2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Pedig milyen szép is volt akkoriban, nem? Jó, persze, elég szörnyű is volt, de… azért izgalmas is. – ott volt még az első évben Bolyhoska, vagy az óriási sakktábla, amivel Ronnal, vagyis igazából Ronnak köszönhetően sikerült magunkat átküzdeni, és végül ott volt ő… vagyis nem, Mógus volt ő, meg az iszonyatos ronda tarkója, de mindegy, egyre megy, igaz? – Hé! Nagyon is sokat gyakorlunk a kviddics csapattal, igaz Ron? – vigyorodom el Hermione szavaira. Persze, tudom én, hogy nem éppen így értette ezt, de mit mondhatnék? Soha nem voltam egy mintatanuló, és minden bizonnyal soha nem is leszek az, ez egy ilyen dolog, nem várhatja tőlem el senki, hogy meghazudtoljam magam. - Szerintem már könnyedén megismeri a lábfejünket is csak úgy látásból. – csóválom meg a fejem mosolyogva. Én soha nem sajnáltam annyira Friccset. Persze, nem jó az, ha az ember kvibli, de attól még nem kell olyan undoknak lennie, mint ahogy viselkedik, és mondanom sem kell, hogy nem igazán vagyok jó véleménnyel róla, sőt… azóta nem szeret túlzottan, mióta Mrs. Norris kővé dermedt a baziliszkusznak köszönhetően, amit nem én szabadítottam ki, de persze ezt is képtelen volt elhinni, de végül… sokkal rosszabb dolgok derültek ki. Kétség sem fér hozzá, hogy ez a világ sokkal jobb Voldemort nélkül és Tom Denem visszamaradott naplója nélkül. Minden ami ő volt, az csak árt ennek a világnak. Vagyis ártott. - Igen, Hermione jól beszél, gyertek! – intek nekik, és gyorsan át is térünk egy másik folyosóra vezetem őket egy kicsit előre, majd mikor már a nyávogás elhalkul, megállok váratlanul. – Öhm… van egy kis gond. Nem tudom hol vagyunk. – és nem is csak egyenesen jöttünk, szóval… most kéne előkapnia Hermione-nak azt a fene nagy tájékozódó képességét, hogy kiirányítson innen minket, mert nem a Roxfortban bolyongva szeretnék éhen halni, ennél sokkal szebb terveim vannak a halált illetően.
Nagyjából a fiúkkal egy időben térek vissza a klubhelyiségbe, majd másodikként lépek ki a kövér dáma portréja által fedett ajtón. Szerencsére a dáma alszik, elég mélyen, erre utal zengő horkolása is. Szép kis őrző! De legalább az évek folyamán sose volt vele gondunk, maximum akkor, mikor szerinte párját, szerintünk dobhártyákat ritkító énektudását mutatta be a nem épp hálás közönségnek. Szerencsére ezt most megússzuk, néma lépteinkre, halk sustorgásunkra egyenlőre a többi kép sem neszel fel. - Az nem hiszem, hogy nagy probléma lenne, hogy az éjjeli kiszökdösésektől már elszoktatok. A baj, hogy ez az eltunyulás máshol sem virul fel új erőként - vetem mosolyogva Harry szemére, és bár én elleneztem a leginkább ezt az utat, most mégis érzem azt a régi, elfeledhetetlen bizsergést a gyomromba. Eleinte mindig csak azért tartottam a fiúkkal, hogy amolyan gardedám legyek. Aztán apránként én is rákaptam az ízére, főképp, mivel bár az elkapások folyamán, azon a néhány alkalommal, megkaptuk a magunk büntetését, még is mindig valahogy úgy sült el a dolog, hogy jól is jöttünk ki belőle. - És mit érnél a köpennyel? Friccs legfeljebb felriadóztatná az egész kastélyt a három pár szabadon sétáló lábfej láttán - vigyorodom el, magam elé képzelve a helyzetet. Bármennyire is elítélem a mások lenézését tény, Friccs egy óriási kérdőjel a varázsvilágban. Azt mindenki tudja, hogy kvibli, kissé sajnálom is. De bohókás járása, a varázsképesség hiányát pótolandó felügyeleti mániája már nekem is sokk. - Ha itt lenne is, Mrs. Norris átlátna rajta és folyamatos figyelése Friccs figyelmét is ránk irányítaná. Szerintem jobb, ha másik folyosót keresünk - vetem fel, amint az én fülemet is eléri a nyávogás, majd hacsak ők nem, hát én választok másik irányt. Végül is, hatodik éve járjuk az épület folyosóit és még ha a lépcsők szeszélyesek is, elég jól kiismertük már magunkat.
