2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A szertartást eredetileg szűk körűre tervezték, de futótűzszerűen terjedt a helye és az ideje, míg végül ugyan ellenőrizve most már szkeptikusan mindenkit, hogy legalább egy ilyen eseményen ne jelenlen meg a Testvériség, de többek előtt is megnyitották a részvétel lehetőségét. Shawn Griffin nem mondott le, de egyértelműen gyászol, készen áll arra, hogy nagyobb szabadságot adjon az aurorjainak abban, miként is vágnak vissza a Testvériségnek. Hogy ez jó hír-e...? Jake és Shanna zárt koporsóban, a sziluettüket mintázó vélhetően mágiával faragott darabokban lettek elhelyezve némely személyes tárggyal, de nem mindennel. Shanna pálcájának a nagy részét megtarthatja Gerard, ám a markolatot, ami a Griffin-ház jelképére volt faragva levették és mellé helyezték, majd Gerard pálcájának a maradványaival öltötte össze Ollivander. A Troofin-házat Shanna végrendeletében felajánlotta védettháznak, elszigetelt kis birtok védőbűbájokkal, aminek jót tenne akár egy újszülött gyermek kacagása is, de nincs benne semmilyen konkrétum, hogy Daphne és Gerard kötelezve érezze magát az elfogadására. Ha ők nem költöznek be, akkor a lehetőség adott, hogy a Minisztérium használhassa rászorulóknak, időleges szállásnak mindenkinek, akinek szüksége van rá. A viharmadár medál fénye jócskán kifakult, ami a familiáris halálát jelzi, de a medált így is megörökölte Lizzy, hogy soha ne felejtse el, hogy annak ellenére, amit megtudtak róla, hogy kinek a leszármazottja, Shanna büszke volt rá, hogy együtt küzdöttek a jóért. Ezt az üzenetet mindenki megkapja, mintha nem lett volna biztos, hogy lesz módja elmondani, de végül volt, a mentális üzenettel. Alistair és Gina egy-egy ajánlólevelet kapnak ösztökéléssel, hogy előbbi a hetedév után, utóbbi pedig jól átgondolva, de célozzák meg az auror szakot, mind a kettőjükkel gazdagodna a Minisztérium, minél sokszínűbb egyéniséget hoznak a parancsnokságra, annál nagyobb esélyük lehet a végső győzelemre. Shanna naplója Gemmához kerül, amiben amellett, hogy rengeteg titok lappang, információk, amiket a lány összegyűjtött másokról egészen kiskora óta, Dane-től tudják, hogy egy mágikus szett a darabja is, aminek egy darabja már így is Gemma birtokában volt. Ami a családját és a házasság révén szerzett testvéreit illeti, mindenkitől egy szép üzenettel válik el, hogy ne sírjanak, ne féljenek, ezúttal szó sincsen elhasznált klisékről, ő és Jake most már tényleg egy jobb helyre kerültek. Nem azért, mert a Függyönyön-túl olyan idilli tájjal várná őket, hanem azért, mert újra együtt lesznek - vannak - és ez a legfontosabb.
A szertartás maga fél órát ölelt fel és egy tóparti szírten tartották, ahol mindenkinek, aki szeretne, van alkalma felszólalni ésa maga módján elköszönni. Végül, a szertartás lezárásaképpen vízbe vetették a fiatal auror házaspárt, akiket a hivatásuk által ért utol a vég. A koporsóban egy dezintegráló mágia akitválódik, hogy végül lényegében minden, ami a földön utánuk maradt megsemmisüljön, csak az életük és tetteik maradjon fent utánuk az emberek szívében.
Mindenkinek köszönöm a rengeteg mesét, játékot. Nem részleteztem a szertartást, akinek van kedve, az nyugodtan írja be, hogy melyik karaktere jelent meg, ha akarjátok akkor azt is, hogy miként köszön el, de akkor se sértődöm meg, ha nem jönnek válaszok, kincsként őrzöm az összes közös emlékünket és játékunkat.
Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Daphne Jennings
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A végső búcsúra kísérve 2023-07-15, 14:45
Daphne természetesen részt vesz a temetésen, addigra tuti felépül hála Alinak. A kisbabát jó eséllyel nem viszik, addig a nagyi (Kelly) vigyáz rá. Bár nem egy sírós típus, de ő is igen megrendülten állja végig az egészet és természetesen nem úgy tűnik, mint aki vissza akarna vonulni az aurori élettől annak ellenére sem, ami történt, vagy pont ezért? Egyelőre tehát Gerard nem tudja meggyőzni a távozásról, de a végett házat elfogadják. A kis lakás egyébként se túl nagy, hogy egy kisbabával (plusz teknőssel ) kezdjék meg új életüket. Julia a Troops családdal együtt jelenik meg, valószínűleg a történtek előremozdítják, hogy az egyetem után a Parancsnokságon keressen majd munkát, addig pedig gyakorlati órákat tölt ott, mint gyógyító, aki a helyszíneken segít be, mint Shanna halálakor is. Természetesen megsiratja a párt, de akik ismerik tudják, hogy talán kis megkönnyebbülésként is éli meg a bátyja halálát. Bármilyen szomorú tény is, a közeli barátainak már bizony hangoztatta, hogy a végtelen kómát sokkal nagyobb gyásznak gondolja, mint magát a halált. Az eset pedig természetesen arra ösztönzi, hogy még inkább elmélyüljön újdonsült képességének kutatásában és hogy magához hasonlóakat keressen (Freya játék a listára ). Gemma sem hagyja ki a temetést, a naplót nagy becsben tartja majd. Bár nem ismerte Shannát annyira jól, mint sokan, főleg Dane révén és persze az öngyilkos akció utáni felnyalábolás alkalmával, de nem kérdés, hogy elmegy a rá hagyott érték miatt is. Lesz mivel foglalkoznia a következő hónapokban, hogy mindennek utána járjon, amiket Shanna leírt, netán félbehagyott kutatások fonalát is felvegye ezzel is megtisztelve az elhunytat. Bár Reese biztosan nem utazik e miatt haza, de az Akadémiai ismertség miatt azért üzen Shawnnak és részvétet nyilvánít, bár jó eséllyel a levele egy nagy kupacba kerül a többi mellé. Azért kifejti, hogy ha a történtek után nagy szükség lenne rá, talán idővel felmerülhet a visszatérése a kötelékbe, már persze a tettei fényében ezt egyáltalán elfogadnák.
... mert mindig jön valami új
Gerard Jennings
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A végső búcsúra kísérve 2023-07-18, 12:03
Gerard buzgón reméli, hogy Daphne és Kelly végre jobb kapcsolatba kerül a kicsi születése kapcsán, hiszen ott kell lennie a házaspár temetésén. Ő azért bőben ejt könnyeket, hiszen igen érzelmes típus, és még a kemény szakma miatt sem lett pokróc. Elfogadja végül, hogy jelenleg nem vonulhat vissza, mert bár ő vigyáz majd a picire otthon, de pontot kell tenniük az ügy végére, bosszút kell állniuk a barátaik haláláért. Így hát ha mást nem, félállásban is, de ott lesz majd az első sorban, amikor el tud szabadulni a baba mellől. Darren már csak azért is elmegy, hogy optikailag jól nézzen ki, hogy ott van, hiszen a Griffin lány segítő volt az akadémián, és ennyivel tartozik az emlékének. Tiszteletteljes, de nem különösebben érzelmes, ő is vesztett már eleget, közben pedig sajnálkozik, hogy pont Kelly nem tud ott lenni a temetésen, mert babázik, mint egy fiatal nagyi. Nicolas nem könnyezik, mint Gerard, viszont magával viszi Justice-t ha a lánynak nem lenne most elfoglaltsága. Együtt végezték el az igazi auror iskolát, nem ezt a kadétos pár hetes bohóckodást, amit nyilván nem így kommmunikál Justice felé. Shanna és közte mindig volt egy ki nem mondott kapocs, kötődés, s bízik benne, hogy a lány most már egy jobb helyen lehet, és együtt van a szerelmével. Megőrzi az emlékében, és akár évtizedekkel későbbi is erős marad a közös múlt felevelenítése. Nicolas egyébként marad auror, mondhatni elengedni végleg a gyászt, és egészen összekovácsolódnak az öntörvényű metamorfmágussal.
