogok, amikor már a feketéténél tart. Azt nem sikerül, ám úgy vélem, felesleges kínlódni. Tessék-lássék lökök egyet, nem is megy be, talán a rossz kedv miatt, ám kész vagyok úriember módjára gratulálni. - Feladom. Tényleg ügyes voltál. Nem gondoltam volna, de megleptél. – Teszem le a dákót a helyére, hogy kezet nyújtsak. A söröm nagyjából el is fogyott, ahogy nézem ő is felitta már. – A győztesnek valami jutalom is járna. Úgy terveztem, hogy aki engem húz, az kap majd valami ajándékot a nap emlékére. Na gyere, mutatom. – Indulok el lefelé, tűntetőleg nem nézve Lavék párosa felé, át az erkélyek felé, hiszen tengerparti házként rendeztem be a szükség szobáját, mintha minimum valami pálmafás luxusházunk lenne.
Nem értem, hogy a pasik miért ennyire nehéz esetek és még ránk mondják azt, hogy túlgondoljuk a dolgokat, pedig ez pont hogy inkább rájuk jellemző. Nem én tehetek róla, hogy ennyire mindent komolyan vesznek, Draco is... valahogy a rossz oldaláról közelít meg mindent, bár a jó ég tudja, én is hajlamos vagyok mindent nagyon átgondolni, hiába, hogy nem kéne. Halkan sóhajtok egyet, hiszen nehéz lehet ez neki... nekik és én sem tudom, mitől lenne jobb. - Persze világos, nem akarsz kockáztatni egy jól kialakult barátságot, amit aztán elveszíthetsz. - bólintok egy aprót. Világos, azért nekem ennél másabb a helyzetem. Ha nem alakul jól, akkor csak annyi a dolgom, hogy elviseljem napi szinten Draco jelenlétét és ennyi. Az ő esete azért jóval bonyolultabb, tisztában vagyok vele, de... nem is tudom, akkor is úgy érzem, hogy ha ennyi frusztrálja az, hogy az a lány most mással van, akkor igenis komolyabban kéne vennie a dolgot és legalább megpróbálni, mert mégis mit veszíthet vele, ha megteszi? A barátságuk akkor is fuccsba mehet, ha a féltékenység teszi tönkre, nem csak akkor, ha nem sikerül a kapcsolat. - Draco elég makacs ahhoz, hogy... nem is tudom, nem adna ilyesmire választ, de talán igazad van, hiszen ez így egyikünknek se jó, nekem meg főleg. - ez a megoldás? Neki szegezni a kérdést, hogy döntse el, hogy mit akar? Mások számára a Valentin nap jót jelent, akár azt is, hogy összemelegednek még jobban, számunkra pedig lehet, hogy ez lesz a vég? Bár igazából azt sem tudom, hogy volt-e egyáltalán kezdet, tehát ha innen közelítem meg, akkor nincs semmiféle vég... nem is kezdődött el semmi komolyabban igaz? Áh... túlságosan bonyolult ez az egész, és tényleg nem érdemes tovább emésztenem miatta magamat. - Mint mentor, legalábbis ilyesmi a szerepem, a házvezetőnk találta ezt ki, másoknál is, én pedig pont őt kaptam meg. Nem volt valami egyszerű az elején, ő nem jól viseli azt, hogy én... nem tudom, nem vagyok eléggé Mardekáros. Szerintem most is hülyét kapna, ha látná, hogy rendesen el tudok beszélgetni veled. - hát igen, tuti, hogy minimum szentségtörésnek számítana az, hogy jóban tudok lenni egy Griffendélessel, de hát ez van, nekem nincs bajom a többi ház tagjaival, velük is jól kijövök és nem szeretem, hogy valaki csak azért utálja őket, mert ő Mardekáros. Én nem leszek ilyen szalagon gyártott akárki, azért kedvelek valakit, amilyen, nem azért, ahová tartozik. De talán igaz... pár hónapot már féllábon állva is kibírok, ha nincs más választásom. - Nem tudom Gerard, azt hiszem ezt neked kell magadban eldönteni, talán... ha elmennél akkor jobban át tudnád gondolni azt, hogy mennyire érzed a hiányát, és ha nem tudsz meglenni nélküle, akkor máris meglennének a válaszok. - a jó ég tudja, hogy mi a jó megoldás, azt hiszem ezt én se tudnám megmondani neki, sőt biztos hogy nem én vagyok az alkalmas személy, aki tanácsot adhat, mégis csak az ő életéről van szó, neki kell eldöntenie, hogy mit is akar tőle, még ha baromi nehéz is. - Pedig... komolyan nem, nem szoktam játszani, de a végén elmegyek versenyzőnek, van ilyesmi nem? - szórakozottan mosolyodom el, aztán iszom a sörömből és csak utána jöhet a következő lökés. Hát na a fene tudta, hogy biliárdban profi vagyok, de úgy fest, hogy ez most az én napom. Főleg miután az utolsót is sikerül elpakolni és már csak a fekete van, amit csak jó eséllyel azért hibázok el, mert még túl sok golyó van részéről az asztalon. - Adok egy kis egérutat. - szélesen elmosolyodom, mintha csak direkt hibáztam volna, hogy neki is legyen esélye.
//Tehááát maradt még 0 nekem, 5 neked, muhahaaaa //
♫ Cry on my shoulder ♫ - Na nehogy most elkezdjünk sajnálni engem. Jól érzem magam vele, és ennyi. Ahogy mondod, túl jól ismer, és kétlem, hogy bízna abban, hogy nem fogok elcsábulni egy csinos lány láttán. Jó barátok vagyunk, és ezt nem rúgná fel, mint ahogyan én sem értem, miért agyalok ennyit rajta. – Vonom meg a vállamat. Nem akarom, hogy elromoljon most a kedvünk, hiszen a mardekáros lány hibája az hogy Lavenderrel így sikerült egymásba gabalyodnunk a karácsonyi szünetben, bármit is jelentsen ez. Túl közel kerültünk egymáshoz, amely már túlmutat a barátságon, és érdekes módon már a szünet előtt is egyre kevésbé mentem bele hódításokba. Azóta meg ha van egy húsz percem, inkább elémegyek, megvárom az órája után, még akkor is, ha ezzel holtidőt generálok magamnak. - Hát ez se sokkal jobb. És... ha nekiszegeznéd a kérdést, hogy most akkor mit akar tőled? Hogy változat a modorán, vagy tartogassa a családjának, veled meg legyen... romantikus? Ne kérdezd, hogy miért ez a szó jutott eszembe, Draco Malfoyról ezt elképzelni... Meg hát nem is tudom, hogy te mit várnál tőle, ezt neked kell tudnod. – Penelopével most beszélek először, így aztán végképp nem látok bele a kapcsolatukba, a lelkivilágába. A lány mosolyósnak tűnik, egyértelműen kirí a kárörvendő mardekáros brancsból, nem tudom elképzelni, hogy mit láthattak meg egymásban. Vagy az aranyvér ennyire fontos lenne? - Segítségre szorulna, vagy mint mentor teszed azt? Hát nem egyszerű, és hogy megy? Végülis már valentin nap van, három-négy hónapot féllábon is kibírsz már az év végig. – Mosolyodom el bátorítás gyanánt, hiszen ez tényleg komoly helyze. Ha feszül közöttük valamilyen elfojtott vonzalom, azzal nem lesz egyszerű megbírkózni, ahogyan én is ezt érzem Lavenderrel, bár mi soha nem veszekszünk, vagy csupán apróságokon, és azt veszem észre, hogy szinte dobáljuk egymásnak a labdát, hogy melyikünk fogadja el a másik igazát gyorsabban. Pont ezért nehéz. Felsóhajtok, ahogyan ismét visszatérünk rá. - Miért tudsz ilyen nehezeket kérdezni? Én azt mondanám, hogy jót akarnék neki, hogy ne kelljen rajtam dilemmáznia. Legyen mással. De ha meglátnám mégis... Fura lenne. De nem lehet önző, ő már rengeteg lánnyal látott, mégsem akasztotta fel magát. Talán mert a barátja vagyok, nem több. Ezért gondoltam arra, hogy akár el is mehetnék a tanév végén inkább dolgozni. Az valahogy egyértelműen lezárná a helyzetet, nem? – Vallom be ezzel, hogy most is kétségek között örlődök, hogy mással látom táncolni, holott én magam teremtettem ezt a helyzetet. Na jó, azt nem hogy táncikáljon, én hozzá sem értem Penelopéhez. Csak kezet fogtunk, de ennyi. Ez nem egy bál. Na mindegy, az ő dolga, nem csinálok magamból hülyét. Ellenben ahogyan a mardekáros lányka tarol, csak lesek. Felállok, és megcsóválom a fejemet. - Hát ez kész, átvertél, profi vagy... Ide valami tömény kéne, nem sörözni... – Vigyorodom el, és ismét megpróbálkozom egy lökéssel, de már be is bukom, egy sem megy le. Feladhatom, innen már szép lenne nyerni. Félmosollyal várom, hogy lelökje az utolsót, majd a feketét.