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Álmatlan éjszakák 2014-11-28, 23:05
Hermione, Harry & Ron
A pókos húzása ellenére még mindig tudom, hogy képesek leszünk meggyőzni, próbál bevetni trükköket, de én tántoríthatatlan vagyok és szerintem Harry is az. Vagyis nagyon remélem. Hermione tényleg beleegyezik végül, hogy velünk jön, egy"én tudtam" pillantással fordulok Harry-ért, nála pedig látom, hogy győztünk, na igen, mi így kommunikálunk, mert félünk Hermione-tól, inkább ma egy kis némaság, mint holnap egy hatalmas púp, bölcs nem? - Tudtam ám, hogy nem hagynád ki, félsz, hogy túl jól mulatnánk nélküled. - Szúrom még oda, bátorságom kicsit nőtt, hisz már beleegyezett, úgy is jönni fog. A hálóingről a szemem a saját pizsamámra vált, a puha bundás pizsim van rajtam egy nagy R betűvel a pulcsi közepén, anya mániája. És egy kis figurás mamusz van a lábamon,, na igen, nem mondhatnám, hogy útra kész vagyok... -El nem mernénk indulni nélküled.- Szólok utána miközben szalad felöltözni. Én pedig a magam tempójában felmegyek a szobába és előkotorok valami melegebbet és kevésbé cikit. Azért valljuk be, anya remek pulcsikat köt, de nem szeretném, ha a nyilvánosság elé tárulna. Felveszek egy farmert, egy pólót és rá egy vékony dzsekit. Ez elég lesz? Majd kiderül, cipőt is húzok és már Harry-vel együtt szaladunk le a társalgóba. Útra készen állunk. -Az nem kifejezés. - Mondom az eltunyulásra, h nem lettünk volna világ életünkben komolytalanok akkor most mondhatnám,hogy igen, biztos megkomolyodtunk, na, de kérem, ilyet inkább ne állítsunk, mert rám határozottan nem igaz. Hermione meg mindig is komoly volt, annál már nehezen tehet túlabb, nem? -Na akkor irány a folyosó. Friccs sose alszik, legyünk résen, nincs köpeny így jobban kell figyelnünk.- Adom ki az utasításokat, áhh, a kilógásban mindig is elsőként végeztem, bár szerintem Hermione és Harry nem csípi az instrukcióimat, ennek ellenér előre indulok. Csend van és csak néhol hallani valami csöpögést. Inkább bele se gondolok mi lehet az. Nyávogás hallatszik a folyosó másik végéből. A falak visszhangot adnak neki. -Talán mégiscsak kellett volna az a köpeny. - Jegyzem csak úgy meg. Ahol ott van Mrs. Norris, ott van Friccs is.
Ron szavaira azért akaratlanul is Hermione könyveire siklik a tekintetem és jobbnak látom inkább nem mondani erre semmit sem, mert hát… szóval azok a könyvek nem éppen valami könnyűek, nem is értem, hogy képes ezeket egész nap cipelni, nekem már rég leszakadt volna miattuk a karom, de valamivel formában kell tartania magát az embernek, Hermione a könyvekkel csinálja, én meg… nos, a kviddics annak számít? - Ez a beszéd! – mosolygok Hermione-ra, majd egy ”királyok vagyunk, megcsináltuk” nézéssel pillantok Ronra. Úgy az igazi, ha hárman vagyunk, nem is bánom már annyira, hogy ez az egész dolog visszafelé sült el, mint ahogy akartam volna. - Pedig jó kis lopakodó ruha lenne, ha elkapnak mondhatod, hogy alvajáró vagy. – oké, azért tényleg nem árt, ha nem egy szál hálóingben jön ki velünk flangálni, egyszer én is pizsamában mentem ki, nem lett valami jó vége, de nekem még csak eszembe sem jutott ez az alvajárós dolog, bár… ritka nagy hülyeség, talán Lockhart elhitte volna. Hermione szavaira csak vetek egy pillantást Ron felé, és most veszem én is csak észre, hogy a legjobb barátom nem éppen útra kész, ez valahogy eddig fel sem tűnt, de sebaj, megvárom én őt amíg felveszi a cipőjét legalább, bár az sem ártana, ha valami… olyan cuccot venne fel, amiben nem fagy halálra, mert azért nincs olyan jó idő odakint. A köpenyt végül visszaviszem, nem vesszük így semmi hasznát, és nem akarom, hogy véletlenül valamelyik tanár kezére jusson, szóval felmegyek Ronnal,majd vele együtt jövök is vissza, és ekkor már Hermione is remélhetőleg akcióra kész, úgyhogy nincs is már más hátra, minthogy kiiszkoljunk a klubhelyiségből és Hagrid felé venni az irányt. – Jó rég csináltunk már ilyet, kezdünk eltunyulni. – csóválom meg a fejemet. Na igen, régen szinte mindennapos volt az, hogy kilógtunk, de manapság…manapság az a meglepő, ha megmozdulunk. Legalábbis Ron és én, Hermione mindig is szorgos volt.