Az angyalunkat S nem mi választjuk!
Ronan Idriss
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A végső búcsúra kísérve 2023-07-19, 01:50
Cody
A történtek utáni időszakban egy kicsit talán jobban ráfüggtem azoknak az embereknek a társaságára akiket a családomnak tartok. Egyfajta törődést igyekeztem velük megosztani, közvetíteni az irányukba. Akkor is, ha esélyesen, nekem nagyobb szükségem volt rájuk, mint nekik rám.. Olyanokat is felkerestem, akikkel amúgy ritkásabban tartjuk csak a kapcsolatot mostanra, vagy aki mondhatni friss ismertségnek számít. Mint Megan, Daniel, Viviana, Calista, vagy Julia, Gemma és Freya..
Gina ébredését követően egy elég nehéz beszélgetést tudhatunk magunk mögött. Örülök, hogy Melinda mellettünk volt. Igyekeztem Sandrinnal egyeztetni és felkérni, hogy egyenlőre a birtokra látogatva segítsen az unokahúgomnak a felépülésben. ______________
Mielőtt a szertartás megkezdődhetne, oda lépek Gerardhoz és Daphne-hoz és bár bennem van, hogy bocsánatot kérjek mindenért, emlékeztetnem kell magamat, hogy nem én okoztam a katasztrófát és nem is lett volna ráhatásom, így inkább igyekszem a lényegre hivatkozni. - Ezt eredetileg, a vacsora után szerettem volna átadni nektek.. - ezzel pedig a mellzsebemből elő húzok egy picike bőr “borítékot”. Amiben történetesen egy Gringottsi széf kulcsa lapul. - Szerettem volna hozzá járulni az indulásotokhoz.. - remélem elfogadják. Csak az után folytatom csendesen - Sejtem, hogy ezek után aligha fog bármelyikkőtök is vissza vonulni, ugyanakkor remélem a megállapodásunk él, az árvaház pénzügyeivel kapcsolatban. Természetesen.. újra tárgyalva a feltéteket. - Mondom ezt a fiatal auror férfinak címezve. Aztán mindkettejük között járatva a tekintetemet hozzá teszem - Bár valóban nem nyertünk, ahogy mondtad… de az, hogy a gyermeketek és Daphne is életben van… azért mégis egyfajta győzelemnek tudható be. - hallgatok el pár pillanatra, az összegyűlteken végig pásztázva, majd vissza térve hozzájuk egy nehéz sóhajjal. - Reményt hozhat, amire elképesztő szüksége van most mindegyikünknek. És nem a naiv, vak fajtára… - aztán egy egy biccentéssel feléjük tovább állok. Menet közben Justice-ra és Nicolas-ra azért szintén rá intek, hiszen ha azóta a tavaszi bál óta nem is találkoztunk, felismerem őket.