Ez az egész kapcsolatosdi legalább most látszik, hogy nem csak nekem ennyire bonyolult, bár ahogy beszél kezdem sejteni, hogy míg esetemben azért nagyban Draco nehezíti meg ezt az egészet, esetükben ha jól sejtem, akkor ő. Nem értem, hogy miért ennyire bonyolultak a férfiak... pasik... fiúk. Azért ők már idősebb, Draco még fiatal is a tetejében, még azt hiszem nem tudja igazán eldönteni, hogy kihez is húz, és valahol érthető, ha a családja a fontosabb, az ő véleményük. Az apáméra én is adnék, de ő már nem él, ha az anyám véleményét nézném, ő meg örülne annak, hogy Dracohoz közöm van, de mivel az ő véleménye hidegen hagy... ezzel nem foglalkozom. Igazából nem is tudom még, hogy mi lesz... majd valahogy alakulnak a dolgok azt hiszem, elválik idővel, hogy mit is akarunk, csak addig még ezt az estét kell átvészelni valahogy. - De miért ne kellenél neki? Úgy gondolod, hogy ő nem tekint rád máshogy, csak barátként? Vagy pont az a baj, hogy túl jól ismer? - nekem pont ellentétes a gondom azt hiszem. Túlságosan keveset ismerek Dracoból, túl keveset tudok a gondolatairól, az elveiről, nagyon homályos, hogy ő mit is akar. Olyan, mintha minden akarna, alkalmazkodna mindenhez és mindenkihez, de közben végül valahogy egyik se megy neki. Nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, de azt hiszem idővel akkor is el kell majd döntenie, hogy hová is tartozik, ha akarja, ha nem. Ha meg sem próbálja, akkor... abból nem lesz végül semmi semmi sem, én nem fogom a végtelenségig hagyni, hogy kínozzon ezzel, váltogassa a véleményét. - Néha igen, máskor pedig... nem is tudom. Ott a családja, az élete, amit él, és az nagyon távol áll tőlem. Nem tudom, hogy valaha változtatna-e ezen. - vonom meg finoman a vállamat. Nem tudom, hogy valaha változna-e gyökeresen, pedig azt hiszem ez másképp nem fog menni, hiába is akarom, hogy működjön és épp e miatt félek az egésztől, hogy végül megbánt majd... és azt nem akarom. - Ez azt hiszem ennél bonyolultabb. Beosztották hozzám tanulni, hogy segítsek neki, és akkor is végig kell csinálni az évet, ha épp utáljuk egymást, akkor is, ha előtte volt köztünk valami, és ez így elég nehéz tudod? - és én magam sem tudom, hogy mi lesz belőle. Nem tudom, hogy ha fasírtban vagyunk, ha mondjuk bántana, akkor mi lenne, mert tudom milyen, ha rúg, akkor nagyot és nem az a típus, akit meghatnak a könnyek, vagy aki figyelembe veszi, hogy a másiknak mi az, ami igazán rossz. Ő csak teszi, amihez épp kedve van és kész és nem foglalkozik azzal, hogy másokat ez hogyan érint, azt hiszem azzal se nagyon foglalkozik, hogy engem mi hogyan érint. - És ha idővel nem elég a barátság neked, vagy neki? Az is ugyanúgy tönkreteheti a mostani állapotot. - kortyolok kicsit közben a sörömből, amíg ő jön. Hát igen, nehéz kérdés ez, hiszen láttam, hogy most sincs a toppon és gondolom pont a miatt, hogy az a lány most más valakivel van. - Azt hiszem az a kérdés, hogy azt akarod, hogy veled legyen, vagy hogy mással? - mert ha azt akarja, hogy vele legyen, akkor lépnie kéne, hiszen jó eséllyel az a lány nem fog a végtelenségig várni arra, hogy majd mikor változik az álláspontja. Idővel talál magának olyat, aki nem dilemmázik és gondolkodik ennyit, mert... az élet nem arról kell, hogy szóljon, hogy szenvedsz, hanem arról, hogy boldog vagy, hiszen csak egyszer élheted végig. - Azt hiszem ez inkább csak a kezdők szerencséje, vagy van érzékem hozzá. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem játszottam még túlságosan sokszor ilyet. Nem olyan életem volt, itt meg a legtöbb időt tanulással töltöttem. Engem is meglep, hogy ennyire jól megy. Talán tényleg szimplán érzék kérdése és az van nekem hozzá?
♫ Cry on my shoulder ♫ A golyókat nem kell felrakosgatni ráhangolódás gyanánt, így beszélgetésre tudjuk szánni ezt az időt is. Végső soron egészen érdekesnek tűnik így a dolog, hogy a barátomon kívül most valaki mással is úgy kell időt töltenem, hogy nem akarom bugyitlanítani a végén. Kétlem, hogy a vakrandis résznél bárkiben is felmerülne, hogy a „hozott” pár ellenére itt jőjjön össze valami spontán menetre, és Lavender bármennyire is odaszúrt nekem ezzel, ami furcsa módon esett rosszul. Valahogy akkor elgondolkoztam azon, hogy komolyan gondolja-e. A karácsonyi szünet alatt még inkább közel kerültünk egymáshoz, és most hirtelen más karjaiba lökne? Ennyire az én boldogságomat nézné, vagy elkönyvelt egy örök csábítónak, aki csak erre lehet képes? Nem tudom... - Nem mondtam, hogy félek. Inkább tartok tőle, hogy már jobban kötődöm hozzá, mintha... csak barátok lennénk. Nem szokásom csak úgy... összejönni valakivel, és ezt pontosan tudja. Ha mégis megtenném miatta, bőven el tudom képzelni, hogy nem kellenék. – Vallom be a nagy igazságot. Ahogyan Lavendernek is mondtam, lehetne egy tökéletes világ, de pont miatta, a múltunk miatt nem lehetséges úgy tennünk, mintha nem volnék az, aki, és így... Mindig a sarkamba lenne. Igaz, hogy nagyon jó barátok vagyunk, ám vélhetően mindig attól kéne tartanom, hogy ha csupán beszélgetek valakivel, hogy az mennyire esne rosszul neki, hiszen egyik napról a másikra megváltozni, és csak... ismerősként kezelni a lányokat... Megoldható? Végeredményben Penelope ezért is próba, na nem mintha ez azt jelentené, hogy volna merszem jobban átgondolni, van-e értelme Lavanderre úgy gondolnom. A priusz bizony priusz marad. - Na de Dracoval mi a gond? Nem jöttök ki túlzottan? – Valahogy nem is lepődöm meg, bár amennyire én más srácok szerelmi ügyeit néztem eddig... Azaz sehogy, valahogy még sosem folytam abba bele, hogy kivel mi a helyzet. Csak arra igyekeztem figyelni, hogy az illető meghódítandó leányzónak ne legyen párja, kerülni volt érdemes a komfrontációt. - Lehet, hogy értetlen vagyok, de nem értem. Mit eredményezhet. Nem arról van szó, hogy összejöttök, vagy teljesen megharagszotok egymásra? Milyen más út van. – Na itt mentem le a sörökért, hogy aztán a gyomromat mardosó, felemésztő gondolatokkal lépdeljek ismét fel. Nem, végülis a barátom, és a srác, akivel táncol, biztosan jött valakivel, hiszen párban hívtam őket. De akkor miért táncolnak? Nekem mondja, hogy hódítsak, aztán hagyja magát mástól taperolni? Hát ez gyönyörű. Fújtatok egyet, nem érdekel! Fintorogva lépdelek fel, annyi úriember még mindig van bennem, hogy ne csattintsam Penelope ujjaiba a sörösüveget, nem ő a hibás, sőt, vélhetően hasonló a szitu, mint nálam. [/color][/b]– Mit miért nem próbálok meg? Én nem mondtam... Jó, nem nézlek hülyének. Egyszerű a képlet. Mindenkinek jobb így nem? Barátok vagyunk, és kész. Nem kezdünk azon lelkizni, hogy a másik miért utasíttott vissza. – Rántom meg a vállamat. Túlságosan jól éreztem magam Lav társaságában, és inkább leszek csak a barátja némi érzelmi töltettel, mint egy komoly rácsodálkozás tárgya, hogy ő nem is úgy gondolta. Akkor már inkább maradok a felszínes kavarásoknál, ha képes leszek visszarázódni. Nem ártana, mert ez így tényleg gyötrelem. Aztán csak nézek, hogy Penelope szépen elkezdi letakarítani az asztalt. - Vagy csak átvertél, és mégis profi vagy... – Rázom meg a fejemet, és elszántan állok fel, hogy most én lökjek. Az első még lemegy, a következő kör viszont megint nullás. – Lassan, de biztosan, egy úriember nem a győzelemre hajt.