Igazából nem is komoly elrettentéstként hoztam fel a pókokat, csupán hogy Ron-t megpiszkáljam egy kissé. Ha már én nem tudok lazítani, akkor benne is hűljön meg egy kicsit a vér a frága soklábúi hallatán. Tudom, hogy elég kicsinyes dolog ez, de azért az éjszaka közepén én sem lehetek a toppon. A közös rimánkodás hallatán viszont akaratlan is elmosolyodom. Igen, mindig bele tudtak húzni a hülyeségbe, akármennyire is hadakoztam ellene. Bár olykor megfordult már a fejemben, hogy a barátság mellett azért van bennük némi haszonlesés is, hisz a kényelmetlen helyzetekből nem egyszer az én tudásom húzott ki minket. Ki tudja, nélkülem hányszor buktak volna le? És ha lebuknak az nem csak nekik rossz, hanem a Griffendélnek is. Tehát már csak a házpontok miatt is, hisz visszatartani úgy sem tudom őket... - Na jó - sóhajtok fel, mintha valami borzasztóan nehéz döntést kellett volna meghoznom. - De akkor várjatok egy percet. Még sem mehetek ki hálóingben! - hívom fel a figyelmüket némiképp hiányos öltözetemre. Még ha köntöst viselek is, ez még sem a lopakodószerkóm. - És szerintem neked sem ártana legalább egy cipő, Ron - villantok egy vigyort rá. Hármunk közül Harry az egyetlen, aki valóban útrakész. De végül is, ő indította el az egészet. - El ne merjetek menni nélkülem! - fenyítek, majd felszaladok a szobába. Halkan, nehogy bárkit is felébresszek, lehetőleg még Csámpást se, öltöm magamra a farmerom és egy vastag pulcsit, majd cipőt húzok és a zsebembe tűzöm a pálcát, aztán már robogok is le...
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Álmatlan éjszakák 2014-11-09, 12:47
Hermione, Harry & Ron
-Látod ez a szerencséd, addig örülj, mert ha egyszer sikerülne, kapsz egyet Hermione mázsás könyveitől. - Azok milyen veszélyes fegyverek tudnak lenni. Egyik másikat már megemelni is veszélyes, sérvet kaphat az ember. Harry pont annyira képes álmatlanságba sodorni engem ahogy én Őt. De az is igaz, hogyha én egyszer elalszom senki se képes felébreszteni, még a nindzsázó Harry se. Látom Harry arcán a kérdést, ha tovább folytatom Hermione megöl minket, és még elég fiatalok vagyunk ehhez. -Igen, én is pont ezt mondtam. - Próbálom menteni a menthetőt. Ha Ő egyszer beindul nehéz lecsillapítani, mondhatjuk úgy is, hogy lehetetlen. És valami érthetetlen okból mindig akkor ilyen mikor velem beszél, Harry-vel sose viselkedik így. Áhh, de ehhez már hozzászoktam, mi sose értünk egyet semmiben, de ez már így marad. -Eddig is megoldottuk, miért pont most ne sikerülne? - Teszem fel a kérdést. Jó, persze tényleg kinőttük azt a köpenyt, főleg én, hármunk közül én vagyok a legmagasabb, ha Ők nem is én biztos lebuknék és sikerülne magammal rántani őket is. Régen mindig kockáztattunk, mi történt velünk? Eltunyultunk. Az az igazság, hogy Hermione megreguláz minket ha nem viselkedünk, néha mintha anyát látnám csak sokkal rosszabb. Tény, hogy az utóbbi időben többet volt könyv a kezemben, mint pálca és ez ijesztő. -Nem a pókokhoz megyünk csak Hagrid kunyhójához. Oda ugye nem szoktak látogatóba menni a pókok? - Nézek Harry-re megerősítés képpen, hogy azok a bestiák az erdőben tanyáznak és nem fognak kijönni onnan. A kedvem, hogy menjünk látogatóba egy fokkal csökkent. De persze nem vagyok az a fajta aki nincs benne egy kis buliban, Hermione azért nem érte el amit akart, továbbra is kiakarok lógni a hálókörletből és tudom, hogy Harry is benne lenne, már csak meg kell győzni a bomba hármasunk utolsó tagját is és tudom, hogy sikerülni fog. -Naa, menjünk, ha így folytatjuk ránk hajnalodik akkor meg már mindegy. Hermione ne csináld már, menjünk. - Kérlelem. Tudom, hogy megtudjuk győzni, eddig mindig sikerült.
-És téged még meg sem rúgtalak úgy igazából… - most már csak mosolyogva mondom ezt, igazából tétje sincsen ennek már az elejétől kezdve, nevezzük baráti csipkelődésnek, de reggelig is eltudnánk ezen vitatkozni, neki és nekem is bőven vannak olyan tulajdonságaink és szokásaink, amivel a másikat az álmatlanság poklába kergethetjük. - Ron is ezt mondta… majdnem. – egy pillanatra nézek csak Ronra, egy olyan ”megakarod öletni magunkat?” nézéssel. Bármennyire is fura lehet, de jókat tudok magamban mosolyogni az ő kis párbajaikon, amit egymással vívnak folyamatosan, még akkor is, ha nem akarják. Ők már csak ilyenek, előbb neveznének a Trimágus Tusára, mintsem hogy megegyezzenek bármiben is. - Ne a hibát lásd a tervben Hermione! Megoldjuk ezt is majd. – elég sok mindenen mentünk már át, nem egy kis éjszakai kiruccanás fog majd ki rajtunk, ebben biztos vagyok, vagy ha mégis, akkor egyértelmű jelzése lesz ez annak, hogy elszoktunk ettől, és ideje, hogy ismét visszataláljunk egy kicsit a régi önmagunkhoz. A köpeny valóban nem rejt el minket, még csak Ron-t se bírná elrejteni szerintem, márpedig ha egyikünk lebukik, akkor együtt megyünk a vesztőhelyre. Ez így volt mindig is, és így is lesz, vannak dolgok, amik soha nem változnak meg, akármennyi idő is telik el. Mosolyogva nézek Ron-ra, ahogy Hermione megemlíti a pókokat, és kíváncsian várom azt, hogy Ron vajon erre mit lép. Köztudott, hogy Ron legnagyobb ellenfelei a pókok, a mai napig emlékszem mikor meglátogattuk azokat a ”nemeslelkű” lényeket, Hagridnak és nekünk mások az elképzeléseink, mikor a jószívű teremtmény szót használjuk. Hermione kérdésére egy pár pillanatig csak morfondírozom, de aztán bólintok egy hatalmasat. – Miért is ne? Hagrid biztosan örülni fog, hogy meglátogatjuk, nem? – lejárunk még hozzá, nem hagyjuk őt egyedül, jó barátunk, és csak nem szedi le a fejünket, ha meglátogatjuk őt, ugye?
