2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nincsenek oldalak, csak egyetlen elérni kívánt cél létezik. És a cél szentesíti az eszközt, még ha azt az eszközt árulásnak nevezik is. Nem igaz, Anyám?
Teljes név: Eyolf Björnsson Születési hely és dátum: Norvégia, 1981.12.08. Csoport: Mardekár Patrónus: Vadló Évfolyam (szak): Kilencedik (Elemista) Képesség: Örök élet (kiskapu) Víz nimfa Mágikus adottság: Familiáris:Vidra lesz Kiemelkedő tudás: Átváltoztatástan - Kiemelkedő, Gyógynövénytan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Freya Björnsdottir, Petra von Rosemberg, Ninon Delacroix
Jellem: Megfigyelőként, elszeparálva, külön kezeli magát az emberektől, hiszen még csak vonásaiban sem hasonlít egyikükre sem. Az anyján kívül. Eleve külön kezelték mindig is az emberektől, de a szíve mélyén sosem tudta elfogadni azt, hogy ő lenne az alacsonyabb rendű. Idővel felütötte benne a fejét a dac és a passzív agresszió is. Háborgó lelkét leginkább vizek mellett tudta megnyugtatni, úgyhogy ha elvonulásra alkalmas helyet választott, akkor az mindig víz közelében volt. Akarva akaratlanul is rangsorolni kezdte az embereket elítélő lett velük szemben. Egy időben naplóban vezette a megfigyeléseit, ki mire hogyan reagál, milyen minőségűek és jellegűek az interakcióik egymás között és valójában tűpontos leírások születtek belőle. Olyannyira, hogy amikor a naplója véletlenül nyilvánosság elé került a Durmstrang falain belül, sokak kapcsolatát tönkre tették az ott leírtak. És ezeknek az árát Eyolf megfizette, majdnem bele is halt. Az anyja leckéi, még ha nem is voltak igazak, megtanították arra, hogy lesben állni nem is olyan rossz. Ha nem vesznek észre, az egyfajta hatalmat is ad. Hiszen a másik ki van szolgáltatva, te pedig bármit tehetnél.. Van benne egy furcsa ragadozó attitűd, még ha ez szinte sosem volt segítségére, hogy meg védje. Egyenlőre nem tart ott, hogy megértő vagy elnéző legyen az emberekkel, de a lehetőség mindig adott a kivételek felé.
Külső:Képzelj el egy hamisítatlan indián fiút. Hosszú, hollófekete haj, mandulavágású sötét szemek, élettel teli, örökké napsütötte bőr, jó kiállás. Ezek mind jellemzik. Az arca gyakran flegmatikus vagy kifejezéstelen. A tekintete azonban fiatal kora ellenére egészen mély. Bár hogy egy végtelen, üres kút van-e benne, vagy valami egészen más megfoghatatlan értelem, az kérdéses. Ki mit lát bele. Annak ellenére, hogy számtalanszor megtanulta, hogy a hosszú haj nem előny ha céltábla vagy mások számára, mégsem volt hajlandó soha megválni tőle. Gyakran egyszerűen csak felkontyolja és ezzel meg van oldva minden. Ruhákból az egyszerű és kényelmes darabokat részesíti előnyben, avagy az egyenruhát. Olyasmiket, amivel leginkább be tud olvadni. Nem túl változatos a készlete és elég régiek is. Kiegészítőket soha nem hord. Megtanulta, hogy ami rajta van, azt le tudják szedni róla, el tudják venni tőle, így minden ilyen fölösleges. Ebből fakadóan a tárgyi dolgokhoz sem igazán van kötődése. Mindig fal mellett jár és bár a többieknek nem tűnik fel, ő nagyon is figyel. Gyakran olyan a mozgása mintha a testében se lenne valójában és mintha... mindenre rá érne. Ennek ellenére még sohasem késett el sehonnan. Rejtély..
