2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Ha valamit el akarsz érni, hát tegyél érte. Ennyire egyszerű."
Főkarakter: Főkarakter - Luna Lovegood Teljes név: Justice Simmons Születési hely és dátum: 1978. május 5. Los Angeles, USA Csoport: Hollóhát Patrónus: Fekete özvegy Évfolyam (szak): Nyolcadik (Látványmágus szak) Képesség: Metamorfmágus (Wohoooooo!) Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Született tehetség, Átváltoztatástan - Kiemelkedő, Legendás lények gondozása - Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Csapongó vagyok és kiszámíthatatlan, úgyhogy egy konkrét összefoglalót írni arról, hogy ténylegesen milyen a jellemem felettébb nehéz lenne, de azért megpróbálkozhatunk vele, bár ne hidd, hogy ez alapján majd kiismerhetsz. Mindig és minden körülmények között azt teszek, amit akarok, ezt szoktam meg egészen kiskoromtól kezdve. Nem volt senki, aki befolyásolhatta volna az akaratomat, hiszen... édes vagyok, mint a méz, ha akarom és szép, mint a hajnal első napsugara. Én vagyok a világ közepe, nagyjából ez az elsődleges hit, amiben élek, és nem viselem jól, ha valaki megpróbálja ezt megrendíteni. Ami a szívemen, az a számon, és miután voltak elég nehéz időszakaim attól sem ijedek meg, ha valaki éppenséggel nem a leggyengédebben viselkedik velem. Szeretek játszani az emberekkel, de nem mondanám magamat aljasnak, csak hát... valahogy nem alakult ki bennem a normális szociális érzék. Elég erős akaratom van, szóval nehéz rávenned, hogy azt tegyem, amit akarsz, ez általában fordítva történik. Tudok olyan bájos mosolyt villantani, amivel le tudok venni a lábáról bárkit, hogy az én állításom legyen a hiteles. Csak az kell, hogy eleve olyanokat pécézz ki magadnak, akik kevésbé szavahihetőek, vagy hogy eléggé meg tudd őket félemlíteni, hogy ne akarjanak beköpni. Mint mondtam, azért... nem vagyok aljas, de tényleg, csak... érdekes a világképem.
Megjelenés
Hosszú barna göndör haj, legalábbis az esetek nagy részében, de néha szeretem a feltűnést és egy kis változatosságot is. Hát nem véletlenül vagyok metamorfmágus nem igaz? Általában elég nagy hatással vagyok az ellenkező nem tagjaira, főleg ha erre még rá is játszom. Elég könnyen rá tudok jönni, hogy a másik mit szeret, tudjátok van aki félénk, jól jön ha te nyomulsz és van olyan is, akire sokkal jobban hat, ha érdektelennek mutatod magad. A legtöbb lány csak magát adja, de... abban mégis mi a ráció? Szóval igen, szépnek mondanak, annak ellenére, hogy a szemem szimpla barna, bár lehet kék is, szeretnéd, hogy kék legyen? Esetleg lila, vagy sárga, mint a macskáké? A mosolyom könnyen levesz bárkit a lábáról, ártatlan pillantásommal sikerült már nem egyszer büntetőmunka alól is kidumálni magamat. A ruházatom természetesen az iskolában az iskolai egyenruhát jelenti, ez ellen még én se tehetek sokan, ám többnyire a szoknyát részesítem ilyenkor is előnyben, jó rövidet persze. Az alkatom vékony, de épp elég nőies ahhoz, hogy érdemes legyen kiemelni, ezt pedig akkor, ha nem kell talárt viselni meg is teszem.
Életed fontosabb állomásai
Az emberek élete általában fontosabb állomásokból áll, minden ami ezeket köti össze igazából csak részlet kérdés és nem is fontosak annyira. Az összekötő részek szólhatnak a szórakozásról, a tanulásról, a fejlődésről, de akkor is a meghatározó pillanatok lesznek, amik igazán alakítanak téged, nem más.