És csak folytatják a fiúk a meccsezést, már-már mosolyt csalva arcomra. Annyira hihetetlen, hogy ők ketten barátok, mondhatni a legjobb barátok. És még is igaz, hisz évek óta asszisztáluk mellettük a mellőzöttség legkisebb érzése nélkül. Ám Harry megszokott, nyugodt szavainak hatása hamar odavész Ron szokásos meggondolatlanságában kibukó mondataira. - Igen is tudok lazítani - csapom a könyvet az asztalra, majd akaratlan rezzenek össze saját tettemtől. Egyrészt sajnáloma könyvet, hisz az nem tehet semmiről, másrészt nem szeretném felkelteni a többieket. Épp elég, hogy mi itt cseverészünk az éjszaka közepén. - Azért el kell ismerned Harry, igen nagy a lebukás veszélye. A köpenyedet már rég kinőttük - jegyzem meg, mintha csak az utolsó mentsvárakat próbálnám felhúzni. Elsőben még csak-csak bebújtunk alá hárman, mostanra viszont a fiúk úgy megnyúltak, főleg Ron, hogy a bokánk már simán kivillan. Hacsak nem akarnak végig törpemód csoszogni. - Meglátogatjuk Hagridot? Néztél te órára Ron? - akadok fenn újra, ám immár elsétálva a széktől. - Szerinted ebben az órában Hagrid nem alszik? Vagy lehet épp az óriáspókját látogatja meg - vigyorodom el egy aprót szúrva Ron-ba. Tudom, mennyire retteg a pókoktól. - Te is Hagridhoz akarsz menni? - fordulok közben már Harry felé.
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Álmatlan éjszakák 2014-10-22, 23:38
Hermione, Harry & Ron
Azt hinné az ember, hogy a barátja segít neki kimászni a csávából, de túl hamar gondolkodik így. -Úgy beszélsz mintha a rúgkapálózásod nem lenne épp elég idegesítő. - Vágok vissza. Harry néha álmában elkezd forgolódni vagy ami még ennél is rosszabb és kiráz tőle a hideg az az mikor kígyó nyelven kezd álmában hablatyolni, na olyankor ver ki a víz és nézek be az ágy alá, hogy nem e véletlen valami csúszómászóval vitatja meg a problémáit. Hát erről ennyit, nekem se könnyű, neki se. -Hé, hé! Jól van na, le ne harapd már a fejem! - Emelem fel védekezésképpen a kezemet. A szőrös poharas megjegyzése cseppet sem ütött szíven, szerintem a poharam egyedi és még jobban is néz, ki, mint a sok egyforma talpas pohár, nem is nagyon érdekel, hogy mennyire mérges rám Hermione. -Na látod! Nem tudsz lazítani, fogadni mernék, hogy könyvel a párnád alatt alszol el nehogy egy percnyi alvással is értékes tanulási perceket veszíts. - A lazítás szerintem nem ott kezdődik, hogy felcsapom a múltórai anyagnál a leckét és átolvasom az éjszaka közepén ha nem tudok aludni. És ahogy Harry is mondta, ha nem kapnak el bennünket akkor az nem is számít szabályszegésnek. -Na, ne csináld már Hermione, jó lesz, menjünk. Csak kimegyünk meglátogatjuk Hagridot aztán visszajövünk, nem fog feltűnni senkinek. - Na ez pont olyan mikor kenyérre próbáljuk kenni a vajat, vagy sikerül vagy nem. Hermione-nál sose lehet tudni mikor mérges és mikor elszánt, a többi állapotról had ne beszéljek. Azt hiszem, ha most felhoznám, hogy hány szabályt megszegtünk már az Ő fő közreműködésével alighanem megtapasztalhatnám milyen is az mikor megdermesztenek. Neville azóta is hajtogatja, hogy Hermione veszélyes tud lenni. Mondjuk ha ettől eltekintünk már maga a természete is riasztó néha, nem kell itt a varázstudományig elmennünk.