Előtörténet: Ez a történet egy Wahunsunacock indián nőről és a fiáról szól. Gondtalan hat év. Ennyi időt kapott Freya a gyermekével békében és szeretetben, fenn a messzi Észak hideg ölelésében. Elzárva mindentől és mindenkitől. Csak ketten a természetben, azzal szoros szimbiózisban. Közös otthonuk tűzében megelevenítve mindent, amit csak egy ősi anya adhat át történeteivel gyermekének. A családjuk történetét, a világ történetét. Mindez ellenére a gyermek nem tudhatta, hogy a történetek amiket az anyja a családról mesélt, nem csupán regékben fennmaradt históriák, hanem valódi emlékek. A vére pedig ősibb és nemesebb mint azt bárki gondolná! Közel négyszáz év hígítatlan szellemét örökölte ugyanis az anyjától és még valamit amiről szintén nem tudhatott. Ekkor még egyikük sem. De ez az idő nem volt elég arra, hogy Freya szíve feloldozást nyerjen majd négyszáz év magányának árnyéka alól. Ezért amikor a gyermek kíváncsisága testet öltött, Freya mindent megtett, hogy elterelje a fia figyelmét és hogy a kíváncsiság helyére valami más kerüljön. De szembesülnie kellett azzal, hogy a gyermek, kíváncsisága révén telhetetlen és eme kíváncsiság éhsége lopva kúszott az Időtlen álmaiba. Így egy nap, Eyolfnak lett egy társa. Egy testvér, ha úgy tetszik. Egy szánhúzó kutya képében. A fiú együtt cseperedett a testvérével és ezúttal ő tetszelgett a tanítója szerepében. Az állatról való gondoskodás épp eléggé lekötötte. Egy időre. Eyolf erős és talpraesett kölyök lett és mindig egy kicsivel messzebbre kóboroltak kettesben. Egy alkalommal, szürkületkor fényeket látott a távolban. A szél messzi hangokat hozott a fjord öble felől. De másnap mikor újra megpróbálta megtalálni az utat, azzal a feltett szándékkal, hogy utána néz mit is találhat az út végén!… Az út eltűnt. És már nem látta a fényeket és nem hallotta a hangokat sem. Amikor elmesélte Freyanak a felfedezését, ő válaszul türelemmel mesélt a faluról ahová időnként, szükség esetén átjár. Talán megbánta, hogy nem hazudott.. Sosem derül ki. Eyolf ezek után erősködött, hogy ha Freya legközelebb megy, vigye őt is. Addig addig, míg végül az indián nő kötélnek állt. De játékot ajánlott a lassan nyolc éves gyermeknek. Elmesélte, hogy az apja milyen remek vadász volt és hogy soha senki és semmi sem vette észre! Felélesztette a gyermek versengését. A feltétele annak, hogy a faluba az anyjával tartson, egy játék lett. Egy játék amiben Eyolf senkihez sem szólhatott és senkivel nem érintkezhetett. Teljesen észrevétlennek kellett maradnia. Akár az apja a vadászatok alkalmával. Eyolf az első néhány alkalommal, csak ámult és bámult, hiszen minden új volt még számára. Életében először láthatott más embereket. Hallhatta őket egymással beszélni. Láthatott tőlük mindenféle interakciót és még megannyi mást! Szinte bele szédült… Aztán már könnyűszerrel vette az akadályt. Dagadt a szíve, hogy az apja büszke lenne rá és mikor haza tértek, mindig várt rá valami jutalom is. Egy történet az idegenekről, a világról, egy szeretett étel, egy új dolog amit megtanulhatott az anyjától… például a nyelvet amin az idegenek beszéltek egymással. Arról persze fogalma sem volt, hogy az anyja, a legelső falunapot megelőző éjszaka megigézte a fiú medálját. Így valójában, senki sem láthatta és hallhatta őt. De megfizette az árát, hogy ennyire elrejtette a világ elől a fiát.. A gyermeki kíváncsiság után ugyanis egy jóval erőteljesebb hajtóerő ébredt fel. Tudásszomj. Aztán eljött az a bizonyos vízválasztó. Eyolf tizenegy éves lett és levelet kapott, egy messzinek tűnő világ messzi iskolájából. Éjszakákat és nappalokat könyörgött át az anyjának, hogy engedje had mehessen! Freya pedig nehéz szívvel, de elengedte őt, talán még az is ott volt benne, hogy ha rosszul sülne el, úgy is vissza jön majd hozzá az egyetlen fia. Nem kellett látónak lennie, hogy tudja, a gyermeke híján van annak, hogy az emberek közötti interakció sokszínűségét kezelni tudja. Talán bűntudata volt érte.. talán nem. A nyarak mindenesetre gyorsan elröppentek, Eyolf pedig nyárról nyárra zárkózott el mind jobban az anyjától. Egyre kevesebbet mesélt. Egyre kevésbé kereste a világ végi kicsiny menedékük oltalmát.. Ezáltal pedig magának Freyanak az oltalmát is. Az iskola befejeződött, de Freya aligha lélegezhetett fel, mert a fia, fiatal felnőttként mindennél jobban a faluba akart költözni. Anyai szíve képtelen volt elereszteni. Végül vele tartott a faluba, de gyűlölte a helyzetet amibe a fia hozta.. És emiatt meggyűlölt mindent, ami erre emlékeztette. Keserű lett, szomorú és csalódott és ezt minden áldott nap amit a faluban töltöttek, Eyolf tudtára is adta. Na nem feltétlenül szavakkal. Különösen egy lány iránt viseltetett nehezteléssel, aki miatt Eyolf _mint kiderült_ annyira a faluba akart jönni. Bár nagyon ígéretesnek tűnt friss fiatal szerelmük, a lány mégis arcátlanul rászedte Eyolfot. Senki sem tudja, hogy Freyanak volt-e köze az eseményekhez, de bizonyos, hogy reménykedett benne, ha a fia szíve össze törik, talán vissza talál hozzá. Reményei nem váltak valóra. Eyolf az anyját hibáztatta sok mindenért. Talán mindenért. Fájdalmas veszekedésük addig fajult, hogy végül a fiú még messzebb szökött. Egészen Angliáig. A történetük pedig valójában itt kezdődik el. Az anya és a fiú története, akiknek meg kell tanulniuk az elengedés művészetét és meg kell tapasztalniuk a megbocsátás erejét.