A temetésen már a Wilson család és Christopher között állok teljes némaságba burkolózva. Olyanba, amilyet az elmúlt napokban nagyjából egyetlen pillanatra sem tapasztalhatott tőlem senki. A tekintetem a kőszarkofágokra van tapadva és Shanna elvesztését, legalább azoknak a súlyával érzem a vállaimra nehezedni. A könnyeim kíméletlenül marják az arcomat de eszemben sincs elfojtani bármit, sosem voltam az a fajta. Az ujjaimmal a kedvesem ujjait keresem lopva. Végül két búcsú beszéd között, nagyon halkan csak megtalálom újra a hangomat, a fejemet is felé biccentem épp annyira, hogy amit mondok csak Chris hallhassa. - “...Az erény, amely nélkül a terror végzetessé válik, s a terror, amely nélkül az erény tehetetlen.”… - talán úgy tűnhet se eleje se vége - Vagy más szavakkal, élhetnénk rá a hírhedt mondattal is.. - eszemben sincs kimondani egy auror temetésen azt, hogy “A nagyobb jó érdekében” de egyértelmű lehet, hogy ezzel állítom párhuzamba. A tekintetem elszakad a szarkofágoktól és a kék szemek mélyét keresem. - Nem akarom, hogy a terror legyen a jövőnk. - megígértem neki, hogy igyekszem kerülni az életveszélyes helyzeteket. De mivel sejthető mit akarok mondani, szinte könyörögve nézek rá. Hiszen, Shanna és Jake halála, az amit Grindelwald tett egy várandós nővel és egy újszülöttel, mindaz az évek óta tartó ámokfutás, amit a Testvériség nevében tett… - Kérlek.. Engedd, hogy a legjobb tudásommal segítsek, amikor eljön a szükség! - tudom, hogy ez valahol igazságtalan, mégis lényegében arra kérem, engedjen harcolni…
Alistair
Sun-hi mellett állok és fogom a kezét, de lehet ő fogja az enyémet.. Őszintén bántam az elején, hogy nem hívhattam el az esküvőre, de jelenleg csak hálás vagyok érte, hogy ő kimaradt ebből az egész borzalomból! A másik kezemmel a nővéremét és anyáét szorongatom egy kupacban. Határozottan kilógok közülük a magasságommal, még úgy is, hogy most eléggé meg van rottyanva a tartásom. Én jobb állapotban hagytam el a Mungót már mint Gina, valahogy mégis kimerültnek érzem magamat még mindig. Lelkileg legalábbis mindenképpen. Alaric ténykedése… fogalmam sincs, hogy csinálta, de valamiért az a megérzésem, már csak az apámat is ismerve, hogy ez.. nem egy itteni mágia eredménye volt.. Rémálmaimban vissza kísért, hogy a kapcsolat még mindig aktív és bármikor elárulhatom a szeretteimet.. A legkegyetlenebb módokon.. Sosem gondoltam magamra úgy, hogy veszélyes is lehetnék a képességeimnek köszönhetően.. Alaric… a saját és mégsem a saját szemeimen keresztül egy teljesen idegen oldalamat mutatta meg… Ami, határozottan ijesztő. Nem véletlen, hogy amint lehetőségem adódott rá, elégettem az esküvői uniformist. Shanna ajánló levele felett amikor megkaptam, órákig zokogtam minden különösebb szégyenérzet nélkül… Aznap ment el örökre, amikor elmondtam neki, hogy olyan számomra mintha ő is a nővérem lenne.. Most pedig, itt a temetésen, ahol minden nagyon valóságos és elemi, mégis képtelen vagyok elhinni, vagy épp felfogni, hogy az ő történetének is vége van.. Bár Sun-hi kezét meg-megsimítom kedvesen a hüvelykujjammal, a mellkasomban egy borzalmas szorítást érzek.. Ettől függetlenül elképesztően hálás vagyok, hogy itt van most velem. Időnként nem is az eseményekre, csak rá figyelek és bizony súlyos mérlegelések kezdenek csatározásba bennem. Mielőtt azonban eljönne a végső pillanat, mielőtt a vízbe vetnék a szarkofágokat és mindenki leróná a tiszteletet a szirten állva is, eleresztem a lányok kezét és arrafelé lépek, ahol mindenki elmondta a maga beszédét. Amikor viszont a “helyemre érek” megköszörülöm a torkomat megemelve a hangomat, majd egy pálca intéssel fel is erősítem, de aztán ahogy felnézek döbbenten konstatálom a tömeget és.. egy pillanatig olyan érzésem van, hogy hallom a színeket.. Az állam megremeg, a víz felé fordulok, a menet lassan megindul a szarkofágokkal végül egy két pillanatig hallgatom a víz moraját, a lépteket, lehunyom a szemeimet és elsőre csak dúdolni kezdek. Aztán jelenleg kissé ércesen csatlakozik hozzá az ének is. Én ezzel kísérem, miközben Shannat és Jaket a szirt szélére viszik, majd a kőfaragványok lezúdulnak. Az énekbe még Gina karvalyként megejtett fájdalmas vijjogása is bele mosódhat… Ez a mi búcsúnk..