- Én se arról, hogy nem tudsz rendesen levegőt venni álmodban. – próbálok nem éppen valami erősen visszavágni Ronnak, de hát ez nekem soha nem ment. Végül aztán csak elmosolyodok, teljesen felesleges ezen vitatkozni most. Hermione szavaira csak elhúzom a számat. Na ez szép, így akarok auror lenni, erre Hermione néhány szóval teljesen a földbe döngöl minket Ronnal. Az a baj, hogy már nincsen semmi kedvem visszamenni az ágyba, és megkockáztatni azt, hogy Ron megint belekezd a horkolásba, mert a végén még kiugranék az ablakon. Nem, ha már felkeltem, akkor szeretnék valami olyat csinálni, aminek…értelme van, és nem úgy hívják, hogy tanulás. Egész nap a könyveket bújom, úgy érzem mindjárt kiesnek a szemeim. Tudásból is megárthat a sok, még ha Hermione nem is így látja. - Hermione, nyugi, Ron nem úgy értette, hogy baj, ha tanulsz, de… időnként jobb, ha kicsit… pihensz, és magadra is fordítasz időt. – Ronra is vettek egy pillantást közben. Na igen, azért valahol megtudom érteni azt, hogy Hermione ennyire tanuláspárti, de ha így folytatja, akkor a fülein fog kifolyni az agya. – Tudod, nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. – ő is muglik között nőtt fel, gondolom sokat hallotta már ezt. Biztos azért nem vagyok benne, de folyamatosan ezt hajtogatták nekem az iskolában. Csak halkan hümmögök egyet, és inkább csendben maradok. Már csak az kéne, hogy Hermione verbálisan darabokra szedjen, ez most a kettőjük harca Ronnal, én inkább leszek majd a békebíró. - Hermione…csak akkor szegünk meg szabályokat, ha lebukunk. – nem vagyok én olyan elképesztően bajkereső valaki, de nem szeretnék visszamenni az ágyamba, és inkább próbálok meg repülni az ablakból kiugorva, mintsem hogy könyvet vegyek magamhoz. – Na mit szólsz? A könyvek megvárnak. – azt már nem merem mondani, hogy senki nem vinné el őket. Így is félek, hogy úgy járunk, mint régen Neville.
Mintha tenisz meccset néznék olyan a két fiú szócsatája. Igazából mindketten ki akarnak mászni a rájuk olvasott vétek alól, egymást segítve, maguk mentve, és közben egymást sározzák be. Fiúk... - Friss levegőt.. Nyisd ki az ablakot Harry.. Amúgy meg látod, Ron már felkelt, nem fog horkolni, nyugodtan visszamehetsz - jegyzem meg éleslátón, kissé talán kekecen. De hát legalább ebben a kései órában engedjék már meg nekem, hogy kevésbé legyek engedékeny a hülyeségeik iránt, mint máskor. - Nem! - fordulok morcosan Ron felé. SZinte már süt a tekintetemből a rosszallás. Miért baj az, ha valaki szorgalmas és szeret tanulni. Végül is, a család első boszorkájaként vinni akarom valamire, és mivel én évekig nem is tudtam errőla világról, mivel nem hallottamgyermekkoromban ezernyi mesét, nem láttam megannyi varázslatot mint Ron, hátrányban vagyok. Legalább is annak ítélem mega dolgot, noha a tanulmányainkon látszik, messze nincs így. -Meglehet ha kicsit megerőltetnéd magad, az a talpas pohár végre nem lenne szőrös - vetem oda, talán rátapintva a gyenge pontra. Olyan egyszerű, olyan alap, és neki még se megy. Hát persze... nemhogy éjjel, de még nappal se csapja fel a könyvet. - Én tudok lazítani! - morranok fel, becsapva a könyv fedelét, hogy csak úgy pufannak a súlyos lapok. - Csak hogy nme szegek meg közben legalább hármat a házszabályok keöül....
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Álmatlan éjszakák 2014-10-12, 16:42
Hermione, Harry & Ron
Durcásan nézek Hermione-ra. Már a nyelvemen van, hogy valami frappánsat válaszoljak, ami általában csak szerintem az, mikor Harry rám akarja kenni az egészet. -Hé! Nem én tehetek róla, hogy túl jó a hallásod! - Fintorodok el. Hogy van az, hogyha valamit Harry kitervel akkor is mindig én kerülök két tűz közé? Hermione mérges tekintete rosszabb, mint Piton gyilkos pillantása mikor félig felrobbantom a tantermet az egyik nem éppen jól összekutyult főzettel. -Friccs? Ugyan Hermione, lazíts már. - Nézek Harry-re, hogy végre mondjon valamit, tudom, hogy egyedül esélyem sincs Hermione ellen, ez így szokott lenni, már beletörődtem. -Öhm..mi csak..felfedezzük a suli..nem ez nem jó...- Nézek gondterhelten az ijesztő Hermione-ra és a tehetetlen Harry-re. Ezt bebuktuk. -Tanulni? Az éjszaka közepén? Lestél az ágyról Hermione? Nappal sem tanulok nem hogy este. - Fintorgok. Elég csak belegondolnom, hogy mi vár az egyes könyvek mélyén és akkor már inkább a pókokat, de tényleg. -Hermione, néha letehetnéd azokat a száz kilós könyveket és megpróbálhatnál lazítani. - Megrovóan szólok rá. Engem ugyan nem fog tanulásra bírni az éjszaka közepén, ha Piton-nak nem sikerült akkor neki sem fog ez biztos. Bármennyire is úgy érzem én vagyok a férfi, bőven elég ránéznem csapatunk eszére és máris inába száll a bátorságom. Elég csak ha arra gondolok milyen varázslatokat tud és hogy mekkora rögeszméje a tanulás és a sok házpont. Neville-t egyszer szépen megdermesztette, aligha szeretném én is átélni ugyanezt, gyilkos pillantása azonban nagyon azt sejteti, ha megakarunk lógni előbb el kell csórnunk a pálcáját.
