2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] " Ha egyszer zűrzavar támad körülötted és semmit nem értesz, ülj le egy csendes sarokba, hunyd be a szemed, és keresd meg magadban a csillagokat."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Louis Hiro Sapata Koen Születési hely és dátum: Birmingham, 1980. június 11. Csoport: Griffendél Patrónus: Örvösmedve Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hatodév Képesség: - Kiemelkedő tudás: Repüléstan - Kiemelkedő, Bájitaltan - Tehetségtelen, Jóslástan - Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Összetett és bonyolult jellem vagyok, de valószínűleg erre már magatoktól rájöttetek rég. Sok minden érdekel, ez tény. Nyitott vagyok bármire, ami érdekel, vagy látok benne fantáziát. Igenis fontos, hogy határozott legyek. Konkrét életcéllal még ugyan nem rendelkezek. De igyekszek, hogy határozottnak tűnjek. Ez egy kamasz szájából igazán furcsán hangzik, hisz annál képlékenyebb személyiség nem is igazán létezik. Egyet tudok, jelenlegi szenvedélyem a kviddics. Az az egy érdekel igazán, és nem is vagyok belőle rossz. Minden másból viszont borzalmasan állok. Ha nem lenne segítségem, akkor esélyes, hogy már rég elhasaltam volna az első vizsgáimon is. A legtöbb tantárgyból úgy vagyok átrugdalva. Pedig nem hülye vagyok, csak az érdeklődésem másfelé irányul. Makacs vagyok, néha karakán és határozott. Amit a fejembe veszek, abból úgysem engedek. De mégsem vagyok túlságosan kicsapongó. Megfontolom, hogy mit lépjek, a béketűrésből nehezen hoznak ki. Imádok viccelődni, szórakozni. Azonban egy valamiben egészen biztos vagyok. Én az a tipikusan mondhatni korlátok nélküli szabad ember vagyok. Érnek atrocitások már egészen kiskorom óta. Nem is igazán a suliban, hanem már jóval előtte. Nem vagyok egy átlagos megjelenésű kölyök, és sokszor kaptam már meg a koszos kis bevándorló címét is. Ezek többnyire leperegnek rólam. Tudom ki vagyok, kik a felmenőim és csak az számít, hogy a családomnak és a barátaimnak fontos vagyok és rájuk mindig számíthatok. Nem mondanám magamról, hogy a társaság legközepe vagyok, de az tény, hogy elég nagy a szám. Tökéletes terelés arról, hogy mennyire ingatag egyéniség vagyok. Ami a lányokat illeti, könnyen zavarba jövök. Az előttük való megjelenést még gyakorolnom kell, ha kicsit félreérthető már a szituáció, akkor a füleim egyből vörösödnek. Még szerencse, hogy a hajam takarja. Olyankor tudok hülyeségeket is mondani, noha nem vagyok egy dadogós típus ilyenkor sem. Csak hülyén kezelem a szituációkat. Ami azt illeti, még szűz vagyok. De hogy ennek a sanda gyanúja se merüljön fel, kitaláltam pár apróságot, hogy már ezzel meg azzal a lánnyal is volt valami. Tipikus dajkamesék, de úgy érzem, kell ez az éppen épülőfélben lévő egómnak.
Megjelenés
A külső megjelenéssel nem igazán szoktam foglalkozni, talán újabban próbálok úgy, ahogy értelmeset alkotni. De a stílusom két szóval is meg lehetne mondani. Egyszerű és kisfiús. Szeretem a kényelmes cuccokat, meg amiben nem érzem úgy magam, mint egy díszpinty.. A kényes selyeming nálam szóba sem jöhet, sem akármilyen szükségszerű kötelezően elvárt megjelenési holmi. Farmer és póló, vagy farmer és pulcsi, de az sem az a tipikus kötött. Bár a nagyanyám szeret "meglepni" ilyesmikkel. Ugyanakkor az elmondható a megjelenésemről, hogy igyekszem felvenni a divatban a tempót. Azt vettem észre, hogy a lányok a piperkőc fiúkat szeretik, mellettük pedig én labdába sem rúghatok igazán. Van amikor azon kapom magam, hogy a hajam igazgatom, vagy a ruhám húzogatom mert elcsúszott. Kis apróságok, de én ilyeneket korábban nem szoktam. Rövid, úgy nagyjából tíz-húsz centi hosszúságúra nyírt frizurám van. Ezt kényelmes még rendezgetni, noha sokszor elfekszem. Szemeimen látszik, hogy elég vegyes vagyok. Szemeim barnák és kissé húzottak. Mint ha lenne egy kis ázsiai beütésem, de mégsem, mert van más is mellette. Nagyjából 169 centi vagyok, átlagos vékony - és még milyen hajlékony - testfelépítésű. Semmi különösebb megkülönböztető jel nem figyelhető meg, legfeljebb, hogy a bőrszínem nem annyira fehér, mint az echte angoloknak.