Nem sok reményt fűzök a játékhoz, főleg hogy a gondoltaim is időnként elkalandoznak, ha már komoly témákat érintünk folyamatosan. De nem baj, azt hiszem végül is ezért vagyunk itt nem igaz? Aztán... majd lesz valahogy gondolom én. Amúgy sem azért vagyok most itt, hogy minden áron nyerjek, csak azt hiszem, hogy egy kicsit sikerüljön oldódni és elfelejteni a zavaróbb dolgokat és persze Dracot. Az ital is pont ezért kell, bár ahogy látom arra most neki is szüksége van. Pedig azt hittem, hogy kettőnk közül ő a jó játékos, de lehet hogy neki is kell egy kis idő az elején, amíg igazán belejön a dologba. - Nem tudok róla, hogy profi lennék. - mosolyodom el és addig szépen a az asztalnak dőlök. Nem fogok egyedül lökni, mert a végén még úgy tűnik, mintha ezzel akarnék előnyhöz jutni, hogy titokban pakolgatom el itt a golyókat és tényleg szabályosan szeretnék játszani lehetőség szerint, akkor is, ha azzal nem érek el semmit sem. Elmosolyodom, amikor aztán visszatér és nem teszem szóvá egy pillanatig sem, hogy talán tényleg látok egy kis furcsaságot az arcán. Az tuti, hogy az ő szerelmi élete sem lehet a legnagyobb rendben, de azt hiszem ebbe aztán végképp nem kéne beleszólnom, tanácsot legalábbis tuti, hogy nem tudok adni szegénynek, hiszen én se vagyok épp a legjobb benne. Mindenesetre legalább az első golyót sikerül elpakolnom, ez is valami azt hiszem. - Szóval attól félsz, hogy komolyra fordul magad miatt? Én... inkább miatta érzem így. - na igen, nekem pont azért nehéz ez az egész, mert szerintem Draconak nem igazán feküdni egy ilyen kapcsolat, és félek tőle, hogy hetente változtatná a hozzáállását, ahogyan azt eddig is tette. Nem tudom, hogy mi lesz egy hét múlva, vagy egy hónap múlva vele, hogy mit mondanak a szülei, hogy mit gondol épp és ez így elég nehéz. Közben mégis bennem van az a buta gondolat, hogy nem is tudom... meg kéne próbálni, mert mégis hátha tudna velem normálisan is viselkedni és amikor kedves, akkor tényleg jól érzem magam vele, csak ez egyelőre eddig még kisebb hányadban volt így sajnos. - Nem igazán... azt hiszem kéne, de ez a tisztázás is mást eredményezhet attól függően, hogy épp milyen a hangulata. - sóhajtok egyet és inkább én is a sörömbe kortyolok bele. A fintor meg is van utána, mert nem vagy egy alkohol iszogató típus, de ez most mégis csak kell. Tudom, hogy nem egy tömény dolog, de rám még ez is szerintem hatással lesz, ha szépen elkortyolgatom az egészet, amíg játszunk, de most ez kell, hogy kicsit el tudjam engedni magam és ne gondolkozzam folyton Dracon. - Hát akkor miért nem próbálod meg Gerard? - nem értem őt, ha máshogy tetszik neki, ha tényleg kedveli őt, akkor... szerintem igenis tennie kéne érte, mert így meg csak elveszíti nem? Nem értem én a pasikat... komolyan, ők azok akik hajlamosak mindent totálisan megbonyolítani és nem értem, hogy ez mégis mi a fenéért jó. Aztán újra én jövök, és... siker... és siker... és siker! Az utolsó lökésnél már majdnem eljutok addig, hogy fel is sikkantok örömömben. Oké... erre nem számítottam. A negyedik már nem megy le, de az is egészen közel van. - Született tehetség? - vigyorodom el, ahogy hátrébb lépek és tovább kortyolgatom a sörömet, amíg ő jön.
♫ Cry on my shoulder ♫ Nekikezdünk végre a játékhoz. Őszintén szólva annak ellenére, hogy nagyon sok szórakozóhelyen jártam, nem mondanám magam nagy játékosnak. Mindig a lányok befűzése kötötte le a figyelmem, ebbe az is belefért, hogy olykor cukin bénáztam a billiárdban. Összességében a lélekterápia volt a mesterművem, nem a kocsmasportok. Beszélni, beszéltetni, jókat enni, hülyülni, nem kellett ehhez profinak lenni semmiben, csak eljátszani, hogy halálosan jól passzolunk egymáshoz. Mint Lavenderrel a karácsonyi szünetben. A sors iróniája, hogy vele... nem csak játszottam. Amit mondott, hogy türelmesnek kell lennem amíg a kusza dolgok értelmet nyernek... Könnyen mondja, ha utána a fejemhez vágja, hogy menjek hódítani. Lényegében akkor a szünet csak szünet volt. Egy kis kitérő, hogy akár több is lehetett volna köztünk, de nem tud megbízni bennem. Azt hiszem ezt meg is tudom érteni. Na nem Penelope lesz itt a meghódítandó leányzó. Aranyos teremtés, ám Draco Malfoy-jal egyébként sincsen kedvem csatározni. Felpillantok a kezdő lökésem láttán, és nevetve válaszolok. - Hát ez szép. Semmi nem ment le. Azt hiszem hoznom kéne piát, mert ez így rém lassú lesz, hacsak te nem vagy profi. – Kérek tőle némi türelmet, és lemegyek a földszintre, hogy a konyha hűtőjéből elragadjak két sört. És persze pont a szem elé kerül az éppen lassúzó Lavender Diedrik-kel. A kezdeti mardosó érzés, amit nem tudok magyarázni, felkúszik a torkomba, ismét. Öngól. Magamnak köszönhetem. Talán jobb is így. Elértem, hogy ismerkedjen, hát csak tegye. Legalább nekem sem lesz rá okom, hogy az év végén elmenjek, ha nagyon bonyolódna a dolog, és nem tudnánk azt kezelni. Mégis kerülget valami furcsa érzés, de nem. Örülnöm kell, hogy a barátom jól érzi magát. Így is fogok tenni. Remélem, hogy Penelope nem vesz sokat észre a dologból, rendezem a vonásaimat, ahogyan felpattintom az üvegek tetejét. Miután az egész buli tiltott, természetesen alkoholtartalmúak. Ha már bukunk, akkor olyan mindegy, bukhatunk nagyot. - Amíg félválról kezeltem az ilyesmit Penelope, addig egészen jól ment. Nem belegondolni... hidd el, egészen jó érzés, mindenkinek jó. Gyorsan túl lehet lépni. De amikor valami komolyra fordul... – Vágok fintort, és nem azért, mert annyira rossz lenne Lavender-rel. Éppen ellenkezőleg. Megfelelési kényszer, és ami a legfontosabb, vajon ugyanúgy gondoljuk-e. Ahogy nézem neki is valami hasonló születhetett meg Draco-val. Bonyolultnak hisszük a dolgokat, pedig teljesen egyszerű. Hihetjük vajon azt, hogy boldogabbá tesz minket, mint bármi más eddig? Vagy bárki más. - Tisztáztátok már, hogy mi a helyzet, vagy csak... ? – Kérdezek rá, és miközben beleiszok a saját sörömbe, várom, hogy neki is meginduljon a lökés. Eléggé egy rakásban sikerült hagynom a golyókat, és ha viszonylag kezdő, akkor oda kell tennie kell magát, ha még a dákót is én mutogattam neki. – Nem, nem veszélyes, éppen hogy... nagyon jó barát. Mindent megbeszélünk, csak a kettőnk dolgát kerüljük látványosan. Vagyis volt már róla szó, de miattam nem működne. Legalábbis most már ezzel győzködöm magam, de... ő máshogyan tetszik, mint más lányok. Fura.. – Felszalad a szemöldököm, amikor a lány mégis be tud lökni egy golyót. Leteszem az asztal szélére az üveget, és őszintén tapsolok. Ügyes! Másodszorra mindez már nem sikerül, de így is haladás. Nyúlok a saját műszerért, és nekem is sikerül leköknöm az elsőt, legalább haladok. Másodszorra azonban nálam is szünet. Át kell adnom a lehetőséget. Intek a leányzónak, és leülök.