- Néha képtelenség melletted aludni Ron, úgy horkolsz, mint egy gőzmozdony, én csak nem akartalak felébreszteni. – de ezek szerint a saját horkolására is felkelt, ami azért lássuk be, nem kis teljesítmény. Általában nem ilyen vészes a helyzet, de Ron néha elég furcsa dolgokat csinál. Fel kell álmában, és folyamatosan azokról a pókokról beszél, akikkel táncolnia kell, én pedig már megtanultam, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Megmondani neki, hogy feküdjön vissza, és ne táncoljon velük, ha nem akar, biztos megértik majd. A Tiltott Rengetegben való kalandozásunk óta Ron a szokottnál is jobban fél a pókoktól, de mikor ilyen hangosan horkol, szerintem a pókok jobban félnek tőle. - Én nem sántikálok rosszban Hermione, csak… ha hallottad volna már őt úgy horkolni, mint most, akkor értenéd. Csak levegőzni akartam egyet. – úgy ismernek engem, mint aki keresi a bajt? A baj általában megtalál engem, vagyis inkább minket, én ha tehetem, akkor elkerülöm, most is csak egy sétára vágytam, hátha Ron abbahagyja a horkolást mire visszatérek. Csak akkor lógtam ki, hogyha feltétlen muszáj volt, és itt van nálam a láthatatlanná tévő köpeny, biztosan nem buktam volna le, Friccs amúgy is alig lát már, és mégis melyik tanár az, aki inkább diákokat keres a folyosón, minthogy aludjon? - Mi, csak… Ron, mondj már valamit! – fordulok a barátom felé. Hermione kérdésére nincsen jó válaszom, és elég szigorúan is néz minket, szinte már ellenkezni se merek. Nem vagyunk mi bajkeverők, csak… összejátszanak ellenünk a dolgok, ennyi. Hermione újabb szavaira pedig csak elhúzom a számat. Napközben sincsen valami sok kedvem tanulni, hát még este… Piton meg így is úgy is felszólít engem, ahogy szokta, és kérdez majd valami olyat, amire a Földön csakis Hermione tudja a választ. – Szerinted? – nézek Ronra. Az átváltozástannal ő is úgy van, mint én a bájitaltannal. Viszont egyedül nem merek megkockáztatni senkit sem, Hermione nem éppen kedvesen néz minket.
Csupán egy csúnya nézés Ron jutalma szavaért, és még megspékelem egy feddő nézéssel és szemöldökvonással is, mintha csak azt sugallnám: Látod, már megint te kiabálsz! - Csak arra lehet a frászt hozni, akinek nem tiszta a lelkiismerete, vagy épp valami rosszban sántikál - jegyzem meg, ujjammal finoman a láthatatlanná tévő köpeny felé bökve, hisz tagadhatatlan, Harry azt viseli. és mint egy nevelő, vagy épp szigorú dada pillantok újra Ron felé nyavalygását hallva. - Ha valamelyik tanár, vagy Friccs elkap titeket a folyosón, az pontlevonást jelent a Griffendélnek. Miért nem bírtok megülni a hátsótokon? Noha csak Harry tűnik épp "szökevénynek", szavaim mindkettejüknek szól, hisz nem kérdés, Ron különösebb rábeszélés vagy könyörgés nélkül kapná magára a ruháit és követné barátját. - Inkább menjetek vissza aludni, vagy ha már ébren vagytok, akkor nézzétek át a leckét. Az átváltoztatástan úgy is nagy falat neked Ron. Téged meg Piton holnap úgy is megint felszólít Harry - jegyzem meg, miközben tüntetőleg emelem fel a magammal hozott könyvet, majd a két sóbálvány közöt lesétálok a lépcsőn és elfoglalok egy fotelt. Bár felcsapom a könyvet, pont a könyvjelzőnél, egyenlőre nem merülök bele az olvasásba. Tekintetem a két fiún időzik, inkább figyelmeztetőn, mintsem kedveskedve. Megdermesztettem én anno Neville-t is, ők sem okoznának bűntudatot nekem.
