2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Peter Greenwood Teljes név: Guido Rossi Születési hely és dátum: Olaszország, Velence, 1983.01.23. Csoport: Hollóhát Patrónus: Bagoly Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nyolcadik évfolyam - Gyógyító szak Képesség: Hosszú élet I. Mágikus adottság:Természetes gyógyító Familiáris:- Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Bűbájtan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Okoskodó? Nem feltétlen. Nem szeretem beleártani magam mások dolgába, így kéretlen tanácsokat ritkán szoktam osztogatni, kivéve persze, ha az adott illető közel áll hozzám és úgy érzem, szüksége van rá. Sokkal inkább szeretek laza maradni és olyasvalaki, aki - az élete ellenére is - képes mindig vidám lenni. Ha problémám van, nem öntöm a bajaimat mások nyakába, szeretem magam megoldani azokat. A barátaim természetesen mindig és mindenben mellettem állnak, de a segítségkérés nem az én műfajom. A szüleim és a neveltetésem révén megtanultam magamtól felállni a földről. Badarság lenne részemről azt kijelenteni, hogy magamtól tartok ott, ahol, hiszen nagyon fiatal vagyok még az önálló eredményekhez, de - ha valaki ismeri a múltamat - akkor tisztában lehet azzal, hány lépcsőfokot is kellett megtennem idáig. És erre büszke is vagyok a mai napig. Rengeteget dolgozom az iskola mellett is, hogy támogathassam a szüleimet, így ritkán jut időm arra, hogy élvezzem is az életet. A bulik és a szórakozás általában ki is vannak lőve részemről, a baráti köröm pedig tisztában van azzal, hogy a társasági élet nem az én asztalom. A közös iszogatásokra és beszélgetésekre nálam ritkán kerül sor, hacsak nem az iskolába csempésznek be alkoholt és hívnak meg egy rapid körre, két óra között.
Kinézet, megjelenés: Szürkéskék szem, barna haj, 180 centi magas, átlagos testalkat és a sok pakolásnak hála, vannak izmaim is. Hogy edzettem-e? Soha életemben nem volt rá pénzem, később pedig alkalmam. A sok dobozolás és fizikai munka megtette a magáét, így a mai napig jó formában vagyok. Ja, és a vízilabda is sokat segített ebben... A viseletem általában többnyire egyszerű ruha, egy felső és farmer, nem hiszem, hogy ennél többet szükséges lenne magamra rángatnom. Paulónak hála otthon vagyok az öltönyök terén is, de az elegáns viseletet csakis olyan helyeken szokásom magamra ölteni, ahol feltétlen szükséges. Tehát, nem én leszek az a srác, aki mindig tökéletesen belőtt séróval, ruhában és cipőben fog megjelenni mások előtt. Mivel az életem állandó rohanásból áll, így sokkal inkább jellemző rám a sebtiben összekapott ruhakombináció és a kócos, rendezetlen tincsek, amelyek valamilyen úton-módon mégis kisfiús arcot eredményeznek részemre. A bal karomon általában mindig virít egy karóra, amelyet annak idején még az apámtól kaptam. Mások szemében nem túl nagy érték, de azt hiszem, ez az egyetlen olyan értékesebb dolog, amit ajándékozott nekem, így hát folyamatosan hordom és nagy becsben tartom. Nálam jobban talán senki sem tudja, mennyit volt szükséges dolgoznia érte.
Előtörténet: Velencében születtem, a szüleim első és egyetlen gyermekeként. Nem hazudok, most jól esne úgy folytatnom, hogy minden a lehető legnagyobb rendben volt a családunk körül, de hát az élet nem mindig tündérmese. A szüleim igen szegények voltak, nem számíthattak senki segítségére sem, így kénytelenek voltunk a gyerekkoromat ócska, lelakott házakban tölteni, ahol még a fűtést is csoda volt megoldani néha napján. Ennek eredményeként pedig rengeteget betegeskedtem, anyámék feje fölött pedig folyamatosan ott lógott a gyámügy figyelő tekintete. Ők tehát állandóan attól retteghettek, mikor vesznek el tőlük, így látástól-vakulásig dolgoztatták magukat annak érdekében, hogy legalább számomra megadhassák azt, ami feltétlenül szükséges. Én pedig nem panaszkodtam, inkább kicsiként is azon voltam, hogy segítsek nekik. Ha találtam a földön egy elejtett pénzt, az minden alkalommal anyámnál kötött ki, aki ilyenkor folyamatosan sírva fakadt, én pedig nem igazán értettem a miérteket. Hat éves voltam, amikor megismerkedtem két másik, korombeli sráccal. Daniellel és Paulóval hamar barátokká váltunk, rajtuk keresztül pedig felnyílt a szemem azzal kapcsolatban is, hogy mennyire rossz körülmények között élünk tulajdonképpen a családommal. Számomra ugyanis az volt a normális és mivel nem sok barátom akadt akkoriban, valamiért nem jöttem rá, hogy más gyerekek nem feltétlenül élik így az életüket. Szégyellni kezdtem hát a származásom, soha nem hívtam el őket magunkhoz és igyekeztem úgy tenni, mintha mi is hasonló körülmények között élnénk, mint ők. Nehéz volt, főleg abban az esetben, amikor nem tudtam velük erre-arra elmenni csavarogni, mert pont nem volt pénzem, de úgy gyártottam a kifogásokat, mintha előre megírt forgatókönyvem lett volna minden esetre. Tanulnom kell, segíteni anyunak vagy éppen nemrég vettem meg a legújabb