- Amúgy is talán őket is fel lehet vidítani, maximum nem annyira könnyű nem igaz? - de lehet, hogy érdemes megpróbálni és legalább már meg vannak a céljai. Azért nagyon sok velünk egy korú diák van az iskolában, akiknek még most is fogalmuk sincs róla, hogy mit akarnak az élettől, hogy mi lesz velük öt, vagy tíz év múlva és még mindig csak tapogatóznak az élet nagy kérdései kapcsán. Na nem mondom, hogy én olyan profi vagyok mindenben, de legalább már azt tudom, hogy hol leszek majd pár év múlva, és mivel akarok foglalkozni, már ez is valami nem? Minden részlettel pedig evidens, hogy az ember nem lehet tisztában, azért az élet sajnos ennél jóval bonyolultabb tud lenni, még csak az sem biztos, hogy azok a nagy tervek megvalósulnak, hiába tudod, hogy mit akarsz az élettől már most. - Mert mégis csak akkor kiegyensúlyozott a játék, ha mindketten ugyanazokat a szabályokat követjük. - rántom meg a vállamat. Most hiába akcióznék kocka alakúvá változtatott golyókkal, vagy ő... nem is tudom, hiába vetne be saját trükköket, akkor mára játéknak se sok értelme lenne, hiszen nem tudnánk felülkerekedni a másikon tényleges játékkal, csak az látszana, hogy ki varázsol jobban és ez elvileg most nem egy mágikus verseny, szimplán biliárdozunk. - Fogalmam sincs Gerard... hidd el, ha tudnám, nekem is sokkal könnyebb lenne, de... nem tudom. - rázom meg a fejemet. Igen, talán igaza van, könnyebb lenne lezárni, de valahogy az sem olyan egyszerű, arról nem is beszélve, hogy így is úgyis össze vagyunk zárva a miatt, hogy engem kapott maga mellé afféle mentornak, szóval túl sok lehetősége neki sincs és nekem sem legnagyobb bánatomra. Így hát marad az, hogy megpróbálom ezt az egészet kezelni és elviselni, aztán... majd meglátjuk. Első körben ezt az estét kell majd túlélnem valahogy, remélem menni fog. - Azért megnyugtató, hogy nem csak én vagyok ilyen zűrös helyzetben, bár ez a lány nem tűnik olyan veszélyesnek, mint Draco. - mosolyodom el azért. Nem ismerem a kapcsolatukat, még csak Gerardot se igazán, szóval az is lehet, hogy az ő esetükben pont Gerard a nehéz eset, mint Draco? Ki tudja. Azt hiszem e miatt már nem az én fejem kell, hogy fájjon. Közben az első lökés is megtörténik, amire szétszaladnak a golyók, de semmi komolyabb nem történik. Én jövök, ami... hát nem túl megnyugtató, mert még mindig nem tudom, hogyan kell fogni a dákót, de... akkor hajrá! Elég rendesen rákészülök, koncentrálok, mint a fene, arra se nagyon figyelek, hogy a hajolgatásnak hála az elég lenge felső alá simán belátni, de hát ilyenkor ez aztán igazán huszadrangú, és... - Hű! Sikerült... komolyan? - majdnem még ugrok is egyet, de végül sikerül visszafogni és maradni a szolidabb mosolynál. Újabb próbálkozás, amikor Gerard szól, mert hát szabályok terén nem vagyok profi, de az már nem megy, de egy is elég nekem, bőven, már ez is nagy dolog.
- Végülis engem nem zavar, hogy olyan morcosak, legalább egy kis színt viszek az életükbe, de megváltozni tuti nem fognak. Csakis abban lehet bízni, hogy mások is szeretnének a bankszakmában dolgozni, mert az emberi társaság nélkülözhetetlen. – Hm... nem is olyan unalmas a munkáról beszélgetni. Legalábbis részemről biztosan nem, én szeretem, amit csinálok, csak hogy összességében tényleg úgy kezeljük, mint valami ismerkedős estet. Fogalmam sincsen, hogy a többiek hogyan töltik, valahogy nálunk felnőttesnek tűnik, nem amolyan csapjuk szét magunkat bulizásnak. Bár ha minden jólmegy, akkor a billiárd után csúnyán leisszuk magunkat, akkor aztán visszasüllyedünk tinikké. - Oh, és miből gondolod, hogy mindig fairnek kell lenni? Tudod a szabályokon bármikor lehet változtatni, főleg a varázsvilágban. De ha ilyen jókislánynak tartod magad, akkor hát... marad a hagyományos játék, amiben bizony akár nyerhetsz is. – A vállvonását leutánzom, persze vigyorogva, még véletlenül sem flegmán. Ezzel a viselkedéssel nem akarom megbántani, látom ugyanis, hogy a szájhúzása nem nekem szól, hanem a témának, amit felvetettem a mardekáros prefektussal kapcsolatban. A billiárd annyira nem is fontos, hogy azt erőltessük, sokkal inkább a beszélgetés most a lényeg. Úgy látom bőven lesz itt jelentősége a piának is. Sok-sok pia kell, a valentin nap nagyon olyannak tűnik, ami kihozza az emberből az iszákos jelleget. Neki ezek szerint Draco miatt, én meg Lavender tekintetében tűnödöm sokat. Na nem mintha nagy alkoholista lennék, csak mégis... - Ha fáj... akkor miért erőlteted? Akkor nem lenne egyszerűbb lezárni? – Mondjuk pont én mondom? Gyötrődöm manapság eleget Lavenderen, de hát olyan jó vele, csak túl bonyolult. Így aztán ha én adok párkapcsolati tanácsot, az enyhén röhejes. A lány nagyon is kedvesnek tűnik, és nem járja, ha valaki más miatt kell szenvednie. Mint ahogyan Lavenderen is csattan állandóan az ostor a szeszélyeim miatt. Elgondolkozva dörzsölgetem az államat, a játékot még mindig nem kezdtük el. - ...ellenség? Remélem nem az. – Nevetem el magam, hogy aztán megcsóváljam a fejemet. – Nem mondom, hogy bonyolultabb, mint neked Draco-val, de... mégis iszonyatosan... nehéz. Nem tudom. Barátok vagyunk, és mégis ott az a vagy... – Vallom be, ezzel még mindig nem szögeztem le túl sok mindent, inkább nekiállok a játéknak.