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Álmatlan éjszakák 2014-10-08, 19:52
Hermione, Harry és Ron
Ezek a rémálmok. Miért nem lehet nekem is normális rémálmom, olyan amitől nem ijedek meg, olyan, mint mondjuk...nem is tudom, de nem ilyen. Pókok, miért kell nekem mindig pókokról álmodnom? Miért nem álmodhatok pillangókról? Megtörlöm izzadt homlokom és megkeresem a takaróm, vagyis keresném, de nincs sehol, mintha a föld nyelte volna el vagy egy mindent összeaprító Szörnyek Szörnyű könyve, hogy az milyen ijesztő és agresszív könyv volt.. A takaró és Harry hiányában papucsot húztam és lesiettem a Griffendél klub helyiségébe. És én meg a csendesség ahogy szokott lenni felvertem minden képet lefelé menet és még maga a Dáma is megjegyezte, hogy lármás vagyok. -Harry! - Szólok bele ismét az üres helyiségbe. De egy hatalmasat ugrok ijedtemben amikor Hermione nyugodt hangja szólal meg nem messze tőlem. -Ezt muszáj volt? - Förmedek rá. - Mindig csak úgy feltűnsz. - Mondom majd ismét megijedek mikor Harry is felbukkan, a csuklás is rám jön. - Még valaki? - Szólalok meg megint hátha még valaki szeretne csak úgy feltűnni a semmiből. Kifújom magamból a nem régi ijedtségem majd most már kíváncsiskodva és komolyan nézek Harry-re. -Hová készültél? És engem nem is hívtál? - Nézek rá némi csalódottsággal. Nála a köpeny és fel van öltözve, nyilvánvaló, hogy se Hermione-t se engem nem akart magával hívni. Persze rögtön más a helyzet ha a Rengetegbe akar menni, oda semmiért nem mennék be.
Igazándiból nem is nagyon panaszkodhatnék, az utóbbi években úgy aludtam mindig, mint a bunda. Nem kellett arra kelnem, hogy fáj a sebhely, nem voltak rémálmaim, egyszerűen csak megszabadultam a múlttól, és bár eleinte azt hittem, hogy ez ki fog hatni rám, tévedtem, az égvilágon semmi nem változott. A Roxfortban minden maradt ugyanaz, a többiek eddig se, és szerencsére ezek után sem kivételeztek velem. Nem kell többet a kis Túlélőnek lennem, most már egyszerűen csak… én vagyok Harry. Soha nem akartam ezt. A szüleim halála, ez a…kapcsolat, ami volt Voldemorttal, egyiket se akartam, bármelyiket szívesen elcseréltem volna valaki mással. Nem akartam híres lenni, nem vágytam soha arra, hogy mindenki rólam beszéljen, ezt meghagyom az olyan hírnév hajhászoknak, amilyen Lockhart is volt. Én csak egy átlagos diák akartam lenni, akinek az a legnagyobb baja az életben, hogy Piton tanítja neki a bájitaltant, és képtelen valami olyan osztályzatot összehozni belőle, amivel eséllyel pályázhat az aurori hivatásra. Már vagy ezerszer átgondoltam azt, hogy mit akarok az élettől, és… azt hiszem ezt akarom csinálni. Persze, családot is szeretnék, de ha a munkára gondolok, akkor csakis az az egy szó jut eszembe, hogy auror. Jó vagyok SKV-ban, és értek is hozzá, én könnyedén eltudom magamat képzelni aurorként, bár… bár ez nem csak rajtam múlik. Már magamra is kanyarintottam a köpenyt, és már éppen indulnék is, még egy utolsó pillantást megengedek magamnak a hálókörlet felé, és ekkor tűnik fel, hogy van itt valaki néhány lépésnyire tőlem, majd a másik irányból üti meg egy hang a fülemet, aminek köszönhetően sikerül olyan hirtelen megfordulnom, hogy a köpeny is leesik rólam. – Srácok! A szív bajt hozzátok rám! – mondom halkan, miközben magamhoz térek. – Miért vagytok ébren? – pillantok a közben megérkező Hermione felé.
Nem hiszek az álmokban, abban, hogy jelentésük lenne. Ennyi erővel Trelawney hókuszpókuszát is tekinthetném tudománynak. Ám az kétségtelen, hogy a mellkasomra érkező nyomást mindenképp intő jelként kell kezelnem. Azaz, fel kell ébredni! - Csámpás! - morranok félálomban, ahogy nyomasztó álmomból riadva hatalmas vörös bundába ébredek. És bár tekinthetném a saját kócos hajzuhatagomnak, az az idő már elmúlt. - Hányszor kértem, hogy ne feküdj rám éjjel. Még kinyomod belőlem a szuszt! - magyarázom, mintha csak értené, bár a Sirius- Pettigrew eset után már jóval több észt tulajdonítok neki. Közben persze böhöm teste alá nyúlok és barátságosan magam mellé fektetem az ágyra. Halk mormogás a válasz csupán és alszik is tovább. Mázlista dög. Én inkább kicsusszanok a takaró alól, lábam új papucs, nyáron vette anya, mert a régiből már kezdett kilógni a sarkam. Aztán a félhomályban a köntösöm után kotorászom, majd magamra terítva felkapok egy könyvet az éjjeliszekrényemről sé megindulok lefelé. Ha már Csámpás felkeltett és úgy érzem, úgy se tudnék visszaaludni, minek forgolódjak. Inkább olvasok egy kicsit... Nagyjából a fordulónál járok, mikor ismerős hang csapja meg fülem. Aprót fújtatva húzom el a számat, szabad kezemmel elsimítva arcomból egy kósza tincset. - Ron, ha így kiabálsz felkel az egész torony - jegyzem meg sutogva, miközben már lefelé lépkedek. Persze tudom, túlzok, de olykor Ron orrára kell koppintani, mert megfeledkezik magáról. - Harry.. nem hiszem, hogy ez a legjobb idő a bújócskázásra...