Életed fontosabb állomásai
Kezdhetném akár azzal is, hogy milyen a családi hátterem, hisz az nagyban hozzájárul minden ember pályafutásához. Anyuci pici fia voltam mindig is, aki a második a családban, és nagy reményeket fűztek a karrieremhez, úgy gondolták, talán én is megtalálom a kviddicsen keresztül tartó sikeres utat - méltán lettem nagy rajongója a sportnak -. Bátyám Bill öt évvel volt idősebb nálam és mire a Roxfortba kerültem, már ajánlattal megspékelt karrier állt előtte. A szüleim úgy gondolták, talán majd engem is belevezet ebbe a világba. De egy ponton megtörött a tervezet. Bill úgy döntött, aurornak megy és a biztos állást választja a hóbort helyett. Rengeteg vita volt abban az időben, én pedig nyáron ittam meg a levét. A családi béke megromlóban volt. Ekkortól kezdve a szüleimnek már csak az volt fontos, hogy támogassák, mindegy mibe is vágok bele. Úgy döntöttek, az fontosabb, hogy helyreálljon a béke, mint családi viszály alakuljon ki. Visszatérve a picike Louis-ra, nem voltam piskóta. Már akkor kis anyaszomorító nyüzsi gyerek voltam, aki ment a feje után… akarom mondani a bátyja feje után. Mert Bill volt a nagytesó, a példakép, akire akkor is számíthattam, ha valami rosszat tettem, mert bevállalta a balhét, és szó nélkül állta, amikor leszidják. De rég beszéltem vele is, pedig nem csak odahaza voltunk sülve-főve együtt, de később a Roxfortban is. Emlékszem egy hatalmas bandaháborút folytattunk mi ketten a kerti törpék ellen, akik már megint, mint valami inváziós ellenség, felforgatták nem csak a kertet, de az egész udvar úgy nézett ki mint egy vakondtúrás. Talán ha három éves épp elmúltam, mindent bevetettem a siker érdekében, rájuk másztam, rúgtam, még haraptam is. Bill sokkal jobb helyzetben volt a maga nyolc éves fejével. És akkor egyszer csak az egyik törpe a levegőbe repült és egy hatalmas pocsolyában kötött ki. Nem repült nagyot, nem szállt el két méterre, de a varázsképességeim ott és akkor kezdtek megmutatkozni. Anyunak el sem mertem mondani, Bill árulkodott nagy lelkesen. Sosem hagytak ki minket a varázsvilág nyújtotta életből. Kicsiként sokszor hallgattam a nagy meséléseket, vagy néztem, hogy apu épp miféle mugli tárgyakat próbált megbűvölni. Sosem értettem a kétféle életmód közi párhuzamot igazán, a varázslóvilág jobban kötött. De ha már megbűvölt tárgyaknál vagyunk, a kviddics a maga megbűvölt seprűivel és a játékszellemmel belopta magát a szívembe már egész kicsi korom óta. Nem kellett sok idő, amint beletanultam, otthon is az egyik kedvenc játékom lett. Főleg amikor többen is játszottunk, na, az volt az igazi. Ez lassan szenvedélyemmé vált, főleg miután a Roxfortba kerültem. Hohó, micsoda évek kezdődtek! Még eszembe jut, mennyire izgultam kis tökmag tizenegy évesen, amikor a Teszlek Süveget a fejemre tették. Anyuék azt magyarázták mielőtt feltettek a vonatra, hogy ne izguljak, a bátyám mellé kerülök. Hát igazuk lett, alig került a fejem fölé a Süveg, gondolkozás nélkül kimondta, Griffendél! Máig a feldereng a hangja a fejemben, ha arra gondolok. És mindezzel kezdetét vette egy új kaland, ami még mindig nem ért véget. Itt tapasztaltam meg milyen igaz barátokat szerezni, milyen a bátyám talárja mögött takarózni, majd kikerülni onnét, ahogy ő elhatárolódik tőlem. Mert rengeteg minden történt velem, igen. Elsősként még a beosztási ceremónián megismertem Chloe Wilkinsont. Egy elbűvölő vörös hajú lányt, akivel azonnal szóba elegyedtünk a vacsoránál. Emlékszem, ketten ültek közöttünk és folyamatosan átpisszegtünk előttük. Egy idő