A kedves gesztus után a szavaira finoman bólogatok. Rendes srácnak tűnik, meg hát eleve szép dolog tőle, hogy tesz másokért és leszervezte ezt az egészet, a többség azért nem tenné meg. Az emberek általában inkább magukért szeretnek tenni, ritka az a kivétel, aki nem így áll a világhoz, meg másokhoz. - Igen, egyetértünk, nagyon jó házvezető lehet. - teszem még hozzá mosolyogva. Igen, nem lenne rossz, ha az enyém is lenne, de én sajnos nem Griffendéles lettem. Nem vagyok elég bátor hozzá, vagy nem is tudom. Nem akarok arra gondolni, hogy azért vagyok Mardekáros, mert tényleg ide illek. De annyi biztos, hogy a mi házvezetőnk cseppet sem kedves. Szigorú igen és nem mindig érzem igazságosnak, inkább olyan részrehajló típus, legalábbis a saját házabelieket mindig előre sorolja, amit mondjuk McGalagonynál eddig még nem vettem észre, hiszen velem is foglalkozik, pedig nem lenne kötelessége. - Jól van tudod, hogy nem úgy értettem, de ha a munka érdekes, akkor azért mégis csak jól érzed magad és ki tudja, lehet hogy a koboldok is tudnak változni, csak jobban meg kell őket ismerni. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Hát na tudom, hogy milyenek azok a kis... dögök, mert hát eléggé dögök és nem túl kedvesek. Én is jártam már a Gringottsban és már csak azért is csúnyán néztek rám, mert túl közel mentem az egyik pulthoz, amelyikhez nem kellett volna, pedig nem tettem semmit. Apa vitt el egyszer még régebben, és nem is engedték, hogy lemenjek a széfekhez, mert túl fiatal voltam állítólag, vagy nem is tudom, hogy mi volt a fő problémájuk. - De nem szokásom, amúgy is a fair játék a lényeg, és ha ivásban te vagy a jobb, akkor abban meg majd te nyersz. - rántom meg a vállamat. Nem szoktam én a mágiát ilyesmire használni és egyébként sem gondolom, hogy kéne. Ez csak játék és szórakozás, nem kell annyira komolyan venni, hogy az ember direkt csaljon annak édeskében, hogy győzhessen igaz? Én is csak azért vagyok most itt, hogy jól érezzem magam és ne gondolkodjak azon, hogy Draco hogyan viselkedett az elmúlt hetekben, mert tuti, hogy attól csak rossz kedvem lenne. - Mondjuk... nekem? - bököm ki kissé bizonytalanul, mert hát ez a nagy helyzet. Nekem fájhat, ha megpróbálom, aztán nem megy, és mondjuk megbánt, ahogyan tette azt az után is, hogy visszajött a karácsonyi szünetről és ki az a hülye, aki saját magának akar rosszat? Na jó, azt hiszem ezzel most saját magamat hülyéztem le, mivel én jöttem el vele ide, ami lehet hogy tényleg nem volt jó ötlet. - És ő, a lány, akivel jöttél? Barát, vagy...? - mert igazából nem tudtam eldönteni, hogy milyen viszonyban vannak, de azért vak nem vagyok, azt láttam, hogy eléggé árgus szemekkel nézelődött utána akkor is, amikor nekem adta oda a virágot, ez pedig gondolom azért mégis csak jelent valamit nem? - Oh, hát én nem... nem úgy... - jól van sikerül azért egy kissé elpirulni, amikor leesik, hogy mit is magyaráz itt nekem. Inkább csak figyelem a mozdulatát, és amikor megmutatta, akkor állok először hátrébb. - Oké, viszont akkor te kezdesz rendben?
Nem tudom, hogy Lavender kap-e a másik sráctól valami apró meglepetést, én nem azért hoztam Pennynek, mert vártam volna valami viszonzást. Végeredményben a valentin nap a lányokról szól, a szokásosnál jobban illik őket körberajongani, ám Penelope esetében mintha jó nagy szakadék tátongana köztük. Nem mondom, hogy van esélyem kihúzni belőle bármit ezzel kapcsolatban, hiszen nem rám tartozik, ám a lány nem tűnik ellenségesnek, akár még tanácsot is adhatnék neki. Nem úgy működök, mint az átlag pasi, vannak túlkapásaim, olykor meg nagyon is figyelmes vagyok, ám meg lehet próbálni a dolgot. - Én tudom. Szigorú, de nagyon is igazságos. – Bólintok félmosollyal, az ő egyetemi dolgaimat is ő intézte, segített a tantárgyválasztásban, hogy ne kerüljenek egymás mellé olyasmik, amikre nekem nincsen szükségem. Jó alaposan megrágtuk, hogy miért is akarom kiveni a terepmunkát az ereklyevadászatból, én végül megértette az indokaimat. Szándékosan mentem fel a mardekáros leányzóval az emeletre, mert akkor legalább elszakadhatok a barátnémtól, nem kell állandóan azt lesnem, hogy mit csinál. Feleletére valahogy kibukik belőlem a pajkos nevetés, egy pillanatra elszállnak a borongós gondolatok. - Marhára... a koboldok aztán olyan szociális lények, minden második este medencés bulit rendezünk együtt.. De nem, a munka összességében nagyon jó, igazán királynak érzem magam benne, csak a komoly-konok teremtmények igen érdekesek. Gondolom azt hiszik, komoly szabályokkal kell védeni a kincset, én meg a laza bankársrác volnék.. – Vigyorogva engedem át neki a kezdő lökés jogát, addig a leülök a kikészített székek egyikére, nem fogom végigácsorogni a hosszadalmas diadalmenetet, hiszen annyira komolyan nem veszem ezt, hogy ne engedjem csalni. - Szó sincsen róla. Csalj csak Penelopé, megteheted. Majd a végén az asztal alá iszlak, ki miben jó. – Viszonzom a nevetését, látom, hogy még tökéletesen bizonytalan a dologban, ez nem is gond. A mai este arról szól, hogy kicsit jól érezzük magunkat más társaságban, olyasmit is kipróbáljunk, amit egyébként nem. Többek között nálam a barátkozásról is szól kissé, amely nem az én asztalom. - A fél iskoláról elmondhatjuk, hogy nem egy kedves típus, valahogy mégis tudnak érvényesülni. Ha neked ez jön be... vagy úgy hiszed, változtathatsz rajta, kinek fáj az, ha megpróbálod? – Szeszélyes? Ezt Lav akár rám is bőven mondhatná, kezdve az öltönyöm gyűrődését követő méltatlankodó csipogásomtól, de még sorolhatnám... – Túlságosan magas labdát adsz az ilyen kérdésekkel... – Csóválom a fejemet pajkosan, ha egy kicsit is sármőr kedvemben lennék, akkor már régen feleltem volna erre valami durván arcpirítót, hogy aztán mögé csusszanva a dereka alatt átnyúlva vezessem rá a markolás rejtelmeire. Nem, nem lépek oda, hanem a saját kezemben mutatom meg a dolgot, szimulálva azt, hogy egy képzeletbeli golyót lökök.