Elkényeztetett kis hercegnő Los Angelesben születtem, az Angyalok városában és ennek fényében igazi kis angyal voltam. No nem a város pezsgő központjában éltünk, hanem a kertvárosban, ahol aztán mondhatni még a kerítés is aranyból volt. Na jó túlzok... de igazából nem. A szüleim elég gazdagok és befolyásosak. Varázslócsaládba születtem, így hát nem volt gond abból, hogy ismerjem a mágiát. Ez azért mázli is volt, mert elég korán elkezdett megmutatkozni az, hogy nem vagyok kifejezetten átlagos. Így aztán csak még több figyelmet kaptam, egészen addig a pontig, amíg nem jött az a bizonyos költözés. A napfényes és jól megszokott környékről a pici Jussyt kiragadták és a sötét, felhős London lett kis családunk új központja. No persze ebből még nem sokat fogtam fel három évesen, csak hogy a kedvenc pónimat sajnos nem vihetjük magunkkal, mert nem szeretné az ottani időjárást. Mekkora hülyeség!
A kis trónbitorló Érdekel, hogy mi volt a költözésünk oka? Anya megint terhes lett, pedig nem akartak több gyereket és végül addig kötötte az ebet a karóhoz Jason második születésnapján, amíg apa végül belement, hogy költözzünk, mert nem járja az, hogy a nagyszüleink alig találkoznak most már a második unokájukkal is. Kérlek... a nagyszüleink kiállhatatlan alakok. Keménykalaposak, igazi angolok, soha életemben nem szerettem őket, de persze próbáltak alakítani vajmi kevés eséllyel és apa is alig hagyta. No persze azért nem hagytam ám, hogy minden figyelem az övé legyen, főleg miután kezdett megmutatkozni hogy mire vagyok képes, még több figyelmet kaptam. Apa pici tündérkéje ha csak nyikkant egyet máris segítő kezek hada ugrott, hogy a segítéségre legyen. Élveztem, hát ki ne élvezte volna? És persze szépen megtanultam, hogy mindezt ki is kell használni, mert igenis jó élete az, amikor amit megkívánsz, azt meg is kapod és nem, nincs kivétel.
Sokat akar a szarka... Oh, nem ez nem rám értendő, én mindig pont annyit akartam, amennyi járt. Nem-nem, az öcsém az, aki kezdett túlzásba esni. Három évesen elkezdett akaratossá válni és ez engem felettébb idegesített. Nehogy már rá figyeljenek jobban! Nehogy már ő legyen az, aki mindenkinek tetszik, csak mert egy évvel fiatalabb. Én is itt vagyok! Szép és különleges és... én ÉN vagyok! Ő csak egy kölyök, nem érdekel, hogy elkezdett végre beszélni, én már két évesen elkezdtem! Szóval bejött a szokásos féltékenység, csak nálam enyhén hatványozódva. Aztán egyik nap a parkban... hát nem mondom, hogy büszke vagyok rá, de csak négy voltam az istenért és amúgy is apa hibája, nem lehet egy négy évesre egy három évest bízni. Szóval elvitték. Egy fickó. Láttam. Apa leültetett minket a padra, amíg ő elment fagyiért és mire visszajött Jason már sehol sem volt. Mellőlem vitték el, pár pillanatig fogtam még a kezét. A fickó még csak nem is tűnt fenyegetőnek, egyszerűen csak magyarázott kicsit, én pedig végül elengedtem az öcsém kezét és hagytam, hogy elvigye. Aztán persze hatásosan eljátszottam apa előtt, hogy féltem, és hogy épp, hogy megúsztam a dolgot, mert a fickó engem is el akart vinni. Sosem találták meg őket, pedig nem kevés pénzt öltek a szüleim az öcsém keresésébe. Örülök ennek? Azt hiszem... talán csak valahol igazán mélyen van bennem egy cseppnyi lelkiismeret furdalás, de ritkán érzek én ilyet, szóval csak el kell nyomnom ilyenkor és kész.