Nem számít hány halált kell meghalnom, Az emlékét örökre megtartom! Nem számít hány életet kell megélnem, A bűnbánat nem az én pecsétem! Nem számít hány lélegzetet kell vennem, Ha közben megfulladok a tengerben!
Hagynunk kell őket magasan szállni, Hagynunk kell őket a mélységbe zuhanni, Hagynunk kell őket elmenni, Hagyjuk őket a vízbe érni, Hagyjuk őket lassan megsemmisülni, Az ártatlanságot velük együtt elhamvadni.
Tűz van legbelül a szívemben, Az átkok hangja megmaradt a fejemben, Egyetlen mondat gyújtotta lángra a világot, Egyetlen mondat ritmusára lépnek a gigászok, Az elhullás ritmusa ez, a holtakat számlálja! A toborzás megindult, a kétségbeesés várába.
Hagynunk kell őket magasan szállni, Hagynunk kell őket a mélységbe zuhanni, Hagynunk kell őket elmenni, Hagyjuk őket a vízbe érni, Hagyjuk őket lassan megsemmisülni, Az ártatlanságot velük együtt elhamvadni.
Túl sok rossz hang játszott a szimfóniánkban, Erről nem énekelnek a hősi krónikákban! Miért kell ölni, hogy mentsd az életet? Ki dönt, kit tépjenek szét a vérebek? Miért kell ölni, hogy védd az igazad? Ki dönt, kit válassz, a lányodat, vagy a fiadat?
Hagynunk kell őket magasan szállni, Hagynunk kell őket a mélységbe zuhanni, Hagynunk kell őket elmenni, Hagyjuk őket a vízbe érni, Hagyjuk őket lassan megsemmisülni, Az ártatlanságot velük együtt elhamvadni.
A csend íjra le a veszteségeinket, A zaj kihasználná a gyengeségeinket, Hát tartsd az ajtót, emeld a pálcád! Kint kell tartanunk a sötétség gazdáját! A tudtára hozzuk, amikor megmutatkozik, Érezze a súlyát, annak amivel tartozik!
Mert a tudtára hozzuk, amikor megmutatkozik, Érezze a súlyát, mindannak amivel tartozik!