Azért akkor is kedves gesztusnak érzem a virágot és ezt igenis szóvá is teszem. A karácsonyi bál előtt is felettébb jól esett, amikor Draco virágot hozott nekem, ezt kár is lenne tagadni, sőt most is jól esett volna, de akkor sem fogom olyan könnyen lenyelni neki... a dolgokat és kész. Tudom, hogy nem változhat meg hirtelen, de nekem akkor sem fekszik az, hogy amikor csak találkozik a családjával, akkor hirtelen visszaváltozik olyanná, mint előtte is volt, undokká és bántóvá. Tudom, én vagyok a buta, aki egyáltalán foglalkozik ezzel az egésszel, talán nem kellene, talán tényleg nem, de... mégis mit tehetnék már utólag? Eljöttem vele és lehet, hogy ez megint csak egy hiba volt, hiszen annyira más a gondolkodásmódunk és az értékítéletünk nekünk kettőnknek, hogy ég és föld. - Tudom én, de McGalagony tud azért kedves is lenni... tudod a maga módján. - persze szigorú, de azért mégis úgy érzem, hogy vele figyelmes is, hiszen ő volt az, aki felfigyelt a képességeimre és jelezte, hogy szeretné, ha segíthetne fejlődni, mert látja bennem a lehetőséget, hogy akár a jövőben át is vegyem a helyét, ha ő már úgy dönt, hogy nem fér bele az életébe a tanítás, vagy túl sok energiabefektetéssel jár. Mondjuk tuti nem lennék házvezető, de... a tantárgy maga tényleg nagyon közel áll hozzám. - Akkor biztosan nem lesz gondod majd azzal, hogy jól érezd magad a munkádban és ez a lényeg igaz? - ha már most sikerült rendesen beépülnie a leendő munkahelyére, akkor jó dolga lesz és ez valahol azért irigylése méltó dolog. A szavaira azért elmosolyodom. Úgy sem machinálnék egy játékot mágiával, nem vagyok az a típus, csak hát na azért mégis varázslók, boszorkányok vagyunk, vicc szintjén lehet említeni ilyesmit is igaz? - Szóval ez akkor egy burkolt nem akart lenni? - nevetek fel röviden, miközben a dákón támaszkodom meg kicsit. Bőven meghagynám neki a kezdés jogát, még az sem teljesen biztos, hogy el fogom találni a golyókat, az meg végképp, hogy tudom, hogyan kell egyáltalán ezt megfogni. Mint mondtam nem vagyok valami nagyon profi. - Hát... tudod azért Dracoról nem sokan vannak jó véleménnyel, ő nem túlságosan kedves típus, szóval gondolom sokan csodálják, ha valaki elhív egy ilyen buliba. Én meg... nem tudom. Eléggé változó tud lenni, hogy épp milyen a hangulata. Szeszélyesebb, mint a legtöbb nő. - teszem még hozzá egy félmosollyal. Igen, ez így viccesen is hangozhatna, de közben az nem jó, hogy Draco eléggé bántó tud lenni időnként. - Segítesz majd, hogy hogyan kell fogni? - meg lökni, meg úgy általában az egészben, hogy a fehér ne a földön kössön ki, vagy ne szántsam fel az asztalt a dákó végével. Nem vagyok egy profi játékos, mint mondtam.
Egy pillanatig mintha még magamon érezném Lavender tekintetét, ahogyan Penelopé elé lépek. Nem szabad megbántanom a mardekáros lányt azzal, hogy elvonom róla a figyelememet, még ha ennek a kis bulinak az is a célja, hogy mindenki kipróbálja magát a párja nélkül. Barátném szavai nem is tudom, hogy miért estek annyira rosszul, mintha direkt akarna más karjaiba lökni. Nagyjából ennyit érek, a lüke barátja vagyok, aki csakis arra képes, hogy kiimázkozza a lányokat a bugyijukból. A valentin nap ezen része mégsem arról szól, hogyan szakítsunk szét párokat, csakis az ismerkedésről. Erőteljesen kétlem, hogy ha még hőskoromban is meg akartam volna dönteni Penelope Aimes-t, aki Draco Malfoy-jal jött, hogy sikerrel járok. - Ez nem volt elvárás Penelope, ez amolyan fiú gesztus. Virágot a virágnak, tudod. – Mosolyodom el megrázva a fejemet. Azért jöttem, hogy megismerjem, az apró gesztus csupán a nap jelentőségének szól. Körülnézek azért, vidámságot erőltetve magam elégedetten szemlélem, hogy mások is párra lelnek, többek arcán féltékenységet vélek felfedezni, érdekes egy buli lesz ez. Valahogy fel akartam piszkálni az állóvizet. Azt hiszem ez maradéktalanul teljesült, csak remélhetem, hogy nem verik szét a szükség szobáját a vége felé hajbakapó párok. Ahogyan elindulunk fölfelé, tehát nem a leányzó hátsóját nézem, hanem lefelé, egy pillanatra azonban átnézve a lépcsőkorláton, még vetek egy gyors odanézést Lavenderre, aki éppen elindul Diedrick felé. Beharapom az ajkamat, én akartam, hogy így legyen, a döntésemnek egyetlen áldozata kell, hogy legyen, én magam. Jobb ez így. Ismerkedjen, éljen teljes életet. – A házvezetőm a valaha volt legszigorúbb tanár, sok sikert nála. – Bólintok félmosollyal, hogy kiváncsian hunyorítva bátorítsam, beszéljen róla csak bátran. Azért vagyunk itt, hogy akár más házak szülőtteiről is megtudjunk valamit. Ezúttal mellőzöm a szabvány, panenekből felépített csábítási modelt, és most valóban megpróbálom magam elengedni. Megcsodálom az átalakított rózsát, s aztán válaszolok is, hiszen most már felértünk, a billiárd asztal rendelkezésünkre áll. Előbb viszont még a válasz. – Ez nem is lehet kérdés. Megértetem magam a koboldokkal, már most komoly irodát tartanak fenn nekem, még külön páncélszekrényem is van. Na és persze csodás kilátás Londonra. – Mélázok el. Nekem mint pasinak, nagyon is fontos az egzisztencia, mindez, amit megszerezhetek magamnak. Ez több mint pénz. Ez egy státusz. Hogy bíznak bennem, számítanak rám. – Na McGalagony kedvence, tudtam, hogy valami ilyesmivel fogsz előrukkolni... – Vigyorba megyek át, a leányzó egészen vicces oldaláról fogja fel a mai estét, és csak intek, hogy rajta, csaljon csak, akkor én is meg fogom találni a módját, hogy változtassak a dolgok állásán. Áh, nem működne, a szükség szobája ma az én elképzelésem szerint van kiépülve, ha már bent vagyunk, nem változtathatok. – Tulajdonképpen nem. Miért lenne az? Csak egy kérdés volt. Te nem érzed magad jól vele? – Kérdezek vissza, nagyon nem úgy tűnik, mintha valami eszményi kapcsolat lenne. Vagy mostanság divat szendvedni, ahogyan én teszem? Bólintok, hogy övé a kezdőlökés joga.
Igazából nem tekintgetek én annyira gyakran Draco felé. Lehet, hogy kéne, és persze a szemem sarkából meg is teszem időnként, csak mondjuk azt hiszem nem annyit, ahogyan azt Gerard is teszi, mert ő láthatóan elég gyakorta néz egy bizonyos irányba. Gondolom okkal jött azzal a lánnyal, bár mintha azt hallottam volna róla, hogy az a nőcsábász típus, szóval ennek fényében mégis indokolatlannak tűnik az, hogy ennyire ácsingózik utána... de a jó ég tudja. Nem tudom, hogy mások között mi van, honnan tudnám? Még a saját kapcsolatommal sem vagyok teljesen tisztában Draco felé, akkor miért kéne értenem másokért? - Köszönöm szépen, neked is Gerard, bár... én nem hoztam semmit. - virágot, vagy akármi és ha most megkínálnám az egyik tálca bonbonnal az nem lenne valami megnyerő, hiszen az is miatta van itt, az ő szervezése miatt ilyen a berendezés gondolom, tehát hülyén jön ki, ha a saját kajájából kínálom meg lényegében. Bár... őszintén szólva nem is tudom, hogy ez most hogy van. Vajon az itt létrejött ételek mind igaziak, vagy csak látvány, amiről úgy hisszük, hogy megettük őket? Vagy olyan, mint az étkezőnél, hogy a manók elkészítették a konyhán, és azok az ételek vannak ideimportálva. - Elég jó is vagyok benne azt hiszem igen, és... úgy gondolom, hogy ezzel tehetjük meg a legtöbbet, olyan nagyon sok benne a lehetőség! - igen mindig lelkes vagyok, ha az átváltoztatástan kerül szóba. Ez az, amit igazán szeretek és tényleg nagyon jó is vagyok benne. Fejlesztem is magam elég sokat, de McGalagony szerint van egy bizonyos szintű elég erős adottságom is, amit bűn lenne nem kihasználni. A rózsát közben a hajamba tűzöm szépen, kissé átalakítva a végét, hogy afféle csatként funkcionálva rendesen meg is maradjon a hajamban, de közben persze a beszélgetőpartnerre is figyelek. - Ez is izgalmasan hangzik. Akkor a suli után mondjuk a Gringotts lesz, amit megcélzol? - gondolom érdekes munkája lesz és az mindig jó, ha magunk fajták időben tudják, hogy mit is akarnak az életből. Sokan vannak akik még az utolsó évben se tudják, hogy mik akarnak lenni. Így lesz a sok auror teszem azt, mert az olyan általánosan elfogadott állás azoknak, akik persze elég bátrak hozzá, vagy az egyszerűbb Minisztériumi alkalmazottak, de... én mondjuk ennél jóval többre vágyom és remélem, hogy sikerül is majd elérni a vágyaimat. - Jól van, meglátjuk, gondolom nem ér varázslattal előnyt csiholni. - mosolyodom el. Mondjuk kocka alakúra alakíthatnám gondolom a golyót... de az nem lenne túlságosan fel. Amikor felérünk kissé lefagyok a kérdés hallatán, de aztán csak jön egy apróbb sóhaj és egy vállrántás kíséri, miközben átveszem tőle a dákót és intek az asztal felé, hogy kezdjen csak nyugodtan ő. - Igen... Draco, gondolom ez mindenkinek fura. - igen, még nekem is, nem csak mindenki másnak. Én se tudom, hogy hova tegyem ezt az egészet és még csak azt se nagyon tudom, hogy mégis mi lesz majd velünk, mert megint a negatív fázisban vagyunk, ami nem igazán mondhatnám, hogy jót tesz a törékeny lelki békémnek.