videójátékot a zsebpénzemből... Sose szerettem hazudni nekik, de féltem, hogy az igazság láttán elfordulnak tőlem. Végül mégis kiderült minden, amit én nagyon rosszul viseltem, ennek révén pedig nem mentem iskolába, betegnek tettettem magam. Dany és Paulo pedig rövid időn belül már a házunk küszöbén álltak, egy-egy ajándékkosárkával a kezükben, onnantól kezdve pedig csak még erősebb lett a barátságunk. Nem vetettek meg és - amiért a mai napig hálás vagyok számukra - nem is kezeltek másként. Soha nem éreztették velem, hogy különböznék tőlük vagy bármiben is hiányt szenvednék. Mindhárman igyekeztünk szemet hunyni a dolgok felett és nem az anyagiakkal foglalkozni. Ez pedig a világot jelentette számomra. Vittoria, Daniel kishúga volt, akit mindannyian a húgunkként szerettünk, amikor pedig megbetegedett, egyértelmű volt számomra, hogy az összes - házunkban fellelhető - vitamint összeszedem neki. Akkoriban még komolyan azt hittem, hogy ez a megoldás minden bajára és folyamatosan azt hajtogattam Danynek, hogy helyre fog jönni, mert majd én segítek neki. Az első, legnagyobbnak mondható törés akkor következett be az életemben, amikor a kislány meghalt. Megszegtem a Danielnek tett szavamat, amiért a mai napig magamat hibáztatom, noha nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy semmi érdemlegeset nem tehettem volna érte. Mindenesetre, ennek "köszönhető", hogy később a gyógyítói hivatást választottam. Vittoria ugyan meghalt, de másokat igyekszem életben tartani, amint hivatalosan is erre a pályára fogok lépni. A mágikus tanulmányaimat Rómában kezdtem, egy kisebb, bentlakásos intézményben. Addigra sikerült egy normálisabb albérletet találniuk a szüleimnek, így egy viszonylag rendezett életet mondhattunk magunkénak, amikor bekerültem az ottani oktatási rendszerbe. Az olasz intézmény nem olyan nagy és híres, mint a francia, brit vagy éppen az amerikai társa, de az oktatás ott is színvonalas. Az alapképzést tehát ott végeztem el, Paulóval az oldalamon. Daniel sajnos nem ott végezte a tanulmányait, de a tirónk ettől függetlenül nem oszlott fel, a nyári szüneteket továbbra is együtt töltöttük. Életem második fontos eseménye idén nyáron következett be. Az apám - mármint az igazi, vér szerinti apám - egy éjszaka beállított hozzánk, néhány mondvacsinált okkal. Soha életemben nem láttam még ezelőtt, de a mostani találkozásunkban sem volt sok köszönet. Azt állította, beteg és hogy pénzre lenne szüksége a kezelései miatt és hát nekem van egy gazdag barátom, akitől kérhetnék. Egyértelműen Paulóra célzott ezzel, de anyám még azelőtt közbelépett és elhajtotta tőlünk, még mielőtt megesett volna rajta a szívem. Mert igen, a hatalmas hátrányom az, hogy a szenvedő embereket mindig megsajnálom. Még azt is képes vagyok ellátni, akit én küldtem a padlóra egy verekedés következtében, habár ez nem gyakran történik meg, hiszen leginkább szóban szeretem rendezni a vitákat. Anyám végül leültetett és elmondta számomra az igazságot. Apám annak idején együtt volt vele, majd dobta, még mielőtt kiderült volna, hogy terhes. Végül pedig összeállt anyám egyik barátnőjével, akivel szintén hasonlóan járt el. Mire a két nő tudomására jutott, hogy gyermeket várnak, apám már árkon-bokron túl volt. A féltestvérem személye pedig... Nos, én tudom, ki az pontosan, de még nem fedtem fel számára az igazságot, hiszen jelenleg az ő élete is éppen elég zűrös nélkülem is. Az idei évet a Roxfortban kezdtem, ugyanis ez az iskola egyetemi képzést is nyújt, az én nagy álmom pedig az, hogy gyógyító lehessek. Segíteni szeretnék az embereken, ha már - az ígéretemmel ellentétben - Vittorián nem voltam képes...
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Guido Rossi 2021-11-10, 12:58
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Halihó! Meg is érkeztem. Nem is álmodtam róla, hogy valaki egyszer elviszi a néha emlegetett gyerekkori olasz havert, és élettel tölti meg a személyiségét az elejtett félmondatok és utalások helyett. A trionak pedig számos kis kalandja lehetett együtt az évek alatt, amikre jól visszaemlékezhetnek. A fogalmazásod mint mindig most is magával ragadó. Szívesen olvastam volna még még és még a közös kis gyerekkorukról, de hát valamit a játéktérre is hagyni kell. A Pb-be beleszerettem, és már azon kattogok, hogy van-e hozzá illő lány karakterem? A története pedig annyira megható. Szinte belekönnyeztem. A végén meg a tesós fordulat... Alig várom, hogy kiderüljenek a játéktéren a dolgok! Szóval nem is tartalak fel tovább! Nyomás kapcsolatokat építeni, és játszani, hogy tovább olvashassalak!
Nem is álmodtam róla, hogy valaki egyszer elviszi a néha emlegetett gyerekkori olasz havert, és élettel tölti meg a személyiségét az elejtett félmondatok és utalások helyett. A trionak pedig számos kis kalandja lehetett együtt az évek alatt, amikre jól visszaemlékezhetnek. 
Alig várom, hogy kiderüljenek a játéktéren a dolgok! 