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Álmatlan éjszakák 2014-10-05, 16:17
Hermione, Harry és Ron
Miért pont engem, miért? A lábam alatt süppedni kezdett a talaj, de még bírtam az iramot, mögöttem ott loholt Aragog. Én komolyan azt hittem, hogy az a nagy kövér pók már képtelen mozogni, hatalmasat tévedtem, úgy fut, mint egy tinédzser vagy pókoknál ezt, hogy mondják? Úgy fut, mint egy frissen kikelt lárvabébi? Tudja a fene, nem is érdekel. De engem mindig megtalálnak! A talaj végre száraz és járhatóvá vált, a tüdőm sípolt a levegő hiánytól, de előttem ott várt a kis kocsi ami apáé volt amíg önállóvá nem vált és úgy nem gondolta, hogy inkább lesz legendás erdei lény. Kinyílt az ajtó előttem én pedig beugrottam. Megnyugodva hagytam, hogy magától elinduljon a kicsi kocsi a Roxfortba. De befulladt, valamiért nem volt hajlandó indulni. Kiszálltam és inkább futólépésben haladtam a biztonságot nyújtó suliépület felé, ki gondolta volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de még Pitonnak is jobban örülnék, mint a Aragognak. A suli épületet halványan felderengett előttem, de valahogy hiába szaladtam nem haladtam semennyit sem előre, bepánikoltam és a varázspálcámat kerestem, de nem volt sehol. Aragog elkapott a lábamnál fogva és lenyelt... -NEEEEEEEE! - Izzadtan és sikítozva ébredek fel. Aztán nagy nehezen észreveszem, hogy a szobában vagyok, csak éppen az ágy mellett míg a takaróm már kitudja hol. Harry meg eltűnt. -Harry! - Suttogok és még az ágy alá is benézek, bár fura lenne, ha pont ott találnék rá. A falon lévő képek durcásan lepisszegtek, hát nem értik meg, hogy eltűnt Harry? -Az a bajotok, hogy sokat lógtatok a falon és porosak vagytok. - Vágom oda nekik amire hátat fordítanak, nekem így is jó. Lebotorkálok a klubhelyiségbe, de ott is csak a csend fogad. -Harry! Hol vagy? - Suttogok nehogy felkeltsek még egy zsémbes festményt vagy esetleg egy másik háztársamat.
Csak forgolódom az ágyamban, nem is számolom már, hogy hanyadszorra próbálok meg visszaaludni. Valami nagyon szépet álmodhattam, de mint a legtöbb álom, ez is szertefoszlott, amint felébredtem, és még csak nem is emlékszem rá. Ron horkolása tölti be az egész szobát, nem is értem, hogy a többiek miért nem kelnek fel rá. Bár, ahogy ismerem őket, a világvégét is képesek lennének átaludni. Sikerült a pályát elkérnem edzésre, úgyhogy az utolsó órák után levezényeltünk egy edzést, de most már én is tudom, hogy ezt reggelre jobb lenne időzíteni. Senkinek sincsen kedve a fárasztó órák után még egy fárasztó edzésen is részt vennie, úgyhogy legközelebb inkább reggelre nézek időpontokat, mert úgy érzem magam, mint aki lefutotta a maratont, pedig nem futottam, hanem repültem. Egy utolsó próbálkozást teszek, hátha a fáradtság egyszer csak legyőz, de hiába várok, még mindig hallom Ron horkolását, és még mindig nem tudok elaludni. – Legalább te jól alszol… - morgolódom halkan, ahogyan felülök az ágyban. Nemcsak nem tudok elaludni, de félő, hogy bele is őrülök, ha tovább hallgatom a horkolást, úgyhogy inkább csak lebaktatok a klubhelyiségbe és levetem magamat a kanapéra, nem törődve a képek szitkozódásával, amiért felébresztettem őket. Ha már én nem tudok aludni, akkor ők se aludjanak. Nagyot ásítok, miközben a kandallót nézem, egészen pontosan a lángokat, de nem tudok sokáig megmaradni a fenekemen, inkább az ablakhoz sétálok, és a félhomályban sikerül levernem az egyik képet a helyéről, ami persze hangosan koppan a padlón. – Bocsánat! – szabadkozom, ahogyan gyorsan visszaügyeskedem a festményt a helyére, majd feszültem figyelek, de nem hallok mozgolódást. Nem akarok én felkelteni senkit sem, úgyhogy remélem mindenki az ágyában alussza az igazak álmát. Egy pár másodperc habozás után pedig ismét a hálókörlet felé veszem az irányt, és amilyen halkan csak tudok, elkezdek felöltözni, és amint a láthatatlanná tévő köpeny is nálam van, lábujjhegyen térek vissza a klubhelyiségbe. Muszáj egyet levegőznöm, mert a semmittevésnél minden jobb.