Miután a kezemet nyújtottam Penelopénak, a vállam felett még egy pillanatra visszanézek Lavenderre, aztán elrántom a tekintemet, a mardosó gombóc nem akar szűnni a gyomromban. Akkor határozottan jó ötletnek tűnt, amikor kitaláltam, de miért nem egy üresfejű szépséget hoztam erre, aki esetében akkor sem gond, ha mással látom? Sadie tökéletes választás lett volna, hiszen ott leegyeztett tény volt, hogy mindenki azt tesz, amit akar. Ám karácsony óta nem kerestem a társaságát, s most... Lavender a párom ilyen téren, aki most mással készül szórakozni. Arra már nem pazarlom az energiámat, hogy még vállat is rántsak. Csakis magamnak köszönhetem, hogy kötődöm már hozzá, ezzel nem tudok harcolni. Azt hittem hogy majd más lesz, ha visszatérünk az iskolába, ám úgy hogy megvannak a cinkos pillantások, amik korábban nem... érdekes ez így. Megpróbálom száműzni a gondolataimból, hogy a mardekáros lányra koncentráljak, aki húzott, nem lenne tisztességes, hogy amíg vele vagyok, máshol járjanak a gondolataim. De mégis, Lav számára ez vagyok én, a barát, aki másokat hódít meg. Sajnos igaza van, ezt a képet mutattam magamról. Beszívom az ajkamat, és túllépek most a dolgon. A mardekáros lány úgy tűnik kissé meg van lepve az ajándékon, de valamivel betalálok neki, a legtöbben vélhetően nem készültek ilyesmivel. Nem azért teszem, mert Lav szavaival hódítanék. Csakis a gesztus miatt, hogy ha már engem húzott, jól is érezze magát velem. - Nincs mit. Boldog Valentin-napot Penelopé. – Nem hajolok oda, hogy puszival is köszöntsem, valahogy ez már nem megy. Régebben minden alkalmat megragadtam volna az újabb és újabb kontaktusra, a lánynak is biztosan finom a bőre, Draco jelenléte pedig cseppet sem izgat a témában. Nem tudom, hogy mi történt, de a gombócon túl pusztán az üresség maradt. Lehet, hogy meg sem kéne várnom az év végét, hanem a hétvégén csomagolni, és lemenni a bankba, mert ha ez így marad, ez a különösen kinzó érzés jár át, akkor akkor köszönöm, de nem kérek belőle. Eddig sosem volt ilyesmi, nem most kívánom elkezdeni. – Oh, hát hogyne. – Mosolyodom el, ahogyan visszazökkenek a valóságba. Érdeklődve figyelem, ahogyan megcsavarja a rózsaszálat, így tényleg olyan, mint valami kislány, aki a réten flangál, gyerekhangon vernyogva érdekes rigmusokat. – Mindig arra a tárgyra mondták, hogy a legveszélyesebb, legösszetettebb, igaz? Jónak kell lenned belőle, ha Minerva McGalagony ennyire lát benned fantáziát. – Csóválom a fejemet halvány mosollyal. Nem, egyszerűen nem fogom hagyni, hogy elrontsa az estémet a dolog. Vagány leszek, cserfes leszek, hiszen nem Penelopé hibája, nem kell hogy rajta csattanjon az ostor. – Ereklyevadászat, de őszintén szólva nem vagyok az a terepmunkás. Sokkal inkább a bankban dolgoznék a koboldokkal, rengeteg ötletem van az aranyújramegmunkálásra, varázstárgyak kombinálására. Beszerző nem lennék, az biztos. – Na igen, nem fogom bepiszkolni a kasmír öltönyeimet, bármennyire is szeretné Lav. Affranc, tűnj már el! Inkább azon nevetgélek, hogy neki is érdeke, hogy megőrizze a titkunkat. Bólogatok, és elindulunk felfelé a lépcsőn, és furcsa módon lesütöm a szemeimet, nem nézem végig a lány hátsóját, aki előttem lépdel fel. - Túlbecsülsz, de úgyis a játék a lényeg. Az ivászatban benne vagyok. – Rám fér, tehetném hozzá, mégis bent reked. Talán tapintatlan a témaváltásom, de maximum leállít, ha nagyon úgy alakul. – Szóval Draco Malfoy? – Felérve pont szembeütlik a billiárdasztal, a szükség szobája volt olyan előzékeny, hogy már a kezdőlökéshez szükséges golyóstruktúra is készen áll. Leveszek egy dákót a falról, és átnyújtom, hogy én is elragadjak egyet.
Nem hiszem, hogy most pont egy ilyen buli a legjobb ötlet, amikor amúgy is fasírtban vagyunk. De... ez is hülyeség, nem is vagyunk mi úgy együtt nem? Kétlem én, hogy Draco bárkinek is azt mondaná, hogy pont én vagyok a párja, miközben közismert tény, hogy nem vagyok az a tipikus Mardekáros, nem viselkedtem úgy, ahogyan azt a házam tagjaitól elvárnák. Szerintem a többiek előtt továbbra is csak Aimesként emleget, aki rémes, hogy képes Griffendélesekkel is barátkozni és aki nem mellesleg McGalagony kis üdvöskéje, ami miatt már elege ki kéne vágni a saját hátamból gondolom. De hát mégis itt vagyok minden zűr ellenére, maximum megpróbálom magam valaki mással jól érezni, most ez jutott, szóval ezt használom szépen ki, aztán majd meglátjuk, hogy alakul ez az este. Azon se lepődnék meg, ha a vége valami kis hajtépés lenne majd, amikor jól faképnél hagyjuk egymást Dracoval, vagy én őt, mert ez a gyakoribb, hiszen ő az, aki olyanokat tud mondani, hogy azzal istenesen megbánt. Ne fessem az ördögöt a falra igaz? - Oh... köszi! - mosolyodom el, tényleg őszintén. Dracoban efféle gesztus fel sem merül, szóval a rózsa marad, ezek után meg főleg, ha már ennyire kedves volt, hogy ezzel rukkol elő. - Szerinted, ha levágnánk a végét, akkor a hajamba tűzhetjük? - akkor nem kéne egész este hurcolnom, de mégis velem maradna és ezt elég könnyű megoldani, hiszen itt a pálca. Talán még azt is meg tudom oldani, hogy a végét egy kicsit átalakítom, hogy rendesen tartson a hajamban. Éljen az átváltoztatástan! Sok mindenre képes lehet vele az ember, hiába szólják le sokan ezt a tantárgyat, szerintem az egyik legizgalmasabb. És talán ha más rózsáját tűzöm a hajamba azzal egy kis fricskát is mutatok Draconak. Nem szép tőlem? Lehet, de... most nem érdekel. - Igen, McGalagonyhoz járok gyakran külön órákra is, de tanárszakra járok, hát te? - hallottam már róla, de inkább csak kósza pletykákat, hogy milyen nagy nőcsábász, de hogy mit tanul pontosan, vagy hogy milyen ember azt azért annyira nem tudom és nem szeretek a kósza pletykák alapján megítélni valakit, az nem valami szép dolog. - Lakat a számon, én is bajba kerülnék, ha kitudódnak, hogy itt vagyok. - mosolyodom el. Na igen amúgy sem vagyok olyan tipikus picli alkat, nem kell ettől félnie. Egyébként sem én vagyok a prefektus, bár pl. Draco az, de ő meg nem hiszem, hogy azt a bulit bárkinek is elmesélné, tanárnak úgy értem, ha egyszer azzal ő is bajba kerülhet. - A biliárd tökéletes, bár nem vagyok benne túlságosan profi, úgyhogy simán elversz majd és ihatnánk is valamit. - nem mondom ki, hogy valami töményet, de... őszintén szólva azt hiszem jól esne valami alkoholtartalmú. Nem szoktam túl gyakran ilyesmit inni, de most igenis jól esne.