Jude
Szinte az utolsó pillanatban ért el hozzám a híre a történteknek. Gyanús is volt, hogy Alaric nem jelentkezett.. Shanna… Az lett volna a feladatom, hogy távol tartsalak az események sűrűjétől… Erre szó szerint bele veted magadat valami sötét szeánsz közepébe?!! Persze az más kérdés, hogy akaratlanul is megmozgatott annyira, hogy semmit sem kellett megjátszanom.. Azt tudtam, hogy a kezét ért átok, a végét jelentette volna valószínűleg, de azt hittem több időnk lesz! Több mint egyetlen végtelennek tűnő nap… A dühömet és kétségbeesésemet és úgy minden nyomoromat egy vagy pár üveg alkoholba fojtom… Ez pedig rövid úton azt eredményezi, hogy a szerencsétlen öreg vitorlásom belsejét, a két kezemmel kezdem el lepusztítani. Az alkohol és az adrenalin dolgozik bennem annyira, hogy már csak akkor eszméljek rá, hogy eltörtem a bal kezem, és valószínűleg néhány ujjam, amikor az egyik fal mentén lecsúszva kezd fojtogatni minden, amit eddig fedő alatt tartottam. Többek között az is, hogy Ronanként kell élnem az életemet… És még így is többnyire száműzve mindentől.. Szerencsémre, a kikötőbeli szomszédaim között akad gyógyító, aki rám találva azért valamennyire ellátott némi harc árán… Ezt követően még szinte spiccesen jól elzavartam szerencsétlen a francba. Aztán úgy nagyjából magamra húzok valami ruhát.. Nem épp temetéshez illőt, de legalább fekete, meg nagyjából zárt.. Megmosom az arcomat, de a tükörbe felnézve, a tükörképemmel össze szemezve realizálom, hogy a Testvériség.. lényegében mindent elvett tőlem. Van amit a saját döntéseim hozadékaképp.. Mint Rebbecat aki értem rohant vissza a Millenniumi káoszon és került kereszt tűzbe.. Vagy Ronant.. utóbbit lényegében én öltem meg amiért a másik oldalt választotta… A fogadott családomat, akiktől kénytelen voltam eltávolodni.. A szakomat, amit kénytelen voltam félbe hagyni.. A varázsvilágon belüli szabad létezést is baszhatom… és most Shanna.. A fogaim megcsikordulnak a körülöttem lévő vizek pedig szintén nyögve, zörögve, csikordulva fagynak a csövekbe. A tükrös szekrénykét pedig ezzel a lendülettel tépem le a helyéről és vágom neki a legközelebbi falnak… Azt hiszem kezdem érteni mit jelent szörnyetegnek lenni.. És mindent tönkre tenni magam körül.. __________________
A temetésre is még úgy érkezem, hogy nem teljesen józanul és pechemre, Petraba futok bele, aki sajnos ismeri a múltamat és bizony eszében sincs átengedni. Ennek köszönhetően azért balhézok egy sort. De mielőtt rám küldené az erősítést inkább lelépek. Persze nem túl messzire. Egészen pontosan a szirt mellé úszom és onnan hallgatom végig az egészet, majd amikor meglátom a szarkofágokat víz alá vetem magamat megelőzve a kőmonstrumokat. És csak amikor vízbe ér mindkettő akkor realizálom, hogy Jake… és Shanna örökké egy pár lesznek.. valahol.. Rezignáltan nézem a mélybe süllyedő nőalakot és lassan követem, hogy a tómeder alját amikor eléri megérintsem a faragott arcot. A könnyeket, elmossa a víz. A márvány ajkak pedig kíméletlenül kemények és hidegek… Mégis ott van bennem, hogy némán a bocsánatukért fohászkodom.. Egy pár órával később térek csak magamhoz, Shanna szarkofága mellett, még mindig a tómeder alján. Valószínűleg már senki nincs is a helyszínen.. Végül Jake szarkofágjára téved a tekintetem… A vizet segítségül hívva pedig úgy döntök… közelebb húzom őket egymáshoz.. Csak ez után tűnök el az éterbe. Azzal a feltett szándékkal.. Hogy felkeressem Rhys-t és elé álljak. Felvállaljak minden mocskot.. És végre jól döntsek…
Tudod mit okoz az;
Amikor elismered, hogy egy antagonistáknak is lehet igaza? Nemcsak a hőst fizikailag pusztítja el, hanem igazából a hős értékeit pusztítja el.
Bár nem egy sírós típus, de ő is igen megrendülten állja végig az egészet és természetesen nem úgy tűnik, mint aki vissza akarna vonulni az aurori élettől annak ellenére sem, ami történt, vagy pont ezért? Egyelőre tehát Gerard nem tudja meggyőzni a távozásról, de a végett házat elfogadják. A kis lakás egyébként se túl nagy, hogy egy kisbabával (plusz teknőssel 
) kezdjék meg új életüket.