után nyilván idegesíthette őket, mert csak egymásra néztek, felálltak és betoltak minket középre. Beszélgessünk csak így tovább. Nem zavartattuk magunkat, rengeteg dologról tudtunk hirtelen beszélgetni. És ez az elkövetkezendő években is így volt, ahogy lassan igaz barátokká váltunk. Ha baj volt, ő segített, cserébe ő meg nem unatkozott. Nem hagytam egyszerűen unatkozni. Számtalan büntetőmunkát csináltam már, és ennek felébe őt is sikeresen belerángattam. Persze a tanárok tudták, hogy csak az én kezem van a dologban, őt pedig magammal rángattam. Az órákon nagy segítség volt nekem, tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy még nem buktam semmiből. A barátságunk azonban nem merült ki ebben. A fél nyarakat hol nálunk, hol náluk töltöttük. Egy nagy közös szenvedélyünk is lett: a kviddics. Persze nem csak ez köszönhető neki. Sokat változtatott rajtam. Megtanultam körültekintőbb lenni, nyitott szemmel szemlélni a világot és türelmesebb lenni. Talán még az is neki köszönhető, hogy elkezdtem összekapni magam. Megismertem a mugli holmikat, hisz abból náluk nem volt hiány. Igazán érdekes időtöltés volt náluk nyaralni. És igazából semmivel sem zavartattuk magunkat. Természetes volt, ha kint a kertben összebújva alszunk, vagy nem leszünk egymás előtt szégyenlősek. Miért lenne mindez furcsa? Hisz a legjobb barátok vagyunk. Tényleg nincsenek titkaink egymás előtt. A bátyámmal érdekesen alakult a kapcsolatom. Eleinte mindig hozzá fordultunk mindketten segítségért. De két évre rá ő végzős lett. Addig is megvolt a baráti köre, de ahogy eldöntötte, hogy auror szeretne lenni, majd továbbtanult, kezdtünk eltávolodni egymástól. Jó nagytestvér maradt, de látszott rajta, hogy feszült az otthoni helyzetek miatt. Ez rányomta a bélyegét a mi kapcsolatunkra is. Egy éve pedig megszületett a kisúgunk, így a figyelem minden szempontból rá szegeződött. Számos más barátra is szert tettem persze, sok csínyben benne voltam. És igyekeztem túlélni. Egy valamiben nem kellett és ez a repüléstan. Mivel kiskoromban megtanultam a bátyám által jól kezelni a seprűt, így nem esett nehezemre az órákon jól teljesíteni. Egy valamiben mindenkinek jónak kell lennie, nem? Másodéves koromtól kezdve igyekeztem bekerülni a Griffendél csapatába is. Noha sokszor eredménytelenül, mert bizony azért akadtak nálam jobb képességűek is. De akadt már, hogy odalent melegítettem a padot, míg más a pontokért röpködött. Ennél többet akarok elérni és bízom benne, hogy talán sikerül is. Talán számomra sem létezik lehetetlen. De ha mást nem, akkor szurkolok tovább nagy kitöréssel a lelátókon, ahogy teszem azt minden meccsen, amire el tudok menni akár nyári szünetben, vagy a Világkupán. Egy biztos, nem érzem úgy, hogy ez a karrier nekem lett kitalálva. Fogalmam sincs mi legyek még, de addig nem lenne rossz egy kis sikerélményt, dicsőséget szerezni valamiből, amiből jó is vagyok.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Louis Koen 2014-12-14, 13:04
Elfogadva!
Hát először is hajrá, hogy elérj vagy dolgokat az életben, akár a kviddicsben, akár másban és hidd el egyáltalán nem gáz, hogy hatodikosként még szűz vagy, simán ráérsz még ezzel én ammondó vagyok. Mindenesetre a kari remek lett, elég egyedi a pb-d, de én szeretem az egyedi pb-ket, szóval ez csak még inkább dob a dolgokon. ^^ A Griffendél passzol hozzád mindenképpen. Szépen fogalmazol, biztos vagyok benne, hogy remek játékokat tudsz majd összehozni, szóval nem is húzom a dolgot, foglalózz, ha netán még nem tetted, aztán vesd bele magad a játékba.