Valami akkor és ott történt. Megszülett. Vagy már hónapok óta születőben volt, és csak mostanság mertünk jobban belegondolni? Elhívott magukhoz karácsonyozni, ami jó ötletnek tűnt elsőre, az iskolától elzártan azonban adta magát a romantikus háttér, amit talán el kellett volna magamtól hesegetnem, mondván, hogy csak barátok vagyunk, és azért érzem magam furcsán, mert egyetlen lányra korlátozódik így a vadászterep, mégis pont az ellenkezőjére jöttem rá. Úgy, hogy mások nincsenek ott, akik bezavarhatnának a képbe, valóban önmagam lehetek Lavenderrel. Amióta visszajöttünk, egyszerűen nem megy a dolog. Nem megy, hogy összenevessek másokkal a folyosón, vagy éppen hivatkozva az egyetem lyukasóráira, valakit egy titkos szerelmi légyottra csaljak el. Nem akaszkodom ugyan Lavenderre, mégis ő az, akinek a pillantását keresem. Még jó, hogy nincsenek közös előadásaink, mert a szemezés teljesen kizárná azt, hogy a tanulmányaimra figyeljek, bevallom így is rohadt nehéz. A buli ötlete... tulajdonképpen annak az erőltetése, hogy nem kell együtt lennünk. Kár lenne bántani egymást azzal, hogy sokat rágódunk a történeken. Végülis fiatalok vagyunk, előttünk az, hogy még belevessük magunkat a bulikba. Az ötletre láthatóan lelkesen reagált, mégis észrevettem némi kis szomorúságot a tekintetében, ám már nem léphettem vissza. Akkor egyértelműsíteném, hogy csakis ő számít. Erőt vettem magamon, és végigvittem a dolgot, bíztatva magunkat azzal, hogy ez is egy esemény, amelynek a végén együtt lehetünk. És tulajdonképpen mi történik, amikor az öltözködésen gondolkozom? Végignézek a ruhatáramon, az öltönyök most a helyükön maradnak. Egyszerű de divatos vászonnadrág, Letters to Cleo féle együtteses világos póló. A nyakamba egy medvefogas nyaklánc kerül, felülre azért veszek egy elegáns zakót. Így mégsem úgy nézek ki, mint egy befektetési bankár, de valahol a saját stílusomat is megtartottam. Kéz a kézben várjuk az érkezőket, és amikor már mindenki a helyén áll, akkor vetek rá egy utolsó pillantását, búcsúzó mondatára furcsa érzés támad bennem, nem is tudom hogy miért... de rossz. - Aha. Jó. Érzed jól magad. – Lépek tőle el, és eleresztjük egymás kezét. Látni sem akarom, hogy kit húz, inkább a gondolataimba mélyedek, hogy csak a saját nevemre figyeljek majd fel. A lány, aki kimondja, egészen szerencsés véletlennek tűnik. Láttam már párszor McGalagonnyal, nagyon nem úgy tűnik, mintha a megszokott bunkó mardekáros vonalat képviselné. Bár akkor nekem is egyszerűbb lett volna túlélni ezt a szakaszt, ha arra foghatom, hogy úgysem lehet vele még beszélgetni sem. A szemem sarkából látom, hogy Lav szintén egy mardekárost kapott. Ez a sorsunk. A kezemet nyújtom Penelope felé, hogy megrázzam az övét, valahogy most ez a hivatalos forma jut eszembe, majd talán kissé sablonos módon húzok elő a zakó belső zsebéből egy tüskéktől már mentes, mágiával megbolondított vörös rózsát, amely jóval tartósabb, és illatosabb, mint az átlag. Átnyújtom, miközben a felvezetésre válaszolok. - Szia. Láttalak már többször, nagyjából sejtem, hogy ki vagy. Átváltoztatástan, ugye? – Emlékeztetem magamat arra, hogy a lány már afféle tanársegéd számba megy. – Köszi. Csak a tanárok meg ne tudják... – Finom mosollyal kérem őt arra, hogy a házvezetőmmel bármilyen jóban is van, ne ragadtassa el magát arra, hogy bevezeti a közös titkunkba. – Mit szólsz egy kis billiárdhoz? Van fent egy asztal, lenne kedved? – Kicsit vontatottan indul a dolog, le kell ráznom magamról a rosszkedvet, ám nem akarom, hogy a lány ebből bármit is érzékeljen, nem szokásom elrontani más valentin napját.
Még mindig nem tudok kiigazodni túlságosan Dracon és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy okos ötlet volt az, hogy eljöttem vele erre az egész bulira. Én nem vagyok szórakozó típus, nem szoktam ilyesmiket önként vállalni, és nem is tudom... nem bulizom és kész. Főleg azok után, hogy visszajött a szünetről és persze megint átment eszméletlenül undokba, bár mondhatnám faragatlannak is. Persze a szobatársak már megint nem igazán értik, hogy mégis mi a fenéért bólintottam rá arra, hogy eljövök vele, ha egyszer így viselkedik velem. Őszintén szólva... én sem tudom. Nem vagyunk mi egy pár, vagy legalábbis nem vagyunk értelmes pár, csak folyton megy a hajtépés. Akárhogy is, de lássuk be neki köze sincs egy átlag sráchoz, főleg ezzel a stílussal, meg amit elvárnak tőle a szülei, a családja. Nem is tudom, hogy mit várok és igenis hülyeség volt megint az, hogy rábólintottam arra, hogy eljövök vele, mert ennek se lesz jó vége. Amúgy is minek gondolok többet valamibe, amikor majd jön a nyár, egy hosszabb időszak, amikor megint teljesen átnevelik majd. És mégis itt vagyok, Dracoba karolva lépdelek be és még csak titkolni sem tudom, hogy zavarnak a figyelő szemek, amik minket vizslatnak. Egy szót sem szólok, csak akkor engedem el őt, amikor a kalaphoz lépdelek, hogy húzzak egy nevet. Hát... nem is tudom, hogy jobb lett volna esetleg más, mert hát Gerard mégis csak a szervező és komolyan úgy éreztem egy pillanatra, mintha Lavander minimum gyilkos pillantásokat vetne rám, amikor felolvastam a nevét, vagy... rosszul láttam? Hátrébb lépdelek, hogy más is kihúzhassa a hozzá tartozó nevet, csak akkor indulok meg a srác felé, amikor már mindenki el van és persze egy röpke szigorúan arcra puszival elköszöntem Dracotól. Ennyit érdemel most az a nagy helyzet. - Öhm... hát akkor szia. Jó ötlet volt ez a kis buli és... remek a szervezés is... Penny. - nyújtom végül a kezemet is felé egy kis szünet után, bár azt tudja, de talán a becézést nem, szóval így a biztos azt hiszem, és na egy kissé zavarban is vagyok. Vagyis... nem is kicsit, azt hiszem eléggé nagyon. És akkor most... mi lesz? Biztosan okos ötlet volt eljönni egyáltalán? Egyébként egy sima testhez álló kék farmer van rajtam, egy ezüst színű lapos talpú balerina cipővel, zokni nélkül, felül pedig egy bővebb fazonú rövid ujjú kék-fehér csíkos felső, amiből a jobb vállam teljesen kilátszik. Nem öltöztem azért kisestélyibe, gondolom... az nem volt elvárás.
//
//