Keserű idők Anya persze eléggé ki volt bukva, de hát... gondolom ez evidens. Hónapok kemény kutatása, aurorok küzdelme után se történt semmi előrelépés. Az öcsémet, mintha a föld nyelte volna el, aztán lassan feladták. Anya pedig egyre inkább kétségbeesett, miután már kevesebben keresték őt, és végül egy év után feladták a dolgot. Persze állítólag még kutattak, de szerintem akkor már csak neki mondták. Apa próbált erőt önteni belé, én pedig... mérges voltam, hogy még akkor is az öcsém körül forog minden, amikor itt sincs. Nem fair! De átvészeltem azt az egy évet. Kerestem magamnak mást, aki figyel rám, a szomszéd néni, apát és ennyi. Persze időnként odabújtam anyához is, hogy érezze a törődést, de sokáig nem viseltem el, hogy folyton csak Jasonről beszél.
Ketten egy csapatban Anya a Szent Mungóba került, miután megpróbált egyik este végezni magával. Nem sokon múlt, éppen hogy csak ki tudta ütni a kezéből apa a bájitalt, amit magának állított össze. Elbúcsúztam én is tőle, és onnantól elkezdett minden visszaállni a normális kerékvágásba. Apa újra nekem szentelte a teljes figyelmét és persze akárhányszor próbált magának valami új nőt találni és nagyon ügyesen elüldöztem a fenébe. Nem kell nekem semmiféle pótanyuka. Az anyám amúgy is él, csak nem épp beszámítható, de attól még él.
A Roxfort Hollóhát... kétség sem férhetett hozzá, hogy a Hollóhát lesz a házam, bár a süveg sokat gondolkodott, hogy esetleg a Mardekárban több sikert érhetnék el, de lebeszéltem róla. Naná, még egy öreg süvegre is tudok hatni, nem nagy ügy. Ez az én házam, ahol az okosok járnak, akik tudják hogyan kell terveket szőni, akik jól tudnak gondolkodni. Ide tartozom igazán. A Mardekás... túlságosan átlátszó és én amúgy sem vagyok gonosz, csak... egy kicsit rossz csont, szeretem ha az van, amit én akarok. Ez még nem olyan nagy bűn igaz? Az új otthon nagyon bejött. Az egyetlen hátrány, hogy így apára is kevésbé tudtam hatni és újra és újra felmerült, hogy új nő kerüljön a képbe. Hál' istennek többségüket nyaranta sikerült elmarni mellőle. Kivéve ezt az utolsót... de ne ugorjunk így előre. Szóval jó helyem volt... van. A legtöbb tanár kedvel, nem szoktam pontot veszíteni, nem csinálok látványos kihágásokat, sőt a legtöbben kedvelnek, annak ellenére, hogy akaratos teremtés vagyok, de hát ki ne szeretné a határozottságot? A a típus vagyok, aki mögött egészen nagy rajt húzódik meg egy idő után, akik lesik a kívánságait, akik azt hiszik, hogy nekik jó, ha hozhatnak nekem egy vajsört, mert épp arra vágyom. Imádom az itteni életet, hát persze, hogy maradtam tovább tanulni! Egyébként is mindig is Flitwick kis kedvence voltam, hiszen úgy pörgetem a bűbájokat, ahogy más levegőt vesz, mintha csak a lételemem lenne. Ehhez pedig hozzá jönnek a külön órák, amikor a képességemmel foglalkozom... van hírem, miért ne lenne? Különleges vagyok! Tudom ezt én is, és remélem, hogy te is tisztában vagy vele kedves olvasóm, mert ha nem... hát majd meglátod. Jobb, ha jóban vagy velem, mintha rosszban, hidd el. Tudok elég körmönfont lenni, hogy rosszul járj, ha ellenem áskálódsz. No, de az új nő... apa talált valami perszónát. Túlságosan erős, még nekem is meggyűlik vele a bajom. Azt hiszem túlságosan hasonlít rám, tudja hogyan kell elérni, amit akar, ezért csak kerülgetjük egymást. Nem sikerült leépíteni a nyár folyamán és ez... életemben először iszonyatosan frusztrál! Még azt is elérte, hogy bemenjek anyához a Szent Mungóba, amit már évek óta nem tettem meg... de valamit tennem kell, mert szinte fizikai fájdalmat okoz az, hogy nem az van, amit én akarok. Nem... győzhet... le... SENKI!
